Daróczi Gábor

Daróczi Gábor a Romaversitas Alapítvány igazgatója 2008 óta. Azelőtt különböző civilszervezetnél és a közigazgatásban éveket töltött el. Szakmai pályafutását a Magyar Soros Alapítványnál kezdte, ahol fiatalokkal, romákkal és környezetvédelmi programokkal foglalkozott. Később az dolgozott az Egészségügyi Minisztériumban, a Miniszterelnöki Hivatalban, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél és a Nyílt Társadalom Intézetben. Két éven keresztül volt az Oktatási Minisztérium hátrányos helyzetű és roma gyerekek felzárkóztatásáért felelős miniszteri biztos, ahol új programok indításáért és jogszabályok változtatásáért volt felelős. Azon vezetők egyike, aki azon dolgozik, hogy a roma és a többségi társadalom gyerekei közötti oktatási szakadék csökkenjen Magyarországon.

Egy öt gyermekes roma család legfiatalabb tagja. A családi kötelékben több aktív tag is található: néhányan a médiában, néhányan az oktatási rendszerben, míg mások a civil szférában dolgoznak. A nagycsaládra vonatkozó tradíciókat továbbviszi a saját életében is: édesapja egy kislánynak, nevelőapja három másik gyereknek, de felelős a Romaversitas Alapítvány 50 ösztöndíjasának sikeres fejlődéséért is.