Podcast

Vajon valóban az szolgálja legjobban az erdők érdekeit, ha megtiltjuk a fakivágásokat? És miből finanszírozható a természetvédelmi célú erdőkezelés? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Szilágyi László a Zöld Hang stúdiójában Standovár Tibor ökológussal, az ELTE docensével.

A nyári fakivágási moratórium komoly várakozásokat keltett a természetvédők körében, ugyanakkor bizonytalanságot okozott az erdőgazdálkodóknál. A szeptember végéig tartó átmeneti időszak lehetőséget teremthetett volna az erdőgazdálkodás szabályainak újragondolására, ám Standovár Tibor szerint az ehhez rendelkezésre álló idő kevésnek bizonyult.

A műsorban idézett miniszteri tájékoztatás szerint 1441 védett erdőrészletet vizsgáltak felül, és ezek 35 százalékában továbbra is fennmarad a fakivágási tilalom. A száz évnél idősebb, magas természetességű állami erdőállományok is teljes körű védelmet kapnak az ígéret szerint. Az azonban még nem minden részletében világos, hogy a korlátozások milyen jogi és gyakorlati megoldások révén érvényesülnek.

Nem minden fakivágás árt az erdőnek

A természetvédők számára érthető elvárás, hogy a védett területeken ne folyjon gazdasági célú fakitermelés. Csakhogy a magyar erdők jelentős része évszázados emberi beavatkozások nyomán alakult ki, és messze áll attól a természetes állapottól, amelyet a természetvédelem ideálisnak tekint.

A hagyományos, úgynevezett vágásos erdőgazdálkodás következtében sok erdőrészletben hasonló korú és méretű fák találhatók, miközben hiányoznak a természetes erdőkre jellemző változatos korosztályok, fafajok és élőhelyek.

Standovár szerint ezért bizonyos esetekben éppen az erdő természetesebbé alakításához van szükség tudatos beavatkozásra. Ilyen lehet kisebb lékek kialakítása, az újulat segítése vagy az őshonos fafajok visszatelepítése. Más erdőkben viszont éppen a be nem avatkozás szolgálhatja legjobban a természetvédelmet.

A megoldás tehát nem a teljes fakivágási tilalom és a korlátlan gazdálkodás közötti egyszerű választás. Az erdők állapota és adottságai alapján kell eldönteni, hol milyen beavatkozás indokolt.

Az örökerdő sem csodaszer

A hazai erdők túlnyomó részét jelenleg vágásos üzemmódban kezelik. Ennek egyik alternatívája az örökerdő-gazdálkodás, amelynek lényege, hogy az erdő megújulása során is fennmaradjon a folyamatos erdőborítás.

Ez nemcsak természetvédelmi szempontból lehet előnyös, hanem a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, a talaj és a vízkészletek védelmét is segítheti.

Az átállás azonban hosszú folyamat. A meglévő erdőállományok eltérő adottságai, az egyre gyakoribb aszályok, az idegenhonos kártevők és a vadállomány hatásai miatt nem mindenütt lehet azonos módszereket alkalmazni.

Standovár példaként említi a Mecsekerdő munkáját, ahol már korábban elindult a hagyományos vágásos gazdálkodástól való eltávolodás. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor azt is mutatják, mennyire megnehezíti az átállást a klímaváltozás, különösen a bükkösök esetében.

A túlszaporodott vadállomány az egyik legnagyobb akadály

A beszélgetés egyik hangsúlyos témája a vadállomány erdőkre gyakorolt hatása volt. A nagy létszámú növényevő vadállomány sok helyen megakadályozza az erdők természetes megújulását: a fiatal fák hajtásait és az aljnövényzetet lerágják, ami hosszú távon az erdők fajösszetételét és alkalmazkodóképességét is károsíthatja.

A probléma nem csupán az erdőfelújítás költségeiről szól. A változatos aljnövényzet eltűnése a talajra, a vízmegtartásra és az erdei élővilág egészére hatással van.

A védekezés ma sok esetben kerítések építésével történik, ám ez költséges és nem jelent valódi rendszerszintű megoldást. Standovár szerint a vadállomány hatásainak kezelése nélkül az örökerdő-gazdálkodásra való átállás is számos helyen kudarcot vallhat.

Az erdők védelmének árát is meg kell fizetni

A természetvédelmi célok megvalósításának másik alapvető akadálya a jelenlegi finanszírozási rendszer.

Az állami erdészeti társaságoknak számos közfeladatot kell ellátniuk, miközben bevételeik legbiztosabb forrása a faanyagtermelés. Ha ezt a bevételt korlátozzák, de a feladatok és kötelezettségek változatlanok maradnak, az feloldatlan ellentmondáshoz vezet.

Standovár ezért fontosnak tartaná egy önálló, természetvédelmi célú erdőkezelési üzemmód bevezetését. Ebben nem a faanyagtermelés vagy a nyereségesség lenne az elsődleges cél, hanem az erdő természeti értékeinek megőrzése, illetve helyreállítása.

Ehhez azonban pénzre, megfelelő szakemberekre és hosszú távú intézményi átalakulásra lenne szükség. A természetvédelmi szempontok érvényesítése nem egyszerűen jogszabályok megváltoztatását jelenti: az erdőgazdálkodás teljes rendszerében szemléletváltásra van szükség.

Tudományos adatok segíthetik a döntéseket

A beszélgetés végén szó esett azokról a kutatásokról is, amelyek az erdők természetességi állapotának felmérését szolgálják.

Standovár több ilyen kutatásban vett részt. A különféle módszertanok az erdők korán és fafajösszetételén túl olyan szempontokat is figyelembe vesznek, mint az állomány szerkezete, a holtfa mennyisége, a vadállomány hatása vagy az erdő történeti folytonossága.

Az egyik országos projektben az erdőállomány-adattár alapján olyan értékelési rendszert is kidolgoztak, amely valamennyi erdőtervezett erdőrészletre alkalmazható.

Az ilyen kutatások segítségével megalapozottabb döntések születhetnének arról, hol van a legnagyobb szükség természetvédelmi beavatkozásra, mely erdők érdemelnek különleges védelmet, és hol indokolt a gazdálkodási módszerek megváltoztatása.

A nyári moratórium így akár egy hosszabb átalakulás első lépése is lehet. A kérdés az, hogy a rövid távú korlátozásokat követi-e a tudományos eredményekre épülő, következetes és finanszírozható erdővédelmi politika.

A Fakivágási moratórium után: mi lesz a magyar erdőkkel? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az emberiségnek talán súlyos katasztrófákon kell keresztülmennie ahhoz, hogy felismerje: rossz úton jár. Kollár-Klemencz László zenész, író mégis bízik abban, hogy képesek leszünk tanulni a megrázkódtatásokból. A Zöld Hang podcastjában arról beszélt, miért kell újragondolnunk a természethez és önmagunkhoz fűződő viszonyunkat, hogyan segíthet ebben a kultúra, és miért jelenthetnek kiutat a kisközösségek.

Milyen lehet az életünk ötven év múlva? Hogyan találhat vissza az ember a természethez, amelytől egyre inkább eltávolodik? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az október 3-án megrendezett Világeleje ünnep, amelynek Időutazás egy élhető jövőbe című programján az előadók 2076-ba kalauzolták a közönséget. A Takács-Sánta András humánökológus által elindított mozgalom rendezvényén többnyire pozitív jövőképek rajzolódtak ki.

Az egyik előadó, Kollár-Klemencz László azonban nem gondolja, hogy az emberiség megrázkódtatások nélkül juthat el egy élhetőbb világba. Szilágyi Lászlónak, a Zöld Hang munkatársának arról beszélt, hogy a valódi változáshoz talán előbb szembe kell néznünk jelenlegi életformánk következményeivel.

A katasztrófa mint tanulási folyamat

Kollár-Klemencz szerint a szélsőséges helyzetek képesek megtanítani az embert arra, hogy felülvizsgálja korábbi beidegződéseit. A koronavírus-járványt is ilyen figyelmeztetésként élte meg: egy időre úgy tűnt, hogy a társadalom elkezd másként gondolkodni, de a felismerések hamar feledésbe merültek.

Úgy véli, elképzelhető, hogy nem egyetlen, hanem több súlyos válság kell ahhoz, hogy tömegesen felismerjük jelenlegi fejlődési irányunk tarthatatlanságát. Ennek azonban rendkívül nagy emberi ára lehet.

A zenész-író szerint az olyan kezdeményezések, mint a Világeleje ünnep, fontos gondolatokat fogalmazhatnak meg, és előkészíthetik a változást, de a társadalom mélyreható tanulási folyamatát önmagukban nem helyettesíthetik.

A fordulat ráadásul nem egyszerűen azt jelentené, hogy visszatérünk egy korábbi, természetközelibb életformához. Kollár-Klemencz a boldogságról alkotott elképzeléseinket is megkérdőjelezi. Szerinte tévedés valamiféle végleges, problémamentes állapotot keresni, amelyben végre hátradőlhetünk, és kijelenthetjük, hogy megérkeztünk.

Ehelyett magát az élet folyamatát kellene megtanulnunk szeretni, annak nehézségeivel és örömteli pillanataival együtt. Ezt nevezi egyfajta második paradicsomnak: nem a körülményeink válnának tökéletessé, hanem mi viszonyulnánk másként a létezéshez.

Nemcsak a természettől, önmagunktól is elszakadtunk

A beszélgetés egyik központi gondolata, hogy a természethez való visszatalálás nem pusztán környezetvédelmi kérdés. Kollár-Klemencz szerint az ember hajlamos önmagát a természettől elkülönülő lénynek tekinteni, holott annak szerves része.

Amikor eltávolodunk a környező természettől, saját belső természetünkkel is elveszítjük a kapcsolatot. Nem ismerjük igazán önmagunkat, szükségleteinket, vágyainkat, és gyakran azt sem tudjuk, mitől éreznénk jól magunkat.

Ennek felismeréséhez sokféle út vezethet. Van, akinek az irodalom, másnak a baráti beszélgetések, a közösségi élet vagy éppen a terápia segíthet. A természettel és az állatokkal való kapcsolat különösen közvetlen lehetőséget kínál, de önmagában a rendszeres kirándulás még nem feltétlenül jelent valódi kapcsolódást.

Kollár-Klemencz úgy látja, a lényeg nem a természet használata, hanem annak felismerése, hogy mi magunk is részesei vagyunk az élővilágnak.

A kultúra fogalmazhatja meg az új jövőképet

De ki indíthatja el a változást? A politikusok, a szakértők, a civil szervezetek vagy maguk az emberek?

„Alapvetően azt gondolom, hogy a kultúra katalizál mindent” – fogalmazott Kollár-Klemencz.

Szerinte a kultúra feladata, hogy megfogalmazza azt a jövőképet, amelyhez aztán a társadalmi és politikai cselekvés kapcsolódhat. Úgy látja, jelenleg zavaros kulturális környezetben élünk, de az irodalomban egyre erőteljesebben jelenik meg a természethez való visszafordulás igénye.

Saját kiadójánál, a Magvetőnél is azt tapasztalja, hogy mind több szerző műveiben válik meghatározóvá a természettel való kapcsolat. Az irodalom hatását akkor is jelentősnek tartja, ha egy-egy művet viszonylag kevesen olvasnak: az abban megfogalmazott gondolatok idővel szélesebb közösségekhez is eljuthatnak.

A kultúra által kialakított jövőképet aztán a politika fordíthatja konkrét intézkedésekké. Az oktatás, a természetvédelem, a helyi közösségek támogatása és a közpénzek felhasználása mind olyan területek, ahol egy új szemlélet gyakorlati következményekkel járhat.

A kisközösségek felszabadító ereje

Kollár-Klemencz szerint jelenlegi életformánk egyik legsúlyosabb problémája, hogy az embereket hatalmas, áttekinthetetlen társadalmi rendszer részeként kezeli. A média naponta olyan események tömegével szembesít bennünket, amelyekre nincs közvetlen ráhatásunk, mégis jelentős lelki terhet jelentenek.

Ezzel szemben a kisebb, személyes kapcsolatokra épülő közösségek biztonságot és kapaszkodót adhatnak.

Úgy gondolja, felszabadító lehet annak felismerése, hogy nem kell állandóan több millió vagy milliárd ember problémáival foglalkoznunk. Életünk középpontjába a családunk, a barátaink és egy akár száz-százötven fős közösség is kerülhet.

A közösségi élet ráadásul a természethez való visszatalálást is elősegítheti. Nem feltétlenül azzal kell kezdeni, hogy a városi embert kivisszük az erdőbe, és leültetjük egy tábortűz mellé. Először azt kell megtapasztalnia, milyen jó érzés egy közösséghez tartozni.

Kollár-Klemencz saját életében az állatokkal kialakított kapcsolatnak is fontos szerepet tulajdonít. Szerinte a velük való együttélés alázatra, nyitottságra és empátiára tanít. Aki képes együttérzéssel fordulni egy liba vagy egy tyúk felé, annak könnyebb lehet embertársait is megértenie.

A beszélgetés végén az író felolvasásából is hallhatunk részleteket, amelyek az ember és az állatok közötti bizalomról, egymásrautaltságról szólnak.

(Az összefoglaló cikk a podcast leirata alapján MI segítségével készült)

A Kollár-Klemencz László: Nem úszhatjuk meg, hogy nekimenjünk a falnak bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az egészségünket messze nem csak az határozza meg, hogy milyen orvoshoz jutunk el, ha megbetegszünk. A környezet, a táplálkozás, a társas kapcsolataink, az anyagi helyzetünk, az iskola, a lakóhelyünk és még az is számít, milyen élelmiszereket reklámoznak nekünk. Vitrai József népegészségügyi szakember szerint éppen ezért az egészségi problémákra sem lehet egy-egy elszigetelt intézkedéssel tartós választ adni.

A hétköznapi szóhasználatban az egészségügy alatt többnyire kórházakat, rendelőket, orvosokat és ápolókat értünk. Vitrai József szerint azonban ez valójában inkább a „betegségügy”: akkor találkozunk vele, amikor valaki már beteg vagy legalábbis bekerült az ellátórendszerbe.

A népegészségügy feladata ezzel szemben jóval korábban kezdődik. Azt vizsgálja, mitől maradhatnak egészségesek az emberek, milyen körülmények növelik a betegségek kockázatát, és hogyan lehet ezeken társadalmi szinten változtatni.

A Zöld Hang Stúdióban Vitrai Józseffel, a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület szakemberével beszélgettünk.

Egyetlen intézkedés ritkán elég

Jó példa erre a népegészségügyi termékadó, közismertebb nevén a chipsadó. Vitrai szerint a bevezetése után rövid távon valóban csökkent az egészségre kockázatos termékek fogyasztása. Hosszabb távon azonban az előny eltűnt.

A tanulság szerinte nem az, hogy nincs értelme szabályozni. Inkább az, hogy egyetlen jogszabály önmagában nem képes megváltoztatni egy egész fogyasztási kultúrát.

Ez vezet el ahhoz a gondolathoz, amelyet a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület „Népegészségügy 3.0” néven képvisel: az egészséget meghatározó tényezőket rendszerként kell kezelni.

A társadalmi problémák ugyanis sokszor úgynevezett „wicked problemek”, vagyis nehezen körülhatárolható, rendkívül összetett problémák. Egy beavatkozás nem feltétlenül azt az eredményt hozza, amelyet vártak tőle, ezért folyamatosan mérni kell a hatását, majd szükség esetén módosítani az eszközökön.

Nemcsak a génjeink és az orvosaink számítanak

Az egészségi állapotot rengeteg egymással összefüggő tényező alakítja. Számít az öröklött genetikai háttér, de az is, milyen fizikai és társadalmi környezetben élünk, mit eszünk, mennyit mozgunk, kik vesznek körül bennünket, milyen a lakhatásunk vagy éppen mennyi erőforrással rendelkezünk.

Ezért Vitrai óvatos azokkal az egyszerű állításokkal is, amelyek százalékokra bontják, mennyit számít az életmód, a környezet vagy az egészségügyi ellátás.

Egészen más ugyanis az ellátórendszer jelentősége annak, aki könnyen hozzáfér magas színvonalú szolgáltatásokhoz, mint annak, aki egy rosszul ellátott térségben él, és nehezen jut el orvoshoz.

Hasonlóan árnyaltan beszél a szűrővizsgálatokról is. A korai felismerés természetesen életeket menthet, de szerinte hiba lenne a népegészségügy központi eszközének tekinteni az egyre több és szélesebb körű szűrést. A rendelkezésre álló erőforrásokat mindig ahhoz kell mérni, mekkora egészségnyereséget lehet velük elérni. Sok esetben hatékonyabb lehet a magas kockázatú csoportok célzott szűrése.

Hogyan hat a környezet állapota az egészségre?

Vitrai szerint Magyarországon erről még nincs elegendő átfogó adat, az azonban jól ismert, hogy az ökológiai rendszerek állapota számos módon összefügg az emberi egészséggel.

Ilyen tényező a biodiverzitás, a levegő minősége vagy éppen a mikroklíma. Egyre fontosabb kérdéssé válik a hőterhelés is. Nemcsak az extrém hőségnapok okozta közvetlen többlethalálozás számít: a tartósan magas hőmérséklet hosszabb időn át is terhelheti az emberi szervezetet.

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás így nem pusztán környezetvédelmi, hanem egyre inkább népegészségügyi feladat is.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek

A beszélgetés egyik legerősebb párhuzama az ultrafeldolgozott élelmiszerekről szólt.

Vitrai felidézett egy összehasonlítást: a dohányzás káros hatásairól jóval azelőtt rendelkezésre álltak ismeretek, hogy a szabályozás érdemben reagált volna rájuk. Szerinte ma hasonló helyzet alakulhat ki az ultrafeldolgozott élelmiszerekkel.

A kérdés azonban itt sem oldható meg pusztán azzal, hogy az egyéneknek azt mondjuk: egyenek egészségesebben.

A táplálkozási szokások jelentős része gyerekkorban alakul ki. Emiatt Vitrai az egyik legfontosabb beavatkozási pontnak az óvodát és az iskolát tartja. Más közétkeztetésre, iskolakertekre, valamint az egészség szempontjainak az oktatás egészébe történő beépítésére lenne szükség.

Ez különösen fontos azért is, mert az egészséges táplálkozás lehetősége társadalmilag egyenlőtlenül oszlik meg. A jobb anyagi helyzetű, tájékozottabb rétegek könnyebben vásárolnak jobb minőségű élelmiszert, keresnek helyi termelőket vagy változtatnak életmódjukon.

Eközben az élelmiszeripari cégek marketingereje óriási, és a közösségi média segítségével már a gyerekeket is rendkívül hatékonyan érik el.

Az egészséghez működő közösségek is kellenek

A népegészségügy azonban nemcsak betegségek és kockázatok elkerüléséről szól.

Vitrai szerint érdemes tágabban, a jóllét felől gondolkodni. Ehhez pedig társas kapcsolatokra és működő közösségekre is szükségünk van.

Nem mindegy, van-e kit felhívnunk, ha bajba kerülünk, mennyire érezzük értelmesnek a saját életünket, van-e lehetőségünk hatni a környezetünkre. A közösség ráadásul nemcsak lelki támaszt jelent: befolyásolhatja a lakhatást, a közlekedést, az elérhető élelmiszereket, a munkakörülményeket és számos más, egészségünket meghatározó tényezőt.

Vitrai ezért a jövő népegészségügyében fontos szerepet adna a helyi és országos „egészségkoalícióknak”: olyan közösségeknek, amelyek maguk is részt vesznek annak meghatározásában, mire lenne szükség az emberek egészségének javításához.

A beszélgetés elején az önálló népegészségügyi államtitkárság létrejötte is szóba került. Vitrai ezt fontos intézményi változásnak és lehetőségnek tartja. A kérdés most az, sikerül-e a politikai szándékot olyan hosszú távú, összehangolt lépésekre váltani, amelyek nemcsak az egészségügyi ellátást, hanem az egészséget meghatározó környezet egészét alakítják.

A Zöld Hang podcast: Az ultrafeldolgozott élelmiszer az új dohányzás?  bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Tegnap arról írtunk, hogy a magyar kormányon belül sincs egységes álláspont az új uniós GMO-szabályozásról, miközben szeptember 21-én lejár a megtámadására nyitva álló határidő. A Zöld Hang podcastjában most egy lépéssel hátrébb léptünk: mit változtat valójában a rendelet, miért különösen vitatott az NGT1 kategória, milyen jogi érvek alapján lehetne megtámadni az új szabályokat, és mit fog mindebből érzékelni a vásárló? Fidrich Róberttel, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetőjével beszélgettünk.

A Zöld Hangon hétfőn részletesen bemutattuk, hogy Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter korábban egyértelműen jelezte, hogy problémásnak tartja az új uniós szabályozást, miközben Magyar Péter nyilatkozata ezzel ellentétes álláspontot tükrözött.

A kérdés azért sürgető, mert Magyarországnak már csak napjai vannak eldönteni, önállóan az Európai Unió Bíróságához fordul-e. Szlovákia már bejelentette, hogy megtámadja a szabályozást.

A mostani podcastunkban megpróbáltuk kibontani azt is, mi változik ténylegesen az élelmiszer-szabályozásban, és miért tartják ezt a zöld civil szervezetek komoly visszalépésnek.

Mi az NGT1?

Az Európai Unió eddigi GMO-szabályozásának fontos elemei az engedélyezés, a kockázatértékelés, a nyomon követhetőség és a fogyasztói jelölés voltak.

Az új szabályozás ezzel szemben különbséget tesz az úgynevezett új génkezelési technikákkal létrehozott növények között. Az NGT1 kategóriába azokat sorolják, amelyeket a szabályozás a hagyományos nemesítéssel vagy természetes mutációval létrejövő változásokhoz hasonlónak tekint. Ezeknél lényegében megszűnne a korábbi GMO-kra vonatkozó engedélyezési és kockázatértékelési rendszer, és az élelmiszeren sem kellene feltüntetni, hogy ilyen eljárással létrehozott növényt tartalmaz. A vetőmagnál ugyanakkor megmaradna a jelölés.

Fidrich Róbert szerint a jelölés hiánya miatt még azok az élelmiszerláncok is nehéz helyzetbe kerülhetnek, amelyek GMO-mentes termékeket szeretnének kínálni vásárlóiknak: a termékpálya későbbi szakaszaiban már nekik sem feltétlenül lesz meg az ehhez szükséges információjuk.

Vagyis a vita egyik központi kérdése végül nagyon egyszerűen fogalmazható meg: ha egy vásárló nem szeretne génszerkesztett növényből készült élelmiszert venni, lesz-e lehetősége ezt a címke alapján eldönteni?

GMO vagy nem GMO?

A politikai vita egyik kulcskérdése az is, hogy egyáltalán GMO-nak kell-e tekinteni az új génkezelési technikákkal előállított növényeket.

Fidrich a podcastban vitatta azt az érvelést, amely szerint az NGT1 alapvetően más kategória lenne azért, mert a végeredményben nem feltétlenül jelenik meg más fajból származó gén. Felidézte, hogy az Európai Unió Bírósága már egy 2018-as döntésében a GMO-szabályozás hatálya alá sorolta az új mutagenezis-technikákkal létrehozott szervezeteket. A mostani uniós szabályozás lényege éppen az, hogy ezen növények egy részére más szabályokat állapít meg.

Ez a különbség azért fontos, mert a magyar politikában évtizedeken keresztül szokatlanul széles egyetértés volt a GMO-mentesség kérdésében. A jelenlegi vita egyik tétje éppen az, hogy az NGT-kre is kiterjed-e ez a korábbi politikai konszenzus.

Mivel lehetne megtámadni a rendeletet?

Szlovákia már eldöntötte, hogy az Európai Unió Bíróságához fordul. A podcastban ezért részletesen áttekintettük azt is, milyen érvekre épülhet egy ilyen kereset.

A beszélgetésben négy fő szempont került elő: az elővigyázatosság elve, az NGT-k biztonságával kapcsolatos tudományos bizonytalanság, az egyedi kockázatértékelés elhagyása, valamint a fogyasztók magas szintű védelméhez és tájékoztatásához kapcsolódó uniós követelmények. Felmerült továbbá a biológiai biztonságról szóló Cartagena-jegyzőkönyv is.

Fidrich szerint ezek közül különösen erős lehet a fogyasztók megfelelő tájékoztatásához kapcsolódó jogi érv. A podcastban azt mondta: olyan jogi értékeléseket ismer, amelyek alapján a pert megnyerhetőnek tartják – ugyanakkor hangsúlyozta, hogy maga nem uniós jogász.

A történetnek ráadásul van magyar előzménye. Magyarország korábban már bíróság elé vitt egy GMO-ügyet: az Amflora génmódosított burgonya engedélyezése miatt indult eljárás végén az uniós bíróság megsemmisítette az Európai Bizottság engedélyező határozatát.

Ha szeptember 21. elmúlik, még nincs feltétlenül vége

A legfontosabb rövid távú kérdés azonban továbbra is az, mit tesz Magyarország.

Fidrich abban bízik, hogy a kormány még szeptember 21. előtt úgy dönt: Magyarország is az Európai Unió Bíróságához fordul, lehetőleg más tagállamokkal együtt.

A beszélgetésben ugyanakkor arról is szó volt, hogy ha Magyarország addig nem nyújt be önálló keresetet, a történet ezzel még nem feltétlenül ér véget. Fidrich ismeretei szerint a szlovák kereset benyújtása után további tagállamoknak még lehetőségük lehet arra, hogy beavatkozóként csatlakozzanak az eljáráshoz.

Ez azonban már gyengébb pozíció lenne annál, mintha Magyarország maga is felperesként lépne fel.

És mit tehet majd a vásárló?

A podcast végén visszatértünk ahhoz a kérdéshez, amely az egész szabályozási vitát a hétköznapi fogyasztó számára kézzelfoghatóvá teszi.

Mi történik akkor, ha néhány év múlva valóban olyan élelmiszerek jelennek meg a boltok polcain, amelyek NGT1-es növényből készültek, de ezt a csomagoláson nem kell feltüntetni?

Fidrich szerint felértékelődhetnek a rövid ellátási láncok, a termelő és a vásárló közvetlenebb kapcsolata, illetve akár a GMO-mentes régiók vagy települések hálózatának újjáélesztése is. De ez csak részleges válasz: nem várható el minden fogyasztótól, hogy külön kutatómunkát végezzen minden egyes vásárlása előtt. A beszélgetés végén ezért ismét ugyanoda jutottunk: a fogyasztói tájékoztatást elsősorban magának a szabályozásnak kellene biztosítania.

A kérdés most azonban még ennél is közvetlenebb. Szeptember 21-ig kiderülhet, hogy Magyarország beáll-e Szlovákia mellé, és bíróságon is megpróbálja-e megváltoztatni az új uniós szabályozást.

A GMO-ügy: a fogyasztók tájékoztatása is a per egyik tétje bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Tordai Bence szerint még korántsem lefutott a Paks II beruházás sorsa. A Zöld Hang Stúdió vendége arról beszélt, hogy a projekt körüli nyomozás, az egyre nyilvánvalóbb klíma- és hűtési problémák, a növekvő költségek, valamint az orosz kivitelezővel kapcsolatos kételyek egyaránt lehetőséget teremthetnek arra, hogy Magyarország újragondolja a beruházást. Szerinte a kormány álláspontja sem tekinthető véglegesnek.

Az idei nyár szélsőséges hősége és vízhiánya Tordai Bence szerint látványosan megmutatta azt a problémát, amelyre a zöld szervezetek már több mint egy évtizede figyelmeztetnek: a paksi atomerőmű működése erősen függ a Duna vízhozamától és hőmérsékletétől. Mint a Zöld Hang Stúdióban fogalmazott, a korábbi klímamodellek jóval későbbre tették azokat a szélsőséges körülményeket, amelyek idén már heteken keresztül fennálltak.

A probléma szerinte különösen akkor válik súlyossá, ha a jelenlegi paksi blokkok és Paks II egy időben működnének. A beszélgetésben elhangzott, hogy a meglévő erőmű hűtése is komoly nehézségekbe ütközött az alacsony vízállás és a magas vízhőmérséklet idején. Tordai szerint ebből az is következik, hogy az atomenergia stabil, időjárástól független termeléséről alkotott kép legalábbis árnyalásra szorul.

– Az atomerőmű, amely egy változó vízhozamú és vízhőmérsékletű folyóból biztosítja a hűtését, maga is időjárásfüggő energiaforrássá válhat – érvelt.

Nyomozás indult a Paks II-nek juttatott pénz miatt

A beszélgetés egyik apropója az volt, hogy Tordai korábbi feljelentése nyomán  nyomozás indult a Paks II. Zrt. egyik tőkeemelésével kapcsolatban.

Tordai azt mondta: januárban tett először feljelentést amiatt, hogy 80 milliárd forintot juttattak a társaságnak olyan időszakban, amikor szerinte a projekt állami támogatásához szükséges uniós engedély nem volt érvényben. Ezt a feljelentést akkor elutasították. Később azonban az Európai Bizottság illetékesének állásfoglalásával kiegészítve ismét benyújtotta, augusztus végén pedig arról értesítették, hogy nyomozás indul.

Tordai szerint ezzel „új játszma” kezdődött Paks II körül. Különösen figyelemre méltónak tartja, hogy miközben nyomozás indult, a 2026-os költségvetésben az eredetileg tervezett 95 milliárd forint helyett 206 milliárdos tőkeemelés szerepelt a Paks II. Zrt. számára. A politikus ebből és más, egymásnak részben ellentmondó kormányzati jelzésekből arra következtet, hogy a kabinet álláspontja a beruházásról még nem szilárdult meg.

Mennyi lesz Paks II valódi ára?

A beruházás gazdaságossága szintén központi témája volt a beszélgetésnek. Az eredeti orosz–magyar megállapodás 12,5 milliárd eurós beruházási költséggel számolt. Tordai szerint azonban már a kormányzat részéről is elhangzott, hogy ennél lényegesen magasabb összeggel kell kalkulálni.

A volt országgyűlési képviselő úgy véli, a hosszú csúszás önmagában jelentős drágulást okoz. A műsorban 8–12 ezer milliárd forint közötti lehetséges végösszegről beszélt, miközben elmondása szerint eddig mintegy 630 milliárd forintot költöttek a projektre. Ebből Tordai azt a következtetést vonja le, hogy még mindig jóval kisebb lehet a kiszállás költsége, mint a teljes beruházás végigviteléé.

A beszélgetésben a bolgár példa is előkerült. Tordai szerint egy orosz nukleáris beruházási szerződés felmondásának költsége nagyságrendekkel kisebb lehet annál, amit Paks II befejezése igényelne. Ezért szerinte nem igaz az az állítás, hogy a projekt már olyan előrehaladott állapotban van, ahonnan ne lehetne visszafordulni.

Nemcsak arról van szó, hogy atom vagy megújuló

Tordai szerint az energiapolitikai vitát sem érdemes egyszerűen az atomenergia és a megújulók szembeállítására leszűkíteni. A kiindulópont szerinte az kellene legyen, hogy Magyarországnak mekkora energiaigénye lesz, és ebből mennyit lehet energiahatékonysággal, korszerűbb technológiákkal és más gazdaságpolitikával megtakarítani.

Kritizálta az elmúlt évek energiaintenzív újraiparosítását, különösen az akkumulátorgyártás és más nagy energia- és vízigényű iparágak támogatását. Az új adatközpontok telepítését is hasonló problémának tartja: szerinte Magyarország vízügyi és klimatikus adottságai sem kedveznek annak, hogy egyre több ilyen fogyasztót telepítsünk az országba.

A termelési oldalon ezzel szemben szélerőművek, tárolás, hálózatfejlesztés, okos fogyasztás és decentralizált energiaközösségek fejlesztését tartaná kívánatosnak. Az atomerőművekkel szerinte az is probléma, hogy nagy és rugalmatlan kapacitást jelentenek egy olyan villamosenergia-rendszerben, amelynek egyre gyorsabban kellene alkalmazkodnia a napon belül változó termeléshez és fogyasztáshoz.

„Atomenergia igen, orosz Paks II nem”

Tordai úgy látja, politikailag különösen fontos lehet az a választói csoport, amely önmagában nem ellenzi az atomenergiát, de Paks II jelenlegi, orosz megvalósítását már nem támogatja.

Az atomenergia megítélésében szerinte lényegében kettéoszlik a magyar társadalom. Éppen ezért azok lehetnek a döntő szereplők, akik elfogadnának egy új atomerőművet, de nem a Roszatommal építtetnék meg. Tordai ebben az összefüggésben több külföldi orosz projekt problémáira és csúszásaira hivatkozott, és úgy fogalmazott: az elmúlt évek tapasztalatai alapján az orosz nukleáris kivitelezés nem meggyőző.

Tordai szerint társadalmi nyomás nélkül nem lesz fordulat

A beszélgetés végén arról is szó esett, hogyan lehetne érdemben befolyásolni a Paks II-ről szóló döntést. Tordai szerint a kormány széles társadalmi koalíciót próbál egyben tartani, ezért egy megosztó ügyben különösen fontos lehet a közvélemény alakulása.

Újabb reprezentatív kutatást tartana indokoltnak, de ennél mélyebb társadalmi részvételt is elképzelhetőnek tart. Példaként állampolgári tanácsokat említett, amelyekben véletlenszerűen kiválasztott emberek szakértőket hallgatnának meg, majd közösen alakítanának ki ajánlást az energiapolitikai kérdésekről. Szerinte a civil szervezeteknek, mozgalmaknak és a nyilvánosság fórumainak is fontos szerepük lehet abban, hogy Paks II kérdése ne váljon lezárt üggyé.

Tordai Bence összességében úgy látja: Paks II-ről még nem született visszavonhatatlan politikai döntés. A következő időszak kérdése szerinte az lesz, hogy a növekvő költségek, a klímaváltozás okozta működési kockázatok, az orosz kapcsolat és a társadalmi ellenállás elegendő súlyt kapnak-e ahhoz, hogy a kormány valóban újragondolja a projektet.

A Tordai Bence: Paks II ügye még nem dőlt el bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A nyári hőhullámok és az aszály személyes tapasztalataiból indult, majd az alkalmazkodás, az egyéni felelősség és az állami szerep kérdéseihez jutott el a Zöld Hang megújult, stúdióban készült podcastjának első beszélgetése. A szerkesztőség tagjai arról is vitáztak, képes-e a társadalom tartósan tanulni az egymást követő válságokból.

A Zöld Hang podcast a mai naptól stúdióbeszélgetésekkel is jelentkezik. Az első adásban Csillag Gábor újságíró, publicista, Mihalics Csilla újságíró, Szilágyi László, a Zöld Hang riportere és a lapot kiadó Zöld Műhely Alapítvány kurátora, valamint Kis Miklós, a Zöld Hang főszerkesztője beszélgetett. A kiindulópontot az idei nyár tapasztalatai adták.

A résztvevők személyes példákon keresztül beszéltek arról, hogyan érzékelték a hosszan tartó meleget és a szárazságot. Szóba került a Balaton és környékének állapota, kiszáradt kisebb vizes élőhelyek, a kertek vízhiánya, valamint a mezőgazdasági területeken látható aszálykár. Szilágyi László arról számolt be, hogy a kerti kútban már tavasszal sem volt víz, és a termesztett növények egy részét csak vezetékes vízzel lehetett volna életben tartani.

A budapesti tapasztalatok is előkerültek. A beszélgetés résztvevői szerint a hőség különösen nehezen viselhető a felmelegedő városi lakásokban, miközben a légkondicionálás használata önmagában is felvet energetikai és életminőségi kérdéseket.

Mikor válik a rendkívüli megszokottá?

A személyes élmények után a beszélgetés arra a kérdésre tért át, hogyan reagál a társadalom az egyre gyakrabban ismétlődő szélsőséges helyzetekre.

Felmerült, hogy egy-egy aszályos vagy rendkívül meleg év után gyakran jelenik meg az a reakció, hogy „volt már ilyen”. A résztvevők szerint azonban nemcsak az a kérdés, előfordult-e korábban hasonló időjárás, hanem az is, hogy a visszatérő tapasztalatok változtatnak-e tartósan az emberek gondolkodásán és viselkedésén.

A beszélgetésben az is elhangzott: jelenleg még nem lehet tudni, hogy egy-egy különösen forró nyár valódi fordulópontot jelent-e a közvéleményben, vagy néhány év múlva az akkor még szélsőségesnek tartott hőmérsékletek is megszokottá válnak.

Egyéni alkalmazkodás vagy rendszerszintű változás?

A podcast egyik hosszabb vitája az egyéni felelősség és az állami, közpolitikai beavatkozás viszonyáról szólt.

Az egyéni megoldások között szóba került a víztakarékosság, a szürkevíz felhasználása, a kertek mulcsozása és az energiatakarékosság. Az egyik példa a kézmosásból származó víz összegyűjtése és vécéöblítésre történő felhasználása volt. A beszélgetésben ugyanakkor felmerült, hogy az ilyen megoldások szélesebb körű elterjedéséhez technológiai és infrastrukturális feltételekre is szükség lenne.

Az egyéni cselekvés szerepéről nem alakult ki teljes egyetértés. Az egyik álláspont szerint a szemléletformálás és a hétköznapi szokások megváltoztatása nélkül nehéz társadalmi léptékű változást elérni. Ezzel szemben az az álláspont is megjelent, hogy a környezeti problémák megoldását nem lehet kizárólag a szemléletformálástól várni. Analógiaként az oktatás került elő: a magyar oktatási rendszer problémái sem oldódnának meg pusztán attól, hogy egyre több ember képzi magát tudatosan vagy használ oktatási alkalmazásokat.

Energia, víz és hosszú távú gondolkodás

A beszélgetés kitért az energiaellátásra is. A paksi atomerőmű hűtésével kapcsolatos problémák kapcsán felmerült az energiafogyasztás csökkentésének és az energiahatékonysági beruházásoknak a jelentősége. A résztvevők arról beszéltek, hogy a takarékosság és a hatékonyság növelése nemcsak válsághelyzetben lehet fontos, hanem hosszabb távú energiapolitikai kérdés is.

Ehhez kapcsolódva a beszélgetés egyik témája a hosszú távú gondolkodás nehézsége volt. Elhangzott például, hogy a hagyományos háztartási gyakorlatok egy része – például az élelmiszerek télre történő elrakása – eleve abból indult ki, hogy az erőforrások időben nem állnak korlátlanul rendelkezésre. A mai fogyasztási rendszer ezzel szemben sok esetben azt az érzetet kelti, hogy az áruk és szolgáltatások folyamatosan hozzáférhetők.

Mit tanulunk a válságokból?

A beszélgetés végül általánosabb kérdéshez jutott el: képes-e a társadalom tartósan beépíteni a válságok során megszerzett tapasztalatokat.

Példaként a Covid-járvány került elő. A résztvevők szerint a járvány idején sok új ismeret és tapasztalat halmozódott fel az egészségügyi rendszer működéséről és a társadalmi alkalmazkodásról, a közvetlen veszély elmúltával azonban ezek jelentős része háttérbe szorult. Hasonló folyamat játszódhat le az energia- vagy klímaválságok esetében is.

A Zöld Hang Stúdió első beszélgetése így a nyári hőségből kiindulva jóval tágabb kérdéseket érint: hogyan alkalmazkodhatnak az egyének és a közösségek a változó körülményekhez, milyen feladata van ebben az államnak, és miként lehet a rövid távú válságreakciókból hosszabb távú változás.

A Hány nyár kell még, hogy ráébredjünk a valóságra? – megújult a Zöld Hang podcast bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Hogyan építsünk közösségeket? Milyen környezet támogatja a fiatalok aktivitását? Többek között e kérdésekre is választ kerestek Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemen résztvevői.

A Mit kezdünk ezzel a világgal? – Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről című kerekasztal-beszélgetés közreműködői:

Takács Hanna és Juhász Száva a Társadalomelméleti Kollégium képviseletében, Joó Máté a POLIP Egyesülettől, és Szeszák Panka a Bolygó közösségi tértől.

Amiről még szó esett:

• A közösségépítés halála a közöny.
• Nem tanítják a részvételi demokrácia kultúráját.
• Vannak univerzális üzenetek a fiatalok felé?
• Mennyire látják zöldnek a fiatalok a környezetet, a világot?
• Milyen hatása volt a Covidnak a fiatalok szociális életére?
• Hogyan változtatta meg a kormányváltás a fiatalok témafókuszait?
• Ne a kormánytól várjuk a demokráciát, hanem saját magunktól.

A felvételt Szilágyi László rögzítette, és Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Szolidáris Közösségek volt a témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek a X. Zöld Nyári Egyetemnek Szigetszentmártonban.

Milyen helyi szolidaritási kezdeményezések vannak? Mi az az energiaközöség?
Magyarországon ma 18 – zömében nonprofit – energiaközösség működik.  Milyen lenne az igazságos rendszerhasználati díj?  Hogyan segít az energiaközöség az energiaszegénység ellen? Miben tud segíteni a Szolidáris Gazdasági Központ egy energiaközösség létrehozásánál?

Többek között e kérdésekre adott választ Molnár András a Szolidáris Gazdasági Központ közösségi energia koordinátora Szilágyi László felvételén.

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Szolidáris Közösségek bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A zöldek és a politika Magyarországon volt a témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek a X. Zöld Nyári Egyetemen, Szigetszentmártonban.

A hazai zöldpolitikáról szóló részvételi panelbeszélgetést Szilágyi László rögzítette. Akiket hallunk:

• a házigazda Csillag Gábor zöld gondolkodó, író, publicista, aktivista
• Macskásy Éva biológus humánökológus
• Lányi András író, filozófus
• Őri Ádám humánökológus, szociológus
• Tordai Bence közgazdász, szociológus, volt parlament képviselő

Amiről szó esik:

• Hol tart ma a hazai zöldpolitika?
• Valóban temetjük az ökológiai politikát?
• Az ökopolitika ópium a népnek, vagy hazugság?
• Gazdasági érdeksérelmet okoz a fogyasztói társadalomban a zöldpolitika.
• Van társadalmi bázisa a zöldeknek?
• Miért ódzkodnak a civil zöldek a pártoktól?
• Hazai civil zöld történelem – hogyan változott meg a szervezetek politikához való viszonya?

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: A zöldek és a politika Magyarországon bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A jövő nem teher, hanem lehetőség! címmel tartották meg 2026 június 27.-30. között Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemet.  A városi zöldpolitika volt a fő témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek, melyen szó esett például arról, hogy Budapest legnagyobb kihívása az agglomerációs kiterjedés.

A városi zöldpolitikáról szóló panelbeszélgetést Szilágyi László rögzítette, akiket hallunk:

• a házigazda Őri Ádám, a Zöld Fordulat munkatársa
• V. Naszályi Márta Budapest I kerület zöld önkormányzati képviselője, Budavár korábbi polgármestere,
• Németh Ákos Szombathely zöld önkormányzati képviselője, tanácsnok

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere

Amiről szó esik:

• Mitől zöld egy városvezetés?
• A zöld politikus „autósüldöző”?
• A lokális vagy a globális vezetés feladata a zöldítés? Rezsicsökkentés és ivóvíz dilemmák.
• Mi az az uszodaadó?
• EU pénzügyi prioritások: katonai védelem, mesterséges intelligencia és a gazdák támogatása. Honnan lesz pénz zöldre?
• A klímavédőknek nincsenek nagy traktoraik, nem tudnak látványosan nyomást gyakorolni a brüsszeli bürokratákra.
• Szegények és eszköztelenek az önkormányzatok. 
• Hogyan lehet elérni a lakosságot Budapesten és Szombathelyen?
• Hogyan változott meg a fővárosi döntésmechanizmus a Tisza párt győzelmével?
• A zöldeknek globalizációkritikusabbnak kellene lennie!  A tőke globális, a társadalom lokális – ez az egyik legfőbb probléma. Erre kellene a zöldeknek megoldást találnia.
• Miért fontos megalapítani a zöld önkormányzati képviselők szövetségét?
• Az elmúlt években Budapesten a legnagyobb zöldfelület csökkenés a magánkertekben történt.

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Mit jelent a városi zöldpolitika? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A jövő nem teher, hanem lehetőség! címmel tartották meg 2026 június 27. -30. között Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemet. Merre tart Európa zöldpolitikája? – ez volt a fő témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek.

Sokan érezzük, hogy változtatni kell. A kérdés már nem az, hogy miért, hanem az, hogy hogyan. A Zöld Nyári Egyetem négynapos közös gondolkodás és szerveződés volt arról, hogyan lehet ma valódi lépéseket tenni egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom felé. Nem zárt konferencia volt, hanem nyitott tér: viták, műhelyek, stratégiai beszélgetések, közösségi tervezés és kulturális programok találkozása.

2019-ben az európai zöld pártok történelmi eredményt értek el, a klímapolitika pedig az uniós politika egyik központi témájává vált. Azóta azonban sok minden megváltozott: erősödött a szélsőjobb, visszaszorult a klímaügy politikai lendülete, és egyre többen beszélnek „zöld apályról”.

De valóban leépül a 2019 után meghirdetett európai zöld fordulat? Mennyire estek vissza a zöld pártok 2024-ben, és mennyire erősek ma valójában? Miért sikeresek egyes országokban, miközben máshol alig tudnak megerősödni?

A Zöld Nyári Egyetem egyik kerekasztal beszélgetése Európa zöldpolitikájának helyzetéről és jövőjéről szólt. Akiket Szilágyi László felvételén hallunk:

a házigazda Őri Ádám a Zöld Fordulat munkatársa

Köves Nóra a Greens/EFA – Zöldek/Európai Szabad Szövetség (az Európai parlament zöld frakciójának Kelet-Európáért felelős) munkatársa

és Jávor Benedek korábbi zöld európai parlamenti képviselő, 

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy valóban csak a német, skandináv és benelux jóléti társadalmak „luxusa” vajon a zöldpolitika; milyen eltérő stratégiákat követnek a német, holland, belga és francia zöldek; miért erősödik látványosan az angliai Green Party; és milyen lehetőségei vannak a zöld politikának a mediterrán térségben, valamint Kelet-Közép-Európában. További témák voltak:

• Miben különböznek a kelet és nyugat európai zöld pártok?
• A 2024-es választások után most a 720 európai parlamenti képviselőből 270 szélsőjobbos, 53 zöldpolitikus.
• A néppárt színeváltozása és a liberális demokrácia válsága.
•  A kormányzás felőrölte a német zöldeket, ezért esett vissza a létszámuk az EP választásokon.
• Innováció és egység közötti kettős dilemma, a Mercosur megállapodás és a zöldpolitikai dilemmák.
  
  Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Merre tart Európa zöldpolitikája? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.