Hírolvasó

Mi történik, amikor a víz eltűnik egy tájból, a zöldfelületek lassan visszahúzódnak, és a klímaváltozás hatásai már nem statisztikákban, hanem a települések mindennapi működésében jelennek meg? A legtöbb esetben ezek a folyamatok nem látványos fordulópontokkal, hanem lassú, egymásra rakódó változásokkal rajzolják át a környezet képét. Holtágak száradnak ki, városi zöldterek alakulnak át, és az energiahasználat kérdései már közvetlenebbül érintik a helyi közösségeket. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség ezekre a folyamatokra próbál gyakorlati válaszokat adni, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve. A szervezet munkájáról és a hazai klímavédelem lehetőségeiről a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnökével, Lajtmann Csabával beszélgettünk.

A Zöld Hang rendszeresen foglalkozik a klímaváltozás hazai hatásaival, és azokkal a helyi szintű alkalmazkodási lehetőségekkel, amelyekkel a települések próbálnak reagálni a gyorsan változó környezeti feltételekre. A mostani beszélgetés is egy olyan hálózat működéséről ad hírt, amely a tapasztalatok összekapcsolására és a jó gyakorlatok terjesztésére épít.

A klímaváltozás hatásai sokszor nem egyetlen eseményben, hanem lassú eltolódásokban válnak érzékelhetővé. Egy-egy kiszáradó meder, a vízfolyások elapadása vagy a városi zöldfelületek visszaszorulása mind ugyanannak a folyamatnak a részei. Ezek a változások az ökológiai kérdések mellett településüzemeltetési és közösségi döntéseket is felvetnek. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség olyan hálózatként működik, amely ezt a helyi szintet próbálja megerősíteni: önkormányzatok és civil szereplők között teremt kapcsolatot, hogy a válaszok ne elszigetelten, hanem közösen születhessenek meg. Lajtmann Csaba mesélt a Zöld Hangnak a klímaváltozás hatásainak mérsékléséről és a szervezet működéséről.

Hogyan kapcsolódik be a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség az Európai Klímaszövetség munkájába? Mit jelent ez a tagság a gyakorlatban a hazai szereplők számára?

A szövetség az Európai Klímaszövetséggel kialakult kapcsolatunk nyomán jött létre, így a magyar tagság nem egy önálló, elszigetelt rendszerhez kapcsolódik, hanem automatikusan egy nemzetközi közösség része lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagszervezetek nemcsak hazai tapasztalatokkal dolgoznak, hanem folyamatosan hozzáférnek más országok megoldásaihoz is.

Ez a fajta hálózati működés nem adminisztratív előny, hanem tudásáramlás. A klímavédelemben nagyon sok olyan probléma van, amely mindenhol hasonló, csak más formában jelenik meg. Ami egy településen működik, az sokszor adaptálható egy másik környezetben is. A hálózat ezt a „átjárhatóságot” teszi lehetővé, miközben a kibocsátáscsökkentés mellett egyre hangsúlyosabbá válik az alkalmazkodás kérdése is.

Ha az elmúlt másfél évtizedet nézzük, hogyan tolódott el a klímavédelem fókusza Magyarországon?

Ha visszatekintünk, jól látszik, hogy korábban a klímavédelem fókusza elsősorban a kibocsátáscsökkentésen volt. Ma már ez a kép árnyaltabb: egyre inkább előtérbe kerül az alkalmazkodás, ami a mindennapi működés, létezés részévé vált.

Ez a váltás nem elméleti, hanem nagyon gyakorlati. Egy településen például egy energetikai korszerűsítés vagy egy zöldfelület-fejlesztés egyszerre hat a kibocsátásokra és a helyi klímahatásokra is. A klímavédelem így fokozatosan településszintű gondolkodássá válik, ahol minden beavatkozás több hatást is egyszerre generál.

Hol látszanak ma a legfontosabb beavatkozási pontok, ahol a klímaváltozás hatásai érdemben csökkenthetők?

A legnagyobb, és viszonylag gyors hatást továbbra is az épületenergetika területén lehet elérni. Sok épület ma még jelentős energia-veszteséggel működik, miközben a korszerűsítés technológiailag már régóta ismert és elérhető lenne. Ez az a terület, ahol nemcsak környezeti, hanem gazdasági megtérülés is jól kimutatható. Ugyanakkor a klímavédelem nem áll meg itt, mert a települések működését más rendszerek is alapvetően befolyásolják.

Miért került ennyire előtérbe a zöldfelületek kérdése? Hol ütközik leginkább a szakmai és a társadalmi szemlélet?

A zöldfelületek sokáig inkább esztétikai elemként jelentek meg, ma viszont egyre inkább klímaszabályozó rendszerként kell rájuk tekinteni. A probléma sokszor nem technikai, hanem szemléleti. A legtöbb településen még mindig az számít rendezettnek, ahol rövidre nyírt, homogén gyepfelületek vannak. Ezzel szemben az ökológiailag sokszínű, kevésbé intenzíven kezelt területek sokkal ellenállóbbak, és több ökológiai szolgáltatást nyújtanak. Ez a különbség sokszor feszültséget is okoz, mert a lakossági elvárások nem mindig követik a szakmai szempontokat. Itt a szemléletformálásnak van kulcsszerepe.

Van olyan települési példa, amely jól mutatja, hogyan alakul át egy helyi döntés hosszabb távú környezeti folyamattá?

Ilyen például a pápateszéri belterületi örökerdő telepítés. Több korábban beépíthető lakótelket alakítottak át zöldfelületté egy együttműködés részeként.

A folyamat eleinte alig volt látványos: hiszen az apró magoncok néhány év után sem nőnek látványos fákká – és sokáig csak a változás ígérete volt jelen. Most, 6 évvel az ültetés után kezd a terület már erdőnek látszó formát ölteni, bár az igazi erdőélményre még így is várni kell.  Ma már jól látható, hogy egy ilyen döntés képes hosszú távon átformálni egy települési környezetet.

Milyen szerepet kaphatnak az energiaközösségek a települések jövőbeli működésében?

Az energiaközösségek egy olyan irányt jelölnek ki, ahol a helyi szereplők nemcsak fogyasztók, hanem részben termelők is lesznek. Ez a modell nemcsak technológiai, hanem közösségi átalakulást is jelent. Magyarországon ez a terület még fejlődő fázisban van, de már látszanak olyan kezdeményezések, amelyek bizonyítják, hogy a helyben termelt energia stabilabb és sok esetben gazdaságosabb is lehet. A következő évek egyik kulcskérdése az lesz, hogy a szabályozási környezet mennyire tudja követni ezt a fejlődést.

Miben különbözik a szövetség működése egy hagyományos országos szervezettől?

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nem klasszikus, központosított struktúrában működik. Inkább egy hálózati rendszer, ahol regionális és helyi kapcsolódási pontok tartják össze a működést. Ez azért fontos, mert a kisebb települések sokszor nem rendelkeznek elegendő kapacitással arra, hogy önállóan foglalkozzanak klímavédelmi kérdésekkel. A hálózat ebben nyújt segítséget: tudást, kapcsolatot és gyakorlati támogatást ad. A hangsúly nem a tagság számán van, hanem azon, hogy a kapcsolatok ténylegesen működjenek is.

Milyen programok és kezdeményezések segítségével vonják be a helyi közösségeket a klímavédelembe? Hogyan lehet csatlakozni?

Az egyik legsikeresebb program a „Mozdulj a klímáért!”, amelyben iskolák vesznek részt országszerte. A diákok különböző mindennapi tevékenységeken keresztül gyűjtenek zöld mérföldeket, így a fenntarthatóság gyakorlati tapasztalattá válik.

Ezzel párhuzamosan indul a „Spontán Zöld” program is, amely olyan területeket keres, ahol a természet vagy a közösség önszerveződő módon tartott fenn zöldfelületeket. A Klímasztár felhívás pedig a települési jó gyakorlatokat gyűjti és díjazza, különösen azokat, amelyek valóban működő, helyi megoldásokat mutatnak.

Mi adhat lendületet a következő időszakban a hazai klímavédelemben?

A klímavédelem akkor válik igazán hatékonnyá, ha nem külön programként jelenik meg, hanem beépül a települések mindennapi döntéshozatalába. Ehhez önkormányzatok, civil szervezetek és helyi közösségek együttműködésére van szükség. A hálózatok szerepe ebben az, hogy összekapcsolják ezeket a szereplőket, és láthatóvá tegyék azokat a megoldásokat, amelyek már ma is működnek. A változás így nem egyetlen nagy döntésből áll, hanem sok apró, helyi lépésből, amelyek lassan, de egy irányba kezdenek rendeződni.

A Kiszáradó medrek, eltűnő zöldfelületek – a településeken dől el a klímaalkalmazkodás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Magyarország jelenleg jó ütemben halad a 2030-ra vállalt kibocsátáscsökkentési céljai teljesítése felé, de a gazdaság várható felpörgése és az újonnan induló ipari kapacitások üvegházhatásúgáz-kibocsátásának ellensúlyozására további szakpolitikai lépések kellenek; a 2050-es klímasemlegességhez szükséges mélyebb átalakulások pedig  számos területen még nem láthatók – derül ki a Green Policy Center által bemutatott Ötödik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentésből.

A Green Policy Center tegnapi rendezvényén bemutatott jelentés immár ötödik alkalommal vizsgálta meg, hogy Magyarország mennyire halad a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél felé. Az elemzés 11 dimenzióban és 81 indikátor alapján értékeli az ország teljesítményét, ahol pedig léteznek konkrét 2050-es vagy 2030-as vállalások, azokhoz méri az előrehaladást.

A jelentés szerint Magyarország 2024-re bruttó elszámolás szerint 43,5 százalékkal csökkentette üvegházhatásúgáz-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A 2030-as cél 50 százalékos csökkentés, vagyis az ország jelenleg viszonylag közel áll a rövid távú vállalások teljesítéséhez. Nettó elszámolásban a kibocsátáscsökkentés már 48,4 százalékos, miközben a cél 55 százalék. (A két módszer közötti különbséget az adja, hogy utóbbi esetén levonásra került a földhasználat, földhasználat-váltás és erdészet által elnyelt széndioxid mennyisége.)

„A 2020 és 2024 közötti időszakban nagyjából 15 százalékkal sikerült csökkenteni Magyarország kibocsátásait” – mondta Koczóh Levente, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője.

“A helyzet értékelését nehezíti, hogy a klímapolitikában használt környezeti és kibocsátási adatok jellemzően másfél-két éves késéssel állnak rendelkezésre és a néhány részterületen látható adathiány az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy pontos képet lehessen alkotni az egyes intézkedések hatásairól.”

A közlekedés mindenhol gond Európában

A 11 vizsgált dimenzió közül a közlekedés bizonyult a legproblémásabbnak. Miközben a legtöbb ágazatban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése figyelhető meg, a közlekedési kibocsátások továbbra is magas szinten vannak. A személygépkocsi-állomány folyamatosan növekszik, az autók átlagéletkora emelkedik, miközben az elektromos autók részaránya még mindig alacsony.

A jelentés megállapítja, hogy igazán az áruszállításban sem történt áttörés itthon. Bár régóta cél a vasúti árufuvarozás erősítése, ebben nagyon el vagyunk maradva és továbbra is a közúti szállítás dominál. „Nemcsak Magyarország küzd ezzel. Európa-szerte a közlekedés az egyik legnehezebben dekarbonizálható ágazat. Ez az a terület, ahol jelenleg a legkevésbé érvényesül az a pálya, amely hosszú távon a klímasemlegesség felé vezethet” – jegyezte meg Koczóh.

„Ha azt szeretnénk, hogy az emberek autóból vonatra üljenek át, akkor a vasútnak pontosnak, tisztának, megbízhatónak és gyorsnak kell lennie. Az utasszám csak akkor fog nőni, ha valódi alternatívát tudunk kínálni az autózással szemben.” A szakértő szerint az olyan beruházások, mint az Esztergom és Budapest közötti vasútvonal fejlesztése, jól mutatják, milyen irányba lenne érdemes tovább haladni. Ezen a vonalon két és félszeresére nőtt az utasok száma, akik a vonatot választják a 10-es út dugói helyett.”

Koczóh és a konferencián részt vevő zöld szakemberek is ígéretsnek tartják az új kormány által jelzett irányokat. Ugyanakkor kérdésünkre arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímapolitikában nemcsak az számít, mit támogat az állam, hanem az is, hogy milyen fejlesztéseket ösztönöz. „Nemcsak azt kell ösztönözni, ami a klímasemlegesség felé visz, , hanem azt is fékezni kell,  ami káros. Nem szerencsés olyan fejlesztéseket támogatni, amelyek hosszabb távon ellentétesek a klímacélokkal, ilyen például az autópálya rendszer bővítése, hiszen ha autóval bárhova könnyedén eljutunk, akkor a széndioxis-kibocsátás nem fog csökenni, sőt.” Szerinte a kibocsátáscsökkentés szempontjából nem elegendő a fenntartható közlekedési formák támogatása, az állami beruházásoknak és ösztönzőknek is következetesen a klímacélokkal összhangban kell állniuk.

Életmódváltás és klímakormányzás: stagnáló területek

Az életmódváltás dimenzióban ugyan láthatók kedvező folyamatok, például az élelmiszerhulladék csökkenése vagy egyes lábnyomindikátorok javulása, a Green Policy Center mégis stagnálónak minősítette a területet. A szakértők szerint a pozitív változások jelentős része nem tudatos életmódváltás eredménye, hanem az energiaválság és a visszafogottabb fogyasztás következménye.

Hasonlóan vegyes a kép a klímakormányzás esetében. Magyarország ugyan emelte a 2030-as kibocsátáscsökkentési célját, és frissítette Nemzeti Energia- és Klímatervét, de továbbra sem készült el az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és az ahhoz kapcsolódó Éghajlatvédelmi Cselekvési Terv, ami szerintük nagyon hiányzik.

Koczóh szerint a rendszer egyik hiányossága, hogy az ambiciózusabb klímacélok elsősorban a Nemzeti Energia- és Klímatervben jelennek meg, miközben  a hatályos klímatörvény továbbra is korábbi célértékekkel dolgozik.

A szakértő problémaként említette az átláthatóság hiányát, a nehezen hozzáférhető információkat, valamint azt is, hogy Magyarországon továbbra sincs független klímatudományos tanácsadó testület. Szerinte a társadalmi bevonás is korlátozott, a konzultációk sok esetben az uniós kötelezettségek teljesítéséhez szükséges minimumszintre korlátozódnak.

Mezőgazdaság: nem az energia a fő kérdés

A mezőgazdaság esetében a jelentés összetettebb képet mutat, mivel most már jelentősen befolyásolják a szárazabb aszályos nyarak. A szektor energiaeredetű kibocsátásai tovább csökkentek, a teljes kibocsátás azonban 2024-ben ismét emelkedett, elsősorban a műtrágyahasználat növekedése miatt.

Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint a fenntarthatósági kérdéseket nem szabad kizárólag az üvegházhatású gázokra szűkíteni. „Három nagy területet kell egyszerre figyelnünk: az éghajlatba való beavatkozást, a területhasználatot és az anyagáramlásokat. A médiában szinte kizárólag a klímaváltozás jelenik meg, miközben a másik kettő legalább ennyire fontos.”

Bartus szerint a természeti erőforrásokat gyakran úgy kezelik, mintha a gazdasági teljesítmény vagy a versenyképesség szempontjaival szembeállíthatók lennének, pedig valójában alapvető termelési tényezők.

„A természeti erőforrásokon nem lehet spórolni. Ha romlik az állapotuk vagy szűkülnek a rendelkezésre álló készletek, annak előbb-utóbb gazdasági következményei lesznek.”

Bartus arra is felhívta a figyelmet, hogy az euróövezet vállalatainak több mint 70 százaléka valamilyen formában függ az ökoszisztéma-szolgáltatásoktól, legyen szó a vízkészletekről, a termőföldek állapotáról, a beporzókról vagy más természeti folyamatokról. Szerinte ezért a természet állapotának romlása nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági kockázatot is jelent.

„Sokszor a fenntarthatóságot szembeállítják a gazdasági teljesítménnyel vagy a versenyképességgel. Ez nagyon káros és téves megközelítés. A természeti erőforrások ugyanúgy alapvető termelési tényezők, mint a munka vagy a tőke.”

Az erdők szerepe felértékelődik

A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a 2050-es klímasemlegességi cél elérésében egyre nagyobb szerepe van a természetes szénelnyelőknek. A földhasználati és erdészeti szektor jelenleg még teljesíti az uniós elvárásokat, a 2024-es érték meghaladja az Európai Unió által elvárt szintet. A szakértők szerint azonban a kérdés ma már nem az, hogy Magyarország teljesíti-e a célokat, hanem az, hogy képes lesz-e hosszú távon fenntartani ezt a teljesítményt. Ebben az egyre gyakoribb aszályok jelentik a legnagyobb kihívást. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási eseményei rámutattak arra, hogy a természetes szénelnyelők teljesítménye korántsem tekinthető adottságnak. A jelentés szerint a következő évtizedekben az erdők szerepe jelentős lesz a nettó kibocsátáscsökkentési célok teljesítésében, ezért az erdőgazdálkodás, a fakitermelés és az alkalmazkodási intézkedések egyre fontosabbá válhatnak.

Ipar: jó eredmények, de új kihívások jönnek

Az ipar a jelentés egyik pozitív területeként jelent meg. A közvetlen ipari kibocsátások az elmúlt öt évben jelentősen csökkentek, amihez az energiahatékonysági beruházások, a saját megújuló energiatermelés terjedése és az energiaválság hatására végrehajtott alkalmazkodási lépések egyaránt hozzájárultak. A szakértők szerint ugyanakkor a kedvező trend mögött nem csak tudatos klímapolitikai intézkedések állnak, inkább a gazdasági körülmények. Az energiaválság jelentősen visszafogta az energiaigényes iparágak termelését, ami több ágazatban automatikusan mérsékelte a kibocsátásokat, de ez nem az az út, amit követni kellene. Koczóh Levente arra figyelmeztetett, hogy kibocsátás-csökkentést a munkahelyek megőrzése mellett kell elvégezni, technológiai váltással. Ugyanakkor az idén és a következő években működésbe lépő ipari beruházások és a jelenlegi gazdasági nehézségek után teljes kapacitás-kihasználtságra visszatérő üzemek ismét növelhetik az energiafelhasználást és a kibocsátásokat.

“Elképzelhető, hogy az ipar esetében 2030-ig már nem további jelentős kibocsátáscsökkenés, hanem akár bizonyos mértékű növekedés következik be, amit más ágazatoknak kellene ellensúlyozniuk ahhoz, hogy Magyarország a klímacélok teljesítéséhez szükséges pályán maradjon” – mondta Koczóh Levente.

Épületek: csökkent a kibocsátás, de nem a felújítások miatt

A jelentés szerint az épületszektor is a kedvezőbben teljesítő területek közé tartozik.

A lakóépületek kibocsátása mintegy 18 százalékkal, a szolgáltató épületeké közel 30 százalékkal csökkent 2020-2024 között. A szakértők szerint azonban ezt nem egy nagyszabású és tudatos épületenergetikai program eredményezte, hanem a spórolás. Koczóh szerint az energiaválság, a magas energiaárak, a fogyasztás visszafogása és az enyhébb telek nagyobb szerepet játszottak a kibocsátások csökkenésében, mint az állami támogatási programok. A szakértő úgy látja, hogy továbbra sem indult olyan volumenű épületfelújítási program, amely érdemben megváltoztatná a magyar épületállomány energiahatékonyságát. Ebben szerepet játszhatott a máig meglévő rezsicsökkentési rendszer is, amely mérsékli az energiahatékonysági beruházások gazdasági ösztönzőit. Igaz, annak 2022-es kétsávossá tétele komoly energiaspórolási és tűzelőanyag-váltási hullámot indított el.

“Az épületállomány mélyfelújítása továbbra is az egyik legnagyobb kiaknázatlan lehetőség a hazai kibocsátáscsökkentésben és erre a jövőben – részben a hazahozott uniós pénzek miatt – lesz is hatalmas lehetőség – vélekedett Koczóh Levente.

De jó, hogy ennyi napelem van

A legkedvezőbb eredmények az energetikai szektorban születtek. Az áram- és hőtermelés kibocsátása 2020 és 2024 között több mint 30 százalékkal csökkent, miközben a napelemes kapacitások látványosan bővültek. Magyarország ma már nemzetközi összehasonlításban is a legjobban teljesítő országok közé tartozik a napenergia hasznosításában: a napenergiának a hazai áramtermelésen belüli arányában világrekordot értünk el 2024-ben a 25%-os szintünkkel.

Koczóh szerint a szélenergia előtt is új lehetőségek nyíltak meg az elmúlt időszakban a hazai jogszabályok változásoknak köszönhetően, így a következő években a megújuló energiaforrások további bővülése várható. Erre szükség is van, hiszen a 2030-as célunk 30% megújuló energia arány, míg 2024-ben még csak 18%-nál jártunk.

A jelentés nemzetközi összehasonlításokra is kitért. Magyarország a Climate Change Performance Index rangsorában ugyan három helyet visszacsúszott és a 48. helyen áll, ugyanakkor más mutatók kedvezőbb képet mutatnak. Az Energy Transition Index rangsorában öt helyet javítva a 23. helyet foglalja el, míg az ENSZ fenntartható fejlődési céljait mérő indexben a 21. helyen áll.

Bartus Gábor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kibocsátáscsökkenés mögött nem minden esetben kizárólag pozitív folyamatok állnak.

„A villamosenergia-szektorban valóban vannak pozitív folyamatok. Ugyanakkor ha megnézzük az elmúlt évtizedeket, azt látjuk, hogy a gazdasági válság volt a legjobb barátunk, amikor a kibocsátások csökkentéséről volt szó. A klímavédelmi eredmények értékelésekor ezért mindig azt is érdemes vizsgálni, hogy a javulás mögött valódi szerkezeti átalakulás áll-e, vagy csupán átmeneti gazdasági hatások.”

Kulcskérdés a szemléletváltás

A jelentés szerint Magyarország jelenleg még a legtöbb 2030-as vállalás teljesítéséhez szükséges pályán mozog, a 2050-es klímasemlegességi cél azonban már jóval mélyebb gazdasági és társadalmi átalakulást igényel.

A szakértők szerint a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a technológiai és szabályozási változások mellett sikerül-e érdemi szemléletváltást is elérni a társadalomban. Bartus Gábor szerint a fenntarthatósági átállás nem valósulhat meg pusztán technológiai fejlesztésekkel, szükség van az oktatásra az iskolákban és a mindenki által elért és nézett online felületeken is.

„2050 már nincs olyan messze. Ha csak a most felnövő generációk szemléletének megváltozására várunk, akkor elkésünk. A társadalom egészét el kell érni.”

„A szemléletformálás ahhoz kell, hogy a lakosok elviseljék az árjelzéseket. Európában ez működik, nálunk kevésbé. A probléma nem az, hogy nincs tudás vagy érdeklődés. Egyre több hallgató és szakember foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A gond az, hogy ennek nincs rendszerszintű lenyomata a gazdaság működésében.”

Új kormányzati struktúra: még formálódnak a szerepek

A rendezvény után Koczóh Levente lapunknak arról beszélt, hogy az új kormányzati struktúrában több biztató fejlemény is látható, ugyanakkor jelezte, hogy az új kormányzati rendszer még kialakulóban van.

 „„Most áll fel a struktúra, jelenleg is ígéretes egyeztetések zajlanak arról, hogy melyik minisztérium milyen feladatokat kapjon. A klímapolitikai terület még kiforratlan, de óriási dolog, hogy ennyi szakember került pozícióba. Nem nagyon rémlik korábbról olyan időszak, amikor ilyen számban jelentek volna meg szakemberek felsővezetőként a kormányzati struktúrában.” A pozitívumok közé sorolta azokat a jelentős uniós forrásokat is, amelyek energetikai és közlekedési fejlesztéseket alapozhatnak meg. Különösen fontosnak nevezte azokat a beruházásokat, amelyek a villamosenergia-hálózat fejlesztését szolgálják.

„Szakmailag kifejezetten örvendetes, hogy komoly források juthatnak az áramhálózat fejlesztésére. A napelemek és a jövőbeni szélerőművek további terjedésének ma már nem a termelés, hanem a hálózati kapacitás a fő korlátja.” A szakértő szerint a villamosenergia-rendszer fejlesztése nélkül a megújuló energiaforrások további bővülése nehezen képzelhető el.

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint Magyarországon ma már jelentős tudás halmozódott fel a fenntarthatóság és a klímavédelem területén, ez azonban nem jelenik meg kellő erővel a gazdasági és politikai döntésekben.

„A probléma nem az, hogy nincs tudás. A probléma az, hogy ennek nincs rendszerszintű lenyomata a gazdaság működésében. Nem alakítottuk hozzá a gazdasági rendszert ehhez a növekvő tudáshoz és érzékenységhez.”

Szerinte a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a tudományos eredmények, a szakpolitikai tervezés és a gazdasági döntések között sikerül-e valódi kapcsolatot teremteni. A 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez ugyanis nemcsak technológiai átállásra, hanem intézményi és gondolkodásbeli változásra is szükség lesz.

A Hogy is állunk az üvegházhatású gázok megfékezésében? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit tehetnek civilek egy kiszáradó országban, ahol a víz nem marad ott, ahol életet adna, hanem gyorsan távozik a tájból? A Zöld Hang podcast új adásában a Hosszúcsemői Tőzeglápról jelentkezünk, ahol az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozóján beszéltek arról, hogyan lehet aktív cselekvéssel előmozdítani a vízvisszatartás ügyét.

2026. június 5-7. között zajlott Csemőn, a hosszúcsemői tőzeglápos fiúk vendéglátásában az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozó (VOT).  A találkozónak a Hosszúcsemői Tőzegláp adott otthont, ahol a közel 150 résztvevőt az ország szinte minden szegletéből az a közös cél hozta össze, hogy aktív cselekvéssel megóvjuk vizeinket és a vizekhez kötődő életközösségeket.

A két és fél nap során szakmai beszélgetésekkel, tapasztalatcserével, drámajátékkal, tervezéssel, kézi földgátépítő workshoppal, egy hódmocsár megismerésével és végül egy esőtánccal tevékenykedtek a VízŐrző Mozgalom megerősítéséért.

A VízŐrzők célja az ország kiszáradásának megállítása az állampolgárok összefogásával. Helyi sejtekbe szerveződve, vízügyesekkel, nemzeti parkokkal összefogva megkeresik azokat a helyszíneket, ahol a vízfolyások túlmélyített medre megemelhető, ezzel a kiszárító hatása mérsékelhető és a víz megőrizhető a tájban, majd két kezükkel megvalósítják a szükséges beavatkozásokat. Munkájuk alapja a természet – például a hód és az ártér – működésének megismerése és követése.

Az alig másfél év alatt országossá nőtt VízŐrző Mozgalom azt bizonyítja, hogy megjelent és megállíthatatlanul terjed a társadalmi igény vizeink és természeti környezetünk megőrzésére. Inspiráló látni, mennyien kiállnak közös célunkért!

A találkozó résztvevőivel Szilágyi László beszélgetett. Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

Akiket hallunk:

Szabó Géza a Gerje-patak menti Hosszúcsemői tőzegláp tulajdonosa

Hogyan lesz valaki láptulajdonos?  A patakmentéstől a bioblitzig.
Szelíd harc  az ostorfa és a zöld juhar ellen, aranyvessző kaszálás, mire jó a hódmocsár? Miért antizöld a területalapú támogatási rendszer?
Olasz bútoripar – magyar nemesnyárból, ami még inkább szárítja a Homokhátságot.
Gyökeres szemléletmód váltásra lenne szükség az erdőgazdálkodásban! Száműzni kellene a talajgyilkos nemesnyárakat.

Kulcsár László művésznevén Szubotaj Bagatur a zöld gerilla mozgalom egyik elindítója

Illegális zsiliprekesztéssel kezdődött 2025 januárjában.
Vizet a tájba orbáni kormányzati program: lájkok lettek, csak víz nem.
48000 km. csatornából 44000 csak levezető funkciójú.
Mi az ökoirredentizmus?

Németh András a Vízőrző Mozgalom egyik atyja.  Merre tovább mozgalom?

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Szeretünk nagy lápon élni bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit tehetnek civilek egy kiszáradó országban, ahol a víz nem marad ott, ahol életet adna, hanem gyorsan távozik a tájból? A Zöld Hang podcast új adásában a Hosszúcsemői Tőzeglápról jelentkezünk, ahol az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozóján beszéltek arról, hogyan lehet aktív cselekvéssel előmozdítani a vízvisszatartás ügyét.

2026. június 5-7. között zajlott Csemőn, a hosszúcsemői tőzeglápos fiúk vendéglátásában az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozó (VOT).  A találkozónak a Hosszúcsemői Tőzegláp adott otthont, ahol a közel 150 résztvevőt az ország szinte minden szegletéből az a közös cél hozta össze, hogy aktív cselekvéssel megóvjuk vizeinket és a vizekhez kötődő életközösségeket.

A két és fél nap során szakmai beszélgetésekkel, tapasztalatcserével, drámajátékkal, tervezéssel, kézi földgátépítő workshoppal, egy hódmocsár megismerésével és végül egy esőtánccal tevékenykedtek a VízŐrző Mozgalom megerősítéséért.

A VízŐrzők célja az ország kiszáradásának megállítása az állampolgárok összefogásával. Helyi sejtekbe szerveződve, vízügyesekkel, nemzeti parkokkal összefogva megkeresik azokat a helyszíneket, ahol a vízfolyások túlmélyített medre megemelhető, ezzel a kiszárító hatása mérsékelhető és a víz megőrizhető a tájban, majd két kezükkel megvalósítják a szükséges beavatkozásokat. Munkájuk alapja a természet – például a hód és az ártér – működésének megismerése és követése.

Az alig másfél év alatt országossá nőtt VízŐrző Mozgalom azt bizonyítja, hogy megjelent és megállíthatatlanul terjed a társadalmi igény vizeink és természeti környezetünk megőrzésére. Inspiráló látni, mennyien kiállnak közös célunkért!

A találkozó résztvevőivel Szilágyi László beszélgetett. Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

Akiket hallunk:

Szabó Géza a Gerje-patak menti Hosszúcsemői tőzegláp tulajdonosa

Hogyan lesz valaki láptulajdonos?  A patakmentéstől a bioblitzig.
Szelíd harc  az ostorfa és a zöld juhar ellen, aranyvessző kaszálás, mire jó a hódmocsár? Miért antizöld a területalapú támogatási rendszer?
Olasz bútoripar – magyar nemesnyárból, ami még inkább szárítja a Homokhátságot.
Gyökeres szemléletmód váltásra lenne szükség az erdőgazdálkodásban! Száműzni kellene a talajgyilkos nemesnyárakat.

Kulcsár László művésznevén Szubotaj Bagatur a zöld gerilla mozgalom egyik elindítója

Illegális zsiliprekesztéssel kezdődött 2025 januárjában.
Vizet a tájba orbáni kormányzati program: lájkok lettek, csak víz nem.
48000 km. csatornából 44000 csak levezető funkciójú.
Mi az ökoirredentizmus?

Németh András a Vízőrző Mozgalom egyik atyja.  Merre tovább mozgalom?

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Szeretünk nagy lápon élni bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Váratlanul érte a zöld szervezeteket, hogy a magyar EP-képviselők nem egységesen szavaztak az új génkezelési technikákkal előállított növények uniós szabályozásáról. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK jelen lévő képviselői az elutasító álláspont mellé álltak, a Tisza képviselőinek többsége viszont nem támogatta a Tanács álláspontjának elutasítását. A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a kormánynak más ellenző tagállamokkal együtt az Európai Unió Bíróságához kellene fordulnia.

Meglepte a zöldeket a Tisza szavazása

Bár az előzetes várakozások szerint egységes szavazást vártak az összes magyar európai parlamenti képviselőitől a zöld szervezetek, mégis meglepetésre a Tisza képviselői nemmel szavaztak a génkezelési technikákról szóló voksoláson  a Tanács vélemények elutasítására (pontosabban egyikük, Bogdán Csaba tartózkodott – a szerk.), és nem támogatták a jogszabály javaslatot módosító többi indítványt sem. Így az Európai Parlament második olvasatban a beadott indítványok elutasítása mellett jóváhagyta az új génkezelési technikákról (NGT) szóló rendeletet, amely jelentősen átalakítja a génszerkesztett növények uniós szabályozását.

Az EP másképp működik, mint a magyar parlament: a képviselők nem végszavazáson döntenek a jogszabály javaslatról, hanem módosítókról szavaznak. Ha nem szavaznak meg egy módosítót sem, a rendeletet az EP változatlan formában elfogadja. Vagyis aki leszavaz minden módosítót, az politikai értelemben támogatja a javaslatot. Különösen egyértelmű volt ez ennél a javaslatnál, ahol az egyik módosító kifejezetten arról szólt, hogy az EP elutasítja a Tanács álláspontját.  

Az elfogadott szabályok értelmében bizonyos, új génszerkesztési technikákkal előállított növények kikerülnek a jelenlegi GMO-szabályozás egyes előírásai alól, és a jövőben genetikai tulajdonságaik alapján, két külön kategóriába sorolják őket. (A Zöld Hang itt írt korábban a tervezett rendeletről, amelyet most – módosítás nélkül – megszavaztak.)

A döntést több környezetvédelmi és civil szervezet bírálta, mivel szerintük az új szabályok gyengítik az átláthatóságot, a fogyasztók tájékozott választáshoz való jogát, valamint nem kezelik megfelelően a szabadalmaztatással kapcsolatos kockázatokat. Az új generációs génszerkesztési technikákkal előállított növények egy része ugyanis mentesül a jelenlegi GMO-szabályozás több eleme, köztük egyes nyomonkövetési és címkézési követelmények alól. A döntés után például a Föld Barátai Európa szervezet azt is kifogásolja, hogy a végleges szöveg nem tartalmaz további garanciákat a szabadalmakkal kapcsolatban, ami szerintük tovább erősítheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok piaci pozícióit.

Bírósági támadást sürgetnek a civil szervezetek

„Mindannyiunk érdeke, hogy Európa és szűkebb hazánk tájai élhetőek és sokszínűek legyenek, az élelmünk minél nagyobb aránya természetkímélő és egészséges forrásból származzon. Az új génmódosítási technikák szabadjára engedése azért is súlyos gond, mert az ellenkező irányba tart. Egy nagyobb folyamat része: az ökológiai és humán-egészségügyi szempontokat partvonalra helyező, ipari érdekeket szolgáló lépések egyike. A helyzet viszont nem reménytelen, az ellenző kormányok ugyanis az Európai Unió Bírósághoz fordulhatnak, hogy a döntés megsemmisítését kérjék. Ez lenne a helyes lépés” – mondta el a Zöld Hang érdeklődésére Pribeli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse.

“Most az a cél, hogy minél több, a szabályozást ellenző tagállam együtt tudjon fellépni, és közösen forduljanak az Európai Unió Bíróságához. Korábban már volt példa arra, hogy Magyarország Franciaországgal, Lengyelországgal és Luxemburggal együtt sikeresen támadott meg egy hasonló uniós döntést. Reméljük, hogy a mostani szabályozást ellenző országok is összefognak, és a tizenhat évvel ezelőtti sikerhez hasonlóan ismét sikerül megakadályozniuk egy szerintünk túlzottan megengedő jogszabály érvényesülését” – fogalmazott Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.  Szerinte már hónapokkal ezelőtt kalkuláltak azzal, hogy az Európai Parlament elfogadja az új génkezelési technológiákra (NGT) vonatkozó könnyítéseket, ezért az MTVSZ januári konferenciáján már nemcsak a parlamenti szavazás kimenetelére készültek.

„Arra törekedtünk, hogy a mindenkori magyar kormányzatnak legyen B és C terve is arra az esetre, ha a rendelet sajnos átmegy. Ugyanakkor a januári konferenciánkon még láttunk arra esélyt, hogy az új GMO-k deregulációját megakadályozza az Európai Parlament. Ehhez az kellett volna, hogy a magyar EP-képviselők is megszavazzák a jelölésre, illetve a szabadalmaztathatóság tilalmára vonatkozó módosító javaslatokat. Ezzel a jogalkotási folyamat lelassulhatott vagy akár meg is akadhatott volna. Ez azonban ma nem történt meg, a javaslatot lényegében változtatások nélkül fogadták el” – mondta Fidrich Róbert.

“A jogszabály húsz nappal a kihirdetése után hatályba lép, ezért rövid idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljunk ez ügyben, de már holnaptól meg kell tenni az ehhez szükséges lépéseket” – tette hozzá az MTVSZ programvezetője.

Nem ismertek a Tisza képviselőinek indokai

Napok óta próbáltunk elérni a tervezett GMO-rendelet kapcsán a magyar európai parlamenti képviselőket, ám csak a Demokratikus Koalíció EP-delegációja válaszolt a kérdéseinkre.“A jelenlegi javaslat elsősorban a nagy agráripari és vetőmagpiaci szereplők igényeire ad választ, miközben nem kezeli kellő súllyal a fogyasztók, a környezetvédelmi szervezetek, a független kutatók és számos gazdálkodó által megfogalmazott aggályokat” – jutott el hozzánk még a szavazás előtt a DK álláspontja. Különösen aggályos szerintük, hogy nem lesz kötelező jelölni minden génszerkesztett terméket.

Bár sem a Fidesz, sem a Mi Hazánk képviselői nem reagáltak a megkeresésünkre, annyit a szavazások után megtudhattunk, hogy jelen lévő képviselőik nem támogatták a rendelet elfogadását. A Tisza sem válaszolt kérdéseinkre, ezért nem tudjuk, milyen indokok mentén támogatták a rendeletet, de természetesen azonnal közzétesszük álláspontjukat, amennyiben válaszolnak.

Háttér – mi történt eddig?

A Parlament és a Tanács tárgyalói már 2025 decemberében politikai megállapodásra jutottak a szabályozásról. A mostani szavazás az úgynevezett második olvasati eljárás része volt. Ennek keretében, miután a tagállami kormányokat képviselő Tanács elfogadta álláspontját, az Európai Parlamentnél volt a lehetőség, hogy elutasítsa vagy abszolút többséggel módosítsa. A jelen esetben módosító indítványokat nyújtottak be, ezért a plenáris ülésnek ezekről szavaznia kellett. Valamennyi módosító javaslatot elutasították, így a Parlament végül elfogadta a Tanács álláspontját, amely a Parlament és a Tanács közötti tárgyalások eredményeként született meg, és amelyről a két intézmény már 2025 decemberében megállapodott.

Az új szabályok szerint az NGT-vel módosított növényeket nem az előállításuk módja, hanem genetikai tulajdonságaik alapján sorolják kategóriákba. Ugyanakkor a géntechnológiai óriáscégektől független kutatók európai hálózata, az ENSSER állásfoglalása szerint ez a kategóriába sorolás – akárcsak az új GMO-k deregulációjáról szóló teljes uniós javaslatcsomag – tudományosan megalapozatlan, és indokolatlan kockázatot jelenthet a lakosságra és a környezetre.

Címkézés, szabadalmak, biogazdálkodás: ezek a fő vitapontok

Az első kategóriába azok a növények tartoznak, amelyek a módosítások jellege és korlátozott száma alapján hagyományos nemesítéssel is létrejöhettek volna. Amennyiben megfelelnek az előírt feltételeknek, ezeket a hagyományos növényekhez hasonlóan kezelik. A Parlament kérésére ugyanakkor a gyomirtó szerekkel szembeni ellenálló képesség vagy rovarölő anyagok előállításának céljából génszerkesztett növények nem kerülhetnek ebbe a kategóriába.

A második kategóriába a nagyobb mértékű vagy összetettebb genetikai módosításokon átesett növények tartoznak. Ezekre továbbra is a GMO-kra vonatkozó szigorú szabályok érvényesek, így kötelező marad a kockázatértékelés és az uniós engedélyezési eljárás.

A szabályok az Európai Unióban termesztett és az importált növényekre egyaránt vonatkoznak. Számos ilyen növényfajta már jelen van vagy fejlesztés alatt áll az Európai Unión kívüli piacokon, köztük az alacsony gluténtartalmú búza, a betegségekkel szemben ellenálló burgonya és a szárazságtűrő kukorica.

A második kategóriába tartozó NGT-növények esetében továbbra is kötelező marad a teljes nyomonkövethetőség és címkézés. Az uniós tagállamok emellett továbbra is korlátozhatják vagy megtilthatják termesztésüket saját területükön akkor is, ha az Európai Unió egyébként engedélyezte azokat.

Az első kategóriájú NGT-növények genetikai anyagát tartalmazó vagy azokból származó növényfajták egy nyilvános uniós adatbázisban lesznek nyilvántartva. A vetőmagokat és szaporítóanyagokat „NGT-1” jelöléssel kell ellátni annak érdekében, hogy a termelők megfelelő tájékoztatást kapjanak.

A rendelet szerint az új génkezelési technikák alkalmazásának a fenntarthatósági célokat kell szolgálnia, ezért kötelező lesz az ilyen növények fenntarthatósági hatásainak nyomon követése is.

Az ökológiai termelésben az NGT-k alkalmazása továbbra sem lesz megengedett. Ugyanakkor az első kategóriájú NGT-növények technikailag elkerülhetetlen jelenléte nem minősül majd automatikusan a biogazdálkodási szabályok megsértésének. Az Európai Bizottság a későbbiekben értékeli majd, hogy az új szabályozás milyen adminisztratív, gazdasági és gyakorlati hatással van az ökológiai termelőkre.

A természetes vagy biológiai úton kialakult tulajdonságok és DNS-szekvenciák kivételével az NGT-khez kapcsolódó innovációk szabadalmaztathatók lesznek. A jogalkotók szerint ugyanakkor fontos cél a túlzott piaci koncentráció megakadályozása, a vetőmagok megfizethetőségének fenntartása és annak biztosítása, hogy a gazdálkodók továbbra is megőrizhessék és újravethessék saját vetőmagjaikat.

A rendelet támogatói szerint az új szabályok hozzájárulhatnak olyan növényfajták fejlesztéséhez, amelyek ellenállóbbak az éghajlatváltozás hatásaival, a kártevőkkel és a növényi betegségekkel szemben, miközben csökkenthetik a növényvédő szerek használatát és javíthatják a mezőgazdaság versenyképességét.

A kritikusok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy az új szabályozás csökkentheti az átláthatóságot, korlátozhatja a fogyasztók és a termelők választási lehetőségeit, valamint növelheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok befolyását a vetőmagpiacon. Szerintük a végleges szöveg nem nyújt elegendő garanciát a szabadalmi visszaélések és a piaci koncentráció megakadályozására.

A Fordulat GMO ügyben: a Tisza támogatta a megengedőbb uniós szabályozást bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A KSH számait mutatjuk a vadak állományairól, az elejtett és értékesített vadak számáról.

A kilövött állatok számát valószínűleg jól adják vissza a statisztikák, de a vadállomány mérete, az erdőfelújítással foglalkozó és a természetvédelmi szakemberek szerint, alaposan alá lehet becsülve.

A közelmúltban többször is foglalkoztunk az erdőkkel, az erdőgazdálkodással, és mindengyik riportban felmerült a vadgazdálkodás tarthatatlansága: „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő”; Az erdő nem puszta faanyag – interjú Csépányi Péterrel

A Magyarország számokban: Vad, vadászat bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Tisza vezette kormány a korábbi Fidesz-kabinettel ellentétben határozottan törekszik az uniós források hazahozatalára, ezért rövid határidővel létre kell hozni a magyar szociális klímatervet, amely az új EU Emissziókereskedelmi Rendszer 2 (ETS2) csatlakozásához fontos. Az ETS2-ből hazánk ugyanis nagyon sokat profitálhat, 2032-ig körülbelül 2,4 milliárd eurót (nagyságrendileg 875 milliárd forintot). Erről az igen bonyolult rendszerről beszélgettünk Gerőházi Évával, a Városkutatás kft közgazdászával. A cikkben megpróbáltuk különválasztani a kormányokat érintő feladatokat és azt, hogy mi csöpög majd le a lakossághoz.

Az idő sürget, mivel a következő években Európában – így itthon is – a klíma- és energiapolitika kiemelt jelentőségű terület lesz. Júliusban pedig mérföldkőhöz érkezik az Európai Unió környezetvédelmi politikája, ugyanis ekkor tárgyalnak újra azokról a jogszabályokról, amelyek a már meglévő ETS1 és az új EU Emissziókereskedelmi Rendszer 2, azaz ETS 2 rendszert irányítják majd. Ez a kezdeményezés olyan, mint egy nagyszabású terv az egyre melegedő bolygó védelmében, amelyben a klímát veszélyeztető kibocsátásnak végre pontosan meghatározott ára lesz.

Mi az ETS2, és miért érinti a lakosságot?

 “Az ETS2 rendszer lényege, hogy az EU korlátozott számú »szennyezési engedélyt« hoz forgalomba, amelyek mennyiségét minden évben szigorúan csökkentik, ösztönözve ezzel a tiszta energiára való átállást. Ezeket az engedélyeket nem a lakosság, hanem az üzemanyagot és fűtőanyagot értékesítő nagyvállalatok kell, hogy megvásárolják a kibocsátásuk nagyságához igazodó mennyiségben, ugyanakkor éppen emiatt a lakosságot is erősen érinti, hiszen a fűtés és a közlekedés a mindennapok része. A folyamat egy hatalmas árveréshez hasonlít, ahol minden egyes ország kap egy kvótát, amit piacra vihet. A cégek pedig  licitálnak a gáz, a benzin, a petróleum és a szén  kvótákra, hiszen csak ezek birtokában adhatnak el benzint, gázolajat, fűtési célú földgázt vagy akár szenet és petróleumot” – kezdte Gerőházi Éva, a Városkutatás Kft. közgazdásza.

Ez az árverés uniós aukciós rendszeren keresztül zajlik, ahol az ár a kereslet és a kínálat függvényében alakul ki. Mivel a piacra engedett kvóták mennyiségét folyamatosan szűkítik, a vásárlás egyre költségesebbé válik. Ugyanakkor, a vállalatoknak lehetőségük van az engedélyeikkel kereskedni egymás közt is, ha így jobb árat tudnak érvényesíteni (pl. felesleges mennyiséget eladni, venni). Az EU egy speciális árfék mechanizmussal figyeli a piacot, és extra mennyiség felszabadításával avatkozik be, ha az árak hirtelen túl magasra emelkednének. Ez az árfék az ETS2 első három évében (2028 és 2030 között) mindenképpen kell, hogy érvényesüljön, azaz ha az egyensúlyi ár egy adott mérték felé emelkedik (45 Euro/tCO₂ 2020-as árakon), akkor az EU-nak kötelessége beavatkozni.

Mivel ezeknek az engedélyeknek a megvásárlása jelentős kiadást jelent a cégeknek, a költségeket beépíthetik az árakba, így a közlekedés és a gázzal/szénnel való fűtés drágulása várható, miközben az is nyilvánvaló, hogy komoly kormányzati törekvés lesz, hogy minél kevesebb szennyezési engedélyt kelljen vásárolni. A szakember szerint a magyar állam abban érdekelt, hogy itthon egyre jobban szigetelt házak, lakások legyenek, egyre többen használjanak tömegközlekedést, mert akkor egyre kevesebb széndioxid kibocsátással járó gázt és üzemanyagot használunk fel, tehát egyre kevesebb engedély megvásárlására kötelezettek a vállalataink.

A költség végül a gáz- és üzemanyagárakban jelenhet meg

“Magyarország esetében döntően a gáz, a benzin és a dízel áráról beszélünk. Az ETS2 lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy 2028-tól a földgáz- és üzemanyag-szolgáltatóknak fizetniük kell majd a szén-dioxid-kibocsátás után. Tehát például az MVM-nek, a Molnak, a Shellnek vagy az OMV-nek kvótákat kell vásárolniuk a piacon attól függően, mennyi üzemanyagot/fűtőanyagot adnak el. Ez egy új költségelem lesz a rendszerükben, ami eddig nem létezett” – tette hozzá a közgazdász.

„Amikor az ETS2 hatásait vizsgáljuk, valójában azt próbáljuk megérteni, hogy ez a pluszköltség hogyan »csöpög le« a fogyasztói árakba. Magyarán: a szolgáltatóknál megjelenő új kiadásból mennyi jelenik meg végül a lakossági gázszámlákban vagy az üzemanyagárakban. A modellezések általában abból indulnak ki, hogy a szolgáltatók a teljes többletköltséget egy az egyben továbbhárítják a fogyasztókra. Vagyis ha az MVM-nek drágább lesz a gáz az engedélyek megvásárlása  miatt, akkor az megjelenik a rezsiszámlákban is. De hogy ez a »lecsöpögtetés« milyen mértékű lesz, az valójában politikai döntés kérdése is.”

“Az ETS2 bevezetése nem választható el a rezsivédelemtől, hiszen a rezsicsökkentett ár bizony megnehezíti a kvótarendszer bevezetését. A Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpontjának modellezése szerint ez a mostani, rezsivédett 102 forintos gázárra nagyjából áfásan 54 forint pluszt rakna rá köbméterenként. Ez körülbelül 50 százalékos emelkedést jelentene a kedvezményes lakossági gázárhoz képest” – vélekedik a Városkutatás Kft. szakembere.

A REKK számításai szerint az ETS2 bevezetésének hatása a benzin és dízelüzemanyagok árára benzin esetében kb. 60 forintos, gázolaj esetében kb. 72 forintos drágulást okozna literenként, ha jelenleg bevezetésre kerülne.

“A gázár emelkedés  első hallásra nagyon drasztikusnak tűnik, de fontos látni a rendszer egészét. A magyar háztartások mintegy 90 százaléka jelenleg a rezsivédett fogyasztási határ alatt marad. A gáz esetében ez évi 1729 köbméter. Aki e fölött fogyaszt, annál a többlet már most is körülbelül hétszeres áron jelenik meg. Vagyis a rendszerben ma is nagyon nagy különbségek vannak. Egy teljesen átlagos lakás éves gázszámlája a rezsivédelem határán lehet 200 ezer forint körül, míg egy rossz állapotú, szigeteletlen Kádár-kocka házé akár másfél millió forint is. Ha az ETS2 költsége teljesen »lecsöpögne« a fogyasztókhoz, akkor egy átlagos családnál havi néhány ezer forintos emelkedés jelenhetne meg. Aki pont a rezsivédett határon fogyaszt, annál ez akár havi 7-8 ezer forintos pluszt is jelenthetne. Havi elszámolásnál télen akár 18-20 ezer forintos ugrás is előfordulhat, miközben nyáron jóval kisebb lenne a különbség.”

Költségjelzés vagy rezsivédelem?

“Szerintem – ahogy arra nemrégiben a Green Policy konferenciáján a Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András is felhívta a figyelmet – egy nagyon fontos alapelv, hogy az árnak jeleznie kell, valójában mennyibe kerül valami. A gáz árának is az lenne a szerepe, hogy érzékeltesse a fogyasztókkal a valódi költségeket, mert ez motiválhatja az embereket a kisebb fogyasztásra, a felújításra vagy az energiahatékonyabb megoldásokra. Ha a gáz ténylegesen ennyibe kerül, akkor hosszú távon nem sok értelme van „elhazudni” az árát.”

 Ugyanakkor Gerőházi úgy véli, hogy vannak és lesznek olyan társadalmi csoportok, amelyek támogatásra szorulnak. Csak ezt nem feltétlenül az árak mesterséges lenyomásával, a rezsivédelemmel kellene kezelni, hanem kompenzációs rendszerekkel. A mostani rezsicsökkentés lényegében mindenkit támogat, függetlenül attól, hogy milyen a jövedelmi helyzete.

Pedig működhetne úgy is a rendszer, hogy az ár megtartja a jelzésértékét, mellette pedig van egy célzott kompenzációs mechanizmus. Ez lehet jövedelemhez kötött támogatás, fogyasztástól függő segítség vagy más szociális alapú megoldás. Így azok kapnának nagyobb támogatást, akiknek valóban szükségük van rá, miközben az energia ára továbbra is ösztönözne a takarékosságra és a korszerűsítésre.

Persze ennek van egy másik oldala is: egy ilyen rendszer működtetése sokkal bonyolultabb és drágább adminisztratív szempontból. Sokkal egyszerűbb politikailag azt mondani, hogy „a gáz ára ennyi”, és kész. Csakhogy ennek az állam számára óriási költsége lehet. Egy-egy évben a rezsivédelem több százmilliárd, akár 600–2000 milliárd forintos terhet is jelenthet a költségvetésnek. Ez olyan pénz, amit az állam más területekre is fordíthatna, vagy akár nem kellene hitelből előteremtenie, ha nem általánosan, hanem célzottabban támogatná a fogyasztókat.

Fontos ugyanakkor, hogy az Európai Unió nem írja elő, hogy az államoknak pontosan hogyan kell ezt a költséget továbbterhelniük. A tagállamok szabadon dönthetnek arról, mennyit vállalnak át belőle, hogyan kompenzálják a lakosságot, és kiket támogatnak célzottan.

Nem vész el a pénz: mire lehet visszaforgatni az ETS2 bevételeit?

“A történet másik oldala viszont az, hogy az ETS2-ből származó pénz nem vész el. Az államok a bevételek jelentős részét visszakapják, ráadásul a kevésbé fejlett országok – köztük Magyarország – arányaiban többet is kaphatnak vissza. Azt ETS2 bevételeinek egy része pedig a Szociális Klímaalap formájában kerülhet vissza az országokhoz” – mondta Gerőházi Éva.

A rendszerből származó bevételek döntő részéről (kb. 72%) a tagállam maga dönthet, de feltétel, hogy klímavédelemre kell felhasználnia azt. A maradék 25%-át pedig a Szociális Klímaalapba csatornázzák be, amelyből a rászoruló háztartások energetikai korszerűsítéseit és a tiszta közlekedésre való átállását finanszírozzák. Ez a logika biztosítja, hogy a gazdasági szereplők számára anyagilag is megérje a kibocsátás csökkentése, miközben forrást teremt a zöld átálláshoz.

“Ez azt jelenti, hogy az állam dönthet úgy, hogy nem engedi teljes mértékben »lecsöpögni« a költségeket a lakosságra. Lehetősége van arra, hogy kompenzációkat adjon, támogatásokat indítson, vagy célzottan segítse a legnehezebb helyzetben lévő családokat. A támogatásokból lehet finanszírozni például szigetelést, nyílászárócserét, korszerűbb fűtési rendszereket vagy napelemek telepítését. Emellett átmeneti jövedelemtámogatás is adható azoknak, akiknek a magasabb rezsi hirtelen túl nagy terhet jelentene. A rendszer mögötti logika az, hogy a magasabb energiaár gazdasági nyomást gyakoroljon, és ezzel ösztönözze a társadalmat az energiahatékonyabb, környezetbarátabb megoldások felé. A következő évek legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogy az állam mennyire engedi „lecsöpögni” ezt a többletköltséget a lakossági árakba, és közben mennyire tudja igazságosan visszaosztani az ebből származó bevételeket.” (

(A Zöld Hang korábban javaslatcsomagot adott közre az ETS 2-ből származó bevételek hazai felhasználásról, amely itt érhető el – a szerk.)

A ETS2 – Bonyolult uniós gazdasági rendszer jön a klímavédelemért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Tisza holtágai évszázadokon át a táj legértékesebb vízi élőhelyei közé tartoztak, napjainkban azonban több helyen a visszahúzódó víz, az algásodás és a kiszáradó medrek jelzik, hogy az aszály már nem átmeneti jelenség. A Körtvélyesi-holtágról készült legfrissebb drónfelvételek is azt mutatják: a folyamat látványosan felgyorsult. Milyen következményekkel jár mindez a vizes élőhelyekre, a védett fajokra és az emberi használatra nézve? Ezekről is kérdeztük Lukács Balázs Andrást, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének igazgatóját.

Holtágak. Megannyi csendes vízi paradicsom évszázados fűzfák rejtekében. Nyugalomra vágyó családok, ember méretű harcsákról álmodozó horgászok és kisportolt testű kajakosok otthona. Az utóbbi években aggasztó méreteket öltő aszály áldozatai a folyóinkról lefűződött tavak is. A napokban Bodrogi Attila amatőr meteorológus ismét drónvideót készített az egyik Dél-Alföldön elnyúló Tisza-holtágról. A helyi horgászok körében roppant népszerű Körtvélyesi-holtág medre hosszú szakaszon kiszáradt, erről már a korábbi években is bemutatott elszomorító képeket a hódmezővásárhelyi természetbarát. Lukács Balázs András ökológussal arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a holtágak kiszáradása milyen hatással van az ökoszisztémákra.

Évek óta aszály sújtja az Alföldet, a tavakat és a folyókat Magyarországon. Hogyan jelentkezik ez a vízi ökoszisztémákban? Mit érzékelünk ebből?

Az elmúlt években egyre intenzívebb, tartós aszályt tapasztaltunk. Ennek egyik leglátványosabb következménye, hogy a hazai kisvízfolyások jelentős része időszakosan vagy tartósan kiszárad. Míg korábban ez ritka jelenség volt, ma a kisvízfolyások közel egyharmadát érinti.

A kisebb vízfolyások különösen sérülékenyek, mert vízgyűjtőjük teljes egészében Magyarországon található, így közvetlenül függenek a hazai csapadékviszonyoktól. A tavaknál is hasonló folyamatok zajlanak. A nagy tavak vízszintcsökkenése rendszeresen megjelenik a hírekben, de a kisebb holtágak és holtmedrek helyzete sokszor még súlyosabb.

A folyók egyre ritkábban lépnek ki a medrükből, ezért nem töltik fel és nem öblítik át a hullámtéri holtágakat. A mentett oldali holtmedrek elveszítették azt a talajvízi utánpótlást is, amely korábban fenntartotta őket. Számos helyen teljes kiszáradás, máshol jelentős vízszintcsökkenés figyelhető meg.

A csökkenő vízmennyiség miatt a vízben oldott tápanyagok és esetleg ott található szennyezőanyagok koncentrációja nő. A vizek „betöményednek”, ami kedvez az algavirágzásoknak. Míg korábban ezek jellemzően nyár végén jelentkeztek, ma már gyakran július elején tömegesen megjelennek. Ennek következménye a rossz vízminőség, a kellemetlen szag, az oxigénhiány és végül a halpusztulás. Az aszály ráadásul nem önmagában jelent problémát, hanem felerősíti a többi terhelés – például a tápanyagterhelés, a szennyezések vagy az élőhely-átalakítások – hatását. Sok víztest így olyan állapotba kerül, amely természetvédelmi és rekreációs szempontból sem kedvező.

Mely fajokat érintik leginkább az alacsony vízszint? Mit jelent az, ha egy holtág medrében már szárazföldi növényzet jelenik meg?

Az élővilág mindig követi a környezeti változásokat. Ahol tartósan eltűnik a víz, onnan fokozatosan visszaszorulnak a vízi és mocsári növények, helyüket pedig szárazságtűrő fajok veszik át.

A természetes növényzeti zónák ilyenkor fokozatosan beljebb húzódnak a meder irányába. Ha a folyamat hosszú ideig fennmarad, egy korábbi víztest helyén erdők jelenhetnek meg. A Felső-Tiszán már számos olyan holtmeder található, amely húsz év alatt annyira kiszáradt, hogy erdő települt a helyére.

A természet alkalmazkodik, de ennek ellenére egyre kevesebb vizes élőhely marad a tájban. Ez csökkenti az élőhelyek közötti kapcsolatokat és a fajok visszatelepülési lehetőségeit. A vízi szervezetek, növények, rovarok és más élőlények ugyan képesek terjedni, de ehhez megfelelő sűrűségben elhelyezkedő élőhelyekre van szükség.

Ahogy a vizes élőhelyek eltűnnek, nő a konfliktus a különböző használati igények között is. Úgy gondolom, egyre kevesebb helyen kellene egyszerre biztosítani a természetvédelem, a horgászat, a rekreáció és más vízhasználatok feltételeit. Ennek már társadalmi következményei is vannak. Az utóbbi években több helyen találkoztam olyan horgászokkal, akik új horgászvizeket kerestek, mert a korábban használt holtágak vízminősége leromlott, vagy egyszerűen alkalmatlanná váltak a horgászatra.

Vannak-e veszélyben lévő fajok?

Gyakorlatilag minden vizes élőhelyhez kötődő védett faj érintett. A probléma alapja az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása. Ahogy csökken a vizes élőhelyek kiterjedése, úgy szorulnak vissza az ott élő növény- és állatfajok is.

Jó példa erre a lápi póc, de valójában számos más faj helyzete is romlik. Nagyon érezhető a vízinövények eltűnése a tájból, de látványosan csökken a kétéltűek, főleg a békák mennyisége is. Botanikusként elsősorban azt látom, hogy eltűnnek azok a növénytársulások, amelyek magát az élőhelyet létrehozzák. Ha eltűnnek a vízinövények, megszűnnek a búvóhelyek, az ívóhelyek és a szaporodási lehetőségek is. Különösen aggasztó a jó ökológiai állapotot jelző növényfajok és rovarok visszaszorulása. A békaszőlők, a tündérrózsák és számos mocsári növény egyre ritkábbá válik. Egyre nehezebb olyan víztestet találni, ahol egyszerre jelen van a változatos növény- és állatvilág. Ebben nagy szerepet játszik a túlzott mértékű, átgondolatlan haltelepítés is. A nagy mennyiségben telepített ponty és amur jelentősen átalakítja a vízi növényzetet, ami az egész ökoszisztéma egyensúlyára kihat.

Milyen szerepe van ebben a horgászatnak?

A probléma nem maga a horgászat, hanem az intenzív halasítás és a túlhasználat. Sok helyen nincs megfelelő kontroll afölött, hogy mekkora halállományt telepítenek egy adott vízbe, illetve az adott víztest eltartóképessége mit tenne lehetővé. A túlzott ponty- és amurtelepítés károsítja a vízinövényzetet. Emellett jelentős terhelést okoz a nagy mennyiségű etetőanyag is, amely a vízben marad, lebomlik, és tovább növeli a tápanyagterhelést, illetve az elveszített horgászfelszerelések mennyisége is óriási. A becslések szerint ez utóbbi mintegy 1800-2900 tonna / év mennyiséget jelent, többségében műanyag szeméttel, de van benne ólom és egyéb fémhulladék is. .

Aszályos időszakban ezek a hatások összeadódnak. A csökkenő víztérfogatban egyre nagyobb koncentrációban jelennek meg a tápanyagok, ami kedvez az algásodásnak és a vízminőség romlásának. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a vizes élőhelyek regenerációs képessége kiváló. Ha megfelelő mennyiségű vizet kapnak, és csökken a terhelésük, az élővilág viszonylag gyorsan képes helyreállni.

Lehet-e ma környezeti hatásvizsgálat nélkül olyan mértékű haltelepítést végezni, amely jelentősen befolyásolja az élővilágot és a vízminőséget? Milyen jogszabályok szabályozzák a halasítást, és van-e hatósági kontroll arra, hogy egy adott víztest mekkora halállományt képes fenntarthatóan eltartani?

Védett területeken a természetvédelmi jogszabályok, Natura 2000 területeken pedig az uniós előírások is érvényesek. Emellett minden jelentősebb felszíni vízre vonatkozik az Európai Unió Víz Keretirányelve. Ennek egyik alapelve, hogy minden víztest esetében el kell érni vagy fenn kell tartani a jó ökológiai állapotot. Ez azt jelenti, hogy a víz mennyisége, minősége és élővilága egyaránt megfelelő legyen. A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy sok esetben nem ebbe az irányba haladnak a folyamatok. A haltelepítések során pl. ilyen hatásértékelést egyáltalán nem végeznek. Annak ellenére, hogy elvileg kötelező lenne, nincs mindenhol dokumentálva mikor mennyi és milyen összetételű halakat helyeztek adott víztestbe. Az erre vonatkozó adatbázisok nagyon hiányosak, mert jórészt önbevalláson alapulnak. A jogszabályok önmagukban nem elegendők: azok következetes alkalmazására és ellenőrzésére is szükség lenne.

Az aszályos évek minden bizonnyal velünk maradnak. Hogyan lehet alkalmazkodni az aszályhoz és a vízszintcsökkenéshez?

A legfontosabb feladat a vízvisszatartás. A folyók közelében található holtágak és egykori folyómedrek természetes tározóként működhetnek, hiszen ezek a mélyfekvésű területek alkalmasak arra, hogy a csapadékos időszakokban érkező vizet helyben tartsuk. Nem új területeket kell keresni: ezek a táji adottságok ma is léteznek, jól ismertek és feltérképezettek. A kihívás inkább az, hogy a vízgazdálkodási, természetvédelmi és mezőgazdasági szempontokat összehangoljuk. A probléma nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség csökkenése, hanem annak egyre szélsőségesebb eloszlása. Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik le, amelyet meg kellene őrizni a szárazabb időszakokra.

A megoldás tehát az, hogy visszaengedjük a vizet a tájba.

Igen, de ezt mindig vízgyűjtő szinten kell megtervezni. Nem elegendő egy-egy helyi beavatkozás – összehangolt, táji léptékű vízgazdálkodásra van szükség. A tervezés során minden érintett szempontot figyelembe kell venni: a mezőgazdaságot, a településeket, a rekreációt és a természetvédelmet is. A biodiverzitásnak helyet kell biztosítani.

A természet nemcsak védelemre szorul, hanem szolgáltatásokat is nyújt. A vizes élőhelyek jelentős szerepet játszanak a víz természetes tisztításában, a tápanyagok megkötésében és a vízminőség fenntartásában. Az Európai Unió Víz Keretirányelve is ezt a szemléletet képviseli. Az elmúlt évtizedekben történt előrelépés, de sokszor hiányzott a hosszú távú, vízgyűjtő szintű tervezés. A valódi változáshoz következetes szakmai munka, megfelelő jogszabályi háttér és politikai elkötelezettség is szükséges. Ha sikerül a vizet a tájban tartani, és a természet számára biztosítani a szükséges teret, akkor az ökoszisztémák állapota mellett a társadalom vízbiztonsága is javulhat.

forrás: Facebook / Dél-Alföld meteorológia / Bodrogi Attila

A Eltűnő vizeink: védett fajok tucatjai kerülhetnek veszélybe a Tisza mentén bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit lát egy ökológus, amikor egy vadvirágos réten barangol? A legtöbb ember számára a kutatás és a művészet két külön világ, de Gallé-Szpisjak Nikolett munkájában szorosan összekapcsolódnak: ugyanaz az ihlet vezeti, amikor fajokat határoz mikroszkóp alatt, mint amikor papírra veti a természet apró részleteit. A kutató grafikáin azok a parányi szépségek kerülnek reflektorfénybe, amelyek fölött a legtöbben észrevétlenül elsiklunk. A természet alig észrevehető szereplőiről, az alkotás folyamatáról és a szépség mögött rejlő funkciókról beszélgettünk Nikivel.

Gallé-Szpisjak Nikolett nem mindennapi kutató, hiszen nemcsak nagyító alatt vizsgálja a természet apró csodáit, de meg is mutatja azokat a művészetszerető közönségnek. Számára a funkción túl mást is jelent egy szőrszálakkal tagolt pókláb, egy aranybarna kintin páncél vagy egy különleges alakú csáprágó. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ökológiai szakértője meseszép grafikákat készít rovarokról, pókokról, csigákról és pillangókról, no meg persze a vadvirágos rétek színpompás növényeiről. Árvalányhajon apró csigát hintáztat a kunsági szél, fecskefarkú lepke terepszínű hernyója kapaszkodik egy kacskaringós száron, Keleti hunyor bókol szemérmesen. Nikit mindez magával ragadja a terepen töltött mindennapok során, és amikor órákat töltött a mikroszkóp fölött, pihenésképpen hófehér akvarellpapírt, filctollat és színes ceruzát ragad, hogy másoknak is megmutassa a természet szépségét.

Gallé-Szpisjak Nikolett mesélt a Zöld Hangnak a természeti csodákról, az alkotás öröméről és egy igazán különös darázs szaporodásáról.

Kutyatejszender

Színek és formák tekintetében is roppant változatosak az alkotások. Mi alapján választja ki a témákat?

Munkám során sok időt töltök kint a természetben és a kertünkben is próbáltunk egy természeteshez hasonló vadvirágos rétet kialakítani. Így nagyon sok apró jelentnek lehetek szemtanúja. Kis vadvirágok, rovarok bogarak, ahogy élik az életüket. Nem könnyű választanom a lehetőségek közül. Elsősorban a kompozíció az, ami megragad. Egy növény gyűrött leveleinek érdekes formája, egy élénk színű virág a zöld rengetegben, vagy ahogy egy poloskalárva kiül egy fűszálra.

Ha növény a fő téma, akkor könnyű dolgom van, egyrészt könnyű rátalálni, másrészt egyhelyben marad. Egyébként a tökéletlenség az, ami igazán vonzó tud lenni számomra. Egy elszakadt levél, egy félig kibomlott virág vagy sérült szirom. Amitől igazinak tűnik a növény. Ha egy ízeltlábú is van a képen, akkor nehezebb. Előfordul az is, hogy a kép egyensúlyban tartása miatt a végső rajzon a kis állat nem pont oda kerül, ahol eredetileg volt.

Szarvasbangó

A grafikáinak a célja a gyönyörködtetés, vagy valami más vezeti a kezét a papír felett?

A természet, mint a művészet tárgya, objektuma számomra a legáltalánosabb és leggyakrabban megcélzott téma. Temérdek alkotás születik csodás tájakról, vadakról, növényekről. Ám én inkább azokhoz az apró élőlényekhez, részletekhez vonzódom, amik mellett minden nap elsétálunk és többnyire észre sem vesszük őket, apró méretük miatt. Az ízeltlábúak érdekes testfelépítése, az apró szőrök egy virág csészelevelén, vagy egy szirom élénk színű erezete. Ezeket az apró szépségeket szeretném kiemelni. Nem célom, hogy bárkinek is megmutassam a munkáimat, így nem is hittem, hogy bárkit is érdekelhet. Csupán papírra vetettem azt, ahogy a természetnek ezt az apró világát látom.

Fecskefarkú lepke

Hogyan születik egy-egy alkotás?

Amikor terepmunka során látok egy ilyen apró kompozíciót, az időhiány miatt fotót készítek róla, minél többet, több szögből, és amikor otthon újra előveszem, eldöntöm, melyik részletet szeretném kiemelni.

Ha otthon vagyok és több időm van, akkor csak kiülök a kertbe a vadvirágok közé, és ott rajzolok meg mindent. Számomra ez a legélvezetesebb. Ebben az esetben mindent nagyon alaposan meg tudok figyelni. Egy halvány vázlattal kezdődik a munka, ekkor tényleg csak az arányok és formák vannak meg, hogy lássam, miként foglal majd teret a papíron. Rendszerint kicsit izgulok, amikor a tűfilcet a kezembe veszem, hiszen ott már nincs visszaút: ha egy vonalat meghúztam, akkor ott is marad. Ha a kontúrokkal elkészültem, a többi vonalnál a kezem már automatikusan mozog. Kifejezetten relaxáló élmény ez számomra, szinte lehetetlen abbahagyni.

Keleti hunyor

Az szemmel látható, hogy realisztikus alkotásokat készít. Mi a nehézsége egy részletgazdag grafika elkészítésének?

Pókokkal foglalkozom. Faji szinten határozom őket mikroszkóp segítségével. Két faj között a különbség néha csak egy szőrszál vagy egy mikroszkóppal is alig látható kis kitines struktúra. Emiatt számomra az a legnehezebb, hogy kicsit elengedjem magam. Mert bár a növények határozóbélyegei legtöbb esetben szabad szemmel is jól láthatók, közöttük is vannak fajok, amikhez nagyító vagy mikroszkóp szükséges. Van, hogy elszabadul a bennem rejlő taxonómus, és legszívesebben mikroszkóp mellett rajzolnám és boncolnám azt a növényt, hogy biztosan minden levél és szőrszál jó helyre kerüljön. Pláne, ha egy ízeltlábú is szerepel a képen – ilyenkor ez az érzés még erősebb. Ennek a kísértésnek kell ellenállnom, mert nem szeretnék átcsúszni és tanulmányt készíteni, csupán a látásmódomat megörökíteni.

Persze a tanulmányrajzoknak is megvan a helye. Fajleíráshoz készítettem ilyen típusú rajzokat is, kicsit más technikával, ahol alapvető fontosságú a mikroszkóp és a század milliméteres pontosság.

Ammophila

Tücsök és bogár, csiga, darázs, hernyó és ezerszínű vadvirágok sorakoznak a képeken. Melyik a legizgalmasabb kép az Ön számára? Mi adja ennek a különlegességét?

Nehéz egyet kiválasztani, hiszen az ízeltlábúak és növények világa rendkívül diverz. Amikor elkészítek egy rajzot, alaposan próbálom megfigyelni a részleteket, amelyek mindig lenyűgöznek, emiatt mindig az aktuális kép a legújabb kedvenc. Talán a legizgalmasabb mégis az az Ammophila darázsról készült rajz. Egyszer sikerült megfigyelnem, ahogy egy megbénított hernyót vonszol a nehéz, homokos, fűcsomókkal tarkított terepen. A rovar a foglyul ejtett lényt az általa kapart kis talajüregbe húzta. A további történéseket már nem láttam, de a faj ismeretében minden bizonnyal petéket rakott a hernyó testére, ami a később kikelő kis darazsak első tápláléka lett. Hátborzongató belegondolni, hogy ebben a „láthatatlan világban”, ami mellett csak úgy elsétálunk nap mint nap, olyan drámai eseményeknek lehetnénk szemtanúi, melyek messze meghaladják az oroszlánok és zebrák közötti feszült viszonyt.

Árvalányhaj és kórócsiga

A másik kép, ami közel áll a szívemhez viszonylag egyszerű, tényleg csak néhány vonal. Egy árvalányhajon egy kis kórócsiga. A terepmunkáink jelentős részét a Kiskunságban végezzük. Több mint tíz éve minden évben volt ott valamilyen kisebb-nagyobb projektünk. Az árvalányhaj az ottani természetes flóra része. Néhol egészen nagy tömegben látni ahogy ezüstösen csillog és hullámzik a napfényben. Valóban olyan, mintha tenger lenne. Egy másik élőlény, ami ugyancsak nagy tömegben előfordul, az a kórócsiga, ami a felforrósodott talajról felmenekül a növények szárára. Olykor akár tucatnyian is vannak egy-egy kis növényen. Ez a kép egyfajta emlékeztető a szívemnek oly kedves tájra. Ránézek és érzem a homok melegét, a napsütést, és a Kiskunságnak azt a jellegzetes száraz fű és a borókák kölcsönözte aromás illatát.

Mit ad Önnek az alkotás? Mit érez, amikor megfesti a természet szépségeit?

Megnyugvást, békét és örömöt érzek. Amikor rajzolok, csak arra figyelek. Nem kell gondolkodni, csak figyelek és a kezem húzza a vonalat. Amikor a színes részt kell kiválasztanom, magát a színeket kezdem próbálgatni, hogy milyen eszközzel, vagy eszközökkel, hogyan keverjem, mi lehetne a megfelelő árnyalat. Filctollal, színes ceruzával, esetleg akvarellel kísérletezem. Menet közben is lenyűgöznek a formák, az apró struktúrák, és az, hogy a megjelenésnek, kinézetnek a célja elsősorban nem is a szépség, hanem a funkció. Minden kis élőlényt szépnek látok.

Az érzékeny grafikák egy tudományos műben is szolgálhatnának illusztrációnak. Gondolt már arra, hogy egy saját kötetben megmutassa őket az erre fogékony természetbarátoknak?

Nem terveztem, hogy kötet lesz belőle, főleg mert nagyon szerteágazóak a rajzok témái. Persze csábító a gondolat, de nem tudnék egy csoportot kiválasztani, és onnantól csak poloskákat vagy kizárólag lepkéket rajzolni. Ezek a rajzok engem tükröznek, így látom a világot.

Grafika: Gallé-Szpisjak Nikolett

A Amikor az ökológus rajzolni kezd – interjú Gallé-Szpisjak Nikolettel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Nagyon jó, hogy van élő környezet minisztériuma, de az a kérdés, hogy a halott gazdaság minisztériuma erősebb lesz-e? Teszi fel a kérdést Balogh Péter vízőrző, vízmegtartó, akivel Szilágyi László beszélgetett.

2026 május 29-31 között rendezték meg a zöld szervezetek 35. országos találkozójukat. Ennek egyik plenáris kerekasztal beszélgetése a helyi közösségek vízmegtartási kezdeményezéseiről szólt. 

Sürgős és gyökeres szemléletváltásra van szükség a magyarországi vízkezelésben. A jövő kulcsa egy határokon átívelő, ökoszisztéma-alapú, természetes folyamatokhoz igazodó megközelítés, amely a víz, a biodiverzitás és az (élet)közösségek védelmét egységben kezeli. Mindebben kiemelkedő szerepe van az alulról jövő, helyi tudásra építő vízőrző kezdeményezéseknek, amelyek közösségi részvétellel segítik a víz megtartását és a táj regenerációját. De kik is azok a VízŐrzők? Hogyan bontottak zászlót és hol tartanak ma? És legfőképp – hogyan segítheti a Zöld Civil Együttműködés a VízŐrző Mozgalmat?

A beszélgetés egyik résztvevőjével Balogh Péter gazdálkodó geográfussal, a Vízválasztó Mozgalom elnökével Szilágyi László beszélgetett.

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: VízŐrzők terepen – helyi közösségek a vízmegtartásért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Nagyon jó, hogy van élő környezet minisztériuma, de az a kérdés, hogy a halott gazdaság minisztériuma erősebb lesz-e? Teszi fel a kérdést Balogh Péter vízőrző, vízmegtartó, akivel Szilágyi László beszélgetett.

2026 május 29-31 között rendezték meg a zöld szervezetek 35. országos találkozójukat. Ennek egyik plenáris kerekasztal beszélgetése a helyi közösségek vízmegtartási kezdeményezéseiről szólt. 

Sürgős és gyökeres szemléletváltásra van szükség a magyarországi vízkezelésben. A jövő kulcsa egy határokon átívelő, ökoszisztéma-alapú, természetes folyamatokhoz igazodó megközelítés, amely a víz, a biodiverzitás és az (élet)közösségek védelmét egységben kezeli. Mindebben kiemelkedő szerepe van az alulról jövő, helyi tudásra építő vízőrző kezdeményezéseknek, amelyek közösségi részvétellel segítik a víz megtartását és a táj regenerációját. De kik is azok a VízŐrzők? Hogyan bontottak zászlót és hol tartanak ma? És legfőképp – hogyan segítheti a Zöld Civil Együttműködés a VízŐrző Mozgalmat?

A beszélgetés egyik résztvevőjével Balogh Péter gazdálkodó geográfussal, a Vízválasztó Mozgalom elnökével Szilágyi László beszélgetett.

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: VízŐrzők terepen – helyi közösségek a vízmegtartásért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az iráni háború következményei messze túlmutatnak a Közel-Keleten: a konfliktus egyszerre mélyíti a vízválságot, növeli az élelmiszer- és energiaárakat, valamint fokozza az Európára nehezedő migrációs nyomást. A klímaváltozás és a geopolitikai konfliktusok ma már egymást erősítő rendszerszintű kockázatokká váltak, amelyek az energiabiztonságot, az emberek biztonságát és a társadalmi stabilitást is közvetlenül érintik. Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője szerint Európa számára ezek a kihívások többé nem kezelhetők különálló válságokként.

Szerző: Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

2026 tavaszára a Közel-Kelet geopolitikai feszültségei ismét olyan szintre emelkedtek, amely túlmutat a hagyományos katonai és diplomáciai kereteken. Az Irán, Izrael és az Egyesült Államok közötti konfliktus ma már nem csupán regionális biztonsági kérdés, hanem a globális energiaellátást, a klímaváltozást és a humánbiztonságot is érintő rendszerszintű kihívás, mivel a háború nemcsak közvetlen pusztítást okoz, hanem fel is erősíti a már meglévő vízügyi, élelmiszerbiztonsági és migrációs kihívásokat.

A kérdés az, hogy hogyan hat mindez ránk, Európában?

Az iráni háború közvetlen következményei

Mind ez idáig több mint 4000 ember halt meg Iránban, Libanonban és a régió más részein, és több mint 4 millió ember kényszerült elhagyni otthonát. Az ENSZ jelentései szerint az amerikai és izraeli támadások súlyos károkat okoztak az helyi infrastruktúrában, beleértve az elektromos, víz- és energiarendszereket is. Sok helyen a helyi infrastruktúra teljesen megsemmisült, emiatt a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők közül a legtöbben nem fognak tudni visszatérni otthonaikba.

Emellett az Iránt ért támadások más országok infrastruktúráját is érintették, például más területek sótalanító üzemeit, ami hosszú távon szennyezheti a térség ivóvizét és a talajt is.

A fegyveres konfliktus globális jelentőségét az energiaellátás sérülékenysége is mutatja. A Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság és az olajlétesítmények elleni támadások azonnal hatással voltak a világpiaci árakra. A háború emellett az élelmiszer-biztonságot is érinti: a műtrágyaszállítások akadozása és a növekvő üzemanyagárak közvetlenül emelik az élelmiszerárakat.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika térségének (ezt összefoglalóan, az angol nevek rövidítéseiből MENA régiónak is nevezik) erős importfüggősége miatt az élelmiszerárak gyors emelkedése további társadalmi instabilitást okozhat.

Vízstressz formájában sújt le a klímaváltozás Közel-Kelet és Észak-Afrika országaira

Közel-Kelet és Észak-Afrika a világ egyik leggyorsabban melegedő térsége: a csökkenő csapadékmennyiség, az emelkedő hőmérséklet és a romló vízellátás már önmagukban is komoly társadalmi és gazdasági kihívásokat jelentenek.

Az IPCC hatodik értékelő jelentése (AR6, 2021–2023) szerint a térségben az átlaghőmérséklet az 1980 utáni időszakban évtizedenként körülbelül 0,4 °C-kal emelkedett, ami meghaladja a globális átlagot. A becslések alapján 2050-re a hőhullámok időtartama akár meg is duplázódhat, miközben több országban 10–30%-kal csökkenhet a csapadék mennyisége.

Mindez különösen súlyos következményekkel jár egy olyan régióban, ahol a vízbiztonság már jelenleg is kritikus kérdés. A klímaváltozás már önmagában is jelentős stresszfaktor: a világ 17 leginkább vízhiányos országa közül 12 Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében található, köztük Irán is. Sok országban az egy főre jutó használható vízkészlet már az 1000 m³/év alatti, nemzetközileg is „vízstressznek” tekintett szintre csökkent.

A klímaváltozás nem egyszerűen környezeti probléma, hanem „fenyegetéssokszorozóként” (azaz nem új problémákat hoz létre, hanem felerősíti a meglévőket), a politikai és társadalmi stabilitást alakító tényezőként kell kezelni.

A térség sérülékenységét tovább növeli, hogy minden nehézség ellenére erős a demográfiai nyomás a népesség gyors növekedése miatt, ezzel egyidejűleg az energiaigény is rohamosan nő.

A vízhiány és az erőforrásokhoz való hozzáférés emiatt egyre gyakrabban válik politikai konfliktusok forrásává, noha ezek valójában olyan közös kihívások, amelyek regionális együttműködést igényelnének. A Közel-Keleten a víz így egyszerre lehet konfliktusforrás és potenciális békeeszköz is.

A klímaválság és a háború egymást erősítve mélyíti a humanitárius válságot

Ebben a már eleve sérülékeny környezetben az iráni konfliktus tovább mélyíti a meglévő válságokat. A háború nem csupán önálló biztonsági fenyegetésként jelenik meg, hanem úgyszintén „fenyegetéssokszorozóként” működik: felerősíti a vízhiányt, az aszályt, az élelmiszer-ellátási bizonytalanságot és a társadalmi instabilitást, miközben új, összetett kockázatokat is teremt.

Erre jó példa Jemen és Szíria helyzete, ahol a klímaváltozás és a fegyveres konfliktus hatásai egyszerre sújtják a társadalmat.

Jemen a világ egyik legvízhiányosabb országa, ahol a vízkészletek kimerülése és a háború miatt megrongálódott infrastruktúra humanitárius válságot idézett elő. A szélsőséges időjárási események – például a 2024-es heves esőzések és áradások – tovább rontották a helyzetet: gátak szakadtak át, települések kerültek víz alá, és újabb tömegek kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Szíriában a több mint egy évtizede tartó háború során a vízügyi infrastruktúra jelentős része megsemmisült. Az aszályok és a csökkenő vízkészletek miatt a lakosság nagy része nem jut biztonságos ivóvízhez, ami súlyos egészségügyi válságot idéz elő. A vízhiány és a szennyezett víz terjedése járványokhoz – például kolerához – vezet, miközben a humanitárius helyzet folyamatosan romlik.

A szélsőséges időjárás és az erőforráshiány így nemcsak társadalmi feszültségeket generál, hanem tovább mélyíti a régió instabilitását is. A víz- és élelmiszer-biztonság kérdései is nagyban összefonódnak. Az iráni mezőgazdaság a vízkészletek ~90%-át használja fel, miközben az ország felszín alatti vízkészleteinek több mint 60%-a túlhasznált. Az elmúlt 30 évben több mint 30%-kal csökkent a belső víztározók kapacitása (tavak, víztározók kiszáradása).

Mindezt a háború több csatornán keresztül súlyosbítja, hiszen az infrastruktúra károsodása miatt a víztisztító és öntözőrendszerek sérülhetnek és meg is semmisülhetnek, valamint a szankciók és bizonytalanság miatt csökken a vízgazdálkodási fejlesztések volumene, a beruházások elmaradnak.

Európai dimenzió: migrációs nyomás

A Közel-Keleten és Észak-Afrikában zajló konfliktusok és a klímaváltozás összekapcsolódása nem csupán regionális probléma, hanem közvetlen európai biztonsági és gazdasági kihívás is. Európa számára különösen két strukturális következmény válik meghatározóvá: az energiabiztonság megrendülése és a fokozódó migrációs nyomás.

A térségben több tízmillió ember kényszerült lakóhelye elhagyására, miközben az éghajlati stressz – vízhiány, élelmiszer-ellátási bizonytalanság, extrém hőhullámok – tovább rontja az életfeltételeket. Az iráni háború egy olyan térségben tört ki, amely eleve a humanitárius katasztrófa szélén táncolt.

Bár a migráció jelenleg elsősorban belső vagy regionális jellegű, a konfliktusok elhúzódása és a klímaalkalmazkodó-képesség gyengülése hosszabb távon Európa irányába is fokozhatja a migrációs nyomást. Különösen fontos tranzitország lehet Libanon, Irak és Törökország, amelyek kapacitásai már jelenleg is korlátozottak.

A migrációs hullámok nem csupán humanitárius kérdést jelentenek, hanem társadalmi és politikai kihívást elé is állítják Európát:

• növelik a befogadó országok infrastruktúrájára nehezedő nyomást,
• fokozhatják a társadalmi polarizációt és politikai radikalizációt,
• valamint erősíthetik az Európán belüli biztonságpolitikai és identitáspolitikai feszültségeket.

Az adatok azt mutatják, hogy beavatkozás nélkül a következő évtizedekben:

• nő az erőforrás-konfliktusok száma,
• erősödik a migrációs nyomás,
• és mélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Mindez, valamint a társadalmi kohézió meggyengülése pedig újabb konfliktusok melegágya lehet mind a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, mind Európában.

Újra az európai napirend élén az energiabiztonság kérdése

A Közel-Kelet továbbra is a globális energiaellátás egyik kulcsrégiója, ezért a térségben zajló fegyveres konfliktusok közvetlenül érintik Európa energiaellátását és gazdasági stabilitását.

Az olaj- és gázinfrastruktúra sérülékenysége, a tengeri szállítási útvonalak veszélyeztetettsége, valamint a politikai instabilitás egyaránt növelik az energiaárak volatilitását és az ellátási bizonytalanságot. Az iráni konfliktus okozta szállítási zavarok miatt az energiaárak megugrottak, az ellátási bizonytalanság pedig újra rámutatott az kontinensünk importfüggőségből fakadó sérülékenységekre.

Az államok rövid távú válságkezelési logikája gyakran a fosszilis energiahordozókhoz való visszanyúlást eredményezi. Ez ugyan átmenetileg stabilizálhatja az energiaellátást, hosszú távon azonban lassítja az energiaátmenetet, és erősíti a „carbon lock-in” jelenséget: a válságkezelés a meglévő fosszilis rendszereket konzerválja, miközben növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ne felejtsük el, hogy a klímaváltozás következtében ráadásul Európában is növekszik az energiaigény – különösen a nyári hőhullámok miatt emelkedő hűtési szükségletek következtében.

Így egy kettős nyomás alakul ki:

• a külső geopolitikai folyamatok és a fegyveres konfliktusok bizonytalanná teszik az energiaimportot,
• miközben a klímaváltozás belső keresletnövekedést generál.

Ez a strukturális paradoxon az európai energiarendszereket is sérülékenyebbé teszi, különösen egy olyan időszakban, amikor a kontinens egyszerre kívánja fenntartani az ellátásbiztonságot és teljesíteni dekarbonizációs céljait.

A tudomány fordulatot sürget, a politika válságot kezel

Válsághelyzetben Brüsszelben elsősorban az azonnali enyhítésre koncentrálnak: az árak stabilizálására, a háztartások védelmére és az ipari termelés fenntartására. A tagállamok eltérő intézkedésekkel reagálnak: támogatási csomagokkal, árszabályozással vagy alternatív energiaforrások keresésével próbálják mérsékelni a válság hatásait. Ezek a lépések ugyan rövid távon enyhíthetik a társadalmi és gazdasági nyomást, azonban nem kezelik az európai energiarendszer strukturális sérülékenységeit.

A tudományos tanácsadók diagnózisa ezzel szemben hosszabb távú, és lényegében változatlan: az importfüggőség csökkentése és a hazai kapacitások bővítése nélkül az európai energiarendszer továbbra is sérülékeny marad. A szakértői elemzések következetesen a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az okos hálózatfejlesztés felgyorsítását sürgetik.

Bár a tudományos bizonyítékok és szakpolitikai ajánlások egyre szélesebb körben hozzáférhetők, válsághelyzetben továbbra is csak korlátozott mértékben formálják a politikai döntéshozatalt. A szakértői javaslatok ugyanis folyamatosan versenyben vannak a választói nyomással, az állandó ipari érdekekkel és lobbival, valamint a nemzeti prioritásokkal.

Bár a tudományos tanácsadás az elmúlt évtizedben formálisabbá vált, politikai befolyása továbbra is korlátozott. Ez jól mutatja az európai energiapolitika alapdilemmáját: a rövid távú válságkezelés gyakran felülírja a hosszú távú szerkezeti átalakítást. Pedig a víz-, energia- és élelmiszerhiány, valamint a társadalmi instabilitás már olyan összetett biztonsági kihívás, amely tartós, tudományosan megalapozott szakpolitikai válaszokat igényel.

Elérkezett a rendszerszintű kockázatok kora

A jelenlegi konfliktus rávilágít arra, hogy a 21. századi biztonsági kihívások egyre inkább összefonódnak. A klímaváltozás nem háttértényező, hanem a geopolitikai folyamatokat alakító strukturális stresszfaktor. A háború, a környezeti válság és az energiafüggőség egymást erősítő folyamatokká váltak.

A migrációs folyamatokon keresztül válik igazán láthatóvá, hogy a közel-keleti konfliktus milyen közvetlen módon érinti Európát. A humanitárius nyomás mellett az energiabiztonság és az ellátási láncok sérülékenysége is egyre hangsúlyosabbá válik. A háborús helyzet ráadásul még a mezőgazdasági termelés visszaeséséhez is vezet, globális élelmiszerbiztonsági problémákat magával hozva.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének vezető közgazdásza, Máximo Torero szerint „a gazdálkodók kettős költségsokkal szembesülnek: egyrészt drágultak a műtrágyák, másrészt nőnek az üzemanyagköltségek, ami az egész mezőgazdasági értékláncot érinti, beleértve az öntözést és a szállítást is. Sok termelő valószínűleg csökkenti a műtrágya használatát, vagy áttér kevésbé inputigényes növények termesztésére.” Ha a termeléshez szükséges alapanyagok drágulnak, a gazdák visszafogják a termelést, ami az egész élelmiszer-ellátásra hatással van.

Az ellátási láncok zavarai miatt az importált élelmiszerek ára pedig folyamatosan nő, ami Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében különösen kritikus, mivel a gabonaimport aránya sok országban 50–90% között van. A háború miatt sérülő szállítási útvonalak és az energiaárak emelkedése tovább növelik az élelmiszerek árát, ami a társadalmi egyenlőtlenségek mélyüléséhez vezet.

A vízbiztonság kérdése még ennél is kritikusabb. A térségben több nagy folyó – például a Tigris és az Eufrátesz – vízhozama már most is csökken. A konfliktusok miatt elmaradó nemzetközi együttműködés és a vízügyi infrastruktúra károsodása hosszú távon visszafordíthatatlan károkat okozhat.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika példája tehát figyelmeztetés Európa számára is: a rövid távú válságkezelés önmagában nem elegendő. A valódi megoldás csak olyan integrált stratégiákon keresztül képzelhető el, amelyek egyszerre kezelik az energiabiztonság, a klímaváltozás és a humánbiztonság kérdéseit. A szakpolitikai válaszoknak ezért integrálniuk kell a tudományos közösség ajánlásait, miközben felhasználják biztonságpolitikai, fejlesztéspolitikai és klímapolitikai eszközöket is.

Ha a nemzetközi közösség nem képes integrált módon kezelni a háború és a környezeti válság összefüggéseit, akkor a jelenlegi konfliktusok hosszú távú, rendszerszintű instabilitássá válhatnak.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Az iráni konfliktus egyszerre mélyíti a vízügyi, élelmiszerbiztonsági és migrációs válságot bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Gemenci erdők állapotát egyre súlyosabban érinti a klímaváltozás: a csökkenő csapadék, a ritkuló dunai áradások és a talajvízszint süllyedése miatt már a több mint százéves tölgyesek is pusztulásnak indultak. A helyzet kezeléséről, az alkalmazkodás lehetőségeiről és a jövő kihívásairól kérdeztük Fodermayer Vilmost, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettesét. A szakember szerint a legfontosabb feladat a víz visszatartása, miközben az erdőgazdálkodásnak is alkalmazkodnia kell a megváltozott környezeti feltételekhez. Beszélgettünk az erdők kiszáradásának okairól, az inváziós fajok terjedéséről, a folyamatos erdőborítás lehetőségeiről, valamint a fakitermelést övező természetvédelmi vitákról is.

A Gemenci erdők jövőjét veszélyeztető kiszáradási folyamatokról tanácskoztak erdészeti szakemberek az MTA Pécsi Területi Bizottságának pörbölyi kihelyezett ülésén. A résztvevők szerint az elmúlt évek aszályos időjárása, a dunai áradások ritkulása és a talajvízszint csökkenése egyre súlyosabb károkat okoz a több mint százéves keményfás ligeterdőkben.

A Gemenc Zrt. a Zöld Hang megkeresésére kiemelte, hogy állami erdőgazdaságként kezeli és védi a Gemenci erdőt, amelynek jelentős része az 1800-as évek végétől végzett tudatos erdőtelepítések eredményeként jött létre. Az erdészek munkájának köszönhetően a terület mára országosan és nemzetközileg is ismert természeti értékké vált. A társaság ártéri, dombvidéki és homoki erdőket is kezel, miközben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a természetkímélő erdőgazdálkodásra. A fakitermelést szigorú szabályok és természetvédelmi ellenőrzés mellett végzik, miközben az erdőterület összességében növekedett. Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettese válaszolt a kérdéseinkre.

Az utóbbi évtizedekben megszaporodtak hazánk területén az aszályos időszakok. A heteken – akár hónapokon – át tartó csapadékmentes időszakok megviselik az élővilágot. Milyen hatással van a klímaváltozás a gemenci erdők állapotára? Milyen jelei vannak ennek?

A Gemenci erdők éltető ereje a Duna és a folyó áradásai révén biztosított többlet vízhatás. Hullámtéri erdőkről beszélünk, amelyek többségét a XIX. század második felében végzett folyószabályozási munkákat követően erdészek ültettek a folyó és a védgátak közötti, illetve a védgátak ármentett oldalán fekvő területekre. Az átlagos, évi  500–600 mm csapadékviszonyok mellett itt nem állhatnának összefüggő erdőterületek, hiszen az erdészeti klímaosztályozás szerint erdőssztyepp klímáról beszélünk.

A Gemencre jellemző erdőkép, a buja vegetáció kialakulásában és fenntartásában a dunai elöntéseknek meghatározó szerepe van. Az utóbbi tizenöt évben megritkultak azok a közepes szintű, a bajai vízmércénél mért 450–600 cm-es vízállással jellemezhető, lassan levonuló árvizek, például az évezredek óta jellemző úgynevezett zöldárak, amelyek a területen szétterülve éltetik a növény- és állatvilágot. A 2010-ben, 2013-ban és 2024-ben rekordközeli vízállásokat eredményező árvizek gyorsan levonulnak és jelentős károkat okoznak. Az elöntések mellett a csökkenő éves csapadékmennyiség, így az évszázad aszályaként emlegetett 2022-es év, majd az ennél melegebb 2024-es év, illetve a mindegyiknél szárazabb 2025-ös év, továbbá a nyári forró, légköri szárazságot eredményező napok számának növekedése, valamint a folyó medrének bevágódása együttesen indította el az erdőállományok kiszáradását. A meder bevágódását az átvágások miatti nagyobb sodrás okozta medererózió eredményezte, amely helyenként 1,5–2 métert is elér, és a talajvízszint csökkenéséhez vezet.

Mely fafajokat érintik legérzékenyebben ezen pusztító hatások?

Most már azt kell mondanunk, hogy sajnos mindet, őshonosat és idegen származásút egyaránt. A korábbi füzes termőhelyek eltűntek, ezek a legmélyebb fekvésű, vízzel gazdagon ellátott területeken álló erdők voltak, és itt kezdődött először az erdők kiszáradása, de ma már a kocsányos tölgyeseink is száradnak. Ráadásul a legyengült fákon megjelennek a másodlagos kórokozók, amelyek tovább rontják a helyzetet. Ilyen például a kőrisek hervadásos hajtáspusztulását okozó, Ázsiából származó Hymenoscyphus fraxineus gombafaj, amely Nyugat-Európában a kőrisállományok drasztikus csökkenését idézte elő, és már hazánkban, így Gemencben is pusztít.

Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan lehetne megállítani a folyamatokat? Hogyan kellene vagy lehetne alkalmazkodni a Gemenc területén folytatott erdőgazdálkodásban?

Az első és legfontosabb feladat a víz visszatartásának megoldása. Az elmúlt évtizedekben különböző projektek keretében fenékküszöbök épültek, amelyek a holtágakban történő vízvisszatartást szolgálták. Ezeket a munkákat külső szervezetek mellett az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság és a Duna–Dráva Nemzeti Park koordinálta pályázati forrásokból. Kialakítottak hordalékcsapdákat is, például a Rezéti-Dunán, amelyek célja az áradásokkal érkező nagy mennyiségű hordalék lerakódásának csökkentése, ezáltal a holtágak feltöltődésének lassítása. Sajnos az építmények fenntartására és a lerakódott üledék eltávolítására már nem jut elegendő forrás, ezért idővel elveszítik eredeti funkciójukat.

Az erdőgazdálkodás területén a Gemenc Zrt. már korábban megkezdte a folyamatos erdőborítást biztosító módszerek kialakítását. Ez azonban nem könnyű feladat, mert az ártéri körülmények között korlátozott azoknak a fafajoknak a köre, amelyeket telepíteni lehet.

A hegy- és dombvidéki erdők kedvezőbb adottságokkal rendelkeznek, erdőklímában és erdőtalajokon állnak, valamint természetes módon képesek megújulni. A síkvidéki és különösen a hullámtéri erdők ezzel szemben szélsőséges, erdőssztyepp klímában találhatók, többségük fényigényes fafajokból áll, és a kedvezőtlen termőhelyi körülmények miatt csak korlátozottan képes önfelújításra. A jelenlegi hullámtéri környezethez ráadásul jobban alkalmazkodtak az idegenhonos fásszárú növények, amelyek tömeges természetes újulattal jelennek meg.

Melyek ezek az idegenhonos fajok?

A jelenlegi erdőállományokat elődeink mesterséges erdőtelepítésekkel vagy gyér záródású ligeterdők helyén végzett mesterséges erdőfelújításokkal hozták létre. Ezek egy részét idegenhonos fafajok, például nemesnyár, nemesfűz és fekete dió alkotják, más részük pedig őshonos fafajokból, elsősorban kocsányos tölgyből, magyar kőrisből és fehér nyárból áll. Közös tulajdonságuk, hogy fényigényesek, és a fehér nyár sarjain kívül természetes felújításuk csak szűk feltételek mellett lehetséges.

A kocsányos tölgy megújulását nehezíti az Észak-Amerikából származó tölgy csipkéspoloska, amely károsítja a magtermést, míg a lehullott makkból kikelt vagy ültetett csemetéket az Ázsiából származó tölgy lisztharmat pusztítja. A területre jellemző a sűrű lágyszárú és cserjeszint. Emellett a zöld juhar, az amerikai kőris, a gledicsia, a bálványfa és az akác gyorsan terjednek, és ahol elegendő fényhez jutnak, rövid idő alatt tömegesen jelennek meg.

A folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás sikerének fontos feltétele a nagyvadállomány megfelelő szabályozása is. Gemenc híres gímszarvas- és vaddisznóállományáról. A rendszerváltozás előtti időszakban a mai többszöröse élt itt a gímszarvasoknak, amelyek gyakorlatilag minden újulatot lerágtak. Ma kedvezőbb a helyzet, de az erdősítéseket továbbra is kerítésekkel kell védeni a vadkártól.

Az erdőfelújítás, a célirányos telepítések segíthetnek? Milyen módszerekkel dolgoznak a gemenci erdőkben?

A kedvezőtlen tapasztalatok miatt a tízéves erdőtervek alapján továbbra is lehetőség van tarvágást követő erdőfelújításra, akár őshonos fafajú állományok esetében is. Ebben a Duna–Dráva Nemzeti Park és az illetékes természetvédelmi hatóságok szakemberei is egyetértenek. A jogszabály ugyanis csak a természetes felújulásra képes állományokban tiltja a tarvágást.

Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben jelentős területeken kezdtük meg a folyamatos erdőborítást biztosító módszerek kísérleti alkalmazását. Erre leginkább a jobb vízellátottságú, több fafajból álló elegyes erdők alkalmasak. A fényviszonyok megfelelő alakításával ezek többkorú erdőkké fejleszthetők. Harminc év gyakorlati tapasztalata alapján ez a gazdálkodási forma a hullámtéri területek mintegy harmadán, az ármentett területek ötödén vezethető be eredményesen. Ezt szolgálja a tájra jellemző elegyfafajok, például a vénic szil, a mezei szil, a mezei juhar, a fekete nyár és a vadgyümölcsök telepítése. Az ármentett oldalon szóba jöhet a korai juhar, a hegyi juhar, illetve helyenként a gyertyán is.

A Gemenc Zrt. 1999 óta végzi a fekete nyár génmegőrzési programját. A fekete nyár a gemenci táj jellegzetes fafaja, bár nem alkot összefüggő állományokat. Ide tartozik a Pörbölyi Titán nevű rekordméretű példány is, amely jelenleg 12,1 méteres törzskerületével Magyarország legnagyobb fekete nyara. A program során idős fák hajtásairól szaporítóanyagot gyűjtöttek, amelyből Tolnaszigeten anyatelepet és génmegőrző gyűjteményt hoztak létre. Az így nevelt csemetéket később erdősítésekben használják fel, megőrizve a már elpusztult öreg gemenci fák génállományát.

Mi lesz a Gemenci erdők sorsa? Mi várható rövid, illetve hosszú távon?

Ha nem sikerül megoldani a hullámtéri vízvisszatartást, már rövid távon is súlyos következményekkel kell számolni, amit a kiszáradt és száradó idős erdők állapota már most is jelez.

Az erdészeknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez. El kell fogadni, hogy egyes száraz termőhelyeken a tölgy helyett más, természetesen jelen lévő fafajokra, például a mezei juharra kell alapozni az erdők megújítását. A jelenlegi erdőtörvény lehetőséget ad erre a váltásra, de ezzel együtt el kell fogadni azt is, hogy a korábbi zárt erdők helyett fokozatosan visszatérhet a 150 évvel ezelőtti ligetes erdőkép. Ugyanakkor nem szabad megengedni, hogy az özönnövények uralják a területet. Azokon a rezervátumokban és fatermelést nem szolgáló területeken, ahol már felhagytak a gazdálkodással, az inváziós fajok sok helyen jelentősen elszaporodtak.

Számos civil természetvédő és környezetvédő kritikával illeti a Gemenc területén zajló erdőgazdálkodást. Több esetben a fakitermelés módját illették kemény kritikával. Hogyan lehet megnyugtatni az erdők és az idős fák sorsáért aggódó természetbarátokat?

Az elmúlt hónapokban civil szervezetek és magánszemélyek részéről folyamatos kritikák érték az állami erdőgazdaságokat és különösen a Gemenc Zrt.-t a védett területeken végzett fakitermelések miatt. A társaság álláspontja szerint ezek a vélemények gyakran nem veszik figyelembe az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek tapasztalatait.

A tarvágást követő erdőfelújítás a jövőben is szükséges marad bizonyos területeken, mert mintegy 5000 hektárnyi állomány még mindig idegenhonos fafajokból áll. Ezek átalakítását az elmúlt harminc évben folyamatosan végeztük, és mintegy 1800 hektárral sikerült csökkenteni az idegenhonos állományok területét, helyükön őshonos fafajokból álló erdőket létrehozva.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vágásos gazdálkodás időszakában a száz évnél idősebb erdők területe 1993 óta 142 hektárról 1146 hektárra nőtt. A Gemenc Zrt. szerint a célok egyértelmű meghatározása esetén minden szakmai tudásukat a természetvédelmi és erdőgazdálkodási célok megvalósításának szolgálatába állítják. Az eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy erdészek és természetvédők közös munkával sokat tettek Gemenc megőrzéséért, és a jövőben is ez lehet a siker kulcsa.

A Amikor az ártér szomjazik: Gemenc harca a túlélésért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az elektromos autók állami támogatása valójában zöldre festett, igazságtalan jóléti transzfer. Vass Péter közgazdász véleménycikke.

Akár 4 millió forinttal is támogatta az állam új elektromos autók vásárlását a legutóbbi, vállalkozásoknak kiírt pályázaton. Korábban kiszivárgott hírek szerint elképzelhető, hogy magánszemélyek is hasonló támogatásra számíthatnak a közeljövőben. Első ránézésre haladó, klímavédelmi intézkedésnek tűnhet az állami nagyvonalúság, ám az a  valóságban alapjaiban elhibázott. Nemcsak azért, mert igazságtalan és rosszul célzott, hanem mert a támogatási logika teljesen vak a valódi környezettudatosságra. Egy kalap alá veszi azt, ha valaki egy füstölő dízelt cserél le, azzal, ha valaki a sétát vagy a tömegközlekedést adja fel egy autóért – miközben az e-autó nem a környezet megmentője, csupán a legrosszabb alternatívák egy fokkal kevésbé kártékony verziója. A jelenlegi konstrukció így nem klímavédelmi eszköz, hanem egy zöldre festett, igazságtalan jóléti transzfer.

Társadalmi igazságtalanság közpénzből

Bár úgy tűnhet, a rendszer nyitottabbá válik, ha magánszemélyek is hozzáférhetnek a támogatáshoz, a valóságban azonban az rendkívül szelektív és kirekesztő marad. Kizárólag azok férnek hozzá, akiknek eleve van több millió forintos tőkéjük egy új autó megvásárlásához. Aki használt autót venne, akinek nincs tőkéje, vagy aki a támogatás bevezetése előtt vásárolt környezettudatosan járművet, az teljesen kimarad. Ez a fajta szelekció nem társadalompolitika, hanem a közpénzek véletlenszerű, igazságtalan szétosztása egy szűk, tehetős réteg számára.

Az sem teszi igazságosabbá a rendszert, hogy a legutóbbi konstrukció köntöse szerint a vállalkozásokat célozta meg. A flottakezelői statisztikák alapján a céges személyautók túlnyomó többségénél a vállalatok teljes körűen engedélyezik a magánhasználatot. Olyan nyereséges szereplőket finanszírozunk közpénzből, amelyek a támogatás nélkül is működőképesek lennének, így az állam nem hatékonyságot növel, csupán indokolatlan jövedelem-újraelosztást hajt végre.

A zöld illúzió: Jobb a rossznál, de rosszabb a jónál

A támogatás mögötti környezetvédelmi indoklás ott bukik meg, hogy a rendszer képtelen különbséget tenni a valódi környezetvédelem, a környezet megóvása és a „kevésbé szennyezés” között. Lássuk tisztán: az elektromos autó nem védi a környezetet. Az e-autó egy gyártási, nyersanyag- és energiaintenzív ipari termék, amely legfeljebb a rendkívül szennyező, belső égésű alternatívákhoz képest jelent kisebb rosszat. A legnagyobb rendszerszintű hiba, hogy az állami támogatás teljesen vak arra, hogy az új e-autó mit vált ki a gyakorlatban. Ha valaki egy hatalmas, szennyező dízel pickupot cserél le elektromosra, az elmozdulás a kisebb rossz felé. Ha viszont valaki a támogatás hatására a lényegesen környezetbarátabb gyaloglás, kerékpározás vagy tömegközlekedés helyett ül át az e-autóba, akkor az intézkedés nettó környezeti károkozást finanszíroz közpénzből.

Mivel a rendszer nem tesz különbséget a két forgatókönyv között, a valódi környezetvédelem teljesen háttérbe szorul.

Tonnák és torz ösztönzők

A vakság a járművek méretére és tömegére is igaz. A szabályozás ugyanúgy- sőt, gyakran nagyobb összeggel – támogatja a kéttonnás, hatalmas akkumulátorral szerelt elektromos SUV-kat, mint a valóban takarékos, kis méretű városi járműveket. Egy kisebb, könnyű, benzines autó teljes életciklusra vetített környezeti hatása kedvezőbb lehet, mint egy 2,5 tonnás elektromos monstrumé. Ezt a monstrumot mégis „zöld” címkével látjuk el, milliókkal támogatjuk az adófizetők pénzéből, miközben ingyenes parkolást és kedvezményes töltést biztosítunk neki. Ez nem az alacsony erőforrás-felhasználást jutalmazza, hanem a luxusfogyasztást. A végeredmény nem kevesebb autó, hanem ugyanaz a fenntarthatatlan, túlméretezett közlekedési struktúra.

A teljes képhez tartozik: számos kutatás rámutat, hogy az e-autók a teljes életciklusukat (gyártás, akkumulátorok alapanyagai, ártalmatlanítás, gumiabroncs-kopás) tekintve komoly környezeti terheket hordoznak. Ráadásul az áramot sem réti pillangók szárnycsapásai termelik: a hálózat fosszilis részaránya közvetett kibocsátást jelent. Bár ezen részletek mélyebb elemzése nem a gazdaságpolitikai kritika fő iránya, a zöld nimbuszt mindenképpen kérdésessé teszi.

Hatékonyabb alternatívák: Hol lenne a pénz helye?

Ha valóban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a környezet megóvása a cél, ugyanebből a közpénzből nagyságrendekkel nagyobb hatékonyságot lehetne elérni más területeken. Az e-autók egyéni támogatása helyett a forrásokat a zéró kibocsátású, vagy eleve tömegeket mozgató alternatívákba kellene fektetni:

• A közösségi közlekedés infrastruktúrájának és járműparkjának radikális fejlesztésébe.
• A biztonságos kerékpáros infrastruktúra bővítésébe.
• Gyalogosbarát, élhető városi környezet kialakításába.

Ehhez képest az elektromos kerékpárokra szabott állami támogatás is félresikerült: a bonyolult, látszólag véletlenszerűen kiválasztott modellekre szabott adminisztráció mögött itt sem látszik a koncepció. Mitől környezetbarátabb egy e-bike a hagyományos, tisztán emberi erővel hajtott kerékpárnál? Sehogyan sem, ez a lépés is megmaradt a felelőtlen, átgondolatlan pénzosztás szintjén.

A megfelelő gazdaságpolitikai hozzáállás éppen ezért nem a „kevésbé szennyező” technológiák mesterséges dotációja lenne, hanem magának a szennyezésnek a büntetése. Erre szolgálna például a jövedéki adó, ám annak mértéke jelenleg a fosszilis üzemanyagok valós társadalmi, valamint környezeti költségeit sem fedezi. Egy ideális, piaci alapú, tiszta helyzetben az autós nem azért térne át e-bike-ra vagy tömegközlekedésre, mert az állam minden adózó zsebéből kipótolja a számláját, hanem azért, mert az üzemanyag valós árazása mellett ez lenne az egyetlen racionális döntése.

Az állam elmaradt példamutatása

A legnagyobb ellentmondás az állam saját szerepvállalásában gyökerezik. Miközben a magánszereplők luxusautó-vásárlásait szubvencionálja, az állami és önkormányzati tulajdonú járműflották elektrifikációja és korszerűsítése csigalassúsággal halad.

Pedig az elektromos hajtás valódi, lokális előnyei éppen a városi, rövid távú, folyamatosan megálló és elinduló üzemmódnál jelentkeznének: a menetrend szerinti autóbuszoknál, a hulladékszállítóknál, a postai és egyéb szolgálati járműveknél. Itt az állam nemcsak mérhetően és hatékonyan csökkenthetné a városi szmogot, de valódi példát is mutathatna a társadalomnak.

Összegzés

A fenti kritika lényege nem az, hogy az elektromos autó önmagában rossz technológia lenne. A probléma az, hogy a jelenlegi állami támogatási rendszer egy rosszul célzott, igazságtalan és környezetvédelmi szempontból átgondolatlan közpénz-pazarlás. Nem a fenntartható jövőt építi, hanem a jelenlegi, autóközpontú és pazarló struktúrát konzerválja zöldre festett köntösben.

A Zöldre festett milliárdok: Miért tévút az elektromos autók állami támogatása? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Most éppen törvénnyel kezelnék a vízhiányt, miközben a tónak a gyors gyógyuláshoz leginkább sok csapadékra, a tartós felépüléshez pedig térségi vízgazdálkodási reformra lenne szüksége. De hogyan került ilyen válságos helyzetbe, és van-e még remény az újjáéledésre?

Magyarország vízháztartása az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Az éghajlat melegebbé vált, a nyarak hosszabbak és forróbbak lettek, miközben a csapadék egyre szélsőségesebben oszlik el. Nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség csökkent drámaian mindenhol – inkább az a probléma, hogy a csapadék nagyobb része rövid idő alatt hullik le, majd gyorsan elfolyik, miközben a hosszan tartó száraz időszakokban a tavakból folyamatosan párolog a víz. Emiatt a sekély vizű tavaink – a Fertő-tó, a Velencei-tó, s bizonyos mértékig már a Balaton is – egyre nehezebben tudják megőrizni természetes vízegyensúlyukat. Korábban a Velencei-tó esetében teljesen megszokott jelenség volt a tavaszi magas vízállás, időnként még a tó körüli területek elöntése is; ahogyan az is a természetes éves ciklus része volt, hogy a vízszint nyár végére, kora őszre visszahúzódott. Az idei év azonban más: most, június elején 58 centit mutat a vízmérce Agárdnál az ilyenkor szokásos 140 centiméter körüli vízmagasság helyett, azaz 80 centiméternyi alacsonyabb a víz a kelleténél. Ami korábban a nyár végi időszakban is ritkán fordult elő, az most a szezonkezdetre bekövetkezett – 20 millió köbméternyi víz hiányzik a tóból.

Párolgó remények

A tavaink szempontjából különösen aggasztó, hogy a párolgás immár évről évre meghaladja azt a többletet, amit a csapadék és a vízgyűjtő területekről érkező utánpótlás biztosítani tud. A Velencei tó átlagos mélysége jóval kisebb a Balatonénál, ezért a felmelegedés és a párolgás hatása is gyorsabban jelentkezik. A tó vízutánpótlása korlátozott, és a vízgyűjtő területen lehulló csapadék mennyisége, valamint annak időbeli eloszlása döntően befolyásolja a vízszintet. Amikor több egymást követő száraz év jelentkezik – mint mostanában, amikor a 2022-es nagy aszály óta egyetlen kiugróan csapadékos év sem volt – a vízkészlet nem tud regenerálódni.

A Fertő-tó helyzete még különlegesebb. Ez egy rendkívül sekély, sztyepptó jellegű víztest, amely történelme során többször részben vagy szinte teljesen kiszáradt. A Fertő esetében a vízszint-ingadozás bizonyos mértékig természetes jelenség, de az utóbbi évek szélsőséges aszályai miatt a vízvisszahúzódás olyan mértéket ért el, amely már a természetes élőhelyeket, a nádast és a turizmust is érinti. A tó osztrák és magyar oldala egyaránt szenved a csökkenő vízszinttől.

A probléma mögött azonban nemcsak a klímaváltozás áll. Magyarországon a 19–20. században a vízgazdálkodás alapvetően arra épült, hogy a vizeket minél gyorsabban elvezessék: belvízlevezető rendszerek, lecsapolások és csatornák épültek. Ez mezőgazdasági és árvízvédelmi szempontból sok azonnali előnnyel járt, de hosszú távon azt eredményezte, hogy az ország az optimálisnál sokkal kevesebb vizet tart vissza a tájban – pedig ma már nem a vízelvezetés, hanem a vízvisszatartás lenne a kulcskérdés. A Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó problémái ugyanannak a nagyobb folyamatnak a különböző megnyilvánulásai: egy olyan ország vízháztartási kihívásaié, amely egyre gyakrabban szembesül az aszály és a vízhiány következményeivel.

Most üt vissza a kiszárítás

Maradva a Velencei-tó példájánál: a mai víztest valójában egy olyan vízrendszer maradványa, amely korábban jóval nagyobb területre terjedt ki. A tó szerves kapcsolatban állt a Sárréttel és a Sárvíz vízrendszerével, valamint a Csíkvarsai-réttel és a Császár-vízzel. Ezek a mocsarak, láprétek és időszakosan vízjárta területek nem csupán körülvették a tavat, hanem vízpufferként is működtek: csapadékos időszakban visszatartották a vizet, szárazabb időszakban pedig fokozatosan táplálták a tavat és környezetét. A 19–20. század vízrendezési munkái során azonban a közép-dunántúli táj alapvetően átalakult. A mocsarak jelentős részét lecsapolták, a Sárvíz szabályozásával megszűnt a korábbi vízkapcsolat, az egykori tómeder egy részét töltésekkel választották le, és ezen vezették át a vasútvonalat is. A cél akkor érthető és racionális volt: termőföldet kellett nyerni, árvizeket kellett megelőzni, közlekedési infrastruktúrát kellett építeni. Csakhogy ezzel együtt eltűntek azok a természetes vízvisszatartó rendszerek is, amelyek évszázadokon keresztül stabilizálták a tó vízháztartását.

Mára a Velencei-tó vízutánpótlásának döntő része a Császár-vízre és a közvetlen csapadékra támaszkodik. Csakhogy a Császár-víz vízhozama sokszor olyan alacsony, hogy a tó egyetlen nyári napon elpárologtatott vízmennyiségének is csak töredékét képes pótolni. Vagyis miközben a klímaváltozás miatt egyre több víz távozik a tóból, a természetes utánpótlási rendszernek ma már csak a torzója létezik.

Meglepődni legfeljebb azon lehet, hogy bőven vannak – főleg a döntéshozók soraiban – akiket mindez meglepett. A klímaváltozás iránya és várható hatásai az 1990-es évektől kezdve egyre világosabban kirajzolódtak, az ezredfordulóra pedig a tudományos előrejelzések már meglehetősen pontos képet adtak arról, milyen folyamatokkal kell számolni. Ehhez képest abban az időszakban, amikor az Európai Unióból érkező források és a kedvező gazdasági környezet elvileg lehetőséget teremtett volna a vízgazdálkodási és környezeti alkalmazkodás felgyorsítására, többnyire olyan beruházások valósultak meg, amelyek nemhogy mérsékelték volna a problémát, hanem tovább növelték a rendszerek sérülékenységét.

A Velencei-tó térségében 2010 és 2025 között nagyságrendileg 80 milliárd forintot költöttek különböző infrastrukturális és turisztikai fejlesztésekre – többek között a tópart egyes részeinek burkolására, a velencei kajak-kenu akadémiára, az agárdi vitorlásbázisra, valamint különböző kikötői fejlesztésekre. Ezek közös jellemzője, hogy inkább akadályozzák a meder és a tókörnyéki vízrendszer kapcsolatát, semmint segítenék azt, miközben a vízutánpótlás megoldására és a tó hosszú távú vízháztartási egyensúlyának helyreállítására egyetlen forintot sem fordított senki.

Nem csak a Velencei tó problémája

Hasonló mintázatok figyelhetők meg a Fertő-tó és a Balaton esetében is. A Fertőnél a mára részben elakadt kikötő- és turisztikai fejlesztések szintén egy olyan időszakban kezdődtek el, amikor a tó sérülékenysége és vízszint-ingadozása már ismert tény volt. A Balatonnál pedig a partközeli természetes élőhelyek, a berkek és vízjárta területek beépítése, illetve sok esetben szintén a parti vízbázisok és a tó között megvalósuló lakópark- és ingatlanfejlesztések járultak hozzá a táj természetes vízmegtartó képességének további gyengüléséhez.

A hosszú lamentálás után a rövid válasz arra a kérdésre, hogy mi lenne a megoldás: azonnali segítséget csak a sok eső tudna nyújtani. Kellene két-három csapadékosabb esztendő, hogy a Velencei tó (meg a többi) megint a régi szépségében csillogjon, de tartós gyógyulást az sem hozna, épp a fent említett okok miatt: ami a tavakkal történik, az mindig csak tünet, a vízpótlás – akár felülről érkezik, akár kívülről, mondjuk a Dunából – pedig csak tüneti kezelés. (A Duna csábítóan egyszerű lehetőségnek tűnik, de majdnem annyi buktatója van, mintha a csapadékra várnánk. A víz gravitációs úton nem érkezhet, mert Adony – ahol a legközelebb van a folyó – alacsonyabban van, mint a tómeder, Komárom meg nagyjából egy szintben, de sokkal messzebb, és van közben néhány hegy is. A már említett 20 millió köbméter átemelése 10 méteres szintkülönbség esetén nagyjából 780 millió liter dízel elfüstölésével és 2,1 millió tonna CO₂ légkörbe engedésével – 20 méteresnél meg a duplájával – járna minden egyes alkalommal, amikor vízpótlásra van szükség.)

A tartós vízszintemelés biztosítása nem egyetlen új csatorna vagy mesterséges vízpótlási megoldás kérdése, hanem annak a történetileg létező vízrendszernek a részleges helyreállításáé, amely korábban magát a tavat is stabilizálta. Amíg ez a szivacsszerű víztest-hálózat hiányzik vagy töredezett, addig a tó vízszintje szükségszerűen ingadozó marad, és minden külső beavatkozás csak átmeneti egyensúlyt tud létrehozni, nem pedig tartós stabilitást.

Azoknak, akik azt hiszik, hogy mindez őket nem érinti: a Velencei-tó ügye nem helyi probléma, hanem rendszerszintű figyelmeztetés. A vízszint ingadozása mögött nem átmeneti csapadékhiány áll, hanem a klíma megváltozása, és egy olyan tájszerkezet, amely még mindig egy korábbi éghajlati korszak feltételezéseire épül. Jelenleg azonban a csapadék egyre kiszámíthatatlanabb, a párolgás egyre gyorsabb, a tó vízháztartása egyre több külső sokknak van kitéve – miközben a természetes pufferzónák, amelyek korábban kiegyenlítették ezeket a kilengéseket, nagyrészt eltűntek.

A Velencei-tó valójában egy sérülékeny vízrendszer utolsó megmaradt látványos eleme, amelynek mindenkori állapota a teljes vízgyűjtő térség hogylétét tükrözi. Amíg nem a táj egészének vízmegtartó képességét tekintjük alapnak, addig minden beavatkozás csak annyit ér, mintha botoxszal próbálnánk meg kezelni egy száz éves arc ráncait.

A Velencei-tó törvény: botox a kiszáradó tájra bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A díjakat Erdődiné Visnyovszky Ágota és Sarkadi Péter vette át az idei Zöld Civil Országos Találkozón, május 30-án. Szilágyi László beszélgetett a két díjazottal.

A Zöld Civil Díjjal azokat ismerik el, akik hosszú távon, elkötelezetten és látható hatással dolgoztak a környezetvédelemért, és tevékenységükkel a Zöld Civil Együttműködés megerősödéséhez is hozzájárultak. 2023 óta évente legfeljebb két díjat osztanak ki.

A Zöld Civil Díjat a hazai környezetvédő közösség legfontosabb szakmai eseményén, a Zöld Civil Országos Találkozón (OT) szokás átadni, amelyet legutóbb 2026. május 28–31. között rendeztek meg Szentendrén.  A díjat a környezetvédelmi ügyekért és a civil együttműködésért leginkább kiemelkedő munkásságú személyek kaphatják meg, a két díjazott ezúttal Erdődiné Visnyovszky Ágota és Sarkadi Péter lett. (Sarkadi Péter sok egyéb mellett a Zöld Hang podcastjait is vágja, szerkeszti, vezeti – a szerk.)

A díjazottak méltatása:

Zöld Civil Díj – 2026  Erdődiné Visnyovszky Ágota, fiatalon a zöld ügyért

Ágota egyetemista kora óta, mára a kezei alatt nevelődő gyerkőcei mellett is kiemelten kezeli a zöld ügyeket és aktív önkéntesként rengeteget vállal a Zöld Civil Együttműködés lendületben tartásáért, ha kell szavazásra, ha kell részvételre bíztatva a közösség tagjait, szervezeteit. 

Tizenöt éves volt, amikor jelentkezett egy fáklyás békejel szervezésére. Ugyan nem ismert senkit és nem sokat tudott a rendezvényről, de az online regisztráción bevállalta, hogy további 50 résztvevőt fog beszervezni. Akkor bekattant neki valami, és ez azóta is tart: az aktivizmus számára a legjobb hobbi, gyakorlatilag életforma, melyet számos társadalmi témában gyakorol. Ágota éppúgy aktívan részt vett a Keleti pályaudvaron feltorlódott menekültek segítésében, mint éveken át a Pride szervezésében, vagy éppen a vegán életmódot népszerűsítő rendezvények szervezésében, ahogy a zöld civil együttműködés fejlesztésében is. 

Az élet értelmét a kapcsolódásokban látja; barátságok, közösségek, természet – ezért érdemes dolgozni és tenni. Minden lehetőség és építő dolog – tapasztalata szerint – a kapcsolódásokból jön.

A természet lenyűgöző komplexitása motiválta arra, hogy szakmájának a természetvédelmi mérnök képzést válassza, a töretlen optimista hite a társadalomban pedig a humánökológia mesterszak felé terelte tovább. Különösen hálás az Őt képző három egyetemnek, mert a holisztikus tananyag, a motiváló oktatók mellett fantasztikus barátokra tett szert. 

Ágota a Zöld Civil Együttműködésben már több mint 10 éve vesz részt aktívan, többször vállalt szerepet a Koordinációs Tanács tisztviselőjeként és két sikeres Zöld OT is nevéhez kötődik: 2017-ben Csillebércen, 2025-ben Salgótarjánban vállalt főszerepet a szervezésben. A Zöld Civil delegált választás lebonyolításában rendkívül tevékeny, a delegálás megújításán gondolkodó és fáradozó társunk évek óta, mely önkéntes munkák mellett sokszor megajándékoz bennünket rendkívül dekoratív Zöld Civil kreatív anyagokkal is.

A mozgalomban töltött korai évei a ZöMöK csapatához kötötték, ami után az elmúlt években a Zöld Zugban talált otthonra, és mára barátaival, társaival átvette a Ökoszolgálat Alapítvány vezetését, amivel talán sorsszerűen éppen egy idősek. Az Alapítvány már születése óta képviseli azt a szellemiséget, ami Őt annyira vonzza a zöld civil mozgalomban: emberek együtt, egymásért – tanulva és inspirálódva az ökológiai folyamatokból, törekedve a természeti környezetünk megóvására.

A díjjal köszönetet mondunk Ágotának azért a termékeny és innovatív munkáért, amivel fiatalon, fáradhatatlanul és kitartással tesz a Zöld Civil Együttműködésért!

Díjátadók és díjazottak: Gervai Miklós, Erdődiné Visnyovszky Ágota Sarkadi Péter, Lajtmann Csaba, Lugosi Bea és Lukács Attila fotó: Mizsei László

Zöld Civil Díj – 2026  Sarkadi Péter, a Zöld Civilek tudósítója

Sarkadi Péter neve mára összeforrt a hazai zöld újságírással, rádiózással. Minden bizonnyal kevés olyan tudósító van Magyarországon, aki olyan elkötelezetten és kitartóan dolgozott és dolgozik a természet- és környezetvédelmi ügyek kihangosításán, mint ő. 

Peti pályája különleges ívet rajzol. Egerben végzett földrajz–biológia szakon 1985-ben, majd Budapesten tanított 6 évig. A pedagógusi pálya után egy éles váltással az újságírói, riporteri hivatás felé fordult, ahol megtalálta önmagát, és ahol a kezdetektől a mindannyiunk számára oly fontos zöld ügyek szószólója lett.

1995-től a Magyar Televíziónál szerkesztő-riporterként dolgozott, később a Gordiusz – a Magyar Rádió tudományos ismeretterjesztő szerkesztőségének – belsős újságírója, szerkesztő- műsorvezetője lett. Készített környezetvédelmi témájú műsorokat a Kossuth Rádió Öko-műhelyében, riportokat a Duna TV Talpalatnyi Zöld című műsorában, útjára indította a Jazzy Rádió Millásreggeli zöld rovatát és éveken át heti rendszerességgel volt az ÓzonTV Egyenlítő „zöld hírháttér” című műsorának szakértő vendége. Megszervezte és elindította a RADIO9 webrábiót, amely néhány évig Ferencváros civil hangja volt. Több, mint 40 éve készít fotókat, 1993-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Újságíró Iskolájában végzett fotóriporter szakon.

Munkásságának talán egyik legfontosabb mérföldköve kétségtelenül a Greenfo, Magyarország egyik legrégebbi és legmeghatározóbb tematikus környezetvédelmi hírportáljának megalapítása volt. A Greenfot 2001 januárjában a Környezetvédelmi Újságírók Társasága indította útjára, melynek Peti is oszlopos tagja volt. Főszerkesztőként ma is arra törekszik, hogy következetesen és hitelesen számoljon be a környezet- és természetvédelem legfontosabb kérdéseiről, teret biztosítva civileknek, szakértőknek és helyi közösségeknek is.

Munkáját az elmúlt évtizedek során számos díjjal ismerték el. Elsőként vehette át rádiós kategóriában a környezetvédelmi újságíróknak meghirdetett “Zöld toll” díjat, a Greenfo főszerkesztőjeként az OzoneNetwork tévé által alapított Ozone Zöld-díjjal jutalmazták. A Greenfo portál Sasakawa környezetvédelmi díjazott lett, később digitális médiaalkalmazási elismeréseket, Hevesi Endre díjat, miniszteri elismerést is kapott. Ezek nem csupán szakmai sikereket jelentenek, hanem visszaigazolását annak az évtizedeken át végzett következetes munkának, amelyet Peti a környezetvédelem ügyéért végzett.

Most mi is szeretnénk neked köszönetet mondani a Zöld Civil Együttműködés nevében. Köszönjük, hogy már több mint 35 éve velünk vagy, mikrofon mögött, szerkesztőségben, klaviatúrával vagy éppen fényképezőgéppel a kezedben. Hogy “száguldó riporterként” fáradhatatlanul tudósítasz eseményről eseményre, témáról témára; beszámolsz, hangot adsz, közvetítesz és kiállsz a természet- és környezetvédelem ügye, a zöld civil közösség mellett. A munkád fontos része a zöld civil történetnek, számítunk rád a jövőben is! 

——–

Pádár Gergely videója a 2026-os Zöld Civil Díjak ünnepélyes átadásán a szentendrei városházán készült. https://youtu.be/4AMO7cZ5Aro

A Zöld Hang podcast: Interjú a Zöld Civil Díjjal kitüntetettekkel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A díjakat Erdődiné Visnyovszky Ágota és Sarkadi Péter vette át az idei Zöld Civil Országos Találkozón, május 30-án. Szilágyi László beszélgetett a két díjazottal.

A Zöld Civil Díjjal azokat ismerik el, akik hosszú távon, elkötelezetten és látható hatással dolgoztak a környezetvédelemért, és tevékenységükkel a Zöld Civil Együttműködés megerősödéséhez is hozzájárultak. 2023 óta évente legfeljebb két díjat osztanak ki.

A Zöld Civil Díjat a hazai környezetvédő közösség legfontosabb szakmai eseményén, a Zöld Civil Országos Találkozón (OT) szokás átadni, amelyet legutóbb 2026. május 28–31. között rendeztek meg Szentendrén.  A díjat a környezetvédelmi ügyekért és a civil együttműködésért leginkább kiemelkedő munkásságú személyek kaphatják meg, a két díjazott ezúttal Erdődiné Visnyovszky Ágota és Sarkadi Péter lett. (Sarkadi Péter sok egyéb mellett a Zöld Hang podcastjait is vágja, szerkeszti, vezeti – a szerk.)

A díjazottak méltatása:

Zöld Civil Díj – 2026  Erdődiné Visnyovszky Ágota, fiatalon a zöld ügyért

Ágota egyetemista kora óta, mára a kezei alatt nevelődő gyerkőcei mellett is kiemelten kezeli a zöld ügyeket és aktív önkéntesként rengeteget vállal a Zöld Civil Együttműködés lendületben tartásáért, ha kell szavazásra, ha kell részvételre bíztatva a közösség tagjait, szervezeteit. 

Tizenöt éves volt, amikor jelentkezett egy fáklyás békejel szervezésére. Ugyan nem ismert senkit és nem sokat tudott a rendezvényről, de az online regisztráción bevállalta, hogy további 50 résztvevőt fog beszervezni. Akkor bekattant neki valami, és ez azóta is tart: az aktivizmus számára a legjobb hobbi, gyakorlatilag életforma, melyet számos társadalmi témában gyakorol. Ágota éppúgy aktívan részt vett a Keleti pályaudvaron feltorlódott menekültek segítésében, mint éveken át a Pride szervezésében, vagy éppen a vegán életmódot népszerűsítő rendezvények szervezésében, ahogy a zöld civil együttműködés fejlesztésében is. 

Az élet értelmét a kapcsolódásokban látja; barátságok, közösségek, természet – ezért érdemes dolgozni és tenni. Minden lehetőség és építő dolog – tapasztalata szerint – a kapcsolódásokból jön.

A természet lenyűgöző komplexitása motiválta arra, hogy szakmájának a természetvédelmi mérnök képzést válassza, a töretlen optimista hite a társadalomban pedig a humánökológia mesterszak felé terelte tovább. Különösen hálás az Őt képző három egyetemnek, mert a holisztikus tananyag, a motiváló oktatók mellett fantasztikus barátokra tett szert. 

Ágota a Zöld Civil Együttműködésben már több mint 10 éve vesz részt aktívan, többször vállalt szerepet a Koordinációs Tanács tisztviselőjeként és két sikeres Zöld OT is nevéhez kötődik: 2017-ben Csillebércen, 2025-ben Salgótarjánban vállalt főszerepet a szervezésben. A Zöld Civil delegált választás lebonyolításában rendkívül tevékeny, a delegálás megújításán gondolkodó és fáradozó társunk évek óta, mely önkéntes munkák mellett sokszor megajándékoz bennünket rendkívül dekoratív Zöld Civil kreatív anyagokkal is.

A mozgalomban töltött korai évei a ZöMöK csapatához kötötték, ami után az elmúlt években a Zöld Zugban talált otthonra, és mára barátaival, társaival átvette a Ökoszolgálat Alapítvány vezetését, amivel talán sorsszerűen éppen egy idősek. Az Alapítvány már születése óta képviseli azt a szellemiséget, ami Őt annyira vonzza a zöld civil mozgalomban: emberek együtt, egymásért – tanulva és inspirálódva az ökológiai folyamatokból, törekedve a természeti környezetünk megóvására.

A díjjal köszönetet mondunk Ágotának azért a termékeny és innovatív munkáért, amivel fiatalon, fáradhatatlanul és kitartással tesz a Zöld Civil Együttműködésért!

Díjátadók és díjazottak: Gervai Miklós, Erdődiné Visnyovszky Ágota Sarkadi Péter, Lajtmann Csaba, Lugosi Bea és Lukács Attila fotó: Mizsei László

Zöld Civil Díj – 2026  Sarkadi Péter, a Zöld Civilek tudósítója

Sarkadi Péter neve mára összeforrt a hazai zöld újságírással, rádiózással. Minden bizonnyal kevés olyan tudósító van Magyarországon, aki olyan elkötelezetten és kitartóan dolgozott és dolgozik a természet- és környezetvédelmi ügyek kihangosításán, mint ő. 

Peti pályája különleges ívet rajzol. Egerben végzett földrajz–biológia szakon 1985-ben, majd Budapesten tanított 6 évig. A pedagógusi pálya után egy éles váltással az újságírói, riporteri hivatás felé fordult, ahol megtalálta önmagát, és ahol a kezdetektől a mindannyiunk számára oly fontos zöld ügyek szószólója lett.

1995-től a Magyar Televíziónál szerkesztő-riporterként dolgozott, később a Gordiusz – a Magyar Rádió tudományos ismeretterjesztő szerkesztőségének – belsős újságírója, szerkesztő- műsorvezetője lett. Készített környezetvédelmi témájú műsorokat a Kossuth Rádió Öko-műhelyében, riportokat a Duna TV Talpalatnyi Zöld című műsorában, útjára indította a Jazzy Rádió Millásreggeli zöld rovatát és éveken át heti rendszerességgel volt az ÓzonTV Egyenlítő „zöld hírháttér” című műsorának szakértő vendége. Megszervezte és elindította a RADIO9 webrábiót, amely néhány évig Ferencváros civil hangja volt. Több, mint 40 éve készít fotókat, 1993-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Újságíró Iskolájában végzett fotóriporter szakon.

Munkásságának talán egyik legfontosabb mérföldköve kétségtelenül a Greenfo, Magyarország egyik legrégebbi és legmeghatározóbb tematikus környezetvédelmi hírportáljának megalapítása volt. A Greenfot 2001 januárjában a Környezetvédelmi Újságírók Társasága indította útjára, melynek Peti is oszlopos tagja volt. Főszerkesztőként ma is arra törekszik, hogy következetesen és hitelesen számoljon be a környezet- és természetvédelem legfontosabb kérdéseiről, teret biztosítva civileknek, szakértőknek és helyi közösségeknek is.

Munkáját az elmúlt évtizedek során számos díjjal ismerték el. Elsőként vehette át rádiós kategóriában a környezetvédelmi újságíróknak meghirdetett “Zöld toll” díjat, a Greenfo főszerkesztőjeként az OzoneNetwork tévé által alapított Ozone Zöld-díjjal jutalmazták. A Greenfo portál Sasakawa környezetvédelmi díjazott lett, később digitális médiaalkalmazási elismeréseket, Hevesi Endre díjat, miniszteri elismerést is kapott. Ezek nem csupán szakmai sikereket jelentenek, hanem visszaigazolását annak az évtizedeken át végzett következetes munkának, amelyet Peti a környezetvédelem ügyéért végzett.

Most mi is szeretnénk neked köszönetet mondani a Zöld Civil Együttműködés nevében. Köszönjük, hogy már több mint 35 éve velünk vagy, mikrofon mögött, szerkesztőségben, klaviatúrával vagy éppen fényképezőgéppel a kezedben. Hogy “száguldó riporterként” fáradhatatlanul tudósítasz eseményről eseményre, témáról témára; beszámolsz, hangot adsz, közvetítesz és kiállsz a természet- és környezetvédelem ügye, a zöld civil közösség mellett. A munkád fontos része a zöld civil történetnek, számítunk rád a jövőben is! 

——–

Pádár Gergely videója a 2026-os Zöld Civil Díjak ünnepélyes átadásán a szentendrei városházán készült. https://youtu.be/4AMO7cZ5Aro

A Zöld Hang podcast: Interjú a Zöld Civil Díjjal kitüntetettekkel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Akkorát változott a GKI Fogyasztói Bizalom Indexe a választás óta, hogy a Holdról is látszik.

Az alábbi interaktív ábrán a GKI konjunktúra mutatóit mutatjuk 1996-tól napjainkig. A fogyasztók gazdasági elvárásait mérő mutató utoljára 2019 szeptemberében volt pozitív tartományban, most pedig megközelíti ezt. Tanulságos megnézni a foglalkoztatási és árindikátorok alakulását is, a vállalkozások óvatosabban tekintenek a közeljövőre, mint a fogyasztók.

Az indexek leírását el lehet olvasni az információ gombra kattintva.

A Magyarország számokban: Fogyasztói bizalom, gazdasági várakozások bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A zöldmozgalmak örökös nagy kérdése, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban – annak erősen túltolt szakaszában – felnőtt gyerekeket, fiatalokat környezeti és klímaügyekre fogékonnyá tenni, és egy fenntarthatóbb életforma felé terelgetni. Györgyi-Ambró Gergőt, a WWF Magyarország környezeti nevelőjét arra kértük, ossza meg velünk a tapasztalatait.

Györgyi-Ambró Gergő.
Fotó: Szekeres Laura Virág

Téged annak idején ki és hogyan tudott megnyerni a környezet- és a természetvédelem ügyének? Ha jól tudom, gyerekkorodban nem Magyarországon éltél?

Bár éltem külföldön is, a gyerekkorom nagy részét itthon töltöttem. Tájfutó voltam, emiatt rengeteg időt töltöttem a természetben hétvégéken és hétköznapokon is a Budapest környéki erdőkben. Nagyon szerettem azt a feltöltődés-érzést, amit a természet adott. A családommal is sokat kirándultunk, apukámmal pecáztunk – ezek mind erősítették bennem a természethez való kötődést. Annyira, hogy az egyetem után úgy döntöttem, a természettel való foglalkozás a hivatásom is lesz.

A tanulmányaid milyen szerepet játszottak ebben?

Eleinte keveset, bár mindig imádtam a földrajzot és a térképeket. Ez részben a tájfutáshoz is kapcsolódik: szeretem úgy felfedezni a helyeket, hogy van nálam térkép, és így eljutok olyan pontokra, ahová nem vezet turistaút. Mindig volt bennem kalandvágy. A mai napig falat és sziklát mászom, így is kapcsolódom a természethez. Ami a felsőoktatást illeti, nemzetközi tanulmányokat végeztem a Corvinuson, később pedig regionális fejlesztést tanultam. Dolgoztam is ezen a területen egy ideig, de egyre inkább húzott a szívem a természet felé. Végül nagyot váltottam, és külföldön lettem gyakornok természetvédelmi őr.

Ranger-ként dolgoztál az USÁ-ban. Nehéz volt kijutni?

Szerencsés voltam, mert a munkavállalási vízumokkal kevésbé kellett küzdenem, de ez a fajta munka kint is sokakat vonz. A nehézség inkább az, hogy hosszú távon hogyan lehet ebből karriert építeni. Szerintem Magyarországon is hasonló a helyzet. Sokan vágynak ilyen típusú munkára, de nem egyértelmű, hogyan lehet ezen a területen karriert építeni. Fontos, hogy az ember tudja, hová szeretne eljutni. Nekem is hosszú út volt, mire eljutottam a WWF-hez, ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ma az egyik legnagyobb hazai civil szervezetnél dolgozhatok.

Az előadásaidban gyakran hangsúlyozod a tájékozódás fontosságát. Ma, az AI világában honnan érdemes tájékozódnia egy fiatalnak?

Gyakran elvárunk bizonyos viselkedést az emberektől a természetben, de például egy Budapest közeli kirándulóhelyen természetesen nem mindenki tapasztalt természetjáró. Ezért fontos szerep jut azoknak a szervezeteknek és intézményeknek, amelyek kezelik ezeket a területeket, hogy tájékoztassák az embereket arról, miért fontos természeti szempontból az adott hely, és mit tehetünk azért, hogy megőrizzük az értékeit.
A gyerekek másképp fogadnak be információt, mint a felnőttek. Ezért szeretem azokat a terepi napokat, amikor kivisszük őket a természetbe. Amikor egy gyerek élményeken keresztül kapcsolódik a természethez, sokkal könnyebb lesz később tudást és szemléletet kapcsolni ezekhez. Sokkal inkább megérti, miért fontos az ösvényen maradni, vagy hogy jobb a virágot lefotózni, mint leszedni.

Az amerikai tapasztalataidból mit tudsz jó gyakorlatként kiemelni? Engem például meglepett, hogy az USA-ban a természetvédelmi őrök megszólítják a kirándulókat, és nem várják meg, hogy eszükbe jut-e kérdezni. Lehet, hogy ezt nálunk zaklatásnak vennék az emberek?

Hát igen, ezek kulturális különbségek, de azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy legyen dialógus, és hogy aki nyitott a beszélgetésre, az tudjon kitől kérdezni. Én például szeretem az ilyen párbeszédeket, mert sokat lehet tanulni azoktól, akik úgy ismerik az adott területet, mint a tenyerüket.

Nemrég jártam egy ausztriai vadasparkban, ahol erős törekvés látszott arra, hogy élményelemekkel tegyék vonzóbbá az állatok jelenlétét a családok számára. Ami nyilván elviszi a hangsúlyt, ugyanakkor behozza a tömeget. Mit gondolsz, ez eredményes módja annak, hogy a fiatal korosztályokkal megismertessük a természet értékeit?

Igen, ez egy klasszikus dilemma. Én amondó vagyok, hogy minél több ember tud kapcsolódni a természettel, annál könnyebb lesz közösen szembenézni a klímaválság és a csökkenő biodiverzitás miatti kihívásokkal. Fontos, hogy legyenek háborítatlan magterületek egy nemzeti parkban, ahol nem jelölünk ki túraútvonalakat, és adott esetben az erdőgazdálkodást is korlátozzuk. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan jó, ha kialakítunk olyan területeket, ahol lehet sok látogatót fogadni, és fontos üzeneteket közvetíteni. Mivel mi is részei vagyunk a természeti rendszereknek, szerintem irreális, hogy saját magunkat teljesen kizárjuk belőlük. Inkább az a kérdés, hogyan tudunk felelősen jelen lenni benne.

Fiatal önkéntesek szervezte Panda-túra 2023-ban (Fotó: Magócsi Márton)

A gyerekek mennyire érzik át, hogy létezik egy olyan természetes környezet, amelyben nem belépődíj fejében látunk állatokat, és amelynek mi maguk eredendően a részei vagyunk?

Ez nehéz kérdés, mert sok gyerek városi környezetben nő fel, elszakadva a természettől. Szerintem az segít, ha minél több időt töltenek kint az erdőben, vagy akár csak egy parkban. Ha pedig valaki hosszabb időt eltölt egy erdőben, gyorsan megtapasztalja, hogy más érzés, mint az állatkertben. Lehet, hogy csak legyek zümmögnek, meg szúnyogok kergetnek minket fél napon keresztül, és még egy őzikét sem látunk, de átjön az érzés, hogy valójában milyen egy magyar erdő. Az élővilág felfedezésében sokat segíthetnek az olyan hétköznapi dolgok, mint a kertészkedés – akár egy balkonládába ültetett növények nevelése is -, vagy egy esőkert kialakítása. Aztán meg lehet nézni ilyeneket egy városi parkban is, összehasonlítani, hogy ott esetleg kicsit vizenyősebb a talaj, sokfélébb a növényzet. Ezek a közvetlen tapasztalások alkalmasak arra, hogy jó érzéseket ébresszenek, és aztán ezt mi, környezeti nevelők, tudásanyaggal is körül tudjuk bástyázni. A sikerünk azon múlik, az mindennek az alapja, hogy legyenek az embereknek élményeik, emlékeik arról, hogy milyen kint lenni a szemerkélő esőben, matatni a földben két kézzel a ház körül. Ha vannak emlékeim, milyen az, amikor egy jégeső elkap futás közben az erdőben, vagy milyen a hangja az eleredő zápornak a leveleken, akkor ezeket az élményeket újra meg akarom élni, és motivált leszek tenni azért, hogy az erdők megmaradjanak a maguk természetességében

Vannak természetvédők, akik szerint az embert inkább távol kellene tartani a természettől, mert csak kárt tesz benne.

A tömegturizmus valóban komoly problémákat tud okozni. Vannak ikonikus helyek, ahol a túl sok látogató kifejezetten károsítja az élővilágot. De szerintem a megoldás nem az emberek kizárása, hanem a szemléletformálás. Jó, ha a helyszínen vannak helyi emberek, akik beszélgetnek a látogatókkal, elmondják, hogyan lehet felelősen jelen lenni a természetben. Mi is tartottunk például „Leave No Trace” programokat arról, hogyan lehet minimalizálni a természetre gyakorolt hatásunkat.

A 2025-ös PandaBanda csapat (fotó: WWF Magyarország)

A WWF-nél főleg gyerekcsoportokkal dolgozol. Mennyire nyitottak a gyerekek? Csillogó szemeket látsz, vagy okostelefonokba temetkező fejeket?

A PandaBanda-ReGeneráció városzöldítő ötleteit prezentálja Zuglóban (Fotó: Györgyi-Ambró Gergő)
Az Élet a betondzsungelben című fotópályázat képeivel dolgoznak a Pandák (Fotó: Györgyi-Ambró Gergő)

A környezeti nevelési munkánk mindig az aktuális projektekhez kapcsolódik. Tartottunk már terepi programokat, pedagógusképzéseket, készítettünk óravázlatokat és foglalkoztató füzeteket. Az utóbbi években inkább arra koncentráltunk, hogy olyan anyagokat készítsünk, amelyeket pedagógusok tudnak használni, így sokkal több gyerekhez eljuthatunk.

Ami az érdeklődést illeti, az nagyon változó. Mindig vannak, akiket nagyon érdekel, amit mutatunk, vannak, akik figyelnek, és vannak, akiket kevésbé köt le. Szerintem ez régen is így volt, az okostelefonok előtt is. Én nem szeretem rögtön elvenni a telefonokat. Bizonyos helyzetekben hasznosak is lehetnek: például madárhangok vagy növények azonosítására. Az iNaturalist például egy nagyon jó alkalmazás erre.

A gyerekeket az vonja be igazán, amiben aktívan részt vehetnek, és aminek a végén van egy kézzelfogható eredmény?

Leginkább az ifjúsági programokra jellemző, hogy kifejezetten a cselekvésre hegyezzük ki a programot, és az hosszabb távon működik, hiszen már az hónapok közös munkájának az eredménye, hogy sok ismeretlen gyerek bandává kovácsolódjon. PandaBanda ezeknek az önkéntes ifjúsági programjainknak a neve. Kétféle csapat van, az egyik a klasszikus PandaBanda, akik tavasztól őszig járnak velünk kitelepülésekre, rendezvényekre, illetve van a PandaBanda ReGeneráció, ez évente egyszer néhány hónapos képzési program motivált fiataloknak. A kisebbeket általában egy mesén keresztül szólítjuk meg, a nagyoknál fontosabb, hogy a több hónapos bevonási folyamatot valamilyen esemény koronázza meg a végén. Mondjuk egy flashmob vagy egy közösségi batyus ebéd a Bolygóban – ami egy zöld közösségi tér Budapesten. Volt úgy, hogy fotópályázatot hirdettek a srácok, és ahhoz kapcsolódóan csináltunk egy rendezvényt. A csapaton múlik, hogy hová szeretnék kifuttatni a projektjüket. Sokszor egyébként nem is a produktum a lényeg, hanem sokkal inkább a folyamat, és az, amilyen tapasztalatokkal, kudarcokkal, tudással gazdagodtak az alatt a néhány hónap alatt. Ez segíti a mi célunkat is: azt, hogy ők később önállóan is képesek legyenek zöld projekteket végigvinni, közösséggé válni, együtt dolgozni.

A PandaBanda erdei sétán vesz részt a Bakonyban (fotó: Patkó Dóra)

Szép törekvés a közösségépítés, és hogy a gyerekek jól érezzék magukat, miközben a természetben vannak, de mennyire része a gondolkodásotoknak, amikor egy-egy projekt stratégiai céljait felállítjátok, hogy ezek a gyerekek majd fenntarthatóbban éljenek, és az összefüggéseket átlássák?

Amikor legutóbb a képzéssorozatot ilyen témákkal indítottuk, rögtön kijött, hogy valamennyien átérzik ennek a súlyát, meg azt is, hogy helyzet van és cselekedni kell. Ugyanakkor a véleménykülönbségek gyorsan előjöttek abban, hogy ki mit gondol prioritásnak. Épp ez a szépsége és egyben a kihívása ennek az egésznek, hogy mi a csapatunkon belül hogyan jutunk közös nevezőre. Hiszen van, aki szerint legfontosabb volna a hulladékkezelés kérdéseit megoldani, más a biodiverzitásra tenné a hangsúlyt, és zöld folyosókat, oázisokat alakítana ki kétéltűeknek, beporzóknak. Az általában megkönnyíti a munkát, hogy a nagy cél, a vízió, ami előttünk lebeg, hasonló: olyan világban szeretnénk élni, ahol ember és természet harmonikus egységben létezik. Ehhez sokféle út vezet, csak valahol el kell kezdeni.

A klímaszorongás mennyire jelenik meg náluk?

Van, akinél erősen. Nálam is előfordul, hogy elkap a pesszimizmus egy-egy hír vagy adat láttán. Nekem sokat segít, hogy minden nap azért dolgozom, hogy valamilyen változás történjen. A kutatások is azt mutatják, hogy a cselekvés segít a klímaszorongás kezelésében. És még inkább segít, ha ezt közösségben csináljuk.

Nem jobb néha tudatlannak maradni?

Szerintem nem. Nekem biztosan nem lenne jobb úgy élni, hogy nem tudok ezekről a folyamatokról. Engem motivál, hogy tehetek valamit. Nagyon ajánlom például a Kiutak.hu-t vagy Takács-Sánta András „Világeleje” című könyvét. Ezek nemcsak a problémákról szólnak, hanem arról is, hogy milyen cselekvési lehetőségeink vannak.

Szerinted megtaláltad a helyedet?

Személyiségemből fakadóan állandó útkeresésben vagyok, de az biztos, hogy a természetvédelem meghatározó része az életemnek. Az változhat, hogy pontosan hogyan dolgozom ezen a területen, de az irány biztosan megmarad.

Mit gondolsz arról, hogy Magyarországon, ahol az utóbbi években sok szempontból háttérbe szorult a természetvédelem, mennyire lesz egyszerű bevonni a fiatal korosztályt abba, hogy felkészültebben nézzünk elébe annak, ami jön?

Azt gondolom, hogy amit az emberek a saját bőrükön tapasztalnak, azt nem lehet eltüntetni vagy megmagyarázni. Ezek a problémák valósak, és az emberek érzik őket. Bízom benne, hogy a jövőben egyre inkább prioritássá válik ez a terület. És abban is, hogy akkor is sokan dolgoztak és dolgoznak ezen, amikor nincs mögötte erős politikai támogatás.

A Györgyi-Ambró Gergő: közös cselekvéssel csökkenthetjük a klímaszorongást bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Június 27 és 30 között rendezik meg a X. Zöld Nyári Egyetemet, ezúttal a fővárostól nem messze, Szigetszentmártonban. A négy egyesület (Fridays for Future Hungary, a Zöldike Egyesület, a Zöld Fordulat és a Zöld Szabad Egyetem) által közösen szervezett négynapos esemény közös gondolkodás és tervezés arról, hogyan lehet ma valódi lépéseket tenni egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom felé. A nyári egyetem nem zárt konferencia, hanem nyitott tér, ahol viták, műhelyek, stratégiai beszélgetések, közösségi tervezés és kulturális programok várják az érdeklődőket. Csörgő Majával, a Zöld Fordulat munkatársával és a Nyári Egyetem főszervezőjével beszélgettünk.

Zöld Hang: Ez már a X. Zöld Nyári Egyetem. Folytatódnak a hagyományok?

Csörgő Maja: Annyiban mindenképpen, hogy a kiindulópont mindig is az volt, hogy fontos a személyes találkozás, és ezen belül se csak egy-egy előadásnyi időt töltsünk együtt, hanem legyen idő szervezett keretek között, de akár kötetlenül is tapasztalatokat cserélni, beszélgetni, együtt lenni…

Csörgő Maja

ZH: Egyén, közösség, társadalom, ez az alcím…

CSM: Igen, a programok alapvetően a cselekvési lehetőségeket jelenítik meg. A zöldeknek, aktivistáknak, tenni akaróknak többféle cselekvési lehetőségük van –  mindegyik fontos és mindegyik figyelmet érdemel. Van, amikor egyéni szinten cselekszünk, például életmód döntéseinkben: mit vásárlunk, hogyan közlekedünk stb … Aztán van a közös, csoportos cselekvések szintje, amikor kollektívan próbálunk tenni; végül, rengeteg kérdésnél össztársadalmi szinten dőlnek el a dolgok – ilyenkor társadalmi vagy, ha tetszik, rendszerszintű beavatkozásokra van szükség. A nyári egyetemen igyekszünk mind a három cselekvési szintről beszélni, eseteket, példákat hozva a különböző szintekre.

ZH: Bár „Zöld” Nyári Egyetem az elnevezés, azt, hogy zöld – a programot nézve –, elég tágan értelmezitek.

CSM: Igen, és ez nagyon tudatos. Számunkra a „zöld” eleve nem csak a szűk értelemben vett természet- vagy környezetvédelmet jelenti. A Zöld Fordulat, illetve a partnereink a szervezésben mind úgy gondolják, hogy a környezetvédelmi és társadalmi kérdések elválaszthatatlanok egymástól. Ha zöld vagy fenntartható jövőt akarunk építeni, akkor a legfontosabb kérdéseket csak és kizárólag együttesen lehet kezelni. Ha csak a klímakérdést végiggondoljuk, ezer elágazása van, gazdasági kérdések, emberi jogi kérdések, szociálpolitikai kérdések, egészségügyi kérdések és még sorolhatnánk. Ahogyan sorolhatnánk sok más témát is az ökofeminizmustól az energiaközösségekig – mind-mind olyan téma, ami sok – hagyományosan inkább különálló csoport vagy szektor együttműködését, együtt gondolkodását igényli.

Ez részint szemléletbeli kérdés, és itt ennek megfelelően még sok szemléletformáló munkát el is kell végezni – mármint, hogy az emberek értsék, hogy nincs külön környezetvédelmi, külön társadalmi kérdés, hanem ez mind együtt van. Részint annak az egy fokkal egyszerűbb dolognak a kérdése, hogy ezeket a különböző szektorokban dolgozó embereket, csoportokat egy asztal köré ültessük. Ez mindenképpen a Zöld Nyári Egyetem egyik fókusza. Ezért van az, hogy az ismertebb zöld szervezetek, mint a Levegő Munkacsoport, ugyanitt találkoznak majd a lakhatással foglalkozó Utcáról Lakásba Egyesülettel,  a Közélet iskolájával vagy éppen a Szolidáris Gazdasági Központtal.

ZH: Ki a Zöld Nyári Egyetem úgymond célcsoportja, kire számítanak, mint érdeklődők…?

CSM: Egyfelől azt kell, hogy mondjam, hogy mindenkire. Hiszen ezhagyományos tábori környezet, ahol bármilyen korosztály, a kisgyerekesektől a nyugdíjasokig, talál majd érdekes programot. Másfelől nyilván szeretnénk, ha sok fiatal eljönne. Rengeteg olyan téma van, amely a fiatalokat kiemelten foglalkoztathatja, a klímaszorongástól a lakhatáson keresztül a politikai akciózásig. A táborban ott lesz számos fiatalokból álló közösség, a humánökológus hallgatóktól kezdve a Bolygósokon át a TEK-esig (Társadalomelméleti Kollégium).

ZH: Ha jól látom, még külföldi fiatalok is érkeznek…

CSM: Igen, a GEF (Green European Foundation) támogatásával vendégül láthatunk fiatal zöld aktivistákat több országból is: Németországból, Csehországból, Horvátországból és Romániából.

Szerintünk ez nagyon fontos része a Nyári Egyetemnek, mert sokszor hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy a problémáink teljesen egyediek, vagy csak nálunk nehéz bizonyos ügyekkel foglalkozni. Közben pedig nagyon hasonló kérdésekkel küzdenek fiatal közösségek más országokban is: hogyan lehet embereket megszólítani, közösséget építeni, politikailag aktívnak maradni, vagy éppen hosszú távon fenntartani egy mozgalmat.

Nagyon inspiráló tud lenni, amikor azt látjuk, hogy máshol milyen ötletek, kampányok vagy közösségi megoldások működnek – szerintem az is fontos, hogy a régión belül jobban kapcsolódjunk egymáshoz. Az ökológiai és társadalmi válságok nem állnak meg az országhatároknál, ezért a válaszoknak sem szabad teljesen elszigetelten megszületniük.

ZH: Milyen lesz maga a Nyári Egyetem hangulata, felépítése? Mire számíthatnak azok, akik eljönnek?

CSM: Nagyon fontos volt számunkra, hogy ne csak „egymás utáni programok” legyenek, hanem valódi közösségi élmény is kialakuljon. Ezért a legtöbb workshopot és beszélgetést eleve részvételire, interaktívra terveztük. Azt szeretnénk, hogy az emberek ne csak hallgatói legyenek a programoknak, hanem aktívan kapcsolódjanak a témákhoz és egymáshoz is.

Emellett tudatosan szerettünk volna olyan nyugodtabb, kötetlenebb tereket is létrehozni, ahol nem feltétlenül egy szakmai beszélgetésen keresztül kapcsolódnak egymáshoz az emberek. Ezért lesznek például filmklubok, közös társasjátékozások, kézműves foglalkozások, esti beszélgetések, tábortűz melletti zenélés is.

Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy azok az impulzusok, gondolatok és tanulságok, amik a résztvevőket érik, ne maradjanak meg egyéni szinten. Szeretnénk, ha ezekből közös tudás, közös gondolkodás, akár később közös cselekvés tudna születni.

Ezért minden nap végén lesznek reflexiós csoportok is, ahol moderált keretek között közösen át tudjuk beszélni, hogy az adott napból kinek mi volt fontos, érdekes vagy éppen kérdéses. Szerintünk ezek a terek legalább annyira fontosak, mint maguk a workshopok.

Mi nagyon hiszünk abban, hogy a közös gondolkodás kreativitást szül, a kreativitásból pedig később cselekvés lehet…

A Nyitott a tér: mindenkit vár a X. Zöld Nyári Egyetem bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.