Alapítványunk gondozza a Zöld Hang című zöld, közéleti lapot. Missziónk az, hogy újságunk a jövőről szóljon. Arról, hogy milyen jövő vár a gyermekeinkre, s hogyan lehetne az a jövő jobb annál, mint amilyennek mostanság ígérkezni látszik. Az a célunk, hogy cikkeink bolygónk, országunk, településünk, utcánk, otthonunk élhetőbbé tételét szolgálják.
Hírolvasó
Magyarország számokban: Globális Hulladék Index
A Globális Hulladék Indexet (GWI) a Sensoneo nevű szervezet számolja. Az egy főre jutó hulladék mennyiségét, a hulladéklerakást, a hulladékégetést és az újrahasznosítást veszik figyelembe, és ebből számítják az indexet. Tanulságos megnézni, hogy mely országok vannak a rangsor elején és a végén.
Magyarország – szerencsére – nem tartozik a nagy hulladéktermelők közé, de a nagy lerakási arány és az alacsony hasznosítási arány miatt nem szerepelünk túl előkelő helyen a listán.
Az infógombra kattintva további információ elérhető. Az első oldalon az egyes országok hasábjai fölé helyezve az egeret, meg lehet nézni a hulladékkezelési arányokat is.
A Magyarország számokban: Globális Hulladék Index bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Beszéljünk a fenntartható mezőgazdaságról is az új kenyér ünnepén
Augusztus 20. jó alkalom arra, hogy ne csak az asztalra, hanem a termőföldre is figyeljünk, hiszen a jó kenyér története igazából ott kezdődik – hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi).
A hozam, az ár és a sütőipari minőség mellett nem mindegy, milyen gazdálkodási szemlélet áll egy-egy alapanyag mögött – olvasható az ÖMKi az ünnep apropóján kiadott elemzésében.
A termelés módja nemcsak az adott élelmiszerre, de a talajok állapotára, a vizek tisztaságára, a beporzó rovarokra és az élővilág sokféleségére, a biodiverzitásra is hatással van. A természeti erőforrások megőrzése az emberi egészség, az élelmezésbiztonság és az élhető környezet fenntartásának alapvető feltétele. Az ökológiai gazdálkodás ezt a szemléletet követi: nem alkalmaz szintetikus növényvédő szereket és műtrágyákat, hanem a talajtermékenység megőrzése érdekében a szervesanyag-utánpótlásra, a vetésforgóra és más természetes növényvédelmi megoldásokra épít. Ezek a döntések a kész élelmiszereken már csak a bio jelölés formájában látszanak, mégis meghatározzák milyen mezőgazdasági gyakorlatokat támogatunk élelmiszer- és alapanyag- választásainkkal.
Amikor a pékségben bio kenyeret vagy otthoni sütéshez bio lisztet választunk, nemcsak egy árucikk mellett döntünk, hanem olyan gazdálkodási szemléletet is támogatunk, amely a természeti erőforrások megőrzésére épít. Erre hívja fel a figyelmet a Magyar Kézműves Kenyér Társaság is, amely az idei Kenyérlelke Fesztivál apropóján azt a célt tűzte ki, hogy minden hazai pékség kínálatában legyen legalább egy-két fajta bio kenyér. A kezdeményezéshez az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) egy új biogabona térképpel csatlakozik, amely segít megismerni a hazai biogabona-termesztőket, malmokat, pékségeket és feldolgozókat.
„A jó kenyér története nem az elkészítésénél kezdődik, hanem a földeken. Ha szeretnénk, hogy a bio kenyér természetes része legyen a hazai pékségek kínálatának, akkor a gazdálkodóktól a malmokon át a pékekig minden szereplő együttműködésére szükség van.” – mondta Cseperkáló József, a Magyar Kézműves Kenyér Társaság elnöke.
A kezdeményezéshez kapcsolódva az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) online bio gabona térképet készített, amely összegyűjti a hazai bio gabonatermesztőket, malmokat, pékségeket és feldolgozókat. A térkép célja, hogy könnyebben egymásra találjanak az értéklánc szereplői, és láthatóvá váljon: Magyarországon már ma is rendelkezésre állnak azok az alapanyagok, amelyekből kiváló bio kenyér sülhet.
Az ÖMKi célja, hogy a térkép folyamatosan bővüljön, ezért várja azoknak a bio gabonával vagy bio gabonaalapú termékekkel foglalkozó gazdaságoknak, malmoknak, pékségeknek és egyéb vállalkozásoknak a jelentkezését, amelyek csatlakoznának a kezdeményezéshez.
„Az élelmiszerek egészségre gyakorolt hatásáról sokat beszélünk, a mezőgazdasági termelésünk módjáról, és arról, ez hogyan hat a saját és az ökoszisztémánk egészségére és működésére, már jóval kevesebbet. Pedig amikor bioterméket választunk, nemcsak egy élelmiszer mellett döntünk, hanem egy olyan gazdálkodási rendszer mellett is, amelyben a vegyszermentesség, a talaj termékenységének megőrzése, a biológiai sokféleség védelme és a természetes folyamatok megőrzése az alapszabály – nem pedig sokadig szempont egy hosszú lista végén. Ha azt szeretnénk, hogy ez a különbség és a hozzáadott érték, amely a biotermékekben benne van – és sokszor az árban is megjelenik -, a fogyasztó számára is egyértelmű legyen, akkor a teljes értékláncot és benne minden egyes szereplőt – a termőföldtől a pékségig – láthatóvá kell tennünk.” – emelte ki Dr. Szira Fruzsina, az ÖMKi kutatója, a WINN-ORGANIC projekt vezetője, amely projekt keretében a térkép fejlesztése megvalósult.
Az elmúlt években megtanultuk értékelni a vadkovászos kenyér és a minőségi alapanyagok jelentőségét. Talán itt az ideje annak is, hogy ugyanilyen természetes szemponttá váljon az is, hogy milyen módon termesztették meg a gabonát, amelyből a kenyerünk készül. Ha a jó kenyérhez a jövőben ugyanúgy hozzátartozik a felelős termelési mód, mint a jó kovász, akkor nemcsak minőségi kenyeret, hanem egészségesebb termőföldet és fenntarthatóbb élelmiszer-rendszert is nyerünk.
Fotók: ÖMKi
A Beszéljünk a fenntartható mezőgazdaságról is az új kenyér ünnepén bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Félsivataggá váló Kiskunság: évtizedes vízelvezetés árát fizeti a Homokhátság
A Kiskunság és a Homokhátság egyre súlyosbodó vízhiánnyal küzd: csökken a talajvízszint, romlanak a termőhelyi adottságok, és a korábban stabil ökológiai rendszerek átalakulóban vannak. A folyamatban a klímaváltozás mellett évtizedek vízgazdálkodási és tájhasználati döntései is szerepet játszanak. Kármán Balázs okleveles agrármérnök, természetvédő szerint a megoldás nem pusztán a szárazodáshoz való alkalmazkodás, hanem a táj természetes vízháztartásának helyreállítása lehet. Az interjúban azt jártuk körül, hogyan alakult ki a vízválság, milyen szerepe van a vízelvezetésnek és az erdőtelepítéseknek, valamint milyen változásokra lenne szükség a térség hosszú távú megőrzéséhez.
Kármán BalázsA Homokhátság válságának megértéséhez Kármán Balázs szerint túl kell lépni azon az egyszerű magyarázaton, hogy a problémák kizárólag a klímaváltozás következményei. A térség vízháztartását évtizedeken keresztül alakította a vízelvezetésre épülő szemlélet, a természetes, időszakos vízállások megszüntetése és a nagy vízigényű erdőtelepítések. Ezek együttesen alapjaiban megváltoztatták a táj működését, miközben a klímaváltozás tovább erősíti a már kialakult folyamatokat.
Az interjúban azt vizsgáljuk, milyen okok vezettek a jelenlegi helyzethez, és milyen szemléletváltásra lenne szükség ahhoz, hogy a Kiskunság hosszú távon megőrizhesse természetes egyensúlyát.
Hol tó állott, most…Hogyan alakulhatott ki ennyire drámai helyzet a Kiskunságon?
A Kiskunság és a Homokhátság jelenlegi ökológiai válsága nem elsősorban a klímaváltozás közvetlen következménye, hanem évtizedek hibás vízgazdálkodási és tájhasználati döntéseinek eredménye. A talajvízszint jelentős csökkenésében meghatározó szerepe az emberi beavatkozásoknak van.
Az egyik legfontosabb tényező az volt, hogy a természetes időszakos vízállásokat sokáig káros belvízként kezelték. A mintegy 8–10 ezer kilométeres csatornahálózat folyamatosan elvezette, elvezeti a felszíni vizeket, de ezzel egyben a talajvízszintet is csökkentette, alapvetően megváltoztatva a táj vízháztartását. Ezzel egyben kialakult egy új, végleges, alacsonyabb hidraulikai bázis, azaz végzetesen alacsonyabban lett rögzítve a talajvízszint, a többletvíz így mindig eltávozik.
Ezt súlyosbították a nagy vízigényű, tájidegen erdőtelepítések, amelyek jelentős mennyiségű vizet vonnak ki a talajból, miközben lombkoronájuk a csapadék egy részét is visszatartja és elpárologtatja.
A klímaváltozás – a gyakoribb aszályokkal és növekvő párolgással – erősíti a folyamatot, erősíti a már kialakult vízhiányt, mintsem annak elsődleges oka lenne. Ami nem a csatornák vízelvezetésének talajvíz csökkentésével kezdődik, az nem megoldás, az csak idő és pénzpocsékolás.
A megoldás a táj természetes vízmegtartó képességének helyreállítása.
A közlegelők tragédiájaMi az oka annak, hogy a táj a szemünk előtt válik (fél)sivataggá?
A Kiskunság és a Homokhátság félsivatagosodása nem egy új éghajlati öv kialakulását jelenti, hanem a természetes vízháztartás felborulásának következménye. A térség mindig is aszályra hajló klímáját korábban a talajvíz és az időszakos vízborítások rendszere ellensúlyozta.
Az elmúlt évtizedek vízelvezetése és a nagy vízigényű erdőtelepítések azonban jelentősen csökkentették a rendelkezésre álló talajvízkészleteket. Megszakadt a kapcsolat a talajfelszín és felszín alatti vizek között, így a növényzet elveszítette természetes vízutánpótlását. A korábban önfenntartó erdős sztyepp fokozatosan szárazabb nyílt sztyeppé alakul.
A klímaváltozás gyorsítja ezt a folyamatot, de azért ilyen súlyos a hatása, mert a táj vízháztartása már korábban meggyengült. A változás több ponton hasonlóságot mutat az észak-iráni és kazahsztáni félsivatagi területeken megfigyelhető folyamatokkal.
Volt fenyvesHogyan befolyásolja a Kiskunság talajviszonyait az ültetett fák vízháztartása?
A nagy vízigényű erdőállományok jelentősen befolyásolják a Kiskunság vízháztartását. Mély gyökérzetük révén száraz időszakokban közvetlenül a talajvízből is képesek vizet felvenni, miközben intenzív párologtatásuk tovább csökkentheti a vízkészleteket.
A talajvízszint süllyedésével a felső talajrétegek kiszáradnak, a kapilláris vízemelkedés során pedig sók halmozódhatnak fel a gyökérzónában. Ez másodlagos szikesedést, talajszerkezet-romlást és kedvezőtlenebb termőhelyi feltételeket okozhat. A folyamat önmagát erősítheti: a romló talajállapot az ültetett erdőket is egyre sérülékenyebbé teszi.
A fenyőfélék savanyítják a talajt, az akác pedig nitrogénnel dúsítja a természetesen tápanyagszegény homoki talajokat, így átalakítja az őshonos növényzet feltételeit. Hasonló tanulságot mutat a tűzvészek által sújtott franciaországi Landes példája is, ahol a mocsarak lecsapolása és a nagyszabású fenyőtelepítések hosszú távú ökológiai következményekkel jártak. A kiszárított tájat hatalmas erdőtüzek pusztítják.
CsúcsszáradásMely fafajok okozhatnak gondot, és miért?
Nem önmagában az „erdő” jelent problémát, hanem azok a fafajok, amelyeket a termőhely adottságaihoz nem illeszkedően, nagy vízigényű állományként telepítettek.
A feketefenyő mély gyökérzetével képes a talajvizet is hasznosítani, miközben tűlevelei savanyítják a talajt és csökkenthetik a biológiai aktivitást. A tartós vízhiány miatt sok állománya leromlott.
Az erdeifenyő szintén érzékeny a talajvíz csökkenésére és az ismétlődő aszályokra, ezért több helyen jelentős pusztulása figyelhető meg. A nemesnyár-ültetvények pedig rendkívül nagy vízigényűek: gyors növekedésükhöz sok víz szükséges, ezért vízhiányos környezetben gyorsan veszítenek vitalitásukból.
Az akác összetett problémát jelent: jelentős vízfogyasztó, ugyanakkor nitrogénkötő baktériumai megváltoztatják a homoki talajok természetes egyensúlyát. Emellett agresszíven terjed, és visszaszoríthatja az őshonos növényzetet.
Hogyan alkalmazkodhat a vízgazdálkodás és a tájhasználat a megváltozott körülményekhez?
A Homokhátság jövője azon múlik, hogy a vízgazdálkodás, az agrárpolitika és a tájhasználat képes-e alkalmazkodni a térség valós ökológiai adottságaihoz. A cél nem a kiszáradás elfogadása, hanem a természetes vízháztartás helyreállítása
Ehhez szemléletváltás szükséges: a mélyedésekben, semlyékekben és időszakos vízállásokban megjelenő víz nem káros belvíz, hanem a táj működésének fontos része. Ezek gyors elvezetése hosszú távon hozzájárult a talajvízszint csökkenéséhez.
A mezőgazdaságnak a helyi vízviszonyokhoz kell igazodnia: előtérbe kell kerülniük a vízvisszatartó módszereknek, a talajkímélő művelésnek, a gyepek védelmének és a fenntartható tájhasználatot ösztönző támogatásoknak. Ha nem történik változás, a vízhiány nemcsak természetvédelmi, hanem gazdasági és társadalmi válsággá is válhat: romló terméskilátások, a földek értékének csökkenése, és felgyorsulhat a térség elnéptelenedése is.
Mit tegyünk a Kiskunság megmaradásáért?
A Kiskunság megmaradásához nem egyetlen intézkedésre, nem hatalmas műszaki létesítményekre, hanem teljes szemléletváltásra van szükség. Mivel a válság nem a klímaváltozás következménye, hanem elsődlegesen a táj vízháztartásának hosszú távú leépítéséből fakad, így a megoldás kulcsa nem a kiszáradáshoz való alkalmazkodás, hanem a vízmegtartó táj visszaállítása, revitalizálása.
Ehhez elsőként a vízelvezetés gyakorlatát kell felülvizsgálni. A Homokhátság 8–10 ezer kilométeres csatornahálózata a vizek gyors elvezetését szolgálja máig, ami a vízhiányos térségben hozzájárult a talajvízkészletek radikális csökkenéséhez. A cél ezért a víz helyben tartása kell, hogy legyen: ahol lehet, a csatornák betemetésével, lezárásával vissza kell adni a tájnak természetes vízmegtartó képességét.
A mélyedésekben, semlyékekben és időszakos vízállásokban megjelenő vizet nem megbélyegzett „belvízként”, hanem a táj működésének részeként „a szükséges jóként” kell kezelni. A jövő vízgazdálkodásának a helyben lehulló csapadék megtartására kell épülnie, nem pedig olyan „vízkormányzó” rendszerek fenntartására, amelyek szembe mennek a térség adottságaival.
Ugyanilyen fontos a tájhasználat átalakítása: a nagy vízigényű, tájidegen erdőtelepítések felülvizsgálata a felújítási kötelezettség mihamarabbi megszűntetése, az őshonos gyepek és természetesebb élőhelyek fokozatos helyreállítása, valamint a talajkímélő, vízvisszatartó mezőgazdasági módszerek támogatása. A beavatkozások előtt azonban pontos adatokra van szükség a csatornahálózat tényleges állapotáról és a térség hidrológiai működéséről. A Kiskunság megmaradása ezért nem egyetlen ágazat feladata, hanem összehangolt ökológiai, agrár-, természetvédelmi-, és kis részben vízépítőmérnöki stratégia kérdése. A cél nem egy mesterségesen fenntartott táj, hanem a természetes vízháztartás helyreállítása.
Tisztában vannak a szemléletváltás szükségességével az érintettek?
Egyelőre abban sincs teljes egyetértés, hogy pontosan kik az „érintettek”. Emiatt sok szereplő elsősorban a klímaváltozásra mutogat, miközben a negatív vízmérleg kialakulásában a korábbi emberi beavatkozásoknak van elsődleges szerepe.
A vízügy elorozta a „Vizet a tájba!” gondolatot, de a gyakorlatban többnyire csak látványos, milliárdos beruházások jelennek meg, miközben a valódi kérdés a víz helyben tartása lenne. A felszínen itt-ott megjelenő odakormányzott felszíni vízállás önmagában semmi megoldást nem jelent, ha közben a táj alapvető vízháztartása tovább romlik.
A gazdákat sem lehet egységes csoportként kezelni. Egészen más érdekei és lehetőségei vannak egy erdőtulajdonosnak, egy gyümölcstermesztőnek, egy állattartónak, egy intenzív kertészetet működtető gazdaságnak vagy egy családi farmnak.
A legnagyobb akadályt részben a birtokszerkezet jelenti: tájszintű változtatásokhoz sok különálló érdek összehangolására lenne szükség. A közel 5 millió hektárnyi szántóterületre nem létezhet egyetlen univerzális megoldás. A Homokhátság 1 millió ha-ja pedig különösen összetett térség: sajátos talajviszonyai, domborzata és a működő vízelvezetési beavatkozások együtt tartják fenn a jelenlegi vízhiányt.
Képes lehet a vízügy az Ön által felvázolt szemléletváltásra? Hogyan viszonyulhat ehhez a jelenlegi intézményrendszer?
A szükséges szemléletváltás nem pusztán szakmai, hanem intézményi kérdés is. A jelenlegi vízügyi rendszer elsősorban a víz elvezetésére, műszaki beavatkozásokra és kárelhárításra épült, miközben a Homokhátság problémája ma már elsősorban ökológiai és tájléptékű vízháztartási kérdés.
A kérdés nem a vízügyi mérnökök műszaki tudása – az kétségtelenül fontos –, hanem az, hogy egy alapvetően vízelvezetési logikára szervezett intézmény képes-e átállni a vízmegtartás és a természetes vízháztartás helyreállításának szemléletére.
Ehhez a hidrológiai és mérnöki tudás mellett elsődleges szerepet kell kapniuk az ökológiai, tájökológiai, talajtani és természetvédelmi szempontoknak. Az elmúlt évtizedekben a vízügyi ágazat erős intézményi pozíciót épített ki, miközben a független szakmai kontroll gyengült. A VITUKI megszűnésével a szakmai nézőpontok sokszínűsége és függetlensége is csökkent.
Ennek egyik példája az 1700 milliárd forintos Homokhátsági vízpótlási koncepció, amelynek költséghatékonyságát és ökológiai megalapozottságát az elégtelenül kis kapacitása miatt szélesebb szakmai vitának kellene megelőznie.
A megoldás ezért nem a vízügyi szakemberek lecserélése, hanem az intézményi gondolkodás átalakítása: a műszaki szempontok mellé nagyobb súllyal kell bevonni az ökológiai rendszerek működésének ismeretét.
Van-e esély intézményi szintű vízgazdálkodási reformra?
A reform elsősorban politikai és intézményi döntés kérdése. Ehhez azonban felül kell vizsgálni azt az uralkodó, régi szemléletet, amely szerint a vízgazdálkodás legfontosabb feladata a víz gyors elvezetése.
Egy vízhiányos térségben ma már a víz helyben tartása, a természetes vízháztartás helyreállítása kell, hogy legyen a cél. Ehhez szükség van a független szakmai kontroll erősítésére, valamint arra, hogy az ökológiai és tájgazdálkodási szempontok ne csak kiegészítő szerepet kapjanak.
A cél nem egy szakmai csoport leváltása, hanem annak biztosítása, hogy a döntések ne műszaki-infrastrukturális logika alapján szülessenek. Egy évtizedeken át vízelvezetésre optimalizált rendszer számára ugyanis nehéz felismerni, hogy egy elsivatagosodással veszélyeztetett térségben éppen a víz visszatartása válik elsődleges feladattá. Ami az emberi beavatkozás és kiépített művek nélkül eleve jól működött.
Amikor egy problémára a vízügyi megoldás megvalósul az mindig kotrógéppel történik. Aktuálisan a Velencei tónál is kotrógéppel „gyógyítják” az alacsony vízállást.
Ez a közpolitikai rendszerek egyik alapvető problémája: ugyanaz az intézményi logika, amely egy problémát kialakított vagy fenntartott, önmagában ritkán képes annak teljes körű megoldására.
Nem vagyok biztos abban, hogy a szavakon túl bármi változna. Félek, hogy újabb beruházásokkal akarják az eddigi beruházások okozta károkat „kijavítani”, kotrás, gátak, tározók, csatornák zsilipek, beton, szivattyúk, vízkormányzás.
Az eredménye előre borítékolható…
A talajvízszint emelkedése nélkül önmagában semmilyen felszíni vízpótlás nem lesz képes helyreállítani a természetes talajvíz–növényzet kapcsolatot.
Fotók: Kármán balázs
A Félsivataggá váló Kiskunság: évtizedes vízelvezetés árát fizeti a Homokhátság bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Soha nem volt még ennyire forró a fővárosi nyár
A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
Szerző: Szabó Péter, éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Egyre több emberéletet fog követelni az extrém hőség, ha nem teszünk elleneIdén júniusban 5 napon is megdőlt az országos napi melegrekord, júliusban 1 napon, augusztusban a hónap közepéig pedig már 3 napon. Mindezen események hőhullámokhoz kötődnek, melyek gyakorisága, hossza és intenzitása is növekszik a klímaváltozás következtében. Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadó kritériuma az, hogy a napi átlaghőmérséklet legalább 3 egymást követő napon legalább 27 °C-os legyen. Ilyenkor a nappali hőséget meleg éjszakák követik, így szervezetünk még ilyenkor sem tud regenerálódni.
Az országos átlag helyett az állomási adatok jobban érzékeltetik, hogyan jelenik meg a hőség a valóságban. Ehhez a HungaroMet adatbázisából a 20. század elejéig visszanyúló, homogenizált, vagyis a hibáktól megtisztított budapesti adatsort elemezzük. Egy hőhullámnál fontos, hogy hány napig tart, ám az egészségügyi hatások szempontjából az intenzitása még lényegesebb: mekkora a 27 °C-os napi átlag feletti hőösszeg a hőhullámos napok alatt. Ugyanezt a módszertant a HungaroMet-nél is alkalmazzák.
2026: soha nem volt még ilyen rossz a helyzet BudapestenJól látszik, hogy Budapesten sosem voltak még olyan hőhullámok, mint amilyeneket idén kétszer is át kellett élnünk. Az első június 20-án kezdődött és 12 napig tartott, a második július 30-án kezdődött és 9 napig tartott. Utóbbi rövidebb időtartama ellenére magasabb hőösszeget ért el, vagyis összességében még megterhelőbb volt. Mindkétszer melegebb volt a fővárosban, mint 2007-ben, a korábbi abszolút melegrekord idején. Az 1994-es hőhullám is 12 napig tartott, akárcsak az idei június végi, de közel sem volt olyan intenzív, mint az idei kettő. A 2024. júliusi ugyan a leghosszabb volt (13 napos), de 11%-kal kevésbé intenzív, mint az idei augusztus eleji.
Nem igaz, hogy régen is volt ilyen meleg2022-ben már megvizsgáltuk, és 89%-os bizonyossággal állíthatjuk, hogy az emberi tevékenység felelős a hőhullámok gyakoriságának jelentős hazai növekedéséért. Vagyis egyáltalán nem igaz, hogy régen is hasonló gyakorisággal fordultak elő. Ha megnézzük Budapest 30 leghosszabb harmadfokú hőhullámát, az idősor jól mutatja a 20. század változékonyságát: több évtizedig néhány évente jelentkeztek kissé intenzív hőhullámok, volt egy hosszabb időszak, amikor hőhullámban szegények voltunk, majd 1990 után megjelent a klímaváltozás hatása. Az is jól látható, hogy igazán 2010 után váltak hosszúvá és intenzívvé a hőhullámok. Ha normalizáljuk az adatsort, kimutatható, hogy a hőhullámok intenzitása nagyobb mértékben növekedett, mint azok hossza – vagyis a szervezetnek egyre nehezebb elviselnie őket.
Eljött a szélsőségek kora? – Interjú Pongrácz Rita meteorológussal Akár 20%-kal növelheti a többlethalálozást egy intenzív hőhullámA hőhullámokat az idősek, a kisgyermekek, valamint a szív- és érrendszeri betegségekkel élők viselik különösen nehezen: egy saját tanulmányunk szerint a 2015–2025-ös időszakban az intenzív hőhullámok idején nem azokban a megyékben volt a legnagyobb többlethalálozás, ahol a legtöbb hőhullám fordult elő. Ugyanezt a módszertant követve kimutatható, hogy a legmelegebb nyáron, 2024-ben a hőhullámok három hete alatt összesen mintegy 1300 fővel többen haltak meg, vagyis országosan közel 20%-os volt a többlethalálozás. Ez nagyon magas szám, amelyet fontos lenne csökkenteni. Ennek érdekében nemcsak egyéni védekezésre van szükség, hanem az országos és városi döntéshozóknak is lépniük kell: átfogó vagy felülvizsgált stratégiákat kell kidolgozniuk a hőségriadók idejére.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Veszélyesek a hőhullámok, mégsem vesszük őket elég komolyanA Soha nem volt még ennyire forró a fővárosi nyár bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Mi lesz a sok ESG szakemberrel?
Mire Magyarországon lendületet vett az ESG-piac, az Európai Unió már a szabályok lazításán dolgozott. Az elmúlt években egymás után indultak az ESG-tanácsadói képzések, a vállalatok jelentős erőforrásokat fordítottak a fenntarthatósági jelentéstételre való felkészülésre, a tanácsadói és könyvvizsgálói piac pedig gyorsan reagált a várható kötelezettségekre. Az Omnibusz-csomag azonban új helyzetet teremtett. Az ESG szakirányon végzett közgazdászok és ESG szakértők jövőjéről kérdeztünk neves hazai szakembereket.
Az Európai Bizottság Omnibusz-csomagja jelentősen módosítja a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel szabályait. Az új szabályok szerint elsősorban a 450 millió eurós nettó árbevételt meghaladó és ezer főnél többet foglalkoztató nagyvállalatoknak kell fenntarthatósági jelentést készíteniük. A változtatások célja a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentése és a jelentéstétel egyszerűsítése.
Hogy mindez hány magyar vállalatot érinthet, arra nem lehet egyszerűen válaszolni. A Központi Statisztikai Hivatal lapunk megkeresésére azt közölte, hogy 2023-ban és 2024-ben egyaránt 76 olyan gazdasági egység működött Magyarországon az SBS-módszertan szerint, amely több mint ezer munkavállalót foglalkoztatott, és éves árbevétele meghaladta a 450 millió eurót. Ez azonban nem tekinthető automatikusan a CSRD hatálya alá tartozó vállalatok számának, hiszen a tőzsdei jelenlét, a vállalatcsoporti besorolás és más szabályozási sajátosságok is befolyásolják, hogy egy társaság végül köteles lesz-e fenntarthatósági jelentést készíteni.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Magyarországon két, egymással összefüggő, de eltérő célú szabályozás működik. Ásványi Katalin, a Corvinus Egyetem fenntarthatóságért felelős dékánja szerint a közbeszédben gyakran összemosódik az uniós CSRD szerinti fenntarthatósági jelentés és a magyar ESG-törvény szerinti ESG-beszámoló. Míg előbbi a vállalat környezeti és társadalmi hatásait, illetve a fenntarthatósági kérdések vállalatra gyakorolt hatását mutatja be, az ESG-beszámoló elsősorban a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítéséről ad számot.
Sok képzés, kevés ESG-szakértő állás
Az elmúlt két évben látványosan bővült az ESG-oktatás Magyarországon. A Vállalkozói Információs Portál adatai szerint jelenleg 14 intézmény kínál ESG-tanácsadói képzést, miközben országos szinten nincs nyilvánosan elérhető adat arról, hány ESG-tanácsadó dolgozik Magyarországon.
A Corvinus 2025 februárjában indította saját ESG-tanácsadói programját. Az első évben kiemelkedő volt az érdeklődés, részben a jogszabályi átmeneti rendelkezések miatt, jelenleg félévente 25–30 hallgató vesz részt a képzésben. Az egyetemen eddig két évfolyam végzett, összesen közel 160 szakember.
A képzési piac bővülése ugyanakkor egyelőre nem jelenik meg hasonló erővel az ESG-szakemberek iránti közvetlen munkaerőpiaci keresletben. Czelleng Arnold, a TQ Consulting ügyvezetője szerint azonban önmagában az „ESG-szakértő” elnevezésű állások száma félrevezető lehet.
„Jelenleg valóban kevés az önálló ESG-szakértő megnevezéssel meghirdetett állás, és a szabályozási bizonytalanság is kivárást okoz. Közben viszont ezek a feladatok már megjelennek a beszerzésben, az EHS-ben, a compliance-ban, a pénzügyben, a kockázatkezelésben, a belső auditban és az adatmenedzsmentben.”
Szerinte ezért az ESG-piac munkaerőigényét sem feltétlenül a klasszikus ESG-pozíciók száma mutatja majd meg.
„Nem feltétlenül több beszámolóíróra lesz szükség, hanem olyan szakemberekre, akik egyszerre értik a jogszabályt, a vállalati folyamatokat, a beszállítói kockázatokat és az auditálható adatkezelést. Rövid távon szerintem visszafogott maradhat a kereslet, középtávon viszont növekedni fog. Nem feltétlenül ESG néven, hanem azért, mert a megfelelés mögötti munka egyre több vállalathoz jut el.”
A kötelezettség szűkül, az adatigény nem tűnik el
Az Omnibusz-csomag ugyan szűkíti a közvetlenül jelentéstételre kötelezett vállalatok körét, Ásványi Katalin szerint ebből nem következik, hogy a kisebb cégek számára megszűnne az ESG jelentősége.
„A nagyvállalatok, a bankok, a befektetők és a nemzetközi üzleti partnerek a jövőben is kérhetnek fenntarthatósági adatokat. Egy beszállító attól még, hogy nem kötelezett CSRD-jelentés készítésére, ugyanúgy kaphat ESG-kérdőívet a vevőjétől. A hiteles adatok ezért továbbra is versenyelőnyt jelenthetnek.” (2027. június 30-ig azonban mikro- és kisvállalkozástól ESG-adatszolgáltatás nem kérhető – a szerk.)
Czelleng Arnold szerint éppen az ellátási lánc miatt érdemes különválasztani a jelentéstételi és az átvilágítási kötelezettségeket. Míg a CSRD elsősorban a fenntarthatósági teljesítmény közzétételéről szól, az átvilágítási követelmények a beszállítók adataira, nyilatkozataira és kockázataira is kiterjednek.
„Vagyis attól, hogy egy kisebb vállalkozás közvetlenül nem jelentésköteles, az ESG-feladatok még elérhetik az ellátási láncon keresztül.”
A közvetlenül kötelezettek körének szűkülése így elsősorban a jelentéskészítésre épülő piacot érintheti.
„A kizárólag riportírásra épülő tanácsadói kereslet valóban mérséklődhet. Ha innen nézzük, rövid távon van visszaesés. Én viszont nem gondolom, hogy ebből az ESG-piac egészére lehet következtetni. Inkább azt látom, hogy a feladatok a jelentéskészítésből egyre inkább a vállalati működésbe, különösen az ellátási láncba épülnek be” – vélekedik Czelleng Arnold.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az ESG-munka egyre kevésbé merül ki kérdőívek kitöltésében és jelentések elkészítésében. A beszállítói kört fel kell mérni, kockázati szempontok szerint értékelni, a feltárt problémákra intézkedéseket kell kidolgozni, és az eredményeket vissza kell csatolni a vállalat saját kockázatkezelési folyamataiba.
„A szoftver nem helyettesíti a módszertant, az adatminőséget, a felelősségi rendszert, a beszerzés és a compliance együttműködését vagy az intézkedések nyomon követését. Az ESG ezért nem egyszerűen informatikai termék vagy egyszeri jelentés, hanem irányítási rendszer.”
A könyvvizsgálói piac is átalakul
Hasonló változást várnak a könyvvizsgálói piacon is. A PwC ESG-szakértői – Hatta Anita cégtárs, valamint Nádasy Bernadett és Pákozdi Sándor menedzserek – szerint a jelentéstételre kötelezett vállalatok körének szűkítése rövid távon mérsékelheti a kötelező megfeleléshez kapcsolódó ESG-tanácsadási és bizonyossági szolgáltatások iránti keresletet. Elsősorban azoknál a társaságoknál várható lassulás, amelyek kizárólag a jogszabályi kötelezettségek miatt kezdtek ESG-projektekbe.
A szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy a hangsúly fokozatosan eltolódik a formális megfelelésről az adatok megbízhatósága felé.
„Ha a szabályozás egyszerűsödik vagy egyes szereplők számára halasztódik, attól még a befektetők, a finanszírozók és az üzleti partnerek továbbra is megbízható fenntarthatósági adatokat várnak el. Emiatt a könyvvizsgálók feladata nem csupán a formális megfelelés ellenőrzése lesz, hanem az ESG-adatok megbízhatóságának és következetességének vizsgálata is.”
A szabályozás egyszerűsítése így szerintük inkább újrapozicionálja, mintsem feleslegessé teszi ezt a munkát. Kevesebb lehet a tisztán kötelező jellegű megbízás, miközben felértékelődhetnek a megbízható adatokkal, a belső kontrollokkal és a fenntarthatósági információk üzleti felhasználásával kapcsolatos szolgáltatások.
A képzéseknek is alkalmazkodniuk kell
Ásványi Katalin szerint az Omnibusz a képzések fókuszát is átrendezi: a puszta jelentéstételi megfelelés helyett felértékelődik a stratégiai gondolkodás, az adatkompetencia, a beszállítói láncok kezelése és a vállalati működés hosszú távú ellenálló képessége.
„Ma már nem elég azt megtanítani, hogyan kell egy jelentést elkészíteni. Sokkal fontosabb, hogy a hallgatók megértsék, miként lehet egy vállalatnál fenntarthatósági rendszert kialakítani, hogyan kell kezelni a beszállítói adatkéréseket, hogyan lehet karbon- és egyéb ESG-adatokat gyűjteni, és ezeket hogyan lehet a vállalati döntéshozatal részévé tenni.”
A Corvinus képzésében ezért az ágazatspecifikus megközelítés, a változásmenedzsment, a számviteli és pénzügyi összefüggések, valamint a társadalmi fenntarthatóság is szerepet kap.
A résztvevők jelentős része ráadásul vállalati támogatással érkezik, különösen akkor, ha a munkáltatónak konkrét ESG-, compliance-, beszállítói adatszolgáltatási vagy kockázatkezelési feladatai vannak. Ez arra utal, hogy az ESG-tudás iránti vállalati igény nem feltétlenül önálló ESG-szakértői állások formájában jelenik meg.
A szabályozási fordulat tehát valóban szűkebb piacot hozhat azok számára, akik az ESG-t elsősorban jelentéskészítésként tanulták meg. A szakértők véleménye alapján azonban maga a tudás nem válik feleslegessé: egyre inkább a beszerzésbe, a pénzügybe, a compliance-ba, a kockázatkezelésbe, az auditba és az adatmenedzsmentbe épülhet be. A kérdés így kevésbé az, hogy lesz-e szükség ESG-szakemberekre, mint inkább az, hogy milyen munkakörben és milyen tudással lesz rájuk szükség.
A Mi lesz a sok ESG szakemberrel? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Az új klímatörvénynek a pénzügyi rendszert is mozgósítania kell
Egy új klímatörvény nemcsak arról dönt, mennyivel csökkentse Magyarország a kibocsátását, hanem arról is, honnan lesz pénz az ehhez szükséges beruházásokra. Gyura Gábor, a Magyar Fenntartható Befektetési és Pénzügyi Egyesület igazgatója szerint ehhez a költségvetési szabályoktól a bankokon és az állami pénzügyi intézményeken át egészen a vállalati beruházásokig a teljes finanszírozási rendszert össze kell hangolni a klímacélokkal. A civil klímatörvény-tervezet többek között kiszámíthatóbb állami klímaköltésekkel, éghajlatvédelmi alappal, vállalati átállási tervekkel és a pénzügyi szereplők szorosabb együttműködésével teremtene ehhez kereteket.
Szerző: Gyura Gábor, a Magyar Fenntartható Befektetési és Pénzügyi Egyesület igazgatója
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Egy hiteles klímatörvény nem csupán az üvegházhatású gázok kibocsátásáról, a kibocsátáscsökkentési célokról vagy éppen a klímaalkalmazkodásról szól. Ugyanilyen fontos kérdés, hogy milyen pénzügyi és költségvetési kereteket teremt a klímacélok megvalósításához, milyen víziója van a zöld gazdaságról, a bankok és egyéb pénzügyi szervezetek szerepéről. A kormányzati nyilatkozatok szerint hamarosan társadalmi egyeztetés kezdődik az új klímatörvényről – ehhez pedig érdemes a pénzügyi témákat is körbejárni.
A civil szervezetek több hónapos előkészítő munkájának eredményeként elkészült egy alapos és igen részletes klímatörvény-tervezet, amelyet a kormányzat saját nyilatkozatai szerint is kiindulási alapként kíván felhasználni a később az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslat kidolgozásához. A cikk írásakor ez tekinthető a vita alapdokumentumának, ebből érdemes kiindulni.
Ha kifejezetten a pénzügyi dimenzióra fókuszálunk, négy kérdéskör érdemel kiemelt figyelmet: mit teszünk a közpénzekkel, mi a bankrendszer és a többi pénzügyi szervezet szerepe és felelőssége, miként ösztönözzük a magánberuházásokat, és végül, hogy az egész „ökoszisztéma” hogyan működik együtt. Ezeket vesszük végig az alábbiakban – ám fontos tudnunk, hogy a civil koncepció ennél sokkal több témát fed le. A teljesebb áttekintést ebben a cikkben olvashatjuk.
Első kérdés: legyőzheti-e a klímaátállás a fiskális alkoholizmust?Az első és talán legfontosabb kérdés, hogy megjelennek-e a klímacélok a költségvetési és fiskális szabályok között? Egy klímatörvény akkor tud valódi hatást gyakorolni a gazdaságra, ha nemcsak célokat fogalmaz meg, hanem azok finanszírozásának kereteit is beépíti az államháztartás működésébe.
Itt a szabályozás megfogalmazhat keretelveket (például az adópolitika klímapolitikával való harmonizálásáról, ami a civil javaslatokban is megjelenik), de az igazán fontos kérdés, hogy tud-e a költségvetési kiadásokra is érdemi „garanciális” szabályokat adni. A civil javaslat talán legfontosabb eleme szerint a klímasemlegesség megvalósításáig az éghajlatpolitikai célú kiadások összege nem lehetne kevesebb, mint a megelőző költségvetési évben e célra fordított összeg reálértéke. Noha arról lehet (és talán kell is) vitatkozni, hogy ez az egyszerű szabály így hatásos lehet-e, de a cél érthető. Ne lehessen könnyen „lespórolni” a klímakiadásokat, ami azért fontos, mert a politika mindig késztetést érezhet arra, hogy a több évtizedes éghajlatvédelmi folyamatban valami más, sürgetőbbnek vagy populárisabbnak látszó célra átcsoportosítson.
Hasonló elvű, de nem a klímavédelemmel foglalkozó keretszabályok már jópár éve léteznek a költségvetésre az ún. fiskális alkoholizmus ellen: amíg a bruttó államadósság meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékát, az Országgyűlés olyan központi költségvetést köteles elfogadni, amely az adósság-GDP arány csökkenését biztosítja. Ezt a szabályt konkrétan az Alaptörvénybe írták, tanulva a már 2010 előtti visszatérő jelenségből, hogy a kormányok – és ez nemcsak magyar jelenség – képtelenek leszokni a tartós túlköltekezésről és a folyamatos eladósodásról. Hasonló szabályalapú megoldás a monetáris politika esetében az árstabilitási cél explicitté tétele, mely a kamatdöntéseket vezérli.
Számtalan analógia van tehát a gazdaságban – a lényeg, hogy ha van egy átfogó össztársadalmi szükséglet, mely hosszútávú és folyamatos, konzisztens odafigyelést igényel, akkor kellenek a szabályok, hogy ténylegesen minden évben kellő mértékben „költsünk” a klímavédelemre.
Csináljunk-e klímavédelmi alapot?Az éves költségvetési előterjesztésekre vonatkozó szabályokhoz képest további lehetőség, ha „intézményesítjük” is az állami klímaköltéseket. A civil javaslatok talán legérdekesebb eleme egy új Nemzeti Éghajlatvédelmi Alap létrehozása. Első hallásra ez akár új állami pénzalapnak, új bürokratikus intézménynek is tűnhet, valójában azonban a javaslat logikája egészen más. Nem új adók vagy új költségvetési kiadások létrehozásáról van szó, hanem arról, hogy a már ma is létező, jelentős részben uniós szabályok alapján klímacélokra fordítandó bevételek – például a kibocsátási egységek árveréséből származó források – egy átlátható, dedikált finanszírozási csatornába kerüljenek. A javaslat szerint ezzel könnyebben nyomon követhetővé válna, hogy Magyarország ténylegesen mennyit és mire fordít éghajlatvédelmi célokra.
Egy ilyen alapnak gyakorlati előnyei is lehetnek. A klímavédelmi beruházások – legyen szó árvízvédelmi fejlesztésekről, vízmegtartó beruházásokról, energiahatékonysági programokról vagy természet-helyreállításról – jellemzően több éves projekteket jelentenek. Ezek finanszírozását nehéz kizárólag az éves költségvetési ciklusokhoz igazítani. Egy dedikált klímaalap lehetőséget teremthet arra, hogy a források több éven keresztül is rendelkezésre álljanak, miközben kedvezményes hitelekkel, garanciákkal vagy vissza nem térítendő támogatásokkal is segítheti a beruházásokat. Ez kiszámíthatóbbá teheti a finanszírozást, és megkönnyítheti annak igazolását is, hogy az uniós klímaforrásokat valóban az előírt célokra használta fel Magyarország.
A jó hír az, hogy a „klímaköltségvetések” kapcsán semmiképp nem „nulláról” indulna a munka. Az Államadósság Kezelő Központ a korábbi zöld állampapírok kapcsán, illetve a Pénzügyminisztérium (jogelőd tárca) stábja már készített a 2026. évi költségvetéshez „zöld” átvilágítást, azaz a kiadások besorolásában vannak alapjaink.
Második kérdés: hogyan mobilizáljuk a pénzügyi rendszert?A költségvetésen túl azonban ugyanolyan fontos, hogy a bankrendszer, a befektetési alapok, nyugdíjpénztárak és egyéb pénzügyi alszektorok összességében százezermilliárd forintos nagyságrendű mérlegét is „megmozgassuk”. A törvénynek ehhez korrekt, teljesíthető, de ambiciózus elvárásokat és hozzájuk tartozó ösztönzőket érdemes a pénzügyi intézmények felé megjelenítenie.
A civil javaslat ezen a ponton két irányból próbálja mozgósítani a pénzügyi rendszert. Egyrészt az állam saját gazdaságfejlesztési eszközeit állítaná a klímaátállás szolgálatába: kedvezményes hitelekkel, garanciákkal, tőkebefektetésekkel, zöld kötvénykibocsátások támogatásával és fenntartható közbeszerzésekkel segítené a zöld beruházásokat. Másrészt általános elvárásokat is megfogalmaz a pénzügyi intézmények felé: mérjék fel finanszírozási tevékenységük éghajlati hatásait és kockázatait, részesítsék előnyben a környezeti szempontból fenntartható beruházásokat, és tegyék közzé zöld finanszírozási tevékenységük legfontosabb adatait.
Ez alapvetően jó irány, de a törvény kialakításában alaposan át kell majd gondolni a részleteket. A kockázatok azonosítása, a transzparencia erősítése vagy a zöld beruházások kedvezőbb feltételek mellett történő finanszírozásának ösztönzése jól illeszkedik a pénzügyi szabályozás elmúlt években kialakult új logikájához. Már most is számos ilyen szabály van az uniós (ún. CRR-CRD) ESG szabályozásban, illetve az MNB Zöld Programjában. A kihívás éppen az, hogy a létező, hasonló szabályokat hogyan lehet „okosan” továbbfejleszteni.
Külön figyelmet érdemelnek az állami tulajdonú vagy állami irányítás alatt álló fejlesztési, exportfinanszírozási és garanciaintézmények. Ha a Magyar Fejlesztési Bankra (MFB) vagy éppen az Eximbankra gondolunk, akkor valóban erősíthető a mandátumuk. Noha mindkét bank kialakított zöld finanszírozási programokat az elmúlt években, az új szabályozás akár prioritásként is kiemelhetné a klímavédelmi- és egyéb zöld beruházási célokat, hasonlóan sok nyugati példához.
Ennek jelentősége nem pusztán abban áll, hogy az állami intézmények több zöld projektet finanszíroznának. Fejlesztési banki és garanciaeszközökkel az állam olyan beruházások kockázatát is csökkentheti, amelyek tisztán piaci alapon még nem, vagy csak túl drágán jutnának forráshoz. Egy jól kialakított konstrukció így nem helyettesíti, hanem bevonzza a kereskedelmi bankokat és a magántőkét: az állam viseli a kockázat egy részét, a piac pedig biztosítja a finanszírozás nagyobb hányadát. Ebben az értelemben az MFB, az Eximbank és a Garantiqa, valamint a többi garanciaszervezet szerepe a klímaátállásban elsősorban katalizátori lehet.
Harmadik kérdés: na de ki fog itt beruházni?Bármilyen támogató is a pénzügyi rendszer, a zöld hitelkínálatnak találkoznia kell a finanszírozási kereslettel is. Az emissziók nagy része a reálgazdaságban „történik”: a nagyvállalatok, kis- és középvállalatok gazdasági tevékenysége, vagy éppen a háztartások energiafogyasztása kapcsán. Az emissziók csökkenésének egyik legfontosabb része pedig, hogy beruházásokkal, például elektrifikációval vagy – az épületek kapcsán – szigeteléssel zöldítsünk. Ez a beruházási igény kell hogy kiszolgálva legyen az állami és a pénzügyi rendszer forrásainak valamilyen kombinációjával. De hogyan jutunk el ide?
A civil javaslat erre elsősorban a vállalati átállási tervekben látja a választ. A nagyobb vállalatoknak fel kellene mérniük saját éghajlati hatásaikat és kockázataikat, majd ezek alapján konkrét dekarbonizációs célokat, intézkedéseket és beruházási igényeket tartalmazó tiszta átállási tervet kellene készíteniük. Ez pénzügyi szempontból azért fontos, mert az általános klímacélokat lefordítja vállalati projektekre: megmutatja, milyen technológiacserére, energiahatékonysági fejlesztésre, elektrifikációra vagy éppen új termékek bevezetésére van szükség, és ezekhez mekkora finanszírozást kell mozgósítani.
Egy jól elkészített átállási terv így nemcsak vállalatirányítási vagy jelentéstételi dokumentum, hanem a bankokkal és befektetőkkel folytatott párbeszéd alapja is lehet. A finanszírozó számára sokkal értékelhetőbb egy számszerűsített beruházási program, mint egy általános nettó zéró vállalás. A javaslat ennek megfelelően elő is írná, hogy a tervek mutassák be az átálláshoz szükséges beruházásokat és finanszírozási megoldásokat, valamint a vezetés felelősségét a végrehajtásban.
Miközben az átállási tervek a javaslat legfontosabb, potenciálisan leghatásosabb eszközei közé tartoznak, körültekintően kellene kialakítani a részletes követelményeket. Az uniós ún. Omnibus-szabályozás miatt ugyanis az EU épp nemrég lépett vissza attól az elképzeléstől, hogy kötelezővé tegye ezeket a terveket. Nemzeti hatáskörben persze ettől még léphetünk, és kellene is lépni, mivel hazánkban sajnos rendkívül alacsony azon cégek aránya, amelyek önként tettek volna nettó zéró klímavállalást, pláne azoké, amelyek készítettek is hiteles átállási tervet.
Negyedik kérdés: kell egy csapat?Végül az utolsó kérdés az intézményi rendszer. Milyen szerepet kap a pénzügyekért felelős minisztérium, a klímapolitikáért felelős tárca, a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi szektor? Létrejön-e olyan koordinációs mechanizmus, amely rendszeres párbeszédet biztosít a pénzügyi rendszer és a reálgazdaság szereplői között?
A civil javaslat egyik újdonsága e téren egy Klímafinanszírozási Tanács létrehozása lenne. A testületben helyet kapna a pénzügyi piacok szabályozásáért felelős minisztérium, a klímapolitikáért felelős tárca, a gazdaságfejlesztésért felelős minisztérium, valamint a Magyar Nemzeti Bank, munkájába pedig bevonnák a bankok, biztosítók, befektetési szolgáltatók, vállalkozások és egyéb szakmai szervezetek képviselőit is. Feladata nem új támogatási programok működtetése lenne, hanem annak folyamatos értékelése, hogy rendelkezésre állnak-e a klímacélok megvalósításához szükséges pénzügyi források, megfelelően működnek-e a finanszírozási piacok, és szükség esetén milyen szabályozási vagy szakpolitikai változtatásokra lenne szükség.
Ez talán kevésbé látványos eleme a tervezetnek, hosszabb távon mégis az egyik leghasznosabb lehet. A zöld átállás nem egyetlen minisztérium vagy intézmény feladata: egyszerre érinti a költségvetést, a bankrendszert, a tőkepiacokat, a vállalatokat és az önkormányzatokat. Ha ezek a szereplők csak időszakosan, egymástól elszigetelten dolgoznak, könnyen előfordulhat, hogy a finanszírozási kínálat és a beruházási igények nem találkoznak. Egy állandó egyeztetési fórum – pláne, ha egy kis szakmai stáb is támogatja – segíthet abban, hogy a szabályozás a gyakorlatban is működjön, és a klímapolitikai célok valóban finanszírozhatóvá váljanak.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
A Az új klímatörvénynek a pénzügyi rendszert is mozgósítania kell bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Elektromos kisautók jelenhetnek meg a Városligetben – a park üzemeltetője nem tud a tervről
Felmérte rendszeres látogatói körében a Magyar Zene Háza, hogy igényelnének-e a Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs és a koncerthelyszín közötti 500-600 méteres szakaszra (5-8 perc gyalog) elektromos autós személyszállítást. Elkezdtünk az ötletnek utánajárni, és egyre több (megválaszolatlanul maradt) kérdésünk támadt.
A kérdőíves felmérés egészen pontosan arra kíváncsi, hogy ha elektromos kisautó segítené az eljutást a Zene Házához, akkor azt igénybe venné-e a kérdezett, például rossz idő esetén, idősebb családtaggal és/vagy kisgyermekkel érkezéskor, esti program esetén, vagy ha mozgásában korlátozott lenne. Amikor az elképzelés részleteit firtató kérdéseinket elküldtük a Zene Házának, azt a választ kaptuk, hogy az eredmények értékelése folyik, és hogy ősztől kipróbálják ezt a szolgáltatást, „azoknál a kiemelt programoknál, amelyekre elsősorban az idősebb korosztályt várják”.
Az első érdekesség, amibe botlottunk, az, hogy a Városliget Zrt., a Liget Projekt – benne a Magyar Zene Háza – gazdája, a terület vagyonkezelője és üzemeltetője, nem tud a terv őszi kipróbálásáról. Holott a 2013. évi városligeti törvény adta felhatalmazással egy ilyen szolgáltatást neki kellene engedélyeznie, megvalósítania és menedzselnie.
A Városliget Zrt. kommunikációs igazgatójától, Kurcz Adrienntől azt a választ kaptuk, hogy jelenleg is biztosítanak ilyen szolgáltatást 2 db elektromos kisbusszal, amennyiben a Zene Háza igényli a rendezvényéhez, menetrendszerű járat azonban nincs a parkoló és a Zene Háza között. Az elektromos kisautó-szolgáltatás tervéről pedig nem tudnak.
Elküldtük kérdéseinket a Zene Háza kommunikációs osztályának, rákérdeztünk többek között arra is, hogy ha ilyen közel a kipróbálás ideje, akkor vajon megvan-e a kisautók közlekedésére a hatósági, vagyonkezelői engedély is? Nem világos, hogy ezek egyénileg bérelhető járművek lennének, vagy taxiként működnének, illetve, hogy ingyenes vagy fizetős szolgáltatásként, egyes programokhoz kötődően lehetne ezeket igénybe venni, vagy a mélygarázs folyamatos szolgáltatásaként? Közel egy hónapja elküldött kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.
Torzóban maradt a Liget Projekt
Menetrendszerű járat erre az 500 méteres szakaszra nyilvánvalóan túlzás volna. Pláne, hogy annak idején a Városligetbe tervezett kulturális negyed ellenzőinek legfőbb érve éppen az volt, hogy Budapest első számú közparkjába nem kellene forgalomvonzó kulturális létesítményeket telepíteni. Ez mégis megtörtént, bár részlegesen, így az eredetileg a projekt részeként tervezett közlekedési változtatások – amelyek közt szerepelt egy belső ligeti shuttle-rendszer, vagyis az épületek közötti átközlekedés megkönnyítését szolgáló elektromos buszjáratok működtetése – szintén csak hellyel-közzel valósultak meg. Miután sem a Nemzeti Galéria, sem a Városligeti Színház rekonstrukciója, sem a Közlekedési Múzeum (a későbbi elképzelés szerint a Magyar Innováció Háza) nem készült el, nem volt mit mivel összekötni.
A megépült intézmények rendelkezésére álló közösségi közlekedési lehetőségek így is nagyjából kielégítőek, egyedül a Zene Háza esik kicsit távolabb, ám így is elérhető. Gyalogló távolságra van négy zéró emissziós megoldás: három trolijárat közeli megállója, és a kisföldalatti a Hősök terénél. Utóbbitól is mindössze negyed órányi gyalogúton lehet kényelmes tempóban eljutni a Magyar Zene Házába vagy a Néprajzi Múzeumba. Aki mégis autóval érkezik, és a Múzeum Mélygarázsban parkol, az akadálymentesen sétálhat az árnyas parkban 500 métert.
De akkor minek kellenek a Zene Háza által próbára bocsátani kívánt elektromos kisautók? Az ötletet esetleg a Liget Budapest Projekt tíz évvel ezelőtti shuttle-rendszerének terve ihlette. (Ennek körvonalait egy 2016-os tanulmányban lehet felfedezni, amely többek között kitért a közlekedési rendszerek átalakításának lehetőségeire is, sok egyéb mellett.)
Hivatalos tájékoztatás híján megpróbáltuk elképzelni, milyen is lehetne egy olyan elektromos járműszolgáltatás, amely a mélygarázst igénybe vevő látogatókat kiszolgálná? Mondjuk így: leparkol a vendég a Múzeum Mélygarázsban, fölliftezik a felszínre, ahol a kijárat közelében áll néhány elektromos jármű, benne sofőrrel, aki megkérdezi, hova lesz a menet, talán bizony a Magyar Zene Házába? Ha a válasz igen, és van rá igény, 2-3 perc alatt a főbejárathoz gurul. A zenei program után ugyanígy visszafelé is működhetne a dolog, előzetes foglalás nélkül. Kérdés, hogy ez a jegyhez járó és opcionálisan igénybe vehető, vagy fizetős szolgáltatás lenne?
És ki ülne a volánnál?
Jelentős lehet tehát a különbség a Liget Projekt új létesítményeinek összekötésére 2016-ban tervezett shuttle buszközlekedés és az elektromos kisautók tíz évvel későbbi ötlete között. Utóbbi az eredeti nagyobb léptékű Liget-mobilitási koncepció leszűkített, pilot jellegű változata lehet. Mivel a Liget Projekt nem épült meg, az egész rendszer utasforgalmi logikája megváltozott. Az eredeti feladvány az volt, hogyan lehet több százezer látogató mobilitását rendszerszinten megoldani egy új kulturális negyedben? A mai kérdés azonban már csak az: hogyan segítsünk néhány speciális helyzetben lévő látogatónak a mélygarázsból eljutni a Zene Házába?
A választ nehezíti, hogy a Városliget különleges jogállású terület. Egy ilyen szolgáltatáshoz szükség van a vagyonkezelő Városliget Zrt. jóváhagyására az útvonal kijelöléséhez, a közlekedési rend elfogadásához. A közlekedésbiztonsági szabályozásnak ki kell terjednie arra, hogy a járművek hol haladhatnak, milyen sebességgel, mikor van elsőbbsége a gyalogosnak. Különös tekintettel arra, hogy a Városliget alapvetően rekreációs, gyalogos dominanciájú tér.
Nem tudjuk, hogy a terv szerint a járművet az utas maga vezetné – mint mondjuk egy Bubi-kerékpárt, egy Limót, egy elektromos rollert – vagy sofőr vinné az utasokat, akár egy taxi. Előbbi esetben egy utazás a Zene Házáig már több parkolási szolgáltatásnál, már érintené a Városliget belső közlekedési rendjét is. Vajon a kisautók felmehetnének-e például a Városliget sétányaira? A Városliget belső része jellemzően gyalogos övezet, ahová csak külön engedéllyel hajthatnak be üzemeltetői, szolgálati járművek. Felvetődnének közlekedésrendészeti kérdések, új biztonsági és felelősségi szabályok kidolgozására, kockázatértékelésre (gyalogosok és járművek együttélése) volna szükség.
Nehéz megkerülni a kérdést, hogy miért merülhetett fel egyáltalán ez az ötlet? Cél lehet a Múzeum Mélygarázs kihasználtságának növelése, az idősebb és mozgásukban korlátozott koncertlátogatók kiszolgálása, illetve akár egy új, fizetős prémium szolgáltatás kialakítása. De akár az is eszünkbe juthat, hogy egy Városligeten belüli mikromobilitási szolgáltatás előkészítése zajlik, üzleti megfontolásból.
Bár a Zene Háza válaszából a kipróbálás terve nagyon is konkrétnak tűnik, nincs nyoma annak, hogy beszereztek volna elektromos kisautókat, nem találtunk releváns álláshirdetéseket, nyilvános költségvetési sort erre vonatkozóan. A látogatóknak címzett kérdések alapján az ötlet leginkább egy látogatói mobilitási szolgáltatás üzleti tesztelésének tűnik.
Mit szól mindehhez a Főváros?
Kétségkívül sok problémát vetne föl a szolgáltatás, ha a bérlők által vezethető kisautóként szeretnék üzemeltetni. (Baleset, lopás, kár, vezetői jogosultság, stb.) Nem véletlenül nehéz hasonló külföldi példát találni. Washingtonban például a National Mall külön szigorúan szabályozza a kis járművek, golfkocsik és egyéb mobilitási eszközök használatát a történelmi parkterület védelme érdekében. Nagy parkok, botanikus kertek – például a Heritage Museums & Gardens – esetében elektromos transzportkocsikat használnak, elsősorban mozgásukban korlátozott látogatók segítésére, kijelölt pontok között.
A Városliget egyik alapelve az volt, hogy a park belsejéből kiszorítsák az autóforgalmat, a parkoló autókat mélygarázsba vigyék. A mélygarázs és az intézmények közötti kapcsolat ezért kulcskérdés. A Magyar Zene Házánál a parkolóhely és az épület közti pár száz méteres távolság problémáját egy ilyen kis elektromos jármű valóban megoldaná.
Megkérdeztük a főváros Főpolgármesteri Hivatalát is az ügyről, válaszukat változtatás nélkül közöljük:
„A Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza szolgáltatásaival kapcsolatos kérdésekben a Főváros még nem illetékes, az az állami Városliget Zrt. hatáskörébe tartozik.
A felvetés egy a sok-sok indok és érv közül, ami miatt a Városligetnek vissza kell kerülnie az államtól Budapesthez. Ha ez megtörténik, a Fővárosnak lehetősége lesz a kérdésben rögzített szolgáltatással kapcsolatos környezetvédelmi aggályok alapos vizsgálatára is, ezek alapján pedig álláspontja kialakítására.”
A Elektromos kisautók jelenhetnek meg a Városligetben – a park üzemeltetője nem tud a tervről bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
<p>Az új klímatörvény tartalma nem
Az új klímatörvény tartalma nem pusztán politikai döntés kérdése: alkotmányjogi, emberi jogi és nemzetközi jogi követelmények is meghatározzák, milyen szabályokat kell tartalmaznia. Dr. Sulyok Katalin, a Durham University docense, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának magántanára, a civil klímatörvényt kidolgozó jogászi munkacsoport tagja tíz olyan minimumkövetelményt foglal össze, amelyek nélkül az új szabályozás jogilag aggályos maradhat. Ezek közé tartoznak a kötelező kibocsátáscsökkentési célok, a karbonköltségvetés, az alkalmazkodás, a természeti tőke védelme, valamint a társadalmi ellenőrzés és a végrehajthatóság garanciái.
Szerző: Dr. Sulyok Katalin, a Durham University docense, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának magántanára, a civil klímatörvényt kidolgozó jogászi munkacsoport tagja
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Az Alkotmánybíróság 2026. június 30-i hatállyal megsemmisítette a 2020. évi klímatörvény 2030-as célszámát, és az Országgyűlést ambiciózusabb szabályok megalkotására hívta fel. Civil szervezetek kezdeményezésére és széles körű egyeztetésével el is készült egy közel 60 oldalas tervezet az új törvény tartalmáról (aminek tartalmát ebben a korábbi írásomban mutattam be). Ezzel párhuzamosan az Országgyűlés is felvette jogalkotási menetrendjére az új klímatörvény megalkotását, és a Kormány bejelentette, hogy várhatóan novemberben el is fogadja az új törvényt, amelynek előkészítésénél figyelembe veszik a civil tervezetet is.
De vajon mi az a minimális szabályozási tartalom, aminek mindenképp benne kell lennie a Kormány által előkészített új törvényben? Az alábbiakban bemutatom azt a tíz legfontosabb kérdést, amelyek szabályozása Magyarországnak nemzetközi jogi, emberi jogi illetve alkotmányjogi kötelezettsége, azaz ezeknek mindenképp szerepelnie kell az új törvényben ahhoz, hogy az megfeleljen a nemzetközi egyezményekből, a szokásjogból, továbbá az Emberi Jogok Európai Egyezményéből fakadó jogi követelményeknek.
A nemzetközi jog és az alkotmányjogi követelmények forrásaiAz első kézenfekvő mérce maga az alkotmányos mulasztást megállapító 5/2025. (VI. 30.) AB határozat. Ebben az Alkotmánybíróság (AB) kimondta, hogy a 40%-os 2030-as mitigációs célszám sérti a visszalépés tilalmát, továbbá, hogy az államnak a jövő nemzedékek érdekeit is védenie kell a törvényben a public trust doktrína alapján, valamint az állam éghajlatvédelmi vállalásait a klímatudomány eredményeire kell alapítania. A 2020. évi klímatörvény ugyanis egy helyen sem utalt a tudományos bizonyítékok relevanciájára.
A másik fontos emberi jogi mérce az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Verein KlimaSeniorinnen Schweiz és társai v. Svájc ügyben hozott 2024-es ítélete, amiben az EJEB egy sor konkrét tevőleges állami kötelezettséget fogalmazott meg a nemzeti klímatörvényekkel kapcsolatosan, különös tekintettel a kibocsátáscsökkentés kérdésére, amelyek az Emberi Jogok Európai Egyezményéből fakadnak a részes államokra nézve. Bár az ítélet formálisan csak Svájcra kötelező, de a Bíróság következetes gyakorlata miatt egy magyar klímatörvénnyel kapcsolatos ügyben is ugyanezeknek a kritériumoknak teljesülését vizsgálná. Fontos másik releváns döntés a Greenpeace Nordic and Others v. Norway ügyben hozott 2025. októberi ítélete, amelyben az EJEB a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos állami kötelezettségeket értelmezte az Egyezmény 8. cikke (magánélet védelme) alapján.
A nemzetközi jogi kötelezettségek tekintetében az ENSZ Tengerjogi Törvényszékének 2024. évi klímaváltozási tanácsadó véleménye állapít meg Magyarország szempontjából is releváns éghajlatvédelmi kötelezettségeket a tengerjogi egyezmény alapján, hiszen annak hazánk is részese. A Törvényszék kimondta, hogy az egyezmény alapján minden részes állam köteles a területén szabályozni és csökkenteni az üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátásokat. (Ez cseppet sem meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy az óceánok az egyik legnagyobb szén- és hőelnyelők a klímarendszerben, ráadásul a klímaváltozás a tengerek savasodása és melegedése révén súlyosan károsítja a tengerek élővilágát, amelyek megőrzése az Egyezmény szerint minden részes állam kötelezettsége).
Továbbá fontos jogi támpont a Nemzetközi Bíróság 2025 júliusi tanácsadó véleménye az államok éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi jogi kötelezettségeiről (tartalmáról lásd korábbi társszerzős írásomat). Az ENSZ legfőbb bírói szervének tanácsadó véleménye bár formálisan nem nem bír nemzetközi jogi kötelező erővel, de az abban értelmezett szabályok kötelező erejűek, így azok Magyarországra nézve is irányadó követelményeket támasztanak. A Bíróság a tanácsadó véleményben az államok éghajlatváltozással kapcsolatos egyezményes, szokásjogi és a nemzetközi jog általános elveiből fakadó jogi kötelezettségeit részletezte 133 oldalon.
I. Kötelező jogszabályban kell rendezni a kibocsátáscsökkentési vállalásokatA KlimaSeniorinnen-ítélet szerint a kibocsátáscsökkentési célokat „nemzeti szinten kötelező erejű szabályozási keretben” kell meghatározni – tehát nem elég, ha csak stratégiákban szerepelnek, amelyek bármikor visszavonhatók, megváltoztathatók, és nem írnak elő kötelezettségeket a jogalanyok számára. Az AB is megállapította, hogy a klímatörvényen kívüli stratégiák (NÉS-2, NEKT, NFFS) gyakran ambiciózusabb célt tűznek ki, mint a hatályos kötelező jogszabály, ami feszültséget okoz a jogrendszerben. Az AB kimondta: ha egy stratégia szigorúbb célt fogalmaz meg, akkor „az elővigyázatosság és megelőzés elveinek maradéktalan érvényre juttatása ezen szigorúbb célkitűzések követését és megvalósítását követeli meg” ([101] bek.), és kívánatos, hogy a stratégiák céljai „kifejezetten összhangban legyenek” a törvénnyel ([101] bek). Tehát a jelenleg még csak stratégiákban megjelenő ambiciózusabb szabályokat törvényi szintre kell emelni.
Továbbá jelenleg még a jogilag nem kötelező stratégiák túlsúlya jellemző a hazai klímajogra, hiszen a még hatályos régi klímatörvény összesen 1 oldalas, míg számos stratégiát fogad el az állam, amelyek javarészt (jog)hatás nélkül maradnak. Ám az új klímatörvénynek ezen változtatni kell: a mitigáció, adaptáció és reziliencia főbb területeire vonatkozó legfontosabb vállalásokat és az intézkedések kereteit törvényi szinten, mindenkire nézve kötelező formában kell elfogadni.
Itt hangsúlyoznám, hogy önmagában az a tény, hogy Magyarország relatíve kis kibocsátó állam a globális kibocsátásokhoz viszonyítva, nem jelenti azt, hogy ne lenne köteles gyors és érdemi kibocsátáscsökkentésre. A Nemzetközi Bíróság és az EJEB is egyértelműen amellett foglalt állást, hogy ez a „csepp a tengerben” érvelés nem állja meg a helyét a nemzetközi jogi, illetve emberi jogi kötelezettségek kontextusában. Ennek oka, hogy minden tonna ÜHG-kibocsátással egyenes arányban nő a felmelegedés mértéke, amely szintén egyre inkább fokozza az éghajlati válság kockázatait. Tehát minden tonna további kibocsátás hozzájárul a klímakárokhoz, illetve azok kockázatához, ezért a kibocsátáscsökkentésre minden állam köteles. Ráadásul még legnagyobb kibocsátó államok sem tekinthetők a klímaválság „egyedüli” okozóinak, miközben a fejenként a globális kibocsátások 2%-nál is kevesebbet kibocsátó államok együttvéve már az összkibocsátások több mint egyharmadéért felelősek. Azaz a kis kibocsátó államok nélkül (ide tartozik Magyarország is) nem is lehetséges a klímaválság megoldása.
II. Köztes célszámok kellenek és „fejnehéz” kibocsátási pályaAz AB a hatályos klímatörvény 40%-os 2030-as célszámát megsemmisítette, amiért az már 2023-ra teljesült is, és további kibocsátáscsökkentési kötelezettségeket nem is írt elő 2030-ig, ezzel elmaradt az éghajlattudomány által megkövetelt mitigációs erőfeszítésektől, és megsértette a visszalépés tilalmát. Az új köztes célszám elfogadásának kötelezettsége a KlimaSeniorinnen-ítéletből is következik. Az EJEB hangsúlyozta, hogy nem elég a nemzeti klímatörvényben egy 2050-es nettó zéró kibocsátási célt törvénybe iktatni (amit egyébként a hatályos klímatörvény is megtett), hanem „megfelelő közbenső csökkentési célokat kell kitűzni a klímasemlegességhez vezető időszakra… amelyek alkalmasnak tekinthetők arra, hogy teljesítsék a hosszútávú semlegességi cél határidőben való teljesítését” (§549). Másszóval kellően nagy ÜHG-csökkentést írnak elő rövidtávon, amely olyan dekarbonizációs pályára állítja a gazadságot, amely mellett megvalósítható a 2050-re vállalt karbonsemlegességi cél. Ezt erősíti a Nemzetközi Bíróság megállapítása, amely szerint az államok kötelesek „mély, gyors és folyamatos” kibocsátáscsökkentésre annak érdekében, hogy teljesítsék a szokásjogi kötelezettségeiket a klímarendszer károsodásának megelőzése tekintetében (282. bek).
Ráadásul az EJEB kimondta azt is, hogy a kibocsátási pálya nem róhat „a jövő generációkra aránytalan terhet” (549. §). Ez azt jelenti, hogy „fejnehéz” csökkentési pálya kell, vagyis – az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testülete (IPCC) tudományos bizonyítékaival összhangban – azonnali és minél érdemibb kibocsátáscsökkentésre van szükség a felmelegedés mérsékléséhez. Ennek oka, hogy a mai CO2 kibocsátások még évszázadokig a levegőben maradnak és végig kifejtik felmelegítő hatásukat, tehát a mai tétlenségünk árát a jövő nemzedékeknek kell majd megfizetni.
A fenti idézett KlimaSeniorinnen-kritériumokban tehát az EJEB több közbenső cél elfogadását írja elő. Azaz erős érvek szólnak amellett, hogy az új 2030-as célszámon túl egy 2040-es köztes célszám törvénybe iktatására is szükség van. Ez rajzolná ki ugyanis a 2030–2050 közötti időszakra vonatkozó kibocsátási pálya pontos ívét, azaz a csökkentés ütemét. És ez az, ami meghatározza, hogy összességében mennyi ÜHG-kibocsátására kerül majd sor. Ezért is bevett megoldás 2040-es célértékek meghatározása a mitigációs vállalásoknál.
Amennyiben konkrét számszerű célérték nem is szerepelne a 2040-es időtávra, a klímatörvénynek még ekkor is rögzíteni kell e célszám meghatározásának alapelveit és módját, ahogy azt tette az Unió is a klímarendeletében, amely köti a későbbi jogalkotó mozgásterét, és ez teljesíthetné az EJEB elvárását a közbenső célok létére nézve. Az EJEB hangsúlyozta, hogy az éghajlatpolitikai vállalásoknak minden esetben a legfrissebb tudományos eredményekre kell támaszkodniuk és tiszteletben kell tartaniuk a nemzedékek közötti méltányos tehermegosztás követelményét.
III. A legfrissebb éghajlatkutatási eredményekre kell alapítani az intézkedéseketA Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy az államok kötelesek minden tőlük telhető erőfeszítést megtenni a kibocsátáscsökkentések érdekében. E gondossági kötelezettség mércéje ráadásul idővel szigorúbbá is válik, ahogy a kockázatok egyre súlyosabbak, illetve a legújabb kutatások fényében egyre inkább előreláthatóvá válnak. A legújabb tudományos eredmények tehát egyre szigorúbb intézkedéseket tesznek szükségessé. A reziliencia és adaptáció körében is fontos a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodni. A civil javaslatban éppen ezért is javasoltuk az adatalapú rendszeres felülvizsgálat kötelezettségét a reziliencia fokozása érdekében minden kulcsfontosságú szakpolitikai szektorban.
A tudományalapú klímaintézkedések egyik bevett intézményi garanciája, külföldi klímatörvényekben illetve az EU szintjén is, független kutatókból álló éghajlatváltozási tudományos tanácsadó testület létrehozása, amely javaslattevő hatáskörökkel rendelkezik. Ezért is javasoltuk a civil klímatörvény-tervezetben egy kilenc tagú Éghajlatpolitkai Tudományos Tanácsadó Testület felállítását a karbonköltségvetés és egyéb intézkedések javaslatainak kidolgozására.
IV. Karbonköltségvetés kellA KlimaSeniorinnen-ítélet szerint az államoknak meg kell határozniuk a karbonköltségvetésüket, azaz „a szén-dioxid-semlegesség elérésének célütemezését és az ugyanerre az időszakra vonatkozó teljes fennmaradó szén-dioxid-kibocsátás mennyiségét”, vagy a jövőbeli üvegházhatásúgáz-kibocsátás számszerűsítésének más ezzel egyenértékű módszerét” (550. §, a) pont). A karbonköltségvetés nélkül ugyanis nem állapítható meg, hogy egy adott időszakban mennyi az összesen kibocsátható ÜHG-mennyiség, amelyet az adott állam területén működő kibocsátók nem léphetnek túl, ha tartani akarjuk a kitűzött felmelegedési célt. A karbonköltségvetés sarokszámai nem a klímatörvényben szerepelnének, ám magát a jogintézményt, mint irányadó módszert a klímatörvénynek kell létrehoznia.
A karbonköltségvetés nem számviteli kérdés: ha a kibocsátások túllépik az adott időszakra megállapított mértéket, akkor azt nem tudjuk azzal orvosolni, hogy a következő időszakban majd kicsit jobban „spórolunk” (azaz kevesebb karbont bocsátunk ki). Hiszen a „túlköltekezés” itt többletkibocsátásként jelenik meg, amely többletfelmelegedést okoz még akkor is, ha mindeközben nagyon radikálisan csökkennének is a hazai kibocsátások. A korai kibocsátáscsökkentésnek nincs alternatívája, ha a felmelegedés korlátozása a cél.
A karbonköltségvetés a kibocsátáscsökkentés tervezési eszköze, amely lehetővé teszi a hiteles és transzparens állami vállalások megfogalmazását, és azok nyomonkövetését. E nélkül a kibocsátási célszámok könnyen üres ígérgetéssé válhatnak, hiszen nincs egy transzparens viszonyítási pont, és nem mérhető az előrehaladás (és az esetleges elmaradás sem). Éppen ezért tekintette az EJEB is az Emberi Jogok Európai Egyezményből fakadó kötelezettségnek a karbonköltségvetést.
V. A vállalati kibocsátásokat is szabályozni és csökkenteni kellA Nemzetközi Bíróság és a Tengerjogi Törvényszék véleményei szerint az államnak kötelessége szabályozni a joghatósága alatt működő ÜHG-kibocsátókat annak érdekében, hogy azok csökkentsék kibocsátásaikat. Az EJEB a Greenpeace Nordic-ügyben ehhez hasonlóan előírta, hogy az államoknak az éghajlatra veszélyes tevékenységek engedélyezése előtt átfogó hatásvizsgálatot kell lefolytatniuk, amelynek számszerűsítenie kell „az összes várható üvegházhatásúgáz-kibocsátást, ideértve a belföldi és az exportált, értékláncvégi (Scope 3) származó kibocsátásokat is”.
A vállalatok szabályozásának egyik EU-ban is bevett módja, hogy a belső jogrendszer egy gondossági kötelezettséget ró a kibocsátókra, amely alapján a nagykibocsátó vállalkozások kötelesek minden lehetséges, elérhető és észszerű intézkedéssel törekedni a kibocsátásaik csökkentésére (lásd például francia és holland jogi megoldásokat, illetve az EU CSDDD irányelvét). A civil tervezet ennek érdekében létrehozni javasolja az éghajlat-veszélyeztetés tényállását, amely egy hasonló gondossági kötelezettséget telepít a vállalkozásokra. Erre azért van szükség, mert bár a kibocsátáscsökkentés kereteit az állam tudja szabályozni, de végső soron mégsem a jogalkotó a tényleges kibocsátó, ezért a hatékony szabályozás szükségszerű eleme, hogy a jogi kötelezettség a valódi szennyező oldalán is megjelenjen. Minden egyéb esetben a karbonköltségvetés könnyen csak papíron létezik majd, de a végrehajtására nem lesz semmilyen kötelezettség, se garancia. A jelenlegi emissziós kvótakereskedelmi rendszerben ugyanis egy vállalat akár a korábbinál még többet is kibocsáthat: ekkor a kibocsátás drágább lesz a szennyezőnek az emelkedő kvótaár miatt, de az teljesen jogszerű. A vállalati gondossági kötelezettség tehát az egyedüli hatékony jogi módja a szennyező fizet elve megjelenítésének, amely alkotmányos alapelv, és amelyet még a hatályos szimbolikus nyúlfarknyi klímatörvény is elismer.
VI. Adaptációra és rezilienciára vonatkozó szabályok is kellenekAz AB határozat kimondta: a mitigáció [kibocsátáscsökkentés], az adaptáció és a reziliencia „egyenlő fontossággal bíró jogi eszközök” ([127] bek). Az AB épp ezért állapított meg alkotmányos mulasztást, mert a hatályos klímatörvény csak a mitigációra koncentrál, az alkalmazkodást és a rezilienciát nem szabályozza ([130] bek). Az új törvénynek önálló szabályozást kell adnia a már elkerülhetetlen klímahatásokhoz történő alkalmazkodásra is, és így irányt kell mutatnia többek között az élelmiszer-termelés, vízgazdálkodás, erdészet, területhasználat, egészségügy, katasztrófavédelem számára is.
VII. Természeti tőke védelme nélkül nem lehetséges az éghajlatvédelemAz AB abból a tételből vezette le a nemzeti vagyontár szükségességét, hogy az Alaptörvény P) és 38. cikke szerinti nemzeti vagyon elemeit fel kell mérni és nyomon kell követni. A hagyományos GDP-mutató erre nem elegendő. A határozat szerint az új törvénynek olyan nemzeti vagyonleltárt kell létrehoznia, amely felméri a természeti tőke „állapotát (ideértve azok ismert károsodásait is), ezzel is segítve a mindenkori jogalkotót és jogalkalmazót abban, hogy a környezet és természet valós állapotának figyelembevételével hozza meg a legfontosabb … döntéseit.” ([129] bek).
Ezen túl nagyon fontos még a természetes felszínborítottság megőrzése és az antropogén területhasználat és tájhasználat (például természetes felszínek lebetonozása, természetes gyepek feltörése mezőgazdasági termelés céljára) visszaszorítása is. Ugyanis amíg a természetes felszínek fontos szénelnyelő rendszerek, addig az emberi beavatkozás hatására szénforrásokká válnak. Magyarország biológiailag aktív területének kiterjedése és minősége nem csökkenthető. A biológiailag aktív terület csökkenését eredményező beavatkozás csak akkor engedélyezhető, ha annak megfelelő pótlása legkésőbb a beavatkozással egyidejűleg megvalósul.
Az AB azt is hangsúlyozta, hogy a törvényben nem elengedő a kibocsátáscsökkentésről rendelkezni, de a természetes szénelnyelő kapacitásokat nyújtó természetes ökoszisztémák védelmét is biztosítani kell. Ez egyértelműen kijelöli az erdők megőrzésének fontosságát és az agrárium működésének újragondolását a természetes ökoszisztémák megőrzése érdekében. Ez nemcsak a mitigáció érdekében fontos, mint a szénelnyelők növelése, hiszen természetes ökoszisztémák nélkül adaptáció és reziliencia sem lehetséges. Elég csak a vizes élőhelyek vízmegtartó képességére illetve a városi hőszigetekben a zöld területek hűtő hatására gondolni.
VIII. A jövő nemzedékek érdekeit figyelembe kell venniAz Alaptörvény P) cikke szerint az állam a természeti kincseket a jövő nemzedékek javára is kezeli; az AB ebből vezette le a public trust doktrínát: „az állam a jövő nemzedékek, mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rá bízott természeti és kulturális kincseket… Az államnak ezen kincsek kezelése… során egyaránt tekintetbe kell vennie a jelen és a jövő generációk érdekeit” ([45] bek). A KlimaSeniorinnen-ítélet ugyanezt emberi jogi nyelvre fordította: „a jövő generációkra nehezedő aránytalan teher elkerülése érdekében azonnali kibocsátáscsökkentési intézkedéseket kell hozni” (549. §).
A Nemzetközi Bíróság szintén kimondta, hogy az államok a nemzedékek közötti méltányosság alapelve értelmében kötelesek döntéseik jövőbeli előrelátható hatásait mérlegelni a döntéshozatal során. Ez a kötelezettség sokféle eljárásra is lefordítható a belső jogban. A civil törvénytervezet például a generációs hatásvizsgálat eljárását javasolja létrehozni ennek érdekében, amely a külön jogszabályban meghatározott, kiemelt éghajlatvédelmi jelentőségű intézkedések kapcsán vizsgálná azt, hogy az intézkedés milyen hatást gyakorol a jövő nemzedékek életfeltételeire, természeti erőforrásokhoz való hozzáférésére és döntési mozgásterére.
IX. Adatok nyilvánossága, transzparencia, társadalmi kontrollA KlimaSeniorinnen-ítélet szerint az államoknak eljárási biztosítékokat kell nyújtaniuk arra, hogy a kibocsátáscsökkentési célokat, azok elfogadásának folyamatát és betartásának menetét, a társadalmi nyilvánosság ellenőrizhesse (552–554. §§). Ennek része, hogy minden releváns adatnak nyilvánosnak kell lennie, az éghajlatvédelmi döntések megalapozására szolgáló tanulmányokat is hozzáférhetővé kell tenni, és lehetőséget kell biztosítani az érintett egyének részvételére a döntések véleményezésére. A Greenpeace Nordic-ügyben az EJEB szerint a nyilvánosság bevonását a döntéshozatal olyan szakaszában kell biztosítani, „amikor még minden opció még nyitva áll a hatóságok előtt”, tehát az utólagos „lepapírozás” (amire sok példát láttunk sajnos korábban) és pro forma tájékoztatás nem felel meg e mércének.
Az új klímatörvénynek az éghajlati adatok nyilvánosságát, megismerhetőségét biztosítania kell. Ezen túl a társadalmi részvételt, azaz az érintett egyének és civil szervezetek részvételi jogait (ide értve az ügyféli jogállást és perképességet) is biztosítania kell. Ennek módja lehet különféle beszámolási kötelezettség, illetve érdemi társadalmi egyeztetési eljárások, egyeztető fórumok, amelyre nézve a civil törvénytervezet is számos megoldást tartalmaz.
X. A törvényt végre is kell hajtaniMindegyik fenti követelmény üres ígéret marad, ha azokat a norma címzettjei nem hajtják végre. Ezért kulcsfontosságú, hogy a törvényi szabályok betartatására, illetve a vállalások nyomon követésére és ellenőrzésére megfelelő eljárásokat is biztosítson maga a klímatörvény. Az AB is hangsúlyozta: szükség van „betartható és számonkérhető (betartatható) jogi szabályozásra” ([127] bek). A KlimaSeniorinnen-ítélet is hangsúlyozza, hogy nem elég a mitigációs célokat a nemzeti klímatörvényben rögzíteni, de azok végrehajtásának megfelelőségét is vizsgálja majd az EJEB az államok elleni esetleges klímaperekben.
A jogi kikényszerítési mechanizmusoknak illetve a jogi felelősség érvényesítésének számos válfaja lehetséges, polgári jogi és közigazgatási jellegű, illetve bírói és nem bírói utak igénybevételével is. Az ezek közti választás a jogalkotó feladata. A civil javaslatban a Kvt. mintájára például javasoltuk az éghajlatveszélyeztető nagykibocsátók eltiltásának lehetőségét, illetve kártérítési felelősséget éghajlat-veszélyeztetés esetén, a mulasztási pert, illetve a jövő nemzedékek szószólójának közvetlen Alkotmánybírósághoz fordulásának lehetőségét is.
ÖsszegzésHogy pontosan milyen eljárásokban és intézményekkel tesz a fenti szabályozási kötelezettségnek Magyarország eleget, abban a jogalkotónak természetesen széles mozgástere van. Többféle jó (és ugyanannyi kevésbé jó) megoldás is elképzelhető a létrehozandó intézmények, határidők és felelősök tekintetében; a nemzetközi jogi minimumkövetelményeknek több féle módon is eleget tehet az új klímatörvény. Nincs két egyforma nemzeti klímatörvény, hiszen a klímatörvénynek a klímaválság globális valóságán túl ugyanannyira figyelembe kell vennie a lokális (társadalmi és jogrendszeri) adottságokat is, miközben a már meglévő jogintézményekhez is illeszkedni kell. Azonban a magyar sajátosságok figyelembe vétele nem jelenti azt, hogy bármilyen tartalmú klímatörvény elfogadható eredmény volna. Ha az új klímatörvény nem tartalmaz érdemi szabályokat a fenti tíz kérdésre vonatkozóan, úgy a törvény Magyarország nemzetközi jogi felelősségével kapcsolatos aggályokat vethet majd fel.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
A bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Figyelmeztet a Duna: újra kell gondolni Paks II.-t
A Duna idei rendkívül alacsony vízállása és magas vízhőmérséklete újra megnyitotta a vitát a paksi atomerőművek hosszú távú hűthetőségéről. Kéri András, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet ügyvezető igazgatója szerint Paks II. környezeti hatástanulmányát újra el kell végezni, Jávor Benedek biológus, környezetvédelmi szakember és volt európai parlamenti képviselő pedig a beruházás egészének újraértékelését tartja szükségesnek.
A Paks II. engedélyezésénél alkalmazott modell szerint 2032-ben átlagosan évente kevesebb mint fél napon fordulhatott volna elő, hogy a 900 köbméter/másodperc körüli vagy az alatti dunai vízhozam 26 Celsius-fokot meghaladó vízhőmérséklettel párosul. A számítások még 2082-re is mindössze évi két-három ilyen napot valószínűsítettek. Ehhez képest Jávor Benedek szerint 2026 nyarán már augusztus elejéig közel két héten át fennállt hasonló kritikus állapot. A kérdés ezért már nem pusztán az, hogy egy rendkívül forró és száraz nyáron vissza kell-e terhelni a Paksi Atomerőművet, hanem az is: milyen Dunára tervezték Paks II.-t, és milyen Duna mellett kell majd ténylegesen működnie?
Nem az első gond idén
Az idei évben nem először került jelentős nyomás alá a Paksi Atomerőmű termelése. Kéri András szerint az egymást követő események azt is megkérdőjelezik, hogy az atomenergia minden körülmények között folyamatosan rendelkezésre álló áramforrásnak tekinthető. Egyetlen éven belül ugyanis három, egymástól eltérő probléma is komoly kiesést okozott, vagy annak veszélyével járt Pakson. „Télen az egyik generátor meghibásodása miatt esett ki jelentős teljesítmény 2,5 hónapra, júniusban a Duna vízhőmérséklete miatt kellett visszaterhelni az erőművet, majd az elmúlt másfél hétben került a teljes leállítás szélére az erőmű” – mondta.
A legutóbbi kritikus helyzetet ugyanakkor már nem műszaki meghibásodás, hanem a Duna állapota idézte elő. A négy blokk közül egy időszakban csupán egy működött, annak is csak az egyik turbinája termelt, így a mintegy 2000 megawattos névleges teljesítménynek körülbelül a nyolcada állt rendelkezésre. A problémát két, egymást erősítő jelenség okozta: a rendkívül alacsony dunai vízhozam és az ezzel egy időben jelentkező magas vízhőmérséklet – mondta Jávor. Beszámolója szerint Paksnál a Duna vízállása –140 centiméteres minimumot ért el, miközben a folyó hőmérséklete július 31. óta nem csökkent 26 Celsius-fok alá, maximuma pedig elérte a 29,8 fokot.
Június 27. és július 3. között már közel egy héten át vissza kellett terhelni az erőművet a dunai körülmények miatt. Jávor Benedek arra is felhívta a figyelmet, hogy a hőterhelési előírás betartása alól az erőmű részleges felmentést kapott.
„A mostani helyzet világosan bizonyítja, hogy az atomerőmű hűtése az elkövetkező évtizedek egyik legkritikusabb kérdése lesz Pakson” – fogalmazott a zöldpolitikus.
Hogyan hűtik Paks I.-t?
Paks úgynevezett élővizes, átfolyó technológiát alkalmaz: a Duna vizét a hűtővízcsatornán keresztül vezetik az erőműhöz, majd a hűtési folyamatban felmelegedett vizet visszaengedik a folyóba. Magasabb vízállásnál a hűtővízcsatorna jórészt természetes módon töltődik, alacsonyabb vízállásnál azonban szivattyúk segítik a szükséges vízmennyiség biztosítását.
30 Celsius-fok a határ
A Duna vízjárása ezért két ponton is meghatározza az erőmű üzemeltethetőségét: egyrészt a hűtővíz kivételénél, másrészt a felmelegedett víz visszaengedésénél. A magyar szabályozás szerint az 500 méteres keveredési zóna után a Duna hőmérséklete a sodorvonalban nem haladhatja meg a 30 Celsius-fokot. Ennek környezetvédelmi oka van: a tartósan túlmelegített víz veszélyeztetheti a folyó élővilágát. Az elmúlt években elsősorban a hőterhelési korlát jelentett problémát és emiatt többször is vissza kellett terhelni az atomerőművet.
A szabályozás ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy az energetikáért felelős miniszter bizonyos helyzetekben felmentést adjon a korlátozás alkalmazása alól. Ezt azonban kritikusan értékelik a zöld szakemberek, mert szerintük a mostani helyzet azt is megmutatta, hogy a szabályozási könnyítés önmagában nem oldja meg a fizikai problémát. Szélsőségesen alacsony vízállásnál ugyanis már maga a megfelelő mennyiségű hűtővíz biztosítása is kérdésessé válhat.
„A mostanihoz hasonló szélsőségesen alacsony vízállásnál a hűtővízellátás is nehézségekbe ütközik, a szivattyúk vízkivételi pontja is részlegesen a folyó vízszintje fölé kerülhet, így a biztonságos hűtéshez szükséges vízmennyiség sem biztosítható” – fogalmazott Jávor Benedek.
Vagyis szélsőséges helyzetben egyszerre két oldalról szorulhat be a rendszer: kevés lehet a hűtéshez rendelkezésre álló víz, miközben a Duna olyan meleg, hogy a felmelegedett hűtővíz visszaengedése is korlátokba ütközik.A jelenlegi erőmű hűtési problémája Paks II. miatt válik hosszabb távú energiapolitikai kérdéssé. „Paks II. tervezett belépésével a terhelés csak nőni fog” – figyelmeztetett Jávor Benedek.
Az Energiaklub ügyvezetője szerint mindez azért különösen fontos, mert a növekvő hűtési igénnyel egy időben a Duna jövőbeli állapotával kapcsolatos bizonytalanságokkal is számolni kell. Számítások szerint az új blokkok belépésével a paksi atomerőművi komplexum hűtővízigénye a jelenlegi körülbelül 105 köbméter/másodpercről 232 köbméter/másodpercre emelkedne, vagyis több mint kétszeresére nőne. A helyzetet tovább bonyolíthatja Paks I. tervezett üzemidő-hosszabbítása.
„Paks I. folyamatban lévő élettartam-hosszabbítása esetén ráadásul nem csupán néhány évig, hanem évtizedes távlatban működne egymással párhuzamosan a két erőmű” – fogalmazott Jávor Benedek.
Paks I. és Paks II. hosszabb időn keresztül ugyanazt a folyót használná hűtésre, miközben az együttes vízigény lényegesen nagyobb lenne a jelenleginél. Ezért az idei dunai események nemcsak azt vetik fel, hogyan tartható üzemben Paks I. szélsőséges körülmények között, de azt is, hogy a jelenleg tervezett hűtési rendszer megfelelő lesz-e akkor, amikor az új blokkokkal lényegesen nagyobb vízigény jelentkezik.
Ha a Duna állapota egyre kevésbé felel meg azoknak a feltételeknek, amelyekkel az erőművek tervezésekor számoltak, milyen műszaki megoldással adható erre válasz?
Hűtőtornyos technológia kellene?
„Növekvő, és alacsonyabb vízszintekre tervezett szivattyúkapacitásokra lehet szükség, de az igazi megoldást valószínűleg csak egy zárt, például hűtőtornyos technológia alkalmazása jelentené” – fogalmazott Jávor Benedek.
A nagyobb szivattyúkapacitás az alacsony vízállásnál jelentkező vízkivételi problémát enyhíthetné, a zárt hűtési rendszer pedig alapvetőbb változtatást jelentene a jelenlegi technológiához képest. Ennek azonban ára lenne. „Paks II.-nél a zárt, hűtőtornyos megoldás alkalmazása megemeli a projekt amúgy is elszálló árát” – fogalmazott Jávor Benedek, ami szerinte azért különösen érzékeny kérdés, mert Paks II. gazdaságossága már az eredeti tervek mellett is vitatott volt.
Jávor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság eredeti jóváhagyása során arra jutott: Paks II. piaci alapon nem épülne meg, mert várható bevételei nem fedeznék maradéktalanul a kalkulált költségeket, ezért a beruházás állami támogatást tartalmaz. A Bizottság végül jóváhagyta ezt a támogatást, ugyanakkor feltételeket szabott. Jávor értelmezése szerint ezek között olyan feltétel is szerepel, amely korlátozza a beruházáshoz nyújtható további állami támogatást. Emiatt szerinte egy eredetileg nem tervezett, jelentős költségű hűtési rendszer már nem egyszerű műszaki módosítás lenne. „Az azóta jelentősen megnövekedett várható költségekhez egy újabb tétel hozzácsapása egy eredetileg nem tervezett hűtési rendszer megépítésével az EU támogatását nem valószínű, hogy élvezné, ráadásul tovább növelné a projekt amúgy is várható veszteségeit” – fogalmazott. (Az eredeti jóváhagyás egyébként már nem érvényes, az Európai Unió Bírósága 2025. szeptember 11-én jogerősen megsemmisítette a Paks II. atomerőműnek nyújtott állami támogatást jóváhagyó korábbi uniós határozatot – a szerk.)
Újra kell készíteni a környezeti hatástanulmányt
Mennyire tekinthetők még érvényesnek azok a feltételezések, amelyekre Paks II. környezeti engedélyezése épült? Kéri András szerint az idei tapasztalatok után erre már nem lehet a korábbi forgatókönyvek alapján választ adni.
„A környezeti hatástanulmányt bizonyosan újra el kell végezni, hiszen az abban leírt szcenáriók már évekkel ezelőtt megdőltek. A vízhűtés a további klimatikus változások mellett súlyos kockázatokat hordoz” – mondta.
Jávor szintén úgy látja, hogy az idei tapasztalatok alapvetően kérdőjelezik meg azokat a feltételezéseket, amelyekkel a beruházás engedélyezésekor számoltak.
„A klímakatasztrófával együtt járó valós változások a Duna vízhozamában és vízhőmérsékletében teljesen értelmetlenné teszik az engedély feltételezéseit” – fogalmazott. Egy új vizsgálatnak ezért nemcsak a jelenlegi dunai viszonyokat kellene figyelembe vennie, hanem azt is, milyen vízhozamokra, vízállásokra és vízhőmérsékletekre lehet számítani az erőmű több évtizedesre tervezett működése alatt.
Kéri ugyanakkor nemcsak Paks II. környezeti engedélyezését vizsgálná felül. Szerinte az idei események szélesebb energiapolitikai kérdést is felvetnek: a klímaváltozás mellett az öregedő erőmű műszaki kockázataival is számolni kell.
„A klímaváltozás és az erőmű öregedése miatt nem elkerülhető, hogy az atomenergia áramtermelésben betöltött szerepét a kormány újraértékelje” – hangsúlyozta.
Paks II. egészét újra kell értékelni
Jávor Benedek ennél is tovább megy. Szerinte a kialakult helyzetben nem elegendő egyetlen műszaki problémát megoldani, és egy esetleges felülvizsgálat sem korlátozódhat arra, hogy ki építi meg Paks II.-t, milyen szerepet kap a Roszatom, vagy hogyan módosulnak a beruházás szerződéses feltételei.
Álláspontja szerint magát a projektet kellene az alapoktól újra megvizsgálni.
„Amikor a kormány újragondolja a beruházás jövőjét, nem lehet csupán a Roszatom részvételét vagy a szerződést felülvizsgálni” – fogalmazott. Jávor szerint Paks II. kezdettől politikai projekt volt, és az előkészítés, illetve az engedélyezés során a politikai akarat felülírta a szakmai szempontokat. Szerinte ezért nem elegendő a beruházás egy-egy elemét külön-külön felülvizsgálni.
„A paksi hazugságpiramisból nem lehet csupán egy-egy elemet kihúzni. Az egész elfogulatlan, reális újraértékelésére van szükség” – fogalmazott.
Az Energiaklub szerint pedig “Paks II. a fenti okokból egyszerűen nem tud megépülni, a beruházás teljes újratervezése után is egy rendkívül drága, soha meg nem térülő beruházás marad.” Ezzel összecsengő Jávor Benedek végkövetkeztetése: egy valóban átfogó, a megváltozott körülményekkel számoló újraértékelést „Paks II. aligha élhet túl”.
(Disclaimer: Jávor Benedek a Zöld Hangot kiadó Zöld Műhely Alapítvány alapítója, kuratóriumi tagja.)
A Figyelmeztet a Duna: újra kell gondolni Paks II.-t bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
„A fűnyíró hangja lett a hétvégi reggelek nemzeti himnusza”
A városi zöldfelületek kezelése sokáig egyet jelentett a rövidre nyírt, tökéletesnek gondolt gyepekkel. Ám miközben a klímaváltozás, a hőhullámok és az aszály egyre nagyobb kihívást jelentenek, a korábbi gyakorlatok újragondolása elkerülhetetlenné válik.
Zsolnai Balázs okleveles kertészmérnök és növényorvos korábban már válaszolt a Zöld Hang kérdéseire a növényvakság jelenségével kapcsolatban, akkor arról beszélt, miért nem vesszük észre a körülöttünk élő növények jelentőségét, és milyen következményei vannak ennek a társadalmi szemléletnek. Ezúttal egy másik, egyre aktuálisabb témával kerestük meg a szakembert: a hazai városi gyepgazdálkodás problémáival, a rövidre nyírt gyepek ökológiai hatásaival, valamint azzal, hogyan lehetne klímatűrőbb, természetközelibb zöldinfrastruktúrát kialakítani településeinken.
Miért alakult ki Magyarországon ez a különös ragaszkodás a tökéletesen rövidre nyírt gyephez?
A magyar ember és a tökéletesen leborotvált gyep szerelmi viszonya mélyebb gyökerekkel rendelkezik, mint az elsőre tűnik. Bár sokan szeretik ezt a nyugati trend hatására fogni, a jelenség mögött egy komplex történelmi, kulturális és szociológiai fejlődés áll.
A vidéki társadalomban a ház körüli rend a gazda minősítésének egyik legfőbb eszköze volt. A természet tisztelete és rendje szerinti élet a túlélést jelentette. A fű megfelelő időben történő kaszálása gazdasági és okszerű célt szolgált. Nem a rendre való törekvéssel van gond, hanem azzal, ha az torz társadalmi elvárásokon alapszik.
Idéznék egy ide illő gondolatot:
„Tisztelettel kérdezem azoktól, akik úgy élték le az életüket, hogy »mit szól majd a falu népe«, hogy végül mit szóltak?”
A történelmünk sokszor az „úgyse”, „úgyis”, „jó az úgy” gondolkodást erősítette. Ez persze nem kifogás arra, hogy így is kell maradni. Csak közben a természetet nem igazán érdekli, hogy a magyar társadalom mit akar állandóan megúszni. A természetben az alkalmazkodás a túlélés kulcsa.
Milyen történelmi folyamatok erősítették ezt a szemléletet?
A gyepek tövig történő visszavágása olyan beidegződés, amely a 20. század közepének szocialista időszakában vált igazán elfogadottá. Ebben az érában a központi hatalom által szorgalmazott „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom a mérnöki szabályosságot és a természet feletti kontrollt a fegyelmezettség szimbólumává tette.
A növényzet természetes burjánzása a gondatlansággal és a rendetlenséggel azonosult. A leegyszerűsített polgári minták és a bürokratikus köztisztasági elvárások találkozása a nyírt gyep eszményét szülte.
Ez a reflex ma is él. A településüzemeltetők és a lakosság a szakhatósági következményektől, panaszoktól és bírságoktól tartva inkább lecsupaszítják a felületeket.
Ebben szerepet játszik a felelőtlenség, a tudatlanság, a tanulatlanság, a nemtörődömség, valamint a magyar társadalomban tapasztalható rugalmatlanság és az alkalmazkodás hiánya. A legfőbb probléma pedig az, hogy ezekkel együtt a klímaváltozás felér egy apokalipszissel. Vagy már itt is van?
Mi történik növényélettani szempontból, amikor rendszeresen tarra vágjuk a gyepeket?
A radikális fűnyírás a Kárpát-medencei melegedő éghajlaton szakmailag és ökológiailag kifejezetten káros, semmilyen érdemi előnye nincs. Egyetlen vélt indoka a beidegződött, hamis esztétikai „rendérzet” kielégítése.
A levéltömeg visszavágásával megsemmisül a fotoszintetizáló felület. A pázsitfűfélék növekedési pontja a talajfelszín közelében található, ám ha egyetlen vágással a zöld levéltömeg több mint egyharmadát vagy felét eltávolítják, a növény sokkhatást szenved el.
A fotoszintézis visszaesésével a növény a gyökérzónában tárolt szénhidrátokat vonja el a regenerációhoz, ami a gyökérzet visszahúzódásához és gyengüléséhez vezet. A lecsupaszított talajfelszín hősokkot szenved, akár 50 Celsius fok fölé is melegedhet, a nedvesség azonnal elpárolog, a talajélet pedig károsodik. Megszűnik a növényi párologtatás hűtő hatása, ami felerősíti a városi hősziget-effektust, a por képződését és az eróziót. A létrehozott táj ökológiai értelemben egy sivatag.
A rövidre vágott gyep az élővilágot is érinti?
A gyepek rendszerszerű tarra vágása nem csupán a pázsitfűféléket és egyéb lágyszárú növényeket pusztítja el, hanem az érintett területek teljes táplálékhálóját és mikro-ökoszisztémáját bontja le.
A levéltömeg és a virágzatok szisztematikus megsemmisítésével megszűnik a beporzó rovarok és egyéb rovarok alapvető táplálékforrása, ami közvetlen dominóhatást vált ki a rovarevő madárpopulációk és a talajlakó kisemlősök állományában. Ez középiskolai biológia anyag. Régen volt? Volt egyáltalán? Talán a növények alapvető ismeretét kötelezővé kellene tenni.
A hétköznapi gyakorlat mindezek ellenére egészen elképesztő országszerte. Miért ennyire nehéz változtatni ezen a szemléleten?
A jelenség gyökerében a társadalmi léptékű növényvakság és talajvakság áll. A növényvakság során az ember képtelen észlelni és felismerni a környezetében lévő növényeket, valamint képtelen értékelni azok alapvető szerepét a bioszférában és az emberi élet fennmaradásában.
A modern ember számára a növények sokszor csupán passzív, mozdulatlan biodíszletként léteznek. Nem vesszük észre a növényi életfunkciók leállását vagy a zöldinfrastruktúra pusztulását. A növényvakság egyenes következménye a talajvakság. Egyetlen gramm egészséges termőtalajban milliárdnyi mikroorganizmus, baktérium és gomba gyökérkapcsolati rendszere működteti a tápanyag-körforgást.
A tarra nyírt, napsütésnek kitett és kiszáradt gyepek alatt a talaj biológiai aktivitása megszűnik, a szerkezet elporlad, és a termőréteg degradálódik.
Mit kellene változtatni a városi gyepgazdálkodásban?
A klímaválság és a városi hősziget-effektus korában a települési gyepgazdálkodásban gyökeres rendszerszintű váltásra van szükség.
A zöldinfrastruktúra kezelését a természetalapú megoldásokra és a növények ökológiai igényeire kell alapozni. A reprezentatív vagy intenzív használatú területeken fenntartható a gyakori nyírás, de a közparkok, lakótelepi sávok, útkísérő zöldsávok és rézsűk nagy részén át kell térni az extenzív gyepkezelésre. Ez évente mindössze 1–3 alkalommal történő kaszálást jelent, a természetes magzási és szóródási időszakokhoz igazítva.
Ahol a fűnyírás elkerülhetetlen, ott a vágási magasságot 7–8 centiméter környékén kell meghatározni. Nyári kánikula idején a kaszálást teljesen fel kell függeszteni. A városi gyepeket a csapadékvíz-megtartás rendszerébe kell integrálni. Esőkertekkel, szivacsváros-megoldásokkal és többszintű növényállományokkal kell dolgozni. A nagy, kiégésre hajlamos gyepfelületeket ahol lehet, városi minierdőkkel és erdőkertekkel kell kiváltani.
Mit üzen a kertes házak tulajdonosainak?
A magánkert tulajdonosoknak szakítaniuk kell azzal az igénnyel, amely a kerti területeket steril pázsittá, túlzott térkőfelületté és klímaidegen növények gyűjteményévé alakítja.
A kertre komplex, önmagát szabályozni képes mikro-ökoszisztémaként kell tekinteni.
A monokultúrás gyepfelületek arányát csökkenteni kell. A fű helyére többszintű, lombos fákból, gyümölcstermő cserjékből, évelő dísznövényekből és fűszernövényekből álló erdőkertet célszerű kialakítani. A makulátlan pázsit ugyanis nem csupán esztétikai kérdés. Minden mindennel összefügg, és a természetes rendszerekkel való rossz bánásmód hosszú távon saját életfeltételeinket veszélyezteti.
A „A fűnyíró hangja lett a hétvégi reggelek nemzeti himnusza” bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Zöld Hang podcast: Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről
Hogyan építsünk közösségeket? Milyen környezet támogatja a fiatalok aktivitását? Többek között e kérdésekre is választ kerestek Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemen résztvevői.
A Mit kezdünk ezzel a világgal? – Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről című kerekasztal-beszélgetés közreműködői:
Takács Hanna és Juhász Száva a Társadalomelméleti Kollégium képviseletében, Joó Máté a POLIP Egyesülettől, és Szeszák Panka a Bolygó közösségi tértől.
Amiről még szó esett:
- A közösségépítés halála a közöny.
- Nem tanítják a részvételi demokrácia kultúráját.
- Vannak univerzális üzenetek a fiatalok felé?
- Mennyire látják zöldnek a fiatalok a környezetet, a világot?
- Milyen hatása volt a Covidnak a fiatalok szociális életére?
- Hogyan változtatta meg a kormányváltás a fiatalok témafókuszait?
- Ne a kormánytól várjuk a demokráciát, hanem saját magunktól.
A felvételt Szilágyi László rögzítette, és Sarkadi Péter szerkesztette.
A Zöld Hang podcast: Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Zöld Hang podcast: Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről
Hogyan építsünk közösségeket? Milyen környezet támogatja a fiatalok aktivitását? Többek között e kérdésekre is választ kerestek Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemen résztvevői.
A Mit kezdünk ezzel a világgal? – Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről című kerekasztal-beszélgetés közreműködői:
Takács Hanna és Juhász Száva a Társadalomelméleti Kollégium képviseletében, Joó Máté a POLIP Egyesülettől, és Szeszák Panka a Bolygó közösségi tértől.
Amiről még szó esett:
- A közösségépítés halála a közöny.
- Nem tanítják a részvételi demokrácia kultúráját.
- Vannak univerzális üzenetek a fiatalok felé?
- Mennyire látják zöldnek a fiatalok a környezetet, a világot?
- Milyen hatása volt a Covidnak a fiatalok szociális életére?
- Hogyan változtatta meg a kormányváltás a fiatalok témafókuszait?
- Ne a kormánytól várjuk a demokráciát, hanem saját magunktól.
A felvételt Szilágyi László rögzítette, és Sarkadi Péter szerkesztette.
A Zöld Hang podcast: Fiatalok a társadalmi változás lehetőségeiről bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Még Paks kiesését is áthidalhatná a megfelelő energiatárolás
A paksi atomerőmű leállása nem a megújuló energia korlátait, hanem a hazai energiatárolás hiányát teszi látványossá. Miközben a napelemek napközben Paks kiesése mellett is nagy mennyiségű áramot termeltek a nyári kánikulában, estére a tárolók hiánya miatt megnőtt az importigény. Szilva Attila fizikus, a BME és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója, a Furik blog szerzője szerint megfelelő elektromos tárolókapacitással még egy ilyen válsághelyzet hatásai is jelentősen enyhíthetők lennének.
Szerző: Szilva Attila fizikus, a BME és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója, a Furik blog szerzője.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
A napokban leállhat a paksi atomerőmű. Teljesítménye a töredékére csökkent, és még mindig nincs kizárva a teljes leállás sem. Az erőmű 44 éves történetében ilyen még nem történt. Ez önmagában történelmi dolog, de nem ez az egyetlen olyan esemény, ami 2026-ban a klímaváltozás hatását minden korábbinál világosabbá teszi Európában és Magyarországon. Hiszen klímaváltozás nélkül nem lenne ennyire alacsony a vízszint és ennyire meleg az EU legnagyobb folyója.
Erőművi termelés primer források szerinti megoszlása Magyarországon 2026. július végén-augusztus elején. Forrás: a MAVIR honlapjaA MAVIR ábrája az elmúlt néhány nap áramtermelését mutatja. Az alsó sötétkék vonal mutatja a paksi teljesítményt, ami stabilan 2000 MW körül szokott lenni. Ez a teljesítmény kezdett el csökkeni fokozatosan a Duna apadásával a múlt héten, végül pedig teljesen le is állhat a termelés.
Ha a vékony fekete vonal meghaladja a piros terhelést, akkor nettó áramexportőrré válik az ország. Ez történik nyáron napközben, amikor a sárga különböző árnyalataival jelölt napelemek nagyon termelnek. Figyelemre méltó, hogy még akkor is ez volt a helyzet, amikor a paksi atomerőmű teljesítménye a szokásos érték kevesebb mint a felére esett.
A probléma este van, amikor az áramigény kifejezetten magas, különösen melegben, mikor a légkondicionálók intenzíven mennek, de nincs elég rendelkezésre álló forrás. A Dunamenti Erőmű megjavítása után a világoskékkel jelölt esti és éjjeli gázerőművi termelés az elmúlt napokban valamennyire tudott nőni, de ez nem elég a kieső paksi teljesítmény pótlására.
A szürkével jelölt import nagysága ezért a szokásosnál nagyobb. Megfelelő tárolási kapacitás nélkül a paksi termelés kiesésével már napközben is áramimportra szorul az ország, miközben a lakossági és ipari szereplők összefogásának hála az esti terhelés is több száz MW-tal kevesebb lett, mint a szokásos kánikulai napokon.
Aki teheti, továbbra is mérsékelje az áramfogyasztást, vagy legalább ütemezze át az áramhasználatot a nappali órákra olyan esetben, amikor ez lehetséges.
Forradalom történik az energiatárolásban – ideje lenne kihasználniNapközben ugyanis sokkal jobb a helyzet. A napelem-termelés egy kánikulai délben akár a 6-7 GW-ot is elérheti, amivel Magyarország világelső a napenergia arányát tekintve az energiamixben.
A fenti ábrán az élénksárga a hálózatra termelő ipari napelemeket, a narancssárga a vállalati saját célú termelést (SCTE PV), a világossárga pedig a háztartási napelemeket (HMKE) mutatja. A különböző dőlésszögeknek és tájolásoknak köszönhetően az egyes napelemes rendszerek termelési görbéi jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért a háztartási napelemek teljesítményét csak becsülni lehet. (Ezt a mainál sokkal pontosabbá lehetne tenni LiDAR-alapú tetőgeometriai adatok feldolgozásával.)
A tavalyi egész éves napelem-termelési arány 27 százalék volt a magyar energiamixben, ami bőven a 10 százalékos világátlag felett van. A második helyezett Chile 25 százalékkal, ugyanakkor Chilében a tárolási kapacitások is ugyanilyen mértékben nőnek: a tavaly újonnan hozzáadott napenergia 76 százalékát képesek nappalról estére eltárolni.
A jelenlegi, 8 GW feletti névleges napelemes teljesítményt 2030-ra várhatóan kiegészíti majd 4 GW szél is, ami télen és éjszaka fúj jobban, miközben a napenergia aránya is tovább nőhet. Lesz tehát bőséges olcsó és a klímát nem szennyező energia, de a tárolás megoldása egyre inkább kulcskérdéssé válik. Kaliforniában a fenti ábra úgy néz ki most, hogy az esti csúcsteljesítményt 33 százalékban az ipari akkumulátorok biztosítják, ami folyamatosan szorítja ki a klímaváltozást fokozó gázégetést.
Ezért nagyon fontos minapi hír, hogy a kormány ígérete szerint 3 GW-ra nő az ipari akkus áramtárolás (BESS) mérete Magyarországon. A 3 GW elsőre meglepőnek tűnhet, ugyanakkor ipari akkumulátoros tárolás világszinten a 300 GW felé tart, és 2030-ra az 1000 GW sem elképzelhetetlen. Az európai rész ebből nagyjából 50 GW, de a 2030-as új EU-s célok a 200 GW-ot környékezik, 2040-re pedig 500 GW a cél.
Ezen beruházások megvalósítása után akkor sem lenne a mostanihoz hasonló komoly energiaválság, ha az extrém nyári melegben és szárazságban extrém alacsony vízszint mellett Paks részleges vagy teljes leállása újra megtörténne, hiszen lenne bőséges nappalról estére eltárolt napenergia a tárolókapacitások kiépülésével. Ettől még a paksi erőműre szükség van, főleg a téli időszakban, amikor a napenergia-termelés a nyárinál jóval szerényebb.
A hálózati léptékű akkumulátoros tárolás globális összkapacitásának változása. Forrás: Bright Spots Európa meglévő vízerőműveiben nagy kihasználatlan lehetőség rejlikAz akkuparkok telepítése mellett Európában van lehetőség bővíteni a szivattyús tárolási kapacitást is a hálózat fizikai bővítése és a környezet károsítása nélkül is. A szivattyús tároló olyan energiatároló létesítmény, amely villamosenergia-többlet idején vizet szivattyúz egy alacsonyabban fekvő tározóból egy magasabban fekvőbe, majd amikor nagyobb az áramigény, a vizet turbinákon keresztül visszaengedi, és villamos energiát termel. Lényegében helyzeti energiává alakítva tárolja a villamos energiát.
Az EU teljes vízerőművi kapacitása 131 GW, ebből 45–55 GW szivattyús tároló. Az európai vízerőművek hálózati csatlakozásai mindössze 19 százalékban kihasználtak egy friss tanulmány szerint, így nem a tárolókapacitás bővítésében rejlik a legnagyobb rövid távú lehetőség, hanem abban, hogy a vízerőművek jelenleg alig kihasznált hálózati csatlakozásaira további 25 GW új szél- és naperőmű kapcsolható. Felmerül persze új tárolók építése is, a mi régióban ilyen a szlovákiai Málnapatak-projekt ötlete, aminek a státusza jelenleg nem világos.
Tehát ehhez a szivattyús tárolós teljesítményhez zárkózott fel mostanra az ipari akkumulátoros tárolás GW-okban mérve európai szinten. Tárolt energiában még a szivattyús vezet, hiszen az akkuk csak 2-4 órára tárolják az energiát, de a 2030-as évekre eltárolt energiában is paritás jöhet. Ezzel együtt a két tárolási technológia szerepe más, az akkumulátorok elsősorban a napi ingadozások kiigazításában erősek, míg a szivattyús tárolók hosszabb ideig tárolnak. Ez egészülhet ki a jövőben hidrogénes tárolással, bár ott elég nagy a veszteség.
A napenergia ugyanakkor tárolással együtt is kifejezetten olcsó, még az Egyesült Államokban is versenyképes, ahol relatíve olcsó a gáz. Hogy meddig lehet elmenni a napenergiára és akkumulátoros tárolásra épülő rendszerekkel, ahhoz ajánljuk a Volts-podcast legnépszerűbb epizódját, amit tavaly nyáron rögzítettek.
Európai bővítési tervek ipari akkumulátoros áramtároló kapacitásban 2030-ig. A cél a 200 GW megközelítése a jelenlegi 55 GW-ról A nyár meglepetése: Európa elektrifikációs víziójaA tárolás azért lényeges, mert elektromos árammal tudjuk üzemeltetni igazán hatékonyan a minket segítő eszközöket.
Az egyik ilyen eszköz a hőszivattyú, mely igen népszerű a hideg Skandináviában. Egy hőszivattyú nem előállítja, hanem szállítja a hőt, így akkor is jobban járnánk, ha az elégetett gázból először áramot csinálnánk, és azzal hajtanánk meg hőszivattyút (konkrét számítás itt).
A belső égésű közlekedési eszközök esetén pedig az elégetett fosszilis üzemanyag jó része mozgási energia helyett haszontalan hővé válik. Tehát a közúti személy- és teherszállítást is érdemes elektromossá tenni a masszív vasútfejlesztés mellett. Az elektromos autók (és az akkuval is felszerelt vonatok) ráadásul a hálózat stabilitásában is segíthetnek, hiszen az ipari tárolók mellett ezek akkuja is használható tárolása V2G (Vehicle-to-Grid) töltőkkel.
Ezért a nyár talán legfontosabb híre, hogy az EU végre elhatározta, hogy érdemben felgyorsítja a kontinensen az elektrifikációt, ami évek óta 23 százalék körül stagnál. Az ázsiai országok mindeközben 30 százalék felett járnak, így az új EU-s cél, hogy 2040-re a kontinens egésze elérje a 46 százalékos szintet, ami megfelel a mai norvégnak.
Az elektromos energia részaránya az EU végsőenergia-felhasználásában. Forrás: Bright Spots Az akkumulátoripart a tisztább technológa felé kell terelniHa valami klímabarát, attól még az egyéb környezeti hatása helyileg lehet kifejezetten jelentős. Ez igaz akkor, ha a víztározós erőművek bővítéséről beszélünk, igaz az atomenergia kapcsán is, de ugyanígy igaz az akkumulátorok gyártása során is, ahogyan a magyarországi napi hírekből látjuk.
Néhány éve még szinte minden európai elektromos autó nikkel–mangán–kobalt (NMC) akkumulátorral készült, amit folyamatosan szorít ki a lítium–vas–foszfát (LFP). Az LFP energiasűrűsége valamivel kisebb, viszont olcsóbb, biztonságosabb, több töltési ciklust bír ki, és nem használ kritikus fémeket. Ezek kerülnek az ipari hálózati akkumulátorokba is, és ezek fejlesztésében az olyan kínai cégeknek van előnye, mint a CATL.
Az NMC akkuknak nagyobb az energiasűrűségük, hosszabb a hatótávuk, de drágábbak, és ugye nikkelt, illetve kobaltot is igényelnek, ami környezeti és bányászati szempontból rosszabb választás. Ez a profilja a hírhedt gödi gyárnak, de ezt próbálta meg gyártani a csődbe ment svéd Northvolt, és ezzel próbálkozik most a francia Verkor.
Az LFP akkumulátorok energiasűrűsége kisebb, de a mindennapi használatra megfelelnek, ezért egyre népszerűbbek. Éppen ezért az olasz Eni–SERI gyár is lítium–vas–foszfát (LFP) akkumulátorokat gyártana majd, és ezek első körben a fentebb említett ipari tárolókba és ipari járművekbe kerülnének.
Környezeti szempontból mindezeknél sokkal jobb lenne a nátriumionos akkumulátor, ami ugyan nehezebb, mint a lítium, de ipari energiatároló rendszereknél ez nem egy lényeges szempont. Ez a friss Nature-cikk végigveszi a nátriumos innováció helyzetét, hogy mennyire konkurál az olcsó, de környezetileg károsabb lítiumos megoldásokkal.
Hannah Ritchie írt egy új könyvet Clearing the Air címmel, amely végigmegy azokon a kérdéseken, hogy miért jobb a klímának egy elektromos autó egy belső égésűhöz képest, még ha a gyártása szennyezőbb is a jelenlegi technológiai szinten, és ha még sok helyen az energiamix messze nem ideális. De kitér arra is, hogy mennyire áll készen erre az elektromos hálózat, és hogy mi a helyzet a bányászattal.
Mi lesz Európa gazdaságával?A környezeti szempontok mellett ugyanúgy fontosak a gazdasági kérdések is. Európában a jólétünk alapja a különböző eszközök, többek között autók exportálása (Das Auto). És ha a világ ilyen ütemben elektrifikálódik, akkor az európai gyártásnak is ehhez kell igazodnia, hiszen a termékeket jó részben a világ többi részén veszik meg, és épp ennek az exportnak a visszaesése okozza a gondot.
Ezért jó hír, hogy az európai cégek megpróbálják felvenni a versenyt a hőszivattyúk gyártásában Kínával. Ezek képesek hűteni és fűteni is, így a terjedésük hozzájárulhat a fűtés dekarbonizálásához.
Az összkép azért sajnos az, hogy Európa több zöldipari területen elvesztette korábbi előnyét. Lényegében csak a szélturbinák fejlesztésében és gyártásában maradt még mindig jelentős technológiai tudása és versenyképes vállalata. A siker mögött ott van a tudatos dán fejlesztő állami stratégia, miközben Kína a szélturbinák gyártásában is rohamosan zárkózik fel.
Az EU és Kína viszonyáról, az európai elektrifikációs tervekről Cornel Ban, a Copenhagen Business School kutatója beszélt hosszan a Partizánon, amit csak ajánlani tudunk. Az egyik fő téma az autógyártás, foglalkozik a Northvolt kudarcával, de ennél is fontosabbak azok a javaslatok, amelyek arról szólnak, hogyan lehetne mindezt a jövőben Európában jobban csinálni – miért vezetne szinte biztosan kudarchoz a Kínával szembeni teljes protekcionizmus, és miért reménytelen az ipari alkalmazkodást egyszerűen a piacra hagyni.
A kínai nyomás mellett ne felejtsük el, hogy az elektrifikáció történetére egyébként is jellemző az aktív állami szerepvállalás. Enélkül nem épült volna ki az elektromos hálózat a 20. század derekán, nem cseréltük volna le még az elavult gázlámpákat sem. Ezért lényeges, hogy mostani EU-s tervekben szerepel például a töltőállomások bővítése. A konkrét tervekről a G7 írt egy összefoglalót magyarul.
A fosszilis energia még mindig mesterséges árelőnyt élvezPersze sokan mondják, hogy ha az elektrotech annyira versenyképes, akkor úgyis győzni fog egy idő után. A probléma az, hogy a pálya sok esetben a környezetszennyező és kevésbé versenyképes fosszilisek felé lejt jelen pillanatban. Adózási és szabályozási okokból következik, hogy Európa több országában a gázt a fogyasztók jelenleg olcsóbbnak érzik, mint az áramot. Svédország és Bulgária számít e téren jó példának, Magyarország sajnos a táblázat tetején szerepel.
Az elektromos áram és a gáz energiaegységre számított árának aránya az EU országaiban. Forrás: Bright SpotsÁllampolgárként talán azzal tehetünk a legtöbbet, ha segítjük terjeszteni a megoldási irányokat, illetve, ha közvetlenül megkeressük a parlamenti képviselőket, hogy változtassanak az adózási szabályokon, segítsék gyorsítani az elektrifikációt, azaz a zöld átállást.
2026 nyarán minden korábbinál világosabb, hogy minden tizedfokos melegedés számít, amit el tudunk a jövőben kerülni. Ráadásul hosszú távon a zöld átállás hatékonyabb és megfizethetőbb.
A Még Paks kiesését is áthidalhatná a megfelelő energiatárolás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Épüljenek szélerőművek – de ne bárhová
Új lendületet kaphat a hazai szélenergia-termelés: a kormány csaknem 1000 MW új szélerőművi kapacitás kiépítését készíti elő, hosszabb távon pedig 2030-ig 4000 MW elérését tűzte ki célul. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet szerint ez jelentősen erősítheti Magyarország energiafüggetlenségét, csökkentheti az importot és fontos lépés lehet a klímavédelmi célok felé. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szintén üdvözli a szélenergia térnyerését, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy megfelelő tervezés hiányában a beruházások veszélyeztetett madár- és denevérfajok élőhelyeit is károsíthatják, illetve visszafordíthatatlan természetvédelmi károkat okozhatnak. Az egyesület szerint ezért a beruházások helyszíneiről és feltételeiről még a döntések előtt széles körű szakmai egyeztetésre van szükség, hogy a természetvédelmi szempontok a gazdasági és energetikai érdekekkel egyenrangúan érvényesüljenek.
Magyarország az elmúlt években az Európai Unió egyik sereghajtójává vált a szélenergia hasznosításában. Miközben a legtöbb tagállamban az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan épültek új szélerőművek, itthon 2011 óta egyetlen új turbina sem létesült. Most azonban ismét napirendre került az ágazat fejlesztése. A kormány július közepén jelentette be, hogy a vártnál jóval nagyobb piaci érdeklődés mutatkozik a magyarországi beruházások iránt, ezért az eredetileg tervezett 700 MW helyett csaknem 1000 MW új szélerőművi kapacitás hálózati csatlakoztatását készíti elő.
A bejelentés hátterében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júliusban lezárult országos piaci felmérése áll. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerint az első ütem közel egymilliárd euró értékű beruházást jelenthet, miközben a kormány hosszabb távú célja, hogy 2030-ig összesen mintegy 4000 MW új szélerőművi kapacitás létesüljön Magyarországon.
A fejlesztések megvalósításához ugyanakkor a villamosenergia-hálózatot is alkalmassá kell tenni az új kapacitások fogadására. A kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében 533 milliárd forintot fordít hálózatfejlesztésre és okosmérők telepítésére. A beruházások célja, hogy hosszabb távon több mint 4800 MW új megújuló energiatermelő kapacitás kapcsolódhasson biztonságosan a villamosenergia-rendszerhez.
A jelenlegi 325 MW-os hazai szélerőművi kapacitás európai összevetésben alacsonynak számít: Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is mintegy százszor akkora a beépített szélkapacitás, mint Magyarországon.
Olcsó és bőséges energiaforrásAz Energiaklub Szakpolitikai Intézet szerint a hazai adottságok lehetővé teszik a szélenergia jelentős bővítését. Magyar László, az intézet szakértője szerint a magyarországi szélviszonyok kedvezőbbek annál, mint amit a jelenlegi kapacitások sugallnak.
“A szélerőművek kapacitásfaktora (éves kihasználtsága) átlagosan 23-25 százalék körüli Európában. Ezt az értéket a magyar szélerőműpark is képes hozni, ami azt mutatja, hogy a szélpotenciál a Kárpát-medencében egyáltalán nem rossz. A technológia az utóbbi évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül, a ma telepített szélerőművek már bőven 30 százalék feletti kapacitásfaktorral képesek működni. Ez nem azt jelenti, hogy az idő maradék 70 százalékában állnak az erőművek, csak azt, hogy legtöbbször nem a maximum teljesítménnyel működnek. A modern szélerőművek már alacsonyabb szélsebesség mellett is elindulnak, ráadásul magasabbak is, ami segíti, hogy nagyobb szélsebességű légrétegeket érjenek el, így esetükben szinte nincs is olyan időszak, amikor ne termelnének áramot” – mondta el Magyar László, az Energiaklub szakértője.
A szakember szerint a szélenergia a napenergia természetes kiegészítője, és jelentősen hozzájárulhat az ország energiafüggetlenségéhez.
“A szélerőművek tiszta energiát hasznosítanak, ami Magyarországon is rendelkezésre áll, ezáltal jelentősen képesek csökkenteni az importot, és segíteni az önellátást. Ez különösen fontos azokban a napszakokban/évszakokban, amikor kevesebb a hazai napenergia-termelés. A szélerőművek remekül kiegészítik a naperőműveket, hiszen épp az esti órákban és a téli félévben nagyobb az átlagos termelésük” – tette hozzá.
A szélenergia mára világszinten a legolcsóbb áramtermelési módot kínálja életciklusra vetítve. Magyarországon is csupán a napenergia versenyképes vele. A tárolással kombinált nap- és szélenergia-termelés megvalósult projektek és esettanulmányok alapján azt mutatja, hogy mára az energiatárolás integrálása az időjárásfüggő erőművekhez gazdaságosabb alternatívát kínálhat az áramtermelésre, mint pl. egy gázerőmű. Szerinte fontos tudatosítani, hogy a szélerőművek piaci alapon megállnak, állami támogatások nélkül is. Sőt egy szélerőmű egy naperőmű területének töredékét foglalja el, ami lehetővé teszi a mezőgazdasági művelés folytatását a telepítési területeken. Hátránya ugyanakkor, hogy szélerőművet nem lehet akárhova telepíteni, figyelembe kell venni településszerkezeti, természetvédelmi, tájképvédelmi szempontokat is, illetve a telepítés előtt hosszú szélmérés szükséges, hogy ideális helyet választhassanak a szélerőmű telepítéséhez.
Hozzátette: a jelenlegi fejlesztési tervek fontos előrelépést jelentenek, ugyanakkor hosszabb távon ennél is nagyobb szélenergia-kapacitásra lenne szükség.
Javaslatuk alapján legalább fele akkora szélkapacitásra lenne szükség Magyarországon, mint amekkora napenergia-kapacitás kiépül. A napenergia-cél 2030-ra jelenleg 12 ezer MW, ami várhatóan meg is épül, így ideális esetben a szélerőművek legalább 6 ezer MW-ot tennének ki a jövőben. 2030-ra a jelenlegi kormánycélok alapján ennek kétharmada kiépül –
hangsúlyozta Magyar László.
A szélenergia ezzel meghatározó szereplője lehet a jövőben a magyar villamosenergia-termelésnek. 4000 MW szélerőmű a hazai teljes áramfogyasztás ~20 százalékát fedezheti, 6000 MW pedig ~30 százalékát.
“A szélenergia segíteni fogja a jövőben villamosenergia-importunk és gázimportunk jelentős csökkentését, „betömi” a napenergia-szűk időszakokban tapasztalható energiahiányos időszakok egy részét, és olcsóbbá teszi a hálózat üzemeltetését is.”
Természetvédelmi szempontok
A fejlesztések ugyanakkor természetvédelmi kérdéseket is felvetnek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) levélben fordult Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterhez. Az egyesület hangsúlyozza, hogy támogatja a megújuló energiaforrások, köztük a szélenergia arányának növelését, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a beruházások megfelelő előkészítéssel valósuljanak meg.
A szervezet szerint a szélerőművek madarakra és denevérekre gyakorolt hatásai évtizedek óta ismertek. Nemcsak az ütközések okozhatnak pusztulást, hanem a kapcsolódó infrastruktúra miatt élőhelyek is eltűnhetnek. Különösen érzékenyen érintheti ez az olyan fokozottan védett fajokat, mint a parlagi sas, a kerecsensólyom, a kék vércse, a túzok vagy a fehér gólya – áll a levélben.
Éppen ezért az MME országos konfliktustérképet készített, amely 2,5 kilométeres felbontásban mutatja meg azokat a térségeket, ahol a szélerőművek természetvédelmi kockázata kiemelkedő. Az elkészült szakanyagot átadták az illetékes minisztériumoknak, és szakmai együttműködést ajánlottak fel annak érdekében, hogy a jövőbeni fejlesztések során a természetvédelmi szempontok már a tervezés kezdetétől érvényesüljenek.
Valójában a két megközelítés nem egymás ellen szól. Az Energiaklub az energiabiztonságot, az importfüggőség csökkentését és a klímavédelmet hangsúlyozza, míg az MME arra figyelmeztet, hogy mindez nem történhet a hazai természeti értékek rovására.
Éppen ezért most van szükség valódi szakmai és társadalmi diskurzusra. Mielőtt megszületnek a végleges döntések és kijelölik az új beruházások helyszíneit, érdemes közös asztalhoz ültetni az energetikai szakembereket, a természetvédőket, a beruházókat, az önkormányzatokat és a döntéshozókat.
Ha ez a párbeszéd időben lezajlik, Magyarország egyszerre tehet nagy lépést az energiafüggetlenség, a klímavédelem és a természeti értékek megőrzése felé. Ez lenne az a fordulat, amelyből hosszú távon mindenki nyerhet.
A Épüljenek szélerőművek – de ne bárhová bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Vízmegtartás: a jövő évi termés sorsa a tét
Miközben lassan véget ér az idei aratás, már megkezdődik a felkészülés a következő szezonra. Az őszi vetések sikere nemcsak a következő hónapok csapadékán múlik, hanem azon is, mennyi nedvességet sikerül a betakarítás után a talajban tartani. Az Agrárminisztérium támogatásokkal ösztönzi a vízmegtartó gazdálkodási módszerek alkalmazását.
A HungaroMet július 30-i agrometeorológiai elemzése szerint a nagyfokú és súlyos aszály területi kiterjedése nőni fog, és a csapadékhiányt a légköri aszály is súlyosbítja. A talaj a Balatontól nyugatra eső terület kivételével kritikusan száraz állapotban van, a felső fél méteres réteg nedvességtartalma az Alföldön, a Mezőföldön és a Kisalföld jelentős részén a 20 százalékot sem éri el a növények számára hasznosítható víztartalom arányábanA napraforgó elvirágzott, zöld tömege nagyon alacsony, A kukorica öntözetlen állományai a legtöbb helyen nagyon gyengék. Dunántúl legdélebbi részén vannak a kedvezőbb körülmények, másfelé az országban gyakorlatilag a szezon elejétől folyamatosan tartó aszály immár visszafordíthatatlan, nagy károkat okozott, amiket a jelenlegi hőség tovább fokoz – hangsúlyozza a Hungaromet aszályindexe.
A szakemberek szerint az idei aszály azért is rendkívül aggasztó, mert több mérőszám alapján már most megközelíti, sőt egyes térségekben meg is haladja a 2022-es rendkívüli aszály azonos időszakában mért értékeket. Míg négy évvel ezelőtt ezek a szélsőséges állapotok jellemzően csak augusztus második felében alakultak ki, idén már július első felében jelentkeztek. Ez azt jelenti, hogy a növényállományoknak jóval hosszabb időn keresztül kell elviselniük a súlyos vízhiányt.
A talajtakarás most a legfontosabb
A betakarítást követő időszak a talaj megújulásának egyik legfontosabb szakasza, amikor megfelelő talajműveléssel és vízmegtartó megoldásokkal már a következő termés alapjai is megalapozhatók – mutat rá az Agrárminisztérium Zöld Hanghoz eljuttatott háttéranyaga.
Sokan úgy tekintenek a betakarításra, mint a gazdálkodási év lezárására, valójában azonban a következő termés alapjai éppen az aratást követő hetekben dőlnek el. A nyári hőségben a fedetlen talaj rendkívül gyorsan felmelegszik és kiszárad. Éppen ezért különösen fontos, hogy a betakarítás után ne maradjon hosszú időre csupaszon a felszín, mert a talaj ilyenkor jelentős mennyiségű nedvességet veszít.
Ezért fontos a tarló mielőbbi kezelése. A betakarítás után elvégzett sekély tarlóhántás lezárja a talaj felszínét, mérsékli a párolgási veszteséget, elősegíti az árvakelések és a gyomok kelését, amelyek később egyszerre és hatékonyabban irthatók. A megfelelő tarlókezelés emellett javítja a csapadék beszivárgását, és hozzájárul a talaj szerkezetének megőrzéséhez.
Legalább ennyire fontos a növényi maradványok megfelelő kezelése is. A tarlón maradt szármaradványok szakszerű lebontása támogatja a talajéletet, javítja a talaj szerkezetét és hosszabb távon a vízmegtartó képességét is. A szárbontó mikrobiológiai készítmények alkalmazása elősegíti a szerves anyagok lebomlását, miközben csökkentheti a következő kultúra fejlődését kedvezőtlenül befolyásoló hatásokat.
Minden csepp víz számít
A talaj vízmegtartó képességének javítása ma már nem kizárólag az öntözésről szól. Egyre nagyobb jelentősége van azoknak a talajkímélő módszereknek, amelyek segítenek a lehulló csapadékot minél hosszabb ideig a földben tartani.
A talajtakarás ma már nemcsak a kertekben, hanem a mezőgazdasági területeken is egyre fontosabb vízmegtartó megoldás. A szalma, a faapríték, a komposzt, a fűkaszálék vagy az élő takarónövények alkalmazása kedvező körülmények között jelentősen mérsékelheti a talaj párolgását. Emellett hűvösebben tartják a talajt, csökkentik a gyomosodást, és segítenek megőrizni azt a nedvességet, amely a következő növényállomány fejlődése szempontjából kulcsfontosságú lehet.
A talaj szervesanyag-tartalmának növelése, a takarónövények alkalmazása és a talaj biológiai aktivitásának fenntartása szintén hozzájárul ahhoz, hogy a lehulló csapadék nagyobb része hasznosuljon. Az egészséges talaj nemcsak több vizet képes befogadni, hanem azt hosszabb ideig képes a növények számára is elérhető formában tárolni.
Vízmegtartó gazdálkodást ösztönző támogatások
Az elmúlt évek aszályos időszakai azt is megmutatták, hogy a gazdálkodóknak nemcsak szakmai, hanem pénzügyi segítségre is szükségük van ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott klimatikus viszonyokhoz – áll a minisztérium háttéranyagában. Az Agroökológiai Program (AÖP) keretében a gazdálkodók olyan önkéntes vállalásokat tehetnek, amelyek ösztönzik a talajborítás fenntartását, a mulcsozást, a talajkímélő művelést, valamint a mikrobiológiai és talajkondicionáló készítmények alkalmazását. A tarlókezeléshez kapcsolódó gyakorlatok – például a szárbontó baktériumkészítmények használata – nemcsak a támogatási feltételek teljesítését segítik, hanem hosszabb távon a talaj termőképességének megőrzését is szolgálják.
Emellett a KAP Stratégiai Terv keretében vízmegtartó beruházásokra is elérhetők támogatások. Ide tartozhatnak többek között a mikrovízgyűjtők, a tározók, a beszivárogtató rendszerek vagy más, a víz helyben tartását szolgáló fejlesztések. A kisebb gazdaságok és kertészetek számára meghirdetett pályázatok pedig lehetőséget biztosítanak korszerű öntözési rendszerek, talajnedvesség-szenzorok és egyéb víztakarékos technológiák beszerzésére is.
A Vízmegtartás: a jövő évi termés sorsa a tét bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Hőhullámok és többlethalálozás: nem a rekord csúcshőmérséklet a legveszélyesebb
Újabb hőhullám bontakozik ki Magyarországon. A nappali csúcshőmérsékletek mellett azonban arra is érdemes odafigyelni, ad-e enyhülést az éjszaka: ha a hőmérséklet hajnalra sem csökken 20 °C alá, megjelennek a trópusi éjszakák, amikor szervezetünk képtelen rendesen kipihenni magát. Kis Anna és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói az elmúlt fél évszázad mérési adatai alapján kimutatták, hogy az ezredforduló óta országos területi átlagban háromszorosára nőtt a trópusi éjszakák gyakorisága, és egyre hosszabb időszakot fognak át a nyárból.
Szerzők: Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa és Pongrácz Rita, meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Egyre több emberéletet fog követelni az extrém hőség, ha nem teszünk elleneÚjabb hőhullámos időszak kezdődik Magyarországon. A figyelem ilyenkor elsősorban arra irányul, hogy napközben hol és mikor tetőzik a hőmérséklet, pedig az egészségügyi terhelés szempontjából legalább ilyen fontos, mi történik napnyugta után.
2026 júniusa a második legmelegebb volt Magyarországon 1901 óta (22,5 °C-os átlaghőmérséklettel), 2,7 °C-kal meghaladva az 1991–2020-as normálidőszak átlagát. A szervezetet fokozattan igénybe vevő hőséget idén nyáron is átélhettük már egyszer, hiszen a 2026. június 20-án kiadott másodfokú hőségriasztást később meghosszabbították és harmadfokúvá emelték, amely egészen a hónap végéig fennmaradt. A következő napokban is magas hőmérsékletekre számíthatunk: július 30-tól egészen augusztus 4-ig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
Az átlaghőmérséklettel az éjszakák is melegednek, így egyre gyakrabban fordul elő, hogy a napi minimum-hőmérséklet sem süllyed 20 °C alá – ilyenkor beszélünk trópusi éjszakáról. A HungaroMet Napijelentés kiadványai alapján már június 9-én előfordult trópusi éjszaka az ország egy-egy pontján, mely után közel 10 napig nem volt ilyen meleg éjszaka, majd június 18-tól ismét, az ország egyre nagyobb területén megjelentek a trópusi éjszakák. Június 29-én és 30-án 27,1 °C-kal tetőzött eddig a minimum-hőmérséklet idén nyáron, egy-egy állomáson – ekkor szinte a teljes országban 20 °C felett alakultak a minimumok. A július eddig kevésbé volt meleg, először 8-án hajnalban jelentek meg 20 °C feletti minimum-hőmérsékletek az ország közel felén. Ezt követően július 14. és 19. között kisebb-nagyobb területet lefedve fordultak elő trópusi éjszakák. Az utóbbi napokban indult felmelegedési hullám hatására 27-én hajnalra több állomáson újra elérte a 20 °C-ot a minimum-hőmérséklet.
Egyértelműen kimutatható, hogy a hőmérsékleti terhelés miatt az extrém magas hőmérsékletek többlethalálozással járnak együtt. A hőstressz szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősek, a gyermekek, a várandós nők, a krónikus betegségben szenvedők, illetve a szabadtéren dolgozó személyek – de egyébként bárki számára megterhelő lehet, ha elég hosszú ideig fennáll és elég szélsőséges. Az egészségügyi hatások kapcsán gyakran a nappali magas hőmérsékleteket emelik ki, és a rekordoknál is sokszor ezeket kíséri nagyobb figyelem, viszont nem szabad elfelejtkezni az éjszakai minimumok meghatározó szerepéről sem. Ugyanis az éjjeli alvás során a testünk pihen, és ekkor kezd enyhülni a forró nap okozta stressz, azonban ha éjszaka is túl meleg van, ez a szükséges regenerálódás elmaradhat, aminek következtében alvászavar, illetve szív- és érrendszerre ható stressz alakulhat ki. Emiatt a hőhullámok egészségügyi hatásainak vizsgálatakor lényegében mérvadóbb a minimum-hőmérséklet, mint a nappali maximum.
Éjjel-nappal melegebbek lettek a nyarainkÉpp ezért fontos tudnunk, hogyan alakulnak a minimum-hőmérsékletek a nyári időszakban az évek során. Az alábbi ábrán látható, hogy míg az 1971–1990-es időszakban 11-16 °C közti értékek voltak jellemzők hazánkban, addig a 2006–2025-ös időszakban már vitathatatlan eltolódás jelent meg, s a 13-17 °C közti értékek fordultak elő a leggyakrabban. Az erősebb szélsőségeknél is megjelenik a változás: az utóbbi 20 évben a 23 °C fölötti napi hőmérsékleti minimumértékek (a 20 év nyarainak napjait és Magyarország összes rácspontját tekintve) 2040-szer, a korábbi időszakban csupán 31-szer fordultak elő. Megjegyezzük, hogy ezzel párhuzamosan a maximum-hőmérsékleti értékek is növekedtek, még nagyobb mértékben, mint a minimumok, ami a napi hőingás növekedését eredményezte.
Háromszorosára nőtt a trópusi éjszakák számaA trópusi éjszakák számában egyértelmű növekedés látszik Magyarországon, az elmúlt 54 évet (1971–2025) tekintve. Míg az ezredforduló előtt évente átlagosan egy ilyen nap fordult elő, addig a 21. században már évente átlagosan három ilyen napra is számíthatunk, a területi átlagok alapján. Az adatsorból magasan kiemelkedik a 2024-es év, amely hazánkban (és globálisan is) az eddigi legmelegebb volt a mérések kezdete óta. A három nyári hónap közül a legtöbb eset júliusban jellemző, a legkevesebb pedig júniusban.
Egyre korábban érkezik a hőstressz és később az enyhülésAzt is megvizsgáltuk, hogy az adott éven belül mikor fordult elő az első trópusi éjszaka, mely kijelöli a hőstressz potenciális kezdetét: az évek többségében júliusra tehető ez a dátum, azonban ettől eltérő esetekre is találunk példát. Az alábbi animáción összehasonlíthatjuk az elmúlt két évben, azaz 2024-ben és 2025-ben az első trópusi éjszaka (piros színnel jelölve) jelentkezésének dátumát. A fent említett, kiugróan meleg 2024-es évben például már június első harmadában megjelentek a trópusi éjszakák Magyarország déli részén és a hónap végére szinte a teljes területet lefedték. Ezzel szemben az utóbbi időben átlagosnak tekinthető tavalyi nyáron csak június végén figyelhettünk meg először trópusi éjszakát az ország középső részein. Ezt követően a nyár végéig egyre nagyobb területet érintettek a 20 °C vagy azt meghaladó minimum-hőmérsékletek, ám az északkeleti régiókban sok helyen egyszer sem fordultak elő 2025-ben.
Az ország nagyjából felén egyáltalán nem volt jellemző a trópusi éjszaka, ha az 1971–1990-es időszakot tekintjük, illetve adott évben az első és az utolsó előfordulás között jellemzően nem telt el több idő 30 napnál. Az elmúlt 20 évben viszont már szinte mindenhol detektálhattunk ilyen esetet és az időbeli megjelenés is kitolódott: több régióban 40-50 nap is eltelhetett az első és az utolsó megjelenés között, ezzel jelentősen meghosszabbodott a potenciálisan hőstresszes időszak.
A megfigyelhető trendek szemléltetésére évtizedes bontásban is megvizsgáltuk a potenciálisan hőstresszes időtartamok alakulását az országos, területi átlagok alapján: 1976 és 1985 között csak egy-két trópusi éjszaka fordult elő, és ezek között csupán néhány nap telt el, jellemzően július közepe és augusztus eleje között. Az évek előrehaladtával látható, hogy az utolsó előfordulás dátuma későbbre, augusztus közepére-végére tolódott (főleg 2005 után), így a szélsőségesen meleg 2024-ben például még augusztus 20. után is megjelent trópusi éjszaka. Az első előfordulás több évben is júniusra volt tehető az utóbbi években; augusztusi első előfordulás pedig csak egyszer fordult elő 1996 óta. Mindezek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a trópusi éjszakák gyakrabban fordulnak elő és a nyár mindhárom hónapjában jellemzők lehetnek. (Az alábbi animáción minél távolabb van egy évet reprezentáló pont a szaggatott vonaltól, annál hosszabb idő telt el az adott évben az első és az utolsó trópusi éjszaka előfordulásának dátuma között, ami a potenciálisan hőstresszes időszak megnyúlását jelzi).
A hőszigeteken egyáltalán nem garantált a pihenésBudapest belterületén (é.sz. 47,5° k.h. 19,0°) az országoshoz hasonló tendenciát láthatunk a trópusi éjszakák számában. Az 1971–1990-es időszakban az évi átlagos gyakoriság 6 volt, míg az utolsó 20 évet tekintve ez az érték már 17-nek adódott (amelyben a 2024-es év is szerepel a kiugróan magas értékével). Az évi 15 trópusi éjszakát meghaladó esetek általánosságban is gyakoribbá váltak: 2000. előtt mindössze két példát találtunk (1992 és 1994), a 21. században viszont eddig 11 ilyen év fordult elő (amelyekből 2015-ben és 2024-ben a 30 napot is meghaladtuk).
Az épített környezet miatt a városokban még fokozottabb lehet a hőség (városi hőszigethatás), illetve több lehet a trópusi éjszakák száma is. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a sok mesterséges felszín (beton, aszfalt) elnyeli a beérkező sugárzás nagy részét, majd az esti órákban kisugározza azt, ezzel melegítve a környezetét. Továbbá viszonylag kevés a zöld- és vízfelület, amelyek mérsékelhetnék a hőmérsékletet. Emiatt is fontos a várostervezés során figyelembe venni az éghajlatváltozás problémakörét és több, természetalapú megoldást, kék-zöld infrastruktúrát alkalmazni.
Mire készüljünk?A globális felmelegedés miatt várhatóan a napi minimum-hőmérséklet is növekedni fog a következő évtizedekben, ám ennek mértéke nagymértékben attól függ, hogy mikor kezdjük el az üvegházgáz-kibocsátás mérséklését, milyen konkrét forgatókönyv valósul majd meg az évszázad végéig. Annak érdekében, hogy a trópusi éjszakák sokasodásának valószínűségét csökkenthessük, minél hamarabb kellene elkezdeni a jelentős kibocsátáscsökkentést, melyet lehetőleg minél gyorsabban és minél kevesebb fosszilis energiaforrás felhasználásával kell végrehajtanunk.
A vizsgálathoz a legjobb, hazai, minőségileg ellenőrzött, homogenizált, 10 km-es rácsfelbontású, 1971-től rendelkezésre álló, HuClim adatbázist tekintettük, amelyért köszönet illeti a HungaroMet Zrt.-t. A kutatás megjelenését az ECF támogatta.
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
A Hőhullámok és többlethalálozás: nem a rekord csúcshőmérséklet a legveszélyesebb bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Zöld Hang podcast: Szolidáris Közösségek
A Szolidáris Közösségek volt a témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek a X. Zöld Nyári Egyetemnek Szigetszentmártonban.
Milyen helyi szolidaritási kezdeményezések vannak? Mi az az energiaközöség?
Magyarországon ma 18 – zömében nonprofit – energiaközösség működik. Milyen lenne az igazságos rendszerhasználati díj? Hogyan segít az energiaközöség az energiaszegénység ellen? Miben tud segíteni a Szolidáris Gazdasági Központ egy energiaközösség létrehozásánál?
Többek között e kérdésekre adott választ Molnár András a Szolidáris Gazdasági Központ közösségi energia koordinátora Szilágyi László felvételén.
Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.
A Zöld Hang podcast: Szolidáris Közösségek bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Zöld Hang podcast: Szolidáris Közösségek
A Szolidáris Közösségek volt a témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek a X. Zöld Nyári Egyetemnek Szigetszentmártonban.
Milyen helyi szolidaritási kezdeményezések vannak? Mi az az energiaközöség?
Magyarországon ma 18 – zömében nonprofit – energiaközösség működik. Milyen lenne az igazságos rendszerhasználati díj? Hogyan segít az energiaközöség az energiaszegénység ellen? Miben tud segíteni a Szolidáris Gazdasági Központ egy energiaközösség létrehozásánál?
Többek között e kérdésekre adott választ Molnár András a Szolidáris Gazdasági Központ közösségi energia koordinátora Szilágyi László felvételén.
Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.
A Zöld Hang podcast: Szolidáris Közösségek bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Nem elég több fát ültetni: a meglévő erdőket kell megmenteni a kiszáradástól
Az extrém hőségben fehéren világító lombú hársfák sora nem különös természeti látványosság, hanem a hőstressz jele: a fák a fény visszaverésével próbálják védeni leveleiket. Víz nélkül azonban hamar kimerülnek a növényi védekezés lehetőségei. Koncz Péter, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ökológusa, projektmenedzsere szerint a meglévő erdők vízmegtartó képességének és ellenálló szerkezetének helyreállítása annál is égetőbb probléma, mint hogy mennyi új fát ültetünk.
Szerző: Koncz Péter, ökológus, projektmenedzser a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
A 40 fokot közelítő hőségben gyakran láthatunk az út szélén olyan fákat, amelyek lombkoronája mintha fehéren világítana. Jó eséllyel hársfákról van szó, melyek levelük fonákját felfelé fordítva próbálnak minél többet visszaverni a túlzottan erős napsugarakból. Ez azonban csak egy a fák számos, többségében kevésbé látványos védekezési módszere közül. Az út szélén fehéren világító fák azt üzenik: baj van.
Ezek nem az egészséges működés jelei, hanem túlélési stratégiák. És az ország számos pontján már most is jól láthatók a hőstressz tünetei: koronaszáradás, száraz ágak, idő előtti lombhullás és ritkuló erdőállományok. A létért való küzdelem egyre több helyen bizonyul sikertelennek.
A fényvisszaverés mellett a lombkorona külső, erős fényben lévő levelei vastagabb szöveteikkel árnyékolják a lombkorona belsőbb részein lévő leveleket. A fotoszintézis fényvédelmi mechanizmusai is működésbe lépnek: a fölösleges fényenergiát nem hasznosítják, hanem hőként vezetik el, sőt fényként visszaverik így védve a levél sejtjeit a károsodástól.
Kulcsszerepben a vízDe mindezek a védekezési módszerek akkor hatásosak igazán, ha elegendő víz áll a fák rendelkezésére. Így intenzív párologtatással akár több fokkal is hűthetik a lombkoronát, miközben gyökereik egyre mélyebbre hatolnak a talajban a víz után kutatva.
Ahogy azonban a talaj kiszárad, a levelek bezárják a gázcserenyílásaikat, hogy mérsékeljék a vízveszteséget. Ezzel együtt a párologtatás is leáll, a levelek gyorsan felmelegszenek, és beáll a „nyári ősz”: a korai lombsárgulás és lombhullás.
Ha pedig ez nem lenne elég, az aszály által legyengített fákat könnyebben támadják meg az invazív rovarok, mint pl. a kőrisrontó karcsúdíszbogár, amely éppen júniusban jelent meg hazánkban.
A talajban megtartott víz adhatná az erdők számára az igazi védelmet a Kárpát-medence egyre forrósodó nyarai során – azonban, úgy tűnik, keveset teszünk azért, hogy megállítsuk az elszivárgását. Pedig lenne mozgástér.
Örökerdők változatos fafajokkal és jóval kevesebb nagyvaddalA vízmegtartás alapja nem elsősorban egy-egy műszaki beavatkozás vagy új, déli szaporítóanyagok alkalmazása, hanem maga az erdő szerkezete. A folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő-gazdálkodás, a többkorú, elegyes állományok és a kisléptékű, legfeljebb kisebb lékekben végzett fakitermelés mérséklik a párolgási veszteséget, javítják a mikroklímát és növelik az erdők ellenálló képességét.
Az utóbbi évtizedekben hihetetlenül megnőtt a nagyvadállomány, ami nemcsak gazdálkodási, természetvédelmi, hanem vízgazdálkodási probléma is. A túlzott vadnyomás akadályozza a természetes felújulást, elszegényíti a fafajösszetételt, megritkítja a cserje-, gyep- és mohaszintet, csökkenti a talaj árnyékolását és a víz beszivárgását, így rontja az erdők vízmegtartó képességét. A klímaadaptív erdőgazdálkodás egyik alapfeltétele ezért a nagyvadállomány 20–70%-os csökkentése (jelentős területi különbségek mellett), hogy a természetes felújulás és az új telepítések mesterséges védelem nélkül is egyre inkább sikeresek lehessenek.
A Mecsekerdő Zrt. örökerdő-gazdálkodása – Fotó: Koncz Péter, 2024. november 6.A fafajösszetétel is jelentősen befolyásolja az erdők vízháztartását. Ezért indokolt a termőhelyhez kevésbé alkalmazkodó fenyvesek és akácosok fokozatos átalakítása őshonos, elegyes lombos erdőkké. Ezek jobban visszatartják a csapadékot, kedvezőbb mikroklímát teremtenek, csökkentik a tűzveszélyt, és hosszú távon stabilabb vízháztartást biztosítanak. A Mecsektől a Pilisig ma már 15–22 őshonos fafajjal dolgoznak az erdészek a mesterséges felújítások során, miközben a természetes újulatot is támogatják.
Ugyanakkor vannak olyan területek – például a Kiskunság egyes részei –, ahol a klímaváltozás miatt a zárt erdők fenntartása már nem reális. Itt a nyílt erdőssztyepp (erdő-gyep mozaik) vagy a gyepvegetáció megőrzése és helyreállítása jelentheti a hosszú távon fenntartható megoldást.
Széteső, laza szerkezetű lombkorona, valamint földút „vízkivezető” keréknyommal – Fotó: Koncz Péter, 2026. június 9. Sok kis erdei tavacska, okosan tervezett erdei utakA hegyvidéki erdőkben korábban természetes módon alakultak ki kisebb tavak és időszakos vízállások, amelyek lassították a víz lefolyását, segítették a beszivárgást és hűtötték a mikroklímát. Helyreállításuk ma egyre több helyen zajlik, javítva a vízmegtartást és növelve a biodiverzitást, mivel élőhelyet biztosítanak számos vízi gerinctelennek, kétéltűnek és más erdei fajnak. Vizet a tájba, a vizet az erdőbe is.
Kevesen gondolnak rá, de az erdők jelentős vízveszteségét sokszor az erdészeti utak okozzák. A lejtő irányába futó utak összegyűjtik a csapadékot, majd csatornaként gyorsan kivezetik a vizet az erdőből. A megoldás a használaton kívüli utak megszüntetése, a víz visszavezetése keresztirányú árkokkal az erdőbe, valamint rönkgátak, rőzsegátak és hordalékfogók létesítése helyben található fából. Ezek a természetközeli beavatkozások egyszerre lassítják a lefolyást, növelik a beszivárgást és mérséklik az eróziót.
Erdészeti útról lefolyó vízből kialakított tóka – Fotó: Koncz Péter, 2024. november 13.A víz visszatartása nemcsak ökológiai, de erdőgazdálkodói érdek is. Sőt, a meglévő erdők megőrzésével és vízmegtartó képességük helyreállításával már ma nagy segítséget adhatnánk a klímavédelemnek. Sokkal gyakrabban hallhatjuk, hogy több fát kellene ültetnünk, miközben az új erdőknek legalább 40–50 évre van szüksége ahhoz, hogy lombkoronája összezáródjon, saját maga számára is védelmet nyújtó mikroklímát alakítson ki, és valóban ellenállóvá váljon a szélsőséges időjárással szemben.
Kis projektek tanulságos eredményekkelAz elmúlt két évtizedben legalább 20, erdőkhöz kapcsolódó vizesélőhely-rehabilitációs projekt valósult meg Magyarországon. Ezeket egy erdőrestaurációs adatbázis jelenleg is folyamatban lévő elemzése során azonosítottuk.
- Jó példa a Kaszó-LIFE projekt, amelynek keretében mintegy 290 hektáron javították az erdők vízellátását kotrással, gátépítéssel, tavak kialakításával és vízfolyások revitalizációjával. A beavatkozások hatására a talajvízszint 40–50 centiméterrel emelkedett.
- A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Táti-szigeteken mintegy 195 hektáron javította az ártéri erdők vízellátását vízkormányzó műtárgyak létesítésével, vizes élőhelyek kialakításával és őshonos fafajok telepítésével.
- A Fényi-erdőben közel 300 hektáron épültek vízvisszatartó műtárgyak, miközben az inváziós akác visszaszorítása és az erdőszerkezet természetesebbé alakítása is megvalósult.
- A LIFE4OakForests projekt keretében több kis léptékű vízmegtartó beavatkozás történt hegyvidéki tölgyesekben. Helyi faanyagból hordalékfogó rönkgátakat építettek, az erdészeti utakról lefolyó vizet az erdőbe vezették, és kisebb vizes élőhelyeket hoztak létre.
Bár ezek a beavatkozások egyenként kis területet érintenek, vízgyűjtőszinten néhány száz hasonló vízvisszatartó létesítmény és hiányzó ökológiai elem helyreállítása már jelentős javulást eredményezhet az erdők vízháztartásában.
A projektek tapasztalata azt mutatja, hogy a leghatékonyabb megoldások nem egyetlen beavatkozásra épülnek, hanem a vízmegtartást az erdőszerkezet helyreállításával és a természetes folyamatok támogatásával együtt kell megvalósítani.
A víz összehozA vízmegtartás nem csupán erdészeti, hanem társadalmi feladat, amely az erdészet, a vízügy, a természetvédelem, a mezőgazdaság, a vadgazdálkodás és az energiapolitika összehangolt együttműködését igényli. Csökkenteni kell az erdőkre nehezedő kitermelési nyomást, újra kell gondolni a biomassza energetikai felhasználását, és ahol megvalósítható, a tűzifatermelésben az inváziós fafajoknak nagyobb arányban kellene szerepelniük.
A klímaváltozás hatására az erdők kiszáradnak, és egyre inkább szén-dioxid-kibocsátókká válnak. Nem arra hivatottak, hogy ellensúlyozzák a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó kibocsátást. A hőkupolák alatt még védekeznek, de egyre gyakrabban kimerülnek. A stressz jelei ma már mindenki számára láthatók, a megoldások pedig ismertek, alkalmazásuk is megkezdődött. A kérdés az, hogy képesek leszünk-e időben segíteni az erdőknek, hogy azok továbbra is segíthessenek rajtunk. Cselekednünk kell, már nincs mire várni!
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
A Nem elég több fát ültetni: a meglévő erdőket kell megmenteni a kiszáradástól bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.
Új klímatörvény készül: bekerülhet a civil javaslatok egy része
Ősszel új alapokra helyezhetik Magyarország klímavédelmi szabályozását. Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium megerősítette, hogy jelenleg a Vízügyért és Klímapolitikáért Felelős Államtitkárság készíti elő az új klímatörvény koncepcióját, miközben részletesen elemzi azt a civil klímatörvény-javaslatot, amelyet mintegy 200 civil, szakmai és érdekképviseleti szervezet dolgozott ki. A tárca szerint a civil tervezet szakmai színvonala kiemelkedő, és több eleme is bekerülhet a kormány által benyújtandó jogszabályba. Gajdos László miniszter a napokban találkozott is a civil klímatörvény megalkotóival.
“A civil törvénytervezet szövegét a szakértők elemzik és megvizsgálják, hogy mi beépíthető a kormány által előterjesztendő törvénytervezetbe” – kaptuk hírül az Élő Környezetért Felelős Minisztérium sajtóosztályától. A tárca szerint a dokumentum „rendkívül alapos és szerteágazó, európai szinten a legalaposabb törvényekhez hasonlít.”
Hozzátették: a jogszabályalkotók azt is vizsgálják hogy, mely elemeket célszerű törvényi szinten szabályozni, és mely kérdéseket érdemes inkább stratégiákban vagy alacsonyabb szintű jogszabályokban rendezni.
Mindez azért is figyelemre méltó, mert a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Green Policy Center koordinálásával készült civil klímatörvény-javaslatot nemrég mutatták be és adták át a minisztériumnak, ahol az elmúlt 16 évvel ellentétben kifejezetten örültek a civil összefogásban elkészült törvényjavaslatnak.
A kormány már korábban felvette az őszi törvényalkotási programjába a klímavédelmi törvény módosítását, így a kérdés már nem az, hogy lesz-e új szabályozás, hanem az, hogy annak tartalmát mennyiben határozza meg a társadalmi egyeztetés során kidolgozott szakmai javaslat.
Az új törvény megalkotását az Alkotmánybíróság döntése is sürgeti. A testület megsemmisítette a jelenlegi klímatörvény azon rendelkezését, amely 2030-ra legalább 40 százalékos üvegházhatásúgáz-kibocsátás-csökkentést írt elő. A minisztérium szerint „ezt az értéket 50 százalékra kell emelni. Ez jobban segíti hazánkat abban, hogy 2050-re valóban klímasemlegessé váljon.”
Kevés csak a célértéken módosítani
A tárca azonban úgy látja, önmagában a magasabb célérték nem elegendő. „Meg kell fogalmazni arra nézve is a kereteket, hogy ez hogyan elérhető, mi a gazdasági és társadalmi szereplők feladata a fenntarthatóság felé tartó átmenetben.” A szabályozásnak ki kell térnie arra is, miként válthatja fel az ország a fosszilis energiaforrásokat megújulókkal, illetve hogyan csökkenthető az energiafelhasználás. A minisztérium válaszából az is kiderül, hogy az új klímatörvény várhatóan sokkal nagyobb hangsúlyt helyez majd az alkalmazkodásra, mint a jelenlegi szabályozás.
„Magyarország Európa egyik legsérülékenyebb országa a klímaváltozással szemben” – emlékeztetett a tárca. Az Alkotmánybíróság szerint olyan jogszabályi környezetet kell kialakítani, amely biztosítja a Kárpát-medence egyedi tájainak, élővilágának és természeti értékeinek megőrzését. Ennek megfelelően „a törvénynek nagyon alaposan kell foglalkoznia a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz való alkalmazkodással és az éghajlatváltozással szembeni rugalmas ellenállóképesség fejlesztésével.” A minisztérium szerint a jelenlegi klímatörvény erről „szinte semmi megfoghatót nem mondott”. A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei első nyári hőhullám ismét bebizonyította: „muszáj felkészülnünk az elkerülhetetlen hatásokra, amelyek várhatóan egyre gyakoribbak és erősebbek lesznek.”
Abban mindenki egyetért, hogy már nem elég a célértékek egyszerű módosítása, hanem szemléletváltásra van szükség. Ezt erősíti, hogy a csaknem 200 szervezet részvételével elkészült tervezet abból indul ki, hogy a klímaváltozás nem egy szűk környezetvédelmi kérdés, hanem a gazdaság és a társadalom egészének működését meghatározó kihívás.
Több, mint szakpolitika
A törvényjavaslat főkodifikátora, Baranyai Gábor szerint ezért „az éghajlatváltozás nem egy szűk környezetvédelmi szakpolitikai terület, hanem a társadalom és a gazdaság egésze működésének lenyomata. Ezért a javaslat éghajlatvédelmi fókuszú, de széles hatályú fenntarthatósági kerettörvény.” A cél nemcsak a klímasemlegesség jogi kereteinek megteremtése, hanem az energia- és természeti erőforrások használatának csökkentése, a természeti rendszerek megőrzése és helyreállítása, valamint az igazságos átmenet biztosítása is.
A tervezet egyik legfontosabb újítása, hogy a klímapolitikát három egyenrangú pillérre építi: a kibocsátáscsökkentésre, az alkalmazkodásra és a rezilienciára.
Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke szerint a törvénynek nemcsak azt kell meghatároznia, hogyan csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, hanem azt is, hogyan készül fel az ország a hőhullámokra, az aszályra, a vízhiányra, a szélsőséges csapadékra és a természeti rendszerek romlására. Ez a megközelítés látványosan egybeesik azokkal a hangsúlyokkal, amelyeket a minisztérium is kiemelt.
A civil javaslat nemcsak 2030-as, hanem 2040-es és 2050-es célokat is rögzítene, és bevezetné a nemzeti és ágazati karbonköltségvetések rendszerét. Ez azt jelentené, hogy a klímacélok nem maradnának általános politikai vállalások, hanem ötéves, mérhető és számon kérhető kibocsátási keretekhez kellene igazítani az egyes ágazatok döntéseit.
A tervezet másik fontos eleme, hogy a tájat, a talajt, a vizeket, az erdőket és a biológiai sokféleséget nem kiegészítő környezetvédelmi szempontként kezeli, hanem a klímavédelem alapjaként. Külön foglalkozik a vízhiánnyal, a vízmegtartással, a természetalapú megoldásokkal és az ökoszisztémák helyreállításával.
Gálhidy László, a WWF Magyarország programvezetője szerint a törvényben megjelenő szemlélet paradigmaváltást hozhat az erdőgazdálkodás és a természetvédelem együttműködésében, és hosszabb távon a társadalom értékrendjére is hatással lehet.
A javaslat emellett az úgynevezett Igazságos Átmenet Tervvel arra is törekszik, hogy a zöld átállás költségei ne aránytalanul a sérülékeny háztartásokra, gazdálkodókra vagy kisvállalkozásokra háruljanak. Külön foglalkozik az energiaszegénységgel, a vízszegénységgel és a hőhullámok idején jelentkező hűtési szegénységgel.
Tóth Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programvezetője szerint a mezőgazdaság jövője azon múlik, sikerül-e megőrizni a talajéletet, a beporzókat és a táji sokféleséget, míg Mikula Lajos, az AGRYA főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaalkalmazkodás csak a gazdák bevonásával lehet sikeres.
A Új klímatörvény készül: bekerülhet a civil javaslatok egy része bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.