Legfrissebb

A jövő nem teher, hanem lehetőség! címmel tartották meg 2026 június 27. -30. között Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemet. Merre tart Európa zöldpolitikája? – ez volt a fő témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek.

Sokan érezzük, hogy változtatni kell. A kérdés már nem az, hogy miért, hanem az, hogy hogyan. A Zöld Nyári Egyetem négynapos közös gondolkodás és szerveződés volt arról, hogyan lehet ma valódi lépéseket tenni egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom felé. Nem zárt konferencia volt, hanem nyitott tér: viták, műhelyek, stratégiai beszélgetések, közösségi tervezés és kulturális programok találkozása.

2019-ben az európai zöld pártok történelmi eredményt értek el, a klímapolitika pedig az uniós politika egyik központi témájává vált. Azóta azonban sok minden megváltozott: erősödött a szélsőjobb, visszaszorult a klímaügy politikai lendülete, és egyre többen beszélnek „zöld apályról”.

De valóban leépül a 2019 után meghirdetett európai zöld fordulat? Mennyire estek vissza a zöld pártok 2024-ben, és mennyire erősek ma valójában? Miért sikeresek egyes országokban, miközben máshol alig tudnak megerősödni?

A Zöld Nyári Egyetem egyik kerekasztal beszélgetése Európa zöldpolitikájának helyzetéről és jövőjéről szólt. Akiket Szilágyi László felvételén hallunk:

a házigazda Őri Ádám a Zöld Fordulat munkatársa

Köves Nóra a Greens/EFA – Zöldek/Európai Szabad Szövetség (az Európai parlament zöld frakciójának Kelet-Európáért felelős) munkatársa

és Jávor Benedek korábbi zöld európai parlamenti képviselő, 

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy valóban csak a német, skandináv és benelux jóléti társadalmak „luxusa” vajon a zöldpolitika; milyen eltérő stratégiákat követnek a német, holland, belga és francia zöldek; miért erősödik látványosan az angliai Green Party; és milyen lehetőségei vannak a zöld politikának a mediterrán térségben, valamint Kelet-Közép-Európában. További témák voltak:

• Miben különböznek a kelet és nyugat európai zöld pártok?
• A 2024-es választások után most a 720 európai parlamenti képviselőből 270 szélsőjobbos, 53 zöldpolitikus.
• A néppárt színeváltozása és a liberális demokrácia válsága.
•  A kormányzás felőrölte a német zöldeket, ezért esett vissza a létszámuk az EP választásokon.
• Innováció és egység közötti kettős dilemma, a Mercosur megállapodás és a zöldpolitikai dilemmák.
  
  Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Merre tart Európa zöldpolitikája? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Civil szakértők 2026. július 9‑én hozták nyilvánosságra az új klímatörvény-tervezetüket, miután az Alkotmánybíróság egy éve megsemmisítette a jelenlegi klímatörvény 2030-as kibocsátáscsökkentési célját. A 57 oldalas tervezet, melyet másnap hivatalosan is átadnak az Országgyűlés és a Kormány képviselőinek, a korábbi, jelképes erejű szabályozás helyett részletesen foglalkozik a kibocsátáscsökkentéssel, az alkalmazkodással, a társadalmi ellenállóképességgel, valamint a klímaügyek jogi kikényszeríthetőségével. Dr. Sulyok Katalin, a Durham University és az ELTE ÁJK jogásza, az új civil klímatörvény szakmai koncepcióját szövegező jogászi munkacsoport tagjaként elemzi és összegzi a tervezetet.

Szerző: Dr. Sulyok Katalin (Durham University, ELTE ÁJK), az új civil klímatörvény szakmai koncepcióját szövegező jogászi munkacsoport tagja

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

1. Előzmények

Az Alkotmánybíróság az 5/2015. (VI. 30.) határozatában közel pont egy éve megsemmisítette a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvény (klímatörvény) 2030-as, min. 40%-os kibocsátáscsökkentési célját, és 2026. június 30‑i határidővel ambiciózusabb mitigációs, valamint adaptációs és rezilienciaszabályok megalkotására kötelezte az Országgyűlést. A döntést követően több mint 200 civil szervezet részvételével tavaly nyáron elindult egy egyeztetési folyamat, ennek révén először elkészült egy részletes jogalkotási koncepció a leendő az új törvény céljairól, alapelveiről és fő jogintézményeiről. A jelen írás szerzője e koncepció megalkotásáért felelős jogászi munkacsoport tagja. E koncepció alapján alapján készült el az a kodifikációs tervezet, amely már paragrafusokba rendezett jogszabályszöveget tartalmaz, és amit a civil szervezetek a mai napon, 2026. július 9‑én nyilvánosságra hoztak és hivatalosan is átadják az Országgyűlés és a Kormány képviselői részére. A szövegezők azt remélik, hogy a jogalkotó épít majd a szakmai szervezetek javaslataira és azokat átülteti a hivatalos törvényelőkésztő munka során. Az Országgyűlés ugyanis az új klímatörvény kérdését az őszi ülésszakában már napirendjére tűzte.

2. Az új civil klímatörvény: a főbb szabályok

Önmagában már a puszta számok is mutatják, hogy milyen műfaji előrelépést kívánt elérni az új civil tervezet. Az eddigi egy (!) oldalas, tartalmát tekintve is pusztán szimbolikus klímatörvényhez képest az új koncepció, illetve a kodifikált törvénytervezet 57 oldalnyi terjedelmű.

A törvény címe („az élhető éghajlat védelméről”) önmagában is árulkodó. A korábbi „klímavédelem” helyett azt kívánja kifejezni, hogy nem az éghajlat szorul védelemre, hanem a magyar társadalom jelene és jövője, hiszen megfelelő intézkedések nélkül a biztonságos és élhető éghajlat fenntartásának lehetősége van veszélyben.

A tervezet a tartalmát tekintve is sokkal ambiciózusabb és szerteágazóbb, mint a korábbi klímatörvény. Az éghajlatpolitika mindhárom fő pillérről – mitigáció, adaptáció, reziliencia – részletesen rendelkezik, és külön fejezet szól a zöld gazdaságfejlesztés, zöld vállalatirányítás és zöld finanszírozás kérdéseiről, valamint az oktatás, szemléletformálás, kutatás-fejlesztés, innováció szabályairól is.

A tervezet alapelvei a nemzetközi és uniós környezetvédelmi jog alapelvein túl kimondják a visszalépés tilalmát is, amely szerint az éghajlat védelmének jogszabályban foglalt szintje, így különösen az éghajlatpolitika célkitűzései, intézményi alapjai és pénzügyi kerete nem csökkenthető, kivéve, ha ezt arányos, objektív és súlyos közérdek indokolja. A törvénytervezet céljai között, nemzetközi síkon is úttörő módon, megjelenik az elegendőség elve is.

a) Állami feladatoktól az állampolgári kötelezettségig

A tervezet szerint az éghajlatvédelem alapvetően állami, de messze nem csak állami feladat. Fontos kötelezettségeket ró a vállalkozásokra, a pénzügyi szektorra is, és elvi éllel mondja ki minden állampolgár egyéni kötelezettségét is: „Az éghajlat védelméhez mindenki köteles tudásának és képességeinek megfelelően hozzájárulni… a tőle elvárható mértékben köteles közreműködni … kibocsátásának mérséklésében, a természetes nyelőkapacitások védelmében és növelésében, az éghajlatváltozás hatásainak és kockázatainak megelőzésében, mérséklésében, a károk helyreállításában.” E kötelezettségnek nincs szankciója (az nem is lenne életszerű sem kívánatos), ám e szabály nagyon fontos üzenetet hordoz: az éghajlati válság kollektív cselekvési problémájának leküzdésekor senki sem várhat kizárólag az állam, vagy a vállalatok fellépésére. Ráadásul nagyon sok feladatot, például az alkalmazkodás és közösségi reziliencia érdekében alapvetően helyi szinten lehet csak megvalósítani.

Az állami szervek tételes feladatai mellett megjelenik egy átfogó kötelezettsége is arra, hogy az állam meghozzon „valamennyi indokolt, észszerű és megvalósítható intézkedést” a mitigáció, adaptáció és reziliencia kapcsán. A gazdálkodó szervezetek ugyancsak kötelesek valamennyi „indokolt, észszerű és megvalósítható erőfeszítést megtenni tevékenységük káros éghajlati hatásainak és kockázatainak megelőzése, illetve mérséklése, így különösen az országos és ágazati éghajlatpolitikai célkitűzések megvalósítása érdekében.”

Klímatörvény vagy klímakódex?

Az éghajlati válság kezelése valójában a teljes jogrendszer újrahangolását tenné szükségessé. Műfaját tekintve a tervezet azonban most keretjellegű jogszabályt javasol, amely csak az átfogó, általános szabályokat tartalmazná. Bár az éghajlati válság a teljes jogrendszerre hatással van, mégsem életszerű egy minden területre részletesen kiterjedő „klímakódex” megalkotása. Sokkal fontosabb, hogy az általános, átfogó szabályok minél előbb életbe lépjenek. A kitűzött célok megvalósításához pedig később számos ágazati törvényt, kormány‑ és miniszteri rendeletet kell majd alkotni, illetve a meglévő jogszabályokat összhangba kell hozni az új törvényi szabályokkal.

Még e keretjellegű szabályok is meghaladják azonban az 1995. évi környezetvédelmi törvény szabályozási körét, amely pedig jelenleg a környezeti elemekre vonatkozó szabályok legátfogóbb hazai keretét adja. Ennek oka, hogy az érdemi és hatékony éghajlatpolitika szükségképpen a környezeti elemek mellett olyan ágazatokat is érint, mint a vízgazdálkodás, területrendezés, erdőgazdálkodás, egészségügy, oktatás, kritikus infrastruktúrák vagy a honvédelem és katasztrófavédelem így az éghajlat védelméről szóló törvénynek ezen ágazatokra is ki kell terjednie legalább az átfogó szabályok szintjén.

A tervezet tehát nem vállalkozott az összes érintett szektor átfogó, részletes reformjára, ezért – a magyar jogalkotástól nem teljesen idegen módon – mellékletben fogalmaz meg ágazati célkitűzéseket, prioritásokat. E célok az állami működés szinte minden területét érintik, ideértve az egészségügyet, erdőgazdálkodást, közlekedést, a területhasználatot, honvédelmet, vízgazdálkodást és agráriumot. Ezeket későbbi jogszabályokban kell majd konkrét normákká alakítani. Ez a keretjelleg és a melléklet‑logika ugyanakkor kockázatokat is hordoz, mert a tényleges hatás a később megalkotandó tételes szabályok függvénye.

3. Mitigáció: kibocsátáscsökkentés

A tervezet megőrzi az előző klímatörvény hosszútávú 2050‑es nettó klímasemlegességi célját, vagyis azt a vállalást, hogy legkésőbb 2050‑ig Magyarországon egyensúlyba kerüljön a kibocsátott és az elnyelt üvegházhatású gázok mennyisége.

A köztes mitigációs célok jelentősen szigorodnak: 2030‑ig legalább 55%-os nettó és 50%-os bruttó kibocsátáscsökkentést ír elő 1990‑hez képest, 2040‑ig pedig legalább 85%-os nettó csökkentést, az EU célrendszeréhez igazodva. Ezzel a tervezet a megsemmisített 2030-as 40%-os csökkentési célhoz képest lényeges ambícióemelést valósít meg.

a) Nemzeti és ágazati karbonköltségvetés

A törvénybe ugyanakkor nem elég egy darab csökkentési célszámot előírni, sokkal fontosabb a ciklikus tervezés rendszerét felállítani, amely kiszámíthatóvá teszi a kibocsátáscsökkentés ütemezését a következő évtizedekre. Ennek eszköze, a bevett nemzetközi gyakorlatra támaszkodva, a nemzeti és ágazati karbonköltségvetés lesz. A nemzeti karbonköltségvetésekben tízéves időszakra vonatkoznak, az azok felbontását tartalmazó ágazati szénköltségvetésekben pedig ötéves periódusokra nézve határozza meg a Kormány, hogy országos illetve szektorális szinten mennyi üvegházhatású gáz bocsátható ki.

A karbonköltségvetés a hazai szakértőkből álló testület javaslatán alapul majd és azt többek között az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) tudományos eredményeire, EU‑s célokra és az ország gazdasági‑szociális teherbíró képességére tekintettel kell meghatározni.

b) Megújuló energiaforrások

A tervezet, a korábbi szabályoktól eltérően, kifejezetten előírja a szélenergiát az energiamixben. A törvénytervezet új célszámot tartalmaz a megújuló energia részarányára is (legalább 30% a bruttó végső energiafogyasztásban 2030‑ra) és plafont a végsőenergia‑felhasználásra. A fosszilis energia felhasználásának csökkentésére bemeneti oldali szabályozási eszközrendszert rendel el (pl. fosszilis volumenek ütemezett leépítése, ellátásbiztonsági szempontok melletti korlátozások).

c) Felszínborítottság szabályai

A mitigációs kötelezettségek elválaszthatatlanok a karbonnyelők szabályozásától, és így a felszínborítottság kérdésétől. A felszínborítottságra szigorú szabályokat állapít meg: kimondja, hogy Magyarország biológiailag aktív területének kiterjedése és minősége nem csökkenthető; beavatkozás csak megfelelő, időben egyidejű pótlással engedélyezhető, és 2027‑ig országos és tájegységi referenciaértékeket kell meghatározni. Ennek fontosságát feszegeti az épp most futó „Túlbetonozva” c. kampány is, amelyet a Klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért kutatói társaság indított, hogy a lebetonozás elharapózó gyakorlatának kirívóan káros környezeti és klímahatásaira hívja fel a figyelmet. (A lakosságtól beérkezett legelriasztóbb fotókból itt a sajtóban megjelent válogatás)

A tervezet azt is hangsúlyozza, hogy nincs éghajlatvédelem a természeti tőke védelme nélkül. Felállítja a Nemzeti Természeti Vagyontárat, amely az Alaptörvény P) cikke alá tartozó természeti erőforrások (termőföld, erdők, vízkészlet, biodiverzitás, ökoszisztéma szolgáltatás, levegő, táj) nyilvántartását és állapotának követését szolgálja nyilvános és ingyenes adatokkal. A települési önkormányzatoknak pedig kötelező lenne település szintű faállomány-nyilvántartást vezetni.

4. Magyarország „túlélési terve”: Alkalmazkodás és ellenállóképesség (reziliencia)

A tervezet az adaptációt és a rezilienciát közös fejezetben szabályozza, hiszen végső soron mindkettő az éghajlatváltozásból eredő kockázatok kezelését célozza. Különbség e két terület között, hogy amíg az adaptáció az éghajlatváltozás ismert és várható hatásaihoz való alkalmazkodást célozza, addig a reziliencia (rugalmas éghajlati ellenállóképesség és megújulás) célja pedig a társadalom és gazdaság ellenállóképességének fokozása a várható és a váratlan, sokkszerű változásokkal szemben is.

Ennek érdekében a tervezet több helyen az adaptív menedzsment szemléletét érvényesíti, amely szerint az ágazati szabályozásokat és intézkedéseket rendszeresen felül kell vizsgálni a legújabb tudományos adatok és tapasztalatok alapján, ez biztosítja a rendszerszintű tanulást és a tapasztalatok levonása után a reziliens alkalmazkodás érdekében az ágazati feladatok finomhangolását.

A külföldi nemzeti klímatörvényekben kevés példa van a reziliencia részletes szabályozására. A klímatörvények többsége inkább átfogó, elvi célként tételezi a reziliens társadalom kialakítását (például a portugál klímatörvény). Más országokban pedig a természeti katasztrófák utáni újjáépítést konkretizálják a reziliencia szabályai. A civil törvénytervezet ezzel szemben érdemi eljárást is megalkotna a reziliencia megvalósítására: a reziliencia auditot.

Ennek előlépéseként először egy átfogó Reziliencia Stratégiát kell elfogadni, amely országos és ágazati szinten határozza meg a rugalmas alkalmazkodási célokat, több éghajlati forgatókönyv figyelembevételével. Ezt a Stratégiát ötévente felül kell vizsgálni. A Stratégiát követi az ágazati reziliencia felülvizsgálat (audit), amely során az ágazati miniszterek felmérik a releváns klímaveszélyeket, sérülékenységeket a legfontosabb ágazatokban, és konkrét intézkedéslistát készítenek, amelyet utána be kell építeni az ágazati klímacselekvési tervekbe, amelyek összefoglalják a reziliencia fokozása érdekében szükséges jogalkotási teendőket. A tervezet tehát egy folyamatos felülvizsgálati (tanulás), ciklust hoz létre a legfrissebb elérhető tudományos adatok alapján, amelynek eredményeként egy jogalkotási illetve intézkedési listát állapítanak meg a miniszterek. (Ennek végrehajtására lesz ellenőrzési mechanizmus, lásd a 4. pontot)

Ezzel pedig mintegy Magyarország „túlélési tervének” kereteit kívánja megteremteni, hogy a létfontosságú társadalmi funkciók – élelmiszer‑ellátás, ivóvíz, energia, egészségügy, kommunikáció, pénzügyek, a kritikus infrastruktúrák – hosszú távon is fenntarthatóak legyenek sokkszerű események esetén is. Így például előírja, hogy a Kormány ismét felállítja az ország stratégiai élelmiszer- és takarmánytartalékát.  A reziliencia nem csupán környezeti-gazdasági, hanem társadalmi dimenziót is kap, a tervezet több szabálya a közösségi (lakossági) rezilienciát is kiemelt területként kezeli.

5. Intézmények, eljárások: (kiegészített) régiek és újak

Az intézményi rendszer részben meglévő szervekre, részben új testületekre épül. A Parlament, a Kormány és a helyi önkormányzatok klímavédelmi feladatai konkrétan nevesítettek, a klímapolitika stratégiai irányítását pedig egy klímavédelmi kormánybizottság látja el.

a) Tanácsadó testületek

A Nemzeti Klímavédelmi Tanács újonnan felálló szerv, amely független tanácsadó, javaslattevő, véleményező testület, amelynek tagjai nem utasíthatók, ám annak társelnöke a miniszter. A Tanács fő feladata, hogy állást foglaljon az éghajlatvédelmet érintő jogszabályokra irányuló javaslatokról, az éghajlatpolitika országos szintű stratégiai és végrehajtási dokumentumainak a tervezetéről, és állásfoglalás nélkül az előterjesztés nem fogadható el. Az előterjesztésben a Kormány részletes tájékoztatást ad arról, hogy hogyan vette figyelembe a Tanács állásfoglalását.

Emellett létrejönne a Klímapolitikai Tudományos Tanácsadó Testület is, amely szintén független, és természet- és társadalomtudósokból álló testület. Feladata, hogy biztosítsa az állami döntések tudományos megalapozottságát, a legjobb elérhető tudományos eredmények figyelembe vételét. A Tanácsadó Testület tesz javaslatot a nemzeti karbonköltségvetésre, és állást foglal  az éghajlatpolitika országos szintű stratégiai és végrehajtási dokumentumainak tudományos megalapozottságáról.

Szintén új szerv a Klímafinanszírozási Tanács, amely figyelemmel kíséri és rendszeresen értékeli az éghajlatpolitikai célok megvalósítását támogató pénzügyi és tőkepiaci folyamatokat, és az állam valamint a pénzpiaci szereplők együttműködését segíti elő.

b) Önkormányzati feladatok

Az önkormányzatok kötelesek a törvény hatályba lépését követő két éven belül felülvizsgálni a településrendezési, fejlesztési- és szervezési, valamint építési jogszabályait, terveit, eszközeit, valamint jelentős egyedi helyi önkormányzati döntéseit, hogy biztosítsa azok összhangját az új klímatörvénnyel és az éghajlatpolitikai célkitűzésekkel. A 30 000 lakosnál nagyobb településeknek kötelező lenne települési éghajlatvédelmi stratégiát elfogadni, amelynek elkészítéséhez a Kormány anyagi támogatást nyújt.

c) Hatásvizsgálat és kockázatelemzés

Az előzetes éghajlati kockázatelemzés új eljárásként jelenik meg, amely a jogszabály‑ és döntéselőkészítésben tenné láthatóvá, hogy a tervezett intézkedés hogyan érinti az üvegházhatású gázok kibocsátását, az elnyelők kapacitását, a rezilienciát és az adaptációs célokat. A kockázatelemzésnek része lenne a generációs hatásvizsgálat, amelynek lényege, hogy a fontosabb jogszabályok és programok esetén fel kell mérni, hogy azok milyen hatással lesznek a jövő nemzedékek erőforrás‑hozzáférésére, döntési mozgásterére és anyagi terheire.

A környezeti hatásvizsgálat szabályai új szabályokkal egészülnek ki. Egyrészt az engedély megtagadható attól a tevékenységtől, amely jelentős negatív éghajlati hatással jár. A beruházónak számszerűsítenie kell az ún értékláncvégi (Scope 3) kibocsátásokat is fel, amelyek adott esetben a termék fogyasztóinál jelentkeznek, egybevágva az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában támasztott követelményekkel.

d) Tiszta átállási terv

Az EU CSDDD irányelvének mintájára a meghatározott méretű gazdálkodó szervezeteknek tiszta átállási tervet kell készíteni, amelyben többek között részletezik dekarbonizációs vállalásaikat. A tiszta átállási terve hiánya illetve nem megfelelő végrehajtása esetén a hatóság bírságot szabhat ki.

Jogi kikényszerítési eljárások

Az előző klímatörvény egyik legnagyobb hiányossága éppen az volt, hogy nem tartalmazott világos feladatköröket, felelősöket, határidőket, sem jogi kikényszerítési, ellenőrzési mechanizmusokat. A tervezet ezért különösen nagy figyelmet fordít ezekre.

a) Állampolgárok részvételi, információs, kezdményezési jogai

Külön hangsúlyt kapnak az állampolgári részvételi és információs jogokat, amelyeket az Aarhusi Egyezmény már most is biztosít, azonban a törvénytervezet egyértelműsíti, hogy pontosan milyen jogok illetik meg az állampolgárokat vannak az éghajlatváltozás kapcsán. Általános részvételi jogot ad mindenki számára a klímapolitika alakításában, és kimondja, hogy senkit nem érhet hátrány a klímavédelmi részvétel miatt. Kezdeményezési jogokat ad mindenki számára, köztük a gyermekek számára is. Ennek keretében az állampolgárok és szervezeteik jogosultak az éghajlat veszélyeztetésének jelzésére, és az illetékes hatóságok kötelesek meghatározott határidőn belül érdemi választ adni, illetve intézkedni.

Az információs jogok körében a tervezet kimondja a klímavédelmi intézkedések alapjául szolgáló adatok nyilvánosságát. Azokat az állami szerveknek a lehető legszélesebb körben hozzáférhetővé kell tenniük. Létrejönne egy Klímaportál, amely egy központi, online felület, amelyen elérhetők a klímacélok, a karbonköltségvetési adatok, a reziliencia és kockázatértékelések, valamint a főbb stratégiai dokumentumok.

b) A Kormány beszámolási kötelezettségei

A Kormánynak a karbonköltségvetés végrehajtásával, illetve az alkalmazkodás és reziliencia tekintetében is rendszeres beszámolási kötelezettsége lenne előrehaladási jelentések formájában az Országgyűlés bizottságai előtt. Ez megnyitná az érdemi társadalmi-szakmai nyilvánosság lehetőségét. Ebben kulcsszerepe lenne a Jövő Nemzedékek Szószólójának, akinek véleményezési és ajánlástételi joga lenne e beszámolókkal kapcsolatban.

c) A Jövő Nemzedékek Szószólójának új jogkörei

A Jövő Nemzedékek Szószólója több ponton új és önálló jogköröket kapna, amelyhez az alapvető jogok biztosáról szóló, kétharmados törvény módosítására is szükség lesz. A Szószóló véleményezheti a karbonköltségvetés végrehajtásáról szóló jelentést valamint az ágazati reziliencia-jelentéseket, és ajánlásokat tehet ezek módosítására is.

A Szószóló az éghajlatpolitika végrehajtására irányuló közigazgatási döntés ellen indított perben beavatkozóként részt vehet a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesítése érdekében.

Közvetlenül az Alkotmánybírósághoz fordulhat az éghajlatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálata érdekében.

d) Perindítási lehetőség

Az egyik legfontosabb jogi eljárás a karbonköltségvetés elfogadása és végrehajtása lesz. A Kormánynak tételes éves beszámolási kötelezettsége lesz a Karbonköltségvetés végrehajtásáról. A tervezet megnyitja annak a lehetőségét is, hogy a nemzeti karbonköltségvetés elfogadása bíróság előtt kikényszeríthető legyen mulasztási per útján közigazgatási bíróságok előtt.

A nagykibocsátók is felelőssé tehetők, ha veszélyeztetik a karbonköltségvetés végrehajtását egy új, éghajlatveszélyeztetés tényállása esetén. Ha a nagykibocsátók elmulasztják metgenni valamennyi szükséges, észszerű és megvalósítható erőfeszítést a kibocsátások csökkentése érdekében, és ezzel veszélybe kerül a hazai vagy uniós kibocsátáscsökkentési vállalások teljesítése, úgy az ügyész vagy környezetvédelmi egyesület pert indíthat a tevékenység korlátozása, tevékenységtől eltiltás érdekében.

Az éghajlatban okozott kár környezeti kárnak minősül, amelyre a Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemi felelősségi szabályai alkalmazandók. Ez egyfelől megerősíti a „szennyező fizet” elvét klímakontextusban, másfelől utat nyit a klímakárok polgári jogi érvényesíthetősége felé.

A civil szervezetek számára a tervezet perköltségmentességet biztosít az éghajlatvédelemmel összefüggő ügyekben, és elismeri privilegizált ügyféli jogaikat illetve perindítási jogaikat.

8. Hogyan tovább?

Fontos hangsúlyozni, hogy a most közzétett klímatörvény‑tervezet teljes egészében civil kezdeményezés eredménye: a szöveget a hazai környezetvédő és szakmai szervezetek kormányzati felhatalmazás nélkül dolgozták ki. Az élhető éghajlat védelméről szóló tervezet a legégetőbb kérdésekre fókuszált csak, és igyekezik ambiciózus ugyanakkor jogilag megvalósítható intézkedésekre javaslatot tenni, amely tükrözi a hazai civil közösség szakmai tapasztalatait és preferenciáit a legégetőbb hiányosságokról, és a legfontosabb kívánt előrelépésekről. Az új klímatörvény pontos tartalma most már a jogalkotó kezében van.

A Mit mond az új klímatörvény tervezete? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A legtöbben palagázként ismerik az úgynevezett nem hagyományos szénhidrogéneket, és mostanában vita dúl arról, hagyjuk-e őket érintetlenül a föld alatt, vagy örüljünk, hogy van saját gázunk, és hozzuk föl, kerül, amibe kerül. Mielőtt rátérnénk a pro (ipari) és kontra (környezetvédelmi) érvekre, megkérdeztük a tudomány emberét, Dr. M. Tóth Tivadart, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát.

Mitől alakulnak ki szénhidrogén felhalmozódások, és mitől függ, hogy melyikből lesz hagyományos és melyikből nem hagyományos?

A szénhidrogén rendszer kialakulásához kell megfelelő anyakőzet, amelyben a szerves anyag optimális hőmérsékleten és nyomáson több millió év alatt lebomlik, átalakul. A hagyományos szénhidrogéneket az anyakőzettől távol találjuk meg, hiszen a szerves anyag minőségétől függően kőolajjá vagy földgázzá alakult fluidum a keletkezés helyéről elvándorol, migrál. Ott egy tároló kőzetben bezáródik, onnan termeljük ki. A szénhidrogén a keletkezés helyétől néhány tized, sőt, század milliméter átmérőjű pórusokon át vándorol el arra, amerre átjárható a pórustorok annyira, hogy a szénhidrogéneket alkotó molekulák átférjenek.

Miért vándorol el a szénhidrogén?

A nyomáskülönbség miatt a nagyobb nyomású helyről a kisebb nyomású felé igyekszik. Vannak viszont olyan anyakőzetek, amelyekben bár ott van a megfelelő mennyiségű és minőségű primer szerves anyag, és a megfelelő földtani közegben, hőmérsékleten és nyomáson megtörténik a szerves anyag érése, keletkezik szénhidrogén, de olyan picik a lyukak, illetve a lyukak közötti átjárható csatornák, hogy ott még egy szénhidrogén molekula se fér át. Ezért nincs migráció, és a nem hagyományos szénhidrogének ezekben a rendkívül rossz áteresztő képességű kőzetekben csapdázódnak.

Ezek szerint Magyarország területén nem hagyományos szénhidrogének után kutatni a legrosszabb áteresztő képességű kőzetek környékén érdemes?

Igen, ha van ott elég jó minőségű szerves anyag, és megfelelőek voltak az érés közbeni nyomási, hőmérsékleti viszonyok. Túl alacsony hőmérsékleten nem indul el az érés, ám ha túl magas a hőmérséklet, akkor degradálódnak a bonyolult szerves molekulák, és túlérik a szénhidrogén. Kőolaj és földgáz csak egy viszonylag szűk hőmérsékleti intervallumon belül tud kialakulni. Hogy az adott kőzetben jelen lehetnek-e, azt első lépésben különböző geofizikai módszerekkel lehet kutatni. A legfontosabb a szeizmikus mérés, melynek során mesterségesen keltett földrengések segítségével megvizsgálják, hogy a különböző sűrűségű kőzethatárok felületéről hogyan verődnek vissza a mechanikai hullámok. Az így kapott felszín alatti kép alapján megbecsüljük, hol érdemes belefúrni a kőzettestbe.

A kőolajkutatásnak megvan a földtani kockázata, de azt jó eséllyel meg lehet mondani, hogy van-e lent valamilyen folyadék vagy gáz. A hagyományos szénhidrogének a kisebb nyomású helyre igyekeznek, és a pici csatornácskákon átjutva sűrűség szerint differenciálódnak, legfelül lesz a gáz, alatta az olaj, az alatt a víz. Közöttük pedig van egy nagyon jól definiálható víz-olaj határ, mint a zsír a húslevesen, majd egy jól definiálható olaj-gáz határ, és ez alapján viszonylag nagy biztonsággal lehet a készletet is megbecsülni. A nem hagyományos szénhidrogének esetében nincs migráció, ezért a gáz az anyakőzetben csapdázódott. Ezeknek a telepeknek a határa diffúz, nem éles, így nyilván a mennyiségi becslés is problematikus. Ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy a hazai nem hagyományos szénhidrogén vagyon ezer milliárd köbméter nagyságrendű, vagyis borzasztóan nagy érték.

Kérdés, hogy mennyire gazdaságosan termelhető ki onnan. Milyen mélységekből kell felhozni?

Igen, nem hagyományos szénhidrogéneket elsősorban az Alföld legmélyebb zónáiban érdemes keresni, klasszikusan ilyen terület a Makói-árok, a Békési-medence, a Derecskei-árok. Az Alföld területe a Pannon-medencerendszer legmélyebbre süllyedt része. Néhány millió év alatt alakult ki ez a helyenként 5-7 km mély medencerendszer, amelyet föltöltött a Pannon-tó, és ennek az üledékeiből keletkeztek a szénhidrogének, meglehetősen nagy mélységben. A Makó 7-es fúrás például több mint hét kilométer mély. A Békési-medencében és a Derecskei-árokban folytatott fúrások négy kilométernél mélyebbek. Mivel a hőmérséklet lefelé haladva kilométerenként földi átlagban 30 fokkal nő, 4 kilométeres mélységben átlagosan 120 fok lenne, azonban geológiai okokból minden medencében ennél jóval nagyobb a növekedés mértéke. A Makói-árokban 230 fok van az árok fenekén, és a 200 fokot meghaladja a hőmérséklet a Békési-medencében és Derecskén is. Az ilyen pokoli hőmérsékleteket a műszaki szerelvények már nehezen bírják. A hőmérséklet tehát nagyon belejátszik abba, hogy ott mit lehet találni és fölhozni.

Így gondolom, ezek határozzák meg a kitermelhetőség költségeit?

Így van. Ezért különböztetünk meg földtani vagyont, ipari készleteket és gazdaságosan kitermelhető készleteket. Az ipari az, amihez már van technikánk. Gazdaságos az, amit a mai világpiaci ár mellett az adott technikával érdemes kiszedni. Lehet ma gazdaságos az, ami esetleg holnap már nem az. Ezt a három szempontot egyszerre kell tekintetbe vennünk, mert ha az egyiket túlhangsúlyozzuk, akkor elbuktunk.

Azt, hogy “van technikánk”, úgy kell érteni, hogy Magyarországnak? A hazai kutatások főszereplői olyan konzorciumok, amelyekben vannak amerikai, kanadai vállalatok is. Amiatt, hogy nekik van képességük, pénzük, felszerelésük kitermelni?

Igen, hát ez bányajogi, vagy ha úgy tetszik, politikai kérdés, hogy a koncessziókat hogyan írják ki. Meghatározza a pályázók körét, hogy mennyi időre adják koncesszióba a területet, és hogy az adott feltételeknek ki képes megfelelni. A technológia sokkal bonyolultabb, mint a hagyományos szénhidrogének esetében. Egy hagyományos szénhidrogén telep esetén az történik, hogy belefúrok egy kutat a homokkőbe, amelyben egyébként századmilliméteres, tehát szabad szemmel nem látható pórusok vannak, de mégis ott a szénhidrogén. Ha elkezdem szivattyúzni, kialakul egy kisnyomású zóna a kútkörnyezetben, és ide kezd áramolni a folyadék és a gáz, ki tudom termelni. Ám ahol annyira kicsi a kőzet áteresztő képessége, hogy akár nagyon nagy nyomáskülönbség esetén sem tud odaszivárogni a gáz, mert nem fér át a lyukon, ott egyetlen megoldásom van: a tároló kőzetet áteresztővé kell tenni.

A repesztés a kritikák legfőbb célpontja. Hogyan zajlik?

Egy 20-30 méteres szakaszt kizárnak, ami azt jelenti, hogy leküldenek egy ballont négy kilométerre, egy másik ballont harminc méterrel följebb, és a kettő közé vizet eresztenek egyre nagyobb nyomással, egészen addig, amíg az megrepeszti a kőzetet. Úgy igyekeznek tervezni, hogy ne egy nagy törés legyen, hanem lehetőleg összefüggő, bonyolult mikrotörések hálózata járja át a kőzetet, amin keresztül már a folyadék vagy a gáz be tud áramolni a csőbe.

A vegyi anyag mihez kell?

A víznek kicsi a sűrűsége, és nem akar lemenni négy kilométer mélyre, ahol pokoli nagy a nyomás. Kell beletenni olyan anyagot, amelytől a folyadék nehezebb lesz. Emellett kellenek bele kis kerámia labdacsok, amik beáramlanak a keletkező kis repedésekbe, és azokat kitámasztják, hogy ne tudjanak bezáródni. Ezek mellett sokféle anyagot tesznek a fúróiszapba különböző célokkal, de a két legfontosabb szempont a sűrűségnövelés, és a törések kitámasztása.

Ez az anyag egy az egyben visszanyerhető?

Miután az iszap megrepesztette a kőzetet, már nincsen rá szükség, megtisztítják és újra fel lehet használni. Az apró kis kerámia golyócskák – vagyis a proppant – maradnak lent és támasztják ki a mikrotöréseket, ezáltal átjárhatóbbá téve a kőzetet. Ha sikerült egy összefüggő mikrotörés-hálózatot kialakítani, akkor ezen keresztül a gáz be tud áramolni a lyukba.

Ami lent marad, az szennyezi a környezetet?

Hézagkitöltésre leggyakrabban a korundot használják, ami tiszta alumínium-oxid, és nem csinál semmi rosszat odalent.

Akár színmagyar színekben is tündökölhetne egy ilyen kutatás és feltárás, vagy nincs megfelelő minőségű, mennyiségű magyar kapacitás?

Én geológusként a földtani kockázatokat tudom megítélni. Amit kérdez, annak a gazdasági kockázatokhoz van köze. Nyilván nem véletlen, hogy a legtöbb helyen a szénhidrogének kitermelését több cég együtt viszi, így lehet a gazdasági kockázatot csökkenteni – ami persze az egy cégre eső hasznot is csökkenti.

Kicsit olyannak tűnik nekem ez a palagáz-ügy, mint amikor a halászó-vadászó-gyűjtögető törzsekre ráköszönt a hét szűk esztendő, és ráfanyalodnak a jobb időkben ehetetlennek tartott bogyókra is. Megáll a hasonlat?

Inkább azt mondanám, hogy amíg kevesen voltak, elég volt hetente egyszer levadászni egy őzet. Aztán amikor már százszor annyian lettek, mást kellett kitalálni. Ugyanígy mi is most, miután a nem hagyományos szénhidrogén-telepek könnyen elérhető részét már nagyrészt letermeltük, a kevésbé gazdaságos projektek felé fordulunk. Mivel sokat fejlődött a technika, a korábban 65-70 %-osan kitermelt hagyományos földgázmezőkre is visszatérünk a maradék 30%-ért.

Tehát az, hogy a magyarországi ígéretesnek tűnő telepek kitermeléséből végül milyen gazdaságossági mutató jön ki, majd a végén fog kiderülni?

Ez egy nehezen tervezhető vállalkozás, aminek három lába van: milyen a földtani vagyon, hogyan állunk műszakilag, és milyen a világpiaci helyzet. Tehát lehet, hogy miután megköttetett az Irán-USA egyezség, tegnap más volt a válasz, mint holnap. Ha változik a piac, más a megtérülési ráta.

A világpiaci helyzet mostanában percenként változik, miközben ezek rettentő sokára megtérülő beruházások. Évek múlva lesz eredmény – ha lesz -, de a sok pénzt most kell beletenni. A döntésben ugyanakkor fontos szerepet kellene hogy kapjanak a környezeti szempontok. Nemrég számos civil szervezet kezdeményezte, hogy a technológia környezeti kockázatai miatt a kormány állítsa le újabb műveleti területek bevonását. Mit gondol erről?

Környezeti kockázat mindig van, amikor a természet és az emberi társadalom kölcsönhatásba kerül. Az emberiség mindenkor élt a Föld adta lehetőségekkel, és az mindig szükségképpen járt együtt különböző mértékű kockázattal. A kockázat ugyanis – definíciója szerint – valamilyen pozitív valószínűségű, a jövőben bekövetkező negatív hatású esemény. A környezet használatának mindig volt és lesz ilyen értelemben kockázata. Most az esetleges technikai hibákról ne beszéljünk, inkább arról az aggodalomról, hogy a repesztéshez használt fúróiszap esetleg nem a kőzetbe jut, hanem a néhány száz méter mélységben levő ivóvízbázisokat szennyezi el. Elvileg a kőzet mechanikai paraméterei ismeretében meg lehet becsülni, hogy ha nagy nyomású folyadékkal megnyomják, akkor hogyan fog repedni, de elvileg nem kizárható, hogy a kőzet a kútszerkezet mentén függőlegesen repedjen meg. De annak, hogy a repesztéshez használt víz 4 kilométerről feljusson az ivóvizet tartalmazó mélységbe, és azt elszennyezze, nagyon kicsi valószínűségét látom.

Ezt a gáz átszivárgásával kapcsolatosan is fel szokták vetni.

Igen, de átszivárgás természetes módon is előfordul. Szeged környékén például az algyői szénhidrogénmezőben sok természetes gáztelep tartalma átfejtődött ivóvizes rezervoárokba. Mert ha van olyan nyomáskülönbség és megvan a migrációt lehetővé tevő út, akkor a gáz odébb fog állni. Hasonló a válaszom a harmadik aggodalomra, ami a mikrorengésekhez kapcsolódik. Minden esetben, amikor a föld kérge eltörik, mechanikai hullámok indulnak el, és ezek energiát szabadítanak föl. A földrengéseket a felszabaduló energia nagysága alapján szokták osztályozni. A nyékpuszta környéki fúrásokat okolták amiatt, hogy tavaly Szarvas közelében földrengéseket észleltek. Mély meggyőződésem, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz. Pontosan tudjuk, hogy mely törésvonalak mentén pattannak ki természetes földrengések, pusztán azon okból, hogy a Föld kérge folyamatos mozgásban van, és a mozgás miatt felhalmozódó feszültség törésekben oldódik fel. Azok a földrengések, amiket a repesztések okoznak, az elképzelhető legkisebb természetes rengések energiatartományában maradnak. A felszínen semmilyen következménnyel nem jár az, hogy 3-4 kilométer mélyen hidraulikus repesztést végeztek.

Ha jól értem, azt mondja, hogy kockázata ugyan mindennek van, de ha nem követnek el technológiai bakit, akkor nagy kárt nem lehet okozni ezekkel a technikákkal?

A kockázat a definíciójából adódóan nem nulla, de olyan kicsinyek az említett valószínűségek, hogy nyugodtan lehet őket vállalni.

A metánfelszabadulásról nem beszéltünk még…

Amit kitermelünk, az maga a metán – a legegyszerűbb szénhidrogén. Az életet létrehozó bonyolult szerves molekulák bio-, majd geodegradációs folyamatok révén egyre kisebb molekulákra esnek szét. A geológiai környezetben folyton mélyebbre kerülnek, és amikor a molekulák még viszonylag nagyobbak, akkor kőolaj formájában tárolódnak, amikor már egészen picik a molekulák, akkor gáz halmazállapotúak: metán, etán, propán, bután, stb. A metán a lehető legegyszerűbb szénhidrogén: egy szén- és négy hidrogénatomból áll (CH4), és mint a legkisebb, a legszűkebb réseken is átfér. Ahol már nem, az a kőzet az összes többi molekulára is zárt. Ami pedig először tud kiszabadulni, az nyilván a metán lesz. Tehát a nem hagyományos gázokban, abban a mélységben, azon a hőmérsékleten, ahol már nagyon előrehaladott az érés, ott domináns módon a metán van jelen. Persze az nyilván nem cél, hogy a metán direktben kijusson az atmoszférába. Az pedig már egy másik történet, hogy hogyan jut el a kúttól a fogyasztóig, ha egyszer az az igény, hogy a téli fűtéshez legyen olcsó gáz, miközben az üvegházhatású gázok kibocsátását szeretnénk minél lejjebb csavarni. Ezeket az igényeket nehéz egyszerre megoldani.

Ide kapcsolódik a metán elfáklyázásának kérdése is. Miért kell elégetni a nagy nehezen kitermelt metánt?

Általában ott kerül fáklyára a metán, ahol a kőolaj kísérő gázaként van jelen és a mennyisége nem elegendő a gazdaságos csővezetékes szállításhoz. Ilyenkor célszerűbb elégetni, mint kiengedni a légkörbe, hiszen az így keletkező szén-dioxid közel két nagyságrenddel kevésbé hatásos üvegház gáz, mint a metán. Bár van próbálkozás a gazdaságosan nem szállítható metán helyben történő felhasználására pl. gázmotorokban, egyelőre nem ez az általános gyakorlat.

Arra is van válasza, hogy miként lehet közös nevezőre hozni a természetvédelmi illetve Natura 2000 területek védelmét a nem hagyományos szénhidrogének kinyerésével okozott kárral?

Azt gondolom, hogy a felszíni természetvédelmi területeket, nemzeti parkokat, Natura 2000 területeket minden olyan felszíni tevékenységből ki kell zárni, ami aránytalanul nagy kockázatot jelenthet a védendő ökoszisztéma számára. Akkor szabad vállalni a kockázatot, ha lehet úgy indítani a fúrást a felszínről, hogy a cél objektumot elérjük, de ne érintsük a felette levő területet. Évtizedekkel ezelőtt kidolgozták a ferde fúrások technológiáját, így ma már nem muszáj függőlegesen, pontosan a célobjektum fölött indítani a fúrást.

Politikai döntés kérdése, hogy inkább szénhidrogének kinyerésére költjük a pénzt, vagy inkább megújulókra – Ön mire költené?

Ez így nagyon rossz kérdés. Mert nem vagy, hanem is. Egyrészt azért, mert a pillanatnyi technológiai fejlettségünk mellett a megújulók nem tudják kiváltani a hagyományos energiaforrásokat. Másrészt külön kell választani az energiapiacon a hőt és az áramot, mert az áram szállítható, a hő viszont nem. Tehát ha egy adott helyen van geotermikus fűtési lehetőség, akkor ott a hőenergia-igény megoldható geotermikus energiával. Szegeden az elmúlt években 27 geotermikus kút mélyült, 9 termelő, 18 visszasajtoló. Reykjavík után Szeged a másik olyan európai város, amelynek a középületeit és lakótelepeit közel száz százalékban geotermikus energiával fűtjük. De mit csináljunk a geotermikus energiával az Alföld kellős közepén, ahol alig van település? Azt is jól tudjuk, hogy a meleg víz energiasűrűsége nem összevethető az uránércével. Tehát nincs annyi meleg víz a világon, amennyivel az atomerőművet ki lehet váltani. Érdemes tehát vitatkozni azon, hogy a hő- és áramtermelési energiamixen belül mennyi jusson az atomenergiának, mennyi a gázerőműnek, mennyi a kőolajnak, mennyi a megújulóknak. Az energiamix egyes szereplőinek a részarányát a hozzáférhetőség, a műszaki és a gazdasági viszonyok szempontjait mérlegelve kell finomhangolni.

A gyakorlatban inkább lobbialapon szoktak eldőlni ezek a kérdések.

A geológia tudománya abban tud szerepet vállalni, hogy feltárja, hogy áll az ország földtani vagyona. Aztán a műszaki tudományok és a közgazdászok véleményt mondanak arról, hogy a pillanatnyi műszaki felkészültség alapján ennek hány százalékát tudjuk kitermelni, és milyen áron. Az már politikai döntés lesz, hogy a büdzséből mire mennyit fordít a kormány: nem hagyományos szénhidrogének kitermelésére ad pénzt, vagy inkább a szakdolgozók bérének emelésére. Nem gondolom, hogy a homo sapiens egy gonosz faj, amely nincs tekintettel a természeti értékekre. A rézkorban azért szedték össze a követ, hogy abból a rezet kiolvasszák és kalapáljanak maguknak eszközöket. Ennek érdekében nyomot hagytak bizony a környezeten.

Nem hiszem, hogy a környezetvédők elvakultan néznének az emberiség természetalakító ténykedésére. Az viszont mérlegelés tárgya kell legyen, hogy jelen viszonyok között mi a nagyobb kockázat: az, hogy egyes folyamatosan növekvő energiaigényű emberi szükségletek kielégítetlenül maradnak, vagy hogy a bolygó amúgy is erősen leromlott ökológiai állapota illetve az élelemtermelés veszélybe kerül.

Én csak azt mondom, hogy rendszerben kell gondolkozni. Azt például mindenképpen érdemes átgondolni, hogy mondjuk a biogáz mennyire számít zöldenergiának, ha ezért a Bakony több mint száz éves bükköseit kell beáldozni.

A környezetvédők is rendszerben gondolkodnak, csak mások a szempontjaik.

Ha az energia témánál maradunk, én döntéshozói szerepben nem azon bíbelődnék, hogy hagyományos vagy nem hagyományos forrásból szerezzünk hőenergiát, hanem először energiahatékonységi támogatásokra fordítanék nagy összegeket. Minden házat leszigetelnék, hogy kevesebb energiára legyen szükség. Tanítok a környezetmérnök hallgatóknak környezeti földtant, és minden évfolyamon fölteszem a kérdést, hogy a bányászat jó-e vagy sem. Általában 80-90 százalékban az a válasz jön, hogy a bányászat rossz dolog. Miközben a mindenki zsebében ott lapuló mobiltelefonban mintegy 45 féle kémiai elem, s ezek hátterében 45 féle kibányászott ásványi nyersanyag van. A társadalmaknak eltérő a kockázatviselő hajlandóságuk, ezért érdemes beszélni ilyen kérdésekről, hogy mit áldoznánk be a kényelmünkért.

A világ annyira összetett, a fogyasztói társadalom keltette vágyak és a kielégítésükért fizetett árak összefüggései annyira bonyolultak, hogy az emberek nem látják tisztán a dilemmákat. Holott az erőforrások végessége miatt a kérdések egyre inkább leegyszerűsödnek: eszel vagy telefont használsz?

Én azt látom fő problémának, és ebben nagyjából egyetértek a zöldekkel, hogy a legtöbb döntéshozó egy paraméter szerint optimalizál: az olcsóbbat választja. Miközben jó algoritmusokkal akár tucatnyi paraméter közös optimumát tudjuk megtalálni.

Az a gond, hogy a környezeti kockázatok nincsenek beárazva.

Ma már azokat is kezelik az algoritmusok. Az extrém zöld törekvések ugyanúgy egy paraméterre optimalizálnak, és nem veszik figyelembe a rendszer többi szereplőjét, mint az, aki csak azt nézi, mi a legolcsóbb. A káros folyamatok előrejelzésekor valószínűséget vizsgálunk: van-e valamennyi esélye annak, hogy be fog következni. Mint amikor én biciklivel megyek haza, és igyekszem óvatosan menni, de azzal a tudattal ülök a nyeregbe, hogy tudom, nem kizárható, hogy elüt egy autó. Bármely olyan tevékenységnek, amelyik a földi környezettel interakcióba hozza az emberi társadalmat, ugyanezzel a tudattal kell nekiállnunk. A rossz kimenet bekövetkezését minimalizálni kell, de a kockázat sosem lesz nulla.

A Palagáz-dilemmák:  kincs, ami van is, meg nincs is bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Magyar kutatók az elmúlt tizenegy év adatai alapján megvizsgálták, mely megyéket sújtották leginkább a hőhullámok, és hol jártak a legnagyobb többlethalálozással. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai tanszék kutatóinak vizsgálata azt mutatja, hogy a hőhullámok egészségügyi hatása nem mindenütt követi a hőség gyakoriságát, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

Szerzők: Szabó Péter, éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza; Pongrácz Rita, meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A déli-délkeleti megyékben nyaranta átlagosan 2-3 hőhullámos hetet regisztráltak az utóbbi évtized során, Tolna megyében pedig több mint harmadával nőtt a halálozás intenzív hőhullámok alatt. Ez derül ki Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatóinak  elemzéséből, akik azt vizsgálták, hogyan változik a hőhullámok gyakorisága, és egészségünkre gyakorolt hatásuk mennyire mutatkozik meg a hazai halálozási statisztikákban.

Jóval gyakoribbak és intenzívebbek a hőhullámok, mint a múlt század végén

Hőhullám idején az emberi szervezet szempontjából nemcsak az számít, hogy mi a napi maximum-hőmérséklet – legalább ennyire fontos, hogy mennyire melegek az éjszakák, vagyis kap-e esélyt a szervezetünk a regenerálódásra. És minél több napig tart a folyamatos meleg a pihentető éjjeli enyhülés nélkül, annál nagyobb terhelés éri az emberi szervezetet. Épp ezért a hőhullámok hatását legjobban a napi átlaghőmérséklettel lehet mérni: ez az adat jól jelzi az olyan forró időszakokat, ahol már az éjszakák sem adnak enyhülést. Magyarországon a másod- és harmadfokú hőségriadóhoz is ezt a küszöböt használják: ha a napi átlaghőmérséklet egy, illetve legalább három napon át 27 °C felett alakul.

Korábbi elemzéseinkben már bemutattuk, hogy Magyarországon nem igaz, hogy „nyáron mindig is volt forróság”. A hetvenes-nyolcvanas években az ország kis részét leszámítva húsz év alatt egyetlen harmadfokú hőhullámos időszak sem fordult elő, mára viszont ezek rendszeresen megjelennek – az Alföldön és a nagyvárosokban az országos átlagnál két-háromszor is többször. Továbbá egy másik elemzésünk kimutatta, hogy a megfigyelt változások nem tekinthetők természetes ingadozásnak, azaz 90%-os bizonyossággal állítható, hogy az emberi tevékenység miatt lettek gyakoribbak a hőhullámok Magyarországon.

Hűvös Nógrád – forró Csongrád: a hőhullámok nem egyformán sújtanak le megyéinkre

Mivel a halálozási adatok heti felbontásban állnak rendelkezésre, ezért a napi átlaghőmérséklet 27 °C feletti részét hétfőtől vasárnapig összegeztük. Ha ez a heti hőösszeg elérte az 1 °C-ot, az adott hetet hőhullámos hétnek tekintettük; intenzív hőhullámnak pedig azt, amikor ez az összegzett érték egy hét alatt meghaladta a 6 °C-ot. Az elemzést a 19 megyére és Budapestre átlagolva végeztük el a HungaroMet adatai alapján.

Eredményeink azt mutatják, hogy az elmúlt 11 évben, azaz 2015 és 2025 között a május-szeptemberi időszakban a hőhullámos hetek legnagyobb számban az ország déli és délkeleti részén fordultak elő. Csongrád-Csanád megye vezeti a sort 33 héttel, majd sorban Békésben 29, Bács-Kiskunban 27, Jász-Nagykun-Szolnokban 23 ilyen hetet találtunk a maximálisan lehetséges 240 hét alatt, ami azt jelenti, hogy nyaranta átlagosan 2-3 héten át terhelte az ott élők szervezetét a folyamatos, extrém meleg. Ez jól illeszkedik korábbi elemzéseinkhez – az országos átlag sokszor elfedi a valódi területi különbségeket, mert az északi vagy hegyvidéki térségek lefelé húzzák az átlagokat: Nógrádban csupán egyetlen ilyen hetet lehet találni, és Vas megyében is csak hármat.

A szerzők ábrája a HungaroMet adatai alapján számított értékekkel 2024 hozta az eddigi legintenzívebb hőhullámot

Egy másik korábbi elemzésünkben megmutattuk, hogy Budapesten és több, déli-keleti városban a 2024. július közepi hőhullám volt a leghosszabb és egészen eddig egyben a legintenzívebb is. Nem pusztán sokáig tartott, hanem a 27 °C feletti hőösszeg alapján is kiemelkedett: vagyis az emberi szervezetnek nem egy-egy forró napot, hanem tartós, éjjel-nappal fennálló hőstresszt kellett elviselnie. Ez alatt a kéthetes hőhullám alatt Budapesten például 34%-os többlethalálozás történt a 2024-es május-szeptemberi időszak átlagához viszonyítva.

Meglepő helyen magasabb a többlethalálozás

A hőhullámok terhe nem egyenletesen oszlik meg az országban, így érdemes megvizsgálni a megyei többlethalálozást, vagyis azt, hogy a hőhullámos hét alatt mekkora az adott megyében a hőhullámos héten kívüli átlagos halálozási szinttől vett eltérés. Ehhez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 2015 és 2025 közötti időszakra vonatkozó adatait vettük alapul. Elsőre a hőhullámos hetek gyakoriságához nagyon hasonló térbeli eloszlást várnánk, de az eredmények egyáltalán nem ezt mutatják.

Az intenzív hőhullámok idején az átlagos heti többlethalálozás több megyében nagyon erős jelként jelentkezik. Tolnában 35%, Baranyában 28%, Jász-Nagykun-Szolnokban 26%, Bács-Kiskunban 25%, Békésben és Budapesten 24% körüli többlethalálozás történt a 2015–2025 időszakban. Hozzá kell tenni, hogy intenzív hőhullámos hétből csak néhány fordult elő a vizsgált 11 év alatt: pl. Csongrád-Csanádban 2015-ben, 2017-ben, 2022-ben egyszer-egyszer, míg 2024-ben háromszor is. Érdekesség, hogy Csongrádban csak 20% körüli a többlethalálozás, miközben ez Magyarország egyik legmelegebb része – itt éppen ezért valószínűleg jó stratégiákkal készülnek a hőhullámokra, illetve Szegeden a legnagyobb a légkondicionálóval bíró lakások száma is.

A szerzők ábrája a HungaroMet, a KSH és a NEAK adatai alapján számított értékekkel A megyei adatok segítenek a felkészülésben

Egy korábbi, a Másfélfokon megjelent cikkben bemutatott hazai eredmények szerint 2005 és 2014 között a hőhullámos napok alatt átlagosan kb. 15%-kal nőtt a napi halálozás, a nagyon hőhullámos 2015-ös nyáron pedig átlagosan 17%-os többlethalálozást detektáltak. Az itt közölt, 2015–2025 időszakot tekintő, heti felbontású friss elemzésünk az intenzív hőhullámok esetén ennél magasabb értékeket mutat. Eredményeink alapján kijelölhetők azok a megyék, ahol a közegészségügyi rendszereket, a szociális ellátó rendszereket és a hőhullámokhoz köthető stratégiákat célzottabban kellene fejleszteni.

A hőség különösen azoknál jelent nagy terhelést, akik idősek, krónikus betegek, szív- és érrendszeri problémával élnek, kisgyermekek, vagy olyan nagyvárosi lakásban laknak, amely éjszaka sem tud megfelelően lehűlni. Ezért a védekezés nem merülhet ki abban, hogy a legforróbb napokon elismételjük a szokásos tanácsokat: ez fontos, de önmagában csak rövidtávú megoldás.

A tartós hőhullámokra való felkészülésnek az egészségügyi és szociális ellátás, a várostervezés és az többféle intézményi működés alapfeladatává kell válnia. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia is megfogalmazza, hogy középtávon meg kell erősíteni az egészségügyi ellátó rendszereket, nagyobb hangsúlyt fektetve a megelőzésre; hosszútávon pedig az éghajlatváltozást minden szinten be kell vonni az emberi és társadalmi erőforrásokkal kapcsolatos szakpolitikákba.

Köszönjük a 2015–2025 időszak, napi, homogenizált, 10 km-es rácsra interpolált felszíni megfigyeléseket (HuClim) a HungaroMet Nonprofit Zrt-nek, illetve a heti és megyei halálozási adatokat a KSH-nak és NEAK-nak. A kutatás megjelenését az ECF támogatta.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Térképen, hol növelik leginkább a halálozást hazánkban a hőhullámok bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A klímaváltozás hatásait ma már nemcsak a hőmérsékleti rekordokban mérhetjük, hanem a táj átalakulásában is. Magyarország számos térségében szemmel láthatóan romlik az út menti fasorok és erdők állapota, a tartós vízhiány pedig egyre több fát sodor a pusztulás szélére. A közelmúltban készült látványos felvételek újra ráirányították a figyelmet erre a súlyos ökológiai problémára. Dr. Tölgyesi Csabát, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusát kérdeztük arról, mi áll a jelenség hátterében, milyen fajokat érint leginkább a szárazság, és milyen megoldások kínálkoznak a hazai fasorok és erdők megmentésére.

A Magyarországon évről évre pusztító aszály hatásait a bőrünkön érezzük, de nemcsak az embereket viseli meg a hosszan tartó szárazság. Az ország számos pontján szenvednek a fák a szárazságtól. A napokban egy természetbarát látványos felvételeken mutatta be az út menti fák kiszáradását, ez adta az apropóját, hogy megkeressük Dr. Tölgyesi Csabát, aki már többször segítségünkre volt egy-egy jelenség értelmezésében. Korábban az ökológus arról beszélt, milyen hatással van a klímaváltozás a hazai vizeinkre. A Szegedi Tudományegyetem adjunktusa most elárulta, mit kellene tennünk, hogy megmentsük a szomjazó erdeinket.

Kovács Orsolya Facebook-bejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy komoly bajban van az élővilág. Mi állhat az út menti fák kiszáradásának hátterében?

Az utóbbi években a klímaváltozás nyomán egyre több és hosszabb hőhullám sújtja az út menti fákat, melyhez az ország több pontján még jelentős talajvízszint-csökkenés is társult. Ezt a stresszt sok fa már nehezen viseli, és ha nem is pusztul el közvetlenül tőle, kevésbé tudnak ellenállni a kórokozóknak és kártevőknek, melyek egy részének elterjedése szintén a klímaváltozáshoz kötődik.

Leginkább mely fajokat érinti a dolog, és hogyan?

A korábbi faj- és fajtakészlet, melyet út menti fasorok létesítésére alkalmaztak, már nem mindig felel meg a klimatikus és termőhelyi realitásoknak. A döntően nyugat-európai és hegyvidéki elterjedésű fáktól érdemes elbúcsúzni. Ilyen például a korai és a hegyi juhar, melyeket még mindig telepítenek a Tiszántúlon is, ahol egyébként korábban sem voltak őshonosak.

Kihez tartoznak hivatalosan ezek az utakat szegélyező fák? Milyen szervhez? 

Az utak menti fasorok az államhoz vagy az érintett önkormányzatokhoz tartoznak. Gondozásukat a területileg illetékes közútkezelő társaságok, illetve a településkezelői feladattal megbízott önkormányzati cégek végzik.

Nyáron gyakoriak a zivatarok, intenzív viharok hazánkban. Kié a felelősség, ha az egyik fa mondjuk rádől valakire?

A felelősség ilyen esetben az érintett közút kezelőjét terheli. A romló egészségi állapotú fák várhatóan egyre nagyobb kockázatot fognak jelenteni, amit csak tetéz, hogy az aszályos periódusokat a korábbiaknál gyakran intenzívebb viharok szakítanak meg, melyek még egészséges fák esetén is problémát jelentenek. Ezért különösen fontos, hogy a felújított és újonnan létrehozott fasorok fái egészségesek és stabilak legyenek.

Hogyan lehetne orvosolni a problémát? Lehet ehhez valahogy alkalmazkodni? Akár más fajokkal pótolhatók lennének az elpusztult fák?

Az elpusztult példányok helyén olyan fákra van szükség, melyek elviselik a szárazságot és a nyári hőséget. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a fák között is lehetnek inváziós jelleget mutató fajok (például a nyugati ostorfa), így a déli fajokkal való kísérletezésnek van némi kockázata. Az ország szélsőségesebb klímájú részein, elsősorban az Alföldön, célszerű az őshonos flóra ellenállóbb fajait választani, a mezei juhart, tatárjuhart vagy mezei szilt. A porszennyezés, a talajerózió és a hófúvások elleni védelem érdekében az utak mentén szóba jöhet cserjesávok telepítése is, melyek a jelenlegi klíma mellett is életerős állományokat alkothatnak. Virágzási időben egy kökény- vagy vadrózsasáv kifejezetten esztétikus is lehet. A kezelésük már munkaigényesebb, de erre vannak gépesített megoldások is.

Mire kell ügyelni a telepítéskor?

A fajválasztás mellett egy másik megfontolandó szempont a telepítés módja. Jelenleg számos út mellett árkok futnak, melyek a környező területeknél értelemszerűen jobb vízellátottságúak. Ennek ellenére sok fát a meder peremére ültetnek, távol a nedvességtől, sőt, a gyökerek növekedése is korlátozott, hiszen egyik oldalon aszályos időszakban a felforrósodott, száraz mederfallal találják szemben magukat. Az ilyen pozícióba ültetett csemeték halálra vannak ítélve. Ehelyett az árok aljába ültetve életerős, stabil gyökérzetű fákat nevelhetnénk. Az árkok tisztítása lehet, hogy körülményesebb lenne, de a fák legalább túlélnének. Elgondolkodtató, hogy az árok nélküli utak mentén is érdemes mélyedéseket kialakítani faültetés során. Az útról lecsorgó csapadékvíz megtalálná az útját ide, a fák pedig örömmel párologtatnák el, és fordítanák növekedésre.

Ha kitágítjuk a horizontot, országszerte számos helyen szenvednek az erdők. Mit tehetünk a hazai erdőkért?

Országos szinten a jelenleginél jóval progresszívebb erdőtervezési stratégiára van szükség. Ennek az alapja igen egyszerű, a klíma-előrejelzéseknek megfelelő fafajok és állománystruktúra választására kell törekedni. Ez sajnos a legszárazabb, legmostohább területeken a zárt faállományoktól való elbúcsúzást kell, hogy jelentse. Első sorban a Duna-Tisza közi homokhátságon a kiterjedt fenyvesek és lombos faültetvények helyett nyíltabb, ligetes, száraz sztyepprétekkel mozaikoló, ún. erdőssztyepp állományokra van szükség. Ezek faanyagtermelés szempontjából kevésbé produktívak, de ez elmondható a jelenleg haldokló faültetvényekről is.

Ezzel szemben középhegységeink és dombvidékeink nem túl délies kitettségű lejtői és platói alkalmasak zárt erdőknek, de természetesen itt is előre kell gondolkodnunk, és a jelenleginél szárazságtűrőbb fajokkal érdemes a felújításokat végezni. A kifejezetten délies lejtők itt is alkalmasak erdőssztyepp struktúrák irányába való elmozdulásra. Fontos megjegyezni, hogy az alacsonyabb faborítású élőhelyek (a délies lejtők vagy az Alföld szárazabb pontja) nem jelentenek visszalépést vagy értékvesztést. Az erdőssztyeppek a mozaikosságuk, a fajgazdag gyepek és erdőszegélyek következtében minden esetben gazdagabb élővilágnak adnak otthont, mint a faültetvények.

Folyóink árterei is hatalmas potenciállal rendelkeznek. Ezek hasznosításának módjáról komoly szakmai viták folynak.

Egy fontos további erdősítési stratégia az árterekben rejlik. A korábbi árterek jelentős részét a gátakkal lecsatoltuk a folyókról, így nem kapják meg a vízutánpótlásukat; jelenleg sok ilyen terület nem kifejezetten gazdaságos szántóként funkcionál. Ártereink rehabilitációjával, mely ideális esetben az árvizek gravitációs kiengedéséből, kevésbé ideális esetben alacsonyabb vizek aktív átszivattyúzásából állna, jelentős erdősíthető területeket kapnánk. Itt a klimatikus vízhiányt a folyók egészítenék ki, a fák gond nélkül megélnének, sőt olyan vizet párologtatnának el a légkörbe, mely különben kárba veszne – ellentétben a homokhátsági erdők párologtatásával. E párologtatás regionális klímamérséklő, esetleg csapadéknövelő hatással bírna. Összefoglalva tehát, klímaváltozás ide vagy oda, a hazai erdőknek van jövője, de csak akkor, ha a realitások szerint átállítjuk a korábbi berögződéseinket.

Fotó: Kovács Orsolya

A Kiszáradó út menti fasorok: így alakul át a magyar táj bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

7 éve polgármestere a közel 4000 lakosú Pilisborosjenőnek Tömöri Balázs. A zöld szemléletű városvezető korábban aktív zöld civil aktivista volt, és ez az elszántság jól jön most például a zöldvédelmi és klímaharcban is. Szilágyi Lászlóval sétáltak a településen.

Amiről szó esik:

• Hogyan lett a polgári szolgálatos Hulladék Munkaszövetségeből polgármester?
• Miért nagy probléma az agglomerációs betelepülési nyomás?
• Hogyan sikerült megmenteniük a környező erdőket a tarvágástól?
• Mi az a patakhozzáférési program? Hogyan sikerült parkolóból vizes élőhelyet létrehozni.
• Hogyan lett Jenő az önkormányzat macskája?
• Mi lesz az M0 körgyűrű terveivel?
• Vízkorlátozás.  Mészáros és Mészáros 17 milliárdos ivóvíz pályázati mutyi – csúszó beruházások, rossz tervezés.
• A 10-es út mentén van egy településrész, ahova egy ingatlanbefektető 6000 fős beruházást szeretne, emiatt több tízmilliárdos pereskedésben áll az önkormányzat az ingatlanbefektetővel.
• A 13 millió Ft. eszmei értékű 140 éves védett mezei juhar évi 3600 kg. port köt meg, 517 kg oxigént termel 470 kg. CO2.t köt meg. Miért jelképes ez a fa?   
• Kommunikáció a lakossággal. Mi az a tudós kávéház, és a kocsma kvíz?
• Waldorf iskola udvarán van egy óriásfestmény: a klímaváltozás és a művészek felelőssége.  A Waldorf projekt keretében lett nyilvános WC is.
• Látogatóban a „nagy a traktor” bábfesztiválon. A teve sziklától az egri vármaketttig.

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: településvezetés zöld szemmel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az Európát sújtó hőhullám különösen fókuszba helyezte a klímaváltozás elleni fellépés kérdését. A júniusban Bonnban rendezett ENSZ-klímatárgyalások ugyanakkor azt is megmutatták, milyen nehéz nemzetközi megállapodásra jutni a kibocsátáscsökkentésről és az energiaátmenetről. Több kulcsfontosságú kérdésben nem született megállapodás, miközben egy figyelemre méltó geopolitikai változás is kirajzolódott: Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint a fosszilisenergia-termelő országok továbbra is igyekeznek lassítani az energiaátmenetet, miközben a következő hónapok meghatározóak lehetnek a novemberi COP31 klímakonferencia sikeréhez.

Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója és senior klímapolitikai tanácsadója

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A tavalyi belémi klímakonferencia (COP30) komoly bizalomvesztést okozott a nemzetközi közösségben, illetve a nagy olajtermelő országokon kívül minden ország csalódottan távozott az Amazonas torkolatában fekvő városból. Emiatt az elmúlt hónapokban a kormányok képviselői gyakran adtak hangot abbéli igényüknek, hogy újra vissza kell építeni a bizalmat egymás és a nemzetközi klímatárgyalások iránt, illetve, hogy a politikai játszmák miatt végre a technikai munkának kell teret adni. A belémi klímakonferencia kihívásai miatt még az Európai Unióban is elindult egy reformfolyamat, hogyan tud a blokk eredményesebben fellépni a klímatárgyalások során, az iráni olajárválság miatt sokan gyorsabb energiaátmenetre szólítottak fel, míg az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el az államok felelősségéről a klímaváltozás elleni fellépésre.

Ilyen előzmények után rendezték meg nemrég a németországi Bonnban az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) 64. időközi ülésszakát (SB64), ahol sokak által kért „bizalomépítő gyógyulási folyamatnak” és a technikai munkának kellett volna megkezdődnie. A két héten át tartó klímatárgyalások után, amelyeket az energiaátmenetről és a tudományos kérdésekről folytatott viták osztottak meg, az ENSZ klímaügyi vezetője csalódottságának adott hangot, és elítélte a kormányokat amiatt, hogy a már vállalt kötelezettségeik közül „mazsoláznak” és lassítják a tárgyalásokat.

Bár a tárgyalások jól indultak azzal, hogy a sokéves gyakorlattal szemben nem voltak viták a napirendek felett, így csúszás nélkül neki tudtak kezdeni a résztvevők a munkának, sajnos állandó politikai viták lassították a folyamatot a tudományos, pénzügyi, kibocsátáscsökkentési és kereskedelmi kérdések terén.

A tárgyalások utolsó óráiban a résztvevők megpróbáltak – sikertelenül – olyan megállapodást elérni, amely egyensúlyt teremtett volna egyrészről az ambiciózus országok – mint a kis szigetországok, a legkevésbé fejlett országok és a fejlett országok – azon törekvése között, hogy a tudományos eredményekkel összhangban felgyorsítsák a kibocsátáscsökkentést célzó munkát, másrészről az olajországok azon kérése között, hogy megvitassák a kereskedelem és a klímaváltozás kapcsolatát. Ez utóbbi törekvés az EU klímapolitikáját helyezné górcső alá annak érdekében, hogy lassítsa az uniós energiaátmenetet, amely az olajtermelő országok bevételeit veszélyeztetné.

A tárgyalások végül valóban patthelyzettel zárultak: az országok legalább három kulcsfontosságú klímavédelmi területen – köztük az alkalmazkodás és a kibocsátáscsökkentés ügyében – nem tudtak megállapodni a zárókövetkeztetésekről. Ez azt jelenti, hogy a kérdéseket a novemberben, Törökországban megrendezendő COP31 konferencián tárgyalják újra.

Támadás a tudomány ellen, Kína a klímatárgyalások egyik új kulcsszereplőjévé léphet elő

A klímaváltozás elleni fellépés legfontosabb eszköze a kibocsátáscsökkentés, amely azonban a bonni tárgyalások során is folyamatos támadások alatt állt. A 2015-ben elfogadott Párizsi Megállapodás gerincét az az ambíciómechanizmus adja, amely keretében időről időre, a Globális Értékelés (Global Stocktake – GST) folyamat során, az országok számot vetnek arról, hogyan állnak a klímaváltozás elleni fellépés terén, majd ennek eredményéhez igazítják a nemzeti vállalásaikat, az úgynevezett Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulásaikat (Nationally Determined Contributions – NDC). A következő ilyen értékelésre 2028-ban kerül majd sor, azonban a technikai előkészítésének már idén meg kell kezdődnie. Az értékelés egyik fő alapját az ENSZ tudományos tanácsadó testületének, az IPCC-nek a jelentései adják. Ezt a testületet hitelessége megkérdőjelezésével folyamatosan igyekeznek ellehetetleníteni a fosszilisüzemanyag-termelő országok, a jelentés következtetéseit pedig megpróbálják távol tartani a következő értékeléstől.

Ez ellen tüntetve klímaváltozásnak kitett fejlődő és fejlett országok koalíciója nemzetközi sajtótájékoztató keretében vette védelmébe a tudományt és annak művelőit, valamint állította pellengérre a fosszilisenergia-érdekeket követő országokat, amiért azok összehangolt támadásokat indítottak a tudomány ellen.

A konkrét lépéseket megvitató kibocsátáscsökkentési munkaprogram (Mitigation Work Program – MWP) esetében, elsősorban a fosszilis tüzelőanyagokat termelő országok ellenállása miatt, annak 2022-es létrehozása óta nem történt érdemi előrelépés, mivel az országok nem tudtak közös álláspontra jutni a program hatókörét és célját illetően. Bár a munkaprogram folytatásáról és annak felülvizsgálatáról kellett volna egyeztetni az elmúlt két hétben, ebben a kérdésben sem sikerült előrelépni.

Bár a bonni tanácskozás végén számos ország csalódottságának adott hangot, Kína azzal érvelt, hogy legalább sikerült bizonyos kérdésekben közös nevezőre jutni, amelyre a COP31 során építeni lehet. Ilyen például az a felismerés, hogy „senki sem ellenzi a kibocsátáscsökkentés végrehajtását és az ambíciók növelését”. Itt érdemes megjegyezni, hogy Kína egyre inkább progresszív hangot képvisel a nemzetközi klímatárgyalások során; a nemrég Brüsszelben tartott miniszteri tanácskozás során is kiállt a nemzetközi együttműködés és a zöld átmenet fontossága mellett. Ez az USA jelenlegi kormányzatának klímaszkeptikus hozzáállása miatt kulcsfontosságú a nemzetközi együttműködés sikeressége érdekében.

Az alkalmazkodás és a finanszírozási kérdések ügye – valós érdekek és politikai nyomásgyakorlás ütközése

A kis szigetállamok, a legkevésbé fejlett országok és a fejlett országok keserűen nyilatkoztak az alkalmazkodás globális célkitűzésével kapcsolatos előrelépés hiányáról. Pedig várakozásaik szerint a folyamatnak el kellett volna indítania azt a technikai munkát, amely a Brazíliában, a COP30-on elfogadott indikátorok gyakorlati alkalmazását szolgálja. A tárgyalások azért jutottak zsákutcába, mert az afrikai országok a folyamatot felügyelni hivatott, szakértőket tömörítő technikai testületbe kormányzati képviselőket terveztek delegálni, amely több ország számára elfogadhatatlan volt, mivel így féltették a technikai munka színvonalát.

A felek közti bizalom építését persze az sem segítette, hogy vita volt a fejlett országok és egyes fejlődő országok között, hogy azt a korábban már elfogadott célt – miszerint 2035-ig meg kellene háromszorozni az alkalmazkodási finanszírozást – be kell-e emelni a technikai kérdésekre, vagyis az éghajlati nyomásokkal szembeni ellenálló képesség mérésére összpontosító dokumentumba. Ez az afrikai országok számára „vörös vonalat” jelentett.

A finanszírozás kérdését azonban főként az arab országok és a Szaúd-Arábiát és Indiát is tömörítő hasonlóan gondolkodó fejlődő országok csoportja (Like Minded Developing Countries – LMDC) politikai nyomásgyakorlásra is felhasználta, akárcsak a nemzetközi kereskedelem kérdéseit is.

A brazíliai klímakonferencia egyik legnagyobb vitát kiváltó pontja volt, hogy az imént említett országcsoportok a klímafinanszírozás alatt kizárólag azzal akarnak foglalkozni, hogy a fejlett országok mennyi pénzt biztosítanak a fejlődő országok számára – nem érintve a kormányok, fejlesztési bankok, a gazdasági szereplők és a globális pénzügyi rendszer költéseinek zöldítését, valamint a fosszilis támogatások kivezetését. Emellett szerették volna elérni, hogy külön napirendi pont alatt vitathassák meg az európai uniós klímapolitikai szakpolitikákat, különösképpen az úgynevezett karbonvámot. Ezeket a témákat az olajtermelő országok igyekeztek minden napirendi pont alá becsempészni, ezzel is nyomás alá helyezve a fejlett országokat és lassítva a tárgyalásokat.

Az igazságos átmenetben sikerült megállapodni, Törökország új elektrifikációs célt tett le az asztalra

Bár az idei ENSZ időközi ülésszak nem a sikerei miatt fog bevonulni a történelemkönyvekbe, szerencsére néhány pozitív fejleményt is láthattunk. A bonni tárgyalások egyik olyan témája, amely nyugodtabb légkörben haladt előre és biztató konszenzust eredményezett, az igazságos átmenet volt: vagyis annak kérdése, hogyan lehet a zöld gazdasági és társadalmi átalakulást méltányosan megvalósítani, a globális szinttől a helyi közösségekig. Az országok elfogadták azokat a referenciafeltételeket, amelyek alapján felülvizsgálják a 2023-ban elindított Igazságos Átmenet Munkaprogramot (Just Transition Work Program – JTWP). Valamint Bonnban megszülettek az első javaslatok egy új Igazságos Átmenet Mechanizmus (Just Transition Mechanism) szerkezetére és működésének alapvető elemeire vonatkozóan. A cél, hogy a mechanizmust az idei novemberi COP31 klímakonferencián hivatalosan elindítsák.

Továbbá az idei klímakonferencia kettős török-ausztrál társelnöksége közül Törökország felel majd az úgynevezett Globális Klíma Akcióprogramért (Global Climate Action Agenda – GCAA), amely keretében Törökország Bonnban mutatta be az új elektrifikációs célkitűzést, amely 2035-re a villamos energia részarányát a végső energiafogyasztásban a jelenlegi mintegy 20%-ról 35%-ra tervezi növelni a világon. Ezt olyan technológiák gyorsabb elterjesztésével kívánják elérni, mint a hőszivattyúk, az elektromos járművek és az elektromos főzőberendezések.

Fontos azonban leszögezni, hogy még sok részlet nem ismert e célkitűzéssel kapcsolatban, mint hogy csakis tiszta módon termelt áram számolható-e el. Szakmai szempontból azt is látni kell hogy az ilyen célkitűzések önmagukban keveset érnek konkrét fosszilisenergia-kivezetési tervek nélkül. A tavalyi COP elnök Brazília jelenleg dolgozik egy ilyen terven és több azt támogató kezdeményezésen is az országok és civil szervezetek bevonásával, de egyelőre nem világos, hogy ezek miként illeszkednek majd az ENSZ klímafolyamatába – ha egyáltalán beépülnek abba.

Merre tovább a nemzetközi klímapolitikában?

A következő hónapok informális egyeztetései, mint a bakui regionális klímahét, vagy a csendes-óceáni miniszteri előkészítő ülések komoly szerepet fognak játszani abban, hogy a technikai szinten megoldhatatlan kérdésekben a politikai döntéshozók előrelépést tudjanak elérni.

Simon Stiell, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó szervezetének főtitkára fel is szólította a török és ausztrál COP31 társelnökséget, hogy a lehető leghamarabb vonják be a minisztereket az ENSZ klímafolyamatának „legnehezebb kérdéseibe”, hogy a tárgyalások végre a „gyorsítósávba” kerülhessenek.

Bizalomra adhat okot viszont, hogy ezúttal egy fejlett és egy fejlődő ország együttesen fogja vezetni az éves klímatárgyalásokat, ezzel áthidalva a szokásos megosztottságot a felek között. Az egyre erősödő hőhullámok, időjárási szélsőségek és energiaár-válságok közepette már napról napra sürgetőbb lesz, hogy az országok félretegyék a politikai és gazdasági érdekeiket és együttesen lépjenek fel a klímaváltozás megfékezése érdekében.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Kína egyre progresszívebb a klímatárgyalásokon bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Nem a zöld marketinget akarja eltüntetni a szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályozás, hanem a homályos, bizonyíték nélküli környezetvédelmi ígéreteket. A hatóság idén is vizsgálja a termékeken és reklámokban szereplő zöld állításokat, szakértők szerint azonban a valódi kérdés nemcsak az, hány jogsértést talál az ellenőrzés, hanem az is, hogy a cégek képesek-e konkrétan, igazolhatóan beszélni fenntarthatósági teljesítményükről.

A greenwashing – vagyis amikor egy vállalkozás a tényleges környezeti teljesítményénél kedvezőbb képet fest magáról vagy termékéről – világszerte egyre nagyobb fogyasztóvédelmi problémának számít. A megtévesztő környezetvédelmi állítások nemcsak a vásárlókat vezethetik félre, hanem versenyhátrányba hozzák azokat a vállalkozásokat is, amelyek valóban beruháznak a fenntarthatóbb működésbe.

Nem véletlen, hogy a világ számos országában, így az Európai Unióban is egyre szigorúbb figyelem övezi a zöld marketinget. Az unió már elfogadta azokat a fogyasztóvédelmi szabályokat, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a megalapozatlan környezetvédelmi állításokkal szemben, a tagállamoknak pedig ezeket nemzeti jogukba is át kellett ültetniük. Az új szabályok célja, hogy a fogyasztók hitelesebb információk alapján dönthessenek, miközben a tisztességesen működő vállalkozások se kerüljenek hátrányba a pusztán marketingcélú „zöldre festéssel” szemben.

Magyarországon is egyre hangsúlyosabbá válik a kérdés. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idén is ellenőrzi a termékeken és reklámokban szereplő környezetvédelmi állításokat – számolt be az MTI. A vizsgálatok a hagyományos üzletekre és az online kereskedelemre egyaránt kiterjednek, és azt vizsgálják, hogy a vállalkozások által használt zöld állítások mögött valóban állnak-e megfelelő bizonyítékok. A hatóság közlése szerint a tavalyi ellenőrzések során a vizsgált termékek kevesebb mint 3 százalékánál találtak kifogásolható gyakorlatot, ugyanakkor a fogyasztók növekvő érdeklődése miatt az ellenőrzések idén is folytatódnak.

Bár a hazai vásárlók továbbra is kifejezetten árérzékenyek, egyre többen figyelnek arra is, hogy egy termék milyen környezeti hatással jár, hogyan készül, illetve milyen fenntarthatósági állításokat fogalmaz meg a gyártó. A környezettudatos választás sok esetben még nem írja felül az árat, de a fenntarthatósági szempontok egyre gyakrabban jelennek meg a vásárlási döntésekben, ezért különösen fontos, hogy a termékeken és reklámokban szereplő zöld üzenetek hitelesek legyenek.

A 3 százalékos kifogásolási arány első látásra azt sugallhatja, hogy a megtévesztő zöld kommunikáció Magyarországon nem jelent komoly problémát. Berta László, a Cleanwashers alapítója, a Firehouse Reklámügynökség tulajdonos-ügyvezetője szerint azonban ennél árnyaltabb a kép.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóság által közölt adat nem a greenwashing tényleges előfordulását mutatja, hanem azt, hogy az ellenőrzött termékek közül hány esetben sikerült jogilag is bizonyítani a megtévesztő kommunikációt.

– A hatóság csak azt tudja kifogásolni, amit egyrészt ellenőriz, másrészt jogilag is bizonyíthatóan megtévesztőnek tud minősíteni. Ha az ellenőrzések elsősorban a nyilvánvaló, jól dokumentálható állításokra koncentrálnak, könnyen kijöhet egy alacsony hibaarány. Eközben a finomabb marketingeszközök – például a homályos zöld képi világ, a részleges igazságok hangsúlyozása vagy az általános környezetbarát hangulatkeltés – sokkal nehezebben foghatók meg, ezért könnyebben átcsúszhatnak a szűrőn – mondta.

Berta László szerint ezért a magyar eredmény önmagában nem hasonlítható össze más vizsgálatokkal.

– Az Európai Bizottság 2020-as vizsgálata szerint a zöld állítások 53,3 százaléka homályosnak, félrevezetőnek vagy megalapozatlannak bizonyult, míg az esetek 40 százalékában a vállalkozások nem tudtak elegendő bizonyítékot bemutatni állításaik alátámasztására. A két adat azonban nem ugyanazt méri. A 3 százalék inkább azt mutatja, hogy a magyar hatóság egy szűkebb, jogilag bizonyítható kategóriában mér. Nem azt, hogy a piacon valóban csak ennyi lenne a megtévesztő vagy erősen kérdéses zöld kommunikáció.

A szakember szerint a termékek eredete sem közömbös. Bár a hatósági adatok nem tesznek különbséget a hazai és az importtermékek között, tapasztalatai alapján a kockázat jellemzően nagyobb az Európai Unión kívülről érkező áruknál.

„Különösen igaz ez azokra, amelyek távol-keleti webshopokon, piactereken vagy nehezen ellenőrizhető forgalmazókon keresztül jutnak el a fogyasztókhoz. Ezeknél gyakrabban hiányos a háttér-dokumentáció, előfordulhatnak hamis, elavult vagy nem releváns tanúsítványok, és sokszor nehéz elérni a tényleges felelőst. Ráadásul az ilyen szereplők egy része egyszerűen nincs képben az európai fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi elvárásokkal, vagy nem is nagyon törődik velük” – vélekedett a szakember.

A hazai gyártók és a nagy nemzetközi márkák ugyanakkor általában kedvezőbb helyzetben vannak ezen a téren.

„A hazai gyártók és a nagy nemzetközi márkák ezzel szemben általában közvetlenebb hatósági kontroll alatt állnak, és jellemzően erősebb dokumentációval dolgoznak” – mondta.

Felmerül a kérdés az is, hogy a szigorúbb szabályozás nem bizonytalanítja-e el a vállalkozásokat a fenntarthatósági kommunikációban. Berta László szerint valóban létezik a greenhushing jelensége, amikor egy cég inkább nem kommunikál valós környezeti eredményeiről sem, nehogy támadások vagy hatósági eljárás érje.

A szakember szerint ugyanakkor a szabályozás nem a fenntarthatósági kommunikáció visszaszorításáról szól, hanem arról, hogy a vállalatok minél pontosabban és ellenőrizhetőbben fogalmazzanak.

„Összességében még mindig jobb egy óvatosabb piac, mint egy olyan, ahol bárki bármit ráírhat a termékére. Például az, hogy „30 százalékban újrahasznosított PET-ből készült”, megfelelő dokumentációval és konkrét tanúsítvánnyal sokkal védhetőbb, mint egy általános „környezetbarát” vagy „zöld választás” típusú állítás. A szigor nem a zöld marketinget öli meg, hanem a konkrétumot jutalmazza a homályos szlogenekkel szemben. Aki valóban tudja bizonyítani az állításait, annak ez akár versenyelőnyt is jelenthet.”

A kérdést Virágh Miklós, a Fifty5Blue ügyvezetője még tágabb összefüggésbe helyezi. Szerinte nem az a legfontosabb kérdés, hogy a hatóság hány szabálytalan állítást talál, hanem az, hogy maga a szabályozás valóban a fenntarthatóbb gazdaság irányába tereli-e a piacot.

– Nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy azt gondoljuk: az aktuális elvárásoknak való megfelelés elegendő. A valódi kérdés nem az, hogy 3 vagy 30 százalék a greenwashing tetten érhető aránya.

A szakember szerint a jelenlegi szabályozás elsősorban arra koncentrál, hogy ne jelenjenek meg bizonyíthatóan hamis környezetvédelmi állítások. Arra azonban már jóval kevésbé ad választ, hogy maga a termék vagy szolgáltatás valóban fenntartható módon készül-e, illetve ténylegesen hozzájárul-e a környezeti célokhoz.

Ennek érzékeltetésére a Pokoli torony című amerikai film történetét idézte fel.

– A felhőkarcoló azért ég le, mert bár a beépített vezetékek megfelelnek az akkori szabványoknak, a valós terhelést már nem bírják el. A tervező ezt tudja, ezért erősebb vezetékeket javasol, de a beruházó spórol. A szabályokat betartják, mégis bekövetkezik a katasztrófa. 

„Formalizált az elvárásrendszerünk és annak részeként a jogszabályi környezet -kis leegyszerűsítéssel – csupán azt várja el, hogy fenntarthatósági kérdésekben legalább ordas valótlanságot ne állítsunk a dobozon vagy a reklámban, már ha egyáltalán saját döntésünkből valamilyen zöld állítást fogalmazunk meg” – vélekedett Virágh.

Arra vonatkozóan messze nem állítunk fel kellően szigorú elvárásokat, hogy az adott termék vagy szolgáltatás fenntartható módon állítják-e elő, vagy társadalmi, akár környezeti szempontból hasznos-e bármilyen mértékben.

Virágh Miklós rámutatott, hogy miközben tudományos tényként kezeljük a jelenleg zajló klímakatasztrófát, sőt egyértelmű politikai akaratként kimondásra került többek között a 2 fokos globális felmelegedés elkerülése és a 1,5 fokra való abszolút törekvés. Ehhez képest továbbra is prímán lehet gyártani, vagy árulni olyasmit, ami épp ennek ellenkezőjét szolgálja.

„Persze nem egyetlen termék teszi élhetetlenné a bolygót, de azért az ellentmondás bizonyára érződik.  Azt gondolom, hogy fontos, hogy a jó kérdéseket tegyük fel. Például azt, hogy mit kellene ráírni a dobozra, hogy közelebb kerüljünk az elfogadott 1,5 Celsius fokos törekvéshez”

A Nem öli meg a szigor a zöld marketinget bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Kísérleti jelleggel kezdte használni a Magyar Közút azokat a gyomgátló tárcsákat, amelyekkel a szalagkorlátok, vezetőoszlopok és közúti jelzőtáblák körüli kézi kaszálást csökkentenék. Az első, nettó mintegy 500 millió forintos beszerzés után azonban úgy írtak ki egy újabb, 900 millió forintos közbeszerzést, hogy az összes korábban megvásárolt eszközt még nem helyezték ki, és a társaság szerint is csak néhány év múlva lehet részletesen értékelni a megoldás tartósságát és hatékonyságát.

Mi ez és mire jó?

Mi is az a gyomgátló tárcsa? „Ez egy kör alakú, UV-álló, újrahasznosított műanyagból készült tárcsa, amelyet elsősorban szalagkorlátokra, vezetőoszlopokra és közúti jelzőtábla tartóoszlopokra lehet felhelyezni. Az eszköz a tartóelem körüli talajfelszínt lefedi, elzárja a fényt az alatta növő növényzettől, miközben a felmelegedő felület sem kedvez az új hajtások fejlődésének, így csökkenti vagy megakadályozza a fű és más növényzet visszanövését. Az elképzelés szerint így kevesebb kézi kaszálásra és kevesebb, forgalom mellett végzett fenntartási munkára van szükség” – mondta el Király Kitti, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. koordinációs főmunkatársa a Zöld Hangnak. S hogy miért van ezekre szükség?

„Az országos közutak fenntartásának egyik legnagyobb kockázata, hogy számos feladatot közvetlenül a forgalom mellett kell elvégezni, még akkor is, ha a munkaterületeket minden esetben elkorlátozzák és forgalomtereléssel biztosítják” – áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zöld Hanghoz eljuttatott válaszában. A Társaság álláspontja szerint ezért minden olyan megoldás indokolt lehet, amely csökkenti az élőmunka jelenlétét a kiemelten veszélyes utak környezetében, tekintettel arra, hogy az elmúlt huszonhat évben 23 közútkezelő vesztette életét munkavégzés közben figyelmetlen vagy szabálytalanul közlekedő járművezetők miatt.  Ezért kezdte meg a gyomosodásgátló eszközök alkalmazását a Közút.

Kedvező nemzetközi tapasztalatok

“A nemzetközi tapasztalatok alapján az ilyen típusú megoldások hosszú távon költséghatékonyabbak lehetnek, mivel csökkentik az utólagos kézi kaszálás szükségességét, ezáltal mérséklik a munkaerő- és üzemeltetési költségeket, valamint hozzájárulnak a biztonságosabb munkavégzéshez is” – vélik a közútkezelőnél.

A Magyar Közút szerint az ilyen típusú megoldások Európában – különösen a DACH-régióban és Franciaországban – már alkalmazott gyakorlatnak számítanak. Máshol, főképp a dél-európai, közép-kelet-európai országokban épp a magas kezdeti költségek miatt egyelőre maradnak a kézi fűnyírásnál.

Mennyibe kerül?

2025-ben a Magyar Közút nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, amelyre egyetlen ajánlat érkezett. Ezt a Villa Deco Építő Kft. nyújtotta be, és nettó mintegy 500 millió forint értékben kötöttek szerződést. Ennek keretében országosan összesen 179 500 darab gyomosodásgátló tárcsát szállított le a Magyar Közút telephelyeire nettó 2 785 forintért darabját.

Kísérleti jellegű alkalmazás, de már kiírták az újabb közbeszerzést

“A nyári üzemi kaszálások megkezdődtek, eddig kedvezők a tapasztalataink, azonban csak néhány év elteltével fogjuk tudni részleteiben elemezni az eszköz hatékonyságát és időjárásállóságát. A gyomosodás gátló eszközök alkalmazását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kísérleti jelleggel kezdte meg, a magas élőmunka ráfordítással járó kiegészítő kézi kaszálást igénylő helyek üzemeltetési feladatainak mérséklése érdekében” – jelezte Király Kitti, a Közútkezelő koordinációs főmunkatársa. „Az eszközök felhasználási helyéről a mérnökségek döntöttek. A tényleges kihelyezése azóta is folyamatosan zajlik szakmai megfontolások és a feladattervi keretek szerint, elsősorban olyan helyeken, ahol a szalagkorlátok, vezetőoszlopok és közúti jelzőtábla tartóoszlopok környezetének fenntartása jelentős kézi munkát igényel” – mondta a Magyar Közút koordinációs főmunkatársa. “A 179 500 darab eszközből eddig 96 000 darabot helyeztek ki, további 83 500 darab telepítése jelenleg is folyamatban van.”

A Magyar Közút ugyanakkor azt is közölte, hogy az eddigi tapasztalatokra alapozva, újabb közbeszerzési pályázatot írtak ki.  Bár nem telt el egy év sem, hogy kiderüljön tényleg hatékony és időjárásálló a kísérletben használt eszköz, sőt még ki sem helyezték az összeset, immáron egy 900 millió forintos pályázat is folyamatban van.  

A Magyar Közút újabb uniós eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzést írt ki gyomosodásgátló eszköz beszerzésére, amelyet 2026. február 18-án hirdettek meg, az ajánlattételi határidő pedig 2026. március 23. volt. Az új beszerzés tervezett értéke nettó mintegy 900 millió forint. Az ajánlattételi szakasz lezárult, az eljárás jelenleg bírálati szakaszban tart.

A Félmilliárdos kísérlet után újabb 900 milliót költene gyomgátló tárcsákra a Magyar Közút bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egy kormányhatározat nyomán a magas természetességű erdőterületeken őszig nincs tarvágás – hogy utána mi lesz, azt most még senki sem tudja. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy jó lenne tartósan visszaszorítani a tarvágást, csak éppen a jelenlegi struktúrában az erdőgazdálkodóknak a természetvédelemre is csak az eladott fa árából van pénzük.

A kormány 2026. szeptember 30-ig átmeneti fakitermelési moratóriumot rendelt el a legértékesebb állami tulajdonú védett és Natura 2000-es erdők nagy részében. A természetvédők által hosszú évek óta – és a kormányváltást megelőző év során különösen hangosan – szorgalmazott döntés ugyanakkor még erre az átmenti időszakra sem jelent teljes tilalmat: kizárólag azokra a fakitermelésekre vonatkozik, amelyek „erdőfelújítási kötelezettséget keletkeztetnek” – vagyis jellemzően olyan beavatkozásokra, amelyek után az adott erdőrészletet újra kell telepíteni vagy fel kell újítani. Egyszerűbben fogalmazva: a nagyobb léptékű, az erdőállomány lecserélésével járó kitermelések most időlegesen szünetelnek az érintett területeken.

Ez nem jelenti azt, hogy az erdészek nem dolgozhatnak az erdőkben: továbbra is elvégezhetők az erdőnevelési munkák, mint amilyen például a fiatal állományok ritkítása vagy a jobb minőségű fák fejlődését segítő beavatkozások. Ugyancsak engedélyezett marad a veszélyes, kidőlésre hajlamos fák eltávolítása utak, turistautak vagy lakott területek közelében, valamint a beteg vagy károsított fák kivágása, ha azt a hatóság szükségesnek tartja.

A szabályozás különösen fontos eleme, hogy nemcsak ideiglenes korlátozást vezet be, hanem felülvizsgálatot is előír az érintett erdők hosszú távú kezelésével kapcsolatban. A kormány arra kérte az illetékes minisztériumokat, hogy vizsgálják meg, miként lehet megerősíteni az ökológiai szempontokat és a természetvédelmi garanciákat az állami erdőgazdálkodásban. Ugyanakkor a határozat azt is rögzíti, hogy a változtatások során figyelembe kell venni az erdőalapú gazdaság működőképességét, vagyis a faanyag-termelés és az erdőgazdálkodás gazdasági szerepét sem hagyhatják figyelmen kívül.

Magyarországon az állami erdőgazdaságok a kitermelt fa értékesítéséből élnek – nem egyszerűen arról van szó, hogy elvárás velük szemben a profitgyártás, hanem paradox módon az általuk elvégzett természetvédelmi kezelési feladatokat is a fakitermelés bevételeiből finanszírozzák, vagyis mindenképpen kénytelenek a gazdasági szempontokra (is) figyelni.

További megszorító feltétel, hogy a moratórium a magas természeti értéket képviselő (természetes, természetszerű és származék erdő kategóriájú), az állami erdészeti társaságok, a nemzeti park igazgatóságok és a vízügyi igazgatási szervek kezelésében álló állami erdőterületekre vonatkozik, a magántulajdonban lévő védett erdőket nem érinti. Idehaza mintegy 2 millió hektár erdő található, ebből nagyjából 1,1 millió hektár állami tulajdonú. Az állami erdővagyon mintegy 682 ezer hektár magas természetességű erdőterületet tartalmaz. Ugyanakkor a magas természetességű erdők nem kizárólag állami tulajdonban vannak: magánerdők között is találhatók természetes vagy természetszerű állományok, jellemzően Natura 2000 besorolással (833 ezer hektárnyi erdő fekszik Natura 2000 területen, ebből 647 ezer hektár állami tulajdon, vagyis 186 ezer hektár – kb. 22–25% magántulajdonban vagy nem állami kezelésben van).

Értelemszerűen szintén nem terjed ki a tilalom az emberi beavatkozás hatására fafajösszetételében, szerkezetében erősen átalakított vagy átalakult, csak kisebb őshonos fafajokból álló átmeneti erdőkre, a kultúrerdőkre és a faültetvényekre.

Gajdos László, az új környezetvédelmi miniszter még a kampányban célzott rá, hogy a Covid-időszak, majd az ukrajnai háború okozta energiakrízis nyomán botrányosan gyakorivá váló tarvágásokkal választási győzelmük esetén kezdeni fognak valamit. A moratórium kihirdetése után az Agroinform kérdezte őt többek között arról, hogy kapnak e valamilyen kompenzációt az erdőgazdálkodók a kitermelési tilalom nyomán kieső bevételeik miatt. A rövid válasz szerint amíg a korlátozás tényleg csak átmeneti, addig nem, és ugyanígy nem számít arra sem, hogy faanyaghiány lépne fel. Mint kifejtette, ő maga nem számít arra, hogy kevesebb fát fognak kivágni, inkább azt a hatást valószínűsíti, hogy a kitermelések súlypontja áthelyeződik a nem védett területekre, illetve az erdőgazdálkodók ökológiai szempontból fenntarthatóbb erdőgazdálkodási modellekre térnek át.

Nyilatkozott a helyi sajtónak az egyik állami erdőgazdaság, az Egererdő vezetése is, az általuk kezelt mintegy 72 ezer hektár erdőterületből körülbelül 39 ezer hektárt érint a tiltás, ez a területük 54 százaléka. Ők úgy számolnak, hogy mivel az érvényben lévő egyéb jogszabályok alapján március 31. és szeptember 1. között egyébként sem végezhetnének tarvágást, közvetlen káruk nem származik a korlátozásból.

Az erdészeti szakmát és a természetvédelmet leginkább izgató kérdés most az, hogy mi lesz szeptember 30. után, és – főleg – télen, amikor a fakitermelési szezon beindul. Némi bizakodásra talán az ad okot, hogy (legalábbis a statisztikák szerint) az erdők ún. véghasználatán belül a tarvágások aránya trendszerűen csökken: a 80-as évek végén még 90 százalék körül járt, ma már „csak” mintegy 30 százalék. A kormányzati beavatkozás ezzel együtt erősen indokolt volt (itt a lapban is részletesen írtunk korábban arról, hogy miért): nem csak a védett erdők jutottak lélegzethez, hanem az erdőgazdálkodók is időt kaptak arra, hogy a gazdálkodási filozófiájukat tényleg felülvizsgálják és átalakítsák. Ősszel kiderül, mire használták ezeket a kegyelmi hónapokat; szükség lesz-e keményebb és tartósabb kormányzati eszközökre a tényleges védelem érdekében.

A Átmeneti menedék: haladékot kaptak a védett erdők bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Tarvágási moratóriumról, szentélyerdőkről, klímaváltozásról és a hazai erdők állapotáról beszélgettünk Gálhidy László erdőökológussal, a WWF Magyarország erdészeti programvezetőjével. Az adásból kiderül, miért látják bizakodóbban a természetvédelem helyzetét a hazai zöld szervezetek, és az is, miért nem mindegy, hogy statisztikailag vagy ökológiai értelemben beszélünk erdőkről.

Hogyan változott az erdőkhöz való hivatalos viszony az elmúlt húsz évben? Miért tekintenek most óvatos derűlátással a természetvédők a hazai erdőpolitikai folyamatokra? Mit jelentene a tarvágási moratórium, és valóban veszélyeztetné-e egy ilyen korlátozás a tűzifakészleteket?

Többek között ezekről kérdezte Szilágyi László Gálhidy László erdőökológust, a WWF Magyarország erdészeti programvezetőjét a Zöld Hang Podcast legújabb adásában.

A beszélgetésben szó esett arról is, milyen hatással van a klímaváltozás a magánerdő-tulajdonosokra, miért tekinthető a lucfenyő az erdőtelepítések „állatorvosi lovának”, és mit nevezünk szentélyerdőnek. Gálhidy László arról is beszélt, hogy a biomassza-erőművekben viszonylag alacsony hatékonysággal égetik el a faalapanyagot: a hazai, évente mintegy 6–7 millió köbméter kitermelt fából körülbelül 1,4 millió köbméter kerül energetikai hasznosításra, miközben ez a villamosenergia-szükségletnek mindössze mintegy 3 százalékát fedezi.

Magyarország erdőterülete a 20. század során szinte folyamatosan növekedett, és a statisztikák szerint ma is bővül. Ez azonban önmagában félrevezető adat lehet. A növekedés jelentős része nem természetközeli, őshonos fafajokból álló erdőknek köszönhető, hanem kultúrerdőknek és ültetvényeknek. Miközben tehát papíron nő az erdősültség, háborítatlan, ember által nem művelt erdőből alig maradt Magyarországon.

A WWF Magyarország a LIFE4OakForests projekt keretében elkészítette a hazai szentélyerdők monográfiáját, és egy interaktív honlapon is elérhetővé tette az összegyűjtött adatbázist. A kiadvány és az online felület 87 különleges, természetvédelmi szempontból kiemelkedő erdőterületet mutat be.

Az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang Podcast: Megmenekülhetnek-e a védett erdőink? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az Eurostat komoly adatbázissal rendelkezik a megelőzhető és kezelhető betegségek miatt bekövetkező halálozásokról, ennek segítségével mutatjuk meg a hazai adatokat az európai országokéval összevetve.

Az első oldal az összesített adatokat mutatja, míg a többi oldalon az egyes betegségek vagy betegségcsoportok statisztikáit lehet böngészni. Az utolsó oldalon a levegőszennyezettséggel összefüggésbe hozható betegségek miatti halálozás ábrái láthatók. Az országokat összehasonlító diagramok egyes sávjaira kattintva meg lehet nézni, hogyan változik a mutató az évek során.

A Magyarország számokban: Elkerülhető halálozások bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Ha a szülőkben tudatosulna, hogy mennyire előnyös a gyereküknek, ha gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel mennek az iskolába (és sok más helyre), akkor valószínűleg sokan felhagynának az autós gyerekszállítással – írja Bőhm Judit pszichológus és Aydan Gurbanova környezetvédelmi tanácsadó, a Levegő Munkacsoport önkéntesei.

Sokat olvashatunk arról, hogy milyen káros következményei vannak a nagy autóforgalomnak: rossz levegő, zaj, balesetek, zöldfelületek csökkenése és még folytathatnánk. Most fordítsuk meg a dolgot: ha a gyerekünket nem autóval, hanem gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel visszük, akkor nemcsak az imént említett tényezők terén érhetünk el kedvező változást, hanem a gyerekünkkel (és bizonyára saját magunkkal) is jót teszünk.

Azok a gyerekek, akik gyalog vagy biciklivel járnak iskolába, jobban tudnak koncentrálni – derül ki egy nagy mintavételű, dán iskolákban végzett tanulmányból. A Mass Experiment 2012 kutatásban közel 20 000, 5 és 19 éves kor közötti gyerek vett részt. Az eredmények szerint azok, akik nem autóval, hanem gyalog vagy biciklivel járnak iskolába, jelentősen jobban teljesítettek a figyelmet igénylő tevékenységekben. A reggeli testmozgás jótékony hatása egész délelőtt kitartott.

Egy spanyol vizsgálatban 1700 kamasz vett részt (13-18 évesek). Öt spanyol városban, különböző iskolákban vizsgálták a fiatalok kognitív teljesítményét, és az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy akik gyalog vagy kerékpárral mentek reggel, azok jobban teljesítettek a verbális- és matematikai teszteken.

Számos olyan területet fejleszt az aktív közlekedés, amely hasznos az iskolai teljesítmény – illetve az élet – során, például az egyensúlyérzék, a tér- és időbeli tájékozódás vagy a távolság és a sebesség helyes felismerése. Az így közlekedő gyereknek akár még az önbizalma és a szabálytudata is fejlődhet, hiszen aktívan részt vesz az út során meghozott apró döntéshozatalokban.

Detre Anita fejlesztőpedagógus tapasztalatai is azt mutatják, hogy „nagyon nem mindegy, hogy autóban ülve, telefont nyomkodva visznek-hoznak az iskolába egy gyereket, vagy aktívan, mozogva, kerékpáron vagy gyalog. Az autóval szállított gyerekek általában nem tudják biztosan megmondani, milyen messze laknak az iskolától vagy óvodától. Amikor ezt kérdezi tőlük, a jellemző válasz, hogy »közel«, mert nem érzékelik, mekkora távot és milyen utat tesznek meg otthonról.”

A közös séta vagy kerékpározás azért is előnyös lehet, mert a gyerek menet közben a közlekedési szabályokkal is ismerkedik. Az együtt töltött idő pedig a szülő-gyerek kapcsolat javára válhat (bár ezzel érdemes óvatosan bánni, mert nagyon sok tényezőtől függ, hogy milyen, és mitől lesz még jobb a szülő-gyerek kapcsolat). Ha pedig a gyerekeket kérdezzük, akkor az derül ki, hogy a többségük – kisiskolás korban még legalábbis – legszívesebben gyalog, kerékpárral vagy más aktív módokon közlekedik, derül ki Bereczky Ákos mikromobilitási szakértő vizsgálatából.

Egy berlini óvoda öltözője. Németország fővárosában szinte minden gyerek kerékpárral vagy gyalog megy óvodába (kerékpár esetén a kisebbek a szülő kerékpárján vagy kerékpár-utánfutójában, a nagyobbak pedig saját kerékpárjukon egy szülő kíséretében)
Fotó: Levegő Munkacsoport

Mozgás

Az ülő életmód témája is ide kapcsolódik és komoly kihívást jelent: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásához képest a 11–17 éves serdülők 81 százaléka nem mozog eleget, és a gyerekek átlagosan kevesebb mint feleannyi időt töltenek játékkal a szabadban, mint annak idején a szüleik. A digitális eszközök, okos telefonok elterjedése tovább csökkenti a gyerekek (és felnőttek) mozgásmennyiségét. A WHO szerint a mozgáshiány az elhalálozások vonatkozásában a negyedik legnagyobb kockázati tényező, és nagyban hozzájárul a kóros mozgásszervi elváltozások kialakulásához is.

A szabadban töltött játék szükséges feltétele egy gyerek egészséges fejlődésének. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy az egy-öt éves gyerekek naponta legalább három órát töltsenek különféle mozgásos tevékenységekkel, az öt és tizenhét év közöttieknek pedig napi legalább egy órás – mérsékelt vagy intenzív – mozgást ajánl. A szabadban töltött játék kedvezően befolyásolja a mentális egészséget, a kognitív és a végrehajtó funkciókat; csökkenti a krónikus betegségek (például az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek, a kettes típusú cukorbetegség) kialakulásának kockázatát; növeli az általános jóllét érzését. Természetesen az is fontos, hogy a szabadban töltött idő (például az iskolába jövet-menet) minél kevésbé szennyezett levegőjű helyen történjen – egy újabb érv az autók ellen.

Egy felmérés szerint a 4-11 éves brit gyerekek 60 százaléka soha nem játszik az utcában, ahol lakik. Amikor megkérdezték erről a szülőket, azt válaszolták, hogy az utcájukat nem tartják biztonságosnak. A Német Közlekedési Klub (VCD) által közzétett felmérés szerint pedig a forgalomcsillapított utcákban a gyerekek 79 százaléka játszik rendszeresen az utcán, míg a nagyforgalmú utcákban mindössze 18 százalékuk.

Biztonság – vagy annak hiánya?

A gyerekek szempontjából kiemelten fontos, hogy mennyire biztonságosak az utak. Világszerte évi 1,19 millió ember hal meg közúti balesetben. Az 5–29 éves gyerekek és fiatal felnőttek körében a közlekedési baleset a leggyakoribb halálok. Az Európai Unióban 2011 és 2020 között több mint 6000, 14 évesnél fiatalabb gyerek halt meg közúti balesetben az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) adatai szerint.

Sajnos Magyarországon sem túl jó a helyzet. 2019 és 2023 között 52 gyermek vesztette életét itthon közúti balesetben, és további 763 szenvedett súlyos sérüléseket. A körülbelül 800 gyermek közel felét (43 százalék) felnőttek felügyelete mellett érte baleset: utasként ültek szüleik autójában vagy szüleikkel közlekedtek gyalogosan.

Ha tehát az a cél, hogy minél többen menjenek aktívan közlekedve óvodába-iskolába, akkor meg kell teremteni ehhez a biztonságos feltételeket akár a fővárosi, akár a vidéki közlekedésről van szó.

Zaj

Ahogy a levegőszennyezés, úgy a zajszennyezés is növekvő globális problémát jelent, mivel a zaj az egészségre legkárosabb környezeti tényezők egyike. Az erős zaj növeli a krónikus stressz szintjét, rontja az alvás minőségét és megemeli a vérnyomást. A városokban – köztük Budapesten is – a zaj fő okozója a gépjármű közlekedés.

A zaj komoly problémát jelent egy gyerek számára is. Az osztálytermet elérő zaj például zavarhatja a diákokat és ronthatja a koncentrációs képességüket. Már egy 1975-ben végzett felmérés során megállapították, hogy azok a diákok, akik az iskola épületének zajos oldalán ültek, gyengébben teljesítettek az olvasási teszten az épület csendes oldalán ülőkhöz képest.

„Ha az ember folyamatos hangingereknek van kitéve, az növeli a stresszel kapcsolatos kortizolválaszt, és idővel – ahogy a gyerekkortól haladunk a felnőttkor felé – károsítja a testi és az érzelmi egészségi állapotot” –mondja Iroise Dumontheill, a londoni Birkbeck Egyetem kognitív idegtudomány professzora.

Mit tehetünk?

Az elmúlt évtizedek során úgy alakítottuk át a körülményeinket, hogy ma már nem mindenki teheti meg, hogy sétálva, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel vigye gyermekét az iskolába, óvodába. Ha például valaki messzebb lakik, távolabbra megy tovább dolgozni, nincs biztonságos kerékpárút, vagy tömegközlekedéssel nagyon bonyolult eljutni, akkor lehet, hogy az autót választja, holott esetleg ő is tudja, hogy nem ez a legjobb döntés.

A helyzet tehát összetett, vannak pro és kontra érvek, különféle élethelyzetek. Mindazonáltal leszögezhetjük: ha tehetjük, az a legjobb, ha gyermekeinket gyalog, mikromobilitási eszközökkel, illetve közösségi közlekedéssel kísérjük óvodába, iskolába. Össze is foghatunk a többi szülővel. Sok jó példa létezik már világszerte és itthon is. Ilyenek például az iskolautcák (az iskola utcájába időszakosan vagy állandó jelleggel tilos gépjárművel behajtani) vagy a pedibusz és bicibusz (amikor a gyerekek egy vagy több felnőtt kíséretében közösen mennek az iskolába gyalog, illetve kerékpárral). A kedvező változást elősegítheti az iskolautcák kialakítása is.

Ha a gyermekünket minél kevesebb alkalommal szállítjuk autóval, akkor egyúttal arra is szocializáljuk, hogy megszokják: autóval csak a legszükségesebb esetben közlekedjenek.

A szerzők köszönetüket fejezik ki Romaine Bouillonnak, a Levegő Munkacsoport gyakornokának a témával kapcsolatos szakirodalom összegyűjtésében és feldolgozásában nyújtott segítségért.

A A gyerekeknek is jobb, ha nem autóval visszük őket bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, de a probléma túlmutat a vízhiányon. Dr. Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense szerint a jelenlegi helyzet nem csupán egy természeti rendszer válságát, hanem a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátait is megmutatja. Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy egy természeténél fogva változékony sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik, hanem azon is, képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.

Szerző: Dr. Boromisza Zsombor okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő, egyetemi docens, MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

2026. június 20-án 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel alatta van a 2022. szeptemberében mért, korábbi legkisebb vízállásnak (2022.09.23.). A nyári intenzív párolgási időszak azonban még előttünk áll, ezért számottevő csapadék és utánpótlás nélkül ez az új negatív rekord jó eséllyel rövid életű lesz. Ha a következő hónapokban az elmúlt száraz nyarakhoz hasonló, havi 6–8 centiméteres nettó vízszintcsökkenéssel számolunk, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a „rekord” 20 cm-rel is megdőlhet. Ez akár több kisebb tómedencére szakadást, újabb halpusztulást, katasztrófaturizmust jelenthet. Ez nem hivatalos előrejelzés, hanem egy kedvezőtlen, de a jelenlegi kiinduló helyzetből levezethető forgatókönyv.

A Velencei-tóról alacsony vízállás idején könnyű úgy beszélni, mintha egy megszokott vízfelületből egyszerűen „hiányozna” valamennyi víz. A közbeszéd ilyenkor többnyire vízszintadatokra, kiszáradási félelmekre, vízpótlási lehetőségekre és a turisztikai használat nehézségeire szűkül. Ezek valós kérdések, de önmagukban nem írják le pontosan, mi történik egy sekély, erősen átalakított, klímaérzékeny tóval.

A Velencei-tó nem medence, hanem változékony sekély tó

A Velencei-tó alacsony vízállását nem lehet jól értelmezni anélkül, hogy először tisztáznánk: milyen karakterű tóról van szó. A tó átlagos mélysége mindössze körülbelül másfél méter, vagyis nem egy nagy víztömegű, mély állóvíz, hanem sekély tó. Ez önmagában meghatározza a működését: a víz gyorsabban melegszik, a párolgás hatása erőteljesebben jelentkezik, a szél könnyebben átmozgatja a víztestet, és a vízszint változásai látványosabban jelennek meg a part menti zónákban. Limnológiai értelemben szinte az egész tó a parti zónához tartozik, amelyet potenciálisan teljesen beboríthat a mocsári növényzet (nádas, gyékényes, káka).

Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik (ún. szemiasztatikus tó). A kontinentális klímán, egy kis vízgyűjtőterülettel rendelkező sekély, szikes tótól ez várható, ezt mutatja a történelem is, ezek a táj természeti alapjai, ez a realitás. A klímaváltozás a kisvizes állapotokat gyakoribbá teszi, ezzel is számolni kell, ez is realitás.

Hogyan alakítottunk ki egy üdülésre optimalizált állandóságot?

A Velencei-tóról sokan ma olyan tóképet őriznek magukban, amelyben a vízpart strandolásra, horgászatra, csónakázásra, sétára, nyaralásra alkalmas, viszonylag kiszámítható tér. A tó mai képe, nyíltvizes jellege és rekreációs használata nagyrészt tudatos vízgazdálkodási, tószabályozási, és turisztikai fejlesztési folyamatok eredménye.

A 19–20. századi beavatkozások — a lecsapolási és vízszintszabályozási kísérletek, a Dinnyés–Kajtor-csatorna és zsilip, majd később a vízpótlást szolgáló víztározók (Zámoly és Pátka) — fokozatosan abba az irányba hatottak, hogy a tó vízjárása szabályozottabbá váljon. Ha a vízszint állandó, akkor ez már könnyebben megtehető a mederrel és a parttal. A 20. század második felében ehhez társult tehát a kifejezetten rekreációs célú tószabályozás: kotrások, partvédőművek, feltöltések, kikötők, strandok formálták át a tó medrét és a partját. A fejlesztések célja érthető volt: fürdésre, vízi sportokra, horgászatra és üdülésre alkalmasabb tó létrehozása egy olyan térségben, amely Budapesthez is közel fekszik. Ha a vízszint, a part és a meder is állandó, már semmi akadálya nincs a parti területek teljes beépítésének, hiszen a természet változékonyságától sikerült „megszabadulni”.

A tájalakítás következménye az is lett, hogy a társadalom fokozatosan hozzászokott egy erősen átalakított, mesterségesen kontrollált, tókarakterhez. A nyílt vízfelület, a használható strand, a megszokott, állandó partvonal és az állandóbb, tartósan magasra erőltetett vízszint sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé vált. Ezért félrevezető, ha a mai alacsony vízállást csak úgy értelmezzük, mintha a tó egy korábbi, természetes és stabil állapotból „romlott volna el”. A klímaváltozás (különösen a fokozott nyári párolgás) nem egy teljesen változatlan, természetközeli rendszert billent ki az egyensúlyából, hanem egy eleve átalakított tájat tesz próbára.

Gólyatöcs Gárdonynál a Velencei-tó partján 2026. június 12-én. Fotó: Dr. Boromisza Zsombor Az alacsony víz nem csak veszteség: ökológiai folyamatokat is láthatóvá tesz

Az alacsony vízállásról szóló közbeszédben gyakran összecsúszik több, valójában külön kezelendő jelenség: a vízhiány, a strandok, kikötők és horgászhelyek használhatósága, a vízminőségi kockázat, a halpusztulás, a szokatlan tájkép és a tó ökológiai állapota. Egy sekély, elsődlegesen üdülési célra használt tó esetében a visszahúzódó víz egyszerre okozhat nagyon is valós használati és gazdasági problémákat, miközben bizonyos pozitív élőhelyi változásokat, ökológiai folyamatokat fel is erősíthet.

A 2021–2022-es alacsony vízállás idején több kedvezőtlen jelenség is jelentkezett. Halpusztulási események történtek, amelyek hátterében oxigénhiány és ammóniafelszabadulás állt, és a sekély, gyorsabban melegedő víz a fürdővízminőség szempontjából is kockázatot jelenthetett. Ezeket nem érdemes relativizálni: egy intenzíven használt üdülőtónál a vízminőség, a halállomány állapota és a fürdésre alkalmas partszakaszok eltűnése valós társadalmi-gazdasági következményekkel jár. Ugyanakkor a halpusztulási adatok azt is mutatták, hogy nagy számban nyíltvízi vagy idegenhonos fajok érintettek, míg például a szabályozás előtti mocsaras tókarakterre jellemző csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek.

Ezzel párhuzamosan a növényzet és a madárvilág egyes elemei gyorsan reagáltak az új vízviszonyokra. Az alacsonyabb vízszint kedvezett a mocsári növényzet terjedésének: 2021 nyarán látható volt többek között a tengermelléki káka és a nád terjedése a mederben, homokos partszakaszokon iszapnövényzet jelent meg, és szikes parti növénytársulások fajai is előfordultak kiszáradó mederrészeken. Ezek a folyamatok arra utalnak, hogy a tó bizonyos részei a szabályozás előtti, nádasabb-mocsarasabb, kisebb nyíltvízfelületű, természetközeli karakter felé mozdulhatnak el, elindult a spontán regeneráció.

A madárvilágban is voltak ilyen jellegű, gyorsan érzékelhető változások. Az akkori megfigyelések szerint nőtt azoknak a fajoknak a szerepe, amelyek éjszakázó- vagy telelőhelyként használták a tavat, és a sekélyebb, iszaposabb, nyílt parti zónák bizonyos partimadaraknak kedveztek. A fokozottan védett gólyatöcs 2021-es magas költőállománya különösen látványos volt, és a gulipán számára is kedvezőbb feltételek alakultak ki. 2026-ban ismét megfigyelhető ez a tendencia, szinte minden partszakaszon lehet táplálkozó gólyatöccsel találkozni. Ezzel együtt a nyugati medence nagyobb nádasainak kiszáradása egyes gémfélék költőhelyeit kedvezőtlenül érintette, részben a vaddisznó általi zavarás, illetve predáció fokozódása miatt.

Ezért az alacsony vízállást nem pontos automatikusan ökológiai katasztrófaként leírni, a természeti értéket és egyúttal ökoturisztikai vonzástényezőt jelentő madárvilág és a vízminőségi szempontból kulcsfontosságú mocsári növényzet szempontjából néhány évente egy hasonlóan alacsony vízállás kifejezetten kívánatos.

Kis lile Gárdonynál a Velencei-tó partján 2026. június 12-én. Fotó: Dr. Boromisza Zsombor A válság valódi tétje: rugalmatlan tóhasználat egy változékony rendszerben

A Velencei-tó alacsony vízállása azért vált ki ilyen erős társadalmi reakciókat, mert nemcsak természeti folyamatokat érint, hanem egy megszokott tóhasználati rendszert is. A tó köré olyan rekreációs, turisztikai és gazdasági elvárások épültek, amelyek nagyrészt magasabb, stabilabb vízszintet, nagyobb nyílt vízfelületet, fürdésre alkalmas strandokat, használható stégeket, horgászhelyeket és esztétikailag megszokott partképet feltételeznek. Amikor a víz tartósan visszahúzódik, nemcsak a meder válik láthatóvá, hanem az is, hogy ezek a használatok mennyire érzékenyek a tó természetes változékonyságára.

A Velencei-tó esetében a leginkább kockázatos használatok éppen azok, amelyek a szabályozottabb, nyíltvizesebb, rekreációs tóképre támaszkodnak: a strandolás, a fürdés és a horgászat. Ha a strand nem használható, ha a horgászat feltételei romlanak, ha a part menti látvány nem felel meg a nyaralók elvárásainak, az közvetlenül érinti a helyi szolgáltatókat, vendéglátást, szálláshelyeket, és a térség általános megítélését.

Ezzel szemben azok a tevékenységek, amelyek jobban illeszkednek a tó eredeti, természetközelibb karakteréhez — például a természetvédelmi célú kezelés vagy az ökoturizmus, számos sportág — kevésbé függnek attól, hogy a tó minden évben ugyanazt a vízszintet és tájképet nyújtsa.

Vízpótlás helyett/mellett: alkalmazkodó tóhasználat és táji gondolkodás

A Velencei-tó jövőjéről szóló vitában a vízpótlás megkerülhetetlen kérdés, de tüneti kezelés, önmagában nem ad választ arra, hogyan lehet hosszú távon együtt élni egy sekély, vízszintingadozásra hajlamos tóval. Rövid távon lehetnek olyan helyzetek, amikor vízgazdálkodási beavatkozásokkal enyhíteni kell a legkritikusabb állapotokat, különösen vízminőségi, természetvédelmi vagy használati kockázatok esetén. De ha a cél kizárólag az, hogy mindenáron visszaállítsunk egy megszokott vízállást és tóképet, akkor újra ugyanabba a zsákutcába kerülünk: egy változékony rendszert próbálunk változatlannak kezelni. Ez garantált csalódást fog jelenteni, nem reális és nem képviseli a fenntarthatóságot, az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodást, a biodiverzitás védelmét.

Ezért hosszú távon a kérdés nem az, hogy honnan, milyen költséggel, illetve mekkora infrastrukturális fejlesztéssel lehet vizet hozni a tóba (szóba került a Duna, a karsztvíz, tisztított szennyvíz, a Császár-víz tározóinak felújítása stb.), hanem az, hogy szeretnénk-e fenntartható, bölcs tájhasználatot. A sekély, klímaváltozásnak kitett tavak hosszú távú használata csak rugalmas rendszerben képzelhető el, amely figyelembe veszi a természetes karaktert és dinamikát, a szukcessziós folyamatokat, az eredeti értékes élővilágot, vízgyűjtő és táji léptékben gondolkodik. Ehhez stratégiai tervezés, széles körű összefogás, szervezeti, jogi és gazdasági alapok (felmerült egy Velencei-tó törvény) szükségesek.

Az alkalmazkodás ezért nem egyetlen látványos beavatkozást jelent. Inkább szemléletváltást: a vízgyűjtőn történő vízmegtartás erősítését (nem víztározókban, hanem a talajban), a part menti zónák ökológiai állapotának javítását, partvédőművek felülvizsgálatát és parti élőhely-helyreállítást, a strand- és horgászati használat kockázattudatosabb tervezését, valamint olyan turisztikai kínálatot, amely nem kizárólag a magas vízállású, nyíltvizes üdülőtó képére épül. Ez nem azt jelenti, hogy le kell mondani a tó üdülési szerepéről. Azt jelenti, hogy ezt a szerepet nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani.

Ugyanilyen fontos a kommunikáció is. Amíg a Velencei-tóról főként úgy beszélünk, hogy „eltűnt a víz” és „vissza kell állítani a régi állapotot”, „katasztrófa van”, addig az alkalmazkodás megértése, társadalmi támogatottsága is gyenge marad. Pontosabban kellene elmagyarázni, hogy az alacsony vízállás nem minden elemében rendkívüli vagy természetellenes, de a klímaváltozás, a vízgyűjtő állapota és a tó köré épült rugalmatlan használati rendszer miatt nagyon is komoly kockázat.

A természetfotózás, különösen a természetvédelmi fotózás jó lehetőséget kínál erre, hiszen fényképekkel nem csak a száraz partok, hanem azok benépesülő madárvilága, az élőhelyek átrendeződése is bemutatható, megszerettethető. A Velencei-tó élővilágára, jelzéseire, változásaira nemcsak veszélyként érdemes tekintenünk: megmutatják a természet saját dinamikáját, törvényszerűségeit, és arra figyelmeztetnek, hogy az tájhasználati alkalmazkodás feladata a miénk. A tavat csak a természetet nem tisztelő, ismerő emberi döntésektől kell megmenteni.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Borítókép:Készítette: Civertan

A Másfélfok: Nem a vízhiány a valódi gond a Velencei-tónál bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mi történik, amikor a víz eltűnik egy tájból, a zöldfelületek lassan visszahúzódnak, és a klímaváltozás hatásai már nem statisztikákban, hanem a települések mindennapi működésében jelennek meg? A legtöbb esetben ezek a folyamatok nem látványos fordulópontokkal, hanem lassú, egymásra rakódó változásokkal rajzolják át a környezet képét. Holtágak száradnak ki, városi zöldterek alakulnak át, és az energiahasználat kérdései már közvetlenebbül érintik a helyi közösségeket. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség ezekre a folyamatokra próbál gyakorlati válaszokat adni, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve. A szervezet munkájáról és a hazai klímavédelem lehetőségeiről a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnökével, Lajtmann Csabával beszélgettünk.

A Zöld Hang rendszeresen foglalkozik a klímaváltozás hazai hatásaival, és azokkal a helyi szintű alkalmazkodási lehetőségekkel, amelyekkel a települések próbálnak reagálni a gyorsan változó környezeti feltételekre. A mostani beszélgetés is egy olyan hálózat működéséről ad hírt, amely a tapasztalatok összekapcsolására és a jó gyakorlatok terjesztésére épít.

A klímaváltozás hatásai sokszor nem egyetlen eseményben, hanem lassú eltolódásokban válnak érzékelhetővé. Egy-egy kiszáradó meder, a vízfolyások elapadása vagy a városi zöldfelületek visszaszorulása mind ugyanannak a folyamatnak a részei. Ezek a változások az ökológiai kérdések mellett településüzemeltetési és közösségi döntéseket is felvetnek. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség olyan hálózatként működik, amely ezt a helyi szintet próbálja megerősíteni: önkormányzatok és civil szereplők között teremt kapcsolatot, hogy a válaszok ne elszigetelten, hanem közösen születhessenek meg. Lajtmann Csaba mesélt a Zöld Hangnak a klímaváltozás hatásainak mérsékléséről és a szervezet működéséről.

Hogyan kapcsolódik be a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség az Európai Klímaszövetség munkájába? Mit jelent ez a tagság a gyakorlatban a hazai szereplők számára?

A szövetség az Európai Klímaszövetséggel kialakult kapcsolatunk nyomán jött létre, így a magyar tagság nem egy önálló, elszigetelt rendszerhez kapcsolódik, hanem automatikusan egy nemzetközi közösség része lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagszervezetek nemcsak hazai tapasztalatokkal dolgoznak, hanem folyamatosan hozzáférnek más országok megoldásaihoz is.

Ez a fajta hálózati működés nem adminisztratív előny, hanem tudásáramlás. A klímavédelemben nagyon sok olyan probléma van, amely mindenhol hasonló, csak más formában jelenik meg. Ami egy településen működik, az sokszor adaptálható egy másik környezetben is. A hálózat ezt a „átjárhatóságot” teszi lehetővé, miközben a kibocsátáscsökkentés mellett egyre hangsúlyosabbá válik az alkalmazkodás kérdése is.

Ha az elmúlt másfél évtizedet nézzük, hogyan tolódott el a klímavédelem fókusza Magyarországon?

Ha visszatekintünk, jól látszik, hogy korábban a klímavédelem fókusza elsősorban a kibocsátáscsökkentésen volt. Ma már ez a kép árnyaltabb: egyre inkább előtérbe kerül az alkalmazkodás, ami a mindennapi működés, létezés részévé vált.

Ez a váltás nem elméleti, hanem nagyon gyakorlati. Egy településen például egy energetikai korszerűsítés vagy egy zöldfelület-fejlesztés egyszerre hat a kibocsátásokra és a helyi klímahatásokra is. A klímavédelem így fokozatosan településszintű gondolkodássá válik, ahol minden beavatkozás több hatást is egyszerre generál.

Hol látszanak ma a legfontosabb beavatkozási pontok, ahol a klímaváltozás hatásai érdemben csökkenthetők?

A legnagyobb, és viszonylag gyors hatást továbbra is az épületenergetika területén lehet elérni. Sok épület ma még jelentős energia-veszteséggel működik, miközben a korszerűsítés technológiailag már régóta ismert és elérhető lenne. Ez az a terület, ahol nemcsak környezeti, hanem gazdasági megtérülés is jól kimutatható. Ugyanakkor a klímavédelem nem áll meg itt, mert a települések működését más rendszerek is alapvetően befolyásolják.

Miért került ennyire előtérbe a zöldfelületek kérdése? Hol ütközik leginkább a szakmai és a társadalmi szemlélet?

A zöldfelületek sokáig inkább esztétikai elemként jelentek meg, ma viszont egyre inkább klímaszabályozó rendszerként kell rájuk tekinteni. A probléma sokszor nem technikai, hanem szemléleti. A legtöbb településen még mindig az számít rendezettnek, ahol rövidre nyírt, homogén gyepfelületek vannak. Ezzel szemben az ökológiailag sokszínű, kevésbé intenzíven kezelt területek sokkal ellenállóbbak, és több ökológiai szolgáltatást nyújtanak. Ez a különbség sokszor feszültséget is okoz, mert a lakossági elvárások nem mindig követik a szakmai szempontokat. Itt a szemléletformálásnak van kulcsszerepe.

Van olyan települési példa, amely jól mutatja, hogyan alakul át egy helyi döntés hosszabb távú környezeti folyamattá?

Ilyen például a pápateszéri belterületi örökerdő telepítés. Több korábban beépíthető lakótelket alakítottak át zöldfelületté egy együttműködés részeként.

A folyamat eleinte alig volt látványos: hiszen az apró magoncok néhány év után sem nőnek látványos fákká – és sokáig csak a változás ígérete volt jelen. Most, 6 évvel az ültetés után kezd a terület már erdőnek látszó formát ölteni, bár az igazi erdőélményre még így is várni kell.  Ma már jól látható, hogy egy ilyen döntés képes hosszú távon átformálni egy települési környezetet.

Milyen szerepet kaphatnak az energiaközösségek a települések jövőbeli működésében?

Az energiaközösségek egy olyan irányt jelölnek ki, ahol a helyi szereplők nemcsak fogyasztók, hanem részben termelők is lesznek. Ez a modell nemcsak technológiai, hanem közösségi átalakulást is jelent. Magyarországon ez a terület még fejlődő fázisban van, de már látszanak olyan kezdeményezések, amelyek bizonyítják, hogy a helyben termelt energia stabilabb és sok esetben gazdaságosabb is lehet. A következő évek egyik kulcskérdése az lesz, hogy a szabályozási környezet mennyire tudja követni ezt a fejlődést.

Miben különbözik a szövetség működése egy hagyományos országos szervezettől?

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nem klasszikus, központosított struktúrában működik. Inkább egy hálózati rendszer, ahol regionális és helyi kapcsolódási pontok tartják össze a működést. Ez azért fontos, mert a kisebb települések sokszor nem rendelkeznek elegendő kapacitással arra, hogy önállóan foglalkozzanak klímavédelmi kérdésekkel. A hálózat ebben nyújt segítséget: tudást, kapcsolatot és gyakorlati támogatást ad. A hangsúly nem a tagság számán van, hanem azon, hogy a kapcsolatok ténylegesen működjenek is.

Milyen programok és kezdeményezések segítségével vonják be a helyi közösségeket a klímavédelembe? Hogyan lehet csatlakozni?

Az egyik legsikeresebb program a „Mozdulj a klímáért!”, amelyben iskolák vesznek részt országszerte. A diákok különböző mindennapi tevékenységeken keresztül gyűjtenek zöld mérföldeket, így a fenntarthatóság gyakorlati tapasztalattá válik.

Ezzel párhuzamosan indul a „Spontán Zöld” program is, amely olyan területeket keres, ahol a természet vagy a közösség önszerveződő módon tartott fenn zöldfelületeket. A Klímasztár felhívás pedig a települési jó gyakorlatokat gyűjti és díjazza, különösen azokat, amelyek valóban működő, helyi megoldásokat mutatnak.

Mi adhat lendületet a következő időszakban a hazai klímavédelemben?

A klímavédelem akkor válik igazán hatékonnyá, ha nem külön programként jelenik meg, hanem beépül a települések mindennapi döntéshozatalába. Ehhez önkormányzatok, civil szervezetek és helyi közösségek együttműködésére van szükség. A hálózatok szerepe ebben az, hogy összekapcsolják ezeket a szereplőket, és láthatóvá tegyék azokat a megoldásokat, amelyek már ma is működnek. A változás így nem egyetlen nagy döntésből áll, hanem sok apró, helyi lépésből, amelyek lassan, de egy irányba kezdenek rendeződni.

A Kiszáradó medrek, eltűnő zöldfelületek – a településeken dől el a klímaalkalmazkodás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Magyarország jelenleg jó ütemben halad a 2030-ra vállalt kibocsátáscsökkentési céljai teljesítése felé, de a gazdaság várható felpörgése és az újonnan induló ipari kapacitások üvegházhatásúgáz-kibocsátásának ellensúlyozására további szakpolitikai lépések kellenek; a 2050-es klímasemlegességhez szükséges mélyebb átalakulások pedig  számos területen még nem láthatók – derül ki a Green Policy Center által bemutatott Ötödik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentésből.

A Green Policy Center tegnapi rendezvényén bemutatott jelentés immár ötödik alkalommal vizsgálta meg, hogy Magyarország mennyire halad a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél felé. Az elemzés 11 dimenzióban és 81 indikátor alapján értékeli az ország teljesítményét, ahol pedig léteznek konkrét 2050-es vagy 2030-as vállalások, azokhoz méri az előrehaladást.

A jelentés szerint Magyarország 2024-re bruttó elszámolás szerint 43,5 százalékkal csökkentette üvegházhatásúgáz-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A 2030-as cél 50 százalékos csökkentés, vagyis az ország jelenleg viszonylag közel áll a rövid távú vállalások teljesítéséhez. Nettó elszámolásban a kibocsátáscsökkentés már 48,4 százalékos, miközben a cél 55 százalék. (A két módszer közötti különbséget az adja, hogy utóbbi esetén levonásra került a földhasználat, földhasználat-váltás és erdészet által elnyelt széndioxid mennyisége.)

„A 2020 és 2024 közötti időszakban nagyjából 15 százalékkal sikerült csökkenteni Magyarország kibocsátásait” – mondta Koczóh Levente, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője.

“A helyzet értékelését nehezíti, hogy a klímapolitikában használt környezeti és kibocsátási adatok jellemzően másfél-két éves késéssel állnak rendelkezésre és a néhány részterületen látható adathiány az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy pontos képet lehessen alkotni az egyes intézkedések hatásairól.”

A közlekedés mindenhol gond Európában

A 11 vizsgált dimenzió közül a közlekedés bizonyult a legproblémásabbnak. Miközben a legtöbb ágazatban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése figyelhető meg, a közlekedési kibocsátások továbbra is magas szinten vannak. A személygépkocsi-állomány folyamatosan növekszik, az autók átlagéletkora emelkedik, miközben az elektromos autók részaránya még mindig alacsony.

A jelentés megállapítja, hogy igazán az áruszállításban sem történt áttörés itthon. Bár régóta cél a vasúti árufuvarozás erősítése, ebben nagyon el vagyunk maradva és továbbra is a közúti szállítás dominál. „Nemcsak Magyarország küzd ezzel. Európa-szerte a közlekedés az egyik legnehezebben dekarbonizálható ágazat. Ez az a terület, ahol jelenleg a legkevésbé érvényesül az a pálya, amely hosszú távon a klímasemlegesség felé vezethet” – jegyezte meg Koczóh.

„Ha azt szeretnénk, hogy az emberek autóból vonatra üljenek át, akkor a vasútnak pontosnak, tisztának, megbízhatónak és gyorsnak kell lennie. Az utasszám csak akkor fog nőni, ha valódi alternatívát tudunk kínálni az autózással szemben.” A szakértő szerint az olyan beruházások, mint az Esztergom és Budapest közötti vasútvonal fejlesztése, jól mutatják, milyen irányba lenne érdemes tovább haladni. Ezen a vonalon két és félszeresére nőtt az utasok száma, akik a vonatot választják a 10-es út dugói helyett.”

Koczóh és a konferencián részt vevő zöld szakemberek is ígéretsnek tartják az új kormány által jelzett irányokat. Ugyanakkor kérdésünkre arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímapolitikában nemcsak az számít, mit támogat az állam, hanem az is, hogy milyen fejlesztéseket ösztönöz. „Nemcsak azt kell ösztönözni, ami a klímasemlegesség felé visz, , hanem azt is fékezni kell,  ami káros. Nem szerencsés olyan fejlesztéseket támogatni, amelyek hosszabb távon ellentétesek a klímacélokkal, ilyen például az autópálya rendszer bővítése, hiszen ha autóval bárhova könnyedén eljutunk, akkor a széndioxis-kibocsátás nem fog csökenni, sőt.” Szerinte a kibocsátáscsökkentés szempontjából nem elegendő a fenntartható közlekedési formák támogatása, az állami beruházásoknak és ösztönzőknek is következetesen a klímacélokkal összhangban kell állniuk.

Életmódváltás és klímakormányzás: stagnáló területek

Az életmódváltás dimenzióban ugyan láthatók kedvező folyamatok, például az élelmiszerhulladék csökkenése vagy egyes lábnyomindikátorok javulása, a Green Policy Center mégis stagnálónak minősítette a területet. A szakértők szerint a pozitív változások jelentős része nem tudatos életmódváltás eredménye, hanem az energiaválság és a visszafogottabb fogyasztás következménye.

Hasonlóan vegyes a kép a klímakormányzás esetében. Magyarország ugyan emelte a 2030-as kibocsátáscsökkentési célját, és frissítette Nemzeti Energia- és Klímatervét, de továbbra sem készült el az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és az ahhoz kapcsolódó Éghajlatvédelmi Cselekvési Terv, ami szerintük nagyon hiányzik.

Koczóh szerint a rendszer egyik hiányossága, hogy az ambiciózusabb klímacélok elsősorban a Nemzeti Energia- és Klímatervben jelennek meg, miközben  a hatályos klímatörvény továbbra is korábbi célértékekkel dolgozik.

A szakértő problémaként említette az átláthatóság hiányát, a nehezen hozzáférhető információkat, valamint azt is, hogy Magyarországon továbbra sincs független klímatudományos tanácsadó testület. Szerinte a társadalmi bevonás is korlátozott, a konzultációk sok esetben az uniós kötelezettségek teljesítéséhez szükséges minimumszintre korlátozódnak.

Mezőgazdaság: nem az energia a fő kérdés

A mezőgazdaság esetében a jelentés összetettebb képet mutat, mivel most már jelentősen befolyásolják a szárazabb aszályos nyarak. A szektor energiaeredetű kibocsátásai tovább csökkentek, a teljes kibocsátás azonban 2024-ben ismét emelkedett, elsősorban a műtrágyahasználat növekedése miatt.

Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint a fenntarthatósági kérdéseket nem szabad kizárólag az üvegházhatású gázokra szűkíteni. „Három nagy területet kell egyszerre figyelnünk: az éghajlatba való beavatkozást, a területhasználatot és az anyagáramlásokat. A médiában szinte kizárólag a klímaváltozás jelenik meg, miközben a másik kettő legalább ennyire fontos.”

Bartus szerint a természeti erőforrásokat gyakran úgy kezelik, mintha a gazdasági teljesítmény vagy a versenyképesség szempontjaival szembeállíthatók lennének, pedig valójában alapvető termelési tényezők.

„A természeti erőforrásokon nem lehet spórolni. Ha romlik az állapotuk vagy szűkülnek a rendelkezésre álló készletek, annak előbb-utóbb gazdasági következményei lesznek.”

Bartus arra is felhívta a figyelmet, hogy az euróövezet vállalatainak több mint 70 százaléka valamilyen formában függ az ökoszisztéma-szolgáltatásoktól, legyen szó a vízkészletekről, a termőföldek állapotáról, a beporzókról vagy más természeti folyamatokról. Szerinte ezért a természet állapotának romlása nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági kockázatot is jelent.

„Sokszor a fenntarthatóságot szembeállítják a gazdasági teljesítménnyel vagy a versenyképességgel. Ez nagyon káros és téves megközelítés. A természeti erőforrások ugyanúgy alapvető termelési tényezők, mint a munka vagy a tőke.”

Az erdők szerepe felértékelődik

A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a 2050-es klímasemlegességi cél elérésében egyre nagyobb szerepe van a természetes szénelnyelőknek. A földhasználati és erdészeti szektor jelenleg még teljesíti az uniós elvárásokat, a 2024-es érték meghaladja az Európai Unió által elvárt szintet. A szakértők szerint azonban a kérdés ma már nem az, hogy Magyarország teljesíti-e a célokat, hanem az, hogy képes lesz-e hosszú távon fenntartani ezt a teljesítményt. Ebben az egyre gyakoribb aszályok jelentik a legnagyobb kihívást. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási eseményei rámutattak arra, hogy a természetes szénelnyelők teljesítménye korántsem tekinthető adottságnak. A jelentés szerint a következő évtizedekben az erdők szerepe jelentős lesz a nettó kibocsátáscsökkentési célok teljesítésében, ezért az erdőgazdálkodás, a fakitermelés és az alkalmazkodási intézkedések egyre fontosabbá válhatnak.

Ipar: jó eredmények, de új kihívások jönnek

Az ipar a jelentés egyik pozitív területeként jelent meg. A közvetlen ipari kibocsátások az elmúlt öt évben jelentősen csökkentek, amihez az energiahatékonysági beruházások, a saját megújuló energiatermelés terjedése és az energiaválság hatására végrehajtott alkalmazkodási lépések egyaránt hozzájárultak. A szakértők szerint ugyanakkor a kedvező trend mögött nem csak tudatos klímapolitikai intézkedések állnak, inkább a gazdasági körülmények. Az energiaválság jelentősen visszafogta az energiaigényes iparágak termelését, ami több ágazatban automatikusan mérsékelte a kibocsátásokat, de ez nem az az út, amit követni kellene. Koczóh Levente arra figyelmeztetett, hogy kibocsátás-csökkentést a munkahelyek megőrzése mellett kell elvégezni, technológiai váltással. Ugyanakkor az idén és a következő években működésbe lépő ipari beruházások és a jelenlegi gazdasági nehézségek után teljes kapacitás-kihasználtságra visszatérő üzemek ismét növelhetik az energiafelhasználást és a kibocsátásokat.

“Elképzelhető, hogy az ipar esetében 2030-ig már nem további jelentős kibocsátáscsökkenés, hanem akár bizonyos mértékű növekedés következik be, amit más ágazatoknak kellene ellensúlyozniuk ahhoz, hogy Magyarország a klímacélok teljesítéséhez szükséges pályán maradjon” – mondta Koczóh Levente.

Épületek: csökkent a kibocsátás, de nem a felújítások miatt

A jelentés szerint az épületszektor is a kedvezőbben teljesítő területek közé tartozik.

A lakóépületek kibocsátása mintegy 18 százalékkal, a szolgáltató épületeké közel 30 százalékkal csökkent 2020-2024 között. A szakértők szerint azonban ezt nem egy nagyszabású és tudatos épületenergetikai program eredményezte, hanem a spórolás. Koczóh szerint az energiaválság, a magas energiaárak, a fogyasztás visszafogása és az enyhébb telek nagyobb szerepet játszottak a kibocsátások csökkenésében, mint az állami támogatási programok. A szakértő úgy látja, hogy továbbra sem indult olyan volumenű épületfelújítási program, amely érdemben megváltoztatná a magyar épületállomány energiahatékonyságát. Ebben szerepet játszhatott a máig meglévő rezsicsökkentési rendszer is, amely mérsékli az energiahatékonysági beruházások gazdasági ösztönzőit. Igaz, annak 2022-es kétsávossá tétele komoly energiaspórolási és tűzelőanyag-váltási hullámot indított el.

“Az épületállomány mélyfelújítása továbbra is az egyik legnagyobb kiaknázatlan lehetőség a hazai kibocsátáscsökkentésben és erre a jövőben – részben a hazahozott uniós pénzek miatt – lesz is hatalmas lehetőség – vélekedett Koczóh Levente.

De jó, hogy ennyi napelem van

A legkedvezőbb eredmények az energetikai szektorban születtek. Az áram- és hőtermelés kibocsátása 2020 és 2024 között több mint 30 százalékkal csökkent, miközben a napelemes kapacitások látványosan bővültek. Magyarország ma már nemzetközi összehasonlításban is a legjobban teljesítő országok közé tartozik a napenergia hasznosításában: a napenergiának a hazai áramtermelésen belüli arányában világrekordot értünk el 2024-ben a 25%-os szintünkkel.

Koczóh szerint a szélenergia előtt is új lehetőségek nyíltak meg az elmúlt időszakban a hazai jogszabályok változásoknak köszönhetően, így a következő években a megújuló energiaforrások további bővülése várható. Erre szükség is van, hiszen a 2030-as célunk 30% megújuló energia arány, míg 2024-ben még csak 18%-nál jártunk.

A jelentés nemzetközi összehasonlításokra is kitért. Magyarország a Climate Change Performance Index rangsorában ugyan három helyet visszacsúszott és a 48. helyen áll, ugyanakkor más mutatók kedvezőbb képet mutatnak. Az Energy Transition Index rangsorában öt helyet javítva a 23. helyet foglalja el, míg az ENSZ fenntartható fejlődési céljait mérő indexben a 21. helyen áll.

Bartus Gábor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kibocsátáscsökkenés mögött nem minden esetben kizárólag pozitív folyamatok állnak.

„A villamosenergia-szektorban valóban vannak pozitív folyamatok. Ugyanakkor ha megnézzük az elmúlt évtizedeket, azt látjuk, hogy a gazdasági válság volt a legjobb barátunk, amikor a kibocsátások csökkentéséről volt szó. A klímavédelmi eredmények értékelésekor ezért mindig azt is érdemes vizsgálni, hogy a javulás mögött valódi szerkezeti átalakulás áll-e, vagy csupán átmeneti gazdasági hatások.”

Kulcskérdés a szemléletváltás

A jelentés szerint Magyarország jelenleg még a legtöbb 2030-as vállalás teljesítéséhez szükséges pályán mozog, a 2050-es klímasemlegességi cél azonban már jóval mélyebb gazdasági és társadalmi átalakulást igényel.

A szakértők szerint a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a technológiai és szabályozási változások mellett sikerül-e érdemi szemléletváltást is elérni a társadalomban. Bartus Gábor szerint a fenntarthatósági átállás nem valósulhat meg pusztán technológiai fejlesztésekkel, szükség van az oktatásra az iskolákban és a mindenki által elért és nézett online felületeken is.

„2050 már nincs olyan messze. Ha csak a most felnövő generációk szemléletének megváltozására várunk, akkor elkésünk. A társadalom egészét el kell érni.”

„A szemléletformálás ahhoz kell, hogy a lakosok elviseljék az árjelzéseket. Európában ez működik, nálunk kevésbé. A probléma nem az, hogy nincs tudás vagy érdeklődés. Egyre több hallgató és szakember foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A gond az, hogy ennek nincs rendszerszintű lenyomata a gazdaság működésében.”

Új kormányzati struktúra: még formálódnak a szerepek

A rendezvény után Koczóh Levente lapunknak arról beszélt, hogy az új kormányzati struktúrában több biztató fejlemény is látható, ugyanakkor jelezte, hogy az új kormányzati rendszer még kialakulóban van.

 „„Most áll fel a struktúra, jelenleg is ígéretes egyeztetések zajlanak arról, hogy melyik minisztérium milyen feladatokat kapjon. A klímapolitikai terület még kiforratlan, de óriási dolog, hogy ennyi szakember került pozícióba. Nem nagyon rémlik korábbról olyan időszak, amikor ilyen számban jelentek volna meg szakemberek felsővezetőként a kormányzati struktúrában.” A pozitívumok közé sorolta azokat a jelentős uniós forrásokat is, amelyek energetikai és közlekedési fejlesztéseket alapozhatnak meg. Különösen fontosnak nevezte azokat a beruházásokat, amelyek a villamosenergia-hálózat fejlesztését szolgálják.

„Szakmailag kifejezetten örvendetes, hogy komoly források juthatnak az áramhálózat fejlesztésére. A napelemek és a jövőbeni szélerőművek további terjedésének ma már nem a termelés, hanem a hálózati kapacitás a fő korlátja.” A szakértő szerint a villamosenergia-rendszer fejlesztése nélkül a megújuló energiaforrások további bővülése nehezen képzelhető el.

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint Magyarországon ma már jelentős tudás halmozódott fel a fenntarthatóság és a klímavédelem területén, ez azonban nem jelenik meg kellő erővel a gazdasági és politikai döntésekben.

„A probléma nem az, hogy nincs tudás. A probléma az, hogy ennek nincs rendszerszintű lenyomata a gazdaság működésében. Nem alakítottuk hozzá a gazdasági rendszert ehhez a növekvő tudáshoz és érzékenységhez.”

Szerinte a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a tudományos eredmények, a szakpolitikai tervezés és a gazdasági döntések között sikerül-e valódi kapcsolatot teremteni. A 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez ugyanis nemcsak technológiai átállásra, hanem intézményi és gondolkodásbeli változásra is szükség lesz.

A Hogy is állunk az üvegházhatású gázok megfékezésében? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit tehetnek civilek egy kiszáradó országban, ahol a víz nem marad ott, ahol életet adna, hanem gyorsan távozik a tájból? A Zöld Hang podcast új adásában a Hosszúcsemői Tőzeglápról jelentkezünk, ahol az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozóján beszéltek arról, hogyan lehet aktív cselekvéssel előmozdítani a vízvisszatartás ügyét.

2026. június 5-7. között zajlott Csemőn, a hosszúcsemői tőzeglápos fiúk vendéglátásában az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozó (VOT).  A találkozónak a Hosszúcsemői Tőzegláp adott otthont, ahol a közel 150 résztvevőt az ország szinte minden szegletéből az a közös cél hozta össze, hogy aktív cselekvéssel megóvjuk vizeinket és a vizekhez kötődő életközösségeket.

A két és fél nap során szakmai beszélgetésekkel, tapasztalatcserével, drámajátékkal, tervezéssel, kézi földgátépítő workshoppal, egy hódmocsár megismerésével és végül egy esőtánccal tevékenykedtek a VízŐrző Mozgalom megerősítéséért.

A VízŐrzők célja az ország kiszáradásának megállítása az állampolgárok összefogásával. Helyi sejtekbe szerveződve, vízügyesekkel, nemzeti parkokkal összefogva megkeresik azokat a helyszíneket, ahol a vízfolyások túlmélyített medre megemelhető, ezzel a kiszárító hatása mérsékelhető és a víz megőrizhető a tájban, majd két kezükkel megvalósítják a szükséges beavatkozásokat. Munkájuk alapja a természet – például a hód és az ártér – működésének megismerése és követése.

Az alig másfél év alatt országossá nőtt VízŐrző Mozgalom azt bizonyítja, hogy megjelent és megállíthatatlanul terjed a társadalmi igény vizeink és természeti környezetünk megőrzésére. Inspiráló látni, mennyien kiállnak közös célunkért!

A találkozó résztvevőivel Szilágyi László beszélgetett. Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

Akiket hallunk:

Szabó Géza a Gerje-patak menti Hosszúcsemői tőzegláp tulajdonosa

Hogyan lesz valaki láptulajdonos?  A patakmentéstől a bioblitzig.
Szelíd harc  az ostorfa és a zöld juhar ellen, aranyvessző kaszálás, mire jó a hódmocsár? Miért antizöld a területalapú támogatási rendszer?
Olasz bútoripar – magyar nemesnyárból, ami még inkább szárítja a Homokhátságot.
Gyökeres szemléletmód váltásra lenne szükség az erdőgazdálkodásban! Száműzni kellene a talajgyilkos nemesnyárakat.

Kulcsár László művésznevén Szubotaj Bagatur a zöld gerilla mozgalom egyik elindítója

Illegális zsiliprekesztéssel kezdődött 2025 januárjában.
Vizet a tájba orbáni kormányzati program: lájkok lettek, csak víz nem.
48000 km. csatornából 44000 csak levezető funkciójú.
Mi az ökoirredentizmus?

Németh András a Vízőrző Mozgalom egyik atyja.  Merre tovább mozgalom?

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Szeretünk nagy lápon élni bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Váratlanul érte a zöld szervezeteket, hogy a magyar EP-képviselők nem egységesen szavaztak az új génkezelési technikákkal előállított növények uniós szabályozásáról. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK jelen lévő képviselői az elutasító álláspont mellé álltak, a Tisza képviselőinek többsége viszont nem támogatta a Tanács álláspontjának elutasítását. A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a kormánynak más ellenző tagállamokkal együtt az Európai Unió Bíróságához kellene fordulnia.

Meglepte a zöldeket a Tisza szavazása

Bár az előzetes várakozások szerint egységes szavazást vártak az összes magyar európai parlamenti képviselőitől a zöld szervezetek, mégis meglepetésre a Tisza képviselői nemmel szavaztak a génkezelési technikákról szóló voksoláson  a Tanács vélemények elutasítására (pontosabban egyikük, Bogdán Csaba tartózkodott – a szerk.), és nem támogatták a jogszabály javaslatot módosító többi indítványt sem. Így az Európai Parlament második olvasatban a beadott indítványok elutasítása mellett jóváhagyta az új génkezelési technikákról (NGT) szóló rendeletet, amely jelentősen átalakítja a génszerkesztett növények uniós szabályozását.

Az EP másképp működik, mint a magyar parlament: a képviselők nem végszavazáson döntenek a jogszabály javaslatról, hanem módosítókról szavaznak. Ha nem szavaznak meg egy módosítót sem, a rendeletet az EP változatlan formában elfogadja. Vagyis aki leszavaz minden módosítót, az politikai értelemben támogatja a javaslatot. Különösen egyértelmű volt ez ennél a javaslatnál, ahol az egyik módosító kifejezetten arról szólt, hogy az EP elutasítja a Tanács álláspontját.  

Az elfogadott szabályok értelmében bizonyos, új génszerkesztési technikákkal előállított növények kikerülnek a jelenlegi GMO-szabályozás egyes előírásai alól, és a jövőben genetikai tulajdonságaik alapján, két külön kategóriába sorolják őket. (A Zöld Hang itt írt korábban a tervezett rendeletről, amelyet most – módosítás nélkül – megszavaztak.)

A döntést több környezetvédelmi és civil szervezet bírálta, mivel szerintük az új szabályok gyengítik az átláthatóságot, a fogyasztók tájékozott választáshoz való jogát, valamint nem kezelik megfelelően a szabadalmaztatással kapcsolatos kockázatokat. Az új generációs génszerkesztési technikákkal előállított növények egy része ugyanis mentesül a jelenlegi GMO-szabályozás több eleme, köztük egyes nyomonkövetési és címkézési követelmények alól. A döntés után például a Föld Barátai Európa szervezet azt is kifogásolja, hogy a végleges szöveg nem tartalmaz további garanciákat a szabadalmakkal kapcsolatban, ami szerintük tovább erősítheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok piaci pozícióit.

Bírósági támadást sürgetnek a civil szervezetek

„Mindannyiunk érdeke, hogy Európa és szűkebb hazánk tájai élhetőek és sokszínűek legyenek, az élelmünk minél nagyobb aránya természetkímélő és egészséges forrásból származzon. Az új génmódosítási technikák szabadjára engedése azért is súlyos gond, mert az ellenkező irányba tart. Egy nagyobb folyamat része: az ökológiai és humán-egészségügyi szempontokat partvonalra helyező, ipari érdekeket szolgáló lépések egyike. A helyzet viszont nem reménytelen, az ellenző kormányok ugyanis az Európai Unió Bírósághoz fordulhatnak, hogy a döntés megsemmisítését kérjék. Ez lenne a helyes lépés” – mondta el a Zöld Hang érdeklődésére Pribeli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse.

“Most az a cél, hogy minél több, a szabályozást ellenző tagállam együtt tudjon fellépni, és közösen forduljanak az Európai Unió Bíróságához. Korábban már volt példa arra, hogy Magyarország Franciaországgal, Lengyelországgal és Luxemburggal együtt sikeresen támadott meg egy hasonló uniós döntést. Reméljük, hogy a mostani szabályozást ellenző országok is összefognak, és a tizenhat évvel ezelőtti sikerhez hasonlóan ismét sikerül megakadályozniuk egy szerintünk túlzottan megengedő jogszabály érvényesülését” – fogalmazott Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.  Szerinte már hónapokkal ezelőtt kalkuláltak azzal, hogy az Európai Parlament elfogadja az új génkezelési technológiákra (NGT) vonatkozó könnyítéseket, ezért az MTVSZ januári konferenciáján már nemcsak a parlamenti szavazás kimenetelére készültek.

„Arra törekedtünk, hogy a mindenkori magyar kormányzatnak legyen B és C terve is arra az esetre, ha a rendelet sajnos átmegy. Ugyanakkor a januári konferenciánkon még láttunk arra esélyt, hogy az új GMO-k deregulációját megakadályozza az Európai Parlament. Ehhez az kellett volna, hogy a magyar EP-képviselők is megszavazzák a jelölésre, illetve a szabadalmaztathatóság tilalmára vonatkozó módosító javaslatokat. Ezzel a jogalkotási folyamat lelassulhatott vagy akár meg is akadhatott volna. Ez azonban ma nem történt meg, a javaslatot lényegében változtatások nélkül fogadták el” – mondta Fidrich Róbert.

“A jogszabály húsz nappal a kihirdetése után hatályba lép, ezért rövid idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljunk ez ügyben, de már holnaptól meg kell tenni az ehhez szükséges lépéseket” – tette hozzá az MTVSZ programvezetője.

Nem ismertek a Tisza képviselőinek indokai

Napok óta próbáltunk elérni a tervezett GMO-rendelet kapcsán a magyar európai parlamenti képviselőket, ám csak a Demokratikus Koalíció EP-delegációja válaszolt a kérdéseinkre.“A jelenlegi javaslat elsősorban a nagy agráripari és vetőmagpiaci szereplők igényeire ad választ, miközben nem kezeli kellő súllyal a fogyasztók, a környezetvédelmi szervezetek, a független kutatók és számos gazdálkodó által megfogalmazott aggályokat” – jutott el hozzánk még a szavazás előtt a DK álláspontja. Különösen aggályos szerintük, hogy nem lesz kötelező jelölni minden génszerkesztett terméket.

Bár sem a Fidesz, sem a Mi Hazánk képviselői nem reagáltak a megkeresésünkre, annyit a szavazások után megtudhattunk, hogy jelen lévő képviselőik nem támogatták a rendelet elfogadását. A Tisza sem válaszolt kérdéseinkre, ezért nem tudjuk, milyen indokok mentén támogatták a rendeletet, de természetesen azonnal közzétesszük álláspontjukat, amennyiben válaszolnak.

Háttér – mi történt eddig?

A Parlament és a Tanács tárgyalói már 2025 decemberében politikai megállapodásra jutottak a szabályozásról. A mostani szavazás az úgynevezett második olvasati eljárás része volt. Ennek keretében, miután a tagállami kormányokat képviselő Tanács elfogadta álláspontját, az Európai Parlamentnél volt a lehetőség, hogy elutasítsa vagy abszolút többséggel módosítsa. A jelen esetben módosító indítványokat nyújtottak be, ezért a plenáris ülésnek ezekről szavaznia kellett. Valamennyi módosító javaslatot elutasították, így a Parlament végül elfogadta a Tanács álláspontját, amely a Parlament és a Tanács közötti tárgyalások eredményeként született meg, és amelyről a két intézmény már 2025 decemberében megállapodott.

Az új szabályok szerint az NGT-vel módosított növényeket nem az előállításuk módja, hanem genetikai tulajdonságaik alapján sorolják kategóriákba. Ugyanakkor a géntechnológiai óriáscégektől független kutatók európai hálózata, az ENSSER állásfoglalása szerint ez a kategóriába sorolás – akárcsak az új GMO-k deregulációjáról szóló teljes uniós javaslatcsomag – tudományosan megalapozatlan, és indokolatlan kockázatot jelenthet a lakosságra és a környezetre.

Címkézés, szabadalmak, biogazdálkodás: ezek a fő vitapontok

Az első kategóriába azok a növények tartoznak, amelyek a módosítások jellege és korlátozott száma alapján hagyományos nemesítéssel is létrejöhettek volna. Amennyiben megfelelnek az előírt feltételeknek, ezeket a hagyományos növényekhez hasonlóan kezelik. A Parlament kérésére ugyanakkor a gyomirtó szerekkel szembeni ellenálló képesség vagy rovarölő anyagok előállításának céljából génszerkesztett növények nem kerülhetnek ebbe a kategóriába.

A második kategóriába a nagyobb mértékű vagy összetettebb genetikai módosításokon átesett növények tartoznak. Ezekre továbbra is a GMO-kra vonatkozó szigorú szabályok érvényesek, így kötelező marad a kockázatértékelés és az uniós engedélyezési eljárás.

A szabályok az Európai Unióban termesztett és az importált növényekre egyaránt vonatkoznak. Számos ilyen növényfajta már jelen van vagy fejlesztés alatt áll az Európai Unión kívüli piacokon, köztük az alacsony gluténtartalmú búza, a betegségekkel szemben ellenálló burgonya és a szárazságtűrő kukorica.

A második kategóriába tartozó NGT-növények esetében továbbra is kötelező marad a teljes nyomonkövethetőség és címkézés. Az uniós tagállamok emellett továbbra is korlátozhatják vagy megtilthatják termesztésüket saját területükön akkor is, ha az Európai Unió egyébként engedélyezte azokat.

Az első kategóriájú NGT-növények genetikai anyagát tartalmazó vagy azokból származó növényfajták egy nyilvános uniós adatbázisban lesznek nyilvántartva. A vetőmagokat és szaporítóanyagokat „NGT-1” jelöléssel kell ellátni annak érdekében, hogy a termelők megfelelő tájékoztatást kapjanak.

A rendelet szerint az új génkezelési technikák alkalmazásának a fenntarthatósági célokat kell szolgálnia, ezért kötelező lesz az ilyen növények fenntarthatósági hatásainak nyomon követése is.

Az ökológiai termelésben az NGT-k alkalmazása továbbra sem lesz megengedett. Ugyanakkor az első kategóriájú NGT-növények technikailag elkerülhetetlen jelenléte nem minősül majd automatikusan a biogazdálkodási szabályok megsértésének. Az Európai Bizottság a későbbiekben értékeli majd, hogy az új szabályozás milyen adminisztratív, gazdasági és gyakorlati hatással van az ökológiai termelőkre.

A természetes vagy biológiai úton kialakult tulajdonságok és DNS-szekvenciák kivételével az NGT-khez kapcsolódó innovációk szabadalmaztathatók lesznek. A jogalkotók szerint ugyanakkor fontos cél a túlzott piaci koncentráció megakadályozása, a vetőmagok megfizethetőségének fenntartása és annak biztosítása, hogy a gazdálkodók továbbra is megőrizhessék és újravethessék saját vetőmagjaikat.

A rendelet támogatói szerint az új szabályok hozzájárulhatnak olyan növényfajták fejlesztéséhez, amelyek ellenállóbbak az éghajlatváltozás hatásaival, a kártevőkkel és a növényi betegségekkel szemben, miközben csökkenthetik a növényvédő szerek használatát és javíthatják a mezőgazdaság versenyképességét.

A kritikusok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy az új szabályozás csökkentheti az átláthatóságot, korlátozhatja a fogyasztók és a termelők választási lehetőségeit, valamint növelheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok befolyását a vetőmagpiacon. Szerintük a végleges szöveg nem nyújt elegendő garanciát a szabadalmi visszaélések és a piaci koncentráció megakadályozására.

A Fordulat GMO ügyben: a Tisza támogatta a megengedőbb uniós szabályozást bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A KSH számait mutatjuk a vadak állományairól, az elejtett és értékesített vadak számáról.

A kilövött állatok számát valószínűleg jól adják vissza a statisztikák, de a vadállomány mérete, az erdőfelújítással foglalkozó és a természetvédelmi szakemberek szerint, alaposan alá lehet becsülve.

A közelmúltban többször is foglalkoztunk az erdőkkel, az erdőgazdálkodással, és mindengyik riportban felmerült a vadgazdálkodás tarthatatlansága: „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő”; Az erdő nem puszta faanyag – interjú Csépányi Péterrel

A Magyarország számokban: Vad, vadászat bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Tisza vezette kormány a korábbi Fidesz-kabinettel ellentétben határozottan törekszik az uniós források hazahozatalára, ezért rövid határidővel létre kell hozni a magyar szociális klímatervet, amely az új EU Emissziókereskedelmi Rendszer 2 (ETS2) csatlakozásához fontos. Az ETS2-ből hazánk ugyanis nagyon sokat profitálhat, 2032-ig körülbelül 2,4 milliárd eurót (nagyságrendileg 875 milliárd forintot). Erről az igen bonyolult rendszerről beszélgettünk Gerőházi Évával, a Városkutatás kft közgazdászával. A cikkben megpróbáltuk különválasztani a kormányokat érintő feladatokat és azt, hogy mi csöpög majd le a lakossághoz.

Az idő sürget, mivel a következő években Európában – így itthon is – a klíma- és energiapolitika kiemelt jelentőségű terület lesz. Júliusban pedig mérföldkőhöz érkezik az Európai Unió környezetvédelmi politikája, ugyanis ekkor tárgyalnak újra azokról a jogszabályokról, amelyek a már meglévő ETS1 és az új EU Emissziókereskedelmi Rendszer 2, azaz ETS 2 rendszert irányítják majd. Ez a kezdeményezés olyan, mint egy nagyszabású terv az egyre melegedő bolygó védelmében, amelyben a klímát veszélyeztető kibocsátásnak végre pontosan meghatározott ára lesz.

Mi az ETS2, és miért érinti a lakosságot?

 “Az ETS2 rendszer lényege, hogy az EU korlátozott számú »szennyezési engedélyt« hoz forgalomba, amelyek mennyiségét minden évben szigorúan csökkentik, ösztönözve ezzel a tiszta energiára való átállást. Ezeket az engedélyeket nem a lakosság, hanem az üzemanyagot és fűtőanyagot értékesítő nagyvállalatok kell, hogy megvásárolják a kibocsátásuk nagyságához igazodó mennyiségben, ugyanakkor éppen emiatt a lakosságot is erősen érinti, hiszen a fűtés és a közlekedés a mindennapok része. A folyamat egy hatalmas árveréshez hasonlít, ahol minden egyes ország kap egy kvótát, amit piacra vihet. A cégek pedig  licitálnak a gáz, a benzin, a petróleum és a szén  kvótákra, hiszen csak ezek birtokában adhatnak el benzint, gázolajat, fűtési célú földgázt vagy akár szenet és petróleumot” – kezdte Gerőházi Éva, a Városkutatás Kft. közgazdásza.

Ez az árverés uniós aukciós rendszeren keresztül zajlik, ahol az ár a kereslet és a kínálat függvényében alakul ki. Mivel a piacra engedett kvóták mennyiségét folyamatosan szűkítik, a vásárlás egyre költségesebbé válik. Ugyanakkor, a vállalatoknak lehetőségük van az engedélyeikkel kereskedni egymás közt is, ha így jobb árat tudnak érvényesíteni (pl. felesleges mennyiséget eladni, venni). Az EU egy speciális árfék mechanizmussal figyeli a piacot, és extra mennyiség felszabadításával avatkozik be, ha az árak hirtelen túl magasra emelkednének. Ez az árfék az ETS2 első három évében (2028 és 2030 között) mindenképpen kell, hogy érvényesüljön, azaz ha az egyensúlyi ár egy adott mérték felé emelkedik (45 Euro/tCO₂ 2020-as árakon), akkor az EU-nak kötelessége beavatkozni.

Mivel ezeknek az engedélyeknek a megvásárlása jelentős kiadást jelent a cégeknek, a költségeket beépíthetik az árakba, így a közlekedés és a gázzal/szénnel való fűtés drágulása várható, miközben az is nyilvánvaló, hogy komoly kormányzati törekvés lesz, hogy minél kevesebb szennyezési engedélyt kelljen vásárolni. A szakember szerint a magyar állam abban érdekelt, hogy itthon egyre jobban szigetelt házak, lakások legyenek, egyre többen használjanak tömegközlekedést, mert akkor egyre kevesebb széndioxid kibocsátással járó gázt és üzemanyagot használunk fel, tehát egyre kevesebb engedély megvásárlására kötelezettek a vállalataink.

A költség végül a gáz- és üzemanyagárakban jelenhet meg

“Magyarország esetében döntően a gáz, a benzin és a dízel áráról beszélünk. Az ETS2 lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy 2028-tól a földgáz- és üzemanyag-szolgáltatóknak fizetniük kell majd a szén-dioxid-kibocsátás után. Tehát például az MVM-nek, a Molnak, a Shellnek vagy az OMV-nek kvótákat kell vásárolniuk a piacon attól függően, mennyi üzemanyagot/fűtőanyagot adnak el. Ez egy új költségelem lesz a rendszerükben, ami eddig nem létezett” – tette hozzá a közgazdász.

„Amikor az ETS2 hatásait vizsgáljuk, valójában azt próbáljuk megérteni, hogy ez a pluszköltség hogyan »csöpög le« a fogyasztói árakba. Magyarán: a szolgáltatóknál megjelenő új kiadásból mennyi jelenik meg végül a lakossági gázszámlákban vagy az üzemanyagárakban. A modellezések általában abból indulnak ki, hogy a szolgáltatók a teljes többletköltséget egy az egyben továbbhárítják a fogyasztókra. Vagyis ha az MVM-nek drágább lesz a gáz az engedélyek megvásárlása  miatt, akkor az megjelenik a rezsiszámlákban is. De hogy ez a »lecsöpögtetés« milyen mértékű lesz, az valójában politikai döntés kérdése is.”

“Az ETS2 bevezetése nem választható el a rezsivédelemtől, hiszen a rezsicsökkentett ár bizony megnehezíti a kvótarendszer bevezetését. A Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpontjának modellezése szerint ez a mostani, rezsivédett 102 forintos gázárra nagyjából áfásan 54 forint pluszt rakna rá köbméterenként. Ez körülbelül 50 százalékos emelkedést jelentene a kedvezményes lakossági gázárhoz képest” – vélekedik a Városkutatás Kft. szakembere.

A REKK számításai szerint az ETS2 bevezetésének hatása a benzin és dízelüzemanyagok árára benzin esetében kb. 60 forintos, gázolaj esetében kb. 72 forintos drágulást okozna literenként, ha jelenleg bevezetésre kerülne.

“A gázár emelkedés  első hallásra nagyon drasztikusnak tűnik, de fontos látni a rendszer egészét. A magyar háztartások mintegy 90 százaléka jelenleg a rezsivédett fogyasztási határ alatt marad. A gáz esetében ez évi 1729 köbméter. Aki e fölött fogyaszt, annál a többlet már most is körülbelül hétszeres áron jelenik meg. Vagyis a rendszerben ma is nagyon nagy különbségek vannak. Egy teljesen átlagos lakás éves gázszámlája a rezsivédelem határán lehet 200 ezer forint körül, míg egy rossz állapotú, szigeteletlen Kádár-kocka házé akár másfél millió forint is. Ha az ETS2 költsége teljesen »lecsöpögne« a fogyasztókhoz, akkor egy átlagos családnál havi néhány ezer forintos emelkedés jelenhetne meg. Aki pont a rezsivédett határon fogyaszt, annál ez akár havi 7-8 ezer forintos pluszt is jelenthetne. Havi elszámolásnál télen akár 18-20 ezer forintos ugrás is előfordulhat, miközben nyáron jóval kisebb lenne a különbség.”

Költségjelzés vagy rezsivédelem?

“Szerintem – ahogy arra nemrégiben a Green Policy konferenciáján a Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András is felhívta a figyelmet – egy nagyon fontos alapelv, hogy az árnak jeleznie kell, valójában mennyibe kerül valami. A gáz árának is az lenne a szerepe, hogy érzékeltesse a fogyasztókkal a valódi költségeket, mert ez motiválhatja az embereket a kisebb fogyasztásra, a felújításra vagy az energiahatékonyabb megoldásokra. Ha a gáz ténylegesen ennyibe kerül, akkor hosszú távon nem sok értelme van „elhazudni” az árát.”

 Ugyanakkor Gerőházi úgy véli, hogy vannak és lesznek olyan társadalmi csoportok, amelyek támogatásra szorulnak. Csak ezt nem feltétlenül az árak mesterséges lenyomásával, a rezsivédelemmel kellene kezelni, hanem kompenzációs rendszerekkel. A mostani rezsicsökkentés lényegében mindenkit támogat, függetlenül attól, hogy milyen a jövedelmi helyzete.

Pedig működhetne úgy is a rendszer, hogy az ár megtartja a jelzésértékét, mellette pedig van egy célzott kompenzációs mechanizmus. Ez lehet jövedelemhez kötött támogatás, fogyasztástól függő segítség vagy más szociális alapú megoldás. Így azok kapnának nagyobb támogatást, akiknek valóban szükségük van rá, miközben az energia ára továbbra is ösztönözne a takarékosságra és a korszerűsítésre.

Persze ennek van egy másik oldala is: egy ilyen rendszer működtetése sokkal bonyolultabb és drágább adminisztratív szempontból. Sokkal egyszerűbb politikailag azt mondani, hogy „a gáz ára ennyi”, és kész. Csakhogy ennek az állam számára óriási költsége lehet. Egy-egy évben a rezsivédelem több százmilliárd, akár 600–2000 milliárd forintos terhet is jelenthet a költségvetésnek. Ez olyan pénz, amit az állam más területekre is fordíthatna, vagy akár nem kellene hitelből előteremtenie, ha nem általánosan, hanem célzottabban támogatná a fogyasztókat.

Fontos ugyanakkor, hogy az Európai Unió nem írja elő, hogy az államoknak pontosan hogyan kell ezt a költséget továbbterhelniük. A tagállamok szabadon dönthetnek arról, mennyit vállalnak át belőle, hogyan kompenzálják a lakosságot, és kiket támogatnak célzottan.

Nem vész el a pénz: mire lehet visszaforgatni az ETS2 bevételeit?

“A történet másik oldala viszont az, hogy az ETS2-ből származó pénz nem vész el. Az államok a bevételek jelentős részét visszakapják, ráadásul a kevésbé fejlett országok – köztük Magyarország – arányaiban többet is kaphatnak vissza. Azt ETS2 bevételeinek egy része pedig a Szociális Klímaalap formájában kerülhet vissza az országokhoz” – mondta Gerőházi Éva.

A rendszerből származó bevételek döntő részéről (kb. 72%) a tagállam maga dönthet, de feltétel, hogy klímavédelemre kell felhasználnia azt. A maradék 25%-át pedig a Szociális Klímaalapba csatornázzák be, amelyből a rászoruló háztartások energetikai korszerűsítéseit és a tiszta közlekedésre való átállását finanszírozzák. Ez a logika biztosítja, hogy a gazdasági szereplők számára anyagilag is megérje a kibocsátás csökkentése, miközben forrást teremt a zöld átálláshoz.

“Ez azt jelenti, hogy az állam dönthet úgy, hogy nem engedi teljes mértékben »lecsöpögni« a költségeket a lakosságra. Lehetősége van arra, hogy kompenzációkat adjon, támogatásokat indítson, vagy célzottan segítse a legnehezebb helyzetben lévő családokat. A támogatásokból lehet finanszírozni például szigetelést, nyílászárócserét, korszerűbb fűtési rendszereket vagy napelemek telepítését. Emellett átmeneti jövedelemtámogatás is adható azoknak, akiknek a magasabb rezsi hirtelen túl nagy terhet jelentene. A rendszer mögötti logika az, hogy a magasabb energiaár gazdasági nyomást gyakoroljon, és ezzel ösztönözze a társadalmat az energiahatékonyabb, környezetbarátabb megoldások felé. A következő évek legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogy az állam mennyire engedi „lecsöpögni” ezt a többletköltséget a lakossági árakba, és közben mennyire tudja igazságosan visszaosztani az ebből származó bevételeket.” (

(A Zöld Hang korábban javaslatcsomagot adott közre az ETS 2-ből származó bevételek hazai felhasználásról, amely itt érhető el – a szerk.)

A ETS2 – Bonyolult uniós gazdasági rendszer jön a klímavédelemért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.