Legfrissebb

Az Európai Éghajlatváltozási Tudományos Tanácsadó Testület legfrissebb jelentése szerint kontinensünk jóval gyorsabban melegszik, mint a globális átlag, egy friss tanulmány pedig kimutatta, hogy 98%-os bizonyossággal állíthatjuk, hogy a globális melegedés üteme közel duplájára gyorsult. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének munkatársai a jelentés és a tanulmány nyomán arra figyelmeztetnek, hogy Európának a következő évtizedekben a 3 °C feletti felmelegedés hatásaira kell felkészülnie, miközben a klímakockázatok és terhek egyáltalán nem egyenletesen oszlanak el a kontinensen.

Szerzők: Szabó Péter, éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza; Pongrácz Rita, meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Az Európai Éghajlatváltozási Tudományos Tanácsadó Testület teljes jelentése innen tölthető le.

A tudományos tanulmány itt érhető el.

Európa kétszer gyorsabban melegszik, mint a világ átlaga

A megbízható meteorológiai mérések egyértelműen azt mutatják, hogy Európa gyorsabban melegszik, mint a világ nagy része. A globális átlaghőmérséklet 2025-ben 1,4 °C-kal haladta meg az iparosodás előtti szintet, míg Európában ez az érték már 2,4 °C volt. Ebben benne van az a tény is, hogy ugyan az óceánok a szárazföldnél lassabban melegednek, de az európai tengerek jobban melegednek a globálisnál. Az is világosan kimutatható, hogy az 1980-as évek óta Európa nagyjából kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag.

Az elmúlt években a hőhullámok rendszeresen minden nyáron megjelentek: hol nagyobb, hol kisebb térségre kiterjedően. Például 2025-ben Nyugat-Európa városaiban a becslések szerint több mint 24 ezer, hőhullámhoz közvetlenül kapcsolható halálesetet regisztráltak, míg 2022 nyarán Európa egészén 60–70 ezer haláleset volt a hőséghez köthető. Ezek nagy része (mintegy 50–68%-a) az emberi tevékenység okozta felmelegedés nélkül nem következett volna be.

A hőség mellett a csapadékviszonyokban is egyre gyakoribb, intenzívebb szélsőségek jelentkeznek. A 2024-es valenciai árvíz több száz áldozattal járt, melyhez hasonlóan a 2021-es közép-európai árvizek szintén több száz ember életét követelték. A 2022-es európai rekordaszály után a kiszáradt, összetömörödött talaj miatt a heves csapadék gyorsabban folyt le, ezzel is súlyosbítva az árvizeket. Ez a példa is azt mutatja, hogy az aszály nem feltétlenül csökkenti, sőt, sokkal inkább fokozza az árvízkockázatot. 2025-ben az aszály és a hőség miatt több mint 1 millió hektár égett le az EU-ban: nagyjából háromszor annyi, mint a sokéves átlag. Mindezek az éghajlatváltozás legfőbb jellemzőjét hangsúlyozzák: nem elszigetelt, egymástól független véletlen eseményekről beszélünk, hanem egymást erősítő folyamatokról, tendenciózus változásokról.

Jól érzékelhető, hogy a gazdasági károk pénzbeli összege meredeken emelkedik. A szélsőséges időjárási eseményekhez köthető éves átlagos kár az 1980-as évekbeli 8,5 milliárd euróról a 2010-es évekre megduplázódott, s az utóbbi néhány évben pedig már több mint ötszörösére nőtt. A mezőgazdaság jelenleg évente átlagosan 28 milliárd euró veszteséget szenved a klímaváltozás miatt, egy-két évtized múlva ez az összeg 40 milliárd euróra nőhet a jelenlegi üvegházgáz-kibocsátási pálya folytatódása esetén.

Már 98%-os bizonyossággal tudjuk: gyorsul az ember okozta felmelegedés

Egy friss tanulmány szerint a globális felmelegedés az El Niño hatásától függetlenül is gyorsul – ez alapvetően a trópusi Csendes-óceánban lejátszódó jelenség, aminek az egész Földre hatása van, és az érintett évben egy-két tizedfokkal melegebb a globális klíma. Ha a természetes ingadozásokat – az El Niño és La Niña jelenséget, a vulkánkitöréseket és a naptevékenység 11 éves ciklusát – statisztikailag kiszűrjük a mérésekből, akkor az éghajlati rendszer és annak visszacsatolásai által jelzett, zajtól megtisztított, az emberi tevékenység okozta hőmérsékleti görbét kapjuk vissza. Az El Niño jelenség rövid távon ±0,2 °C-kal módosítja, a vulkánkitörések egy-két évig -0,05–-0,3 °C-kal tudják átmenetileg csökkenteni az átlaghőmérsékletet, a naptevékenység pedig legfeljebb 0,05 °C-kal tudja emelni azt egy ciklusa során.

Az öt független és a természetes ingadozásoktól megszűrt globális adatbázis mindegyikén jól látszik, hogy a Föld melegedése már nem egyenletes: 2014 után töréspont jelenik meg, amelytől kezdve a felmelegedés üteme meredekebbé válik. A statisztikai vizsgálatok szerint a melegedés gyorsulása 98 százalékos bizonyossággal kimutatható, míg 2023 és 2024 előtt ezt még nem állíthattuk. Az utóbbi bő tíz évben a globális átlaghőmérséklet megfigyeléstől függően már 0,34-0,42 °C-kal emelkedik évtizedenként. Ez jóval meghaladja az 1970-től egészen 2014-ig detektált 0,2 °C/évtized körüli értékeket. A független globális adatsorok szerint a világ az ipari forradalom előtti időszakhoz képest 1,5 °C-os melegedési szintet már akár 2026-ban és legfeljebb 2029-ben biztosan eléri.

Európában a 3 °C feletti melegedés már elkerülhetetlen

A modellbecslések szerint 2050-re az átlagos európai melegedés a jelenlegi, legpesszimistább pályát követve +3,3 °C körüli lehet. Ennek nagy részét gyakorlatilag már beletettük a rendszerbe az eddigi, múltbeli kibocsátásokkal. Ugyanezen pályát tovább követve a modellek 2100-ra extrém, +6,9 °C körüli átlagos melegedést vetítenek előre. Az üvegházhatású gázok tartózkodási ideje és az éghajlati rendszer tehetetlensége miatt a 2050-ig szükséges alkalmazkodás független attól, hogy mennyire gyorsan sikerül a közeljövőben csökkenteni a globális kibocsátásokat: Európában a 3 °C feletti melegedés hatásaira kell felkészülnünk. A nettó zéró stratégiára való átállás csak a század második felének kockázatait csökkenti majd Európában, amellyel az extrém 7-ről 4 °C alá tudnánk csökkenteni a melegedés mértékét, és így elegendő lenne ehhez alkalmazkodni.

A korábban megjelent Európai Klímakockázati Értékelés szerint 36 jelentős rizikófaktort azonosíthatunk öt nagy területen a kontinensen: ökoszisztéma, élelmiszer, egészség, infrastruktúra és gazdaság. A problémát nemcsak ezek száma, hanem szoros összekapcsoltságuk is okozza. Az energia-, vízgazdálkodási- és közlekedési rendszerek erősen integráltak Európában, elég csak annyit megemlítenünk, hogy a folyók több mint 60 százaléka határokon átnyúlik.

Egyenlőtlen eloszlású és egymást súlyosbító kockázatok

Az összetett problémákra egy konkrétabb példát ad a következő folyamatláncolat: Egy adott térségben bekövetkező aszály csökkenti az ott található víz- vagy atomerőművek termelését, ugyanakkor a hőhullám növeli a hűtésre fordítandó áramigényt. Ezek együttes fennállásakor az energiarendszer túlterhelődik, s emiatt zavarok jelennek meg az ellátásban.

Egy másik komplex példa: A hőség és az aszály együttes előfordulása csökkenti a mezőgazdasági termelést, ezáltal sérülékennyé teszi az élelmiszerellátás biztonságát is, mindez inflációt generál a gazdaságban, egyben a biztosítási kifizetések növekednek. Így a klímakár végső soron gazdasági értelemben is súlyos károkat okoz.

Ráadásul Európában a kockázatok és terhek egyáltalán nem egyenletesen oszlanak el:

1. Dél-Európa vagy hazánk térsége különösen kitett a hőségnek és az aszálynak, ami a mezőgazdaságot, a turizmust és a szabadtéri munkát egyaránt érinti.
2. Az alacsonyan fekvő vidékek vagy az elavult csatornarendszerrel rendelkező városok az árvizek miatt sérülékenyek, és a nagyvárosokban a hősziget-hatás tovább súlyosbítja a hőstresszt.
3. A kockázatok társadalmi szinten is rétegzettek: az idősek, a gyermekek, az alacsony jövedelmű háztartások és a szabadtéri munkavállalók nagyobb kockázatnak vannak kitéve, miközben kisebb a jövedelemfüggő alkalmazkodóképességük is.
4. Egyes tagállamok már most magas államadósságszinttel működnek. Az éghajlatváltozás okozta növekvő klímakárok szűkítik a mozgásteret, ezáltal csökkentve az alkalmazkodásra fordítható anyagi forrásokat, amivel még tovább nő a szélsőséges időjárási események által kiváltott kockázat.

Európában 2050-ig nagyjából már tudjuk, milyen felmelegedéshez kell alkalmazkodnunk, ezért most a legfontosabb feladat a hatásvizsgálatok elvégzése és az erre való felkészülés. Ugyanakkor rajtunk múlik, hogy a század végére egy nagyjából 4 vagy egy 7 °C közeli felmelegedéshez kell alkalmazkodnunk.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: Európa kétszer gyorsabban melegszik a világ átlagánál bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

A Debrecen melletti kis falu civiljei, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (MIAKÖ) tagjai minden más település ellenállóinál is nehezebb helyzetben vannak, mert a szomszédjukban úgy épül a kínai akkumulátoripar „világítótornya”, a CATL, hogy a dél-koreai és a német partnerek már megvetették a lábukat. Az egyesület elnöke, Kozma Éva tüske a köröm alatt, ezt mutatja, hogy személyében is sok támadás érte a közelmúltban a propaganda és a helyi politikusok részéről.

Kozma Éva

Emlékszem, amikor először hallottam a Mikepércsi Anyák Egyesületéről, az merült föl bennem: miért az anyák szervezkednek, miért nem az apák? És miért nem a debreceniek?

Az anyák mögött apák, sőt, családok vannak, és mivel errefelé sokszor lájkért is fenyegetés vagy kirúgás jár, sokan névleg nem is tagok, miközben aktívan dolgoznak az egyesületben. Mások pedig akkor léptek hátrébb, amikor elkezdődtek a komolyabb támadások. És azért mi, mikepércsiek, mert mi mindennap látjuk, mi épül a határban. Hiába vannak legalább olyan közel debreceni iskolához is, mint mikepércsihez, az elején sokan hittek benne, hogy ez modern, zárt rendszer, ahonnan semmilyen vegyi anyag nem kerülhet ki a környezetbe.

A német iparról akár lehet is ezt feltételezni, de arról, hogy Kínában milyen környezeti problémákat okoznak az ilyen üzemek, már a 2010-es években is voltak cikkek.

Igen, erre mindig azt mondják, hogy ez már nem az a technológia. Hogy milyen, azt viszont nem lehetett megismerni. Amit tudunk, azt a gyárak engedélykérelmeiből tudjuk. Állítólag nem tud többet a város vezetése sem. Papp László polgármester kijelentette, hogy a teljes technológiát csak azután fogják megismerni, miután elkezdett működni a gyár.

Úgy adták ki az engedélyt, hogy nem tudták, mire?

Igen. A közmeghallgatás idején már javában folyt a talaj előkészítése. Azzal védekeztek, hogy ezzel a befektető kockáztat, hiszen előfordulhat, hogy nem kapja meg az engedélyt. Kérdem én, melyik vállalkozó kezd építkezni azzal a tudattal, hogy hoppon maradhat?

De hát lehet tudni, mire adtak engedélyt, hiszen a kínai Ningde városában található a CATL központja és a debreceni gyár prototípusa. Az ilyen, technológiai színvonala és automatizáltsága miatt „világítótoronynak” nevezett akkumulátorgyárnak számos komoly környezeti kockázata van. Csak néhányat említek: tűz- és robbanásveszély, erős zajártalom, PM2,5 részecskeszennyezés (2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű szálló por – a szerk.). Most hány százalékos kapacitással és milyen tevékenységekkel működik a debreceni akkuipar?

Az első gyár, amelyik elszennyezte a patakot és a környéket, a kínai HALMS. Főleg alumíniumötvözetből készít motorházakat és alkatrészeket, és szintén az akkumulátorláncban működik. Ami nagyon közel van Mikepércshez, az a kínai CATL, illetve a hozzá tartozó INPARK. A CATL a világ egyik legnagyobb akkumulátorcella-gyára, amelynek összeszerelő és bontó része már működik, valamint megkezdte bizonyos gyártási folyamatok próbaüzemét. Az INPARK épületéről azt mondták, logisztikai csarnok lesz, majd amikor elkészült, átminősítették, hogy összeszerelést és bontást is végezhessenek benne. Ez végig jellemző volt, hogy mindig csak egy újabb egységgel, a valóságnak egy szeletével kellett szembesülnünk. A kínai SEMCORP lítium-ion akkumulátorokhoz gyárt elválasztó fóliákat, egyelőre minden egysége próbaüzemben működik. A február 19-i baleset kapcsán derült ki, hogy olyan robbanásveszélyes anyagokkal dolgozik, mint az aceton vagy a dimethylklorid. A dél-koreai EcoPro lítium-ion akkumulátorokhoz szükséges katódanyagok tömeggyártását kezdi meg hamarosan. Régóta jelen van a német BMW összeszerelő része, festéküzeme, és az autógyár saját akkumulátor-összeszerelő üzemet is létesít a beérkező cellák kész akkumulátorcsomagokká alakításához. Mellette épül a kínai akkumulátorcellagyár, az EVE Power. Svájci tulajdonú az a szenzorgyártó üzem (Sensirion), amely tágabb értelemben kapcsolódik az iparághoz. Illetve a szektorhoz kötődő más beszállítók is jelen vannak, például a kínai Ningbo Zhenyu Technology, amely precíziós alkatrészeket gyárt elektromos autókhoz.

Szépen látható itt az az érdek, amely a német és az ázsiai járműipart összefonja. Ugyanakkor dominánsan kínai tőkére épül a bázis, amelyet német és dél-koreai technológiai és gyártókapacitások egészítenek ki. Ez nem sok jóval kecsegtet a város jövőjére nézve.

Igen, és még ezzel nincs vége. Még van itt egy raktározó csarnok, ami nemrég adta be az engedélymódosítási kérelmét, hogy felső küszöbértékű veszélyes anyagokat is tárolhasson. Ennek ügyében már kétszer elhalasztották a közmeghallgatást. Hétfőn viszont ismét volt egy „köz nélküli közmeghallgatás”, amiről pénteken értesítették a lakosságot. Ez egy bevett gyakorlat errefelé. Mivel nagyon kell a raktározó hely az akkuiparnak, sorra kérnek engedélymódosítást már meglevő, eredetileg nem veszélyes hulladék tárolására épített bázisok.

Nyilván nagy szükség van akkumulátorhulladék-feldolgozóra is.

Valóban, hiszen az NMP-t és a többi drága anyagot vissza kell forgatni a termelésbe. Tiszadobtól Hajdúsámsonig, ahol raktárcsarnok épül, féltek is a helyiek, hogy náluk épül feldolgozó üzem. Ezeket az információkat titkolják, ameddig lehet.

Szerinted a debreceni vezetés mennyire látta, hogy mekkora bázis készül itt, és vajon támogatta vagy belekényszerítették?

Biztos vagyok benne, hogy óriási biznisznek látta. Úgy érezhették, így lesz bebiztosítva az Audi, a BMW, a Mercedes sikeressége. Talán amíg a gödi ügyekről nem tudtak, bíztak benne, hogy ez az iparág nem is annyira szennyező. Amikor már látták a valóságot, akkor meg már nem lehetett visszacsinálni. Belegondolva, nem kizárt, hogy amikor az elhíresült „pofonelcsattanós” közmeghallgatáson a kormányhivatal vezetője azt mondta emelt hangon, hogy Magyarországon olyan gyár nem működhet, ami szennyez, mert azt be kell zárni, még maga is elhitte.

—(Papp László polgármester egy közmeghallgatáson a „gazdaságfejlesztés” előnyeiről beszél:

https://www.facebook.com/reel/2407030626479111

https://www.facebook.com/reel/2407030626479111 ; egy másik videóban a hatóság embere bizonygatja, hogy Magyarországon nem működhet környezetszennyező gyár: https://www.facebook.com/watch/?v=1888767831744242 )——-

https://www.facebook.com/watch/?v=1888767831744242

De hát ez már 2023 januárjában volt! 2022-ben sorozatban jelentek meg cikkek az Átlátszóban a gödi Samsung szennyezéseiről…

Gödről úgy beszéltek Debrecenben, mintha az nem is Magyarországon lenne, hanem 20 kilométerre Magyarország fölött lebegne. Ami ott előfordult, az itt nem történhet meg, értsük meg, hangoztatták.

Figyelemreméltó, hogy a mikepércsi polgármester megpróbálta asztalhoz ültetni a gyártókat és a lakossági oldalt. Majdhogynem azt vetette föl, hogy beszéljünk róla, kell-e ez nekünk.

Kétségkívül ő volt az első, aki megpróbált eljárni a megfelelő tájékoztatás érdekében. De a Déli Ipari Park vezetőjén kívül nem jelent meg senki, aki érdemben tudott volna válaszolni a kérdésekre. Sokat számított, hogy sok munkahelyet ígértek. Ez fontos volt annak a generációnak, amely megélte a rendszerváltást, a munkahelyek elveszítését. Tudják, hogy ha van munka, akkor mindegy, milyen, fent tudják tartani a családjukat.

Jól tudom, hogy ezekben az üzemekben 70:30 százalék körüli a debreceni és környékbeli munkavállalók aránya a vendégmunkásokhoz képest?

Hát, mi egészen más hallunk, épp az ellenkező arányt. Legalábbis a Déli Ipari Park ázsiai gyáraiban.

Érthető módon a települések sosem egységesek az ellenállásban, hiszen mindig van, aki jól jár, akinek a földjét sok pénzért megveszik, aki abban bízik, hogy majd beszállító, alvállalkozó lesz, hogy majd az adóbevételből lesz járda a háza előtt…

Ez így van itt is. Volt olyan gazda, aki fölszólalt, hogy kisemmizték, egy másik eladta a földjeit, átköltözött az út másik oldalára, és a referencia-tehenészetét kibővítette még sertésteleppel is. Nem tudom, realizálta-e, hogy a gyár három kilométeres körzetében állatokat tartani kockázatos. Még mindig van, aki megdöbben, amikor arról beszélünk, hogy ezek a gyárak a talajt is tönkre tehetik. Hajdúszoboszló lakossága először megijedt a gyárak közelsége miatt, de most sokan örülnek, hogy az ingatlanjaikat kiadják ázsiai munkásoknak. Nem érdekli őket, mivé lesz így a híres fürdőváros, Hajdú-Bihar gyöngyszeme.

Hajdúszoboszló vize nem forog veszélyben?

Nem tudjuk. Elméletileg fölmerült, hogy lítiumot lehetne kinyerni a termálvízből, Dr. Fábián István, a Debreceni Egyetem vegyész professzora német tanulmányokat hozott föl tájékoztatásul, amelyek kimutatták, hogy egyrészt mikroföldrengéseket okoz az eljárás, másrészt nem gazdaságos. Egyelőre szerencsére nincs róla szó. Ugyanakkor az, hogy technológiai vízzé nevezték át a termálvizet, óvatosságra int.

Ő az, aki arra is figyelmeztetett, hogy a lítium-ionos akkumulátorokra nem érdemes nagy jövőt építeni, mert mire megtérülhetne a gyártásuk, elavul a technológia. A CATL többféle típusú akkumulátort fog készíteni, jól tudom?

Igen, már a harmadik engedélymódosításnál tartunk. Most az LFP (lítium-vasfoszfát akkumulátor vagy LiFePO4 – a szerk.) az új irány, ami állítólag kevésbé szennyez, és akár ezer kilométert is képes menni töltés nélkül. Én azért óvatos vagyok, lássuk előbb a technológiát! Olyan gigantikus a gyár, akkora veszélyes anyagkészletet kell mozgatni, hogy az már alapból nem megnyugtató. Annyit látunk, hogy van itt három felső küszöbértékű üzem egymás három kilométeres hatósugarában, és ezeknek az együttes kibocsátását nem vették figyelembe. A Déli Ipari Park már megépült gyáraiban 175 szennyező pontforrása van, ennyi helyen bocsátanak ki veszélyes anyagokat. Ha a többi fázis is felépül, akkor lesz 260.

A jogszabályok szerint csak az összeadódó hatásokat figyelembe véve lehet egységes környezethasználati engedélyt kiadni. Hogyan lehetett ezt megkerülni?

Az egyik módszer épp az említett „leszeletelés” volt. Ami a jogszabályok alkalmazását illeti, a magzatkárosító NMP három pontforrásának megengedett kibocsátását a CATL harmadik engedélymódosításban már sikerült 150 mg/m3-ről 2-re levinni, de Komáromban még mindig 150, csak 2028 januárjától kell 2 alatt tartani. Úgy, hogy a komáromiak ráadásul megkapják más üzemek NMP-vel szennyezett vizét is, mert kiderült, hogy sehová nem engedik be az NMP-regenerálót. Arra is vannak szigorú jogszabályok, hogy ha egy üzem nem sorra megszegi a környezetvédelmi előírásokat, akkor be is lehet záratni, ez mégsem történik meg.

A másik aggályos tényező a CATL mérhetetlen vízigénye. Az eredeti engedélyben mekkora vízfelhasználásra adott engedélyt a hatóság?

A gyár napi 3000–6000 köbmétert kért. Ez önmagában is sok, ráadásul a gödi üzem ennél jóval többet használ, miközben kisebb az energiaigénye – ez már eleve kérdéseket vet fel. Amikor rákérdeztünk, mitől függ, hogy három- vagy hatezer köbméter, azt mondták: nem kell aggódni, csak néhány nap lesz magasabb a fogyasztás. Volt azonban olyan dokumentum, amely a teljes Déli Ipari Park vízigényét 40 ezer köbméter/napra tette – ez rövid időn belül eltűnt, majd jöttek a magyarázatok, hogy félreértés történt. Csakhogy 40 ezer köbméter Debrecen teljes alapvíz-felhasználásával mérhető össze, ami nyáron 60 ezerre is felmegy. A hiányzó vizet a Tiszából pótolnák. Nem véletlen, hogy ennyire sürgős lett a CIVAQUA program: így nemcsak a város egyes részeihez, hanem a gyárakhoz is eljuthat a víz a Keleti-főcsatornán keresztül.

A vízigény jelentős részét tisztított szennyvízből fedezné a gyár. Mi a helyzet a szürkevíz felhasználásához szükséges infrastruktúra kiépítésével?

Állítólag halad, bár a fogalom alatt azért mindenki mást ért. Szürkevízről először a harmadik engedélymódosítás kapcsán hallottunk. Ehhez az iparhoz irtózatosan sok víz kell, mert tűz- és robbanásveszélyes, ezért folyamatosan hűteni kell. Kíváncsiak voltunk, honnan fogják ezt biztosítani. Volt olyan szóbeszéd, hogy olyan területet kaptak meg, ahol már volt fúrt kút. Közadatigénylésünkre azt válaszolták, hogy erről nincs tudomásuk.

Ha én vállalkozó lennék, és egy ekkora beruházásra készülnék, azért utána néznék annak, van-e ott elég víz.

Amikor találkoztunk a CATL kommunikációs képviselőjével, azt mondta: nekünk nem a gyárral van problémánk, mert a szükséges víz- és energiamennyiséget nekik megígérték. Ez szerinte nem a cég, hanem Magyarország befektetése. Csakhogy ha összeadjuk az állami támogatásokat és infrastruktúra-fejlesztéseket, miközben a lakossági hálózatok siralmas állapotban vannak, az jön ki, hogy a CATL dolgozónként mintegy 64 millió forint támogatást kap. De ha már az infrastruktúránál tartunk, megemlítem a 106-os vasútvonalat is. Régen ezen ment a vonat Nagyváradra, Trianon után azonban elvágták. Hat kilométeres szakasz hiányzott ahhoz, hogy újra össze lehessen kötni. Voltak olyan álmok is, hogy tram-train menjen Nagyváradig. Pár éve egy fantasztikus kezdeményezés indult el az EU Értől az Óceánig pályázata kapcsán. A települések, ahol áthalad a 106-os vasútvonal, felújították a várótermeket, ez lett az ország második legforgalmasabb mellékvasútja, Debrecen legkihasználtabb agglomerációs útvonala. Ám, mivel a 106-os keresztülmegy a CATL területén, egy része ipari vágány lett, a többit fölszedték. A nagykereki vonalon lakók így vonatpótló buszokkal járnak, és bíznak benne, hogy egyszer valamikor lesz itt újra vonat.

A Semcorpban történt február végi robbanáshoz hasonló „esemény” kezelése egyértelműen árulkodik arról, hogy a hatóságok első reakciója az, hogy „szennyezés nincs, robbanás nincs, látnivaló sincs”. (A MIAKÖ videója nem egészen ezt támasztja alá: https://www.facebook.com/watch/?v=1253617136697447; vagy https://www.facebook.com/watch?v=1430237525490940 ) A HALMS ügyére nyilván kevesen emlékeznek: a cég a technológiai szennyvizét a közeli Kisgunyori-árokba vezette, amiért 2 millió forintra megbírságolták, de ez mind csak a 2024-es választások után derült ki. Ezek után mennyire bíznak az emberek a híradások hitelességében?

https://www.facebook.com/watch/?v=1253617136697447

https://www.facebook.com/watch?v=1430237525490940

Se a hatóságokban, sem abban, hogy a cégek ügyelnek arra, hogy ne kerüljön ki szennyezés. Emiatt folytonos nyomozó munkára van szükség. Kimegyünk a helyszínre, videózzuk, fotózzuk, amit látunk, írunk közadatigénylést, mert különben elsumákolnak mindent. Ahogyan a HALMS esetében tették, amikor a nyilvánvaló környezeti károkozást „hulladékelhelyezési problémára” keretezte át a hivatal.

Debrecen polgármestere életre hívott egy „Zöld Őrszem” elnevezésű szolgálatot. Az mit csinál? Vannak például talajvízfigyelő kutak?

A gyáraknak vannak. Ennyi pénzből azonban már csinálhattak volna egy adatszolgáltató rendszert, összekötve a hatósággal. Mi a saját méréseinkben fogunk megbízni. Az egyesületünk belekezdett egy „Anyádmér” nevű levegőszennyezettséget mérő rendszer telepítésébe is, erre a célra gyűjtéseket szervezünk. Az adatokat föltettük a honlapunkra, hogy mindenki lássa, mert például a Zöld Őrszem decembertől január végig egyáltalán nem működött, karbantartási okokra hivatkozva. Évek óta látjuk, hogy szezonálisan mindig is ekkor volt a legmagasabb a levegőszennyezés szintje, most erre jön rá a gyárak kibocsátása.

Az elektromos autóiparban egyelőre nyomokban sem működik a körkörösség. Se digitális akkumulátorútlevél, se zárt láncú gyártás, és folyamatosan változik a technológia. Az akkumulátorok újrahasznosítása igen problémás, miközben a gyártásuk nem állt le. Mintha senkit nem érdekelne, hogy majd mi lesz ezekkel.

De minket hadd érdekeljen már! Hadd szólaljunk fel, hogy másfél kilométerre van az óvoda ezektől az üzemektől. Amíg nem tudják az emberek, mivel jár egy ilyen üzem, addig nem feltétlenül tartják veszélyesnek.

Igen, de ez nem jelenti azt, hogy aki nem a szomszédságában lakik, az ne lenne érintett. Kellemetlen szembenézni azzal, hogy civilizációnk energiafaló technológiák használatára épül – az elektromos járműipartól a távközlésen át a mesterséges intelligenciáig. Miközben addig kereskedünk a kvótákkal hogy lassan magunk is elhisszük, hogy nemsokára elérjük a karbonsemlegességet.

Ez van Debrecenben is. A CATL 1-es üzemének becsült gázfelhasználása a közlekedéssel és minden egyéb járulékos fogyasztással csaknem annyi széndioxidot fog kibocsátani, amennyit a város klímacélként megtakarítani vállalt. 2030-ig legalább 40%-kal kell csökkenteni a város CO2-kibocsátását 2013-hoz képest. Csakhogy becslések szerint a CATL éves CO2-kibocsátása elérheti Debrecen teljes jelenlegi kibocsátásának a felét. Amire a gyár képviselője azt mondja: igen, tudjuk, hogy lokálisan szennyez, de globálisan zöld.

Gondolom a legtöbb debreceni család vágyainak netovábbja is egy „zöld” autó, amelynek előállítása globálisan is meg lokálisan is szennyező. Lehet ezt csűrni-csavarni, csak éppen a fenntarthatóság nem jön ki.

Ugyanez igaz a telefonokra, laptopokra is. Meg kell nézni, hogyan készülnek, és kimondani: nem lehet globálisan zöld, ami helyben rombol. Nem nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy a „rákos falvak” Kínában vannak. Ha nem figyelünk, könnyen mi leszünk Kína Kínája…

Mi lehet a küzdelmeitek legjobb kimenetele?

Ezek a gyárak azért jöttek ide, mert megígérték nekik, hogy senki nem kéri számon rajtuk a szabályok betartását. Itt nincs alapanyag, nincs elég munkaerő. Amit tőlünk megkapnak, az a vizünk, a talajunk, az egészségünk, és a gyenge jogi környezet. Ha ez nem lesz megengedett, nem biztos, hogy megéri nekik, és akkor esetleg odébbállnak.

Hogyan élitek meg, amikor pont azok, akikért dolgoztok – persze nyilván saját magatokért is -, támadnak benneteket azzal, hogy akadékoskodtok és a kormánnyal szemben politizáltok?

Nagyon nehezen. A végtelen politikai megosztottságból fakadóan, aki elkötelezett a kormány iránt, az inkább nem akarja meghallani, amit mondunk. Aki viszont nem zsigerből utasít el, és nem tulajdonít politikai szándékot a fellépésünk mögött, az általában megérti, hogy miért lesz rossz egy ilyen üzem mellett élni, és hogy nehéz ott tenni bármit, ahol nem számít a bírósági ítélet, se a hivatali büntetés, csak a politikai akarat.

A személyedet ért támadásokat hogyan viselted – voltál „hisztis nő”, „Soros-bérenc”, „hazaáruló” az „olajlobbi fizetett ügynöke” – és mi még?

Áldebreceni, álcivil… – még álanya is voltam. Elmondom, mi segített: a humor, és ez a szűk közösség – a családom és akik ismernek, értenek, szeretnek.

Emlékszem, még az elején egy videóban úgy fogalmaztál, az vágott mellbe, hogy azt mondták, ezt már nem lehet megállítani. És tényleg nem lehetett. Mitől nem adtátok föl?

Sokat beszélgettünk róla, hogy mikor jön el az a pont, amikor elengedjük. Azt gondolom, hogy aki már három éve követi ezt a történetet, az nem fog tudni úgy élni itt, hogy tudja, mi vár rá. Azért küzdünk, hogy ne valósuljon meg úgy, ahogy az a laza engedélyekben áll – ha lehet pedig inkább sehogy sem.

Milyen eredményeket tudsz felsorolni?

A legnagyobb eredmény az, hogy tudatosult az emberekben és beszédtéma lett: nemcsak Göd van, nemcsak Mikepércs vagy Debrecen, hanem csaknem 50 akkuipari gyár lett Magyarországon. Már nincs hova költözni. Az is eredmény, hogy ezeknek a gyáraknak azért szembe kell nézniük hatósági ellenőrzésekkel, büntetésekkel, be kell építeni a szűrőt, meg kell javítani a füstelszívót, ki kell táblázni a vészkijáratot, föl kell szerelni a csapadék-felfogót… Ezek mind lassítják a beruházást, és teszik egyúttal biztonságosabbá. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Ludwig Múzeumban az „ellenállás akkumulátorai” között szerepel a Miakö, és azt gondolom, ez kicsit trendivé is teszi a civilséget, a lakossági érdekek képviseletét, az aktivizmust. (https://www.ludwigmuseum.hu/system/files/news/attachments/2025-10/booklet_golden_repair_2025.pdf)

Van különbség kínai és dél-koreai üzem között?

Sok névtelen jelzést kapunk az ott dolgozóktól a munkakultúráról, a biztonságról, a hulladékkezelésről. Olyan kérdésről is hallottunk, hogy egy koreai alsóbb vezető azt firtatta: Magyarországon mi fér bele fizikai fegyelmezésként a munkavállalókkal szemben. Nehéz volt elhinni – de amikor arról is érkezett jelzés, hogy valakit büntetésből bezártak, már nem tűnt annyira elképzelhetetlennek. Fotókat is kapunk kínai gyárról: volt, amin patkányok látszottak a gyár területén. Olyan is előfordult, hogy valaki versbe szedve írta meg, milyen problémákat tapasztal odabent.

Korábban többen is mondták, hogy a Tisza nem a kellő súlyán kezeli a témát. Magyar Péter gödi videósorozata után ezt már nem lehet elmondani. Ha változás lesz, a ti hozzáállásotok is változik?

Miután a Tisza pontosan megértette, mivel állunk szemben, úgy fog eljárni, ahogyan kell. Ha nem, akkor a Miakö itt lesz, és ugyanúgy kiáll az értékei védelmében… Mi itt élünk a gyárak mellett, és mindennap kell vele foglalkoznunk, mert ezektől függ, hogy mivé válik az életünk munkája – a családunk, a kertünk, a házunk. Azt gondolom, az igazi patriotizmus az, amikor a saját utcánkat védjük, a saját településünket, a levegőnket, vizünket, talajunkat, fáinkat, bokrainkat.

A Anyák a környezetszennyező gyárak ellen: a mikepércsi civilek harca bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Két cikluson át volt parlamenti képviselő Szabó Rebeka, akivel podcastunkban az állatvédelemtől, és a természetvédelemről beszélgettünk.

Állatvédelem, hungarikum fideszes földmutyi, védett területek erdeinek tarra vágása, kiárusítása. A Balaton védelme és a NERes beépítések, vízgazdálkodási problémák, akkumulátoripar, élelmiszerbiztonság, és a költői kérdés: van valódi felelőse a kormányban a környezet védelmének?

Elsősorban ezekkel a témákkal foglalkozott/foglalkozik Szabó Rebeka országgyűlési képviselő, aki két ciklus – azaz 2X4 év után – már nem indul a választásokon A Párbeszéd frakció tagjával az elsősorban a természetvédelemről, és az állatvédelemről ismert biológus – politikussal a két szerkesztő: Szilágyi László és Sarkadi Péter beszélgetett.

Szabó Rebeka  magyar biológus, ökológus és politikus az ELTE Természettudományi Kar biológia szakán ökológia és szisztematika szakirányú képzésben vett részt. 2001-ben szerzett biológusdiplomát. 2002-től az ELTE Biológia Doktori Iskolájának hallgatója lett. Ezt követően az Ökológiai és Botanikai Kutató Intézetben természetvédelmi kutatásokkal kezdett el foglalkozni. Fő kutatási területei a növényökológia, az ökológiai restauráció, a gyakorlati természetvédelmi kérdések, valamint a fenntartható fejlődés.

2008-ban a Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés egyik résztvevője, majd alapító tagja volt az ebből kialakult pártnak, ahol megválasztották a pártot irányító országos választmány egyik tagjává. A 2010 -es országgyűlési választáson a párt országos listájáról szerzett mandátumot. Az Országgyűlésben a Mezőgazdasági bizottságnak tagja lett. 2013-ban 7 másik képviselővel együtt kilépett az LMP frakciójából és alapító tagja lett a Párbeszéd Magyarországért pártnak. 2014-2022 között Zugló alpolgármestere lett.

A 2022 es magyarországi országgyűlési választáson összellenzéki jelöltként a Párbeszéd Magyarországért színeiben indult. Karácsony Gergely visszalépése után ő került a parlamentbe az Egységben Magyarországért listájáról.

A fotókat és a hanganyagot készítette és szerkesztette: Sarkadi Péter.

A Zöld Hang podcast: Szabó Rebeka parlamenti szélmalomharcai bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az illiberalizmus nem az égből pottyant közénk, hanem a liberális demokrácia és a posztmodern kapitalizmus válságának a terméke – hívta fel a figyelmet Jávor Benedek az osztrák „Kippunkte der Demokratie – Handbuch gegen den illiberalen Staat” (A demokrácia fordulópontja – Az illiberális állam ellen) című könyvnek az osztrák Parlamentben tartott bemutatóján elmondott beszédében. A kötet megszületésében szerkesztőként és szerzőként közreműködő, egykori zöld EP képviselő beszédét szerkesztve, kissé rövidítve tesszük közzé.

Az illiberalizmus valamiféle kelet-európai politikai-kulturális egzotikumból, aminek sokan látni szerették volna, korunk meghatározó politikai irányzatává vált. Nem csak Szlovákiában, Csehországban, korábban Lengyelországban kerültek hatalomra illiberális populisták, nem csak Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban, vagy Spanyolországban dörömbölnek a hatalom kapuján. Donald Trump győzelmével a világ vezető hatalmában kerültek kormányzati pozícióba. Ahol nem csupán a magát sokáig a világ legpéldásabb demokráciájának gondoló amerikai demokratikus berendezkedés villámgyors, Orbánt, Kaczinskit, Ficot megszégyenítő sebességű lebontásába kezdett. Rövid idő alatt a múlt relikviái közé küldte a II. világháború után kialakult szabály és intézményalapú, multilaterális nemzetközi rendszert is. Ahogy arra Mark Carney kanadai miniszterelnök legutóbb Davosban nagyon helyesen rámutatott, amiben élünk, az nem egy válság, nem is egy átmenet, hanem a korábbi világrend lezárása. Az új éra pedig az erő, a nyílt hatalmi vetélkedés, a szabályok érvénytelenségének és a kiszámíthatatlanságnak a korszaka lesz.

A világ egyfajta weimari pillanatot él át, amikor a válságok közt evickélő demokráciát páratanul rövid idő alatt egy teljesen más logikájú, más eszközökkel operáló rendszer váltja fel a bolygó jelentős részén. Ebben a helyzetben fontosabb, mint valaha, sőt, talán szó szerint élet-halál kérdés, hogy megértsük, mi nyitott utat ezeknek az illiberális erőknek.

Hogy honnan nyerik társadalmi támogatásukat, hogyan bontják le tégláról téglára a demokrácia bástyáit, és hogyan segítik egymást egy globális hálózatba, egyfajta Illiberális Internacionáléba kapcsolódva.

Az illiberalizmus ugyanis nem az égből pottyant közénk, hanem a liberális demokrácia és a posztmodern kapitalizmus válságának a terméke. És mint ilyen, nyilvánvalóan nem is fog eltűnni pusztán ráolvasások és demokratikus ördögűző szertartások eredményeképpen, ha nem orvosoljuk azokat a válságjelenségeket, amelyek a felemelkedéséhez vezettek.

Az okok természetesen összetettek. Az illiberalizmusról szóló szakirodalom rendkívül sokat foglalkozik az intézményi aspektusokkal. Milyen intézmények tudnák feltartóztatni az illiberalizmus terjedését, vagy hogy hogyan bontják le ezeket a fékeket és ellensúlyokat hatalomra kerülve.

A valódi kérdés: miért nem védik meg a társadalmaink a saját demokratikus intézményeiket?

Miért hagyják látszólag közönyösen, hogy az illiberális kormányok szétszereljék a demokrácia biztosítékának tekintett intézményeket? Ennek oka pedig relatíve egyszerű. Azért, mert nem érzik, hogy ezek az intézmények méltóak lennének rá, hogy felemeljék értük a szavukat. Elvesztették a hitüket, hogy ezek az intézmények az ő mindennapi érdekeiket szolgálnák, az ő boldogulásuk eszközei lennének. Európa számtalan, sok tekintetben különböző demokratikus, illiberális válságában van egy közös pont. A válságok kibontakozását mindenhol a demokratikus intézményekkel szembeni közbizalom drámai csökkenése előzi meg. Demokráciánk jóval előbb vesztette el a társadalmaink jelentős részének belé vetett hitét, mint hogy választási vereségeket szenvedett volna.

A bizalom elszivárgása elsősorban annak köszönhető, amit egykori magyar zöld parlamenti képviselőtársammal, Scheiring Gáborral készülőben lévő könyvünkben hármas leértékelődésnek (triple devaluation) nevezünk. A társadalom jelentős részének leértékelődéséről beszélek, három, egymással is összefüggő területen. Az első a gazdasági leértékelődés. A neoliberális konszenzus korábban is jelen lévő belső ellentmondásait a 2008-as pénzügyi válság drámaian hozta a felszínre. A száguldó globalizáció szárnyaló makroadatai elfedték ennek gazdasági modellnek a társadalmi árát. Jelentős társadalmi csoportok vesztették el munkájukat, megélhetésüket a fejlett világban végbemenő dezindusztrializáció miatt. Az amerikai Rozsdaövezetben, Észak-Franciaországban, az egykori Kelet-Németországban és máshol. Ezt a veszteséget a piacosítás, a globalizáció, a hatékonyság lázában égő politikai erők hajlamosak voltak a gazdasági sikerek árnyékában figyelmen kívül hagyni. Ez vezetett a második, a politikai leértékelődéshez. A folyamatok vesztesei úgy érezték, hogy problémáikat, nehézségeiket a regnáló politikai erők félresöprik, senkire nem számíthatnak: a képviseleti demokrácia intézményei nem látják el az ő képviseletüket. A gazdasági denivellálódás, és a politikai kirekesztettség érzéséhez kapcsolódott hozzá az az érzés, hogy kulturális mintáik, értékválasztásaik, megszokott hétköznapi világuk normái is idejétmúlttá, hovatovább nevetségessé váltak a mainstream számára. Ez a harmadik, a kulturális leértékelődés.

Ahogy az lenni szokott persze, a magukat a társadalom peremére szorított, feláldozható társadalmi ballasztnak érző rétegek nem csupán elvesztették hitüket és bizalmukat azokban az intézményekben, amelyeknek papíron őket kellett volna szolgálniuk. De eszközt találtak arra is, hogy kiábrándultságuknak hangot adjanak. Éppen úgy, ahogy az 1929-es világválság áldozatai a fasizmusban és nácizmusban találták meg a keserűségüket kifejező, rendszerbontó erőt, úgy fordulnak ezek a kiábrándult társadalmi rétegek ma az illiberalizmus ajánlata felé.

Éppen ez fűti az illiberalizmus lokomotívját, az elitekkel, a fennálló rendszerrel és intézményekkel szembeni elégedetlenség és bizalomvesztés. Erre pedig nem elég válasz számukra az, hogy de hiszen ezek nácik, hogyan állhattok mögéjük?!

És itt érkezünk meg mondandóm, és kiadványunk, a Handbuch gegen den Illiberalen Staat másik fontos állításához.

Merthogy az illiberálisok persze nem csupán tévednek, hanem tudatosan hazudnak. Javaslataik nem jelentenek kiutat a válságból, sőt, sokszor éppen elmélyítik azt.

Nézzenek csak rá Magyarországra, amely 16 év illiberális kormányzás után Európa elszegényedő sereghajtójává küzdötte le magát az egykori reményteljes éltanulóból. És persze az elitellenességük is hazug, képviselőik gyakran az elit elitjéből jönnek, elég ha a milliárdos családba született Donald Trumpot, a brit felsőtízezer sarját, Boris Johnson-t,  a bróker családból jövő Nigel Farage-t, a Goldmann Sachstól az Allianz Global Investorsig terjedő karrierjű Alice Weidelt vagy az eleve politikusdinasztiából jövő Marine Le Pen-t említem.

Mégis, nem elég ezeket az igazságokat elmondani. Nem fogunk célt érni velük. A most bemutatott Handbuch számtalan igazságot tartalmaz. Azonban mindez nem elég. A bevezetőben Bertold Brecht „Az igazság megírásának öt nehézsége” című munkáját idézem fel, amelyben Brecht azt írja, hogy nem tudjuk kideríteni az igazságot a barbár viszonyokról anélkül, hogy gondolnánk azokra, akik szenvednek tőlük, és ami talán még fontosabb, hozzáteszi: az igazságot oly módon kell bemutatnunk, hogy az fegyverré váljon a kezükben.

Ezt a két igazságot soha ne tévesszük szem elől, amikor alternatíváinkat, ajánlatainkat fogalmazzuk meg a társadalom felé. Nem beszélhetünk az igazságról anélkül, hogy azokra gondoljunk, akik szenvednek a fennálló viszonyoktól. De nem elég gondolni rájuk: a cselekvés lehetőségét is a kezükbe kell adjuk, hogy szenvedéseiktől megszabadulhassanak.

Amikor tehát az illiberális állam kialakulását, működését, eszközeit elemezzük, ennek célja nem lehet csupán annak elutasítása, szégyentelen természetének leleplezése.

Az illiberalizmussal olyan ajánlatot kell szembeszegeznünk, amely az elkeseredett, magát marginalizáltnak érző tömegek számára a jobb élet reményét kínálja.

A hármas leértékelédőssel  nem csupán az illiberális program elutasítását kell szembe állítanunk. Hanem egyfajta hármas újraértékelést (triple revaluation), annak az ajánlatát, hogy hogyan nyerjük meg őket a demokrácia, egy fenntartható szociális, jóléti demokrácia számára, amelyben hihetővé válik számukra hogy az a javukra válik.

És itt, az Osztrák Parlamentben, volt magyar és európai parlamenti zöld képviselőként talán annyival továbbléphetek a Handbuch keretein, hogy azt mondjam: ez ma a zöld politika feladata és kihívása Európában és a világban.

(Disclaimer: Jávor Benedek tagja a Zöld Hangot kiadó Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumának)

A Weimari pillanatban élünk – Ellenajánlat kell az illiberalizmussal szemben bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Nem a környezet van válságban, hanem az ember. Ha a jog csak a tőkét és a növekedést védi, a jövő generációinak nem marad sok esélyük – derült ki a CEU napokban tartott rendezvényén.

A minap a CEU „Határtalan tudás” előadássorozatának idei bevezető eseményén azt a kérdést tették fel: Van-e jogunk fenntarthatatlan módon élni? A három meghívott vendég közül ketten (Jordán és Sulyok) bevezető előadást is tartottak.

– Jordán Ferenc, biológus, PhD, Biológiai Kutatóintézet csoportvezető kutatója, Kolozsvár

 – Sulyok Katalin, biológus, jogász, PhD, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatója, a Durham University docense

– Kurucz Kornélia, biológus, PhD, Pécsi Tudományegyetem adjunktusa

Az előzetesen elmondottakat – a teljesség igénye nélkül – öt-öt pontban fogom “visszaadni”. (Ez részben összefoglalás, de egy saját gondolati ívbe ágyazva).

Felvezetőjében Jordán elmondta azt, amit egy a természettudomány felől érkező ökológusnak el kell mondania.

1. Minden biológiai lény igyekszik “kimaxolni” a jelenlétét: szaporodni, terjeszkedni, befoglalni, leuralni, kihasználni a számára optimális területeket.

2. Ez ugyanakkor ökológiai korlátokba ütközik. Ragadozók, természeti akadályok, betegségek, túlszaporodás és számos más tényező könyörtelen közömbösséggel korlátozza ezt az evolúciós késztetést.

3. Az ember sajátos paradoxona (és önsorrontásának alapja), hogy elsőként az evolúciós történelemben képes átgázolni az ökológiai korlátokon (legalábbis átmenetileg). Mi vagyunk ugyebár környezetünk csúcsragadozói, akik eleddig számos limitáló körülményt semlegesítettünk, akadályt elhárítottunk, sőt, abban az illúzióban élünk, hogy korlátok nélkül szaporodhatunk, növekedhetünk….

4. Pedig nem! Az emberi lelemény valóban lenyűgöző, de ettől a Bolygó erőforrásai végesek. És egy véges Bolygón nincs lehetőség a végtelen növekedésre, sem létszámban, sem erőforrás felhasználásban, sem fogyasztásban.

5. Az emberiségnek nem pusztán azzal kell szembenézni, hogy egy véges bolygón a korlátlan növekedés hosszú távon nem lehetséges, hanem azzal is, hogy rövidtávon is csak úgy van erre mód, hogy:
6. tönkretesszük a környezetet (azaz a mindenkit éltető alapokat)
7. egyes embereket komoly hátrányokkal, sérelmekkel, igazságtalanságokkal sújtunk.

Ez az a metszéspont, ahol az ökológia és a jog összetalálkozik.

Csakhogy, itt jön be a képbe az, amit Sulyok Katalin kiemelt az ő felvezetőjében. (Szintén öt kicsit hosszabb pontban.)

1. A jelenleg uralkodó jogi paradigma az ipari forradalom idején szilárdult meg – és teljesen korlátlan szabadságot ad a különböző emberi csoportosulásoknak (pl. államoknak) a természeti erőforrások kiaknázására, hasznosítására, akár teljes körű „elfogyasztására”, felélésére…

2. A jog logikája nagyon nem ideális a természeti folyamatok leolvasására, kezelésére. A jog lineáris, feszes, és „minden kétséget kizáró” bizonyítékokat vár. Ezzel szemben a természeti folyamatoknál valószínűségekről beszélünk, sok a változó, mozgó elem. A jog a közvetlen következményekre, közeli elemek kezelésére van kitalálva, nem hosszú távú, sokelemes, rendkívül összetett folyamatokra. A jog konzervatív és lassú, lényege a szilárdság és épp ezért nehezen változik, vagy alkalmazkodik új helyzetekhez.

3. A jelenleg uralkodó jogszemlélet a természetet ráadásul nem tekinti jogi alanynak, pusztán jogi tárgynak. Bár vannak ettől eltérő felfogások és kísérletek, az domináns jogi paradigmában és a jogi gyakorlatban a természetnek (egy folyónak, erdőnek) nincsenek jogai, szemben például egy gazdasági társasággal, aminek nagyon is vannak. Ez bizonyos szempontból egy értékválasztás, és így elvileg akár meg is lehetne változtathatni (ld. ecuadori vagy új-zélandi kísérletek), de momentán szilárdan áll egy jogi status quo, amely nem ismeri el, hogy egyes természeti képződményeket jogi személyek lehetnek.

4. A környezeti jog létezik ugyan, de eléggé marginális. A környezetvédelmi szabályozás jelenleg csak a gazdasági tranzakciók „mellékhatásait” (leginkább az okozott károkat) próbálja kezelni, ám hogy milyen rendszer-logikák és működésmódok állnak a háttérben, vagyis, hogy mi miatt jönnek létre ismételten és elkerülhetetlenül a „károk”, azzal már nem igen foglalkozik. Ahogyan Súlyok találóan mondta: olyan ez, mint egy iránytű, amelyet úgy állítottak be, hogy „eleve ne mutassa az északi irányt”.

5. A jog ráadásul rövidlátó, a már létrejött bajjal még csak-csak foglalkozik, de arra nézve, hogy hogyan kell kezelni, megelőzni, megakadályozni a jövőbeli károkat, nem nagyon akad állásfoglalása. A jelenlegi jogi paradigma rendszerszinten nem nagyon tud mit kezdeni a klímaváltozás hosszú távú, generációkon átívelő hatásaival, amelyeket már most, a jelenben okozunk. Nem véletlen, hogy az egyik fő kibontakozási irány évek óta épp az, hogy a jövő-nemzedékeknek legyen valamilyen képviseletük, kapjanak valamilyen jogi védelmet…

Nagyon nehéz tehát ezt a két teljesen eltérő logikát, két teljesen másféle rendszert összeegyeztetni – miközben persze a környezeti válság azt indokolná, hogy ez sürgősen megtörténjen.

Jordán Ferenc találóan írta le a bioszféra és a jog kapcsolatát, amikor azt mondta, hogy ez olyan mintha „egy vonat után futunk, ami százzal megy, mi meg 20-al próbáljuk utolérni”.

Vannak ígéretes fejlemények, amelyek előrelépést jelentenek a jelenlegi rendszeren belül, pl. a svájci nyugdíjasok klímapere vagy a Vanuatu kezdeményezésére született nemzetközi bírósági vélemény, de itt egy jogi paradigmaváltásra lenne szükség, és ettől nagyon távol vagyunk.

Torz kulturális örökségünk

És nem csak a jogról van szó. Döntő fontosságú, hogy saját kultúránk is egy illúzióra alapozott emberképet hordoz. Nem ismeri ugyanis fel, hogy épp az az „ember tragédiája”, hogy a fajfenntartási ösztöntől hajtva odáig „fejlődtünk”, hogy kikezdjük a természet homeosztatikus (vagyis egyensúlyt-tartó) korlátait. Sőt, pont arra a mester-narratívára épül a domináns kultúránk – Prométheusztól Tesláig -, hogy mi vagyunk azok, akik ellopják az Istenek képességeit, mi vagyunk azok, akik megszelídítik és uralmuk alá hajtják a természetet, mi vagyunk azok, akik nem ismernek határokat… Ez nem csak a pozitivizmus és a technokrácia ethosza, ez az emberi lét uralkodó narratívája, ami a zsidó-keresztény kultúrával terjedt el, majd a gyarmatosítás által vált dominánssá. És ezzel a mester-narratívával csak egy a baj: hogy tarthatatlan! 

A szintén európai gyökerű jogrendszerünk is ebbe a téves keretezésbe ágyazódik be, ami – az euro-amerikai polgári forradalmak örökségét is hordozva – leginkább arra koncentrál, hogy védje az egyén és a tőke szabadságjogait. És ennyi.

És most?

A kibontakozás több irányba is elképzelhető. Megszülethet az a felismerés, hogy a természeti létezőknek is vannak/lehetnek jogaik. Bár – ahogyan Jordán is elmondta – a bioszférának édesmindegy, hogy mit gondol a jog. Valóban fontos tudatosítani, hogy amikor klímaválságról, vagy ökológiai krízisről beszélünk, akkor voltaképpen nem a környezet van válságban, hanem az ember! A környezet akkor is köszöni szépen jól van, ha 3 fokkal melegebb van, akkor sincs baja, ha elolvadnak a jégsapkák, nem zavarja különösebben a tengerszint emelkedés, vagy ha több a hurrikán. Könnyedén tud alkalmazkodni ezekhez! Ezek mind-mind az ember számára jelentenek súlyos kihívásokat és veszélyeket, az ember esetében forgathatják fel elemi szinten a mindennapokat. És itt jön be újra, hogy egy véges készlet mellett, azok a fogyasztási és erőforrás-használati minták, amelyek most meghatározzák a gazdaságunkat, társadalmunkat csak úgy tudnak működni, hogy ebből valakiknek elkerülhetetlenül kára származik. Ezek a valakik részben a mostani válságok aktuális áldozatai, de leginkább mi magunk vagyunk 20-30 év múlva, illetve azok, akik még meg sem születtek: gyermekeink és unokáink. Ha ezeket a távlatokat a jog nem képes megragadni, akkor még nagyobb a baj, hiszen még kevesebb eszközünk van arra, hogy változtassunk a sorsunkon!

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezt a szemléletváltást nem várhatjuk el pusztán a jogtól. A jog nem fog és nem is tud úgy megváltozni, hogy közben minden más (a termelési, gazdasági szociális stb.) modelljeink maradnak úgy, ahogy vannak. Ez képtelenség. Súlyok Katalin helyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy a jog is csak egy következménye az emberi pszichológiának, mely pedig következménye az emberi evolúciónak, és ezek a alapok úgy fejlődtek ki, hogy maguk is a rövid távot helyezik előtérben a hosszútávval szemben. Azt nézik, hogy itt és most mi fenyeget, itt és most mit tudok megkapni, itt és most mit kell tennem. Csakhogy, ha az ember épp azért tartja magát a „természet koronájának” mert képes meghaladni az egyszerű biológiai késztetéseit, akkor talán leginkább ebben kellene előrelépnie. Az embernek igenis meg van a kognitív képessége arra, hogy távlatokban gondolkodjon, hogy számoljon azzal,  hogy mi várható, hogy túl tekintsen a jelen pillanaton, hogy tervezzen, és gondosan készüljön a jövőre… Csakhogy akkor miért nem ezt tesszük?! Miért vagyunk buták, amikor okosak is lehetnénk?!

Utóhang

Jordán és Sulyok egyaránt kiemelték, hogy az egyén szintű és csak a rövidtávra koncentráló döntések helyet a kooperációt és távlati gondolkodást kell előtérbe helyezni. De azt is is felvillantották, hogy jelenleg úgy tűnik, hogy az erőforrás-fogyás inkább egy másik késztetést hozz elő, a versengést és az agressziót. Nagyon nem mindegy, hogy melyik irányba megyünk: előre, vagy hátra…

A Van-e jogunk fenntarthatatlan módon élni? bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Mit jelent az, hogy zöldrefestés vagy greenwashing? Hogyan kapcsolódik a gazdasághoz és, hogy jön ide a fenntarthatóság? A válasz egyszerű, ám kutatása annál bonyolultabb: egy olyan kommunikációs jelenség, amelynek következtében a fogyasztók nem kapnak valós képet egy adott szervezet vagy termék tényleges környezeti terheléséről. Ilyenkor a kommunikáció zöldebbnek mutatja a működést vagy a terméket, mint amilyen az a valóságban. Vér Balázs és Bányai Klaudia a Cleanwashers – klíma és etikus márkakommunikáció szakmai összefogás tagjai a kommunikáció különböző területeiről jöttek össze, hogy vizsgálják ezt az igencsak aktuális kérdést.

Bányai Klaudia Ver Balazs

Mit jelent az, hogy greenwashing, azaz zöldrefestés?

Vér Balázs: A zöldrefestés egy olyan kommunikációs jelenség, amely következtében nem kapunk valós képet az adott szervezet vagy termék környezeti terheléséről. A Cleanwashersnél van egy hüvelykujj szabályunk erre: “Ha egy vállalat többet költ a zöld tevékenység kommunikációjára, mint magára a tevékenységre, akkor greenwashingról, vagyis zöldrefestésről lehet szó.” Ez természetes nincs kőbe vésve, csak iránymutatásként szolgál.

Milyen típusai vannak a zöldrefestésnek?

Bányai Klaudia: A greenwashing-ot többféle módon szoktuk csoportosítani. Attól függően, hogy milyen formában jelenik meg vannak vizuális, illetve szöveges tartalmakra vonatkozó eszközei. A képi és grafikai megtévesztés esetén természetes hatást keltő megjelenéssel, zöld színnel, környezeti tanúsítványnak tűnő, de nem valós grafikai elemekkel találkozhatunk. Ezek mind tudat alatt is hatnak ránk. A vállalati üzenetek, termékfeliratok és egyéb szöveges tartalmak esetén gyakoriak a homályos állítások, amelyek csak sejtetnek valamiféle környezettudatosabb megoldást – például öko, bio, környezetbarát – de ezek nincsenek hitelesen alátámasztva, sok esetben nem található róluk további információ.

Szintén a greenwashing egyik eszköze az irreleváns állítások, ide soroljuk például, ha kozmetikai termékek, tisztítószerek esetén hangsúlyozzák, hogy bizonyos összetevőket nem tartalmaz, ezzel egyfajta környezettudatosságot sugalva, miközben ezek használatát már szabályozás is tiltja, korlátozza.

Ezekre mondhatjuk, hogy hazugságok a vállalatok részéről?

Vér Balázs: A zöldremosás során ritka a konkrét hazugság, mert az könnyen igazolható lenne, inkább a valóság ferdítése jelenik meg terelés, blöff, ferdítés, megzavaró igaz, de félrevezető állítások formájában. Emellett gyakori a future washing, vagyis a jövőre vonatkozó hangzatos zöld vállalások, amelyeket nem támasztanak alá konkrét cselekvési tervvel, rész célokkal és végeredményben ezek a vállalások nem is szoktak megvalósulni.

A greenwashing hüdra egy másik megközelítés, amely 6 hüdra fejként különbözteti meg a zöldremosás formáit. A zöld-tömörülés (greencrowding), amely esetén egy hangzatos fenntarthatósági célt kitűző, sok szervezetet összefogó szakmai összefogás jön létre, amely átláthatatlan és valójában nem célja a környezetkímélő megoldások mihamarabbi elérése. A zöld-reflektorfényről (green-lighting) akkor beszélünk, ha egy környezettudatosabb terméket, tevékenységet erősen hangsúlyoznak a kommunikációban, ezzel javítva a zöld imidzset, míg maga a szervezet egészére nem jellemző ez a fajta környezettudatos működés. A zöld-hárítás (greenshifting) a felelősség áthárításáról szól, a zöld címkézés (greenlabelling) pedig a fentebb is kifejtett  a félrevezető és homályos zöld állításokat, illetve a nem megbízható tanúsítványokat foglalja magába. A zöldre öblítés (greenrinsing) a future washing-gal együtt a betartatlan ígéretek tárházát jelenti. Utolsó hüdra fejet a zöld-elhallgatás (greenhushing) alkotja, amikor egy szervezet bizonyos fenntarthatósági eredményeiről vagy egyáltalán nem kommunikál vagy a minimálisan elvárt mértékben. Természetesen vannak olyan esetek, amikor részeredményekről van szó, amelyek még tesztelés, fejlesztés, felülvizsgálás alatt állnak. Azonban ezektől eltekintve a nem kommunikálás nem megoldás. Meg kell tanulni helyes kommunikálni az eredményekről, fel kell tudni vállalni őket, mert így elfojtjuk a megoldáskeresést, amely pedig érezhetően egyre sürgetőbb lenne. Ahogyan haladunk sorban a Greenwashing Hüdra fejekkel látható, hogy a jelenségek egyre kifinomultabbá válnak és nem csak egy-egy termékre, szolgáltatásra, de a teljes vállalati működés kommunikációjára is kiterjednek. Minél árnyaltabb a jelenség, annál nehezebb megítélni is, hogy mi áll mögötte.

Mi vezetett titeket oda, hogy ezzel a témával foglalkozzatok?

Vér Balázs: A Cleanwasherst még 2020-ban hoztuk létre Paul Ágnessel, Berta Lászlóval és Bujtás Attilával, miután az EcoPunk fesztiválon beszélgettünk közösen a greenwashing témájáról. Akkoriban a zöldre mosás még nem volt Magyarországon egy aktív beszédtéma. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy elhatározták létrehozunk egy szakmai összefogást, aminek a keretében elkezdjük felhívni a figyelmet erre a káros jelenségre. Így született meg a Cleanwashers. Mindannyian más-más szakmai életúttal, de a kommunikációs szakmában dolgozunk hosszú ideje.

A közel 6 év alatt formálódott a csapat, csatlakozott hozzánk Bányai Klaudia humánökológus, az Organic Communications projektmenedzsere, akivel számos zöldkommunkációs és szemléletformáló aktivitáson dolgoztunk már közösen. Közel 1,5 éve pedig Virágh Miklós, a Kantar Media ügyvezetője, a GreenCat, fenntarthatósággal kapcsolatos játékalapú tudatosítással és képzéssel foglalkozó startup társalapítója is csapatunk tagja lett. Eltérő motivációkkal érkeztünk. Nekem reklámosként mindig is fejtörést okozott, hogy egy olyan világban buzdítunk nagyobb fogyasztásra, ahol ennek az ellenkezője lenne kívánatos. Ugyanakkor birtokában vagyunk egy olyan tudásnak, ami alkalmas az emberi vélekedések és viselkedés befolyásolására, azt gondolom, kötelességünk ezt a tudást jóra használnunk.

Milyen területen dolgoztatok korábban?

Bányai Klaudia: A Cleanwashers egy azok közül a projektek közül, amin dolgozunk, aminek a keretében tanulunk, ötletelünk, oktatunk és tanácsadóként támogatunk vállalkozásokat, civil szervezeteket. Mellette mindenkinek vannak külön projektjei. Paul Ágnessel közösen az Organic Communications-nél az etikus zöldkommunikáció mellett társadalmi jóügyek kommunikációjával is foglalkozunk. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az egyetemi alapképzésem befejezése után nem sokkal elkezdtem Ágival dolgozni, az első közös projektünk a Snétberger Alapítványnál volt.

Kinek tudtok segíteni a munkátokkal és hogyan?

Bányai Klaudia: Elsősorban vállalatoknak, civil szervezeteknek és kommunikációs szakembereknek nyújtunk segítséget. Gyakran adunk elő konferenciákon, tartunk workshopokat, előadásokat munkavállalóknak és vezetőknek, illetve tanácsadóként is segítjük a szervezeteket. Emellett az utóbbi években egyre gyakrabban adunk elő egyetemeken. Az idő előrehaladtával a greenwashingon túlmutatóan elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy a kommunikációs szakma, hogyan tud hozzájárulni ahhoz a kulturális változáshoz, amely szükséges lenne az ökológiai és civilizációs válság kezeléséhez. 

Vezet-e benneteket a greenwashing témában indulat vagy ez egy érdekes kutatási rész a gazdaságban?

Vér Balázs: Nem gondolom, hogy az indulat lenne a fő motivációnk. Természetesen vannak esetek, amikor dühöt és csalódottságot érzünk azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági érdekek mennyire felül tudják írni az etikai és környezeti értékeket. Azonban, ha indulatból cselekednénk, az kontraproduktív lenne és sokszor igazságtalan is. A greenwashing mögött sok esetben nem szándékos félrevezetés áll, hanem a tudás hiánya és berögzült kommunikációs gyakorlatok. Emellett látni kell, hogy a vállalatok a jelenlegi gazdasági berendezkedésnek egyszerre az alakítói és a foglyai. Természetesen nagy felelősségük van és feszegetni kell a jelenlegi keretrendszert, de olyan nem lesz, hogy egy vállalat működésével ne terhelné a környezetet. Azonban ezt a terhelést minimalizálni kell és erről őszintén, átláthatóan, hitelesen kell kommunikálni. A változás több szereplős, ezért mi inkább segítő szándékkal és empatikusan igyekszünk támogatni ezt a folyamatot.

Mely országokban áll elsősorban a figyelem központjában? Miért pont ott?

Vér Balázs A fejlett fogyasztói országokban van legerősebben jelen a greenwashing jelensége, és azokban az országokban lépnek fel általában legnagyobb mértékben ellene, ahol erős a civil kiállás. Sokszor ugyanis civil szervezetek karolják fel ezt a ügyet. A hírértékű bírósági ítéletek a sajtó szárnyán szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a greenwashing témája a közbeszéd tárgya legyen.

Van-e, Lesz e módszer, amely alapján meg lehet állapítani egy cégről, hogy a tevékenysége mennyire fenntartható?

Bányai Klaudia Számos módszer létezik arra vonatkozóan, hogy egy vállalat működése vagy egy termék a gyártástól a hulladékká válásig milyen környezeti terheléssel jár. Utóbbi esetén az életciklus elemzés egy elterjedt eszköz. A vállalatok számára bevezetett ESG jelentéstétel szintén ezt a komplex kép kialakítását segíti, amely által a szervezet felelősségvállalását, fenntarthatóságát fogják értékelni. Sajnos még korlátozott azoknak a vállalatoknak a száma, akiket érint ez a jelentéstételi kötelezettség, de reméljük a korábban meghatározott tervek szerint pár év alatt kiterjed minden vállalatra.

Tanítják már egyetemen a greenwashingot?

Vér Balázs Igen, egyre több helyen szerepel az egyetemi tananyagban a greenwashing fogalmának, eszközeinek megismerése. Mi is gyakran tartunk a témában előadást egyetemistáknak.

Vannak e olyan cégek itthon, amelyek alkalmazzák a greenwashing-ot?

Bányai Klaudia A greenwashingot pont azért, mert sok kommunikációs eszközzel “dolgozik” és számos árnyalata van, nem lehet fekete-fehéren megítélni. Van, amikor például egy kommunikációs kampánynak, reklámnak csak egy szelete csúszik bele a greenwashingba, és egyáltalán nem szándékosan. Sok vállalat véletlenül esik bele a greenwashing hibájába, míg persze vannak, akik szándékosan alkalmazzák azt. Ha körbenézünk a boltok polcain rengeteg példát találhatunk a zöldremosásra. Még olyan szervezetek is elkövetnek néha greenwashingot, akiknek az alapműködése maga fenntarthatósági alapokon nyugszik. A GVH néhány esetben már indított eljárást greenwashing ügyben, köztük 2024-ben a Coca Cola és a Szentkirályi ellen. A H&M-et pedig már 2019-ben megvádolta a Norvég Fogyasztóvédelmi Hatóság zöldremosással.

A A zöld hazugságok kora? – Így torzul a fenntarthatóság ügye bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az Európai Parlament hamarosan dönt az új génkezelési technikákkal (génszerkesztéssel) előállított élelmiszerekre vonatkozó, az eddigieknél lazább szabályozásról. Vitacikknek szánt írásunkban az érveket és az ellenérveket próbáljuk összegyűjteni, hogy tisztább képet adjunk róla, mi a dilemma tárgya, és milyen kockázatok rejlenek az egyes álláspontok mögött.

Az EU egy másfél éve tartó és a végéhez közeledő szabályozási folyamattal – az eddigi uniós gyakorlattal szembemenve – kivonná a szigorú uniós szabályok hatálya alól a génmódosított növények (GMO-k) új generációját. A fő irányról már megállapodtak az Európai Parlament, a Bizottság és a tagállamokat képviselő Tanács tárgyalói, ám a végső szót az EP plenáris ülése (és a Tanács) fogja kimondani, talán már hetek múlva.

A ma érvényes szabályok szerint a génmódosított élelmiszerek vizsgálat- és engedélykötelesek, sőt, emellett kötelezően jelölni is kell a csomagoláson a génmódosítás tényét, és biztosítani kell a nyomonkövethetőséget, „a farmtól a tányérig”. Ezt a fogyasztókat és a környezetet védő komplex szabályrendszert akarják most fellazítani, arra hivatkozva, hogy a génszerkesztéssel előállított új fajták nem „valódi” GMO-k, így nem is hordozzák ugyanazokat a kockázatokat. Ha a formálódó javaslatcsomag beépül a szabályozásba, az új GMO-kat nem kellene jelölni, sőt előzetesen vizsgálni és engedélyeztetni sem.

Így a fogyasztók ezentúl nem tudhatnák meg, hogy olyan terméket esznek, amelyet – ha lenne információjuk és választási lehetőségük – nem feltétlenül fogyasztanának el.

A génszerkesztés kockázatmentességét, illetve a GMO-któl való lényegi eltérését állítók hasonló érvekkel győzködik a döntéshozókat az engedélyezés lazításáról, mint amelyeket nagyjából két évtizeddel ezelőtt a klasszikus génmanipulációs eljárásokkal létrehozott fajták, azaz a GMO-k esetében használtak: a népesség nő, a klíma változik, az emberiség élelmezése nem lesz megoldható a genetikai beavatkozásokkal előállított, új tulajdonságokat hordozó fajták nélkül.

Jelenleg a világon mintegy 200 millió hektáron termesztenek GMO-növényeket. Ez körülbelül 4 százaléka a teljes mezőgazdasági területnek, és egynyolcada a szántóföldi művelés alatt álló termőföldnek. Az érintett terület 45 százalékán herbicid- (leginkább glifozát-)toleráns fajtákat (amelyek ellenállnak a gyomirtóknak – a szerk.), 12 százalékán a rovaroknak ellenálló (rovarmérget termelő) fajtákat, 42 százalékán pedig a kettő ötvözetét, vagyis a rovaroknak és a gyomirtóknak is ellenálló ún. stacked fajtákat ültetnek. Ez összeadva pont 99% – vagyis az összes termesztett GMO-növény 99 százalékába olyan tulajdonságokat építettek be génsebészeti úton, amelyek kizárólag az agrotech multik és esetleg a termesztők számára nyújtanak előnyöket, de semmi pozitívumot nem adnak sem a fogyasztóknak, sem a környezetnek – ezért vállaltuk be a génmódosítással járó összes környezeti és egészségügyi kockázatot.

A világ megmentése, az éhezők jóllakatása, a vitaminhiányosok meggyógyítása, az aszálytűrés és az összes többi jótétemény a maradék 1 százalékra marad; tartozunk annyival a valóságnak, hogy ezt kimondjuk.

Az is tény azonban, hogy a kétféle eljárás, vagyis a klasszikus génsebészet és a CRISPR betűszóval jelölt génszerkesztési technológia között valóban jelentős különbségek vannak. A régi GMO-k létrehozása során idegen (néha nem is növényi, hanem állati) gének beültetése történik, méghozzá – a módszer pontatlansága miatt – a génállomány előre pontosan meg nem határozható helyére. Ez egyben az egyik legnagyobb kockázata is a módszernek: mivel az élőlények tulajdonságait nem csak a gének, hanem azok sorrendje illetve egymásrahatása is befolyásolja, a génsebészet révén nem egyszerűen olyan „kiméra” élőlények képződnek, amelyek evolúciós úton sosem jöhetnének létre, hanem ráadásul még a tulajdonságaik is kiszámíthatatlanok. Kicsit olyan ez, mint napjainkban az AI: a kutatók létrehoznak „valamit”, ami nagyjából olyasmit csinál, amit várnak tőle – de mindig csinál más, meglepő dolgokat is.

A hivatalosan CRISPR-Cas9-nek, egyszerűbben pedig genetikai ollónak nevezett új technológia másképp működik: itt „csak” fajon belüli géncseréről van szó – tehát például egy adott gyapotfajta génjét ültetik át egy másik gyapotba – méghozzá helyileg sokkal precízebben, bár a génsorrend így is megváltozik. A CRISPR-Cas9 hívei szerint mindez hasonló (az eredményt tekintve), mint ami a hagyományos növénynemesítés során történik – csak amíg a nemesítésnél sok-sok növénygenerációnak kell követnie egymást a kívánt eredmény eléréséig (egy új növényfajta előállításának időigénye nemesítéssel legalább 9 év), addig a laborban ugyanez sokkal rövidebb idő alatt megoldható: hipp-hopp, jöhetnek sorozatban az aszálytűrő, új növénybetegségeknek ellenálló stb. csodafajták.  

Mielőtt ennek realitását megvizsgálnánk, muszáj azt is elmondani: a gyomirtószereknek ellenálló, illetve a rovarölő mérgeket a saját szervezetükben megtermelő GMO-fajták révén – az eredeti ígéretekkel ellentétben – összességében nem kisebb, hanem nagyobb lett a vegyszerfelhasználás. A glifozátrezisztens haszonnövényeket például nyakló nélkül gyomirtózzák (sőt, a növényi vízháztartást felborító glifozátot a betakarítás előtti kényszerszárításra is használják például a napraforgó esetében).

Kénytelenek voltunk szembesülni azzal is, hogy a genetikailag módosított növényi tulajdonságok a génszennyezés következtében (legtöbbször egyszerűen a virágpor révén) a rokon gyomnövényekbe is átkerültek, gyomirtókkal kiirthatatlan gyomokat eredményezve.

És természetesen ott vannak még a közvetlen egészségügyi kockázatok, például a különféle növényekből összerakott kimérák allergizáló hatásával kapcsolatban (ne becsüljük alá, ez speciális allergiák esetén akár halálos veszély is lehet egy látszólag kockázatmentes növény elfogyasztásánál).

Nem véletlen tehát, hogy a GMO-fajtákra szigorú hatásvizsgálati, engedélyezési és jelölési előírások vonatkoznak EU-szerte – mint ahogyan az sem ok nélküli, hogy az európai fogyasztók kétharmada semmilyen élelmiszert nem hajlandó megvenni, amin a GMO-jelölés szerepel. Az Európai Bizottság viszont most határozottan azt szeretné, ha a CRISPR-Cas9 technológiával létrehozott termények ezen korlátozások nélkül kerülhetnének ki a földekre, illetve az üzletek polcaira: nem kell vizsgálat, nem kell engedély, nem kell jelölés.

A fő indok itt is az, mint régen a GMO-knál volt, hogy az európai mezőgazdaság enélkül nem tud elég gyorsan reagálni a klímaváltozás kihívásaira, és elveszíti a versenyképességét, aminek élelmiszerhiány és drágulás lehet a következménye. A puding próbája az evés – tekintsük át, hogy milyen tulajdonságú CRISPR-fajtákat termesztenek jelenleg, és a szóban forgó növényfajták valóban segíthetnek-e egy esetleges európai élelmiszerhiány megakadályozásában vagy enyhítésében. A Superfood fantázianevű indiai mustár (a nevével ellentétben az USA-ban) kevésbé keserű, mint bizonyos természetes vetélytársai. A Szicíliai vörös elnevezésű paradicsom (Japánban) a GABA nevű, idegsejtvédő hatású gamma-aminosavból tartalmaz többet, ami azonban a fejlett világban nem számít hiánycikknek, a szegény országok számára viszont a Szicíliai vörös fajta túl drága. Létezik egy CRISPR-gomba, amely a módosított tulajdonságnak köszönhetően lassabban barnul meg, vagyis tovább tárolható az üzletben – ez sem olyasmi, ami segítene az éhezőkön. A Waxy kukorica iparilag előnyösebb keményítőprofillal rendelkezik (ez az egyetlen CRISPR-növény, amit már ipari méretben termesztenek). Az EGEd repce pedig herbicidrezisztens – mint a GMO-k többsége. Vagyis megint ott tartunk, hogy a jól hangzó ígéretekkel szemben egyelőre nem a világ lett megmentve, hanem leginkább a profit.

Van ugyanis még valami, ami összeköti a GMO-kat és a CRISPR‑Cas9 fajtákat: mindkettő használatáért magas licencdíjat kell fizetniük a gazdáknak, alapesetben minden évben, mert a speciális növények magját tilos újravetni (és általában fölösleges is, mert „zombi”, azaz nem hajt ki), ami alapjaiban kérdőjelezi meg az élelmiszer-önrendelkezést. Ezek a fajták a licenceken, a vetőmagon és a termesztésükhöz sokszor nélkülözhetetlen vegyszereken keresztül olyan multicégekhez kötik a gazdákat, amelyek szintén nem a világmegmentő szándékaikról híresek. A GMO-k esetében döntően a Bayer (az európainak maszkírozott amerikai Monsanto), a Corteva Agriscience (USA, a hírhedt DuPont utóda), a Syngenta (korábban Svájc, jelenleg már Kína) és a BASF (Németország) rendelkezik a licencjogokkal, hozzájuk folyik be a génmódosítással elért profit nagy része – a kínai Syngentán kívül mindegyikben nagytulajdonos az amerikai Blackrock. A Corteva Ariscience a CRISPR‑Cas9-bizniszben is benne van, ahol szintén a multik (Sanatech Seed, GreenVenus, Pairwise stb.) a meghatározóak, és a Blackrock ezek némelyike mögött is jelen van tulajdonosként. (Vicces, de igaz: miközben a magyar kormány elvben GMO-ellenes, a GMO-k termesztéséhez szorosan hozzátartozó, szintén Bayer-érdekeltségű glifozát betiltása vagy be nem tiltása ügyében mindig megengedő, Blackrock-barát álláspontot képvisel Brüsszelben.)

Konklúzió: lehetséges, hogy ez a történet egyszer az európai mezőgazdaság versenyképességéről vagy klímaállóságáról is szól majd, de a jelenben és a belátható jövőben biztosan nem arról szól. Nagyjából féltucatnyi, jórészt Európán kívüli cég gazdasági érdekei vannak a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig a fogyasztók tájékozódási joga, a gazdák szabadsága, valamint az élelmiszer- és környezeti biztonság – erről kell döntenie az EP-nek.

Igyekeztünk a tények széles köréből meríteni a véleményalkotáshoz, de nem gondoljuk, hogy nálunk van a bölcsek köve – természetesen örömmel helyt adunk más nézőpontoknak is.

A Génkezelt, de nem GMO – te bevennéd? bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az Orbán-kormány sokat emlegetett „repülőrajtjáról”, a magyar gazdaság egyre inkább zsákutcának tűnő iparpolitikájáról, valamint a Pécs melletti bicsérdi autóipari beruházási tervekről beszélgettünk mai adásunkban. A két szerkesztő, Sarkadi Péter és Szilágyi László vendége Mellár Tamás országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakció tagja, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, közgazdász professzor volt.

Szilágyi László, Mellár Tamás Sarkadi Péter

Az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme a túltolt autó és akkumulátoripar. A minimális hazai hozzáadott értékű ázsiai tulajdonosi körű akkumulátoripar 720 milliárd forint állami támogatásban részerült, emellett kb. 1000 milliárdnyi közpénzt fordított a kormány az akkugyáras beruházásokhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra. Körülbelül 10 – 12000 új munkahely jött létre, így a számok alapján nagyjából 100 millió forintra jön ki egy -egy új álláshely. Az ázsiai multikkal szemben a hazai vállalkozások ennek a harmadából teremtenének új munkahelyet. Ez lenne a felelős nemzeti kormányzás?
De nem csak gazdasági problémák vannak a környezetszennyező, és folyamatosan elavuló iparággal. Az elmúlt években több helyszínen derült fény környezetszennyezésekre, a legaktívabbak a debreceni és a gödi civilek. Bár egyértelmű bizonyítékaik voltak, a legfelsőbb politikai vezetés és a hatóságok együttműködtek a gyár vezetésével az üzem szennyezéseinek eltusolásában. Mindez folyamatosan derült, derül ki a napokban – amiben persze része van a felfokozott választási kampánynak is.

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme az autó- és akkumulátoripar erőltetett fejlesztése. A minimális hazai hozzáadott értéket termelő, döntően ázsiai tulajdonú akkumulátoripari beruházások eddig mintegy 720 milliárd forint közvetlen állami támogatásban részesültek. Emellett a kormány további körülbelül 1000 milliárd forint közpénzt fordított az ezekhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre.

Mindez nagyjából 10–12 ezer új munkahelyet hozott létre, ami azt jelenti, hogy egyetlen új állás akár 100 millió forintba is kerülhetett. Közgazdászok szerint a hazai kis- és középvállalkozások ennek töredékéből is képesek lennének munkahelyeket teremteni. Felmerül tehát a kérdés: valóban ez a felelős, nemzeti gazdaságpolitika?

A gazdasági kockázatok mellett egyre erősebbek a környezeti aggályok is. Az elmúlt években több helyszínen – különösen Debrecenben és Gödön – civilek tártak fel súlyos szennyezéseket. Bár bizonyítékok kerültek nyilvánosságra, sokak szerint a hatóságok és a politikai vezetés nem minden esetben léptek fel kellő határozottsággal. Az ügyek folyamatosan kerülnek napvilágra, részben a közelgő választási kampány felfokozott politikai légkörében.

Adásunkban ezekről a kérdésekről beszélgetünk: mennyire fenntartható a jelenlegi iparpolitika, milyen gazdasági és társadalmi kockázatokkal jár, és van-e alternatívája Magyarország számára.

Előadást rögzítette/szerkesztette: Sarkadi Péter.
Fotó:Sarkadi Péter.

A Zöld Hang podcast: Mellár Tamás akkugyárakról és zsákutcás iparpolitikáról bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

A Global Sustainable Competitiveness Indexet (GSCI) a SolAbility fejlesztette ki, a  GDP átfogó alternatívájának szánják.

A GSCI az országok versenyképességét és fenntarthatóságát méri, megbízható szervezetek 239 indikátora alapján. 
A GSCI mutatói 6 alindexbe vannak csoportosítva: 

• természeti tőke, 
• erőforrás-hatékonyság és -intenzitás, 
• társadalmi tőke, 
• szellemi tőke, 
• gazdasági fenntarthatóság és 
• kormányzati tőke. 

Ezek a pillérek együttesen határozzák meg az ország teljesítményét és jövőbeli kilátásait.

Az első oldal az országok helyezési számait mutatja, a második oldalon az index értékeit lehet vizsgálni térképen. Mindkét ábrán külön le lehet szűrni az egyes kontinensek országait és a GSCI alindexeit.

Az adatok főbb tanulságai:

• Skandinávia vezeti a rangsort: az index élén Finnország áll, majd Svédország és Dánia következik.
• Az európai országok dominálnak: Japán az egyetlen nem európai ország a top 20-ban, Korea a 23. helyen áll.
• Az összes balti ország ott van a top 20-ban.
• Az ázsiai országok (Kína, Dél-Korea, Japán, Szingapúr) vezetik az intellektuális tőke indexet, ez versenyképesség alapját képezi.
• A társadalmi tőke index ranglistáját a skandináv országok vezetik, ami a széles körben elfogadott társadalmi konszenzusnak köszönhető.
• Kína vezeti az intellektuális tőke indexet, de az általános rangsor (34) a természeti tőke és az erőforrás-hatékonyság terén lemarad.
• Az USA a 42. helyen áll, viszonylag gyenge teljesítményt nyújt az erőforrás-hatékonyság és a társadalmi tőke terén, ami a jövőben befolyásolhatja az USA globális státuszát.
• Az afrikai országok több dimenzióban is gyenge eredményeket érnek el, így rövid távon minimális a valódi javulás lehetősége.

forrás: https://www.solability.com

A Magyarország számokban: Fenntartható versenyképesség bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az emberi civilizáció az elmúlt 11 ezer év során egy viszonylag stabil éghajlati időszakban, a holocénben alakult ki. Ekkor jöhetett létre a mezőgazdaság és a városi élet, egy relatíve szűk hőmérsékleti tartományon belül. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói egy frissen megjelent tanulmányt értelmeznek és levonják a következtetéseket: elhagytuk ezt a kényelmes, stabil tartományt, és olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a bolygó sokmillió éve nem tapasztalt.

Szerzők: Szabó Péter, éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza; Pongrácz Rita, meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Föld éghajlatáról sokféle közvetett információ áll rendelkezésre: például a fák évgyűrűi, vagy az antarktiszi és grönlandi jégfuratok. Mindezek alapján akár 65 millió évre visszamenően rekonstruálható a globális átlaghőmérséklet. Három különböző időléptéket összekapcsoló ábrán jól látható, hogy Földünkön voltak már a mainál sokkal melegebb időszakok is, melyek akár 10-15 fokkal is meghaladták a jelenlegi átlaghőmérsékletet. Ha a múltra vonatkozó görbék mellé tesszük a jövőbeli forgatókönyveket 2300-ig, akkor a jelenlegi kibocsátási pályán sosem látott gyorsasággal, mindössze kétszáz év alatt olyan hőmérsékleti szintekre érhetünk, amelyek utoljára nagyjából 40 millió éve, az ún. „forró Föld” időszakában fordultak elő. Akkor gyakorlatilag nem léteztek jégtakarók, a tengerszint pedig több tíz méterrel magasabb volt a mainál.

A tanulmány itt érhető el.

Nem arról van szó, hogy „melegebb lesz, de volt már ilyen”. Hanem arról, hogy kilépünk abból a klimatikus tartományból, amelyre a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az ökoszisztémánk is alapszik.

A 1,5 °C már a küszöbön

A gyorsuló felmelegedés miatt a 1,5 °C tartós átlépése már három éven belül  bekövetkezhet. Különösen aggasztó, hogy a melegedés üteme folyamatosan nő: a modern műszerekkel mért idősorban megjelenő tartós melegedés kezdetétől, 1970-től 0,19 °C/évtized volt, az elmúlt tíz évben 0,41 °C/évtized körülire nőtt.

A klímamodellezők jól tudják, hogy a modellek nem riogatnak, hanem az éghajlati rendszert irányító fizikai folyamatokat igyekeznek leírni. Ha a valóságban a Föld gyorsabban melegszik, mint amit az eddigi modellek jeleztek, az nem a tudomány cáfolata, hanem annak jele, hogy bizonyos visszacsatolásokat – például a levegőminőség-javuláshoz, azaz az aeroszolcsökkenéshez kötődőket – eddig alábecsültek.

Szén-dioxid és hőmérséklet szoros kapcsolata

A modernkori (1850 utáni) globális hőmérséklet és a légköri CO₂-koncentráció adatai egyértelműen erős összefüggést mutatnak: a pontok szinte egy egyenes mentén sorakoznak. Jelenleg 425 ppm körüli a globális átlagkoncentráció, ez a magas szint legalább kétmillió éve nem fordult elő.

Ha a jégfuratmintákból és izotópelemzésekből nyert többmillió éves hőmérsékleti és szén-dioxid-koncentráció idősorokat egymás mellé tesszük, a kapcsolat minden földtörténeti korban fennáll: magas CO₂ mellett magas hőmérséklet jellemző. Habár az éghajlati rendszeren belüli ezen összefüggéshez képest jelenleg inkább kissé alacsonyabb a globális átlaghőmérséklet, mint amit a CO₂-szint indokolna, de már csak évtizedek kérdése, és elérhetjük a forró Föld korszak értékeit – a fizikai törvényeken alapuló modelljeink egyértelműen ezt jelzik.

Nemlineáris visszacsatolások és átbillenési pontok

Az éghajlati rendszert a visszacsatolások szabályozzák. Az erősítő visszacsatolások – például a jégtakaró csökkenése miatti sötétedő földfelszín, az állandóan fagyos terület kiolvadása, az erdők pusztulása miatt gyengülő szénelnyelés – mind növelik a melegedést. Mindezek mellett a legfontosabb, hogy a légköri vízgőzmennyiség növekedése is tovább növeli az üvegházhatást.

Ha az erősítő visszacsatolások nagyobbak lesznek a csillapító hatású folyamatoknál (amilyen például a Föld természetes hosszúhullámú kisugárzása, amellyel energiát ad le a világűr felé, vagyis hűti a Földet), akkor egy folyamatos melegedés jön létre, mely önfenntartóvá válik, egészen addig, míg a forró Föld egyensúlyához jutunk.

A billenőpontok aktiválódása bizonytalan, de a legtöbbjük tovább gyorsítja a felmelegedést, és egyesek már a globális átlaghőmérséklet 1,5-2 °C-os növekedésénél bekapcsolódhatnak. A jelenleg már folyamatban lévő kibocsátás-csökkentő konkrét intézkedések még mindig 2,5-3 °C-os melegedést jelentenének 2100-ra, ami több billenőpont kockázati tartományába esik már.

A grönlandi jégtakaró, Nyugat-Antarktisz jege, valamint az állandóan fagyos talaj olvadása a legvalószínűbb billenőpont, mely a 1,5 °C melegedés esetén várhatóan bekövetkezik. Az Észak-Atlanti áramlási rendszer összeomlása (melynek része a Golf-áramlat) tekinthető a legbizonytalanabbnak: globális hatása hűtő és melegítő is lehet, továbbá a bekövetkezéséhez kapcsolható globális felmelegedés 1,5-7,5 °C között mozog, de ezen belül leginkább a 3-4 °C körüli klímaváltozás esetén kell számítanunk rá. Kevés ellentétes hatású folyamatot találunk. Példaként említhetjük a Grönland körüli áramlatokat, vagy a tajga déli határához közeli erdők pusztulását, amely hűthet ugyan, de a tajga övezet északra tolódása melegíti majd a bolygót.

A forró Föld pálya nem sci-fi

A klímamodellek folyamatosan fejlődnek, és egyre pontosabb becsléseket adnak a jövő éghajlatáról. Ugyanakkor már most is tudjuk, hogy (1) az éghajlati rendszer rendkívül érzékeny, (2) a visszacsatolási folyamatok egyre erősebbek, (3) a jelenlegi kibocsátási pálya nincs összhangban a stabil, holocénben tapasztalt egyensúlyi klímaállapot megőrzésével.

Tehát a kérdés most már nem is az, hogy 2100-ban pontosan hány fok lesz, hanem az, hogy elköteleződünk-e egy sok évszázados, magasabb hőmérsékletű egyensúlyi állapot mellett, amelyről utódaink száz év múlva már nem tudnak majd letérni. Éppen ezért hatalmas felelősség hárul a jelenlegi döntéshozókra, a nagy nemzetközi cégekre és a társadalom egészére is globális, regionális és lokális szinten egyaránt.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: Évtizedeken belül elérhetjük a forró Föld korszak értékeit bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

A békéscsabai képviselők a héten, csütörtökön határoznak arról, hogy a város saját forrásból telepít-e víz-, talaj- és levegőszennyezettséget mérő eszközöket a Vulcan Shield Global beruházása körül. Az ellenzéki kezdeményezés szerint a gyorsított, államilag támogatott projekt miatt különösen fontos az átlátható ellenőrzés, miközben a cég azt állítja: tevékenysége nem jár jelentős környezeti terheléssel, és a jogszabályokon túl is biztosítja a környezettel harmonikus működést.

„Tudnunk kell, mi kerül a levegőbe, mi jut a talajba és a talajvízbe Békéscsabán. Ezeket a méréseket rendszeresen és átlátható módon kell elvégezni. Nem utólag kell kapkodni, hanem előre kell biztosítékokat beépíteni” – hangsúlyozta Bodóczi István helyi ellenzéki képviselő a Vulcan Shield Global óriás beruházása kapcsán. A február 26-i  közgyűlésen döntenek a békéscsabai önkormányzati képviselők, hogy legyenek-e a nemsokára megépülő beruházás körül víz-, talaj- és légszennyezettség mérők a város környezetvédelmi alapjából. A helyi ellenzéki politikus erről szóló módosító javaslatot nyújtott be.

A viták fókuszában a szingapúri központú Vulcan Shield Global (VSG) békéscsabai projektje áll, amely Békés vármegye történetének legnagyobb fejlesztése. A vállalat három különálló beruházás keretében összesen 700 millió eurót – mintegy 280 milliárd forintot – fektet be Békéscsabán. A kormány a projektet 49 milliárd forinttal támogatja, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be még tavaly szeptemberben.

A gödi intő példa

“A Gödön történtek elrettentő példaként szolgálnak arra, hogyan nem szabad a fejlődés érdekében feláldozni az emberek egészségét. A városnak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy nyilvánosan figyelemmel kísérhessük az egészségkárosító anyagok alakulását. Ezt csak úgy tudjuk biztosítani, ha megfelelő figyelmet és forrást fordítunk rá”

– vélekedett Bodóczi. A képviselő ezt úgy érné el, hogy a környezetvédelmi alapot további tízmillió forinttal emelnék meg annak érdekében, hogy víz-, talaj- és légszennyezettség-mérő berendezéseket helyezzenek ki Békéscsaba területén, a kiemelten érintett részeken. Mégpedig úgy, hogy az adatok minden lakos számára nyilvánosan elérhetők legyenek. „Csak így tudjuk felmérni a jelenlegi helyzetet, és szükség esetén időben közbeavatkozni” –szögezte le Bodóczi. „Ha a szél a város felé hordja a levegőt az iparterületről, akkor különösen fontos, hogy pontos adataink legyenek arról, mi van abban a levegőben” – hangsúlyozta.

“A városvezetésnek a korábbi tárgyalások során ezt a garanciát kellett volna kérnie az ide érkező cégtől, de mivel ez nem történt meg, most a költségvetésben kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk erre. Bízom benne, hogy a grémium ezúttal nem politikai kérdést csinál ebből a fontos ügyből, és a javaslatomat a közgyűlés egyhangúlag támogatja” – tette hozzá.

A beruházások a város meglévő ipari parkjában, az állami tulajdonú INPARK területén valósulnak meg, a lakott területektől 1–1,5 kilométeres távolságban. A projekt stratégiai jelentőségű, egyablakos, gyorsított engedélyezési eljárásban halad.

A békéscsabai lakosok attól tartanak, hogy a kormány és a kormányhivatal által támogatott gyorsított engedélyezés lehetőséget adhat a hibázásra, vagy az esetleges egészségkárosító anyagok kibocsátásának nem megfelelő felmérésére

– mondta Bodóczi.

A főispán koordinál, a cég szerint harmonikus a kapcsolat a környezettel

A VSG békéscsabai üzeméről annyit lehet tudni, hogy csúcstechnológiás kerámia- és alumínium-oxid szálas anyagokat gyártanak majd, évente mintegy 10 ezer tonna speciális terméket előállítva. A vállalat magyarországi cégbejegyzése év elején megtörtént, az engedélyeztetési folyamat zajlik. A Békés megyei Kormányhivataltól a következő választ kaptuk hét különböző kérdésünkre: „A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások a kijelölt főispán koordinációja mellett valósulnak meg. A Vulcan Shield Global vállalatcsoport békéscsabai beruházásával összefüggésben a telekalakítást megelőző földmérési eljárások megtörténtek. Az építésügyi hatósági eljárásokban főszabály szerint 35 nap az ügyintézési idő. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások esetén – külön kormányrendelet alapján – ez akár 8 vagy 15 naptári napra rövidülhet.”

Arra nem válaszoltak, hogy milyen veszélyességi besorolásba kerülhet a gyár vagy az általuk készített termékek, vagy a gyár mekkora kockázatot jelenthet a városra nézve.

A vállalat jelezte, hogy a kormányhivatallal rendszeresek az egyeztetések, a tevékenységhez kapcsolódó összes engedélyeztető hatóság részt vett már a folyamatban.

Az első ütemben vegyi szálanyag szövésére és raktározására kell berendezkedniük. A cég hozzánk eljuttatott válaszban azt írták, hogy a tevékenység nem jár jelentős környezeti terheléssel, a cég hangsúlyozta, hogy a jogszabályi megfelelésen túl is biztosítják a környezettel harmonikus működést.


Mindeközben a munkatársak kiválasztása is már zajlik. „A terv az, hogy már az idei évben több száz dolgozóval végezzük a világ innovációs élbolyába tartozó partnereink kiszolgálását, legyen szó űriparról vagy gépjárműgyártásról” – közölte a vállalat.

“A békési térség erősen érintett az elvándorlásban, az alacsony munkahelyszámban és az országos átlagbérektől való lemaradásban, ezért a térség egyik legfontosabb feladata a munkahelyteremtés, de nem minden áron – vélekedett Bodóczi, aki szerint éppen a beruházás mérete, kiemelt státusza és az északi iparterület elhelyezkedése miatt indokolt a fokozott ellenőrzés. „Ha ez a vármegye legnagyobb fejlesztése, akkor a legszigorúbb átláthatóságnak kell kísérnie. Munkahelyekre szükség van – de az egészségünkből nem engedhetünk” – zárta.

A Rövidesen szavaznak: méri-e Békéscsaba a környezeti hatásokat a gigagyárnál? bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

A vízmegtartásról sokat beszélünk, pedig Magyarország egyik legfontosabb tartaléka a felszín alatt rejtőzik. A Kárpát-medence jelentős víztartó rendszer, de a kitermelhető készletek korlátozottak, és az utánpótlás a klímaváltozás miatt csökken. A talajvízszintsüllyedése több térségben már most látványos, miközben a vízigények nőnek. Dr. Szanyi János hidrogeológus-mérnökkel, a Felszín Alatti Vizek Alapítvány (FAVA) kuratóriumának tagjával beszélgettünk erről a kevésbé ismert, de a jövőnk szempontjából kulcsfontosságú kincsről.

Dr. Szanyi János

A felszín alatti vizek szerepe sok tekintetben hasonló ahhoz, amit a vér jelent az emberi testben: anyagot és energiát szállít, összekapcsolja a rendszereket, éltető erővel bír, elképzelhetetlen az életünk nélküle. Állapota és a vízmegtartás kérdése évek óta a közbeszéd része – joggal, hiszen az aszályos időszakok gyakoribbá válásával egyre látványosabbá válnak a vízhiány jelei. Közben azonban van egy kevésbé szem előtt lévő, mégis alapvető fontosságú tartalékunk: a felszín alatti víz.

Magyarország – a Kárpát-medence részeként – a világ egyik jelentős víztartó rendszerén osztozik, és bár a föld alatt hatalmas mennyiségű víz tározódik, ez nem jelenti azt, hogy korlátlanul hozzáférhető.

A valódi kérdés nem az, mennyi víz „van lent”, hanem az, mennyi pótlódik belőle természetes módon évről évre – és hogyan változtatja ezt meg a klímaváltozás.

Mivel a felszín alatti vizeket nem látjuk, gyakran csak akkor kerülnek előtérbe, amikor már gond van: süllyedő talajvízszint, csökkenő utánpótlódás, növekvő vízigények vagy túlhasználat. Pedig állapotuk közvetlenül befolyásolja az ivóvízellátást, a mezőgazdaság működését, sőt az ipar és a települések biztonságát is.

Dr. Szanyi János hidrogeológus-mérnök, a FAVA kuratóriumának tagja mesélt arról, hogyan működik ez a „láthatatlan” vízrendszer, milyen fenyegetések érik, és milyen szemléletváltásra lenne szükség ahhoz, hogy a klímaalkalmazkodás részeként, felelősen gazdálkodjunk ezekkel a készletekkel.

Magyarország valóban gazdag felszín alatti vizekben?

A Kárpát-medence a világ 70 legnagyobb víztartó rendszerének egyike, amelyen 9 ország osztozik. A felszíni és a felszín alatti vizek között szoros kapcsolat van: az Alföld nagy része az 1800-as évek közepéig kiterjedt vizes élőhely volt, amit vízelvezető munkálatokkal, lecsapolással és folyószabályozással termékeny mezőgazdasági területté alakítottak. Ez a beavatkozás némileg a természetes felszín alatti áramlási rendszert is módosította, ugyanakkor a homokos, kavicsos, valamint a karsztos mészkő- és dolomitrétegek ma is képesek biztosítani az ivóvízellátás, a mezőgazdaság és az ipar vízigényét – de nem korlátlanul.

Összességében a Kárpát-medence gazdag tárolt felszín alatti vízkészletekben, de a kitermelhető készletek korlátozottak. A vízgazdagság megítélésénél ugyanis nem a statikus (tározott) készlet a döntő, hanem az utánpótlódó, dinamikus készlet nagysága.

A statikus készlet évezredek alatt felhalmozódott vízmennyiség, amelyhez hozzá lehet férni, de nem feltétlenül termelődik újra belátható időn belül. Ezzel szemben a dinamikus készlet az, ami a csapadékból, beszivárgásból és vízfolyásokból évről évre pótlódik, és a fenntartható vízhasználat határát is ez szabja meg. Ebben a tekintetben az ország már korlátozottabb helyzetben van: az éves utánpótlás európai összevetésben sem kiemelkedő, ráadásul a klímaváltozás ezt a vízmérleg-elemet várhatóan tovább csökkenti.

Hogyan raktározódik a felszín alatti vízkészlet? Milyen részei vannak?

Az üledékes medencékben, így a Kárpát-medencében is, a felszín alatti vizek mozgása alapvetően a gravitáció által meghatározott. Leegyszerűsítve, a csapadékból származó víz a magaslatokon beszivárog, míg az alacsony fekvésű részeken a felszín felé áramlik (a víztoronyhoz csatlakozó vízvezeték rendszerekhez hasonlóan). A közbetelepülő agyagos rétegek lassítják a vízadó rétegek közötti szivárgást, de nem gátolják meg. A víz a felszín alatt apró, többnyire tized-század milliméteres méretű pórusokban áramlik, napi szivárgási sebessége a vízadókban centiméter – méter nagyságrendű. Két jelentős víztároló képződmény van, a homokos üledékek és a repedezett, karsztosodott karbonát kőzetek. A legfelső, légnyomással egyensúlyt tartó részét nevezzük talajvíznek, ez alatt helyezkednek el a nyomás alatti rétegek, amit a köznyelvben rétegvíznek nevezünk. A talajvízadó képződmények hozzávetőleg 5-30 m vastagok, míg a rétegvizek alsó határa tulajdonképpen a földkéreg alja. A 30 Celsius foknál melegebb vizeket termálvizeknek nevezzük. A felszín alatti áramlási rendszerben meghatározó szerepe van a beszivárgó csapadékmennyiségének, a párolgásnak és vízkivételeknek. Ezek együttese határozza meg a vízkészletet.

Hogyan hasznosítjuk ezeket a felszín alatti készleteket?

Amikor víztermelés céljából kutat fúrunk, tulajdonképpen „beleavatkozunk” a felszín alatti vizek természetes áramlási rendszerébe. A kút környezetében lecsökkentjük a víznyomást, ezért a víz minden irányból – oldalról a rétegek mentén, és függőlegesen a felső és alsó rétegekből is – a kút felé kezd áramlani. Minél nagyobb a nyomáscsökkenés (az úgynevezett depressziós tér), annál gyorsabb ez az áramlás. Ennek hatására a vízrendszer egésze „lejjebb tolódik”: a nyomásváltozás sokkal gyorsabban terjed, mint maga a víz szivárgása. Vagyis a vízmérleg elemei mesterségesen megváltoznak, és több víz szivárog a mélyebb rétegekbe, mint a víztermelés előtt. A vízkivétel helyétől távolodva – csillapodó mértékben – vízszintcsökkenés jelentkezik.

A kulcskérdés az, mekkora vízszintcsökkenés tekinthető még elfogadhatónak, vagyis fenntarthatónak.

Erre csak kiterjedt monitoring rendszerekből származó, hiteles mérésekre épülő számítások adhatnak választ. A tényleges helyzet pontos felmérését azonban nehezíti a jelentős illegális víztermelés, amihez sajnos a jelenlegi szabályozás is hozzájárul.

Mi fenyegeti ezek megmaradását?

Két fő fenyegető tényező van, a klímaváltozás és a túlhasználat, illetve fontos még a vizek szennyezése, de most csak mennyiségi szempontból vizsgálódunk. 

Az Alföld felszín alatti vízutánpótlása szempontjából meghatározó két területen, a Duna-Tisza közi hátságon és a Nyírségben jelentős, akár 3 métert is meghaladó talajvízszint csökkenés figyelhető meg, amely azt jelenti, hogy a regionális szintű vízmérleg felborult, az utánpótlódás nem képes lépést tartani a vízszintcsökkenéssel.

A tendencia ráadásul erősödni látszik, mint azt a legújabb kutatások igazolják. A hidro-klimatikus indikátorok monoton növekvő felmelegedési trendet (2000 óta 1,8 Celsius fok!) és a tárolt hó mennyiségének jelentős csökkenését mutatják. Ezek a tényezők csökkentik a hatékony utánpótlódást és növelik a párolgási igényt. Negatív visszacsatolásként, ezek a hatások a víztermelés további növeléséhez vezetnek. Bár a növekvő vízkivétel felerősíti a talajvízszint-süllyedését – lokálisan, a koncentrált vízkiviteli helyeken ez akár számottevő is lehet, mint például Debrecenben – de a regionális csökkenésnek a klímaváltozás a fő okozója. Ez persze nem jelenti azt, hogy a felszín alatti vizek hasznosításán nem kell változtatni, sőt.

Hogyan tudnánk megőrizni ezt a „láthatatlan kincset” a jövő nemzedékek számára?

Ésszerű vízhasználattal, előrelátó tervezéssel és gazdasági ösztönzőkkel. Az államnak – mint felelős tulajdonosnak – fenntartható vízkészlet-gazdálkodást kell folytatnia, amelynek alapfeltétele a hasznosított vízkészletek naprakész nyilvántartása, és ezáltal a hosszú távon kitermelhető készletek pontos meghatározása.

A csökkenő készletek és a növekvő igények kiélezett helyzetet teremtenek, amelyre a kormányzat gyakran az átgondolt szabályozás helyett gyors, de már rövid távon is káros megoldásokkal reagál.

A jelenlegi rendszer például az 50 méternél sekélyebb, mezőgazdasági öntözésre szolgáló kutaknál sokszor csak bejelentést ír elő, miközben a vízkivétel mennyiségi korlátját a kút üzemeltetője határozza meg az állam helyett. Ennek az önkorlátozásnak a hatástalansága borítékolható, hiszen a felszín alatti vizek folyamatos süllyedése ma is az egyik legsúlyosabb hazai vízgazdálkodási probléma.

Felmerül megoldásként a felszín alatti vizek mesterséges pótlása is, de a zömmel felszíni vizekre épülő, csővezetéken történő vízpótlás drága és kevéssé hatékony, csak kis területen lehet indokolt. Sokkal nagyobb szerepet kell kapnia a vízmegtartásnak, és újra kell gondolni a mezőgazdasági művelési rendszert, valamint az ipar szerkezetét.

 A fenntartható alkalmazkodáshoz több intézkedés kombinációjára van szükség: célzott utánpótlásra, a vízkivételek fokozott monitorozására (beleértve a nem regisztrált vízkivételt is), valamint a mezőgazdasági vízigények csökkentésére.

Mindezt integrált adatokkal és modellezéssel kell alátámasztani.

A technológia ma már lehetővé teszi az adatvezérelt felszín alatti vízgazdálkodásra való átállást, amely a monitoring- és operatív információkat egyetlen, folyamatosan frissülő rendszerbe integrálja. Ennek alapja egy valós időben működő „Digital Twin”, amely a hidrogeológiai és hidrometeorológiai folyamatokat leképezi, és így az erőforrások állapota közel valós időben nyomon követhető. A rendszerben a termelő és monitoring kutak online adatgyűjtő egységekkel működnek, amelyekhez műholdas adatok társíthatók, így a folyamatok valós időben szimulálhatók. Tehát ez a rendszer valós „avatarjaként” szolgál. Ez már nem a jövő: a vízügyi igazgatóságok ennek elemeit megkezdték kiépíteni.

A digitális rendszer alkalmas lehet a mezőgazdaság és az ipar vízhasználatának optimalizálására is, a kitermelési korlátok meghatározásával és gyakorlati iránymutatásokká alakításával. Konkrétan adaptív, havi–szezonális–éves korlátozások is bevezethetők a kút vagy a gazdasági egység szintjén, a talajvízszint küszöbértékei és a várható utánpótlódás alapján. A döntéstámogatásnak a növényválasztásra és az ipartelepítésre is ki kell terjednie, például a nagy vízigényű növények korlátozásával a „stresszes” térségekben vagy száraz években.

A feladat összetett: alkotmányos garanciákra, tudományos alapú és demokratikusan legitim vízügyi működésre, a politikai változásoktól való függetlenségre, anyagi forrásokra és megfelelő szakemberekre is szükség van.

A A vízgazdagság mítosza: már apad a felszín alatti tartalékunk bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Mit tehetnek a fiatalok a klímaváltozás kihívásaival szemben és mit tehetünk mi értük? Ez volt a fő témája egy inspiráló kerekasztal-beszélgetésnek, melyet a Debreceni Egyetem Főépületében tartottak február 17-n. Négy éve 2022 –ben indult az UNICEF Magyarország Klímahősök programja, melynek része volt az Egyetemi Klímavédelmi Roadshow.

Egy 2022-es hazai, reprezentatív kutatás rávilágított, hogy a magyar gyerekek szinte kivétel nélkül szorongást élnek meg, ha a klímaváltozásra gondolnak. Tehetetlennek érzik magukat és úgy gondolják, hogy nincs elég tudásuk a témában.  Az UNICEF Magyarország 2022-ben a klímaváltozás témáját helyezte fókuszba és életre hívott egy olyan komplex, gyerekeknek és fiataloknak szóló edukációs és részvételi programot, amelyben a szakértők, állami és vállalati döntéshozók és a fiatal generációk képviselői közötti párbeszéd ténylegesen megvalósul. A „Klímahősök” program fő célja, hogy a klímaváltozással összefüggésben megjelenő félelemből, tehetetlenségből és szorongásból eredő negatív érzéseket – amely vészesen magas arányban jelenik meg a 13-25 éves magyar fiatalok körében – egy építő jellegű irányba tereljük az oktatás, a szerepvállalás, a párbeszéd és a felelősségvállalás eszközeivel.

Szilágyi László riport- megszólalói:

Mészáros Antónia az Unicef Magyarország ügyvezető igazgatója.

Meglepő eredményt hozott a fiatalok körében egy klímaszorongás felmérés
Kiből lehet klímahős?
Hogyan lehet hatékonyan megszólítani a fiatal generációkat?

Vázsonyi Benedek, UNICEF Fiatal Nagykövet, klímahős

Részt vett a tavaly novemberi COP30 klímakonferencián a brazíliai Belémben.
Milyen élményei vannak? Hogyan érződtek a generációs különbségek?

Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC alelnöke

Versenyképesség és/vagy környezetvédelem? Ipari szerkezetváltozás, XXI.századi jóllétalapú gazdaság kellene.
Hogyan írja át a fegyverkezési kényszer az éghajlatvédelmi politikát?
A trumpi öngyilkos politika hogyan változtatja meg a klímavédelmet?
Az élhető városok és az autóforgalom korlátozása.
Mi az a klímaigazságosság, energiaszegénység?
Az egyes ember, vagy a kormányzat a felelős a klímaváltozásért?

Gondola Csaba, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára,

polikrízis dilemma.
Európa regionálisan akar megoldani egy globális problémát, ami nem működik. Versenyképesség gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatóság és a klímavédelem.

Felső Nemes Viola fiatal klímahős  Pécsről
Hogyan lett klímahős, és mit tehet az iskola, az iktatás a klímatájékoztatásért?

A Klímahősök programról részletek a www.unicef.hu honlapon olvashatók. Az adást szerkesztette Sarkadi Péter.
Kapcsolódó cikk és fotók forrása: KlímaHősök bevetésen

A ZöldHang podcast: Legyél te is klímahős! bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatbázisai segítségével össze lehet hasonlítani az egyes európai városok levegőminőségét.

Három komponens adatait mutatjuk (lebegő részecskék (PM2.5), nitrogén-dioxid (NO2) és talajközeli ózon (O3), illetve az ezekből képzett levegőminőségi indexet. Az első oldalon a szennyezettség szintjét lehet vizsgálni városonként (az EEA tíz osztályba sorolat a városokat), a második oldalon külön lehet böngészni a három komponenst, a harmadik oldalon pedig a városok levegőminőségi rangsorát lehet megtekinteni, a teljes európai rangsort vagy az országokon belüli rangsorokat.

A térképeken meg lehet jeleníteni az egyes országokat vagy országcsoportokat, de akár az összes európai várost is. A Ctrl gomb nyomva tartásásával többet is ki lehet jelölni.

Európa legszennyezettebb térségei a Pó-síkság és Szilézia, de általános tendencia, hogy Skandinávia a legtisztább, és ahogy haladunk dél és kelet felé, egyre szennyezettebb vidékekre érünk.

A Magyarország számokban: A levegő minősége bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Sok magyar településen ritkán ürítik a szelektív kukákat, a biohulladék pedig gyakran a vegyes szemétbe kerül. Mindeközben Nyugat- és Észak-Európában jóval kevesebb hulladék jut lerakókba és égetőkbe. Mi áll a különbség mögött, és mit kellene itthon változtatni? Erről kérdeztük a Mohut és a Humusz Szövetséget.

Bár Nyugat- és Észak-Európa országaiban már sokkal jellemzőbb a hulladékszállításban, hogy a szelektíven gyűjtött műanyag és papír hulladékot, valamint a biohulladékot tartalmazó kukákat ürítik gyakrabban, Magyarországon azonban a települési hulladékgazdálkodás egyik alapvető jellemzője továbbra is az, hogy a vegyes hulladék elszállítása a gyakoribb – derült ki a Mohu tájékoztatásából. Szabó György, a Humusz Szövetség, Nulla hulladék programvezetője szerint ez önmagában is visszafogja a lakossági szelektálási hajlandóságot. “Több európai országban épp ellenkező logika mentén szervezik a rendszert, ezzel is ösztönözve a hulladék csökkentését és elkülönítését. A hazai rendszerben ugyan vannak pozitív elemek – például a házhoz menő szelektív gyűjtés sok településen már elérhető –, de még bőven van hova fejlődni” – mondta el Szabó György.

 “Pármában például, amely egy európai jó gyakorlatként is említhető, a kertvárosi övezetben a biohulladékot hetente kétszer, a papírt és kartont, az üveget és fémet, valamint a maradék hulladékot pedig egyszer szállítják el.

A városközpontban viszont ugyanezeket a frakciókat heti háromszor, egyszer, egyszer és kétszer szállítják el. Newportban – ahol szintén remek szelektív begyűjtési értékeket értek el egy zero waste elven alapuló rendszer bevezetésével – valamennyi háztartás számára heti rendszerességgel házhoz menő gyűjtést biztosítanak minden anyagáram esetében, kivéve a kerti zöldhulladékot, amelyet a vegyes hulladékkal együtt kéthetente visznek el. Az ottani tapasztalatok szerint az is fontos, hogy csökkentsék a maradék hulladék gyűjtésére szolgáló kukák méretét, mindeközben hangsúlyozni és ösztönözni kell a szelektív gyűjtőedények használatát.” – mondta el Szabó György. Szerinte további ösztönző lehet az ún. Pay-As-You-Throw (PAYT) rendszer bevezetése. A PAYT-modellek a hulladékköltségeket minden háztartás számára a keletkező hulladék mennyiségével (és különösen a hulladéklerakókban vagy hulladékégetőkben ártalmatlanítandó maradék hulladék mennyiségével) arányosan egyénre szabják, így ösztönözve a hulladékcsökkentést.

A Mohu azt közölte, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy a rendszer hatékonyabb legyen, és vizsgálják a továbblépés lehetőségeit. Jelezték, hogy a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék elkülönített gyűjtése 14 településen, köztük három budapesti kerületben már elindult, és a tapasztalatok alapján döntenek a bővítésről. Szabó György rámutatott, hogy az, ami Európa fejlettebb országaiban ma már természetes, mint a biohulladék elkülönített gyűjtése, nálunk jelenleg csak korlátozott számú településen, tesztjelleggel működik, és ennek felskálázása egyelőre várat magára. Ennek következményeként a vegyes hulladékban továbbra is jelentős arányban jelenik meg a szerves anyag, ami növeli a lerakóba kerülő hulladék mennyiségét.

A szelektív gyűjtés hatékonyságát illetően Szabó György hangsúlyozta, hogy a statisztikák alapján nincs érdemi javulás az elmúlt időszakban. “A KSH és az Eurostat adatai is jelzik, hogy a települési szilárd hulladék mintegy 33–34 százalékát gyűjtik szelektíven Magyarországon, miközben a hulladék túlnyomó része továbbra is lerakóba kerül.”

A Mohu ugyanakkor úgy véli, hogy az elmúlt években igenis történt azért pár százalékos javulás. “Hosszú idő után sikerült 50% alá levinni, ami hatalmas eredmény annak fényében, hogy a MOHU egy szétaprózodott, a lokális érdekeket előnybe helyező hulladékrendszert örökölt meg. Közlésük szerint a cél az, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljenek az uniós elvárásokhoz, és ebben a rendszer fejlesztései kulcsszerepet játszanak. Hangsúlyozták azt is, hogy a koncesszió első tíz évében a MOL-csoport több száz milliárd forintot fordít a hazai hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére, hogy a szelektív gyűjtés könnyebben elérhető legyen. “Magyarországon a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége évről évre növekszik, és egyre több anyag kerül újrahasznosításra. A lakosság nyitott a környezettudatos megoldásokra, és él is a rendelkezésre álló lehetőségekkel” – írta a Mohu. Példaként említették a REpont visszaváltási rendszert, amely szerintük jól mutatja, hogy ha adott az infrastruktúra, a magyarok használják is: a rendszer indulása óta több mint 4 milliárd italcsomagolás került vissza a körforgásba.

A Humusz ugyanakkor mégis úgy gondolja, hogy a koncessziós rendszer rövid távon nem hozta azt az áttörést, amelyet a bevezetésétől vártak, és nem látszik markáns elmozdulás az európai átlag irányába.

A szelektív gyűjtés minőségét nem kizárólag a lakossági tudatosság határozza meg.

Szabó György elmondta, hogy a hasznosító cégek visszajelzései szerint a papír esetében magas, 90 százalék feletti a helyesen szelektált hulladék aránya, míg a műanyag frakcióban akár a hulladék fele is hasznosíthatatlan. Ennek okai között említette a megtévesztő csomagolásokat és az eltérő szolgáltatói kommunikációt arról, hogy mi dobható a szelektív kukába, és mi nem. Szabó szerint érdemes lenne azon gondolkodni, hogy az elszállítási gyakoriság és a gyűjtési struktúra finomhangolása kulcsszerepet játszik a valódi előrelépésben.

Az Európai Unió célkitűzései szerint 2035-re a települési hulladék legalább 65 százalékát újra kell hasznosítani, miközben a lerakás arányát 10 százalék alá kell csökkenteni

– jelezte Szabó György. “Magyarország jelenleg ettől rendkívül messze van, mivel a hulladék mintegy 55 százaléka még mindig lerakóba kerül és az elmúlt évek tendenciái nem mutatnak olyan ütemű javulást, amely reálisan elvezethetne ezekhez a célértékekhez” – tette hozzá a Humusz szakembere. „Fontos azonban azt is látni, hogy a lerakás arányára vonatkozó célérték éppenséggel kontraproduktív, káros is lehet környezetvédelmi szempontból, ugyanis arra ösztönözheti a döntéshozókat, hogy a hulladékégetés irányába tegyenek lépéseket. Ehelyett (vagy ezt kiegészítendő) sokkal hatékonyabb, környezetbarátabb megoldás lenne egy »maradék hulladék kg/fő« jellegű célérték kitűzése. A százalékos érték ugyanis becsapós, hiszen egy hatalmas mennyiségű megtermelt hulladék 10%-a legalább olyan káros – ha nem károsabb –, mint egy kisebb mennyiség 100%-a. Ha a megtermelt maradék hulladékra vezetnénk be célértéket, azzal mind a lerakás, mind az égetés minimalizálható lenne, márpedig ezek a hulladékhierarchia legalján szereplő megoldások, amelyeket lehetőleg kerülni kell.”

Szabó György végül arra mutatott rá, hogy bár a kormányzati szándék az uniós célok teljesítésére formálisan megvan – ezt jelzi a koncessziós rendszer létrehozása is –, jelenleg kérdéses, hogy ez a struktúra valóban előreviszi-e a hazai hulladékgazdálkodást, vagy inkább konzerválja a lemaradást az európai gyakorlathoz képest.

A Miért működik jobban a szelektív hulladékgyűjtés Nyugat-Európában? bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az Atlanti-óceán egy olyan különleges jelenség helyszíne, amely Európa-szerte relatíve enyhévé teszi a telet és kiszámíthatóvá az időjárást. Ez a különlegesség egy hatalmas áramlatrendszer, amelyet Atlanti-óceáni Meridionális Áramlási Rendszerként, röviden AMOC-ként ismerünk, s amelynek a leghíresebb és legismertebb eleme a Golf-áramlat. Kevesebben tudják, hogy az AMOC egy olyan fordulópont felé közeledik, amely átalakíthatja az életet egy egész kontinensen. A legújabb tudományos eredmények azt mutatják, hogy közelebb állunk ehhez a fordulóponthoz, mint korábban gondoltuk, és a következmények, például Közép-Európa számára, nem kevesebbet jelentenek, mint hogy az a világ, amelyben mind felnőttünk, nem lesz többé!

A kontinenst felmelegítő motor

Ahhoz, hogy megértsük, mi forog kockán, képzeljünk el egy hatalmas szállítószalagot, amely a trópusoktól az Északi-sarkig húzódik. Az egy évezredek óta fennálló ciklusban meleg, sós víz folyik észak felé a felszínen – ez a Golf-áramlat. Ahogy eléri a Grönland és Izland közelében lévő hideg vizeket, lehűl, sűrűbbé válik, és lesüllyed az óceán fenekére, majd dél felé visszatér a mélyben, mielőtt végül ismét felemelkedik.

A Karib-térség és a Mexikói-öböl felszíni vizei elnyelik az intenzív trópusi hőt, majd akár hat kilométer/órás sebességgel – gyorsabban, mint a legtöbb óceáni áramlat – északkelet felé áramlanak. Ez az óceánban áramló „folyó” több mint százszor akkora vízhozamot szállít, mint az Amazonas. Ahogy átszeli az Atlanti-óceánt, hőt bocsát ki a légkörbe, felmelegítve az uralkodó nyugati szeleket, amelyek Európán át fújnak.

Mire ezek a vizek elérik a Grönland, Izland és Norvégia közötti tengereket, jelentősen lehűlnek, és párolgás révén sót halmoznak fel. A hideg és a só kombinációja rendkívül sűrűvé teszi a vizet, ezért két-három kilométeres mélységbe süllyed, majd visszafolyik dél felé az óceán fenekén, végül szétterjed a világ óceáni medencéiben.

Ez a keringési rendszer szinte felfoghatatlan mennyiségű hőt szállít az Egyenlítőtől Európa felé (nagyjából egymillió atomerőmű termelte energia mennyiségének felel meg). Ez az oka annak, hogy London viszonylag mérsékelt telekkel büszkélkedhet, annak ellenére, hogy ugyanazon a szélességi fokon fekszik, mint a fagyos Labrador, és ezért hozhatnak termést a szőlőültetvények Németországban azokon a szélességi fokokon, ahol Kanadában már permafroszt (állandó fagy) található.

Ez a megfordított áramlás nemcsak Európát melegíti fel – alapvetően alakítja a bolygó éghajlatát is. Azzal, hogy a hőt a trópusokról a sarkok felé mozgatja, segít mérsékelni a szélsőséges hőmérsékleteket az északi félteke nagy részén. Befolyásolja a csapadékmintákat az Amazonastól a Száhel-övezetig, befolyásolja a jet stream (futóáramlás) erősségét és helyzetét, sőt, a globális óceáni áramlásra gyakorolt ​​​​hatása révén az antarktiszi jégtakaróra is hatással van.

Figyelmeztető jelek a vízben

Az áramlás gyengülésére utaló bizonyítékok évek óta gyűlnek, de a legtöbb kutató szerint a legújabb megfigyelések már riasztóak. Az elmúlt években publikált tanulmányok azt mutatják, hogy az AMOC a 20. század közepe óta körülbelül 15-20%-kal lassult.

A RAPID nevű rendszer egy az Atlanti-óceánon átívelő, 26° északi szélességi fokon elhelyezkedő műszersor, amely 2004 óta folyamatosan figyeli az AMOC-ot és méri az áramlás erejét. Az adatok nemcsak fokozatos gyengülést, hanem növekvő ingadozást jeleznek.

Földtörténetileg erre már volt példa. Az óceáni üledékekből és a grönlandi jégmagokból kinyert paleoklíma adatok azt mutatják, hogy az AMOC legutóbb a Fiatalabb Driász, azaz nagyjából 12 000 évvel ezelőtt omlott össze teljesen. Ekkor talán egyetlen évtizeden belül Európa-szerte akár 15°C-kal is zuhant a hőmérséklet, a gleccserek dél felé haladtak, és az éghajlat több mint ezer évig a jégközeli állapotban maradt. Ez akkor történt, amikor az Észak-Amerikát borító hatalmas Laurentida jégtakaró elolvadt, édesvízzel árasztotta el az Észak-Atlanti-óceánt, és leállította a megforduló áramlást.

Sajnos ma egy nyugtalanítóan hasonló folyamatnak vagyunk tanúi, csak épp az ok más: a globális felmelegedés. Ahogy Grönland jégtakarója gyorsuló ütemben olvad, hatalmas mennyiségű édesvíz áramlik az Atlanti-óceán északi részére. A jelenlegi becslések szerint Grönland évente nagyjából 280 milliárd tonna jeget veszít, és ez a sebesség egyre gyorsul. Ez felhígítja a sós óceánvizet, így az kevésbé lesz sűrű, és így kisebb a valószínűsége, hogy elsüllyed – márpedig mint fent jeleztük, ez a mechanizmus hajtja az egész áramlást.

Kép: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Wunderling_2021_tipping_cascade.png

A rémisztő ördögi kör

A felmelegedés olvadást okoz, az olvadás megzavarja az áramlást, a megzavart áramlás pedig paradox módon regionális lehűlést okozhat, még akkor is, ha a bolygó összességében melegszik. Sőt, ahogy az északi-sarki tengeri jég továbbra is olvad, ez még több édesvizet ad a rendszerhez, tovább gátolva a keringést előidéző ​​süllyedést.

Néhány klímamodell most azt sugallja, hogy ebben az évszázadban – esetleg évtizedeken(!) belül – átléphetünk a kritikus küszöböt. Egy még vitatott 2024-es tanulmány szerint a fordulópont már a 2040-es években is elérkezhet, sőt egyes állítások szerint 2026 az az év amikortól az összeomlás bekövetkezhet – bár a kutatók többsége ezt szélsőséges forgatókönyvnek tartja. A tudományos konszenzus szerint a földi klíma összeomlásának kockázata 2100-ra valahol 5% és 45% között van. Ez a tartomány egyfelől jól tükrözi a bizonytalanságot, másfelől már ennek a tartománynak az alsó határa is a civilizációnk jövőjét kockáztatja!

Azt hiszed most van hideg? Amikor hónapokra befagy a Duna…

Ha az AMOC összeomlik, vagy akár jelentősen meggyengül, Közép-Európát egy olyan klímasokk érné, mint amilyet a modern emberiség történetében még láttunk. A közvetlen és legdrámaibb hatás a hőmérséklet-csökkenés lenne. Az összeomlást követő egy-két évtizeden belül a téli hőmérséklet Európa nagy részén 5-15°C-kal zuhanhat, egyes modellek pedig még meredekebb csökkenést jósolnak olyan régiókban, mint Nagy-Britannia, Hollandia és Észak-Németország.

Képzeljük el, hogy Budapest januári átlaghőmérséklete, amely jelenleg 0°C körül mozog, -10°C alá esik, mint Krasznojarszkban, Szibériában, amely hasonló szélességi körön található. Bécs viszonylag enyhe telei, ahol a hó kellemes, de ritkán bénító, hónapokig tartó mély fagyok alakulhatnak ki. A Duna – amely télen ma is befagyhat extrém hidegben – hónapokon át vastag jégtakaró alatt lenne, mint a középkorban, amikor rendszeresen szánokkal keltek át rajta. Ez nem sci-fi – ez az, amit a szélességi fok diktál a Golf-áramlat felmelegítő hatása nélkül.

De a lehűlés csak a kezdet, az igazi veszély a kiszámíthatatlanság

Az európai időjárást szabályozó éghajlati minták alapvetően átszerveződnének. A viszonylag stabil, kiszámítható időjárási mintákhoz szokott régiók példátlan változékonysággal szembesülnének. Az egyik évben rekordhóesés, a következőben bizarr meleg időszak következhet, amelyet pusztító késő tavaszi fagyok követhetnek, amelyek elpusztítják a termést. Maga az éghajlat változékonysága ugyanolyan károsnak bizonyulhat, mint az átlagos lehűlés.

A viharrendszerek felerősödnének és elhúzódnának. Jelenleg a Golf-áramlat és a hozzá kapcsolódó meleg vizek segítenek mérsékelni az atlanti viharokat, mielőtt azok elérnék Európát. E puffer nélkül Közép-Európa gyakoribb és hevesebb téli viharokkal nézhet szembe – nemcsak havat hozva, hanem pusztító szeleket, északon part menti áradásokat és jégviharokat, amelyek megbéníthatják az enyhébb körülményekre tervezett infrastruktúrát.

A nyári minták is megváltoznának, bár kevésbé drámaian, mint a téli. A tengeri befolyás elvesztése forróbb nyári szélsőségeket jelenthet a kontinentális régiókban, még akkor is, ha az éves hőmérséklet összességében csökken. Ez a paradox kombináció – hidegebb telek, potenciálisan forróbb nyarak, mindkét irányban nagyobb szélsőségekkel – rendkívül megnehezítené az alkalmazkodást.

Az egész mezőgazdasági naptárt újra kellene írni

A mezőgazdasági rendszerek óriás egzisztenciális kihívásokkal néznének szembe. Az évszázadok alatt a közép-európai körülményekre gondosan válogatott növények hirtelen rossz éghajlaton találnák magukat. A tenyészidőszak hetekkel vagy hónapokkal lerövidülhetne. A borvidékek alkalmatlanná válhatnak a szőlőtermesztésre – nemcsak a hőmérséklet szempontjából, hanem azért is, mert a szőlőnek a hideg nyugalmi állapot és a meleg növekedés specifikus szezonális mintázataira van szüksége, amelyeket egy megzavart éghajlat már nem biztosíthat. A közép-európai körülményekre nemesített búzafajták szintén alkalmatlanná válnának a termesztésre.

Egész Európában át kellene szervezni a termesztési és vele a fogyasztási szokásokat. A mezőgazdasági felfordulás a szántóföldi növényeken túl az állatállományra is kiterjedne – az állatoknak más takarmányra, más menedékre és más állatorvosi ellátásra lenne szükségük egy radikálisan megváltozott éghajlaton.

Erdő és vízgazdálkodási krízis

Az európai erdők, amelyek épp most a felmelegedés nehézségeit szenvedik el, katasztrofális stresszel néznének szembe. A Közép-Európa-szerte ikonikus bükkösök olyan éghajlati zónákba kerülhetnek, amelyekhez nem tudnak alkalmazkodni. Az ökoszisztémák átalakulása évszázadokig is eltarthat, amelyek során az erdőpusztulás hatalmas mennyiségű szén-dioxidot szabadítana fel, tovább gyorsítva az éghajlatváltozást, miközben elpusztítja a faiparágat, és alapvetően megváltoztatja azokat a tájakat, amelyek évezredek óta meghatározzák az európai identitást.

A vízkészletek példátlan nyomással néznének szembe. Az Alpokban és más hegységekben a hótakaró egyes területeken növekedhet, máshol pedig csökkenhet, megváltoztatva a milliók életét meghatározó folyók folyásának időszaki és mennyiségi tényezőit. A Duna, a Rajna, az Elba és a Visztula – a közép-európai civilizációt az ókor óta fenntartó folyók – új ritmus szerint folynának, potenciálisan veszélyesen alacsony vízszinttel a nyár végén, amikor a legnagyobb szükség van a vízre az öntözéshez és az erőművek hűtéséhez, majd katasztrofális áradásokkal a téli viharok idején.

Energetikai összeomlás

Az energiarendszerek az új igények hatására összeroppannának. A fűtési igények pontosan akkor ugranának meg, amikor a megújuló energiatermelés nehezebbé válik – rövidebb nappalok, több felhőzet és hótakaró nehezítené a napenergia termelést, különösen azokban a hónapokban, amikor az energiaigény a csúcson van. Az atom- és fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek, amelyek a folyóvíz hűtésétől függenek, korlátozásokkal szembesülhetnek, ha a folyók befagynak vagy túl alacsony a vízszintjük. A teljes energia-infrastruktúrát újra kellene gondolni.

Városok válsága

Maguk a városok is hatalmas felújításokra szorulnának. A mérsékelt éghajlatra tervezett épületeknek a Skandináviához illeszkedő szigetelési szintre lenne szükségük. A vízrendszereknek figyelembe kellene venniük a mélyebb fagybehatolást. A közlekedési hálózatoknak sokkal több havat és jeget kellene kezelniük. Tudjuk, Budapesten leesik egy nagyobb hó és már baj van… Képzeljük ezt el hónapokon keresztül… A költségek több billió euróra rúgnának a kontinensen.

Talán a legpusztítóbbak a társadalmi és pszichológiai hatások lennének. A közép-európai kultúra szorosan kötődik az éghajlatához – a szabadtéri kávézók kultúrája, az idényjellegű fesztiválok, az építészeti stílusok, sőt még a mindennapi élet ritmusa is. Egy klímaösszeomlás megszakítaná ezt a kapcsolatot, arra kényszerítve az embereket, hogy alapvetően újragondolják a tájjal és az évszakokkal való kapcsolatukat, amelyek formálták társadalmukat.

Kereskedelem

A mezőgazdasági összeomlás alapvetően átalakítaná az európai kereskedelmi kapcsolatokat. Európa jelenleg elegendő élelmiszert termel ahhoz, hogy elláthassa magát, a felesleget pedig exportra szánja. Egy drámai klímaváltozás arra kényszerítheti a kontinenst, hogy jelentős élelmiszerimportőrré váljon, és a korlátozott globális készletekért versenyezzen Ázsia és Afrika növekvő népességével. Ez destabilizálná a globális élelmiszerpiacokat, és potenciálisan konfliktusokat válthatna ki a mezőgazdasági erőforrások miatt.

Ipar

Vegyük figyelembe csak a gazdasági következményeket. Németország gazdasága, amely Európa legnagyobb gazdasága, a gyártás, a mezőgazdaság és a szolgáltatások köré épül, amelyek mind egy adott éghajlati rendszert feltételeznek. Az autógyárak a just-in-time ellátási láncoktól függenek, amelyeket a zordabb telek megzavarnának. A vegyi üzemek és finomítók optimális működéséhez meghatározott hőmérsékleti tartományokra van szükség, és a hűtéshez a folyóvízre támaszkodnak. A Ruhr-völgy teljes ipari infrastruktúrája olyan kihívásokkal nézhet szembe, amelyek kezelése nem volt napirenden, amikor ezeket megtervezték.

Migráció

A 2010-es évek menekültválsága, amely megterhelte az európai szolidaritást, eltörpülhet a jelentős klímaváltozás által kiváltott népességmozgásokhoz képest. Ha a közép-európai mezőgazdaság összeomlik, miközben a mediterrán régiók lakhatatlan hőséggel néznek szembe, hová mennek az emberek? Az Európán belüli belső migráció példátlan mértékű lehet, potenciálisan túlterhelheti a politikai rendszereket és a társadalmi kohéziót. (És akkor a nem európai migrációs hullámokról nem is beszéltünk…)

Hullámok a világ minden táján

Márpedig nem egyedül Európa szenvedne. Az AMOC összeomlása változások sorozatát indítaná el a bolygó éghajlati rendszerében, bár a tudósok még mindig azon dolgoznak, hogy megértsék e hatások teljes mértékét.

A trópusi esőöv, amely monszunokat hoz Afrikába, Ázsiába és Dél-Amerikába, valószínűleg dél felé tolódna el. Ez az eltolódás elsőre szerénynek tűnhet, de következményei katasztrofálisak lennének. Az afrikai Száhel-övezet, egy Szenegáltól Szudánig húzódó félszáraz sáv, minden nyáron teljes mértékben ennek az esőövnek az észak felé történő vándorlásától függ. Ha az AMOC összeomlása akár csak néhány száz kilométerrel délebbre tolja ezt az övet, a régió állandó aszállyal nézhet szembe.

Több százmillió ember szembesülhet víz- és élelmiszerhiánnyal. Az olyan országokban, mint Niger, Csád és Mali – amelyek már most is a világ legszegényebb és az éghajlatváltozásnak leginkább kitett országai közé tartoznak – teljesen összeomolhat a mezőgazdasági termelés. A humanitárius válság eltörpülne a jelenlegi menekültáradat mellett, potenciálisan destabilizálva Észak-Afrika és a Közel-Kelet nagy részét.

Az amazonasi esőerdő, amelyet már most is sújt az erdőirtás és a felmelegedés, kettős veszéllyel nézhet szembe. A modellek azt sugallják, hogy az Amazonas-medence egyes részein csökkentené a csapadékmennyiséget, míg máshol potenciálisan növelné azt, feldarabolva az erdőt és felgyorsítva annak potenciális szavannává való átalakulását. Ez nemcsak a biológiai sokféleséget tizedelné meg, hanem hatalmas széntárakat is felszabadítana, ami újabb visszacsatolási hurkot hozna létre, ami megint csak felgyorsítaná az éghajlatváltozást.

Az indiai monszunrendszer, amely több mint egymilliárd ember számára biztosít vizet, valószínűleg meggyengülne, bár a pontos mérték továbbra sem ismert. Már a monszuncsapadék 10-20%-os csökkenése is tönkretenné a mezőgazdaságot Dél-Ázsiában, veszélyeztetve az élelmezésbiztonságot a világ legnépesebb régiójában.

A tengerszint gyorsabban emelkedne az észak-amerikai atlanti partvidék mentén, mint szinte bárhol máshol a Földön. A Golf-áramlat jelenleg vízhiányt okoz az Egyesült Államok keleti partvidékén azáltal, hogy Európa felé vonja el a vizet. Enélkül további 30-50 centiméteres tengerszint-emelkedés áraszthatná el a tengerparti városokat Bostontól Miamiig, az általános felmelegedésből eredő emelkedésen felül. Olyan városokban, mint New York, Charleston és Washington D.C., ez elárasztaná a parti szakaszokat, a metrórendszereket és a kritikus infrastruktúra egy jelentős részét.

A globális időjárási minták még kevésbé kiszámíthatóvá válnának. Az AMOC segít szabályozni a hőeloszlást a bolygón, és összeomlása miatt az Amazonastól az Északi-sarkvidékig terjedő régióknak kellene alkalmazkodniuk az új éghajlati valósághoz, amelyeket csak részben tudunk előre látni. Az El Niño és a La Niña mintázatok a Csendes-óceánon felerősödhetnek vagy eltolódhatnak.

Az Antarktiszt körülvevő Déli-óceán valószínűleg gyorsabban melegedne anélkül, hogy az AMOC a hőt észak felé, az Atlanti-óceánba húzná. Ez felgyorsíthatja az antarktiszi jégpolcok olvadását, ami tovább növelné a globális tengerszint emelkedését. Egyes modellek szerint ez a következő évszázadokban akár méternyi tengerszint-emelkedést is eredményezhet – ami elég lenne ahhoz, hogy a világ partvonalait teljesen átrajzolják.

A halászat világszerte zavarokkal nézne szembe. Az AMOC ugyanis jelentősen befolyásolja a tápanyagok eloszlását az óceánban, és összeomlása átszervezné a tengeri ökoszisztémákat. Azok a halállományok, amelyek generációk óta eltartották a part menti közösségeket, drámaian eltolódhatnak, vagy jelentősen lecsökkennének.

Még a globális szénciklus is eltolódna. Az óceán jelenleg az emberi CO2-kibocsátás nagyjából egynegyedét nyeli el, de ez a megkötés részben attól a cirkulációtól függ, amely a szénben gazdag felszíni vizeket a mélyóceánba szállítja. Egy meggyengült vagy összeomlott AMOC csökkentené ezt a szén-dioxid-elnyelést, ami azt jelentené, hogy több CO2 maradna a légkörben – ez felgyorsítaná a felmelegedést és egy újabb ördögi visszacsatolási hurkot hozna létre.

Biztonságpolitika

Nem véletlen, hogy a fenti válságjelenségeket figyelembe véve, katonai tervezők szorosan figyelik ezeket a forgatókönyveket. A NATO az éghajlatváltozást, beleértve az AMOC esetleges összeomlását is, kritikus biztonsági fenyegetésként azonosította. A tagállamok mezőgazdasági rendszereinek, energiahálózatainak és gazdasági alapjainak zavara kihívást jelentene a szövetség kollektív védelem fenntartására való képességét illetően. A tömeges népességmozgások megterhelhetik a tagállamok közötti kapcsolatokat, és potenciálisan destabilizálhatják az európai biztonságot alátámasztó politikai koalíciókat.

A kísértő bizonytalanság

Talán ennek a fenyegetésnek a legnyugtalanítóbb aspektusa az, hogy mennyi mindent nem tudunk még. A klímakutatók képesek azonosítani a figyelmeztető jeleket és modellezni a lehetséges kimeneteleket, de a fordulópontokat természetüknél fogva nehéz pontosan megjósolni. Nem tudjuk pontosan, hol van a küszöbérték, milyen gyorsan következhet be az átmenet, vagy hogy a korai figyelmeztető rendszerek mennyi időt adhatnak nekünk a reagálásra.

Az alapvető probléma az, hogy a fordulópontok nem lineárisak. A fokozatos változásokkal ellentétben, ahol a hatások arányosan skálázódnak az okokkal, a fordulópontok olyan küszöbviselkedéseket foglalnak magukban, ahol a kis további lökések hirtelen nagy, visszafordíthatatlan változásokat indíthatnak el. Képzeljük el, hogy lassan homokszemeket adagolunk egy halomba – sokáig semmi drámai nem történik, majd hirtelen az egész halom „lavinaként” omlik össze. Most ilyen kis adagokat érzékelünk az Atlanti-óceán áramlásainál, de nem tudjuk, milyen közel vagyunk a képletes lavinához.

A jelenlegi megfigyelőrendszerek, bár kifinomultak, még mindig nem alkalmasak arra, hogy pontosan megjósolják, mikor következhet be egy ilyen összeomlás. A RAPID tömb és más megfigyelőrendszerek példátlan betekintést nyújtanak az AMOC jelenlegi állapotába, de ezek csak körülbelül két évtizede működnek – ez éghajlati szempontból egy szempillantás. Egy olyan rendszer viselkedését próbáljuk megjósolni, amely évszázados, évezredes időskálákon működik, egyetlen ciklus apró töredékét felölelő adatok felhasználásával.

Néhány kutatás szerint az AMOC rugalmasabb lehet, mint amire számítottunk, és olyan visszacsatolási mechanizmusokkal rendelkezik, amelyek segíthetnek a gyengülésből való kilábalásban. Például, ahogy a cirkuláció gyengül és Európa lehűl, az Észak-Atlanti-óceán feletti csökkent párolgás kevesebb édesvíz-beáramlást jelenthet a csapadékból, ami potenciálisan lehetővé teszi a sótartalom helyreállását és a cirkuláció újbóli megerősödését. Egyes modellek az ilyesfajta „önstabilizáló” viselkedésre utalnak.

Más tanulmányok sötétebb képet festenek, azt sugallva, hogy talán már átléptük a visszafordíthatatlan pontokat anélkül, hogy észrevennénk, és hogy a teljes következmények egyszerűen még nem jelentkeztek az óceán lassú reakcióideje miatt. Az óceán egy hatalmas termikus víztározó, amely évtizedek és évszázadok alatt, nem pedig évek alatt reagál a változásokra. Lehet, hogy már elindítottunk olyan folyamatokat, amelyek csak akkor válnak nyilvánvalóvá, ha gyermekeink vagy unokáink szembesülnek a következményekkel.

Utóhang: Tudunk-e, pontosabban fogunk-e időben reagálni?

Ennek a történetnek nem kell katasztrófával végződnie. Ugyanaz a tudomány, amely figyelmeztet minket a veszélyre, a megoldások felé is mutathat. Az üvegházhatású gázok gyors csökkentése, a felhasznált gázok kibocsátása lelassíthatja Grönland jégtakarójának olvadását, és potenciálisan megakadályozhatja, hogy az AMOC átlépje a fordulópontját. A technológia már létezik; ami hiányzik az a kollektív akarat, hogy megtegyük a szükséges lépéseket.

·         A már folyamatban lévő megújuló energiára való átállásnak drámaian fel kell gyorsulnia.

·         A fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúrát szűk értelemben vett gazdasági élettartamának vége előtt le kell építeni, elfogadva a rövid távú költségeket a hosszú távú túlélés érdekében.

·         A nap-, szél- és más tiszta energiaforrásoknak nem a kényelmes évtizedes időskálán, hanem éveken belül kell(ene) felváltaniuk a fosszilis tüzelőanyagokat.

·         A még gyerekcipőben járó szén-dioxid-eltávolító technológiáknak gyorsan ki kell fejlődniük. A közvetlen levegőből történő megkötés, a fokozott időjárás-változás és más megközelítések segíthetnek a légköri CO2 csökkentésében, és potenciálisan visszafordíthatják a jégolvadást okozó felmelegedés egy részét.

·         A természetes szén-dioxid-elnyelők – erdők, vizes élőhelyek, tőzeglápok – védelmének és helyreállításának globális prioritássá kell válnia. Ezek az ökoszisztémák kivonják a szenet a légkörből, miközben számtalan egyéb előnnyel is járnak. Elvesztésük felgyorsítja a fordulópontok felé vezető utunkat; megőrzésük és bővítésük döntő időt nyer.

Mindez példátlan befektetéseket, politikai támogatást és társadalmi mozgósítást jelent. Ez egy olyan kihívás, amely összpontosított innovációt és beruházásokat igényel, olyat, mint amilyen volt a Manhattan Projekt vagy az Apollo Program.

Transznacionális és regionális alkalmazkodás

Az alkalmazkodási tervezést azonnal el kell kezdeni, még akkor is, ha a legrosszabb kimenetelek megelőzésén dolgozunk. A közép-európai nemzeteknek forgatókönyv-tervezést kell készíteniük a drámai éghajlatváltozások lehetőségére, azonosítaniuk kell a sebezhetőségeket és vészhelyzeti terveket kell kidolgozniuk. Ez mindent jelent a hidegálló növényfajták nemesítésétől az építési szabályzatok újratervezésén át a vészhelyzeti készletek felhalmozásáig. A felkészülés költsége töredéke annak, ha felkészületlenül ér minket.

A nemzetközi együttműködés nemcsak kívánatos, hanem elengedhetetlen is. Az AMOC összeomlása nem olyan probléma, amelyet bármelyik nemzet egyedül meg tud oldani. Összehangolt fellépést igényel a kibocsátások csökkentése érdekében, közös kutatást a megértés és az előrejelzés javítása érdekében, valamint megállapodásokat arról, hogyan kezeljük a következményeket, ha a megelőzés kudarcot vall. A Párizsi Megállapodás és az azt követő éghajlati megállapodások kiindulópontokat jelentenek, de ambícióiknak meg kell egyezniük a fenyegetés mértékével.

Az ablak bezárul

Az idő az az erőforrás, amelyből a leggyorsabban kifogyunk. A késedelmes cselekvés minden egyes éve növeli a fordulópontok átlépésének valószínűségét, szűkíti a megvalósítható válaszok körét, és növeli az elkerülhetetlenné váló szenvedés mértékét. Az AMOC-ot nem érdeklik a gazdasági ciklusok, a választási naptárak vagy a geopolitikai feszültségek. A fizikai kényszerekre – hőre, édesvízre, lendületre – a folyadékdinamika és a termodinamika törvényei szerint reagál.

A kegyetlen irónia az, hogy az AMOC összeomlásának megakadályozásához szükséges intézkedések számtalan más módon is előnyösek lennének az emberiség számára. A fosszilis tüzelőanyagok elégetésének csökkentése megtisztítaná a levegőt, megelőzve a szennyezés miatti több millió korai halálesetet. A megújuló energiára való áttérés több millió munkahelyet teremtene, és csökkentené a változékony globális energiapiacoktól való függőséget. Az erdők védelme megőrizné a biológiai sokféleséget és védené a vízkészleteket. Nem arra kérnek minket, hogy áldozzuk fel a jólétet az éghajlati stabilitásért – lehetőséget kapunk arra, hogy egy jobb, ellenállóbb és igazságosabb civilizációt építsünk, miközben elkerüljük a katasztrófát.

De próbának is vagyunk kitéve. Vajon a demokratikus társadalmak képesek-e nehéz döntéseket hozni a hosszú távú fenyegetésekkel kapcsolatban, amikor a közvetlen költségek kézzelfoghatóak, az előnyök pedig bizonytalanok és távoliak? Tudunk-e együttműködni a nemzeti határokon átnyúlóan, amikor politikai rendszereink a rövid távú gondolkodást és a törzsiséget jutalmazzák? Képesek vagyunk-e elég gyorsan átalakítani energiarendszereinket és gazdaságainkat ahhoz, hogy megelőzzük a melegedő bolygó fizikáját?

A Golf-áramlat Európa csendes jótevője volt az egész feljegyzett történelem során, lehetővé téve a civilizáció kialakulását az északi szélességi körökön, amelyek egyébként barátságtalanok lennének. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy eldöntsük, ez így marad-e az elkövetkező évszázadokban. Az óceán jeleket küld nekünk – emelkedő hőmérséklet, változó sótartalom, gyengülő keringés. A kérdés az, hogy vajon odafigyelünk a jelekre és megtesszük a szükséges lépéseket – még időben. Most úgy tűnik, nem! Ez nem egy távoli, elvont fenyegetés. Ez egy jelen esemény, amelynek a visszaszámlálása már elkezdődött. Az ebben az évtizedben hozott döntéseink – az energiáról, a földhasználatról, a nemzetközi együttműködésről – fogják meghatározni, hogy Közép-Európában megmarad-e az az éghajlat, amely eddig fenntartotta, vagy egy új jégkorszak következik számunkra.

Borítókép: www.openstreetmap.org

A A Golf-áramlat csendes változásai: Európa és az új jégkorszak veszélye bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

A lillafüredi Szeleta-tetőn a kirándulót a „Körös-körül lombkorona tanösvény” feliratú tábla fogadja, néhány száz méterrel odébb azonban egy többhektáros tarvágás látványa következik, ahol korábban 120–130 éves erdő állt. Az erdőrészt az Északerdő Zrt. termelte le, amiről korábban az Átlátszó fairtásként számolt be – írta a Telex. Az állami társaság saját felületén hangsúlyozta: a fakitermelés az erdőkezelés része, és új erdőt nevelnek utána, így az erdőterület nem csökken. Hozzátették, hogy az Egererdő Zrt. és az Északerdő Zrt. nem végez tarvágást védett területen, őshonos faállományokban, még akkor is, ha úgy tűnik egy egyszerű kirándulónak. A vita azonban jóval túlmutat ezen az egy helyszínen, és nem csupán a Szeleta-tetői vágásokról szól.

Bozzay Balázs, a 10 Millió Fa Alapítvány szakértőjeként úgy véli, hogy az erdészeti ágazat a fundamentumaiban érzi támadva magát. “Sajnálatos, hogy néhány írás kollektíven ítélte el a teljes erdészeti ágazatot, mert ez nyilván nem igaz és jogosan érezhető bántónak. Az agresszív, sértő kommunikáció káros, emberileg is, és a vita szempontjából is. Ugyanakkor ha a vitát kiváltó írások lényegét vizsgáljuk, ez az ügy  és az arra adott, széles nyilvánosság előtti, összehangoltnak tűnő ágazati kommunikáció nem pusztán reakció a kritikákra, hanem egy alapvető szemléleti különbségnek is a jele” – vélekedett a lapunk által megkérdezett szakember. Erre utalhat ugyancsak Kiss László, az Országos Erdészeti egyesület elnöke is, aki nyílt levelében azt írja, hogy “Lehet, hogy a szélsőséges és indulatos megszólalások sok „követőt” vonzanak, de aligha szolgálják a magyar erdők ügyét. Azt csak a konszenzust kereső, tényalapú párbeszéd mozdíthatja előre. A jelenkor erdővel szemben megfogalmazott jóléti elvárásait a felgyorsult klímaváltozás közben szükséges kiszolgálnunk oly módon, hogy erdeink a szélsőséges időjárási körülmények következményeit is ki tudják védeni. Ezek a tényezők szakmánkat válaszadásra sürgetik. Azonban erdeink kezelésének megváltoztatása csak úgy és csak olyan módon lehetséges, ha az a magyar erdők érdekét szolgálja” – írta nyílt levélben Kiss László.

“Az alapvető kérdés az, hogy mi az erdő elsődleges rendeltetése, és nem is feltétlenül csak a védett területeken. Az erdészeti gondolkodás a faanyagtermelést tekinti központi célnak, míg a biológusok, ökológusok, természetvédők és az érdeklődő civilek az erdőt összetett ökológiai rendszerként látják”

– mondta Bozzay Balázs. Hozzátette, hogy ezek az élő rendszerek klímaszabályozó, vízmegtartó és élőhelyi funkciókat látnak el. Érdemes ennek a helyzetnek a kapcsán feltenni azt a kérdést, hogy az erdészeti ágazat miért ragaszkodik ilyen mértékben a véghasználathoz, illetve ahhoz az állításukhoz, miszerint az erdők csak és kizárólag úgy tudnak a társadalom számára hasznosan fennmaradni, ha azt ők és úgy kezelik, ahogy ezt eddig tették? Nyilván ezzel összefügg, de szintén érdekes kérdés, hogy miért próbál meg az ágazat az erdőkről úgy beszélni, mintha az egy homogén massza lenne, holott a saját nyilvántartásukban is teljesen elkülönül a természetes, természetszerű és az ültetvény erdő. Már csak ez a differenciált megközelítés is közelebb hozhatná a feleket egymáshoz. A tudatos csúsztatások, amik az erdészeti ágazat mainstream irányából érkeznek, legalább annyira nem segítenek, mint a „fairtás” emlegetése a másik oldalon.

Bozzay rámutatott, hogy a mintegy 2,1 millió hektárnyi hazai erdőterületből a fokozottan védett részek mindössze néhány tízezer hektárt tesznek ki, a védett erdők összterülete pedig körülbelül 440 ezer hektár. „Miért nem lehet legalább ezeken a területeken elsődlegesen a természetvédelmi, még inkább a klímavédelmi célokat faanyagtermelést nem szolgáló módon érvényesíteni? A védett erdőkből ma kikerülő mennyiségű faanyagot pont az erdészeti ágazat által fennen hangoztatott, éves többlet-növekmény is tudná fedezni”. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi erdőgazdálkodási és jogi rendszer nem garantálja a természetvédelmi szempontok érvényesülését, ezért világos állami és jogi döntésre lenne szükség, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése lehessen az elsődleges cél.

“A változó klíma, a szélsőséges időjárás és a túltartott vadállomány miatt egyre nehezebb a tarvágások utáni sikeres felújítás, ami gazdasági kockázatot is hordoz”. Hozzátette, hogy ha az ágazat nem nyit új szemlélet felé, erős társadalmi nyomás fogja kikényszeríteni az erdők komplex ökológiai szolgáltatásainak előtérbe helyezését.

“Magyarország erdeinek 95 százalékán folyik faanyagtermelés, még a védett és Natura 2000-es területeken is. A kitermelt faanyag több mint fele nem tartós felhasználásra kerül: száz rönkfa közül hatvan-kettőt eltüzelnek, húsz biomassza-erőműbe kerül, évente mintegy 1,4 millió köbméternyi fát jelentve”

 – áll abban a dokumentumban, amelyet a legnagyobb hazai természetvédelmi szervezetek írtak alá február elején, mivel szerintük az erdőkben elsődlegesen a faanyagot látó gyakorlat legnagyobb kárvallottjai Magyarország nemzeti parkjai. A dokumentum rávilágít, hogy védett erdei élőhelyek pusztulnak – miközben a kivágott és erőművekben elégetett fa kétharmada nem az otthonok fűtését, hanem veszteségként az utcák és a környezet melegítését szolgálja. Száz kitermelt fából hatvankettőt energetikai célra használnak fel, és ezek közül húsz biomassza-erőműbe kerül.

A civil dokumentum és a megszólalások összessége szerint a vita nemcsak az egyes tarvágásokról szól, hanem az egész hazai erdőgazdálkodás szemléletéről: arról, hogy az erdők nem csupán faanyagot jelentenek, hanem ökológiai, klíma- és biodiverzitási szempontból is értékes rendszerek, amelyek jogszabályokkal kellene védeni.

Borítókép: wikipedia

A Védett erdők kezelése: itt a szemléletváltás ideje bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Az EGT és Norvég Civil Alap új támogatási ciklusa (az Orbán- kormány miatt) sokéves kimaradás után tér vissza Magyarországra, hogy támogassa a független magyar civil társadalom működését.  A költségkeret közel 23 millió euró, ebből mintegy 19,5 millió euró kerül kiosztásra pályázati úton közvetlenül a hazai civil szervezeteknek.

A Civil Alap az EGT és Norvég Alapok keretében, Izland, Liechtenstein és Norvégia hozzájárulásával 15 európai uniós tagállam – köztük Magyarország – számára nyújt támogatást. Az Alap célja egy sokszínű civil társadalom támogatása, amely fellép a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok védelme, az emberi méltóság, az egyenlőség és a szabadság értékeinek az erősítése érdekében. A Civil Alap működtetői Magyarországon az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány – Magyarország alkotta konzorcium.

Teltházas konferencián, norvég és izlandi szervezetek részvétele mellett mutatták be február 11-én  az EGT és Norvég Civil Alap hazai lebonyolítói a 4.  támogatási ciklus programot, amely hosszú kimaradás után tér vissza, és jelent a következő években közel 23 millió euró többletforrást a magyar civil társadalom számára.

A program lebonyolítását minden országban egy, a támogató országok által nyílt pályázati eljárás során kiválasztott konzorcium végzi, ez Magyarországon az Ökotárs Alapítványból, mint konzorciumvezetőből, illetve az Autonómia Alapítványból és a Kárpátok Alapítvány–Magyarországból áll.

Sok év kimaradás után

Az EGT és Norvég Civil Alap sokéves kimaradás után tér vissza Magyarországra, hogy segítse a sokszínű civil társadalom megerősödését, és olyan civil szervezeteknek nyújtson támogatást, amelyek védik a demokráciát, erősítik a jogállamot és segítik az emberi jogok érvényesülését, munkájukkal pedig képviselik az emberi méltóság, az egyenlőség és a szabadság értékeit.

A megnyitón beszédet mondott Vegard Kaale, a Norvég Királyság budapesti nagykövete, aki így fogalmazott:

“A független civil szervezetek nélkülözhetetlenek minden demokratikus társadalom egészséges működéséhez, mivel segítenek ellenőrizni a hatalmat, támogatják a társadalmi befogadást, valamint felerősítik azoknak a hangját, akik gyakran nem hallatszanak. Az EGT és Norvég Alapok ezért nem csupán pénzügyi támogatást jelentenek, hanem olyan közös európai értékeket is erősítenek, mint az átláthatóság, az aktív állampolgári részvétel és a felelős, elszámoltatható kormányzás.”

A rendezvényen köszöntőt mondott Vegard Kaale, a Norvég Királyság budapesti nagykövete, a lebonyolítók bemutatták a hazai civil szektor helyzetét, és ismertették a pályázati program részleteit.

A Civil Alapot és a pályázati felhívásokat bemutatta:
– Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója
– Bata Boglárka, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország igazgatója
– Nun András, az Autonómia Alapítvány igazgatója

Már lehet pályázni

A lebonyolítók a támogatási összeget az elkövetkező években nyílt pályázati rendszerben, szakértői értékelések alapján osztják szét a hazai civil társadalom szereplői között. A következő másfél évben összesen hét pályázati felhívást terveznek megjelentetni különböző témakörökben, amelyek közül a megnyitóval egy időben három vált elérhetővé:

SZERVEZETI TÁMOGATÁSOK: a kiíráson a hazai civil szektorban kulcsszerepet betöltő szervezetek stratégiai fejlődésének, tudásátadó és hálózatépítő szerepének erősítésére, 4,5 éves időtartamra, legfeljebb 200 000 euró támogatás nyerhető.

VELED VAGYUNK, UKRAJNA! A kiírás célja a háború áldozatainak segítése, a menekültek (civil szervezeteinek) megerősítése, és az ukránellenes propaganda ellensúlyozása, legfeljebb 4 éves időtartamra maximum 120 000 euró támogatás nyerhető.

PÁLYÁZAT FEJLESZTŐ SZERVEZETEKNEK innovatív, művészi, digitális vagy részvételi eszközöket alkalmazó módszerek kidolgozására és alkalmazására a hazai civil szektor újjáélesztése és megerősítése érdekében. Legfeljebb 4 évre maximum 100 000 euró támogatás nyerhető.

A rendelkezésre álló forrásokat a következő években folyamatosan, nyílt pályázati rendszerben, szakértői értékelések alapján osztjuk szét a hazai civil társadalom szereplői között.  

A következő hónapokban további felhívások megjelenése várható.

Az aktuális pályázati felhívásokkal és a programmal kapcsolatos minden információ megtalálható a program honlapján, a norvegcivilalap.hu-n.

Az aktuális pályázati felhívásoka program honlapján

Előadást rögzítette/szerkesztette: Sarkadi Péter.
Fotó:Sarkadi Péter.

A Zöldhang podcast: Újraindult az EGT és Norvég Civil Alap Magyarországon bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

A 2022-es KSH felmérés adatai alapján mutatjuk a háztartások fűtési módjait és napelemmel, napkollektorral való ellátottságát.

Az alábbi térképen azt lehet böngészni, hogy a háztartások hány százalékában van fa-, gáz, szén- vagy elektromos fűtés.

Az árammal való fűtés elterjedőben van, és főleg azokon a területeken, ahol a napelemek kiépítése megtörtént (ld. lentebb). A fafűtés a vidéki területeken általános, a városokban visszaszorulóban van. A Mátra térségében és még néhány településen makacsul tartja magát a széntüzelés.

Az alábbi kördiagramok a távfűtés, a központi fűtés és az egyedi fűtési módok arányát mutatják.

Az alábbi térképen az látszik, hogy a háztartások hány százalékában taláható légkondícionáló, hőszivattyú, napelem vagy napkollektor.

A városokban és a Balaton környékén már sok helyen eléri a 40%-ot van a légkondícionálóval ellátott háztatások száma, míg a napelemek kiépítése csak 1-2 településen éri el a 20%-ot.

A Magyarország számokban: Fűtés, hűtés bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.

Miközben a klímaváltozásról leggyakrabban a hőhullámok és az aszály ugrik be, a tél is egyre kiszámíthatatlanabb arcát mutatja Magyarországon. Az idei évben több térségben napokig mínusz 20 fok körüli hideget mértek, ami az elmúlt évekhez képest egyértelműen extrémnek számít. Pongrácz Rita meteorológussal, az ELTE Meteorológia Tanszék oktatójával arról beszélgettünk, mi okozza a hirtelen, kemény lehűléseket, és milyen telek várhatók a jövőben. A szakértő szerint a felmelegedés nem azt jelenti, hogy eltűnnek a zord telek, hanem azt, hogy egyre gyakoribbak lehetnek a szélsőségek. Megkérdeztük azt is, hogyan tudunk felkészülni az ilyen időjárási helyzetekre.

A Zöld Hang az elmúlt években többször is foglalkozott már a szokatlan időjárási jelenségekkel és a klímaváltozás egyre látványosabb hatásaival. Miközben a figyelem gyakran a nyári hőhullámokra és a pusztító aszályra irányul, a téli szélsőségek ugyanúgy komoly kihívást jelentenek számunkra. Az idei tél több térségben is megmutatta, hogy a fagyos időszakok nem tűntek el — sőt, időről időre kifejezetten zord formában térhetnek vissza.

Pongrácz Ritát arról kérdeztük, mennyire számít rendkívülinek a mínusz 20 fok körüli hideg, mi okozza az ilyen lehűléseket, és hogyan tudunk felkészülni az extrém időjárási helyzetekre.

Az idei télen napokig mínusz 20 Celsius fok körüli vagy az alatti hőmérsékletek is előfordultak az ország egyes részein. Ez már extrém hidegnek számít hazánkban?

Az elmúlt éveket tekintve mindenképpen extrémum (szélsőérték – a szerk.) Ha a HungaroMet hosszú idősorait nézzük, Magyarországon a valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet -35 °C volt: ezt Miskolc közelében, Görömbölytapolcán mérték 1940 februárjában.

A napi minimumhőmérsékleti rekordok közül az utóbbi évtizedekben a leghidegebbet 2017 januárjában regisztrálták, amikor -28,1 °C-ot mértek Tésán. A 2000-es évek elején is voltak hasonló szélsőségek: Orosházán -26,1 °C-ot, Zabaron pedig -28,3 °C-ot, majd -31,9 °C-ot is mértek.

A mostani télen ugyan nem dőlt meg új országos rekord, de 2026 januárjában Szécsényben -25 °C-ig süllyedt a hőmérséklet.

Ez azért is figyelemre méltó, mert a megelőző télen a legalacsonyabb érték nagyjából 10 fokkal magasabb volt: 2025 februárjában Zabaron -15,6 °C-ot jegyeztek fel.

Hogyan alakulnak ki extrém hideg téli napok az ország egyes részein?

A téli hideg arktikus légtömegek északról érkeznek, lényegében a globális légköri cirkuláció részeként. A trópusok és a sarkvidéki között található mérsékelt övben az áramlás alapvetően nyugatról keletre halad. Ugyanakkor ebben, a földrajzi szélességi körökkel nagyjából párhuzamosan futó légmozgásban időről időre megjelenik arra merőleges komponens is. Ennek fő célja a trópusi területekre érkező többletenergiának a jóval kevesebb napsugárzást kapó pólusok irányába való szállítása.

A folyamat során az északi félgömbön a hidegebb légtömegek dél felé áramlanak. A Kárpát-medencét északról valamelyest védik a hegyláncok, ugyanakkor, ha már megjelenik a hidegebb légtömeg a Kárpátokon belül, a felszín közelében ún. hideg légpárnaként viszonylag hosszabban fennmaradhat.

Visszatérve a nyugati alapáramlásra, és ennek hullámzásával a hideg, illetve a melegebb légtömegek észak-déli irányba szállítására, a mérsékelt övben így kialakuló hullámzó áramlás változó alakú lehet, a sarkvidéki légtömegek nem mindig ugyanott haladnak déli irányba.

Emiatt a hazai nagy hidegek gyakoriságában is nagy változékonyság jelenik meg.

Egyik tél rendkívül enyhe (például az előző 2-3 tél is ilyen volt), a másik tél viszont a szokásosnál hidegebb (ahogy idén történt). Természetesen egy-egy téli idény során is előfordulhatnak enyhébb és zordabb időszakok, melyek kiejtve egymást a teljes télre akár átlagos téli középhőmérsékletet is eredményezhetnek. Egyébként a téli középhőmérséklet normálértéke (azaz 30 évre vonatkoztatott átlaga) a teljes ország területét nézve 0,4 °C.

A klímaváltozásnak is köze van az extrém mínuszokhoz? Ha igen, hogyan befolyásolja a téli értékeket?

A kutatások szerint a klímaváltozás hatására a szélsőségek gyakrabban, hosszabb ideig és intenzívebben jelentkezhetnek.

Miközben a globális átlaghőmérséklet emelkedik, ez nem jelenti azt, hogy minden év egyre melegebb lesz az előzőnél. Sokkal inkább arról van szó, hogy az átlag körül nagyobb kilengések jelennek meg.

A hazai telek az elmúlt öt évtizedben egyértelműen enyhültek, de ez nem zárja ki azt, hogy időnként zordabb időszakok is előforduljanak. A jövőben is erre kell felkészülnünk: lesznek enyhe telek kevés csapadékkal, de időről időre rendkívül hideg epizódok is megjelenhetnek a Kárpát-medencében. Ez összefügg azzal, hogy a nyugati áramlás egyre inkább hullámzó jellegűvé válhat.

Milyen hatással van a szervezetünkre, a mindennapokra az extrém hideg?

Az emberi szervezet rosszul viseli a nagy hideget. Ha valaki közvetlenül ki van téve a fagyos időnek, a végtagok könnyen megfagyhatnak, ami súlyos esetben maradandó károsodáshoz vezethet. Szélsőséges helyzetben a kihűlés veszélye is fennáll. A legfontosabb, hogy ilyen napokon fűtött helyen tartózkodjunk, és ha muszáj kimenni a szabadba, akkor megfelelő, réteges öltözködéssel védekezzünk. A hidegérzetet nemcsak a hőmérséklet határozza meg: a szél jelentősen ronthatja, míg a napsütés sokat enyhíthet rajta.

Készülhetünk arra, hogy az ilyen értékek a jövőben gyakrabban is megismétlődhetnek? Akár hosszabb ideig, nagyobb területen?

A felkészülés mindenképpen fontos.

A kihívást főleg az jelenti, hogy az egymást követő enyhe telek könnyen hamis biztonságérzetet keltenek. Ettől még bármelyik tél során előfordulhat zordabb időszak, amikor a fűtési igény hirtelen megnő.

Ehhez országos szinten tervezésre van szükség: biztosítani kell a fűtési rendszerek folyamatos ellátását, és azt is, hogy a megnövekedett energiaigényt a rendszer kezelni tudja.

Hogyan tudunk alkalmazkodni a várható dermesztő napokhoz?

Egyéni szinten elsősorban a megfelelő fűtésre és az öltözködésre kell figyelni, valamint arra, hogy a szabadban lehetőleg minél kevesebb időt töltsünk. Szolgáltatói és országos szinten a legfontosabb kérdés a fűtési igény biztosítása és az ehhez szükséges energiaforrások stabil rendelkezésre állása. Az energiaátmenet szempontjából hosszú távon a fosszilis tüzelőanyagokról érdemes megújuló forrásokra áttérni. A téli időszakban a napsugárzás sokszor kevésbé használható, ezért Magyarországon a geotermikus energia, illetve a szélenergia bevonása különösen fontos lehet.

A Eljött a szélsőségek kora? – Interjú Pongrácz Rita meteorológussal bejegyzés először MAGYARORSZÁG ZÖLD HANGJA-én jelent meg.