Legfrissebb

A klímaválság korában Magyarországnak olyan erdőkezelésre lenne szüksége, amely nem faanyagforrásként, hanem létfontosságú ökológiai rendszerként tekint az erdőkre.

Erdők és erdőkezelés egy változó klímában címmel rendezett rendhagyó konferenciát a Világgazdasági Intézet, A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, valamint az Erdőszeretet Szövetség. A konferencián összesen fél tucat ember adott elő röviden, 5-10 percben. A szervezők a frontális beszédek helyett az idő nagy részét a közös beszélgetésre, konstruktív vitára és hiánypótló eszmecserékre szánták. Ennek köszönhetően végre civilek, természetvédelmi szakemberek és erdészek gondolkozhattak együtt arról, hogy az autokrácia béklyói alól felszabadult Magyarországon milyen erdőkezelés szükséges a klímakatasztrófa korában.

Ódor Péter, az Ökológiai Kutatóintézet munkatársa elmondta, hogy az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése és az egyre egyenetlenebb csapadékeloszlás erősen gyengítik az erdeink ellenállóképességét. Így az aszály, a különféle gombás fertőzések vagy éppen az inváziós lisztharmat egyre súlyosabb károkat tudnak okozni. A megoldás szerinte az lenne, ha minél természetesebb (pl. holt fákat is tartalmazó) és diverzebb faösszetételű erdőket hoznánk létre. Az elegyfajok (pl. mezei juhar, ezüsthárs) rendkívül fontosak az erdei ökoszisztémák számára. A mesterséges, monokultúrás, általában egy vagy néhány fajból álló erdők – ahol még annak az egy fajnak az egyedei is többnyire egykorúak – nem tudnak kellőképpen ellenállni a betegségeknek, kártevőknek vagy éppen a szélsőséges időjárási körülményeknek.

Ódor szerint az is elengedhetetlen lenne, hogy a diverz és vegyeskorú erdőkben egyre inkább az ökológiai szemlélet és nem a fakitermelési célszámok határoznák meg az erdők kezelését. Elmondása szerint jelenleg a nem védett erdőkben akár húsz hektárnyi területen (ez több, mint húsz futballpályányi terület) is le lehet termelni egyszerre, ami klímavédelmi és ökológiai szempontból is katasztrófa. Az erdőökológus azt is hangsúlyozta, hogy a hobbi- és sportvadászat [kormányzati szintekig érő lobbija – Ő.Á.] miatt mesterségesen felduzzasztott vadállomány elképesztő károkat okoz, sokszor teljesen megakadályozva azt, hogy az erdő természetesen megújuljon. Ahogy azt később több hozzászóló is nehezményezte, a vadállománynak a tényleges eltartóképesség sokszorosára növelése kizárólag azt a célt szolgálja, hogy még a legügyefogyottabb hobbivadász is fél óra alatt sikeresen tudjon lőni magának valamilyen trófeát. Az állatok egészen egyszerűen lerágják a fiatal facsemeték hajtásait, amik így képtelenek tovább fejlődni.

A hazai vadállomány növekedés 1970-2024 között – KSH

Kelemen Eszter, ökológiai közgazdász arra hívta fel a figyelmet, hogy megváltozott a társadalmi igény az erdőkkel szemben. Egyre többen ismerik fel, hogy az erdők ökoszisztéma szolgáltatásainak értéke sokszorosa a faanyag gazdasági értékénél. Egy cseh erdőkben végzett számításra hivatkozott, mely szerint hozzávetőlegesen az erdő rekreációs értéke a kétszerese, a levegőminőségben való szerepének értéke tízszerese, a vízszabályozásban betöltött szerepének értéke pedig harmincszorosa a konkrét faanyag piaci értékének. Viszló Levente, a Pro Vértes Természetvédelmi Egyesület vezetője úgy látja, hogy amit ma az erdőkkel teszünk, az olyan, mintha Leonardo da Vinci festményét a képkeret, a vászon és a rajta lévő festék fűtési értéke szerint kategorizálnánk. Márpedig szerinte ennél árnyaltabb gondolkodásra is képesek vagyunk.

Mindezek ellenére jelen pillanatban még mindig vágásos üzemmódban kezelik még a hazai és Natura 2000-es védettséggel rendelkező erdőknek több mint 77%-át is. Ez azt jelenti, hogy nagyjából egykorú, kevés fafajból álló erdőket telepítenek, amiket vágásérett állapotban teljesen letermelnek, azaz tarra vágják, így az erdőborítás ezeken a területeken teljesen megszűnik. Ezzel szemben a különféle (pl. szálaló) örökerdő üzemmódban az erdő különböző korú és fajösszetételű fákból áll, a kitermelés pedig egyes fák vagy kisebb facsoportok kivágásával történik. Ez természetközelibb erdőszerkezetet, jobb biodiverzitást és kedvezőbb talaj- valamint vízvédelmet biztosít, ugyanakkor kezelése összetettebb és nagyobb szakértelmet igényel. Mégis az összes hazai erdő 90%-át vágásos üzemmódban kezelik, így nem csoda, hogy a bámulatos széntárolási kapacitással bíró, 150 évnél idősebb erdők aránya az 1%-ot sem éri el.

A Bükki Nemzeti Park védett erdőit is vágásos üzemmódban kezelik – Fotó: Gálhidy László (WWF)

A konferencián részt vett több állami erdőgazdaság munkatársa és vezetője is. Elmondásuk szerint az erdész szakma egy része nyitott lenne a különféle örökerdő üzemmódokra való áttérésre, sőt kifejezetten előnyösnek tartanák ezt. Ám véleményük szerint eddig ezt az ezekkel ellentétes a törvények és állami elvárások nem tették lehetővé. Az erdőgazdaságoknak minden költséget (erdészeti és turista utak fenntartása, erdei iskola, vadállomány kordában tartása, talaj- és vízvédelmi feladatok) a faeladásból kell finanszírozniuk. Márpedig, ahogy azt a Pilis Parkerdő munkatársa, Rittling István leszögezte „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő kellene, hogy legyen.”

Többen elismerték, hogy az állami erdőgazdaságok az utóbbi években nem tudták megfelelően kommunikálni a nyilvánossággal, mivel nem állt módjukban közvetlenül válaszolni a média megkereséseire. Válaszaikat és nyilatkozataikat be kellett küldeni a minisztériumba ellenőrzés céljából, ahol [feltehetően Rogán Antal, volt propagandaminiszter munkatársai – Ő.Á.] átírták a szövegeket vagy egészen egyszerűen semmit sem engedtek ki belőle a média felé.

Ahhoz, hogy az erdőgazdaságoknak ne a faanyageladásokból kelljen finanszíroznia az összes tevékenységét pénzre van szükség, ugyanakkor ez az összeg eltörpül ahhoz képest, hogy az nagy kiterjedésű, egészséges, minél inkább ökológiai szemlélet mentén kezelt erdők milyen felbecsülhetetlen hasznot hoznának az egész magyar társadalom számára. Ehhez azonban még valamire szükség van, amit Pribéli Levente, a Greenpeace munkatársa és Pro Vértes vezetője is kiemelt: ez pedig a hazai faanyagigény csökkentése.

Ilyen lépés lenne például egy átfogó épületenergetikai korszerűsítési program vagy a hazai hőerőművek felszámolása. Több biomasszával (azaz többnyire fával) tüzelt hazai hőerőmű fenntartható energiatermelésként van számon tartva, noha az évi 1,6 millió tonna fát elégető erőművek hatásfoka kiemelkedően alacsony (többnyire 25-30%), szén-dioxid-kibocsátásuk pedig sokkal magasabb, mint egy hasonló, gáztüzelésű erőműnek. A hazai hőerőművek óriási veszteségeket termelnek, amiket csak gigantikus állami szubvenciókkal képesek ellensúlyozni. A biomasszával működő erőművek az elmúlt több mint 20 évben megközelítőleg kétszer annyi állami támogatást kaptak, mint a megújuló energiaforrások fejlesztésére szánt összeg.

Viszló Levente szerint az „egyenes, hengeres, göcsmentes” avítt megközelítés hajszolása helyett az erdészeknek át kell állniuk egy olyan szemléletre, ahol az erdők oltalmazóiként és fenntartóiként dolgoznak. Sódor Márton, erdőmérnök is azt hangsúlyozta, hogy radikális szemléletváltásra van szükség. Erdőgazdálkodás helyett erdőéltetésre van szükség, ahol az emberi beavatkozás elsősorban az erdő természetes működési folyamatait támogatja, ezzel erősítve annak saját működőképességét, regenerációját és alkalmazkodóképességét.

Magyarország jövője szempontjából az a kérdés, hogy továbbra is rövid távú faanyagforrásként tekintünk-e az erdeinkre, vagy végre felismerjük: az egészséges, természetes erdő maga az egyik legfontosabb nemzeti kincsünk. (A konferencia gondolataira rímel a Zöld Hangon korábban megjelent, Csépányi Péterrel készített , „Az erdő nem puszta faanyag” című interjúnk – a szerk.)

___

Az esemény után a szervezők nyilatkozatot adtak ki, amelyet a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége eljuttat az újonnan megalakult Élő Környezetért Minisztérium illetékeseinek. A nyilatkozat teljes szövege itt érhető el.

Épp most jelent meg a Pro Sivla Hungária egyesület Pro Silva 2030+ stratégia magyar nyelvű összefoglalója, amely a természetközeli, folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás európai jövőképét és gyakorlati céljait mutatja be a biodiverzitás, a klímavédelem és a fenntartható faanyagtermelés összehangolásával.

A „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő” bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

„Nem elég tojást tojni, kotkodácsolni is kell” – mondja Klébert Antal immár nyugdíjas hivatásos természetvédő, aki egyre optimistább, hogy 16 tragikus év után ismét van önálló minisztériuma a természetvédelemnek.

A szakmában csak Toncsiként becézett szakemberrel Szilágyi László beszélgetett többek között arról, hogy hogyan alakult meg 1991-ben a Zámolyi medencében a Pro Vértes Közalapítvány, hogy miből áll egy természetvédelmi őr munkája a Vértesi Tájvédelmi Körzetben? Hogy miért kell azonnal abbahagyni az erdők ledarálását és eltüzelését? Hogy hogyan zajlik az erdészeti szemléletváltás a fiatalabb erdészekkel,milyen konfliktusai voltak aktívnemzeti parki őrként az erdészettel és a vadász lobbival? Hogy miért az a probléma a vadászokkal, hogy nem lőnek eleget? Hogy milyen dilemmák elé állítják a horgászokat a betelepített halfajok, pl, az amúr és a törpeharcsa?

De szóba kerül még az állami természetvédelem tudatos orbáni legyengítése/szétverése, a vértesi Cica homokbánya mint a NER természetpusztítási állatorvosi lova, a komáromi ivóvíz és a gyilkos akkumulátorgyárak is. Nem marad szó nélkül Tóni bá kedvenc elfoglaltsága, a környezeti nevelés sem, hiszen szerinte a gyerekek 10 év alatt teljesen nyitottak a természetre, és a felnőtteknél is a személyes terepi megtapasztalás a legfontosabb.

Az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Klébert Antal, a harkályok szószólója bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Megmutatjuk az Eurostat adatait az egyes országok államadósságáról. Több mértékegységben is lehet böngészni az adatokat: az adott ország valutájában, euróban illetve az ország GDP-ének százalékában. Ez utóbbi alapján érdemes az egyes országokat összehasonlítani.

Az Eurostat 2025 negyedik negyedévig mutatja az adatokat. Ennél újabb adatokat is közölt a KSH, a GDP 77,9 százalékára nőtt a magyar állam adóssága 2026 első negyedévének végére, és az év első három hónapjában a központi költségvetés az első negyedévet 3420 milliárd forintos hiánnyal zárta.

Az adósság szerkezetét is megmutatják az egyes indikátorok.

A Magyarország számokban: Államadósság bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A rezsicsökkentés fenntartása ma politikai kényszer Magyarországon, miközben az Európai Unió új kibocsátáskereskedelmi rendszere, az ETS2 éppen a fosszilis energia drágításával ösztönözne fogyasztáscsökkentésre. A Green Policy Center elemzése szerint a két rendszer ugyan első látásra nehezen összeegyeztethető, de megfelelő kompenzációval, energiahatékonysági beruházásokkal és okos szabályozással Magyarország végül még nyerhet is az átálláson. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadójának írása végén még az is kiderül, hogy az ETS2 és a Szociális Klímaalap évente akár 500 milliárd forintnyi forrást hozhat az országnak energiafelújításokra és a sérülékeny háztartások támogatására.

Szerző: Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Amikor az energia megdrágul, nem ritka, hogy egy ország intézkedéseket vezet be a lakossági energiaárak védelme érdekében – legalább a legszegényebbek számára. Erre Európában számos példát láthattunk, például a 2022–23-as energiaválság, vagy az idei, iráni háború okozta olajárcsúcs idején is – ezek között vannak hatékony és kevésbé hatékony változatok.

Rezsicsökkentés – Magyarország egy merev és igazságtalan rendszer csapdájában

Hazánkban a háztartások energiaköltségeit a pillanatnyi energiaártól, válságoktól és szociális helyzettől függetlenül, 2013 óta folyamatosan a „rezsicsökkentés” tartja szinten. Sőt, hazánkban éppen a válság idején, 2022-ben csökkent a védelem szintje, hiszen az államkassza nem volt képes kifizetni az energiaár-különbözetet a teljes lakosság teljes fogyasztása számára. Ez azt jelenti, hogy azóta a földgáz és az áram esetén az „átlagfogyasztás” fölötti részt hétszeres, illetve kétszeres áron számlázzák, ismét csak a szociális helyzettől függetlenül. (Távhő, víz és hulladék esetén maradt az eredeti, egysávos rendszer, tűzifa esetén pedig továbbra sincs árszabályozás, csak egy folyamatosan elértéktelenedő, fix keretű szociális tűzifaprogram.)

A kétsávossá tételt a lakosság nagy része rezsicsökkentés-csökkentésként élte meg, ugyanakkor ez jelentős előrelépést jelentett abban, hogy megjelent legalább valamiféle ösztönzés az energiafogyasztás csökkentésére – legalábbis addig a szintig, amíg az adott háztartás földgáz- és áramfogyasztása be nem kerül a 2022-ben megállapított és azóta fixen tartott „átlagfogyasztás” alá. Ez pedig valóban a hazai lakossági földgázfogyasztás drasztikus visszaesését eredményezte, a tűzifára való részleges áttérés és az enyhébb telek hatása mellett.

Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy a támogatás szociálisan érzékeny lenne. Hiszen magas földgázfogyasztás nem csak a gazdagabbak nagyméretű házainál, medencefűtésénél fordult elő, hanem a legrosszabb energiahatékonyságú épületekben is (pl. Kádár-kockák), ahol jellemzően alacsony jövedelmű csoportok élnek. Mindeközben a nagyléptékű energiafelújítási programok elmaradtak.

Hatósági áras üzemanyag – egy környezetileg és közgazdaságtanilag fenntarthatatlan árpolitika

A benzin és dízel üzemanyagok esetében az éppen aktuális energiaválság megoldására, „véletlenül” mindig egy közelgő választás előtt vezetett be a kormány hatósági árat: 2021 vége és 2022 vége között, illetve 2026 tavaszán. Előbbi esetben ennek az ellátás összeomlása vetett véget, és ez nagyon könnyen megtörténhet idén is, pár héten vagy hónapon belül.

A védett ár ugyanis nem csak környezetileg, hanem közgazdaságtanilag is fenntarthatatlan. Mindkét említett időszakban a fogyasztás növekedéséhez vezetett, miközben az üzemanyag-kereskedőket előbb-utóbb veszteséges értékesítésre kényszerítette. Így az üzemanyag-beszerzés egy idő után leáll, és üres benzinkutak fogadják a tankolni vágyókat. (Ehhez idén hozzájárul még az is, hogy a Barátság kőolaj-vezetéket ért háborús kár kapcsán hetekig nem érkezett az országba nyers kőolaj, így a készletek alacsonyak, az ország egyetlen finomítója pedig a tavalyi tűzeset miatt nem képes teljes kapacitáson üzemanyagot termelni.) Minderről ismert közgazdászok is nyílt levelet írtak az új miniszternek.

Érkezik a hétköznapi életünket érintő uniós kibocsátásárazási rendszer, az ETS2

Egy éves halasztást követően, 2028-tól az Európai Unió területén érdemben elindul egy új kibocsátás-kereskedelmi rendszer, mely érinti az épületeket, közúti közlekedést, a kis erőműveket, távfűtőműveket és ipari létesítményeket is – a nagy erőművekre és ipari létesítményekre már 2005 óta van ilyen. Az ETS2 (Emissions Trading System, azaz kibocsátáskereskedelmi rendszer) hatálya alá formálisan a fosszilis üzemanyagok kereskedői kerülnek, de ők nyilvánvalóan áthárítják a költségeiket az említett szektorok energiafogyasztóira.

Az ETS2 az uniós szinten egységes piacot alkot, vagyis egyenlő kvótaár vonatkozik majd a leggazdagabb és a legszegényebb tagállamok lakosságára, vállalataira is. Ezt az igazságtalanságot a döntéshozók a kvótabevételek visszaosztási szabályai révén igyekeztek orvosolni: Magyarország például több pénzt kap vissza a rendszerből, mint amit befizet – és, amint látni fogjuk, ezt a többletet igencsak hasznunkra fordíthatjuk.

Árkorbács és kompenzációs cukorka – az uniós klímavédelem két arca

Az árhatás mértékére nézve a szakmailag az egyik leghitelesebb elemzést a REKK készítette (itt érhető el), ami szerint az ETS2 a hazai hatósági árkorlátok nélkül a benzin és dízel esetén 10–12%-os, a földgáz árában 8–10%-os emelkedést okozhat(na). Ez nem lebecsülendő mérték, de távol áll a sajtóban megjelent egyes spekulációktól.

Az ETS2 egy már elfogadott jogi kötelezettség, bevezetése tehát nem választás kérdése hazánk számára. Ugyanakkor a hazai energiaszuverenitás javításához és az emelt klímacélok eléréséhez elengedhetetlen egy olyan szabályozóeszköz felállítása, amely ösztönzi a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentését az eddig ilyen jellegű szabályozástól mentes ágazatokban is.

A rendszer klímavédelmi előnyeit számszerűsítő modellezésünk során évi 1,2 millió tCO2e (tonna szén-dioxid-egyenérték) üvegházgáz-kibocsátást csökkentő hatást becsültünk az ETS2 bevezetése körüli években, ami aztán a beruházások felpörgésével (és 2031-től kezdve a kvótaár növekedésével) erősödik. Hogy érzékeltessük, ez a nagyságrend mit jelent: a 1,2 milliós szám megközelíti a három hazai cementgyár összesített éves kibocsátását, amelyek mindegyike a legnagyobb hazai ipari üvegházgáz-kibocsátók közé tartozik.

Nagyon fontos viszont a szociális és az ipari versenyképességre gyakorolt terhek mérséklése, okos kompenzációja, hogy minél kevésbé lépjenek fel káros hatások. Ebben segíthetnek az ETS2 kvótabevételei és a Szociális Klímaalap nevű forrás. Míg mindkettő forrásait jogilag kötelező az érintett ágazatok zöld átmenetének támogatására fordítani, utóbbi legfeljebb 37%-a fordítható a legsérülékenyebb csoportok jövedelmi kompenzációjára is, a tagállamok által kidolgozandó Szociális Klímaterv alapján.

Az ETS2 kvótaárai a szállítmányozáson, illetve az érintett üzemek, erőművek termelési árain keresztül kétségkívül rendelkezik némi inflációnövelő hatással is. Ezért fontos, hogy e szektorok (különösen a szállítmányozás) dekarbonizálása minél gyorsabban történjen, hogy ez az inflációs hatás minél kevésbé érvényesüljön.

Mi születhet a rezsicsökkentés és kibocsátáskereskedelem kényszerházasságából?

Az ETS2 egy piaci jellegű, dinamikus szabályozás, napról napra változó tőzsdei árakkal. Így beépítése a hatósági, kötött energiaárakba igen nehéz, és csökkenti a kibocsátáskereskedelmi szabályozás előnyeinek érvényesülését. A legjobb megoldás tehát az lenne, ha egy jól kitalált kompenzációs rendszer bevezetése mellett megszüntetnék a fosszilis tüzelőanyagok hatósági árkorlátait. Viszont, mivel mind az előző, mind az új kormány ígéretet tett a „rezsicsökkentés” fenntartására, a Green Policy Center ezt a politikai realitást szem előtt tartva készített megvizsgálta, hogyan lehetne az ETS2-t mégiscsak a rezsicsökkentés mellett üzemeltetni – és vannak javaslataink is. Ráadásul ügyeltünk arra, hogy ebben az elképzelt rendszerben ne szimplán vállalati szektorra rakjuk át a terheket, ami inflációt és versenyképesség-vesztést okozna.

A Green Policy Center javaslatai szerint ezt a következőképpen lehet megtenni:

• Lakossági földgáz: csökkenő sávhatár, energiahatékonysági beruházások, biometán.
  A legérzékenyebb téma a lakossági földgáz kérdése, ahol a felső sávhatár mozgatását, illetve a változásban érintettek gyorsan elvégezhető beruházások (pl. padlásfödém-szigetelés vagy fűtésitechnológia-váltás) általi megsegítését, valamint a földgázrendszerbe való biometán-bekeverést javasoljuk. Vagyis a rezsicsökkentés kétsávos rendszere megmaradna, de a felső sávhatár évről évre változna (jellemzően csökkenne), ahogy a rendszer egészére nézve megjelenik az ETS2 költsége is. Emellett szükség lenne egy nagyléptékű épületfelújítás-támogatási programra is. A biometán nem csak mentes az ETS2 költségei alól, hanem hazánkban megtermelhető energiaforrás, amely a hulladékkezelés, szennyvíztisztítás és állattartás üvegházgáz-kibocsátásait is segít csökkenteni.
• Távhő: kibocsátással növelt árak, energiahatékonysági támogatások, kompenzáció a legszegényebbeknek.
  A távhő esetén az ETS2 beépülhetne a fogyasztói árakba, viszont az érintett alacsony jövedelmű csoportok pénzbeli kompenzációt kapnának a Szociális Klímaalap forrásainak terhére. Ezt egészítené ki egy jelentős beruházási program: a fűtés szabályozhatóvá tétele, ahol ez még nincs megoldva, illetve a távhőtermelés mielőbbi megújuló alapra helyezése és a távhővezetékek, otthonok leszigetelése.
• Áram: okosmérők, idősáv alapú rezsicsökkentés.
  Az áram esetén a rezsicsökkentés időalapú sávozását javasoljuk a megdráguló csúcstermelés visszaszorítása és így az áram olcsóbbá tétele érdekében. Vagyis a jelenleg a fogyasztás alapján kétsávos rendszert egy olyan megoldás váltaná fel, amivel az olcsóbb ár a „völgyidőszakokban”, pl. napközben és éjjel lenne elérhető a lakosságnak, míg a drágább felső sáv az áramfogyasztás csúcsidőszakában, pl. este. Ez ösztönözné a fogyasztás időbeli áthelyezését, és kevesebb szükség lenne az ETS2 miatt megdráguló földgázerőművek használatára – egyúttal orvosolva a magyar rendszer számos ma is fennálló kihívását. Ennek előfeltétele természetesen az okosmérők kötelező, de államilag támogatott telepítése, lehetőleg még az ETS2 érdemi indulása előtt, hogy a számlán megkülönböztethető legyen a két időszakbeli fogyasztás. Az energiatárolás támogatása szintén fontos intézkedés lenne.
• Közlekedés: piaci árak, dekarbonizáció, közösségi közlekedés.
  A közlekedés üzemanyagai esetén a piaci árazásra való visszatérés egyébként is elkerülhetetlennek látszik, amibe az ETS2 költsége is beépülne. Itt az állami beavatkozás elsősorban a kistelepüléseken, tanyavidéken élők védelme lenne a közösségi közlekedés menetrendjének ésszerűsítésével, járatainak sűrítésével, bezárt szárnyvonalak újranyitásával és akár szociális bérletkedvezmény biztosításával; illetve bérbicikli-hálózat kiépítése és a szállítmányozás dekarbonizációjának támogatása. Segíthet még az elektromos töltőpontok kiépítése is.
• Szén és fűtőolaj esetén hazánkban a kérdés könnyen kezelhető tüzelőanyag-váltással.
• Önmagában szemléletváltással nagyjából kompenzálható az ETS2 költsége.
  A takarékos fogyasztói szokásokkal kapcsolatos szemlélet és tudás terjesztése mindegyik energiahordozó esetén kulcsfontosságú. Hiszen a hazai tapasztalatok szerint, a fogyasztási szokásokra való jobb odafigyeléssel megtakarítható a háztartási energiafogyasztás 10-15%-a, ami már az ETS2 okozta többletköltségek nagyságrendje. A közlekedés esetén a szemléletformálás a közösségi közlekedésre, kerékpározásra való átállást és összeszervezett autóhasználatot népszerűsíthetné.

Becsléseink szerint az ETS2 közvetlen, illetve a Szociális Klímaalapon keresztül visszaosztott kvótabevételei nagyjából évi 500 milliárd Ft forrást hoznának Magyarországnak. Ez, valamint a már működő EU ETS kvótabevételei, a Modernizációs Alap, Magyarország zöld kötvényei stb. biztosítják a forrást a fenti támogatási csomagra. Sőt, ezek nem csak a káros szociális hatások ellentételezésére és a kibocsátáscsökkentésre, de a hazai munkahelyteremtésre is kiválóan alkalmasak. Így pedig az elkerülhetetlen kibocsátáskereskedelmi rendszer a magyar háztartások valódi védelmezőjévé válhat.

A fentiekről, illetve a 2040-es magyar klímacélról és egy hatékony Nemzeti Épületfelújítási Tervről bővebben itt olvashatnak, vagy ezen a videófelvételen tájékozódhatnak.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: Így összeegyeztethető a rezsicsökkentés az új uniós klímaszabályokkal bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A magyar miniszterelnök ausztriai látogatása után bejelentették, hogy nem jön több azbeszttel szennyezett kőzúzalék a szomszédból – ami azt is jelenti, hogy mostanáig alighanem jö(hete)tt, annak ellenére, hogy a veszélyesanyag-tartalmáról már legalább hónapok, de inkább évek vagy évtizedek óta tudni lehetett. A károk egyelőre felmérhetetlenek – valószínűleg az is évekbe kerül majd, hogy kiderüljön: az ország területén hány helyre és pontosan hova került a kiemelten kockázatos importanyagból.

Az azbeszt egy természetes eredetű ásványcsoport, amelyet a 20. században óriási mennyiségben használtak az építőiparban és az iparban, mert rendkívül jól bírja a hőt, a vegyszereket és a mechanikai terhelést. Sokáig „csodaanyagnak” számított: került tetőfedő anyagokba, szigetelésekbe, cementlapokba, csővezetékekbe, fékbetétekbe és különféle ipari burkolatokba is. Azaz korábban kifejezetten keresték, mert értékesnek számított, jelenleg viszont mindenfajta építőipari felhasználása tilos. Ennek oka az azbeszt speciális anyagszerkezete: mikroszkopikus rostjai belélegezve súlyosan károsítják a tüdőt.

Ha az anyag sérült, porlad vagy darabolják (például azért, mert az azbesztes kőzúzalékon autók járnak), a levegőbe kerülő rostok éveken vagy akár évtizedeken át terhelhetik a környezetet és az emberi szervezetet. Ez hosszú távon többféle súlyos betegséget okozhat: azbesztózist (krónikus tüdőhegesedést), tüdőrákot, illetve egy különösen agresszív daganattípust, a mezoteliómát (rosszindulatú mellhártya-daganatot).

Az azbeszttel szennyezett – tulajdonképpen – bármi veszélyes hulladéknak minősül, szállítása és lerakása speciális engedélyhez kötött. Magyarországon a korábbi környezetvédelmi minisztérium irányításával 1999-ben kezdődött a 80-as évekig általánosan használt szórt azbesztet tartalmazó épületek országos felderítése és nyilvántartásba vétele. A munka során 2004-ig – kórházak és laktanyák nélkül – mintegy 237 ezer négyzetméternyi olyan lakó- és intézményi területet találtak, ahol a tüdőkárosító, rákkeltő anyagot használták hőszigetelésre illetve lánggátlásra. A szakmai becslésekben (például az Azbeszt Szövetség tanulmányaiban) 400-450 ezer négyzetméternyi azbeszttel beépített terület szerepel. A gyakorlatban 2004 és 2006 között zajlott, szinte teljes egészében uniós forrásokból (mintegy 3,2 milliárd forintból) finanszírozott azbesztmentesítési program nagyjából 33 ezer négyzetméternyi felület ártalmatlanítása után 2007-ben leállt, miközben a felmért problémának csupán egy töredékét oldotta meg. Jellemző, hogy 2017-ben hatalmas, bár hatástalan sajtóbotrány lett belőle: a Városliget régi épületeinek bontása során rengeteg azbeszttel szigetelt építményt találtak (annak ellenére, hogy az azbesztmentesítés hivatalosan már 2016-ban megtörtént).

A 41/2000. (XII.20.) EüM-KöM együttes rendelet már 2001. január 1-től betiltotta a rendelet 1. mellékletében felsorolt, azbesztrostot tartalmazó termékek forgalmazását és felhasználását. Az általános szabály alól a krizotilt (fehér azbesztet) tartalmazó termékek néhány évre kivételt képeztek, de 2005. január 1-től az azt tartalmazó termékek tilalma is teljes körűvé vált. Az azbesztet, illetve azbeszttartalmú anyagot eltávolító dolgozók védelmében a 26/2000. (IX.30.) EüM rendelet tartalmaz előírásokat. A 4. sz. melléklet mérési feladatokat ír elő, továbbá ún. tisztasági határértéket is megállapít (0,01 rost/cm3). Az 1/2005-ös EüM rendeletnek megfelelően a bontási munkatervet jóvá kell hagyatni az ÁNTSZ-el, illetve be kell nyújtani az illetékes Környezetvédelmi Felügyelőségnek. A rendelet értelmében először el kell távolítani az azbesztet az épületből – különleges elővigyázatossági szabályokkal, a területet lefóliázva és negatív nyomást létrehozva, hogy a szálló rostok semmiképp se juthassanak ki a környezetbe -, és csak ezután lehet hozzálátni a bontáshoz. Érvényes jogszabály ugyanakkor nem rendelkezik az ép, sértetlen azbeszttartalmú szigetelések és tetők eltávolításáról, annak ellenére, hogy ezek is jelenthetnek egészségügyi kockázatot (az egykori ÁNTSZ adatai szerint évente több száz tüdőrákos megbetegedés írható az azbeszt számlájára).

A fenti előzmények különösen érthetetlenné teszik azt a nyilvánvaló hatósági felelőtlenséget – osztrák és magyar területen egyaránt – amely a mostani azbesztimport-skandalumhoz vezetett. A környezetvédelmi aktivistaként is ismert humorista, Litkai Gergely gyűjtése szerint Ausztriában a 70-es évek óta tisztában vannak azzal, hogy az érintett kőbányákból származó kő azbesztet tartalmaz(hat), az első tilalom azonban csak 1990-ben született meg, de a kitermelést még nem érintette; az voltaképpen zavartalanul folytatódott 2026 januárjáig, amikor a mostani botrány előbb az osztrákoknál, majd nálunk is kirobbant. Igazi róka fogta csuka helyzet: ha nincs róla papír, hogy azbeszt van benne, akkor a szállítása nem engedélyköteles, ha viszont igazoltan azbeszttartalmú, akkor engedéllyel sem lehetett volna behozni. Önmagában az, hogy egy természetes kőzetnek azbeszttartalma van, még nem feltétlenül jelent közvetlen veszélyt. Az azbeszt valójában több ásványcsoport gyűjtőneve, amelyek rostos (szálas) kristályszerkezetűek, jellemzően kőzetek repedéseiben, ereiben, zárványaiban alakulnak ki, és gyakran metamorf (átalakult) kőzetekben fordulnak elő. A két fő forma a szerpentin típus (krizotil) és az amfibol típus (krokidolit, amozit) – utóbbiak általában veszélyesebbek.

A mostani ügyben szerpentin típusú kőzetek játsszák a főszerepet, ez azonban messze nem azt jelenti, hogy veszélytelenek lennének. Az útalapba, utak, kocsibejárók, parkolók burkolatába kerülő kőzúzalék ugyanis állandóan ki van téve a közlekedés porlasztó, mállasztó hatásának, így a levegő azbesztrost-szennyezésének tartós forrásává válhat.

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője a napokban egy podcast-ben arról beszélt, hogy szerinte épp ezért nincs is más tartós megoldás, mint az azbeszttartalmú kőzet felhasználásával készült burkolatok felszedése, elszállítása és veszélyeshulladék-lerakóra helyezése, ami minden bizonnyal – minimálisan – százmilliárdos költséget jelent. Komoly akadály ugyanakkor, hogy nincs pontos nyilvántartás róla, hova került az osztrák kőből; biztosan voltak engedély nélküli szállítmányok, és arról is tudni ma már, hogy jellemző volt az olcsó ausztriai anyag magyarországi átcímkézése és viszonteladása is. Eddig különféle internetes forrásokban többek között Szombathely, Sopron, Kőszeg, Zalaegerszeg, Szombathely-Olad (Olad-plató), Szombathely-Herény, Szombathely-Kámon, Vép, Sárvár, Körmend, Csepreg, Bük, Bozsok, Vasvár, Zalaszentgrót, Zalaszentiván, Zalaegerszeg potenciális érintettsége merült fel, de volt már szó azbesztszennyezett Fejér megyei településekről is, ami – ha a térképre nézünk – már Magyarország közepe. Négyzetméterben számolva biztosan sokkal többről van szó, mint a 2000-es években, amikor a félbeszakadt azbesztprogram folytatásának költségét (akkori áron) 10-15 milliárd forintra becsülték.

Magyar Péter kormányfő ausztriai látogatása után azt mondta: az ügyet szóba hozta osztrák partnerénél, és jelezte, hogy a megoldást a „szennyező fizet” elv alapján képzeljük el. Megjósolható azonban: valódi precedens híján az ártalmatlanítás és a kártalanítás még kölcsönös jószándék esetén is az évtized egyik legbonyolultabb környezetjogi kihívása lesz.

A Azbeszt a szomszédból: érthetetlen import, felmérhetetlen kár bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást Budapesti fák állapotromlása és az aszály címmel Fehérvári Eszter a BKM Főkert Kertészeti Divízió faállomány -főosztályvezető tartotta.
Podcastunkban először őt halljuk, majd a közönség kérdéseire Dezsényi Péter a Főkert igazgatója és Bardóczi Sándor főtájépítésze válaszol.

Amiről szó esik:

— Budapesten kb. 9 millió fa található;

— a városi zöldfelületeink nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak.

— hogyan csökkennek a városi fák életesélyei pl. a beépítettség miatt?

— Budapesten csak minden századik fa egészséges; 

— a fővárosi faállomány lombtömegének a fele elveszhet 10 éven belül.

— Mit tehet ez ellen a szakma?

— Miért nagyon fontosak a Miyawaki erdők a környezet és a közösségek szempontjából?

— Miért a legjobb ingyen légkondicionálók a fák?

— Hogyan lehetne csökkenteni a városligeti rendezvényekkel kapcsolatos anomáliákat? 

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter.

A Zöld Hang podcast: A budapesti fák állapotromlása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Részletes statisztikákat közöl az Eurostat a tagországok biogazdálkodásáról, ezekből mutatunk most interaktív grafikonokat.

Magyarországon még csak alig több mint 6 százalék a biogazdálkodással művelt mezőgazdasági terület, jócskán le vagyunk maradva a tagállamok zömétől, de pl. Lengyelországnál még így is jobban állunk.

A grafikonokon össze lehet hasonlítani az egyes országokat a biotermelés mennyisége, az állattartás, a biogazdálkodók száma és az egyes ágazatok biotermelése szempontjából.

Az első oldalon egy hasábra kattintva meg lehet nézni az egyes országok fejlődését ebben a tekintetben. A következő oldalakon több országot is ki lehet választani a Ctrl-gombot lenyomva tartva.

A Magyarország számokban: biogazdálkodás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Több észak-európai országban a legmelegebb vagy a második legmelegebb év a tavalyi volt – ez áll a 2025-re visszatekintő Európai Éghajlatváltozási Állapotjelentésben. Európában a hőmérséklet kétszer gyorsabban emelkedik a globális átlagnál. A leginkább érintett – az észak-európai országok mellett – Közép- és Kelet-Európa, azon belül pedig Magyarország. A Kárpát-medencében az elmúlt évtizedekben a melegedés mértéke meghaladta a 2,5 °C-ot az 1951–1980-as átlaghoz képest. A helyzet tehát pocsék, nem kicsit, hanem nagyon. Lássuk a részleteket.

Az éves állapotjelentést a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közösen adja ki. Az összehasonlítás alapjául egy olyan mérési rendszer szolgál, amelyet a WMO állított össze, és amely alapvetően 4 fő globális klímaindikátor – hőmérséklet, óceánok, üvegház-hatású gázok (széndioxid és metán), valamint a jégtakaró és a gleccserek tömege – méréseivel szemlélteti a Föld éghajlati rendszerében végbemenő változásokat a mérések kezdete óta. Ezeken belül több részterület mutatói teszik követhetővé az éghajlatváltozás folyamatát, sajátosságait, sebességét, azáltal, hogy átfogó képet adnak a légkör, az óceánok és a nagy tömegű hó és jégtakaró (krioszféra) állapotáról.

A klímaindikátorok változó értékei a 2025. évi jelentés alapján nagy vonalakban így foglalhatók össze a bolygó egészére vonatkozóan.

Felszíni átlaghőmérséklet a szárazföldön és az óceánok felett
A mérések kezdete óta a 2025-ös év volt a 2. vagy 3. legmelegebb. A globális átlaghőmérséklet 1,43 °C fokkal haladta meg az iparosodás előtti (1850–1900) szintet. A legmelegebb év 2024 volt (+1,55 °C). A legutóbbi ötéves átlagok a legmagasabbak, vagy a legmagasabbakhoz közeliek, a hőmérséklet-emelkedés majdnem kétszer akkora a szárazföldön, mint a tengeren. Az európai szárazföldön a hőmérséklet-emelkedés körülbelül 1°C-kal volt magasabb, mint a világ egészén. Az elmúlt évtizedekben szinte mindenhol nőtt a hőmérséklet, a növekedés üteme azonban regionálisan és szezonálisan is változott.

A melegedést elsősorban az üvegházhatású gázok fokozódó kibocsátása vezérli, a légköri és az óceáni folyamatok pedig befolyásolják a regionális eloszlásokat. A szárazföld azért melegszik gyorsabban, mint az óceán, mert az utóbbinak nagyobb a hőelnyelő kapacitása. Befolyásoló tényező az úgynevezett „klíma-visszacsatolások” rendszere is, ilyen például az, amikor a hó és a jég olvadása csökkenti a napenergia visszaverődését.

Az éves hőmérsékletek szinte minden szárazföldi területen melegedési tendenciát mutatnak – a legnagyobb mértékben a Jeges-tenger és az arktiszi szárazföldek felett. A Föld egyik leggyorsabban felmelegedő helye a Jeges-tengeren található szigetcsoport, a Norvégiához tartozó Spitzbergák, félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között. Itt az elmúlt 30 évben évtizedenként 1,5–2°C-kal nőtt a hőmérséklet. A második legnagyobb mértékben melegedő régió Közép- és Kelet-Európa, valamint a Közel-Kelet.

Légköri szén-dioxid koncentráció

2026 áprilisában a koncentráció a legmagasabb szintet mutatta az elmúlt legalább 2 millió évben (átlépte a 430 ppm értéket).

Az üvegházhatású gázok kibocsátását legfőképpen a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az erdőirtás, a műtrágyahasználat, az állattenyésztés és a szerves hulladék lebomlása okozza. Az emberi tevékenységek által kibocsátott hosszú élettartamú üvegházhatású gázok közül a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O) van a legnagyobb hatással az éghajlatra. A műholdas adatok alapján könnyen monitorozható a szén-dioxid és a metán légköri koncentrációja (a dinitrogén-oxidé nem).

A műholdadatok szerint a légköri CO2-koncentráció 2025-ben körülbelül 425,3 ppm volt, magasabb, mint az elmúlt kétmillió évben bármikor. A növekedés átlagos mértéke – a 2024-es rekordnövekedést leszámítva – 2020 óta nagyjából azonos: 0,6%.

A légköri koncentrációk évenkénti változásait jellemzően a természetes források és elnyelők hatása határozza meg. A fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos emberi kibocsátások a világ egyes részein folyamatosan növekednek. Jelenleg is kutatják, hogy a 2023-2024-ben tapasztalt rekord magas tengerfelszíni hőmérsékletek milyen szerepet játszhattak a CO2 elnyelés korlátozásában.

Az óceánok által elnyelt hő mennyisége

Az óceán kulcsfontosságú szerepet játszik a Föld éghajlatának szabályozásában, elnyeli és tárolja a Föld légkörébe került, az üvegházhatású gázok által megkötött felesleges hő akár 90%-át is. Az óceánon belüli cirkuláció ezt a hőt horizontálisan és vertikálisan is keringeti és eloszlatja. A hőelnyelés és -leadás közötti egyensúly az óceán hőtartalmának változásait eredményezi. Ezen változások térbeli és időbeli nyomon követése elengedhetetlen a Föld éghajlatának múltbeli és jövőbeli alakulásának megértéséhez.

Az óceán hőtartalmának hosszú távú trendjei azt mutatják, hogy a melegedés nagy része az óceán felső 700 méterében történik. A 700–2000 m közötti mélység sokkal lassabban változik. Azonban a kis hőmérséklet-változások is nagy energiaváltozásoknak felelnek meg az óceán hatalmas térfogata miatt.

Az óceánok savasodása
Az óceánok elnyelik az emberi eredetű CO2-kibocsátás 25-30%-át, ami folyamatos pH-csökkenést okoz. Ennek folytatódása töretlen, ami veszélyezteti a tengeri ökoszisztémákat és a korallzátonyokat.

Átlagos tengerszint-emelkedés a jégolvadás és a víz hőtágulása miatt
A globális átlagos tengerszint az elmúlt 26 évben összesen 9,38 cm-t emelkedett. Az emelkedés 30%-a az óceánok hőtágulásának tulajdonítható, a fennmaradó rész pedig főként a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadásából származik. A tengerszint globális átlagos emelkedése 30,8%-kal nőtt az 1999–2009 közötti trendhez képest. A regionális tengerszint-trendek jelentősen eltérhetnek a globális trendtől az óceáni folyamatok (például az óceánban történő hőátadás) miatt.
Az európai tengerek többségében a tengerszint-emelkedés nagyjából megfelelt a globális átlagnak.

A szárazföldi gleccserek és jégtakarók (pl. Grönland, Antarktisz) fogyatkozása
A gleccserek tömege világszerte és Európa-szerte is jelentős és tartós veszteséget szenvedett el a 19. század közepe óta. Bár a 2022–2024 közötti időszak volt a valaha mért legrosszabb hároméves periódus a gleccserek tömegveszteségét tekintve, az olvadás 2025-ben is folytatódott Grönlandon és az Antarktiszon is. A legnagyobb globális gleccsertömeg-veszteséget mutató hat év az elmúlt hét évben volt. Az elmúlt négy évben minden gleccserrégió veszített tömegéből. Globálisan a gleccserek tömege körülbelül 9580 gigatonnával csökkent 1975 óta, ami 26 mm-es tengerszint-emelkedést okozott.

Európa a Föld leggyorsabban melegedő kontinense

Európában a 2025-ös év volt a harmadik legmelegebb a feljegyzések szerint. Az elmúlt 11 év mindegyike a legmelegebbek közé tartozott, és az elmúlt három év volt a legmelegebb. A globális felmelegedés jelenlegi szintje a becslések szerint körülbelül 1,4°C-kal magasabb, mint az iparosodás előtti szint. Ha a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik, a Párizsi Egyezményben foglalt 1,5°C-os hosszú távú globális felmelegedési határértéket az évtized végére, vagyis több mint egy évtizeddel korábban elérhetjük, mint ahogy azt a megállapodás aláírásakor gondolták.

Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a tartós hőhullámok, a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig. A felmelegedés üteme Európa-szerte változó, a leggyorsabb felmelegedés Kelet- és Közép-Európa egyes részein, valamint az európai sarkvidéken volt megfigyelhető. Az éghajlat más aspektusai erős kontrasztokat mutattak, például Északnyugat- és Közép-Európa sokkal napsütésesebb volt, mint az év egészére vetítve az átlag, míg az Ibériai-félsziget felhősebb és csapadékosabb volt. Az európai óceáni régió tengerfelszíni hőmérséklete a valaha feljegyzett legmagasabb volt, tengeri hőhullámok ültek rá Európa tengereire, míg a hótakaró vékonysága a harmadik legalacsonyabb volt a feljegyzések szerint.

A globális átlaghőmérséklet szinte minden szárazföldi területen emelkedik, de ennek nem minden régióban azonos az üteme. A leggyorsabb a felmelegedés az északi magas szélességi körökön, különösen az Arktiszon, valamint Közép- és Kelet-Európában és a Közel-Keleten.

Bár a 2015-ben 196 fél által elfogadott Párizsi Egyezmény célja az volt, hogy a globális átlaghőmérséklet hosszú távú emelkedését 2°C alatt, lehetőleg 1,5°C alatt tartsa, ez ma már lehetetlennek látszik. Európában az iparosodás előtti szinthez képest a felmelegedés kb. 2,5°C, az Arktiszon pedig 3,2°C a legutóbbi ötéves átlagok alapján.

Miért Európa melegszik a leggyorsabban?

A legfrissebb tudományos jelentés szerint a folyamatot négy fő tényező hajtja:

Sarkvidéki felerősítés (Arctic Amplification): Európa közel fekszik az Északi-sarkvidékhez, amely a bolygó leggyorsabban melegedő régiója. Ahogy a sarki jég olvad, a sötétebb óceán több hőt nyel el, ami a szomszédos európai területek hőmérsékletét is felfelé húzza.

Tisztuló levegő: Az elmúlt évtizedek szigorúbb környezetvédelmi szabályozásai miatt jelentősen csökkent a légszennyező aeroszolok mennyisége. Bár ez egészségügyi szempontból jó, az aeroszolok korábban visszaverték a napsugárzás egy részét (árnyékoló hatás). Hiányukban több energia éri el a felszínt.

Változó áramlatok: A légköri és óceáni áramlatok eltolódása miatt Európa fölé gyakrabban érkeznek tartós hőséget okozó légtömegek délről és nyugatról. A légköri cirkuláció változásai gyakoribb és intenzívebb nyári hőhullámokat hoznak. A hőstresszes napok száma nőtt a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig, tavaly Európa elszenvedte történetének második legsúlyosabb hőhullámát.

Albedó-hatás csökkenése: A hó- és jégtakaró zsugorodása miatt a felszín kevesebb napfényt ver vissza, és több hőt nyel el, ami öngerjesztő módon tovább gyorsítja a melegedést.

3 fő ok, amiért Közép- és Kelet-Európa melegedési rátája meghaladja még az európai átlagot is

Kontinentális hatás: A régió távolabb esik az Atlanti-óceán hűtő, mérséklő hatásától, a szárazföld sokkal gyorsabban és intenzívebben melegszik.

Drasztikus hóveszteség: A téli hótakaró időtartama és vastagsága jelentősen csökkent. A „fehér felület” hiánya miatt a talaj korábban és jobban átmelegszik tavasszal.

Aszály-visszacsatolás: A gyakoribb aszályok miatt kiszárad a talaj. Nedvesség híján a napsugárzás energiája nem a párologtatásra fordítódik, hanem a levegő hevítésére.

Magyarországon is súlyos a vízhiány. A föld alatti vízkészletek jelentősen megcsappantak, ami nemcsak a mezőgazdaságot veszélyezteti, hanem a lakosság ivóvíz-ellátását is, hiszen mindkettőt a felszín alatti vizek biztosítják.

Tudományos előrejelzések szerint 2031-2050 között, ha a felmelegedés meghaladja a 1,5 fokot, az már erős kockázatot jelent a növénytermesztés számára Dél-Európában, és mintegy 20%-kal nőnek az élelmiszerárak.

2025 a szélsőségek éve volt Európában

Hőhullámok
A nyárra a kontinens nagy részén az átlag feletti hőmérsékletek voltak jellemzők, számos hőhullámmal. 2025 júliusában volt Európa második legsúlyosabb, 25 napig tartó hőhulláma, ami a kontinens nagy részét érintette.
Júniusban két jelentős hőhullám érintette Nyugat- és Dél-Európa nagy részét, úgy, hogy az első hőhullám kezdete és a második hőhullám vége (június 17. – július 2.) közötti átlaghőmérséklet az évszakban valaha feljegyzett legmagasabb volt.

A kb. 1 millió km² Balti ősföldet (Fennoskandia) júliusban érte el a valaha feljegyzett legsúlyosabb hőhullám, amely 21 napig tartott, és a hőmérséklet az északi sarkkör közelében és azon belül is elérte a 30°C-ot. Egyes részeken közel két hétig volt erős hőstressz.

Törökországban először érte el a hőmérséklet az 50°C-ot: júliusban Silopiban 50,5°C-ot regisztráltak, Cipruson 44,7°C-ot. Görögországban a lakosság 85%-át érintette a 40°- 44°C-os hőség.
Augusztusban volt Nyugat-Európa harmadik jelentős hőhulláma, a maximális hőmérséklet Spanyolországban elérte a 45°C-ot, Franciaországban a 42°C-ot. Az emberi szervezet 38-46 °C között már nagyon erős hőstresszt él át.

2025-ben az éves hőmérséklet szinte az egész kontinensen az átlag felett volt. Csupán Olaszország, Horvátország és Lengyelország néhány kis területén mértek az átlaghoz közeli vagy alatti hőmérsékleteket. Észak-Európa számos országa jelentette a legmelegebb (Egyesült Királyság, Norvégia és Izland) vagy a második legmelegebb (Írország, Svédország és Finnország) évét.

Erdőtüzek
Az időjárás szerepét a tűzveszély meghatározásában a Tűz Időjárás Index (FWI) segítségével becsülik meg. Ez amiatt fontos, hogy megértsék, hogyan befolyásolják az időjárási körülmények a gyúlékonyságot, valamint hogy felmérjék a tűz várható terjedését és intenzitását.

2025-ben a tűzveszélyességi szintek egész Európában átlag felett voltak március-áprilisban és júniustól szeptemberig. A legnagyobb anomáliákat június közepétől augusztus közepéig figyelték meg, és elsősorban a dél-európai meleg és száraz területeken. Az év során az átlag feletti „szélsőséges” tűzveszélyes napok száma Törökországban és Dél-Spanyolország egy kis régiójában volt a legnagyobb (25-30 nap).

Augusztusban nagy erdőtüzek voltak Dél-Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában. Kimagaslóan intenzív tüzek voltak az Egyesült Királyságban, Délkelet-Európában, különösen Görögországban, Cipruson.

Viharok és árvizek
Becslések szerint 14 500 embert érintettek viharok és árvizek Európa-szerte 2025-ben. Összességében azonban a szélsőséges csapadékmennyiség kisebb területet érintett, mint az elmúlt években, és az árvizek Európa folyóinak sokkal kisebb részét érintették. Januárban az Éowyn vihar sújtotta Írországot, az Egyesült Királyságot és Norvégiát és az Egyesült Királyságot. Nyáron és ősszel a viharok Olaszországban, Svédországban és Bulgáriában okoztak lokális áradásokat. Októberben villámárvizek sújtották Spanyolország délkeleti részét, novemberben a Claudia vihar jelentős áradásokat okozott Portugáliában, Spanyolországban, Írországban és az Egyesült Királyságban, Portugáliából és Franciaországból tornádókat jelentettek. A viharok és az áradások Európa egyes részeit érintették, de összességében a szélsőséges csapadékmennyiség és áradás kevésbé volt elterjedt, mint az elmúlt években.

„Elméletben” Magyarország felkészült a klímaválságra

Állításunkban hangsúlyt teszünk az idézőjelekre, ugyanis ez inkább azt jelenti, hogy megszülettek a szükséges dokumentumok. A kockázatok feltárása céljából elkészült egy komplex elemzési és döntéstámogató rendszer: a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (röviden: NATéR). Ez feltérképezi a klímaváltozás várható hatásait, elemzi az egyes területek kitettségét, sérülékenységét és alkalmazkodóképességét, térképes formában mutatja be a kockázatokat (pl. aszály, hőhullám, villámárvíz). Ez a „klímakockázati atlasz” segítheti a nemzeti és helyi szintű döntéshozást.

Fontos politikai/stratégiai dokumentum a 2. Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2, 2018–2030), amely összefoglalja a klímaváltozásból eredő fő kockázatokat, külön fejezetben tárgyalja az alkalmazkodást és sérülékenységet, kijelöli a stratégiai válaszokat és beavatkozási irányokat.

Ennek részeként készült a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia (NAS), amely kifejezetten a klímakockázatok kezelésére fókuszál, részletesen elemzi az egyes ágazatok (vízgazdálkodás, mezőgazdaság, egészségügy stb.) sérülékenységét, és konkrét alkalmazkodási intézkedéseket javasol.

Az Nemzeti Éghajlatváltozási Jelentések rendszeresen értékelik a klímaváltozás hatásait és kockázatait, nyomon követik a változásokat és trendeket, tudományos alapot adnak a döntéshozatalhoz.

A magyar klímastratégiai dokumentumok alapvetően nemzetközi klímamodellekre és az IPCC tudásbázisára épülnek, tudományos szempontból nincs velük nagy baj. Ugyanakkor a keretezést, a társadalmi és gazdasági következmények feltárását és a prioritások kijelölését illetően megfogalmazhatók kritikák. Legfőképpen az, hogy hiányzik a rendszerszemlélet, és erős hangsúlyt kapnak a technológiai és ágazati válaszok – hiányzik ugyanakkor a társadalmi sérülékenység feltárása.

Cikkünket bevezetőnek szántuk, azzal folytatjuk, hogy szakértők segítségével megvizsgáljuk az eddigi intézkedéseket, illetve a meg nem született intézkedések helyén tátongó hiányokat.

A Megint minden rosszabb lett, de fel a fejjel! – Így változik a klímánk bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Évek óta különös harc zajlik a váci Duna-parton, a Liszt Ferenc sétányon. A frissen ültetett fák újra és újra eltűnnek, kiszáradnak vagy megrongálódnak: egyszer kivágják, máskor megmérgezik vagy felgyújtják őket. Legutóbb több fiatal gesztenyefa kérgét hántották le. A civilek és az önkormányzat ennek ellenére folyamatosan pótolja a fasort, az önkéntesek rendszeresen locsolják a csemetéket. Az ügy messze túlmutat a Duna-parton: országszerte egyre több hasonló eset történik, miközben felmerül, hogyan lett a természet sokak számára elpusztítandó akadály.

Sajnálatos tény, hogy az elmúlt években Magyarország számos pontján történtek megmagyarázhatatlannak tűnő fakivágások, mérgezések és természetkárosítások. Városi fasorok tűntek el egyik napról a másikra, öreg fákat fúrtak meg és injekcióztak vegyszerekkel, máshol „véletlenül” száradtak ki korábban egészséges példányok. A háttérben sokszor ugyanazok az indokok sejlenek fel: valakinek útban van az árnyék, zavarja a lehulló levél, a növény zavarja a panorámát, vagy éppen egy varázslatos naplementét takar a lombkorona. Miközben a klímaváltozás hatásai egyre erősebben érezhetők a városokban, a fák szerepe felértékelődött: a városi élet alapvető részeivé váltak, amelyek hűtik a levegőt és élhetőbbé teszik a környezetet.

A váci Duna-parton zajló, évek óta tartó fakárosítások ennek a jelenségnek beszédes példáját adják. Vácott egy alig ötvenméteres szakaszon folyamatosan pusztulnak vagy tűnnek el a frissen ültetett fák, miközben civilek és önkormányzati dolgozók újra és újra próbálják helyreállítani a fasort. Boldog Gabriellával, a Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület alapító tagja, valamint Litkai Gergely jogásszal, fenntarthatósági aktivistával beszélgettünk arról, mi állhat a rongálások hátterében, és hogyan lehetne megelőzni a hasonló eseteket.

A civilek féltik az újonnan ültetett fákat

A váci börtön és a hajóállomás közötti Duna-parti szakasz egy évek óta tartó konfliktus helyszíne. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület vezetője, Boldog Gabriella szerint a problémák 2018 körül kezdődtek, amikor éjszaka kivágták az első gesztenyecsemetéket.

„Akkoriban épült oda egy új társasház dunai panorámával. Természetesen bizonyítani nem lehet semmit, de sokakban felmerült, hogy a panorámát féltők állhatnak a háttérben. Az ember azért gondol ilyesmire, mert korábban évtizedekig nem zavartak senkit azok a fák. Aztán hirtelen megjelent egy új épület, és rövid időn belül elkezdődtek a rongálások” – mondta Gabriella.

A kivágások után az önkormányzat új csemetéket ültetett, később pedig a civil egyesület is részt vett a pótlásokban. A fák azonban általában nem maradtak meg sokáig. Boldog Gabriella szerint az elmúlt években szinte minden elképzelhető pusztítás előfordult.

„Volt, hogy felgyújtottak egy csemetét, máskor egyszerűen kiszáradtak a fák, pedig önkéntesek rendszeresen locsolták őket. Nekünk nagyon gyanús volt, hogy a törzs körül teljesen száraz maradt a fű, miközben kicsit arrébb zöldellt minden. Olyan érzése van ilyenkor az embernek, hogy valaki tudatosan próbálja elpusztítani a fákat.”

A legutóbbi eset különösen megrázta az egyesület tagjait. Télen több fiatal gesztenyefa kérgét hántották le körben, nagyjából másfél méteres magasságban. A módszer gyakorlatilag a fa lassú kivégzését jelenti. Felmerült ugyan, hogy a sérüléseket hódok okozhatták, ezt azonban gyorsan kizárták, mivel a kérgezések túl magasan, körülbelül másfél méteres magasságban történtek. A rongálások így egyértelműen emberi beavatkozásra utaltak. Az önkormányzat végül megpróbálta megmenteni a fákat: szakszerűen kezelték és bepólyálták a sérüléseket, több csemete túlélte a támadást, sőt tavasszal újra virágba borult.

A váci eset korántsem példátlan

A váci Duna-part története nem elszigetelt jelenség. Az elmúlt években országszerte számos hasonló természetkárosítás történt, és Vác más részein is előfordultak gyanús fakárosítások. A természetvédő szerint sok esetben ugyanaz a logika sejlik fel a háttérben: a fák valaki számára útban vannak.

„A Duna-part egy másik szakaszán például lyukfúrásos mérgezés történt. Olyan nyomokat találtak, amelyek arra utaltak, hogy vegyszert fecskendezhettek a fákba. Feljelentés is történt, de a tettest nem sikerült megtalálni. A Diófa utcai óvodában szintén megmérgeztek egy fát, ami különösen felháborító volt, hiszen gyerekek környezetében történt” – magyarázta.

A civil szervezetek több esetben próbáltak segíteni a károk helyreállításában. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület és a Magosfa Alapítvány például a Váci Zöld Fesztivál tombolabevételét ajánlotta fel az óvodának, hogy új fát ültethessenek.

„A Zrínyi utcában három ostorfát mérgeztek meg egy olyan ház előtt, amelynek tetejére később napelemek kerültek. Sokszor nagyon nehéz nem észrevenni az összefüggéseket. Az ember ilyenkor elgondolkodik azon, mennyire torzult el a természethez való viszonyunk.”

Ellentmondásos, hogy miközben a városok egyre nehezebben viselik a hőhullámokat és az aszályos nyarakat, sokan még mindig inkább problémaként tekintenek a fákra. Pedig ezek a növények árnyékot adnak, hűtik a levegőt, megkötik a port és alapvetően élhetőbbé teszik a városi környezetet. Ehhez képest ma is előfordul, hogy valaki azért pusztít el fákat, mert zavarja a kilátásban, túl sok levelet hullatnak, vagy árnyékot vetnek egy épületre.

Nem véletlenszerű rongálások

Litkai Gergelyjogász, humorista, fenntarthatósági aktivista szerint az ilyen eseteket sokkal komolyabban kellene venni, mint ahogyan ma a társadalom teszi. Úgy látja, a legtöbb hasonló ügy mögött tudatos és módszeres károkozás áll.

„Nem az szokott történni, hogy harminc ember véletlenül arra jár és fákat vág ki. Az ilyen ügyek általában nem véletlenszerűek. Valakinek valamiért útban vannak a fák, és módszeresen próbál megszabadulni tőlük. Ezért lenne fontos, hogy az önkormányzatok és a hatóságok is komolyan kezeljék ezeket az ügyeket.”

Litkai Gergely szerint jogi szempontból több kategória is szóba jöhet. A legtöbb eset rongálásnak minősül, de bizonyos körülmények között természetkárosítás vagy környezetkárosítás is megállapítható.

„Egy fa értéke meghatározható, és egy idősebb példánynál ez komoly összeg lehet. Ötvenezer forint alatt szabálysértésről beszélünk, felette már bűncselekményről. Ha pedig védett fajról vagy természetvédelmi területről van szó, akkor természetkárosítás is megvalósulhat. Abban az esetben pedig, ha valaki mérgező anyagokat használ, amelyek bekerülnek a talajba vagy a vízbe, már környezetkárosításról is beszélhetünk” – magyarázta a jogász.

Litkai Gergely példaként felidézte az Eger-pataknál történt esetet is, amikor valaki motorolajjal próbálta távol tartani a hódokat a fáktól. Az ilyen esetek a szakértő szerint rámutatnak arra, hogy a gyors és egyszerű megoldások keresése milyen könnyen vezethet súlyos következményekhez. A példában nemcsak a fák károsodtak, hanem a beavatkozás a vízi környezetet is érintette, így a szennyezés már a patak élővilágára is veszélyt jelentett. A helyzet rendezése emiatt utólagos beavatkozásokat igényelt, többek között olajfogó eszközök bevetésével kellett összegyűjteni a szennyeződést.

A természetet sokan akadálynak tekintik

Litkai úgy véli, a jogi szankciók önmagukban nem fogják megoldani a problémát. A valódi kérdés az, hogyan gondolkodik a társadalom a természetről és a közös környezetről.

„A büntetés mindig egy végső eszköz. Nem azért nem ölünk meg más embereket, mert félünk a büntetéstől, hanem mert léteznek társadalmi normák. A természethez való viszonyunkban viszont még nem alakult ki ugyanez a közös minimum” – hangsúlyozta.

Szerinte sok esetben teljesen abszurd logika működik a háttérben. Az emberek egyszerre szeretnének környezettudatosnak látszani, miközben a saját közvetlen érdekeik miatt pusztítják a természetet.

„Teljesen abszurd, amikor valaki telepít egy környezetbarát napelemet, majd kivágja a fát, mert árnyékot vet rá. Vagy amikor valakit annyira zavar a lehulló levél, hogy inkább elpusztít egy több évtizedes fát, csak hogy ne kelljen takarítani. Ezek nagyon sokat elárulnak arról, hogyan gondolkodunk a természetről. A fákra nem akadályként kellene tekintenünk, hanem élőtársakként. Meg kellene értenünk, hogy nélkülük nem lesznek élhető városaink. Ha egyszer ez társadalmi normává válik, akkor talán kevesebb ilyen történetet hallunk majd.”

Fotó: Boldog Gabriella
Borítókép: Wikipedia

A Kivágják, megmérgezik, felgyújtják: vandálok háborúznak a váci Duna-part fáival bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

1990 óta ismét lezajlott a földtulajdon koncentrációja, ami hátrányosan érinti a vízmegtartást – állítja Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, az Antall-kormány egykori minisztere a Zöld Hangnak adott interjújában.

Andrásfalvy Bertalan
Fotó: Thaler Tamás, Wikipedia.

A most 94 éves Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus 1990 és 1993 között művelődési és közoktatási miniszterként dolgozott. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének alapító tanszékvezetője. Jónéhány általa írt, vagy szerkesztett könyv közül az egyik a Kárpát-medencében emberi hatásra lezajlott ökológiai változásokról szólt. Foglalkozott a hagyományos népi ártéri gazdálkodással is. A kutató telefonon válaszolt a Zöld Hang kérdéseire.

Magyarországon két tájon maradt meg a leginkább természetes állapotban az ártér: Gemencen és a Szigetközben. A kép Gemencen készült. Fotó: Bajomi Bálint

– Mi lehet az oka annak, hogy szárazodik az Alföld területe?

– A hegyekből mindig lejövő víz a középkorban az Alföldre érkezve szétterült. Ez a vízmennyiség most is megérkezik ide. Ezt átkergetjük az országon, és nincs ideje, hogy behatoljon és bekerüljön a földbe. Emiatt indul meg a kiszáradás. Az egész gátrendszer, amit Mária Terézia idejében kiépítettek, azt irányozta elő, hogy minél nagyobb területet lehessen szántani és vetni búzával és további exportálható terményekkel. Emiatt az országba beérkező vízmennyiségből több megy el tőlünk, mint amennyi bejön a folyókkal és az esővel.

– Már Mária Terézia idején építettek gátakat?

– Akkor már igen. Kezdeményezte, hogy minél nagyobb területeket lehessen fölszántani és megmenteni az eláradástól. A középkorban már elő-előfordul ez, de nem vezetett odáig, hogy hatalommal kisajátítsák ezeket a területeket. Ezt Mária Terézia tette lehetővé.

– Említette nekem korábban, hogy ehhez köze van a nagybirtoknak is. Mi az összefüggés a víz és a nagybirtok között?

– A nagybirtokosok tulajdonába került az az ármentesített terület, amit korábban a jobbágyok megóvtak az elárasztástól, és évszázadokon keresztül használtak. Persze nem árutermelésre, hanem mindenféle másra, gyümölcstermelésre, legeltetésre és így tovább. Az utóbbi időszakban a nagybirtok óriási túlsúlya megemelkedett. Jelenleg a nagybirtokos árut termel. Nem azt termeli, ami hazánkban szükséges, hanem azt, amit exportálni lehet, el lehet vinni. A középkor vége felé teljesen elmúlt az a szemlélet, hogy a területet sokoldalúan használom, és a helyi szükségletek kielégítésére koncentrálok. Amikor Mária Terézia lehetővé tette, hogy ezeket a területeket kisajátíthassák a nagybirtokosok, pillanatok alatt megnőtt nagybirtoki arány. Erről több kimutatás is van.

Kisrepülőről fotózott ártér a horvát-magyar-szerb határ közelében, a horvát oldalon található
Kopácsi-réten. Fotó: Bajomi Bálint.

– Mit kellene tenni most a véleménye szerint?

– Maradjon itt az a víz, amit átkergetünk az országon és belemegy a rengeteg hordalékkal együtt a Tiszába, a Dunába, és végül a Fekete-tengerbe. Ehhez egészen meg kell változtatni a termelési struktúránkat. Tehát nem árutermelésre kell fordítani a földet, hanem sokoldalú használatra.

– „Pocsotyatérkép” néven emlegetnek egy 1938-ban készült térképet, amely azt mutatja, hogy a folyószabályozások előtt mekkora területtel jártak a vizek. Van egy másik térkép is, amelyen látszik, hogy jelenleg az Alföldön rengeteg csatorna vezeti el a vizet. Hogyan működött a vízgazdálkodás régen és ma? Mit lehetne csinálni a sok csatornával?

Az 1938-ban készült, ma „pocsolyatérképként” emlegetett térkép azt mutatja, hogy a folyamszabályozások előtt mely területek voltak állandóan (sötétkék) és időszakosan (világoskék) víz alatt. Jakab Gusztáv írása szerint ezen állapot létrejöttében a vízimalmok és a hódok tevékenysége is közrejátszott. Részletesebben itt olvashatunk erről. https://greenfo.hu/blog/a-pocsolyaterkep-legendaja/

– A sok csatorna teszi lehetővé azt, hogy az a víz, ami lejön, részben a Kárpátokból, részben pedig a felhőkből, ne ülje meg egy pillanatig sem a földet, mert akkor nem lehet szántóföldi művelést csinálni.

– Ha jól tudom, a belvízzel érintett területekről vezetik le a vizet csatornákkal.

– Olyan területekről van szó, amelyeket az év egy részében elárasztana a víz. Nem volt rajtuk állandó belvíz. Jelenleg nincs ideje a víznek, hogy beszívódjon a talajba és mélyen is emelje a talajvízszintet. A Tisza-tónál például több lépcsőben megemelték a gátakat, és az azokba beömlő vizet bizonyos időben öntözésre használják. De ez csak egy kis része annak, ami esőként leesett, és amit meg kellett menteni. A csatornákat lehetne fordítva is használni, de ahhoz le kell mondani az állandó földművelés, a nagybirtok területigényének egy részéről. A nagybirtok 10 évenként sem hoz szerves utánpótlást, e helyett műtrágyákkal próbálja emelni a talaj termőképességét. Ugyanakkor a víz nem tud beszivárogni a talajba, mert elvezetik. Elfolyik a Dunába és a Tiszába, illetve a Fekete-tengerbe. Egészen más gazdálkodást kellene folytatni, mert jelenleg nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy a vizet, ami jön, azt itt tartsuk. A középkori emberek arról beszéltek, hogy Magyarország arany ország, ahol mindenből bőség van. Hal is volt bőven. Tehát a bőséget emlegetik és mindenhol a középkorban arról gondoskodtak, hogy kihasználják a víznek ezt a mozgását. Viszont a 18. és a 19. században azért csinálták a vízrendezéseket, hogy az a víz, ami bejön, az el is menjen, ne tudjon itt maradni. A vízgazdálkodásunk tönkrement, és most nagyon nehéz visszacsinálni. Az öntözés sajnos nem oldja meg ezt a problémát. A középkori vízgazdálkodás arra épült, hogy a megérkező víz maradjon helyben. A modernnek pedig az a lényege, hogy a földre jövő vizet el kell vezetni. Viszont ezáltal kiszárad a magyar Alföld.

Ártér a Kopácsi-réten.
Fotó: Bajomi Bálint.

– A nagybirtokkal kapcsolatban földosztásra lenne szükség? Lenne elég gazda, aki megművelné a kis birtokokat?

– Vannak gazdálkodók, akik vissza akarják állítani a korábbi állapotot, de nem tudják.

– A mostani birtokszerkezet a rendszerváltás óta alakult ki?

– Persze. Fokozatosan alakult ki, de elég gyorsan. Egy időben 8-9% volt a nagybirtok aránya, és lett belőle 40%. Óriási mértékben megnőtt a nagybirtokok területe, a birtokosok száma meg csökkent.

– Gondolom az is belejátszott ebbe a folyamatba, hogy akik kárpótlásként kaptak földet, sokan már városiak, és nem tudtak a földdel foglalkozni.

– Persze, ez is közrejátszott. Viszont egy nemzetközi kutatásnál azt vizsgálták, hogy hogyan gazdálkodnak, és foglalkoznak a jövővel. Az első díjat két magyar település nyerte el: Hosszúhetény és Miskolc. Még úgy is, hogy Hosszúhetényben vannak olyan házak, amelyeknek saját medencéje, saját szaunája van, és mindent kielégítenek, ami a modern ember számára kell.

A Duna és az időszakosan víz alá kerülő, Mohács melletti Szabadság-szigettel. A WWF Magyarország egy projektje ennek a helyreállítását tűzte ki célul. https://www.mohacsiujsag.hu/helyi-hireink/ujjaeledt-a-szabadsag-sziget-a-zatonykoz-a-dunatol-mar-nem-elzart-feltoltodott-terulet
Fotó: Bajomi Bálint. Ajánlott irodalom

– Andrásfalvy Bertalan és Vargyas Gábor (szerk., 2009): Antropogén ökológiai változások a Kárpát-medencében. A Kárpát-medence felszínének változása a földhasználat és az életmód változásának következtében. PTE Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék–L’Harmattan, Pécs–Budapest. 368 o.

– Géczi Gábor, Tóth József, Leidinger Dániel, Tóth Ferenc, Agócs József és Andrásfalvy Bertalan írásai Agócs József (szerk., 2009): Az élő és éltető táj. c. tanulmánykötetében. Ekvilibrium Kiadó, Budakeszi. 209. o.

– Takács Károly (2025): Mesterséges csatornák, halastavak és vízszabályozás az Árpád-kori Rábaközben : 10-14. századi árok- és útrendszerek kutatásának eddigi eredményei. Ekvilibrium Kiadó, Budakeszi. 360 o.

– Heinrich Ditz (1867): A magyar mezőgazdaság. Népgazdasági tudósítás a kir. bajor Közmunka és Kereskedelmi Államminisztérium részére. Újrakiadás: Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete, Budapest, 1993. 250 o. Elérhető a https://real.mtak.hu/9439/1/ditz.pdf címen.

A Andrásfalvy Bertalan: az aszály egyik oka a nagybirtokok térnyerése bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A talajon is múlik, mennyire lesz élhető Budapest a forróbb és szárazabb jövőben. A Zöld Hang podcastjában Dezsényi Péter, a BKM Főkert főigazgatója beszél a fővárosi talajgazdálkodás reformjáról.

Milyen a jó városi zöld infrastruktúra? Milyen kihívásokkal küzd az a Budapest, mely a II. világháborúban a zöldfelületei 90 %-át elvesztette?  Miért fontos a szerkezeti talaj? Mit tanulhatunk Bécs zöldfelület gazdálkodásából?

Többek között e kérdésekről is szó esett az idén második alkalommal megrendezett Fővárosi Föld Napja Konferencián.

„A város, ami megtart” című összejövetelen a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat is bemutatták, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz.

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást „A zöld infrastruktúra 4. dimenziója” címmel a talajgazdálkodás reformja Budapest kiemelt zöldfelületein témában  Dezsényi Péter a BKM Főkert főigazgatója tartotta. Elsőként a moderátort Gadó György Pált halljuk.

Amiról még szó esik:

• Az antropogén massza (az emberi infrastruktúra tömege) 2020-ra elérte a biomassza tömegét globálisan, és azóta már meg is haladta.
• Ma már csak 10-ből 4 fahelyet sikerül újra fával pótolni a közművek miatt.
• Budapesten 22 millió négyzetméter zöldfelület van, ebből 13 millió védett terület és erdő. 9 millió négyzetméter kiemelt zöldterület, útszélek zöldsávja.
• A zöldhulladék gazdálkodás reformja: mire jó a televény, a helyben komposztálás?
• Mi az a szerkezeti talaj, a dajkanövény és a Budapest magkeverékek?
• Milyen a főváros új faültetési protokollja?
• Fókuszban a talajgazdálkodás reformja

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: fókuszban a talaj bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Fordulatot jelezhet az erdőgazdálkodásban az új miniszter által bejelentett vágási moratórium, így sor kerülhet az erdészeti szakmában régóta esedékes szemléletváltásra. Dr. Csépányi Péterrel, a Pilisi Parkerdő, erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk egy erdőbejáráson.

Még csak az irányokat jelölte ki a napokban felállt Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László, de már ezek is igencsak előremutatók – mondta a Zöld Hangnak dr. Csépányi Péter, hozzátéve: „az erdészeti szakmában mindenképp szükség van szemléletváltozásra”. A legfontosabb szemléletbeli fordulat a szakember szerint az lenne, hogy maga az erdő váljon „termékké”, ne csupán a faanyag. Vagyis az erdő értékét nemcsak köbméterben kellene mérni, hanem figyelembe kellene venni klímavédelmi, rekreációs és turisztikai szerepét is.

dr. Csépányi Péter

Az elmúlt években sok kritika érte az erdőgazdálkodást amiatt, hogy alapvetően profitérdekelt rendszerben működött. Az állami erdőgazdaságok bevételeinek döntő része a fakitermelésből származott, miközben közvetlen állami támogatást alig kaptak. Bár rendelkezésre álltak európai uniós források, de csak nagyon kis mértékben. Felmerült ugyan korábban a Fidesz kormányzatban, hogy az erdőgazdálkodás nonprofit jelleget kapjon, de ez végül nem valósult meg.

“Így alakulhatott ki, hogy jelenleg a magyar állami és magán erdészetekben az erdőgazdálkodás 90 százaléka vágásos üzemmódú erdő és csupán két százalék az örökerdő.

Az állami erdők 84-85 százaléka úgynevezett vágásos erdő, ahol a faanyagtermelés az elsődleges cél, és csupán az erdők 3,5 százaléka örökerdő. A fakitermelés döntő hányada jelenleg vágásos üzemmódban történik, ami azt jelenti, hogy az erdőrészletet a vágásérettségi kor elérése után rövid időn belül – jellemzően néhány éven belül – teljesen letermelik, majd az adott területen új erdő fejlődését indítják meg.

Ez a módszer jellemzően nagyobb, összefüggő vágásterületek kialakulásával jár. Úgy tűnik, hogy az új, napokban felállt minisztérium is változást szeretne, erre utal, hogy a védett erdőkben vágási moratóriumot hirdetett ki Gajdos László, az új környezetvédelmi miniszter első bizottsági meghallgatásán. A hazai erdészetnek alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy a klímaváltozás miatt az erdőket teljesen más szemlélettel kell kezelni. Nagyon itt van ennek az ideje, mert számos fafaj, különösen a bükkösök, egyre jobban szenvednek a melegedéstől és a csapadékhiánytól. Az egykorú, nagy összefüggő állományok különösen sérülékenyek: ha minden fa egyszerre öregszik, akkor egy hosszabb aszályos időszak akár teljes erdőrészleteket is veszélybe sodorhat.

Jól mutatja a rendszer ellentmondásait, hogy 2022-ben mintegy 14–15 milliárd forint osztalékot vontak ki az állami erdészetekből, amely teljes egészében a központi költségvetésbe került.

Ilyen feltételek mellett rendkívül nehéz megfelelően kezelni az erdőállományt, fenntartani az infrastruktúrát, turistautakat, parkerdei létesítményeket vagy éppen finanszírozni a természetvédelmi célokat” – mutatott rá Csépányi,

A szakember szerint erre jó példa a Pilisi Parkerdő helyzete is: az utolsó jelentősebb állami támogatást 2004 és 2006 között kapta, azóta pedig saját bevételeiből — fakitermelésből, vadgazdálkodásból és vállalkozási tevékenyégből — kénytelen finanszírozni az erdők fenntartását. “Ez hosszú távon nehezen fenntartható modell, különösen a klímaváltozás korszakában” – vélekedett.

Örökerdők lehetnek a megoldás?

“Az örökerdő-gazdálkodásból hosszú távon nagyjából ugyanannyi faanyag termelhető ki, mint a hagyományos rendszerből, a különbség azonban az, hogy közben folyamatos marad az erdőborítás. Ez azért különösen fontos, mert így elkerülhető a talajerózió, kisebb a kiszáradás veszélye, stabilabb marad a mikroklíma, és az élővilág számára sem szakad meg teljesen az élőhely folytonossága” – hangsúlyozta Csépányi.

Az örökerdő gazdálkodás lényege, hogy az erdő nem egykorú fákból áll, hanem egyszerre vannak jelen idős fák, közepes korú állományok, fiatal egyedek és csemeték is. Az erdészek egy-egy öreg fa kitermelésével fényt és teret biztosítanak a természetesen, magról fejlődő fiatal fáknak, miközben tudatosan törekednek a többféle fafaj együttélésére és az elegyesebb erdőszerkezet kialakítására.

A Pro Silva Hungaria által alkalmazott módszerek jól példázzák ezt a szemléletet. Egyes területeken például a cserjeméretű bükkök ágait visszatörik annak érdekében, hogy a lassabban fejlődő tölgyek több fényt kapjanak. Hosszabb távon ugyanis a tölgyek árnyékában a bükknek is nagyobb esélye lehet a túlélésre a felmelegedő éghajlaton. Az ilyen mesterségesen is elegyesebbé tett erdőközösségek ellenállóbbak lehetnek az aszállyal, a kártevőkkel és az extrém időjárási helyzetekkel szemben.

“Nagyon jó lenne, hogyha a védett erdőkben az örökerdők aránya növekedne. A Pilis Parkerdőben a területek 62%-a védett, ezekből 17% fokozottan védett. Már 16 ezer hektáron fogunk gazdálkodni örökerdő módszerekkel, miután újabb 3 ezer hektárt állítunk át erre a módra az idén” – tette hozzá a szakember.

Túl sok a vad

Az átalakulás azonban nemcsak az erdőművelést érinti, hanem a vadgazdálkodást is. A túlzott vadlétszám — akár őshonos, akár idegenhonos fajokról van szó — sok helyen gyakorlatilag lehetetlenné teszi az erdők természetes megújulását. A fiatal hajtásokat a vadállomány rendszeresen lerágja, így a csemeték nem tudnak megerősödni. Emiatt a vadgazdálkodás teljes átalakítása nélkül az erdők megújítása sem lehet sikeres.

Felmerül az a gondolat is, hogy az intenzív mezőgazdasági húsiparral szemben a vadhús nagyobb szerepet kaphatna az élelmiszer-fogyasztásban. Ez nemcsak egészségesebb alternatívát jelenthetne, hanem hozzájárulhatna a vadállomány szabályozásához is. A kérdés ugyanakkor társadalmi és kulturális szempontból is érzékeny.

Mivel Magyarországon gyakorlatilag hiányoznak a nagy csúcsragadozók, az ökológiai szabályozás jelentős része az emberre hárul. Éppen ezért sok szakember szerint a vadászat rendszerének átalakítása nélkül az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodása sem lehet eredményes.

Alig oktatják az örökerdő módszert, képzett favágókból is kevés van

Bár az örökerdő – Csépányi Péter szerint – talán a legjobb megoldás lehet az erdők klímaváltozás elleni felkészítésére, összhangban az erdőgazdálkodás bevételeivel, az egyetemeken egyelőre kevés teret kapnak az örökerdő-gazdálkodással foglalkozó tananyagok.

“Az erdőművelési jegyzetekben összesen három oldal szól erről. Az is gond, hogy ma már nem oktatják az erdészeti technikumokban a nagyon gondos kézi vágást, pedig az örökerdőknél úgy kell fát vágni, hogy a környező növények ne sérüljenek, a kitermelés sem mehet nagy gépekkel, mert a terület nagyon érzékeny, ezért speciális természetközeli módszerek kellenek például a szállításra is. A módszer sokkal komplexebb és munkaigényesebb és nagyobb szaktudást, erdőben töltött időt igényel, mint a hagyományos vágásos erdőművelés.”

Szemléletváltás mellé támogatási rendszer

A klímaváltozás ráadásul gyorsabban alakítja át a magyar erdőket, mint ahogyan a szakmai rendszer alkalmazkodni tudna hozzá. Az aszály, a hőhullámok és az új kártevők egyre több erdőtípust veszélyeztetnek, különösen a középhegységi bükkösöket, az alföldi erdőket. Sok szakember szerint néhány évtizeden belül teljes erdőtársulások alakulhatnak át Magyarországon.

Ebben a helyzetben az örökerdő-gazdálkodás nem pusztán természetvédelmi kérdés, hanem egyfajta alkalmazkodási stratégia is. A szakember szerint a finanszírozási rendszer átalakítása nélkül az erdőgazdálkodás szemléletváltása is nehezen valósítható meg. Több nyugat- és észak-európai országban — különösen a skandináv államokban — már léteznek olyan rendszerek, amelyekben az állam szén-dioxid-megkötési vagy ökoszisztéma-szolgáltatási kompenzációt fizet azokért az erdőkért, amelyeket természetközeli módon kezelnek vagy részben érintetlenül hagynak. Szerinte ez Magyarországon is követendő irány lehetne.

„2013-ban egyeztetések zajlottak arról, hogy bizonyos védett erdőrészleteket teljesen békén hagyunk és nem kerül sor erdészeti beavatkozásra. A Pilis Parkerdő területén a Duna-Ipoly Nemzeti parkkal közösen kijelöltük ezeket az erdős területeket, de végül a kormányzat nem hirdette ki a jogszabályt. Mi azonban tiszteletben tartottuk ezt a szerintünk fontos, de meghiúsult irányt, és ezekben az erdőkben azóta sincs erdészeti beavatkozás. Furcsa volt számunkra, hogy az előző kormány szereplői ezt nem tartották fontosnak, pedig nemzetközi uniós elvárás is, hogy legyenek természetközeli, kezelésmentes és kisebb vágásterülettel táji erdők is. “

Az elmúlt évek konfliktusai — különösen a tarvágások körüli viták — jól mutatták, hogy a társadalmi szemlélet jelentősen megváltozott. Egyre többen várják el, hogy az állami erdők ne kizárólag gazdasági területként működjenek, hanem ökológiai és közösségi értékként is kezeljék őket.

Az erdők szerepe a klímaváltozás korszakában sokkal összetettebbé vált. Egyszerre kell biztosítaniuk a természetvédelmi funkciókat, a vízmegtartást, a szénmegkötést, a rekreációs lehetőségeket és bizonyos mértékig a faanyagellátást is.

Ebben különösen fontos szerepe van a Pilisi Parkerdő működésének, hiszen a budapesti agglomeráció erdei elsősorban rekreációs feladatokat látnak el. A parkerdő területén évente mintegy 32 millió látogatást becsülnek, ebből körülbelül 18 millió a Budapest környéki erdőkben túrázáshoz, kerékpározáshoz kapcsolódik. Ez óriási terhelést jelent az infrastruktúrára, a turistautakra, pihenőhelyekre és az erdők fenntartására.

A vezérigazgató-helyettes rámutatott: jól mutatja a rendszer ellentmondásait, hogy ha elméletben minden látogató csak ezer forinttal járulna hozzá az erdők fenntartásához, az már önmagában stabilabb pénzügyi helyzetet teremthetne. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez társadalmilag rendkívül érzékeny kérdés, hiszen az emberek többsége természetesnek veszi az erdők szabad használatát. Éppen ezért Csépányi szerint az államnak kellene nagyobb szerepet vállalnia azoknak az erdőknek a támogatásában, amelyek nemcsak közösségi terek, de egyben a klímavédelem legfontosabb területei is.

A Az erdő nem puszta faanyag – interjú Csépányi Péterrel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A zöld átállás nemcsak jobb életminőséget hozhat, de drágább lakhatást is: az energetikai felújítások, parkosítások és a lakóterület sűrítése sokszor épp az alacsonyabb jövedelműeket szorítják ki. Gerőházi Éva, Teller Nóra és Tosics Iván, a Városkutatás Kft. munkatársai európai példákon mutatják meg, hogyan indítja el a zöldítés a lakások felértékelődését és a lakosság kicserélődését – valamint azt is, miként lehet ezt erős állami beavatkozással megfékezni. A magyar tapasztalatok szerint a hatások egyelőre visszafogottabbak, de egy jelentősebb zöld fordulat nálunk is komoly társadalmi feszültségekhez vezethet.

Szerzők: Gerőházi Éva, Teller Nóra és Tosics Iván, a Városkutatás Kft. munkatársai

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy minél zöldebb egy beruházás, annál jobb. Pedig a környezeti szempontból jó megoldásoknak lehetnek más, különösen szociális, szempontokból negatív hatásaik. Ez a „zöld paradoxon”: az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló, jó szándékú zöld intézkedések gyakran felgyorsítják az alacsonyabb jövedelmű lakosság elvándorlását, megdrágítják a lakhatást és erősítik a társadalmi-térbeli polarizációt. Mindezek oda vezethetnek, hogy egy térség zöld fejlesztésének előnyeiből az alacsonyabb jövedelmű lakosok nem részesednek.

Annak érdekében, hogy az egyébként jó szándékú zöldítés ne növelje a társadalmi egyenlőtlenségeket, az Európai Unió 2024 márciusában elindította a ReHousIn projektet a Horizon Europe kutatási programjának keretei között. A 2027 februárjáig tartó projekt célja annak vizsgálata, hogy a zöld politikai programok hogyan kapcsolódnak össze a lakásrendszerekkel és a társadalmi-térbeli egyenlőtlenségekkel Európa-szerte, feltárva a zöld átállásra irányuló politikáknak a lakhatási egyenlőtlenségekre gyakorolt hatásait.

A projekt a zöld politikák három formáját vizsgálja: a lakásállomány energetikai korszerűsítését, a városok szétterülését lassító besűrítést és a természetalapú megoldások megvalósítását. Az empirikus kutatásra kilenc európai országban kerül sor: Ausztriában, Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Norvégiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban. Minden országban három különböző méretű várost vizsgál a kutatócsoport, hogy feltárja a folyamatok különböző dinamikáját a nagyvárosi, közepes méretű városi, valamint a kisvárosi/vidéki városi környezetben.

Piaci alapon, szabályozás nélkül a zöldítés felértékelődést és társadalmi kiszorítást eredményez

Tisztán piaci körülmények között a zöld beavatkozások legtöbbször negatív szociális következményekkel járnak.

• Lakóépületek energiahatékony felújítása során a szigorú energiahatékonysági követelmények olyan pénzügyi feltételeket, magas belépési költségeket és adósságterheket támasztanak, amelyeket az alacsony jövedelmű lakók a többlakásos épületekben gyakran nem tudnak teljesíteni.
• A kompakt városi növekedést elősegítő intézkedések gyakran bontás és új építés összekapcsolódó formáját öltik, amely során az alacsony jövedelmű lakosok kiszorulhatnak az új lakások magas ára miatt a fejlesztési területekről. A sűrítés másik formája, a barnamezők lakóterületté történő átalakítása során szintén általában csak magasabb jövedelműek által megfizethető új lakások jönnek létre.
• A legjobb minőségű zöldterületek kialakításakor általában előnyben részesülnek a városok tehetősebb részei, míg a hátrányosabb helyzetű területeken gyakran elsőbbséget élveznek a kisebb zöldesítések a mélyrehatóbb, rendszerszintű ökológiai helyreállítással szemben. Mindemellett a jelentősebb zöldfelületi beavatkozásoknak rendszerint árnövelő hatásuk van a lakókörnyezetre, ami idővel a terület társadalmi átalakulásához vezet.

A zöld politikák egyenlőtlenséget fokozó, kiszorító, dzsentrifikáló hatásait jól megtervezett állami beavatkozásokkal lehet enyhíteni. A közszférának számos lehetősége van arra, hogy nemzeti, regionális vagy helyi szintű környezetvédelmi, szociális és lakásügyi szabályozások, valamint pénzügyi eszközök és speciális intézményi formák révén beavatkozzon az ilyen piaci folyamatokba, és így megvédje a kiszolgáltatott csoportokat a piaci nyomástól, megakadályozva kiszorításukat. A zöld politikák szociális hatásai végülis a piaci erők és a közpolitikai beavatkozások „egyenlegeként” alakulnak. A következőkben három külföldi példát mutatunk be, melyeknél ez az „egyenleg” igencsak eltérő.

Zürich: sűrítés – a fejlesztések a kiszolgáltatottakat érintik a legsúlyosabban

Svájc legnagyobb városában, a 450 000 lakosú Zürichben a lakásbérlet dominál, a lakástulajdonosok aránya mindössze 8%. Az összes lakás 65%-a magántulajdonban lévő bérbeadott lakás, 27%-a pedig a nonprofit bérleti szektorhoz tartozik, amelynek tulajdonosa lehet az önkormányzat, lakásépítő szövetkezet vagy más nonprofit szervezet. Ebben a szektorban a bérleti díjak átlagosan körülbelül 40%-kal alacsonyabbak, mint a magánszektorban.

A város súlyos lakhatási válsággal küzd, az üres lakások aránya mindössze 0,1%, a bérleti díjak pedig drámaian emelkednek. A népesség 2040-re várhatóan további 74 000 fővel fog növekedni. Miután lakásépítésre alkalmas üres területek nincsenek, a város aktív besűrítési politikát folytat. A 2018-as területrendezési terv számos lakóövezetben megemelte a beépíthetőség fokát egy emelettel, és további magasépítési övezeteket jelölt ki. A sűrítés jogilag kötelező érvényű tervezési elv, és mivel alig maradtak zöld- és barnamezők, az új lakások többsége a régebbi, alacsonyabb sűrűségű és gyakran megfizethető lakásállomány lebontásával jön létre. 2025-ben 1379 lakást bontottak le, ezáltal több ezer, többnyire kiszolgáltatott helyzetű embert kényszerítve elköltözésre, miközben 2977 új lakás készült el.

Hamarosan bontásra kerülő megfizethető bérlakások Zürichben. Kép forrása: Jennifer Duyne Barenstein

Az elköltöztetésekkel járó esetekben a városrészek átalakítása spekulatív újjáépítési projekteket eredményez, ahol a növekvő telekárak, az intézményi befektetések és a széttagolt magánügyletek aláássák a régóta fennálló társadalmi hálózatokat. A felújítások növelik a meglévő bérleti szerződések felmondásának gyakoriságát és a kilakoltatás kockázatát, és az idősek, a gyermekes családok, valamint az alacsony vagy közepes jövedelmű bérlők kényszerülnek a leggyakrabban elköltözni.

A város ugyan elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re a nonprofit lakások arányát egyharmadra növeli az új beruházások körében, a súlyos lakáshiány és a profitérdekelt vállalati beruházások mellett azonban ez nem elegendő a negatív társadalmi hatások ellensúlyozására. Ezért egyre nagyobb a társadalmi igény a bérlők hatékonyabb védelmére, valamint olyan szabályozási eszközökre, amelyek kötelezik a magánfejlesztőket, hogy minden társadalmi réteg számára építsenek lakásokat.

Barcelona: zöld átépítés – a piac hatása könnyen kiüti a szociális szempontokat

Barcelona La Bordeta negyedében található az egykori Can Batlló ipari komplexum, amelyet a város zöld és közösségi központtá alakít át, nagy park és közösségi helyek létesítésével és szövetkezeti lakásépítést kezdeményezve. Mindez jelentősen javítja a környék szolgáltatásait, a környezeti minőséget és a megfizethető lakhatás biztosításának mechanizmusait. A Can Batlló park egy jól kihasznált új közterület. A La Borda projekt 28 lakásos, úttörő jellegű lakásszövetkezet, amelyet közösségi tulajdonban lévő területen építettek, átadva a területre vonatkozó használati jogot, ezzel példát teremtve a kollektív tulajdonon és a hosszú távú társadalmi fenntarthatóságon alapuló olyan mechanizmusra, amely egyben erős lakbérkontrollt is jelent.

Barcelona Can Battlo poszt-indusztriális terület a zöld átépítés előtt. Kép forrása: Isabelle Michele Sophie Anguelovski

2025-ben azonban az átlagos eladási árak a térségben megközelítőleg 3700 euró/m²-re emelkedtek, ami 8,2%-os éves növekedést jelent, míg La Bordeta esetében ennél is meredekebb, közel 12%-os növekedés volt tapasztalható, az árak meghaladták Barcelona amúgy is túlfűtött átlagos kínálati árszintjét. Ez természetesen nem a korábbiakban említett lakásszövetkezeti épületet érinti, hanem a szélesebb körű újjáépítési dinamikával van összefüggésben, ami a Can Batlló nagyszabású zöld beruházásainak a következménye. A park és a szövetkezeti épületek mellett olyan luxus ingatlanok épültek, mint a Be Corp Towers – részben azzal az indokkal, hogy ez a közterületek fejlesztésének keresztfinanszírozási mechanizmusaként szolgál. Eközben a köz- és szövetkezeti lakások számának emelkedése elmarad a magánberuházásoktól, és jóval kisebb a korábbi tervezési szabályozási keretekben meghatározott 50%-os megfizethető lakáscélkitűzésnél.

Ez a példa azt mutatja, hogy a piac gyorsan reagál a fenntarthatóság jelszavával végrehajtott „zöldítési” intézkedésekre, ezért a közszférának figyelnie kell a környezeti előnyök társadalmi-térbeli elosztására: a minimális szociális kiegyenlítő mechanizmusok nélküli „zöldítés” leginkább a luxuslakáspiac igényeit szolgálja.

Párizs: korszerűsítés – az állami támogatás lehetővé teszi a helyben maradást

Az Orgues de Flandre egy 1970-es években épült párizsi toronyházas negyed, ahol 2000 lakásban 4900 lakos él. Jelentős a szociális bérlakások aránya, de emellett a komplexumban szociális lakásszolgáltatók tulajdonában lévő „közbenső” lakások, valamint két társasházi toronyházban magántulajdonú lakások is találhatók. A 2010-es években az önkormányzat észlelte a területen a társadalmi leromlás jeleit, ezért jelentős energetikai felújítási munkálatok elvégzéséről döntött, miközben célul tűzte ki a bérleti jogviszonyok sokszínűségének megőrzését, elkerülve a lakók kilakoltatását.

Párizs, Orgues de Flandre lakónegyed. Kép forrása: Párizs önkormányzata

A projektet az ANRU nemzeti ügynökség által működtetett lakótelep-felújítási program keretében indították el. A kulcsszereplő az önkormányzat volt, amely kapcsolatba lépett a szociális lakásszolgáltatókkal, és létrehozott egy helyi irányító bizottságot. Mivel a projekt az energetikai korszerűsítés mellett az épület-felújítást is megcélozta, a városi önkormányzat mellett a nemzeti ügynökség is jelentős támogatásokat biztosított. Az állami támogatások az egyik toronyházra tervezett 10 millió eurós költségvetés több mint 50%-át fedezték, és ezzel az alacsony jövedelmű tulajdonosok költségeinek 80%-át finanszírozták, így lehetővé téve számukra, hogy otthonukban maradjanak. A nagy szociális lakásépítő szervezetek saját tőkéjüket, hosszú lejáratú hiteleket és a Párizs városától érkező támogatásokat (amelyek átlagosan a teljes költség 47%-át teszik ki) ötvözve újították fel az épületeiket. A költségek egy részét a bérleti díjak emelésével és az energiamegtakarítások által átcsoportosítható forrásokkal fedezték.

A nagyarányú közösségi támogatások eredményeként a felújítások nem vezettek jelentősen magasabb bérleti díjakhoz, és ezzel sikerült megőrizni az eredeti társadalmi összetételt, elkerülve az alacsonyabb jövedelmű lakosok tömeges kilakoltatását.

Józsefvárostól Ajkáig: a zöld fejlesztések Magyarországon is felértékelődést hoznak, de a hatások lassabban és gyengébben jelennek meg

Magyarországon a zöldpolitikák lakásegyenlőtlenségi hatásai a budapesti józsefvárosi Magdolna negyed, az újbudai Kelenföldi lakótelep, Veszprém Jutasi lakótelepe és Séd menti fejlesztései, valamint Ajka lakóépület-felújítási programja és zöldfelületi fejlesztései kapcsán kerültek feltárásra.

Kisebb beavatkozás – kisebb hatás

Az alapvető folyamatok (pl. a beruházások kapcsán történő felértékelődés, az új építésű negyedek homogén társadalmi összetétele) Magyarországon is megfigyelhetők, csakúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. Ugyanakkor a folyamatok mértéke és dinamikája eltérő. Ennek több oka is van. Egyrészt az említett három zöldpolitika (lakóépület-felújítás, városi szövet besűrítése, városi zöldfelületi fejlesztések) léptéke a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest alacsonyabb fokú. Kisebb zöld beavatkozás pedig kisebb társadalmi hatást vált ki. Másrészt a magyarországi rezsicsökkentési rendszer nem ösztönzi az energiahatékony beruházásokat, hiszen a befektetés a mesterségesen alacsony szinten tartott energiaárak miatt csak nagyon sokára térül meg. Így a nagyvárosok piacán az energiahatékony felújítások szerepe az lakásárképzésben jóval kisebb, mint a térbeli elhelyezkedés.

A magántulajdon nagy aránya fékezi a folyamatokat

Mindemellett a magántulajdon által dominált lakásrendszerben a lakosságcsere lassabban érvényesül, mert a lakásváltás tranzakciós költsége nagyobb (vásárlás ügyleti költségei, hitelfelvételi folyamatok, illetékek), ezért egy területi felértékelődés sem vált át olyan hamar lakosságcserébe. Az átalakulási folyamatok hosszabb időt igényelnek, és sokszor demográfiai változásokhoz köthetők (pl. lakók idősödése, új generáció beköltözése). A magánbérleti szektor, ahol a változások sokkal gyorsabbak, a magyar rendszerben döntően társasházakban/szövetkezeti épületekben elszórt egyéni lakásokból áll, amelyekben a főbérlők viselkedése nagyon különböző mintákat követhet. A felújítási költségek áthárítása a bérlőre függ a főbérlő-bérlő kapcsolattól és attól is, hogy a piac hogyan árazza a lakást, azaz a bérbeadó vagy a bérlő van-e jobb tárgyalási pozícióban.

Támogatás nélkül lelassulnak, megállnak a felújítások

Ezen túl fontos megjegyezni, hogy a magyarországi tapasztalatok alapján a lakóépületek energiahatékony felújítását döntően a támogatások mozgatják. Magas támogatástartalom mellett megmozdul a piac (ilyen volt a 2000-es évek Panelprogramja), a támogatások megszűntetése esetén pedig szinte teljesen leállnak a beruházások. A támogatási periódusban a támogatás intenzitása olyan magas volt, hogy az önerő előteremtése rendszerint nem okozott megoldhatatlan nehézséget a társasházi, szövetkezeti lakók számára. Viszont támogatások hiányában egyszerűen nem történnek nagyvolumenű felújítások, amelyek tömegesen szorítanák ki a fizetni képtelen lakókat.

Kelenföldi lakótelep tipikus felújított épülete, tipikus közterülettel. Kép forrása: Gerőházi Éva

A kisebb városok Magyarországon, az Unió többi tagállamához hasonlóan, különböznek a nagyvárosoktól a társadalmi hatásokat illetően – kivéve, ha erős turisztikai vagy egyetemek által generált keresleti nyomás alatt vannak. A kevésbé sűrű városszerkezetek miatt több a zöldfelület, kevésbé van igény a sűrítésre, tehát ezeknek a zöldpolitikáknak a relevanciája is kisebb. Kisebb városokban inkább az energiahatékony felújítás hatása jelentős, de a magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy a kulcskérdés ebben az esetben a felújításokhoz való hozzáférés, azaz, hogy a tulajdonosok be tudnak-e kapcsolódni a támogatási rendszerekbe, és ebben a helyi politika milyen szerepet játszik (Ajkát pl. a felújítások melletti helyi politikai elköteleződés emelte a legmagasabb arányban felújított városok közé.)

Az állam felkészületlen egy erőteljesebb zöld fordulat társadalmi hatásaira

Magyarországot tehát egyelőre kevésbé érintik a zöld politikák potenciálisan negatív lakáspolitikai hatásai, ennek azonban éppen a zöldpolitikák gyengébb érvényesülése az egyik oka. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy a zöldpolitikák intenzitása megváltozhat, mert a klímaváltozás elleni küzdelemben nem megengedhető, hogy az energiahatékony épületfelújítás ilyen alacsony szinten maradjon, és a zöldfelületi fejlesztések ne segítsék a városi klímaadaptációt. Ha pedig megtörténnek az erőteljesebb zöldberuházások, akkor figyelmet kell fordítanunk azok társadalmi hatásaira is.

Fontos tanulság az is, hogy bár a magyar lakásrendszer kevésbé gyorsan reagál a változásokra a magas lakástulajdonosi arány miatt, ugyanakkor a közösségi bérlakásszektor hiánya és a helyi önkormányzatok pénzügyi kivéreztetése azt eredményezi, hogy egy jelentős városátalakító projekt (pl. barnamezős új negyed kialakítása) esetén a közösségi szektor eszköztelen. A Nyugat-Európában hatékony szociális védelmi eszközként alkalmazott közösségi bérlakásépítés, vagy a korlátozottan értékesíthető szövetkezeti lakások számának növelése, és ezáltal valamifajta társadalmi keveredés elősegítése, Magyarországon egyelőre elképzelhetetlen.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: A zöldítés felhajtja az árakat, ha nem lép az állam bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egymásnak ellentmondó információk érkeznek a Roszatomtól arról, hogy hogyan képzelik el Paks 2 jövőjét az új kormányzat alatt. Beszélnek kivonulásról és felgyorsításról is, így csak egy dolog bizonyos: ők is érzik, hogy a kormányváltás új helyzetet teremtett.

Az MTI szombati (aligha véletlenül az új kormány beiktatására időzített) híre szerint a Roszatom (Paks 2 oroszfővállalkozó-generálkivitelezője) vezérigazgatója abban bízik, hogy „felgyorsítják” az atomerőmű építését. Alekszej Lihacsov Moszkvában úgy nyilatkozott: remélik, hogy az új magyar kormánnyal együtt újraindíthatják az együttműködést a felgyorsítás érdekében. „Paks 2 építési területén a munka teljes gőzzel folyik. Februárban öntöttük az első betont, idén befejezzük az első új, egyúttal a meglévő erőmű ötödik blokkjának betonalaplemezét, és a második blokkon is aktívan folyik a munka.” Ugyanő áprilisban, pár nappal a Fidesz által elvesztett választás után egy egyiptomi (!) sajtótájékoztatón is fontosnak tartotta elmondani: a Roszatom kész alátámasztani a Paks 2 projekt hatékonyságát, az ár és egyéb paraméterek indokoltságát. „Halljuk, hogy érdeklődés van a projektünk iránt, mert a győztes párt elnöke már többször is kiejtette a projektünk nevét, a többi között kissé kritikus hangnemben, mondjuk az ár tekintetében” – mondta. Azt is kifejtette, hogy a projektnek köszönhetően Magyarország energiaellátásának több mint 70 százalékát stabilan az atomenergia fogja biztosítani, ami nemcsak az ország saját energiaellátására, hanem a villamosenergia európai exportjára is lehetőséget nyújt, energia-önrendelkezést és versenyképességet biztosítva a magyar államnak.

A vezérigazgató szerint a Paks 2 atomerőművel kapcsolatos döntéseket, beleértve azokat, amelyek az árra vonatkoznak, nyilvánosan hozták meg, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) együttműködve. „Bármilyen kérdésre válaszolunk az ár szempontjából is” – hangoztatta. „Természetesen le kell tennünk a vizsgát, a szó jó értelmében. A vizsgát a projekt hatékonyságából, az árának és egyéb paramétereinek megalapozottságából. Teljesen készen állunk erre a vizsgára” – mondta. Hozzátette, hogy bizonyos értelemben Magyarország is vizsgát fog tenni a „világ egyik legnagyobb szabású, modern energetikai projektjének komoly előmozdításából”.

Kormányváltás gerjesztette aktivitás

A 2014-ben megkötött, 12,5 milliárd euró értékű kétoldalú megállapodás értelmében a Roszatom két új, egyenként 1,2 gigawatt teljesítményű VVER-reaktort építene fel Pakson. A blokkok közül az elsőnek már 2023-ban üzemelnie kellet volna az eredeti tervek alapján. Az MTI most azt írja: várhatóan 2030-2031-re készülnek el a reaktorok, de valójában még a legoptimistább szakmai becslések is 2035 körüli startról szólnak. Kevéssé valószínű, hogy a Roszatom mostani verbális aktivitása mögött nem a politika áll: a győztes Tisza párt programjában a projekt felülvizsgálata szerepel, az újonnan megválasztott miniszterelnök pedig túlárazottnak nevezte a beruházást.

Mindez akár elővágásnak is tekinthető, mivel tavaly a még fideszes többségű parlament olyan törvénymódosítást fogadott el, amelynek alapján az orosz fél gyakorlatilag korlátlanul emelhetné az elvileg fix árat és kulcsrakész kivitelezést ígérő konstrukció számláját.

Maga az orosz cég is próbálkozott a közelmúltban ilyen szóbeli nyomásgyakorlással: a RIA Novosztyi hírügynökség április 20-i híradása szerint (amelyet Magyari Péter, a Válasz újságírója osztott meg a Facebookon) amennyiben a Magyar-kormány valóban drágának fogja találni az orosz ajánlatot, akkor „négy év múlva csomagolhat, és eltűnhet a történelem süllyesztőjében” – ez meglehetősen barátságtalan intrónak tűnik. Azt is hozzátették persze, hogy a cég „nyitott a párbeszédre Budapest új csapatával, és kész tisztázni minden kérdést a projekt költségeivel kapcsolatban.” A múltról szólva úgy fogalmaznak, hogy Orbán nagyon keményen tárgyalt az oroszokkal, mielőtt 2014-ben megállapodtak volna – ami vagy így van, vagy nem, az viszont tény, hogy utóbb belement a feltételek nélküli drágításba (ami azért különösen aggályos, mert a szerződés fő paraméterei továbbra sem ismertek: nem tudni, pontosan mit kell az orosz félnek leszállítania, milyen határidők, kötbérek és vis maiorok szerepelnek a megállapodásban).

14,7 milliárd euró lett, maradhat?

„Jelenleg a szakértők szerint a projekt költsége 14,7 milliárd euróra nőtt, de ez még így is példátlanul alacsony ajánlat a globális reaktorépítési piacon” – hangsúlyozza a Roszatom, elismerve a drágítási szándékot. Globális piac amúgy nem létezik: Európában jelenleg nem épül új atomerőmű, az orosz és a kínai árak pedig az eltérő munkaerőköltségek és környezetvédelmi szabályok miatt nem relevánsak. 

Szintén nem volt igazán üzletszerű az a megfogalmazás a Roszatom-vezető részéről, hogy az új kormányerő felvetését, miszerint „a Paks-2 projekt költségei túl magasak, inkább politikai kommunikációként és zajként kell értelmezni”, és a végén úgyis rájövünk majd, hogy egyrészt nincs jobb opció, másrészt „Magyarország kis ország, viszonylag sérülékeny”. Csatlakozó információ, hogy Holoda Attila energetikai szakember, aki az Orbán-kormánynak is dolgozott ezen a területen, a napokban egy interjúban azt mondta: szerinte amennyiben az épülő akkuipari beruházások működésbe állnának, Magyarországnak szüksége lenne Paks 2-re.

Másfelől viszont a napsütéses napokon az országnak már ma is hatalmas áremfeleslege van, és egyre nagyobb az olyan napok száma, amikor az azonnali piacon negatív az áramár.

Ami a további tényeket illeti, a beruházás eddigi késedelme elsősorban az oroszoknak, illetve az orosz és az európai biztonsági szabályozás különbségeinek róható fel, és egyre egyértelműbb, hogy a Roszatom az eredeti szerződésben szereplő feltételek szerint ezt az erőművet nem tudja racionális határidőn belül felépíteni. Ráadásul az is látszik, hogy Magyarországnak jelenleg elsősorban nem új alaperőművi áramtermelő kapacitásokra, hanem az elmúlt másfél évtizedben elhanyagolt hálózatfejlesztés felgyorsítására, a 2013-ban a süllyesztőbe küldött okos mérés-okos hálózat projekt felélesztésére, időben differenciált, a fogyasztókat a völgyidőszakok felé toló tarifákra, új energiatárolási megoldásokra, valamint a napenergiát kiegyensúlyozó szélerőművekre van szüksége. Utóbbiakkal kapcsolatban 15 évvel a Fidesz által bevezetett, majd tavaly papíron kivezetett de facto tilalom után is több a kérdés, mint a válasz: engedélyt egy Tiborcz Istvánhoz közelálló csoport kapott, de kevéssé valószínű, hogy az új kormány rájuk szeretne bízni egy újabb, szinte a pénznyomtatás jogával egyenértékű monopoljogot.

Közben a Paks 2 projektcég a Facebook-oldalán naponta tesz közzé sikerjelentéseket arról, hogy milyen szorgosan haladnak az egyébként több mint 10 évig egy helyben toporgó építkezéssel: pont akkor, amikor valószínűleg az lenne a legracionálisabb, ha kivárnák, amíg a politika dönt a beruházás jövőjéről.

A Paks 2: lesz, nem lesz, drágább lesz bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Miért nem feltétlenül baj, ha egy városi gyep nem katonásan nyírt, hanem kócos, vadvirágos és első pillantásra kevésbé „rendezett”?  Erről beszélt Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Föld Napja Konferencián elhangzott előadásában.

– Hogyan kezeljük a városi zöldfelületeket?

– Miért volt 2022 nyara vízválasztó a parkgazdálkodásban?

– Mi okozza az eketalp betegséget?

– Hogyan változik a lakossági szemlélet, hogyan ítéljük meg a „gondozatlan” gyepeket?

– Kutyások kontra vadvirágos rétek.

Többek között e kérdésekre adott választ a főváros Föld Napja Konferenciáján, a Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadásban Bardóczi Sándor. Budapest főtájépítésze Kócos Édenkert címmel az extenzív gyepek szerepe a vízmegtartásban témában mesélt sok-sok érdekességet.


A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Az a szép zöld gyep bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egy friss hazai kutatás szerint a magára hagyott, telepített erdők nemhogy nem „gyógyulnak maguktól”, hanem ökológiai és pénzügyi értelemben is a legrosszabb pályára kerülnek. A REKK Alapítvány kutatóinak és a Pannon Örökerdő Kft.szakembereinek vizsgálata három erdőkezelési megközelítést hasonlított össze 50 éves időtávon, és azt találták, hogy a folyamatos erdőborításon alapuló kezelés a 38 hektáros vizsgált területen több ezer tonnával kedvezőbb szénmérleget és lényegesen kisebb pénzügyi veszteséget eredményez. A kezeletlenség ezzel szemben még a hagyományos gazdálkodásnál is rosszabb kimenetet adhat. A kérdés így nem az, hogy érdemes-e beavatkozni, hanem az, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy ne tegyük.

Szerzők: Kis András, Ungvári Gábor és Rácz Viktor a REKK Alapítvány kutatói, Lomniczi Gergely és Boros Attila a Pannon Örökerdő Kft. munkatársai

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Amikor az erdőkről, mint a klímavédelemben kiemelt jelentőségű ökoszisztémákról beszélünk, gyakran megjelenik az a – részben jogos – gondolat, hogy az emberi beavatkozás ronthatja az erdők állapotát, és a legjobb, amit tehetünk, ha gazdálkodás helyett magukra hagyjuk az erdőket. Hosszú távon ez az állítás nem alaptalan: egy, az adott termőhelyi és klimatikus adottságokhoz alkalmazkodott, önszabályozó erdő – egy rezervátum vagy őserdő jellegű állapot – ökológiai és klímavédelmi szempontból is rendkívül értékes. Az ilyen erdők kialakulása azonban több emberöltőt, jellemzően legalább 150–200 évet, sok esetben ennél is hosszabb időt vesz igénybe, különösen ha a kiinduló állapot egy telepített, idegenhonos fafajokkal terhelt állomány.

A jelenleg észlelt, gyorsuló éghajlatváltozás idején ugyanakkor nincs vesztegetni való időnk, a következő 20–40 év kritikus abból a szempontból, hogy az erdők képesek lesznek-e alkalmazkodni a gyorsan változó klimatikus feltételekhez és betölteni szénmegkötő, klímaszabályozó és kockázatmérséklő szerepüket. Ezen az időtávon a kezeletlenség nem átmenetet jelent egy stabil, természetes állapot felé, hanem sok esetben fokozott sérülékenységet és leromlást eredményez. Magyarországon ma több százezer hektárnyi erdőt leginkább a kezeletlenség vagy az alulkezelt állapot jellemez. Ezek a területek nemcsak ökológiai, hanem éghajlatvédelmi szempontból is egyre inkább kockázatot jelentenek, szénmegkötő helyett -kibocsátókká válhatnak.

Egy friss hazai kutatásban egy Pest megyei település, Tök Nyakas-hegyen található erdeinek példáján vizsgáltuk meg, hogy különböző erdőkezelési módok miként hatnak a szénmegkötésre, a klímaadaptációra és az erdőgazdálkodás pénzügyi eredményére. Elemzésünk célja nem egy „ideális” gazdálkodási modell kijelölése volt, hanem annak bemutatása, hogy a kezelési mód megválasztása milyen irányba mozdítja el az erdők karbonegyenlegét és pénzügyi mérlegét a következő 50 évben.

Veszélyben az egykor védelmi céllal telepített erdők

A vizsgált erdők mintegy 38 hektárnyi területen elhelyezkedő, többségében mesterségesen létrehozott, gyenge termőhelyi adottságú állományok, amelyek egy sekély termőrétegű, kedvezőtlen vízgazdálkodású, erózióra hajlamos dombvidéki élőhelyen fekszenek. Az állományokban idegenhonos fafajok – elsősorban feketefenyő, erdeifenyő és akác – dominálnak, szórványos őshonos lombos eleggyel. 50-60 évvel ezelőtt elsősorban rekultivációs és erózióvédelmi céllal ültetett, mára ezt a funkciójukat betöltő erdőkről van szó, amelyekben ugyanakkor az elmúlt évtizedekben alig történt érdemi kezelés. A terepi bejárások és az adatfeldolgozás során egyaránt azt tapasztaltuk, hogy ennek következményei ma már egyértelműen jelentkeznek: romló egészségi állapot, invazív fajok terjedése, növekvő erdőtűzkockázat. Mindezek mellett a terület teljes egészében helyi védettséget élvez, egyes részei a Natura 2000 hálózatba tartoznak.

A tudatos erdőkezelés közvetlen költségekkel jár – de megéri-e hosszú távon?

A töki önkormányzat ugyanakkor meg akarja akadályozni a teljes leromlást. A Pannon Örökerdő Kft. szakemberei által készített koncepcióra alapozva a település vezetése elhatározta, hogy aktívabb, tudatosabb erdőkezelési irányba mozdul el. Céljuk a térség erdőborításának megőrzése és megerősítése, valamint az erdők szervesebb bekapcsolása a helyi közösség életébe, és az ehhez szükséges források előteremtése. Távlati tervük a leromlási folyamatok megállításával egy, a klímaváltozáshoz alkalmazkodni képes, ökológiai és közösségi értékekben a jelenleginél gazdagabb, folyamatosan fennmaradó erdőállomány kialakítása, amelynek használata és bemutatása szervesen kapcsolódik a környező pincehegyi kultúrához.

Egy ilyen irányváltás azonban nem pusztán szakmai, hanem pénzügyi és stratégiai döntés is. Az aktív kezelés vállalása rövid távon költségekkel jár, miközben a várható ökológiai és közösségi előnyök hosszabb időtávon jelentkeznek. Éppen ezért indokolt annak vizsgálata, hogy az eltérő kezelési módok több évtizedes távlatban milyen pénzügyi és karbonhatásokkal járnak és mennyiben javítják az ellenállóképességet (rezilienciát). A kutatás egyik célja éppen az volt, hogy ehhez a döntéshez számszerű és összehasonlítható információt biztosítson.

Három beavatkozási forgatókönyv a klímaválság határán

Az elemzés során három eltérő erdőkezelési forgatókönyvet vizsgáltunk. Két esetben jogszerű, tudatosan megtervezett erdőkezelési módot elemeztünk, míg a harmadik nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, a gyakorlatban sokszor mégis ez írja le a valós helyzetet.

A Business As Usual (BAU) forgatókönyv a szokásos, jelenleg általánosan alkalmazott vágásos gazdálkodási gyakorlatot modellezi. Feltételezi az idegenhonos állományok erdőterv szerinti véghasználatát, majd az ezt követő mesterséges erdősítést őshonos lombos fafajokkal, összhangban a területre érvényes erdészeti és természetvédelmi előírásokkal.

A Management for Resilience (MfR) forgatókönyv a folyamatos erdőborítás fenntartására épülő, klímaadaptációs szemléletű erdőkezelést képviseli a potenciális természetes erdőtársulások kialakításával. Ebben az esetben kis léptékű, de rendszeres beavatkozásokkal, fokozatos fafajcserével és a szerkezeti, valamint fajösszetételi változatosság növelésével számoltunk.

A No Effective Management (NEM) forgatókönyv az érdemi erdőkezelés hiányával jellemezhető állapotot írja le. Ez a forgatókönyv a jogszabályi előírásokat nem veszi figyelembe. Elemzési célból feltételeztük, hogy ebben az esetben az erdő állapota stagnál vagy romlik és végül erdőtűzben egy-egy erdőrészlet faállományának jelentős része megsemmisül és a megmaradó állomány már nem képvisel érdemi gazdasági értéket. Ezt követően a kérdéses erdőrészletben jogkövető helyreállító gazdálkodás indul a BAU-nak megfelelő őshonos lombhullató fajokkal, ezen a területen további erdőtűz már nem keletkezik.

Mindhárom forgatókönyvet 50 éves időtávon elemeztük karbon- és pénzügyi szempontból.

Fontos hangsúlyozni, hogy a NEM forgatókönyv valójában nem forgatókönyv a szó szoros értelmében, hiszen nem tudatosan megtervezett erdőkezelési stratégiát, hanem az érdemi beavatkozás hiányát tükrözi. Ezzel szemben a BAU és az MfR egyaránt előre definiált, szakmailag megalapozott kezelési logikát követnek. Az elemzésben a NEM-et mégis szcenárióként kezeltük, mivel a gyakorlatban ez az állapot számos helyen ténylegesen megjelenik, és viszonyítási alapként nélkülözhetetlen annak megértéséhez, hogy a tudatos erdőkezelési döntések milyen irányba mozdítják el az ökológiai és pénzügyi pályát.

A folyamatos kezelés stabilizál, a vágásos gazdálkodás kilengéseket okoz

Az élőfakészlet alakulását az 1. ábra szemlélteti. Az MfR forgatókönyvben a rendszeres, de kisebb volumenű fakitermelések és az éves növedék együttes hatására az élőfakészlet eleinte enyhén csökkenő, majd egy kívánatos szinten beálló, „fűrészfogas” pályát mutat. A BAU esetében a véghasználatok következtében egyes években meredek készletcsökkenés figyelhető meg, amelyet a következő vágásfordulóig fokozatos felhalmozódás követ; az állomány készletszintje a vizsgált időtávon azonban sosem tér vissza az MfR magasabban futó pályájához.

1. ábra: A vizsgált területek élőfakészletének alakulása 50 éves távon

A NEM forgatókönyv az élőfakészlet alakulása szempontjából a BAU pályájához közelít, mivel modellezési célból azt feltételeztük, hogy az egyes erdőrészletekben az erdőtűz éppen akkor következik be, amikor a BAU szerint esedékes lenne a véghasználat. Ez természetesen elméleti egyszerűsítés: a valóságban az erdőtűz időpontja korábban vagy később is bekövetkezhetne, így a NEM idősora rövid távon a BAU pályája fölé vagy alá kerülhetne – ennek azonban a gyakorlati jelentősége azért csekély, mert a két forgatókönyv közötti fő különbség az, hogy a NEM szcenárióban elmaradnak a bevételek, ami független az erdőtűz időpontjától. Az erdőtűz bekövetkezési idejének bizonytalanságot mindenesetre a NEM széles sávjával érzékeltetjük. Hosszabb távon a két forgatókönyv készletdinamikája konvergál, mivel egy tűzeseményt követően az adott erdőrészletben – a helyreállító beavatkozások révén – a kezelés a BAU logika szerint folytatódik.

A vágásos és kezeletlen erdőkben gyorsabban tér vissza a szén a légkörbe

Ami a karbonkészleteket illeti, számításaink szerint az MfR-forgatókönyv a vizsgált 50 éves időszak végére mintegy 2900 tonnával kedvezőbb kumulált karbonegyenleget eredményez, mint a BAU-forgatókönyv. A NEM forgatókönyvhöz viszonyítva a különbség még jelentősebb: az MfR-hez képest a NEM esetében mintegy 4100 tonna CO₂ egyenlegromlás következik be 50 év alatt. Mivel az erdőtüzek bekövetkezése véletlenszerű időpontokban történhet, ezt a bizonytalanságot a 2. ábrán is egy szélesebb sávval jelenítjük meg. Jól látható, hogy a kezeletlen állapot nemcsak az innovatívabb, rezilienciára építő kezeléshez, hanem még a jogkövető, hagyományos, vágásos gazdálkodáshoz képest is érdemben kedvezőtlenebb karbonpályát eredményez.

2. ábra: Az egyes forgatókönyvek tárolt szén-dioxid mennyiségének idősora (tonna CO2)

Az MfR előnye elsősorban annak köszönhető, hogy a folyamatos erdőborítás fenntartása elkerüli az egyszeri, nagy kibocsátásokkal járó beavatkozásokat, mérsékli a zavarások – például az erdőtűz vagy a tömeges pusztulás – kockázatát, és kiegyenlítettebb szénmegkötési pályát biztosít. A vágásos rendszerekben (BAU) ugyanis a fakitermelés nagy mennyiségű faanyagot mozgat meg egyszerre, ráadásul a faanyagban tárolt szén rövid időn belül – például energetikai felhasználás során – visszakerül a légkörbe. Ezzel szemben a kisebb léptékű, szelektív beavatkozások mellett az élőfakészlet nagyobb része folyamatosan megmarad, és a kitermelt faanyag is nagyobb arányban hasznosulhat hosszabb élettartamú termékekben. A különbség tehát nem csupán a kivágott fa mennyiségében, hanem a szén légkörbe való visszakerülésének ütemében és a faanyag minőségében is megmutatkozik. A NEM forgatókönyv annyiban kedvezőtlenebb a BAU-nál is, hogy a feltételezett erdőtüzek azonnali emisszióval járnak. Akárcsak az élőfakészletnél, itt is igaz, hogy a NEM szcenárió idősora rövid távon a BAU pályája fölé vagy alá kerülhetne attól függően, hogy egy-egy erdőrészletben pontosan mikor következik be erdőtűz.

A legnagyobb pénzügyi veszteség ott keletkezik, ahol nincs beavatkozás

A pénzügyi elemzés alapján mindhárom forgatókönyv negatív nettó jelenértékkel zárt, ami a gyenge termőhelyi adottságokból fakadó alacsony gazdasági értékű erdőállomány és a magas erdőfenntartási költségek következménye. A veszteség mértéke azonban jelentősen eltér: az MfR-forgatókönyv nettó jelenértéke 50 éves időtávon -65,8 millió Ft, a BAU esetében -110,4 millió Ft, míg a NEM forgatókönyv esetében -179,7 millió Ft. Vagyis a kezeletlenség nem csupán ökológiai, hanem pénzügyi értelemben is a legkedvezőtlenebb pályát jelenti, hiszen érdemi bevétel nélkül jelentkeznek az újratelepítés költségei.

3. ábra: Az egyes forgatókönyvek kumulatív pénzügyi egyenlegének alakulása nettó jelenértéken (millió Ft)

Egy esetleges erdőtűz ráadásul nemcsak az érintett állományban okoz kárt, hanem a környező területekre – adott esetben a belterületre és az infrastruktúrára – is veszélyt jelenthet. Még ha a bekövetkezés valószínűségét alacsonynak tekintjük is, a potenciális károk nagysága miatt ez a kockázat jelentős, és tovább ronthatja a NEM forgatókönyv amúgy is kedvezőtlen pénzügyi pályáját.

A pénzügyi egyenleg lefutását a 3. ábra érzékelteti. Látható, hogy a veszteségek mindhárom forgatókönyv esetében fokozatosan nőnek: a lefelé tartó görbék folyamatosan kumulálódó veszteséget indukálnak, egy-egy év értéke az addigi összes kiadás és bevétel nettó jelenértékét mutatja. Ez alól kivételt csak a BAU azon évei jelentenek, amikor jelentős bevételt eredményező végvágás történik, de az ezt követő években az újratelepítés és az ápolás kiadásai gyorsan felemésztik az értékesítés bevételét.

Mégis miért marad kezeletlen az erdők egy része?

Elemzésünk alapján a leromlott minőségű erdők kezelési gyakorlatában elsősorban nem az a kérdés, hogy a BAU vagy az MfR a szakmailag kedvezőbb megoldás, hanem az, hogy egyáltalán megvalósul-e bármilyen aktív kezelés. Számos esetben ugyanis a jogszerű, hagyományos vágásos gazdálkodás (BAU) helyett ténylegesen a NEM – az érdemi kezelés hiánya – válik domináns állapottá.

Ennek egyik legfontosabb oka a gazdasági racionalitáshoz kapcsolódó rövid időtáv. Gyenge termőhelyi adottságú, természetvédelmi előírásokkal rendelkező vagy más módon kedvezőtlen adottságú erdők esetében a fakitermelésből származó bevételek gyakran nem fedezik teljes mértékben a véghasználat, az újratelepítés és az ápolás költségeit. Ilyen helyzetben a BAU nem nyereséget, hanem előre kalkulálható veszteséget jelent. A NEM ezzel szemben rövid távon költségmentesnek tűnik: nincs azonnali kiadás, nincs finanszírozási kényszer, a döntés halasztható. Bár a halasztás hosszabb távon romló állapothoz és növekvő kockázathoz vezet, ezek a költségek időben eltolva jelentkeznek, így a döntéshozatal során kisebb súllyal esnek latba.

További tényező a kockázat aszimmetriája. A BAU esetében a tulajdonos azonnali és látható költséget vállal, miközben a bevétel bizonytalan, piaci és természeti tényezőktől függ, az éghajlatváltozással együtt pedig a bizonytalanság fokozódik. A NEM esetében a kockázatok – például egy esetleges erdőtűz vagy állományromlás – jellemzően később, és sokszor nem ugyanabban a gazdálkodási ciklusban jelentkeznek. A jövőbe vesző nehézségek visszatartó ereje kisebb, mint az azonnali kiadások súlya.

Az intézményi és tulajdonosi struktúra szintén szerepet játszik. Az osztatlan közös tulajdoni formájú magántulajdon, a korlátozott erőforrásokkal rendelkező önkormányzatok, illetve a szakmai ismeretek és kapacitás hiánya mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a BAU sem valósul meg következetesen. Ilyen körülmények között a NEM stratégia választása nem tudatos, hanem a döntés elmaradásának következménye.

Ahol ugyanakkor a BAU megvalósul, ott sem magától értetődő az MfR irányába történő elmozdulás. Ennek oka elsősorban az intézményi és szakmai beidegződés. A vágásos gazdálkodás tervezési, adminisztratív és támogatási keretei stabilan beágyazottak, a döntési logika jól ismert és kiszámítható. Az MfR ezzel szemben más szemléletet, folyamatos jelenlétet és finomhangolt beavatkozásokat igényel, amelyek nagyobb szakmai felkészültséget és hosszabb távú stratégiai gondolkodást feltételeznek. Bár számításaink szerint az MfR karbon- és pénzügyi szempontból is kedvezőbb, a különbség gyakran nem olyan mértékű, hogy önmagában áttörje az intézményi tehetetlenséget és a megszokott gyakorlat biztonságát.

Összességében tehát a döntési tér nem egyszerűen BAU és MfR között oszlik meg. Sok esetben a BAU és a NEM között dől el, hogy történik-e egyáltalán aktív beavatkozás, és csak ezt követően merül fel reálisan az MfR mint alternatíva. A klímapolitikai és szabályozási kihívás ezért kettős: egyrészt csökkenteni kell a NEM irányába ható rövid távú ösztönzőket, másrészt olyan környezetet kell teremteni, amelyben a BAU-ból való továbblépés az MfR felé szakmailag és – a tulajdonosi érdekekkel egybeeső módon – gazdaságilag is ésszerű választássá válik.

A közérdek csak megfelelő ösztönzőkkel érvényesülhet az erdőkben

Az eddigiekben a forgatókönyveket elsősorban az erdőgazdálkodó vagy a tulajdonos pénzügyi mérlege alapján értékeltük, és a gyakorlatban is jellemzően ez a nézőpont határozza meg a döntéseket. A bevételek, a költségek és a közvetlen kockázatok mérlegelése azonban nem tükrözi az erdőkezelés teljes hatásrendszerét. Amennyiben a vizsgálatot társadalmi szintre tágítjuk, a kép jelentősen átalakul. A NEM – és gyakran a BAU is – nemcsak alacsonyabb pénzügyi eredményt, hanem elmaradó közösségi hasznokat is jelent: kisebb és instabilabb szénmegkötést, magasabb erdőtűzkockázatot, romló ökoszisztéma-szolgáltatásokat, gyengülő biodiverzitást, valamint alacsonyabb rekreációs, talaj- és vízvédelmi szolgáltatásokat. Ezek olyan pozitív externáliák, amelyek társadalmi szinten értékesek, de a tulajdonosi mérlegelésben általában nem jelennek meg.

Ebben az értelemben a rövid távon racionálisnak tűnő magándöntések hosszabb távon társadalmi szinten veszteséget eredményezhetnek. A gazdálkodó szempontjából a költségek és kockázatok közvetlenek és számszerűek, míg a társadalmi hasznok szétszórtan, illetve időben eltolva jelentkeznek. A magán- és társadalmi optimum eltérése klasszikus piaci kudarchoz vezet: a rendszer nem ösztönzi kellőképpen a közjavakat előállító erdőkezelési módokat. Önkormányzati tulajdon esetén ugyanakkor a magán- és társadalmi optimum közötti távolság kisebb lehet, mivel az önkormányzat a helyi közösség érdekeit képviseli, és – saját költségvetési mozgásterén belül – közvetlenül is képes forrást rendelni az erdők közjóléti funkcióinak erősítéséhez.

A nemzetközi tapasztalatok alapján a magán- és társadalmi optimum között meglévő különbség mérséklésére több szabályozási és finanszírozási eszköz alkalmazható. Ide tartozik az önkéntes karbonpiacok kialakulásának, felfutásának elősegítése, az erdők integrálása az üvegházgáz-kereskedési rendszerekbe, valamint az eredményalapú támogatási rendszerek, amelyek a ténylegesen elért szénmegkötéshez vagy kibocsátáscsökkentéshez kötődnek. A világban elterjedőben vannak azok az ökoszisztéma-szolgáltatásokért fizetett kompenzációs rendszerek is, amelyek a vízvédelmi, biodiverzitási vagy klímavédelmi hasznokat jutalmazzák. Emellett szerepet kaphatnak kockázatmegosztási alapok és államilag is támogatott biztosítási mechanizmusok, amelyek mérséklik az aktív, rezilienciát növelő gazdálkodás bizonytalanságát. Az ilyen eszközök mind képesek csökkenteni a magán- és közérdek közötti távolságot azáltal, hogy a közösségi hasznok egy részét a gazdálkodók számára is érzékelhetővé teszik.

Módszertan A szénmegkötés számítása

A szénmegkötés elemzése során az egyes erdőkezelési forgatókönyvek kumulált karbonegyenlegét vizsgáltuk. A módszertan kialakításakor tudatosan nem az abszolút szénkészletek lehető legnagyobb pontosságú becslésére törekedtünk, hanem arra, hogy egységes, ugyanakkor konzervatív előfeltevések mellett legyenek összehasonlíthatók az egyes kezelési módok.

Az élőfakészlet esetében kizárólag a vágáslap feletti fakészlettel számoltunk. Nem vettük figyelembe sem a gyökérzetet, sem a talaj szénkészletét és annak változását. Ez a megközelítés konzervatív becslést eredményez. A szén-dioxid-egyenleg számítása során minden m3 faanyagot egységesen 1 tonna CO₂ egyenértékűnek vettünk. Bár a fajlagos karbon­tartalom fafajonként eltérő, az egységes átváltás torzító hatása minimális, a forgatókönyvek közötti összehasonlításából fakadó következtetéseket érdemben nem befolyásolja.

A kitermelt faanyag esetében az IPCC módszertanával összhangban eltérő oxidációs ütemeket feltételeztünk a felhasználás függvényében: ipari fánál hosszabb időszakot, rostfánál rövidebbet, tűzifánál azonnali oxidációt. A kitermelt faanyag hasznosítását minden egyes fakitermeléshez kapcsolódóan szakértői becsléssel készült konkrét választékterv alapján határoztuk meg.

A forgatókönyvek karbonegyenlege a vágáslap feletti élőfakészletben tárolt szén és a kitermelt, de még nem oxidált faanyag széntartalmának összegeként került meghatározásra.

A pénzügyi egyenleg számítása

A pénzügyi egyenleg meghatározásához minden egyes erdőrészletre külön-külön felmértük az egyes erdőkezelési forgatókönyvekhez tartozó konkrét beavatkozásokat. Meghatároztuk, hogy az adott állományban mikor, milyen intenzitással és milyen mennyiségű fakitermelés indokolt, ennek milyen közvetlen költségei vannak, valamint a kitermelt faanyag milyen választékokban és várhatóan milyen piaci áron értékesíthető. Számításba vettük továbbá az esetleges pótlási, újratelepítési és ápolási költségeket is. Ezt az ütemezett bevétel-költség struktúrát mindhárom forgatókönyvre, a következő 50 év minden egyes évére kidolgoztuk, így részletes pénzáram (cash flow) pályát kaptunk. Az időben eltérő pénzáramokat 3%-os reál diszkontlábbal számítottuk jelenértékre, vagyis a jövőbeli bevételeket és kiadásokat az infláció hatásától megtisztítva, mai értéken hasonlítottuk össze.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: A tétlenség a legdrágább a telepített erdőkben bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Zöld ügyekben aktív, neves szakértőket és civileket kérdezett a Zöld Hang a Tisza párt zöldprogramjáról.

Hamarosan megalakul az új kormány, méghozzá önálló zöldtárcával. Vajon milyen lesz a hazai zöldpolitika? Ismert szakértőket és civileket kértünk meg a TISZA zöldprogramjának értékelésére. Körkérdésünk résztvevői: Jávor Benedek biológus, környezetvédő, korábbi EP-képviselő; Litkai Gergely humorista, a Zöld Válasz podcast vezetője, fenntarthatósággal kapcsolatos témák szószólója; Pribéli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse; dr. Mátyás Eszter a Greenpeace regionális energiakampány vezetője; valamint Ámon Ada energia- és klímapolitikai szakember.

Hogyan értékelitek a TISZA zöldprogramját?

Pribéli Levente: Sok pozitív elem van benne, és a szemléletben egyértelmű, hogy az államnak meghatározó szerepet szán az ökológiai és benne a klímaválság kezelésében. A problémákat sok esetben összefüggéseiben is láttatja. Úgy gondolom, hogy a hazánkat sújtó környezeti problémák észlelésében, körülírásában és számos megoldás terén kifejezetten jó a tartalom. Ugyanakkor az anyag csak érintőlegesen foglalkozik az ökológiai válság társadalmi-kulturális-gazdasági okaival, melyek egyébként megkerülhetetlenek. Nyilvánvaló, hogy a zöld program megvalósulása esetén így is óriási előrelépések várhatók az elmúlt másfél évtized elhibázott környezeti problémakezelése után, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy elég ennyit tenni. Vészes hátrányból indulunk.

Dr. Mátyás Eszter: A program több fontos és előremutató elemet tartalmaz energia- és klímapolitikai szempontból. Kifejezetten pozitív, hogy megjelenik benne a fenntarthatóság, a hosszú távú gondolkodás, valamint a környezeti válság mint rendszerszintű kihívás. Ezek megfelelő alapot adnak egy koherens energiapolitika felépítéséhez. Ugyanakkor összességében úgy látom, hogy az energiarendszer átalakítására vonatkozó rész kevésbé kidolgozott, és több kulcsterületen további pontosítást, illetve nagyobb ambíciót igényel, különösen Magyarország jelentős energiaimport-függőségének és az ebből fakadó gazdasági, biztonsági és geopolitikai kockázatok kezelésében.

Jávor Benedek: Összességében a TISZA programja zöld szempontból biztatóbb, mint amire előzetesen számítani lehetett. Sok helyes problémaazonosítást és számos jó megoldási javaslatot tartalmaz. Jelentős terjedelemben foglalkozik a vízgazdálkodás kérdésével, amely a 21. század egyik meghatározó, stratégiai ügye lesz Magyarország számára. A vízmegtartó, tájrehabilitációs szemlélet dominanciája a programban feltétlenül örömteli, ahogy az élővizek és nagy tavaink tönkretételének a megállítása is. A vízgyűjtőszintű gazdálkodás, a felszíni szennyező források visszaszorítása, a kisvízfolyások helyreállítása éppúgy támogatható, mint a városi vízvisszatartás, a szivacsváros koncepció előtérbe kerülése.

Litkai Gergely: A program előremutatóbb, mint bármi, ami az elmúlt 16 évben történt, de olyan súlyos krízisekkel kell szembenéznünk, amelyek az állampolgárok napi megélhetését, életminőségét, sőt életét veszélyeztetik, így ebben minden kompromisszum a későbbiekben hatványozott károkat fog okozni. Így remélem, hogy a minisztérium politikai súlya is hasonló lesz valós fontosságához és felelősségéhez.

Ámon Ada: Két dolog nagyon értékes ebből a programból. Először is, hogy létezik. Az elmúlt évtizedben elszoktunk attól, hogy egyáltalán el lehet olvasni, hogy mit tervez, mire törekszik a kormány. Attól is elszoktunk, hogy lehet vitatkozni; véleményeket, számokat vagy tényeket egymással ütköztetni. Biztosan sok dologgal lehet vitatkozni és biztos vagyok benne, hogy a legtöbb magyar választó nem olvasta ezt a hosszú dokumentumot, de aki akarta megtehette. A másik fontos dolog, hogy ezen a programon sok-sok szakember dolgozott, és olyan emberek is, akiket ismerek. Nemcsak a zöld része, de a többi is összhangot mutat az egésszel és egy koherens kép benyomását adja. Fontos tudni, hogy ez egy választási program. Ez annyit jelent, hogy változni fog és ezernyi oka lehet annak, hogy hangsúlyos elemeit majd árnyalja az a pénzügyi, gazdasági, társadalmi örökség, ami az elmúlt 16 év után maradt.

Mindezek azt sugallják, hogy lesz helye a vitának és az adatalapú szakpolitikai munkának. Én ennek örülök a legjobban. A kritikáinkat majd ott lehet elmondani, írásban javaslatokat megfogalmazni és együtt reagálni az ország sorsát elementárisan befolyásoló klímaválságra.

Mivel értetek egyet?

Litkai Gergely: Már az is egy nagy megkönnyebbülés, hogy egy választásokon induló, felelős pártnak van zöldprogramja. A zöld fejezet rendkívül gazdag, átgondolt, és jó sokat ígér. Jól strukturált és szimpatikus, számos alapelvet, programelemet évek óta tárgyalunk a Válasz Online felületén és a Zöld Válaszban. Öröm volt ezeket viszontlátni és külön jó volt visszaolvasni, amit a Vízválasztó mozgalom a tájgazdálkodás és a Vizet a tájba program kapcsán képvisel. Bizakodásra ad okot a Víz Koalíció hosszú évekre visszanyúló tevékenységének eredménye is. Látjuk, mi történt a hazai víziközmű-rendszerrel és magával a szektorral. Ahogy a Magyar Hidrológiai Társaság rendezvényén is elhangzott, kell egy Vásárhelyi-terv 2., teljes szemléletváltással, amire a vízügy abszolút képes lehet. Minden területen viszont probléma a bérrendezés és az utánpótlásképzés, az életpálya hiánya, egy ilyen program azonban talán új generációknak adhat lendületet, hogy természetvédelmi őrök, vagy vízügyesek legyenek. Számos ígéret – például az akkumulátoripart felügyelő önálló hatóság – már az előző kormány ígéretei között is szerepelt, sőt, költségvetési források is kapcsolódtak hozzá, ám mint látjuk, azóta sem valósult meg. Sőt a kormányzati utóvédharcokban továbbra is az a kommunikáció, hogy ebben az iparágban minden rendben van és volt, és a Greenpeace mérései is ezt igazolják. Ez így már önmagában is abszurd, hiszen civilszervezetek látták el az állam feladatait és most is transzparensen és őszintén kommunikáltak erről, mégis a funkcionális analfabetizmus szintjén magyarázzák félre a rendkívül fontos tényeket. De nem akarok erre több szót vesztegetni, csak érzékeltetni, hogy ehhez a tudatlan, ignoráns és a környezetért tévőket konkrétan üldöző szemlélethez képest felüdülés a programot már csak olvasni is. Nagyon remélem, hogy nem a kommunikációs szinten áll meg ez, és a valóság és a Facebook-realitás között nem lesz tátongó szakadék, ahogy az előző kormány idején történt a permanens kampány és vészhelyzet idején.

Jávor Benedek: Kiemelten fontos az erős környezetvédelmi intézményrendszer visszaállítására tett vállalás is, ideértve az önálló környezetvédelmi minisztériumot, az erős, hatékony és független hatóságokat és az általuk végrehajtott szigorú, elfogulatlan ellenőrzéseket. A Kárpát-medencei Samsunglandban ez az egyik legsürgetőbb környezetvédelmi feladat. A természetvédelem területén a nemzeti parkok és a természetvédelmi intézményrendszer megerősítése és megfelelő finanszírozása szintén elengedhetetlenek, és pozitív elem a Natura 2000-területek védelmével kapcsolatos célok megfogalmazása, hogy a hálózat tényleges biodiverzitásvédelmi eszközzé válhasson.

Az energiapolitikai rész jól azonosít számos problémát a külső, elsősorban orosz függéstől a klímacélkitűzések teljesítésének hiányán át a hálózati beruházások elmaradásáig vagy a rezsicsökkentés torz, igazságtalan, környezeti és gazdasági szempontból egyaránt káros rendszeréig. Fontos állításként a program kimondja, hogy a kezdetektől problémás Paks II. beruházás elakadt, és sikeres befejezésére nincs esély. Alig eltúlozható jelentőségű az évi 100 000 lakást elérő, 1000 milliárd forintos épületfelújítási programra vonatkozó javaslat. A kormány abszurd, másfél évtizedes tilalma után megkönnyebbülés a szélenergia hasznosítását célzó pontokat látni, de pontosabb célszámokat itt sem látunk, tehát ez akár a jelenlegi kormány által az EU nyomására vállalt összesen 1000 MW szélenergiakapacitásra is korlátozódhat.

Pribéli Levente: A programban sok olyan pont van, ami kifejezetten pozitív. A környezeti problémából is bőven van Magyarországon, és a program is elég tág merítést ad ezekből. Olyan elemek is megjelennek benne, amelyekből egyértelműen látszik, hogy akik írták, azoknak széles körű rálátása van ezekre. Az intézményi viszonyok rendezése, a zöld témák legalább jelentős részét integráló önálló minisztérium, a hatóságok független, színvonalas szakmai működésének helyreállítása fontos első lépések, ahogy a monitoring rendszerek javítása és a környezeti adatokhoz való hozzáférés biztosítása is. Az állami természetvédelem helyzete tragikus, és a program határozottan állást foglal ennek javítása mellett. Ezek mind olyan területek, ahol a Greenpeace Magyarország is sok éve küzd az állami működés súlyos, egyértelmű hiányaival. Létkérdés a vízkérdés, és a programban e téren is több jó elem jelenik meg: a táji szintű vízmegtartás hangsúlyozása, a talaj, mint kulcsfontosságú vízmegtartó közeg elismerése is nagyon pozitív. Víz téren jól látszik a rendszerszemlélet: mint írják, a “vízproblémák jelentős része nem kizárólag vízügyi kérdés: az agrárium, az erdészet, a településfejlesztés és az ipar jelenlegi gyakorlatai is hozzájárulnak a táj kiszárításához. A megoldás ezért nem lehet pusztán műszaki, ágazatközi együttműködés nélkül.” A leköszönő kormány egy-egy kivételtől eltekintve kifejezetten ártóan viszonyult a nemzetközi zöld együttműködésekhez és vállalásokhoz, a program e téren is javulást ígér. Több más pont mellett az új beépítések felülvizsgálata és csökkentése és az oktatás megjelenése is pozitív. A program más részeiből kiemelném még a vidéki megélhetés, az ökológiai gazdálkodás és a kisgazdaságok támogatásának kérdését, amelyek szintén nagyon fontosak. Alulértékelt témák ugyan, de ökológiai jelentősége hatalmas a házi macskák ivartalanításának és a túlzottan nagy létszámú vadállomány szabályozásának is, és a program ezekre is kitér, helyesen. Az erdőgazdálkodás felvetődik ugyan, de itt nem derül ki elég részlet – a természetvédelem erősítése, a védett területekkel kapcsolatos ígéretek mindenesetre reménykeltőek e téren is.

Dr. Mátyás Eszter: Egyetértek a korrupcióval szembeni zéró tolerancia elvével, és fontosnak tartom, hogy ez következetesen érvényesüljön a nagy léptékű energetikai beruházások és szerződések esetében is. Az átláthatóság és elszámoltathatóság ezen a területen kiemelt jelentőségű. Szintén pozitívumként értékelem a fenntarthatóság és a hosszú távú szemlélet hangsúlyos megjelenését az alapértékek között, valamint a kutatásokon és hatásvizsgálatokon alapuló döntéshozatal iránti elköteleződést. Jó olvasni a rezsicsökkentéshez kapcsolódó több javaslatot, különösen az energiahatékonysági felújítások ösztönzését, a megújuló energiaforrások arányának növelését és az orosz energiafüggőség csökkentésének szándékát, valamint a környezet- és természetvédelem erősítését, ideértve a Natura 2000 területek védelmének fenntartását. Ezek az elemek megfelelő irányt jelölnek ki, és jó alapot teremtenek egy ambiciózusabb energiapolitika számára.

Mivel nem értetek egyet?

Litkai Gergely: A szociális tűzifa kérdése rendkívül megosztó, bár a program kitér az energetikai korszerűsítésre a háztartások szintjén, ami az RRF források hazahozásához is elengedhetetlen, de hasonlóan az EU-s biomassza-égetési, főként erdei biomassza égetési lelkesültségre ez is rátesz egy lapáttal. A tűzifa-szárítók, a jobb hatásfokú és környezetbarátabb tüzelőberendezések fontosak lehetnek, de mivel ez technológiailag rendkívül kényes folyamat, ennek teljes kivezetése nélkül a légszennyezettséggel kapcsolatos célokat is nehéz lesz elérni. Fontos kiegészítés még, hogy a levegőminőség mérése is hiányzik számos településen, így a kitűzött cél eléréséhez elsőként elengedhetetlen lenne ennek kiépítése. Szintén veszélyesnek találom a MOHU-koncesszió felbontását, és itt egyetértek a Zöld Hang elemzésével, hogy ez egy annyira sérülékeny lánc, hogy első körben ennek felülvizsgálata lenne a legfontosabb és szakmai szervezetekkel és a hulladékos szakma tagjaival kellene egyeztetni a legoptimálisabb megoldásról. Ha a helyzet megoldhatatlan, akkor lenne csak érdemes lépni, de már az is fontos fejlődési stádium, ha a már létező MEKH ajánlásokat, árjavaslatokat a kormány figyelembe venné.

Jávor Benedek: A hulladékgazdálkodás talán a legkevésbé meggyőző része a programnak. A MOHU koncessziós rendszerének kritikája megalapozott, a javaslatok szemlélete ugyanakkor kevéssé progresszív. A szemetelés első helyen említése a problémák között már 30 éve sem lett volna szakmailag védhető. Ahogy az EPR-díjak csökkentése sem fog hozzásegíteni a körforgásos gazdaság kialakításához. Teljes mértékben hiányzik a hulladékmegelőzés témaköre, az újrahasznosítás kapcsán egy kontextus nélkül bedobott 2030-as 55%-os részarány vállalás található. Ez nem túl ambiciózus, figyelembe véve, hogy még a jelenlegi kormány is 60%-ot vállalt 2030-ra a 2021–2027-es Országos Hulladékgazdálkodási Tervben – az más kérdés, hogy a jelenlegi folyamatok alapján ezt esélye sincs teljesíteni. Ráadásul az, hogy hogyan, milyen intézkedések révén jutunk el oda, az teljes mértékben hiányzik. Az energetikai fejezetben a legsúlyosabb problémának az orosz energiahordozókról való leválásra célul kijelölt 2035-ös határidőt látom. A fosszilis területen az orosz gáz és olaj is kiváltható lenne megfelelő intézkedésekkel egy-két éven belül, ez valójában már rég megtörténhetett volna, és meg is kellett volna történnie. A gáz esetében ez még árnövekedést sem jelentene, az orosz gázt lényegében világpiaci áron kapjuk. Az olaj esetében van némi árelőnye az orosz forrásnak, de igazából a világpolitikai fejlemények, az iráni háború alakulása összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással van arra, hogy mennyiért tudjuk venni az olajat, mint annak, hogy ezt Oroszországból, vagy máshonnan tesszük. Az atom kapcsán szintén pár éven belül megoldható Paks I. orosz fűtőelemeinek lecserélése, ahogy ezt más, VVER 400 típusú erőműveket üzemeltető országok teszik, a Westinghouse-zal együttműködve. Semmi okát nem látom, hogy miért tolnánk ki az orosz energiáról való leválást 2035-re.

Pribéli Levente (Greenpeace): Bár a zöldprogram alapvetően ígéretes, a program más részeiben vannak ökológiai szempontból erősen kérdéses felvetések Nem tiszta például, hogy a mérethatékonyság támogatása alatt itt mit kell érteni, ez könnyen vezethet a nagyüzemi mezőgazdasági modell problémáinak konzerválásához. A tűzifa áfacsökkentése és a szociális tűzifa volumenének növelése csak átmeneti megoldás lehet, amíg más módokon, például az energiahatékonyság javításával nem sikerül az energiaszegénységet felszámolni. Addig is pedig a kormány felelőssége, hogy a tűzifát ökológiai szempontból minél kevésbé értékes forrásból, elsősorban kultúrerdőkből, faültetvényekből biztosítsák. Az újonnan felálló kormány makrogazdasági elképzeléseiben szintén vannak környezeti szempontból problémás vonások.

Dr. Mátyás Eszter: A program egyes energiával kapcsolatos pontjait inkább úgy értelmezem, hogy további erősítésre szorulnak, mintsem teljesen új irányt igényelnek. Több esetben az ambíció szintje tűnik alacsonyabbnak a szükségesnél.  A „közel karbonsemleges” energiafelhasználás célkitűzése nem ad kellően egyértelmű iránymutatást; indokoltnak tartjuk a teljes karbonsemlegesség világosabb megfogalmazását és ütemezését. A megújuló energiaforrások arányának növelése fontos, ugyanakkor a jelenlegi vállalások nem elegendők a fosszilis energiahordozóktól való érdemi és időben történő függetlenedéshez. A nukleáris energia szerepének hangsúlyos fenntartása, különösen a Paks II projekt esetében, megítélésünk szerint nem illeszkedik egy rugalmas, decentralizált és gyorsan alkalmazkodó energiarendszer víziójához, és jelentős forrásokat köthet le hosszú időre. A fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódó intézkedések között több olyan elem is megjelenik, amely rövid távon kezelhet bizonyos problémákat, de hosszabb távon nem járul hozzá a fenntartható és biztonságos energiarendszer kialakításához.

Mi az, amit hiányoltok a programból?

Jávor Benedek: A vízgazdálkodás területén az akkumulátorgyárak körüli konfliktusok nyomán a felszín alatti vízkészletek kiemelt védelme talán a legfájóbb hiány a programban. Hiányzik ugyanakkor az erdőgazdálkodás problémáinak átfogó megfogalmazása: bár a vadgazdálkodás eltartóképességhez igazítása fontos lépés lenne, de a vágásos gazdálkodás, a véghasználatok (a tarvágások) visszaszorítása legalább a védett területeken (és teljes betiltásuk a fokozottan védett területeken), mint az erdőgazdálkodással kapcsolatos egyik legégetőbb feladat, nem jelenik meg. Helyes problémafelismerés látszik a levegőminőség területén is, a javasolt megoldások ugyanakkor hiányosak, a gépjárműforgalom visszaszorítását városainkban például, mint kulcslépést, óvatosan kikerüli az anyag.

Aggasztó még a környezetbiztonság, a környezeti kárfelelősség hiánya is. A 2000-es tiszai ciánszennyezés és a kolontári vörösiszapkatasztrófa országában lehetetlen ezzel a témával nem kiemelten foglalkozni. Nélkülöznünk kell a Tisza meglátásait a vegyianyag-politika, a növényvédőszerek kérdésében is, néhány általánosságot leszámítva. A mezőgazdasági részben sok támogatható elem van, a helyi termelők, a kis- és közepes gazdaságok vagy a rövid ellátási láncok erősítése például. De az ökológiai gazdálkodás, az agrár-környezetvédelmi programok épp csak említésre kerülnek, bármiféle konkrét intézkedés vagy javaslat nélkül.

Litkai Gergely: Hiányolom az  új klímatörvényt, mint az egész rendszer alapját, amelyet az AB határozata alapján 2026. június 30-ig meg kellene alkotni, ami az adaptációra és a többi szektorra is fontos hatást gyakorolhat. Ennek nagyköveteként nem győzöm hangsúlyozni, hogy enélkül valódi, rendszerszintű gondolkodás – ezen a területen – szinte lehetetlen. A nemzeti Parkok esetében fontos lenne tisztázni, hogy egyáltalán mi egy nemzeti Park feladata? Szórakoztatóközpont, természetvédelmi szerv vagy valami köztes megoldás? Továbbá, hogyha az erdőtörvényt nézzük, mik azok a területek, ahol erdőgazdálkodást nem is lehetne folytatni? Ez egyedül a Hortobágyi Nemzeti Park területén van kijelölve, abszolút semmibe véve a jogszabályokat. Az erdőgazdálkodás területén is nagyon fontos lenne dűlőre jutni annak tekintetében, hogy az állampolgárok mit várnak egy erdőtől klímaszabályozást, biodiverzitást vagy tűzifát, illetve ha ezeket mind, akkor ezeket mely erdőknek kellene és hogyan teljesíteni, hogyan lehetne egy jóval kíméletesebb, klímaadaptívabb erdőgazdálkodásra átállni és hogy lehetne teljes egészében visszavonulnunk a védett területekről. Hiányolom a klímaadaptációt, ennek alkalmazkodási és felkészülési részét egyaránt, a katasztrófavédelem, a civilek, a cégek és az önkormányzatok felkészítését az előttünk álló, rendkívüli kockázatokkal járó időre. Ami még rendkívül fontos lenne a meteorológiai szolgálat megerősítése és forrásainak növelése, hogy a felkészülés érdekében klímamodellezésben a lehető legrészletesebb adatokkal és modellekkel rendelkezzünk. Ehhez kapcsolódóan az adatbázisok nyilvánossága és a terület transzparenciája a talajvíz monitoring adatoktól a természetvédelmi területek elérhető térképéig szintén alapvető lenne. Végül nagyon fontos a jelenlegi ESG-törvény revíziója és az ehhez kapcsolódó oktatás, szakértői rendszer felülvizsgálata, a vállalatok felkészítése, és az adminisztratív terhek helyett a motiváció arra, hogy valóban fenntarthatóbban tudjanak működni. Ha nem is hiányolom, de mindenképpen fontos lesz számos esetben valóban hatékony és súllyal rendelkező érdekegyezető és szakmai fórumok létrehozása és ehhez új társadalmi technológiák fejlesztése. Bár a programban nem is található, Gajdos László ugyanakkor kiemelte, hogy mennyire szívügyének tekinti a szemléletformálást, remélhetőleg nem csak az állatvédelem területén. És ha már állatvédelem, a program teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a haszonállatok jóléti kérdéseit, a csirkék, sertések, marhák többségének pokoli szenvedését, amitől mindannyian szemérmesen elfordítjuk a tekintetünk. Ez azonban már mezőgazdaság, ami remélhetőleg szintén jóval inkább az ökológiai megközelítés felé tud lépni. Végül pedig kevés  szót ejt szokásaink változtatásának szükségességéről, táplálkozásunk, életmódunk, fogyasztásunk és életünk megváltoztatásáról, ami nélkül a zöldítési szándékok csak rendkívül felületes célt tudnak majd elérni.

Pribéli Levente: A legnagyobb hiányosságnak egyrészt a környezeti problémák társadalmi-kulturális-gazdasági okainak feltáratlanságát és reflektálatlanságát látom, másrészt pedig annak a felismerését, hogy a „környezeti” kérdések a társadalmunk működésének, az emberi életnek az alapját jelentik. A programban vannak nyomai annak, hogy a környezeti problémák stratégiai jelentőségűek, de ez nem ível át kellően az egész anyagon. Mindez alapjaiban határozza meg a problémák kezelésének mélységét, és erősen kérdésessé teszi, hogy ütköző érdekek esetén milyen súllyal tudnak érvényesülni az ökológiai érdekek. Egyértelmű a folytonos növekedésre épülő gazdasági modell megkérdőjelezésének, egy alternatív gazdasági stratégiának a hiánya. Ellentmondások feszülnek bizonyos célok között (pl. beépítések mérséklése és infrastruktúraépítés), és a rendszerszintű kritikáimon túl alapvető kérdés a finanszírozás is. A klímaválság fokozódásával kapcsolatban hiányolom az átfogó alkalmazkodási stratégiát, a reziliencia erősítését (bár ezekben a program bizonyos pontjai akaratlanul is sokat segíthetnek).

Dr. Mátyás Eszter: Az energia fejezetek több területen indokoltnak látom a részletesebb és egyértelműbb irányok kijelölését például az energiaválság és az energiaimport-függőség átfogó, stratégiai szintű kezelésében, amely nemcsak az orosz függőség csökkentésére, hanem általában a külső kitettség mérséklésére irányul. Hiányolom a világosabb jövőképet az energiafüggetlenség elérésére, elsősorban hazai, megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra építve. Szükség lenne ambiciózusabb és konkrétabban ütemezett energiahatékonysági célokra, különösen az épületállomány korszerűsítése terén. Látnunk kellene a fosszilis energiahordozók kivezetésének világosabb pályáját, de szükség lenne a kibocsátáscsökkentési célok részletesebb bontásráa, beleértve a metánkibocsátás kezelését is a CO2 mellett. Fontos lenne a civil szervezetek és független szakértők intézményesített bevonása a döntéshozatalba, amely erősítené a szakmai megalapozottságot és a társadalmi legitimációt. Továbbá hiányolom a szorosabb és explicitebb illeszkedést az uniós szabályozási környezethez, különösen az épületenergetikai és klímapolitikai előírásokhoz. Szükséges lenne egyértelműen kimondani, hogy a hosszú távú energiabiztonság alapja a hazai, tiszta és fenntartható forrásokra épülő rendszer.

Disclaimer: Jávor Benedek a Zöld Hangot kiadó Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumának tagja.

A Jávor Benedek, Litkai Gergely és Ámon Ada is értékelte a TISZA zöldprogramját bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik kerekasztal-beszélgetés körforgásos vízgazdálkodásról szólt, arról, hogy a közszolgáltatók hogyan próbálnak alkalmazkodni, felkészülni a klímaváltozás kihívásaihoz.

A beszélgetés résztvevői:

— Debreczeny László, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetési igazgatója

— Mórocz Gábor, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. hálózatüzemeltetési igazgatója

— Dezsényi Péter, a BKM Főkert főigazgatója

— Dr. Patziger Miklós, a BME Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék tanszékvezetője

— Tompos Balázs, a Budapest Közút Zrt. megfelelési tanácsadója

A beszélgetést Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal klíma és környezetügyi-főosztályvezetője moderálta.

A felvételt készítette és szerkesztette: Sarkadi Péter

Amiről többek között szó esik:

• Két EU-s kezdeményezésbe, a 100 klímasemleges városban, és a klímaalkalmazkodási küldetésben is részt vesz Budapest. Mi ezeknek a lényege?
  
  
• Napi kb. 500.000 m3 vizet szolgáltat a Fővárosi Vízművek Zrt. Budapesten és az agglomerációban. Milyen kihívásokkal néznek szembe?  Miért probléma az egyre többször rekordalacsony vízszint?
  
  
• A fővárosi csatornahálózat durván 6500 km. Hogyan kell felkészülni a kiszámíthatatlan esőkre, a dunai vízszint extrém változásaira, és a villámárvizekre.
  
  
• Jelenleg 10 liter/ fő/nap az európai vízfogyasztási átlag. Hol van a víztakarékosság határa, ami még jó a csatornahálózatnak?
  
  
• A 2011-es viziközmű törvény szerint a csapadékelvezető rendszer nem része a viziközműnek. Milyen változást hoz az új uniós szennyvíz irányelv, és ezt be tudjuk-e tartani?Ű
• Nyáron egyre inkább csak éjszaka lehet aszfaltozni a hőség miatt. Hogyan nem működik a körforgásos hulladék újrahasznosítás a közútkezelésben? 

• Krízisben a budapesti faállomány. A 110.000 fővárosi kezelésben levő fa 1/3-át ki kellene vágni a következő 10 évben, így a lombkorona borítottság fele eltűnik. Az enyhe telek miatt nő a kórokozók száma. A 10 cserélendő fából 4-et már nem tudnak az eredeti helyre visszaültetni a közmű védőtávolságok miatt.
• Ökológiai fordulat –ökológiai szemlélet kellene a zöldfelület gazdálkodásban.A mostani kormányrendelet helyett kellene egy zöldfelületi törvény.

A Zöld Hang podcast: Budapest körforgásos vízgazdálkodása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egyre több emberéletet fog követelni az extrém hőség, ha nem teszünk ellene

Magyarországon 2011 és 2023 között évente átlagosan 814 többlethalálozást  mértek a hőségriasztások idején. A forró nyarak nemcsak kényelmetlenebbé, hanem veszélyesebbé is teszik a városi életet: különösen a rosszul szigetelt lakásokban, idősotthonokban, kórházakban és árnyék nélküli utcákon. De vajon a klímaberendezés az egyetlen válasz, vagy a zöldebb, árnyékosabb és jobban tervezett városok is életeket menthetnének?, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet munkatársával beszéltünk a városi hőség okairól és a lehetséges megoldásokról.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Középtávú Időjárás-előrejelzési Központ (ECMWF) szerint 2025 is a három legmelegebb év egyikének számít a mérések kezdete óta a világon. Hazánkban 2025 a hetedik legmelegebb és a negyedik legszárazabb év volt  1901 óta – adta hírül idén januárban a Hungaromet, és a klímamodellek alapján a hőhullámos napok száma és intenzitása csak nőni fog –olvashatjuk a  Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Alkotmánybíróság számára készített állásfoglalásában(Páldy Anna fejezete).

Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet márciusban indult projektje keretében 10 évnyi adatot fog elemezni az egész Nyugat-Magyarországi régióra, így nemcsak 1-1 település, hanem egy egész régió számára egyértelmű lesz, hogy hol van szükség beavatkozásokra a nyári túlmelegedés csökkentése érdekében.

Minél zöldebb egy város, annál elviselhetőbb a hőség

 “Csak most kezdjük igazán felismerni, hogy a zöldfelületek – amelyek egyszerre sokféle fontos szerepet töltenek be – eddig nem kaptak elég figyelmet a települések tervezése során. Mindez különösen nyáron problémás, és a hősziget jelenséget súlyosbítja az emberi tevékenységek miatt erősödő üvegházhatás is” – tette hozzá Pej Zsófia.

“Egy településen belül sem mindenhol ugyanúgy alakul a hőmérséklet: egyes városrészek és közterek eltérően melegszenek fel attól függően, milyen a felszínük. Van, ami jobban elnyeli a napsugárzást, más inkább visszaveri, ezért különböző mértékben forrósodnak fel. Jól mutatja ezt, hogy a legmelegebb pontok (úgynevezett mikro-hőszigetek) feltérképezéséhez a műholdak által mért adatokból számolt, a növényzet állapotát jó közelítő indexet használnak. Ez az adat megmutatja, mennyire „egészséges” és dús a növényzet egy adott helyen. Vagyis egyértelmű kapcsolat van aközött, hogy egy terület mennyire melegszik fel, és mennyi élő, zöld növény található rajta.” – mondta el Pej Zsófia, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet szakembere.Illusztrációhoz lásd pl.: Zugló ZIFFA; Szeged Város-zöldítési Akcióterve, 53- oldal – hősziget ábra.

Fákkal a hőszigetek ellen

A városi zöldítés és a városi hőség kapcsolatát vizsgálta a Barcelonai Egészségtudományi Intézet három évvel ezelőtt –  írta a The Lancet orvosi szaklap. A kutatás szerint a fák számának növelésével csökkenthető a nyári hőhullámok közvetlen halálozási hatása. Európaszerte zöldítik és varázsolják természetközelibbé a belvárosokat. A hősziget hatás megfékezése is az egyik ok volt, amiért a Fővárosi Önkormányzat uniós  támogatással  11 kerület 20 helyszíne újul meg az Egészséges utcák programban az elkövetkező két évben. Zöldítés, árnyékolás, pihenősarkok épülnek a belvárosban, ahol egyelőre nyáron megrekken a hőség.

Akiket a leginkább veszélyeztet a hőség, nem kapnak védelmet

A korábban már idézett akadémiai állásfoglalás szerint Magyarországon 2011 és 2023 között a hőségriasztások idején évente átlagosan 814 ember halt meg, s ez a szám 2050-ig mintegy 150 százalékkal növekedhet. A gyerekeket, az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket veszélyezteti leginkább  az extrém hőség, így nem mindegy,  hogyan tudnak védekezni az idősotthonokban, kórházakban, vagy épp óvodákban. Az akadémia által szerkesztett dokumentumból kiderül, hogy az intézmények állapota több mint aggasztó : a szobák többségében nincs légkondicionáló, de még  ventilátor sem,  gyakran árnyékolási lehetőség sincs. A szociális intézmények egyharmadában, a gyermekintézmények közel felében még hőmérő sincs.

Az Energiaklub szerint általánosságban a nagy népességű városok belső városrészeiben, elsősorban a szigetelés nélküli panellakások déli (délnyugati, délkeleti) fekvésű, felső emeleti lakásai válnak leginkább élhetetlenné a nyári hőségben. Budapesten a városi hősziget a város pesti oldalán a legjelentősebb, lefedve a belvárost.

“Különösen sérülékenyek azok a lakások, ahol magas a besugárzás. A nagy üvegfelületek vagy a nem megfelelő fekvés miatt a nap akadálytalanul fűti fel a belső tereket. Megfelelő árnyékolás nélkül ilyenkor a lakás csapdaként működik. A lakás rossz hőszigetelése – a korszerűtlen nyílászárók, a szigeteletlen padlásfödém és a szigeteletlen falak – képtelenek megállítani a kinti forróság bejutását.” – magyarázza a szakember.

“A legsúlyosabb helyzet a sűrűn lakott belvárosi zónákban alakul ki. Ráadásul a mentőövnek szánt klímaberendezések egy ördögi kört indítanak el: a lakásból kivont hőt közvetlenül az utcára tolják, tovább fűtve a már amúgy is forró városi levegőt, miközben az áramfogyasztásukkal növelik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ami az egyénnek megoldás, az közösségi szinten csak ront a helyzeten.”

A szakemberek abban egyetértenek, hogyha nincs más esély árnyékolásra és a nap elleni védekezésre, akkor a légkondicionáló lehet az egyetlen megoldás. Egy felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a hőség miatti szenvedésre egyre többen tettek pontot légkondicionálókkal. 2022 és 2025 között összesen mintegy 1,4 millió hűtő-fűtő klímát, levegő–levegő hőszivattyút értékesítettek. A 2022-es népszámlálás során a lakások 27,6 százalékában volt légkondi.

A Magyar Tudományos Akadémia főbb közpolitikai javaslatai

• Nemzeti hőségterv kidolgozása.
• Interszektoriális együttműködés kialakítása, erősítése.
•  Humán erőforrás biztosítása központilag, regionális és lokális szinten.
•  Financiális eszközök biztosítása az intézményi és egyedi szintű alkalmazkodási lehetőségek megvalósításához.
• Az egészséghatás nyomon követése (évek óta rendszeresen értékelik a többlethalálozást. Szükséges javítani a valós idejű halálozási adatok elérését az elektronikus halottvizsgálati bizonyítványok valós idejű kitöltésével és továbbításával az Anyakönyvi Hivatalnak. 2023-as fejlesztés: a hőséghullámok alatti sürgősségi mentőhívások valós idejű értékelése).
• A hőségriasztások eredményességének értékelése.
•  Részletes jogszabály és végrehajtási rendelet a hőhullámokkal kapcsolatos feladatokról és azok végrehajtásának ellenőrzéséről.

Mit ígér a Tisza?

A Tisza programja deklarálja, hogy az országot veszélyeztető egyik válságtényező az éghajlatváltozás. A programban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás inkább keretjelleggel jelenik meg, és főként olyan témákhoz kapcsolódik, mint a vízmegtartás, vízgazdálkodás, aszály, elsivatagosodás, tájhasználat és a “klímareziliens”, azaz az éghajlatváltozással szemben ellenálló mezőgazdaság. Mindezek természetesen nagyon fontosak.

A lakosság hőterhelés elleni védelme áttételesen jelenik meg: a lakások energetikai felújításával kapcsolatos tervek („10 éven belül a hazai lakásállomány 25%-ánál jelentősen javítjuk az energiahatékonyságot”), ha megvalósulnak, sok otthon válik ellenállóbbá. Így két legyet üthetünk egy csapásra: mind a téli fűtési energiaigény csökkenthető a szigetelési programok és nyílászáró-cserék megvalósításával, mind a nyári túlmelegedés elleni védelem érdekében előre léphetünk. Az alacsony energiaárak tervezett további fenntartása, kiterjesztése azonban a piaci alapú energetikai felújítások ellen hat.

Emellett a települések számára szükség lenne a nemrég lezárult KEHOP-Plusz Zöld-kék infrastruktúra pályázati programhoz hasonló támogatásokra. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet szerint ugyanis a természetalapú megoldások biztosítják leghatékonyabb védelmet a hőség ellen: a párologtatás és az árnyékolás révén pont ott hűtik a környezetünket, ahol a legnagyobb szükségünk van rá a nyári hőhullámok idején. Az élő környezetért felelős szaktárca, és a hatósági, jogszabályi rendszer rendbetételének terve optimizmusra adhat okot.

A Egyre több emberéletet fog követelni az extrém hőség, ha nem teszünk ellene bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Számos nagyhírű informatikus már tényként kezeli, és most már lassan a közgazdászok is kezdenek felzárkózni. A mesterséges intelligencia igenis kiváltja az emberi munkaerő nagy részét – és egyáltalán nem vagyunk felkészülve arra, hogy ennek milyen következményei lesznek.

Mo Gawdat nem egy bolond futurista. A Google X korábbi üzleti igazgatója és a mesterséges intelligencia etikájának egyik fő szószólója, egy mérnök pontosságával válogatja meg a szavait. Tehát amikor – nyersen, mindenféle árnyalás nélkül – azt mondja, hogy a mesterséges intelligencia kiszorítja az emberi munkaerő túlnyomó hányadát, ez nem olcsó rémisztgetés, hanem végiggondolt következtetés – és óriási hiba lenne a szőnyeg alá söpörni. Gawdat nem egy olyan ember, aki kívülről bekiabál, hanem egyike azoknak, akik felépítették a mostani AI forradalom alapjait.

És mégis, a fejlett világ kormányainak politikai válasza csak egy kollektív vállrándítás, illetve optimistán hangzó szlogenek szajkózása, mint hogy „új-galléros munkahelyek” jönnek majd létre, és majd mindenkit átképeznek, és nem arról van szó, hogy az emberek hoppon maradnak, hanem hogy beköszönt az új „Ember-MI együttműködés” korszaka. A szép új világban megvalósuló „irányított átmenet” szókincse tehát már meg van – de a jogszabályok, a munkavállalói védelem, az újraelosztási mechanizmusok, amelyek ténylegesen túlélhetővé tennék ezt az átmenetet a dolgozó emberek számára, ezek szinte teljesen hiányoznak.

A penge erősségéről vitázunk, miközben a guillotine már zuhan lefelé.

Az az érv, hogy a technológiai robbanás mindig több munkahelyet teremt, mint amennyit elpusztít, az ipari kapitalizmus nagy vigasza. És ez többé-kevésbé igaz volt a gőzgépre, sőt még a mikrochipre is. A különbség – amelyet a közgazdászok egyre inkább elismernek a lábjegyzeteikben–, hogy ezek az átmenetek nemzedékeken át tartottak. A most következő, sőt már zajló álló átmenet azonban nagyságrendekkel gyorsabb és intenzívebb lesz.

Márpedig ahhoz képest, hogy az IMF szerint a globális munkahelyek 40 %-át(!) érintik a mesterséges intelligencia okozta zavarok, alig akad MI-specifikus munkavédelmi jogszabály.

Ilyen még nem volt!

Az automatizálás korábbi hullámai többnyire az izomerőt hozták. A szövőszékek felváltották a takácsokat; a traktorok a mezőgazdasági munkásokat; a futószalagok a kézműveseket. A politikai válasz – gyakran tökéletlen, erőszakos vagy lassú – leginkább a munkásmozgalom volt. Szakszervezetek, a nyolcórás munkanap, a kollektív tárgyalások, a jóléti állam. 

Ezek nem a felvilágosult tőke ajándékai voltak. Évtizedes szervezett küzdelem során harcolták ki olyan emberek, akik megértették, hogy a technológiai fejlődés előnyei komoly intézményi nyomás nélkül sohasem szoktak lefelé áramolni.

A nagy nyelvi modellek által folyamatosan tanuló mesterséges intelligencia azonban egészen más: az MI a kognitív kapacitásait használja. Akárcsak a szerződéseket felülvizsgáló jogi asszisztens, vagy a leleteket olvasó radiológus, vagy a bevételi jelentéseket összesítő pénzügyi elemző. De ide sorolhatjuk az ügyfélszolgálatisokat, a junior programozókat, a szövegírókat, grafikusokat, sőt a középvezetők jelentős részét, akinek fő feladata, hogy információ-összegzés után hozzanak szabályszerű döntéseket. Ez a középosztály diplomás munkája – pont az a munka, amely ötven éven át előremeneteli célként szolgált azoknak a munkásoknak, akik „átképezték” magukat, hogy kiszabaduljanak a gyárakból.

Amikor Gawdat azt mondja, hogy baj lesz, strukturális állítást tesz – azt mondja ki, hogy az ezen szerepkörökben lévő munkavállalók helyzete gyorsabban fog erodálódni, mint ahogy azt bármely átmeneti program kezelni tudná. És nemcsak tudná, hanem akarná! A tőke ugyanis mindig is a munkaerő költségeinek csökkentésére törekszik. A mesterséges intelligencia nem pusztán csökkenti a munkaerőköltségeket, hanem hosszabb távon gyakorlatilag felszámolja azokat!

Egy olyan modell, amely a nap 24 órájában dolgozik, soha nem kér egészségbiztosítást, nem igényel nyugdíjat, és folyamatosan fejlődik, nem versenyez egy emberi munkavállalóval: teljesen más kategóriába tartozik.

Amit a jog még nem ért

Jelen formájában a munkajog egy olyan alapvető feltételezésre épül, ami annyira triviális, hogy ki sem szokták mondani: a termeléshez emberi munkavállalókra van szükség, és ez a kényszer létrehoz egy olyan nyomást, ami felhasználható a tisztességes munkafeltételek kikényszerítésére. A szakszervezetek sztrájkolnak; a gyárak leállnak… stb. Ám ez a kényszer most csendben elpárolog. Egy MI-rendszer nem sztrájkol. Nem szervezkedik. Nem követeli sem az elismerést, sem a méltányosságot.

Vagyis jelenleg egy olyan jogrendszerünk van, amely még nem tette fel azt a kérdést, mit is jelent a „foglalkoztatás” ebben az új korban, amikor a legproduktívabb „munkás” egy szerveren futó MImodell. Ebből egyenesen következik, hogy ez a jogrend már teljesen elavult!

Az Európai Unió 2024-ben hatályba lépett MI-törvénye az eddigi legambiciózusabb kísérlet arra, hogy szabályozzuk a mesterséges intelligenciát. Ám munkaügyi szempontból elsősorban a fogyasztókat próbálja megvédeni, illetve a tágabb értelemben vett alapvető jogokat fenyegető kockázatok igyekszik kezelni. A munkavállalókra vonatkozó rendelkezései értelmesek ugyan, ám a közelgő események léptékéhez képest mindez egy porszem a sivatagban.

Az USA-ban, a Biden-kormányzat kiadott ugyan egy végrehajtási rendeletet a mesterséges intelligenciáról, ám ez is csak a várható problémák aprócska szeletét érintette, ráadásul a Trump azonnal vissza is vonta, mondván, hogy korlátozza a Szilícium-völgy versenyképességét. (Ez ugye az varázsszó, melyet – főleg a Kínával való versengés jegyében – arra használnak, hogy levegyenek minden létező szabályozási kísérletet a napirendről.)

Milyen lenne egy komoly politikai válasz?

Az az érv, hogy „nem tudhatjuk, milyen munkahelyek jönnek majd létre”, pusztán a tétlenség apológiája. Valóban nem tudjuk, de ez irreleváns a közvetlen politikai cselekvés szempontjából, amelynek nem a hosszú távról, hanem az átmenetről kell/kellene szólnia – és főként arról, hogy ki fizeti meg a turbulens változás árat.

A történelem világos: aktív újraelosztás nélkül a technológiai átmenet költségeit túlnyomórészt a munkavállalók viselik, míg a nyereség a tőkéseknél halmozódik fel.

Megtehető intézkedések most:

A következő keretrendszer nem utópisztikus. Ez a minimum, amely összhangban van egy olyan társadalommal, amely komolyan veszi saját kimondott értékeit.

Automatizálási adózás

Első lépésként szükség van egy az MI bevezetéséből származó termelékenység és profitnövekedés megadóztatására. Ez lenne egy olyan „átmeneti alap” fedezete, amely lehetővé tenné a változások méltányos menedzselését.

Csökkentett munkaidő

Ha a mesterséges intelligencia növeli a termelékenységet, a többlet nemcsak profiot kell, hogy jelentsen, hanem egy időt kell, hogy felszabadítson az emberek számára. A 32 órás munkahét innentől kezdve nem felvilágosult engedmény, hanem egy teljesen racionális és arányos új munkateher elosztás. 

A kollektív tárgyalási törvények reformja

Ezen hatalmas és mindenre kiterjedő átalakulások közepette elengedhetetlen, hogy ne ad-hoc alkudozások során dőljön el a munkavállalók sorsa, hanem lehessenek/legyenek iparágszintű tárgyalásoka a mesterséges intelligencia bevezetésének feltételeiről – nemcsak a bérekről, hanem az automatizálás üteméről és körülményeiről stb. is.

Algoritmikus átláthatósági jogok

A munkavállalóknak jogukban áll tudni, hogy a mesterséges intelligencia mikor hoz döntéseket, vagy ad át információkat a foglalkoztatásukat, teljesítményüket vagy javadalmazásukat érintő döntésekhez.

Emberi felülvizsgálathoz való jog

Semmilyen komoly következménnyel bíró foglalkoztatási döntés – felvétel, elbocsátás, fegyelmi eljárás, előléptetés – nem lehet végleges érdemi emberi felügyelet és a fellebbezés lehetőség nélkül.

Univerzális alapjövedelem

Az alapjövedelem nyilán nem a munkajogok, vagy pláne a munka helyettesítőjeként kell, hogy megjelenjen. De egy olyan világban, ahol felbomlanak azok a munkavállalói alapvetések, amelyek az évszázadokon át a megélhetés pillérei adták, rendkívül fontos, hogy megjelenjen egy olyan alapjövedelem, amely a várható tömeges elbocsájtások, állandó átképzések, és a munka világát érő újabb és újabb turbulenciák közepette valamilyen biztonságot, kiszámíthatóságot, „létalapot” teremt.

A leglényegibb politikai kérdés, amit senki sem akar feltenni

A sok problémás téma mellett, tegyük fel azt a potenciálisan derűlátó kérdést: létezik-e egy olyan jövő, amelyben a mesterséges intelligencia mint felszabadító erő jelenik meg. Olyan új helyzet hozva létre, amelyben például a „robotolás” megszüntetése felszabadítja az embereket a kreativitás, a gondoskodás, a kapcsolatépítés vagy az értelem számára. Ez még az olyan szkeptikus tudósok, mint Gawdat szerint sem lehetetlen felvetés.

Csakhogy ez olyan jövő, amely aligha valósulhat meg annak – az alapvetően politikai kérdésnek – az újragondolása nélkül, hogy ki birtokolja az MI-t, és ki a haszonélvezője a gépi intelligencia termelékenységi növekedésének. …

És nagyon nem mindegy, hogy a válasz az, hogy néhány tech. óriásvállalat részvényese, vagy a társadalom egésze…

Tanuljunk a történelemből. A munkásmozgalom nem arra a feltételezésre épült, hogy az iparosítás, mint olyan, az rossz. Sokkal inkább arra az etikai normára, hogy az iparosítás előnyeit nem lehet privatizálni, pláne nem úgy, hogy közben a terheit/költségeit áthárítjuk a társadalomra. Most is ez az alapkérdés. A munkásmozgalom hagyományos törekvései – amelyeket a szervezkedés, a politika nyomásgyakorlás és a törvények alakítása révén fejez ki – ugyanúgy érvényesek, sőt aktuálisabbak, mint valaha, hiszen a most leépítésre kerülő „munkások” a társadalom teljes spektrumából kerülnek ki –a gyárakban, gyártásban dolgozó munkásoktól kezdve, a szolgáltató ipari dolgozókon át, egészen az orvosokig, ügyvédekig, tanárokig. Alig lesz kivétel.

Hogy lesz-e ilyen tömeges leépítés, ez már nem kérdés. Gawdat és mások arra is figyelmeztetnek, hogy ez nem 10 év múlva lesz, hanem 1-2 éven belül – és ha figyelmesen körbenézünk, láthatjuk, hogy ez a folyamat már a szemünk előtt zajlik.

Tanulságos, hogy bár a mostani változások üteme és léptéke precedens nélküli, ha a lényegi elvi kérdés nem új.  A történelem járt már itt korábban.

„Mert az igazi kérdés nem az, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatja-e a munkát. A kérdés az, hogy lesz-e olyan gazdasági és jogi felelősségvállalás, amely lehetővé teszi, hogy megvédjük azokat az embereket, akiknek a munkája és helyzete megváltozik?!”

A fenti javaslatok egyike sem abból a feltételezésből indul ki, hogy a mesterséges intelligencia eredendően rosszindulatú, vagy hogy a technológiai fejlődést azonnal meg kellene állítani. De azt ki kell mondanunk, hogy egy ténylegesen demokratikus és igazságos társadalom előfeltétele az, hogy a technológiai haladás előnyeit senkinek sem sajátíthatja ki: azokat szét kell teríteni, meg kell osztani!

A MI május elseje üzenete a negyedik ipari forradalom idején? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.