Legfrissebb

A Tisza holtágai évszázadokon át a táj legértékesebb vízi élőhelyei közé tartoztak, napjainkban azonban több helyen a visszahúzódó víz, az algásodás és a kiszáradó medrek jelzik, hogy az aszály már nem átmeneti jelenség. A Körtvélyesi-holtágról készült legfrissebb drónfelvételek is azt mutatják: a folyamat látványosan felgyorsult. Milyen következményekkel jár mindez a vizes élőhelyekre, a védett fajokra és az emberi használatra nézve? Ezekről is kérdeztük Lukács Balázs Andrást, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének igazgatóját.

Holtágak. Megannyi csendes vízi paradicsom évszázados fűzfák rejtekében. Nyugalomra vágyó családok, ember méretű harcsákról álmodozó horgászok és kisportolt testű kajakosok otthona. Az utóbbi években aggasztó méreteket öltő aszály áldozatai a folyóinkról lefűződött tavak is. A napokban Bodrogi Attila amatőr meteorológus ismét drónvideót készített az egyik Dél-Alföldön elnyúló Tisza-holtágról. A helyi horgászok körében roppant népszerű Körtvélyesi-holtág medre hosszú szakaszon kiszáradt, erről már a korábbi években is bemutatott elszomorító képeket a hódmezővásárhelyi természetbarát. Lukács Balázs András ökológussal arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a holtágak kiszáradása milyen hatással van az ökoszisztémákra.

Évek óta aszály sújtja az Alföldet, a tavakat és a folyókat Magyarországon. Hogyan jelentkezik ez a vízi ökoszisztémákban? Mit érzékelünk ebből?

Az elmúlt években egyre intenzívebb, tartós aszályt tapasztaltunk. Ennek egyik leglátványosabb következménye, hogy a hazai kisvízfolyások jelentős része időszakosan vagy tartósan kiszárad. Míg korábban ez ritka jelenség volt, ma a kisvízfolyások közel egyharmadát érinti.

A kisebb vízfolyások különösen sérülékenyek, mert vízgyűjtőjük teljes egészében Magyarországon található, így közvetlenül függenek a hazai csapadékviszonyoktól. A tavaknál is hasonló folyamatok zajlanak. A nagy tavak vízszintcsökkenése rendszeresen megjelenik a hírekben, de a kisebb holtágak és holtmedrek helyzete sokszor még súlyosabb.

A folyók egyre ritkábban lépnek ki a medrükből, ezért nem töltik fel és nem öblítik át a hullámtéri holtágakat. A mentett oldali holtmedrek elveszítették azt a talajvízi utánpótlást is, amely korábban fenntartotta őket. Számos helyen teljes kiszáradás, máshol jelentős vízszintcsökkenés figyelhető meg.

A csökkenő vízmennyiség miatt a vízben oldott tápanyagok és esetleg ott található szennyezőanyagok koncentrációja nő. A vizek „betöményednek”, ami kedvez az algavirágzásoknak. Míg korábban ezek jellemzően nyár végén jelentkeztek, ma már gyakran július elején tömegesen megjelennek. Ennek következménye a rossz vízminőség, a kellemetlen szag, az oxigénhiány és végül a halpusztulás. Az aszály ráadásul nem önmagában jelent problémát, hanem felerősíti a többi terhelés – például a tápanyagterhelés, a szennyezések vagy az élőhely-átalakítások – hatását. Sok víztest így olyan állapotba kerül, amely természetvédelmi és rekreációs szempontból sem kedvező.

Mely fajokat érintik leginkább az alacsony vízszint? Mit jelent az, ha egy holtág medrében már szárazföldi növényzet jelenik meg?

Az élővilág mindig követi a környezeti változásokat. Ahol tartósan eltűnik a víz, onnan fokozatosan visszaszorulnak a vízi és mocsári növények, helyüket pedig szárazságtűrő fajok veszik át.

A természetes növényzeti zónák ilyenkor fokozatosan beljebb húzódnak a meder irányába. Ha a folyamat hosszú ideig fennmarad, egy korábbi víztest helyén erdők jelenhetnek meg. A Felső-Tiszán már számos olyan holtmeder található, amely húsz év alatt annyira kiszáradt, hogy erdő települt a helyére.

A természet alkalmazkodik, de ennek ellenére egyre kevesebb vizes élőhely marad a tájban. Ez csökkenti az élőhelyek közötti kapcsolatokat és a fajok visszatelepülési lehetőségeit. A vízi szervezetek, növények, rovarok és más élőlények ugyan képesek terjedni, de ehhez megfelelő sűrűségben elhelyezkedő élőhelyekre van szükség.

Ahogy a vizes élőhelyek eltűnnek, nő a konfliktus a különböző használati igények között is. Úgy gondolom, egyre kevesebb helyen kellene egyszerre biztosítani a természetvédelem, a horgászat, a rekreáció és más vízhasználatok feltételeit. Ennek már társadalmi következményei is vannak. Az utóbbi években több helyen találkoztam olyan horgászokkal, akik új horgászvizeket kerestek, mert a korábban használt holtágak vízminősége leromlott, vagy egyszerűen alkalmatlanná váltak a horgászatra.

Vannak-e veszélyben lévő fajok?

Gyakorlatilag minden vizes élőhelyhez kötődő védett faj érintett. A probléma alapja az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása. Ahogy csökken a vizes élőhelyek kiterjedése, úgy szorulnak vissza az ott élő növény- és állatfajok is.

Jó példa erre a lápi póc, de valójában számos más faj helyzete is romlik. Nagyon érezhető a vízinövények eltűnése a tájból, de látványosan csökken a kétéltűek, főleg a békák mennyisége is. Botanikusként elsősorban azt látom, hogy eltűnnek azok a növénytársulások, amelyek magát az élőhelyet létrehozzák. Ha eltűnnek a vízinövények, megszűnnek a búvóhelyek, az ívóhelyek és a szaporodási lehetőségek is. Különösen aggasztó a jó ökológiai állapotot jelző növényfajok és rovarok visszaszorulása. A békaszőlők, a tündérrózsák és számos mocsári növény egyre ritkábbá válik. Egyre nehezebb olyan víztestet találni, ahol egyszerre jelen van a változatos növény- és állatvilág. Ebben nagy szerepet játszik a túlzott mértékű, átgondolatlan haltelepítés is. A nagy mennyiségben telepített ponty és amur jelentősen átalakítja a vízi növényzetet, ami az egész ökoszisztéma egyensúlyára kihat.

Milyen szerepe van ebben a horgászatnak?

A probléma nem maga a horgászat, hanem az intenzív halasítás és a túlhasználat. Sok helyen nincs megfelelő kontroll afölött, hogy mekkora halállományt telepítenek egy adott vízbe, illetve az adott víztest eltartóképessége mit tenne lehetővé. A túlzott ponty- és amurtelepítés károsítja a vízinövényzetet. Emellett jelentős terhelést okoz a nagy mennyiségű etetőanyag is, amely a vízben marad, lebomlik, és tovább növeli a tápanyagterhelést, illetve az elveszített horgászfelszerelések mennyisége is óriási. A becslések szerint ez utóbbi mintegy 1800-2900 tonna / év mennyiséget jelent, többségében műanyag szeméttel, de van benne ólom és egyéb fémhulladék is. .

Aszályos időszakban ezek a hatások összeadódnak. A csökkenő víztérfogatban egyre nagyobb koncentrációban jelennek meg a tápanyagok, ami kedvez az algásodásnak és a vízminőség romlásának. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a vizes élőhelyek regenerációs képessége kiváló. Ha megfelelő mennyiségű vizet kapnak, és csökken a terhelésük, az élővilág viszonylag gyorsan képes helyreállni.

Lehet-e ma környezeti hatásvizsgálat nélkül olyan mértékű haltelepítést végezni, amely jelentősen befolyásolja az élővilágot és a vízminőséget? Milyen jogszabályok szabályozzák a halasítást, és van-e hatósági kontroll arra, hogy egy adott víztest mekkora halállományt képes fenntarthatóan eltartani?

Védett területeken a természetvédelmi jogszabályok, Natura 2000 területeken pedig az uniós előírások is érvényesek. Emellett minden jelentősebb felszíni vízre vonatkozik az Európai Unió Víz Keretirányelve. Ennek egyik alapelve, hogy minden víztest esetében el kell érni vagy fenn kell tartani a jó ökológiai állapotot. Ez azt jelenti, hogy a víz mennyisége, minősége és élővilága egyaránt megfelelő legyen. A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy sok esetben nem ebbe az irányba haladnak a folyamatok. A haltelepítések során pl. ilyen hatásértékelést egyáltalán nem végeznek. Annak ellenére, hogy elvileg kötelező lenne, nincs mindenhol dokumentálva mikor mennyi és milyen összetételű halakat helyeztek adott víztestbe. Az erre vonatkozó adatbázisok nagyon hiányosak, mert jórészt önbevalláson alapulnak. A jogszabályok önmagukban nem elegendők: azok következetes alkalmazására és ellenőrzésére is szükség lenne.

Az aszályos évek minden bizonnyal velünk maradnak. Hogyan lehet alkalmazkodni az aszályhoz és a vízszintcsökkenéshez?

A legfontosabb feladat a vízvisszatartás. A folyók közelében található holtágak és egykori folyómedrek természetes tározóként működhetnek, hiszen ezek a mélyfekvésű területek alkalmasak arra, hogy a csapadékos időszakokban érkező vizet helyben tartsuk. Nem új területeket kell keresni: ezek a táji adottságok ma is léteznek, jól ismertek és feltérképezettek. A kihívás inkább az, hogy a vízgazdálkodási, természetvédelmi és mezőgazdasági szempontokat összehangoljuk. A probléma nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség csökkenése, hanem annak egyre szélsőségesebb eloszlása. Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik le, amelyet meg kellene őrizni a szárazabb időszakokra.

A megoldás tehát az, hogy visszaengedjük a vizet a tájba.

Igen, de ezt mindig vízgyűjtő szinten kell megtervezni. Nem elegendő egy-egy helyi beavatkozás – összehangolt, táji léptékű vízgazdálkodásra van szükség. A tervezés során minden érintett szempontot figyelembe kell venni: a mezőgazdaságot, a településeket, a rekreációt és a természetvédelmet is. A biodiverzitásnak helyet kell biztosítani.

A természet nemcsak védelemre szorul, hanem szolgáltatásokat is nyújt. A vizes élőhelyek jelentős szerepet játszanak a víz természetes tisztításában, a tápanyagok megkötésében és a vízminőség fenntartásában. Az Európai Unió Víz Keretirányelve is ezt a szemléletet képviseli. Az elmúlt évtizedekben történt előrelépés, de sokszor hiányzott a hosszú távú, vízgyűjtő szintű tervezés. A valódi változáshoz következetes szakmai munka, megfelelő jogszabályi háttér és politikai elkötelezettség is szükséges. Ha sikerül a vizet a tájban tartani, és a természet számára biztosítani a szükséges teret, akkor az ökoszisztémák állapota mellett a társadalom vízbiztonsága is javulhat.

forrás: Facebook / Dél-Alföld meteorológia / Bodrogi Attila

A Eltűnő vizeink: védett fajok tucatjai kerülhetnek veszélybe a Tisza mentén bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit lát egy ökológus, amikor egy vadvirágos réten barangol? A legtöbb ember számára a kutatás és a művészet két külön világ, de Gallé-Szpisjak Nikolett munkájában szorosan összekapcsolódnak: ugyanaz az ihlet vezeti, amikor fajokat határoz mikroszkóp alatt, mint amikor papírra veti a természet apró részleteit. A kutató grafikáin azok a parányi szépségek kerülnek reflektorfénybe, amelyek fölött a legtöbben észrevétlenül elsiklunk. A természet alig észrevehető szereplőiről, az alkotás folyamatáról és a szépség mögött rejlő funkciókról beszélgettünk Nikivel.

Gallé-Szpisjak Nikolett nem mindennapi kutató, hiszen nemcsak nagyító alatt vizsgálja a természet apró csodáit, de meg is mutatja azokat a művészetszerető közönségnek. Számára a funkción túl mást is jelent egy szőrszálakkal tagolt pókláb, egy aranybarna kintin páncél vagy egy különleges alakú csáprágó. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ökológiai szakértője meseszép grafikákat készít rovarokról, pókokról, csigákról és pillangókról, no meg persze a vadvirágos rétek színpompás növényeiről. Árvalányhajon apró csigát hintáztat a kunsági szél, fecskefarkú lepke terepszínű hernyója kapaszkodik egy kacskaringós száron, Keleti hunyor bókol szemérmesen. Nikit mindez magával ragadja a terepen töltött mindennapok során, és amikor órákat töltött a mikroszkóp fölött, pihenésképpen hófehér akvarellpapírt, filctollat és színes ceruzát ragad, hogy másoknak is megmutassa a természet szépségét.

Gallé-Szpisjak Nikolett mesélt a Zöld Hangnak a természeti csodákról, az alkotás öröméről és egy igazán különös darázs szaporodásáról.

Kutyatejszender

Színek és formák tekintetében is roppant változatosak az alkotások. Mi alapján választja ki a témákat?

Munkám során sok időt töltök kint a természetben és a kertünkben is próbáltunk egy természeteshez hasonló vadvirágos rétet kialakítani. Így nagyon sok apró jelentnek lehetek szemtanúja. Kis vadvirágok, rovarok bogarak, ahogy élik az életüket. Nem könnyű választanom a lehetőségek közül. Elsősorban a kompozíció az, ami megragad. Egy növény gyűrött leveleinek érdekes formája, egy élénk színű virág a zöld rengetegben, vagy ahogy egy poloskalárva kiül egy fűszálra.

Ha növény a fő téma, akkor könnyű dolgom van, egyrészt könnyű rátalálni, másrészt egyhelyben marad. Egyébként a tökéletlenség az, ami igazán vonzó tud lenni számomra. Egy elszakadt levél, egy félig kibomlott virág vagy sérült szirom. Amitől igazinak tűnik a növény. Ha egy ízeltlábú is van a képen, akkor nehezebb. Előfordul az is, hogy a kép egyensúlyban tartása miatt a végső rajzon a kis állat nem pont oda kerül, ahol eredetileg volt.

Szarvasbangó

A grafikáinak a célja a gyönyörködtetés, vagy valami más vezeti a kezét a papír felett?

A természet, mint a művészet tárgya, objektuma számomra a legáltalánosabb és leggyakrabban megcélzott téma. Temérdek alkotás születik csodás tájakról, vadakról, növényekről. Ám én inkább azokhoz az apró élőlényekhez, részletekhez vonzódom, amik mellett minden nap elsétálunk és többnyire észre sem vesszük őket, apró méretük miatt. Az ízeltlábúak érdekes testfelépítése, az apró szőrök egy virág csészelevelén, vagy egy szirom élénk színű erezete. Ezeket az apró szépségeket szeretném kiemelni. Nem célom, hogy bárkinek is megmutassam a munkáimat, így nem is hittem, hogy bárkit is érdekelhet. Csupán papírra vetettem azt, ahogy a természetnek ezt az apró világát látom.

Fecskefarkú lepke

Hogyan születik egy-egy alkotás?

Amikor terepmunka során látok egy ilyen apró kompozíciót, az időhiány miatt fotót készítek róla, minél többet, több szögből, és amikor otthon újra előveszem, eldöntöm, melyik részletet szeretném kiemelni.

Ha otthon vagyok és több időm van, akkor csak kiülök a kertbe a vadvirágok közé, és ott rajzolok meg mindent. Számomra ez a legélvezetesebb. Ebben az esetben mindent nagyon alaposan meg tudok figyelni. Egy halvány vázlattal kezdődik a munka, ekkor tényleg csak az arányok és formák vannak meg, hogy lássam, miként foglal majd teret a papíron. Rendszerint kicsit izgulok, amikor a tűfilcet a kezembe veszem, hiszen ott már nincs visszaút: ha egy vonalat meghúztam, akkor ott is marad. Ha a kontúrokkal elkészültem, a többi vonalnál a kezem már automatikusan mozog. Kifejezetten relaxáló élmény ez számomra, szinte lehetetlen abbahagyni.

Keleti hunyor

Az szemmel látható, hogy realisztikus alkotásokat készít. Mi a nehézsége egy részletgazdag grafika elkészítésének?

Pókokkal foglalkozom. Faji szinten határozom őket mikroszkóp segítségével. Két faj között a különbség néha csak egy szőrszál vagy egy mikroszkóppal is alig látható kis kitines struktúra. Emiatt számomra az a legnehezebb, hogy kicsit elengedjem magam. Mert bár a növények határozóbélyegei legtöbb esetben szabad szemmel is jól láthatók, közöttük is vannak fajok, amikhez nagyító vagy mikroszkóp szükséges. Van, hogy elszabadul a bennem rejlő taxonómus, és legszívesebben mikroszkóp mellett rajzolnám és boncolnám azt a növényt, hogy biztosan minden levél és szőrszál jó helyre kerüljön. Pláne, ha egy ízeltlábú is szerepel a képen – ilyenkor ez az érzés még erősebb. Ennek a kísértésnek kell ellenállnom, mert nem szeretnék átcsúszni és tanulmányt készíteni, csupán a látásmódomat megörökíteni.

Persze a tanulmányrajzoknak is megvan a helye. Fajleíráshoz készítettem ilyen típusú rajzokat is, kicsit más technikával, ahol alapvető fontosságú a mikroszkóp és a század milliméteres pontosság.

Ammophila

Tücsök és bogár, csiga, darázs, hernyó és ezerszínű vadvirágok sorakoznak a képeken. Melyik a legizgalmasabb kép az Ön számára? Mi adja ennek a különlegességét?

Nehéz egyet kiválasztani, hiszen az ízeltlábúak és növények világa rendkívül diverz. Amikor elkészítek egy rajzot, alaposan próbálom megfigyelni a részleteket, amelyek mindig lenyűgöznek, emiatt mindig az aktuális kép a legújabb kedvenc. Talán a legizgalmasabb mégis az az Ammophila darázsról készült rajz. Egyszer sikerült megfigyelnem, ahogy egy megbénított hernyót vonszol a nehéz, homokos, fűcsomókkal tarkított terepen. A rovar a foglyul ejtett lényt az általa kapart kis talajüregbe húzta. A további történéseket már nem láttam, de a faj ismeretében minden bizonnyal petéket rakott a hernyó testére, ami a később kikelő kis darazsak első tápláléka lett. Hátborzongató belegondolni, hogy ebben a „láthatatlan világban”, ami mellett csak úgy elsétálunk nap mint nap, olyan drámai eseményeknek lehetnénk szemtanúi, melyek messze meghaladják az oroszlánok és zebrák közötti feszült viszonyt.

Árvalányhaj és kórócsiga

A másik kép, ami közel áll a szívemhez viszonylag egyszerű, tényleg csak néhány vonal. Egy árvalányhajon egy kis kórócsiga. A terepmunkáink jelentős részét a Kiskunságban végezzük. Több mint tíz éve minden évben volt ott valamilyen kisebb-nagyobb projektünk. Az árvalányhaj az ottani természetes flóra része. Néhol egészen nagy tömegben látni ahogy ezüstösen csillog és hullámzik a napfényben. Valóban olyan, mintha tenger lenne. Egy másik élőlény, ami ugyancsak nagy tömegben előfordul, az a kórócsiga, ami a felforrósodott talajról felmenekül a növények szárára. Olykor akár tucatnyian is vannak egy-egy kis növényen. Ez a kép egyfajta emlékeztető a szívemnek oly kedves tájra. Ránézek és érzem a homok melegét, a napsütést, és a Kiskunságnak azt a jellegzetes száraz fű és a borókák kölcsönözte aromás illatát.

Mit ad Önnek az alkotás? Mit érez, amikor megfesti a természet szépségeit?

Megnyugvást, békét és örömöt érzek. Amikor rajzolok, csak arra figyelek. Nem kell gondolkodni, csak figyelek és a kezem húzza a vonalat. Amikor a színes részt kell kiválasztanom, magát a színeket kezdem próbálgatni, hogy milyen eszközzel, vagy eszközökkel, hogyan keverjem, mi lehetne a megfelelő árnyalat. Filctollal, színes ceruzával, esetleg akvarellel kísérletezem. Menet közben is lenyűgöznek a formák, az apró struktúrák, és az, hogy a megjelenésnek, kinézetnek a célja elsősorban nem is a szépség, hanem a funkció. Minden kis élőlényt szépnek látok.

Az érzékeny grafikák egy tudományos műben is szolgálhatnának illusztrációnak. Gondolt már arra, hogy egy saját kötetben megmutassa őket az erre fogékony természetbarátoknak?

Nem terveztem, hogy kötet lesz belőle, főleg mert nagyon szerteágazóak a rajzok témái. Persze csábító a gondolat, de nem tudnék egy csoportot kiválasztani, és onnantól csak poloskákat vagy kizárólag lepkéket rajzolni. Ezek a rajzok engem tükröznek, így látom a világot.

Grafika: Gallé-Szpisjak Nikolett

A Amikor az ökológus rajzolni kezd – interjú Gallé-Szpisjak Nikolettel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Nagyon jó, hogy van élő környezet minisztériuma, de az a kérdés, hogy a halott gazdaság minisztériuma erősebb lesz-e? Teszi fel a kérdést Balogh Péter vízőrző, vízmegtartó, akivel Szilágyi László beszélgetett.

2026 május 29-31 között rendezték meg a zöld szervezetek 35. országos találkozójukat. Ennek egyik plenáris kerekasztal beszélgetése a helyi közösségek vízmegtartási kezdeményezéseiről szólt. 

Sürgős és gyökeres szemléletváltásra van szükség a magyarországi vízkezelésben. A jövő kulcsa egy határokon átívelő, ökoszisztéma-alapú, természetes folyamatokhoz igazodó megközelítés, amely a víz, a biodiverzitás és az (élet)közösségek védelmét egységben kezeli. Mindebben kiemelkedő szerepe van az alulról jövő, helyi tudásra építő vízőrző kezdeményezéseknek, amelyek közösségi részvétellel segítik a víz megtartását és a táj regenerációját. De kik is azok a VízŐrzők? Hogyan bontottak zászlót és hol tartanak ma? És legfőképp – hogyan segítheti a Zöld Civil Együttműködés a VízŐrző Mozgalmat?

A beszélgetés egyik résztvevőjével Balogh Péter gazdálkodó geográfussal, a Vízválasztó Mozgalom elnökével Szilágyi László beszélgetett.

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: VízŐrzők terepen – helyi közösségek a vízmegtartásért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az iráni háború következményei messze túlmutatnak a Közel-Keleten: a konfliktus egyszerre mélyíti a vízválságot, növeli az élelmiszer- és energiaárakat, valamint fokozza az Európára nehezedő migrációs nyomást. A klímaváltozás és a geopolitikai konfliktusok ma már egymást erősítő rendszerszintű kockázatokká váltak, amelyek az energiabiztonságot, az emberek biztonságát és a társadalmi stabilitást is közvetlenül érintik. Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője szerint Európa számára ezek a kihívások többé nem kezelhetők különálló válságokként.

Szerző: Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

2026 tavaszára a Közel-Kelet geopolitikai feszültségei ismét olyan szintre emelkedtek, amely túlmutat a hagyományos katonai és diplomáciai kereteken. Az Irán, Izrael és az Egyesült Államok közötti konfliktus ma már nem csupán regionális biztonsági kérdés, hanem a globális energiaellátást, a klímaváltozást és a humánbiztonságot is érintő rendszerszintű kihívás, mivel a háború nemcsak közvetlen pusztítást okoz, hanem fel is erősíti a már meglévő vízügyi, élelmiszerbiztonsági és migrációs kihívásokat.

A kérdés az, hogy hogyan hat mindez ránk, Európában?

Az iráni háború közvetlen következményei

Mind ez idáig több mint 4000 ember halt meg Iránban, Libanonban és a régió más részein, és több mint 4 millió ember kényszerült elhagyni otthonát. Az ENSZ jelentései szerint az amerikai és izraeli támadások súlyos károkat okoztak az helyi infrastruktúrában, beleértve az elektromos, víz- és energiarendszereket is. Sok helyen a helyi infrastruktúra teljesen megsemmisült, emiatt a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők közül a legtöbben nem fognak tudni visszatérni otthonaikba.

Emellett az Iránt ért támadások más országok infrastruktúráját is érintették, például más területek sótalanító üzemeit, ami hosszú távon szennyezheti a térség ivóvizét és a talajt is.

A fegyveres konfliktus globális jelentőségét az energiaellátás sérülékenysége is mutatja. A Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság és az olajlétesítmények elleni támadások azonnal hatással voltak a világpiaci árakra. A háború emellett az élelmiszer-biztonságot is érinti: a műtrágyaszállítások akadozása és a növekvő üzemanyagárak közvetlenül emelik az élelmiszerárakat.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika térségének (ezt összefoglalóan, az angol nevek rövidítéseiből MENA régiónak is nevezik) erős importfüggősége miatt az élelmiszerárak gyors emelkedése további társadalmi instabilitást okozhat.

Vízstressz formájában sújt le a klímaváltozás Közel-Kelet és Észak-Afrika országaira

Közel-Kelet és Észak-Afrika a világ egyik leggyorsabban melegedő térsége: a csökkenő csapadékmennyiség, az emelkedő hőmérséklet és a romló vízellátás már önmagukban is komoly társadalmi és gazdasági kihívásokat jelentenek.

Az IPCC hatodik értékelő jelentése (AR6, 2021–2023) szerint a térségben az átlaghőmérséklet az 1980 utáni időszakban évtizedenként körülbelül 0,4 °C-kal emelkedett, ami meghaladja a globális átlagot. A becslések alapján 2050-re a hőhullámok időtartama akár meg is duplázódhat, miközben több országban 10–30%-kal csökkenhet a csapadék mennyisége.

Mindez különösen súlyos következményekkel jár egy olyan régióban, ahol a vízbiztonság már jelenleg is kritikus kérdés. A klímaváltozás már önmagában is jelentős stresszfaktor: a világ 17 leginkább vízhiányos országa közül 12 Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében található, köztük Irán is. Sok országban az egy főre jutó használható vízkészlet már az 1000 m³/év alatti, nemzetközileg is „vízstressznek” tekintett szintre csökkent.

A klímaváltozás nem egyszerűen környezeti probléma, hanem „fenyegetéssokszorozóként” (azaz nem új problémákat hoz létre, hanem felerősíti a meglévőket), a politikai és társadalmi stabilitást alakító tényezőként kell kezelni.

A térség sérülékenységét tovább növeli, hogy minden nehézség ellenére erős a demográfiai nyomás a népesség gyors növekedése miatt, ezzel egyidejűleg az energiaigény is rohamosan nő.

A vízhiány és az erőforrásokhoz való hozzáférés emiatt egyre gyakrabban válik politikai konfliktusok forrásává, noha ezek valójában olyan közös kihívások, amelyek regionális együttműködést igényelnének. A Közel-Keleten a víz így egyszerre lehet konfliktusforrás és potenciális békeeszköz is.

A klímaválság és a háború egymást erősítve mélyíti a humanitárius válságot

Ebben a már eleve sérülékeny környezetben az iráni konfliktus tovább mélyíti a meglévő válságokat. A háború nem csupán önálló biztonsági fenyegetésként jelenik meg, hanem úgyszintén „fenyegetéssokszorozóként” működik: felerősíti a vízhiányt, az aszályt, az élelmiszer-ellátási bizonytalanságot és a társadalmi instabilitást, miközben új, összetett kockázatokat is teremt.

Erre jó példa Jemen és Szíria helyzete, ahol a klímaváltozás és a fegyveres konfliktus hatásai egyszerre sújtják a társadalmat.

Jemen a világ egyik legvízhiányosabb országa, ahol a vízkészletek kimerülése és a háború miatt megrongálódott infrastruktúra humanitárius válságot idézett elő. A szélsőséges időjárási események – például a 2024-es heves esőzések és áradások – tovább rontották a helyzetet: gátak szakadtak át, települések kerültek víz alá, és újabb tömegek kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Szíriában a több mint egy évtizede tartó háború során a vízügyi infrastruktúra jelentős része megsemmisült. Az aszályok és a csökkenő vízkészletek miatt a lakosság nagy része nem jut biztonságos ivóvízhez, ami súlyos egészségügyi válságot idéz elő. A vízhiány és a szennyezett víz terjedése járványokhoz – például kolerához – vezet, miközben a humanitárius helyzet folyamatosan romlik.

A szélsőséges időjárás és az erőforráshiány így nemcsak társadalmi feszültségeket generál, hanem tovább mélyíti a régió instabilitását is. A víz- és élelmiszer-biztonság kérdései is nagyban összefonódnak. Az iráni mezőgazdaság a vízkészletek ~90%-át használja fel, miközben az ország felszín alatti vízkészleteinek több mint 60%-a túlhasznált. Az elmúlt 30 évben több mint 30%-kal csökkent a belső víztározók kapacitása (tavak, víztározók kiszáradása).

Mindezt a háború több csatornán keresztül súlyosbítja, hiszen az infrastruktúra károsodása miatt a víztisztító és öntözőrendszerek sérülhetnek és meg is semmisülhetnek, valamint a szankciók és bizonytalanság miatt csökken a vízgazdálkodási fejlesztések volumene, a beruházások elmaradnak.

Európai dimenzió: migrációs nyomás

A Közel-Keleten és Észak-Afrikában zajló konfliktusok és a klímaváltozás összekapcsolódása nem csupán regionális probléma, hanem közvetlen európai biztonsági és gazdasági kihívás is. Európa számára különösen két strukturális következmény válik meghatározóvá: az energiabiztonság megrendülése és a fokozódó migrációs nyomás.

A térségben több tízmillió ember kényszerült lakóhelye elhagyására, miközben az éghajlati stressz – vízhiány, élelmiszer-ellátási bizonytalanság, extrém hőhullámok – tovább rontja az életfeltételeket. Az iráni háború egy olyan térségben tört ki, amely eleve a humanitárius katasztrófa szélén táncolt.

Bár a migráció jelenleg elsősorban belső vagy regionális jellegű, a konfliktusok elhúzódása és a klímaalkalmazkodó-képesség gyengülése hosszabb távon Európa irányába is fokozhatja a migrációs nyomást. Különösen fontos tranzitország lehet Libanon, Irak és Törökország, amelyek kapacitásai már jelenleg is korlátozottak.

A migrációs hullámok nem csupán humanitárius kérdést jelentenek, hanem társadalmi és politikai kihívást elé is állítják Európát:

• növelik a befogadó országok infrastruktúrájára nehezedő nyomást,
• fokozhatják a társadalmi polarizációt és politikai radikalizációt,
• valamint erősíthetik az Európán belüli biztonságpolitikai és identitáspolitikai feszültségeket.

Az adatok azt mutatják, hogy beavatkozás nélkül a következő évtizedekben:

• nő az erőforrás-konfliktusok száma,
• erősödik a migrációs nyomás,
• és mélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Mindez, valamint a társadalmi kohézió meggyengülése pedig újabb konfliktusok melegágya lehet mind a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, mind Európában.

Újra az európai napirend élén az energiabiztonság kérdése

A Közel-Kelet továbbra is a globális energiaellátás egyik kulcsrégiója, ezért a térségben zajló fegyveres konfliktusok közvetlenül érintik Európa energiaellátását és gazdasági stabilitását.

Az olaj- és gázinfrastruktúra sérülékenysége, a tengeri szállítási útvonalak veszélyeztetettsége, valamint a politikai instabilitás egyaránt növelik az energiaárak volatilitását és az ellátási bizonytalanságot. Az iráni konfliktus okozta szállítási zavarok miatt az energiaárak megugrottak, az ellátási bizonytalanság pedig újra rámutatott az kontinensünk importfüggőségből fakadó sérülékenységekre.

Az államok rövid távú válságkezelési logikája gyakran a fosszilis energiahordozókhoz való visszanyúlást eredményezi. Ez ugyan átmenetileg stabilizálhatja az energiaellátást, hosszú távon azonban lassítja az energiaátmenetet, és erősíti a „carbon lock-in” jelenséget: a válságkezelés a meglévő fosszilis rendszereket konzerválja, miközben növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ne felejtsük el, hogy a klímaváltozás következtében ráadásul Európában is növekszik az energiaigény – különösen a nyári hőhullámok miatt emelkedő hűtési szükségletek következtében.

Így egy kettős nyomás alakul ki:

• a külső geopolitikai folyamatok és a fegyveres konfliktusok bizonytalanná teszik az energiaimportot,
• miközben a klímaváltozás belső keresletnövekedést generál.

Ez a strukturális paradoxon az európai energiarendszereket is sérülékenyebbé teszi, különösen egy olyan időszakban, amikor a kontinens egyszerre kívánja fenntartani az ellátásbiztonságot és teljesíteni dekarbonizációs céljait.

A tudomány fordulatot sürget, a politika válságot kezel

Válsághelyzetben Brüsszelben elsősorban az azonnali enyhítésre koncentrálnak: az árak stabilizálására, a háztartások védelmére és az ipari termelés fenntartására. A tagállamok eltérő intézkedésekkel reagálnak: támogatási csomagokkal, árszabályozással vagy alternatív energiaforrások keresésével próbálják mérsékelni a válság hatásait. Ezek a lépések ugyan rövid távon enyhíthetik a társadalmi és gazdasági nyomást, azonban nem kezelik az európai energiarendszer strukturális sérülékenységeit.

A tudományos tanácsadók diagnózisa ezzel szemben hosszabb távú, és lényegében változatlan: az importfüggőség csökkentése és a hazai kapacitások bővítése nélkül az európai energiarendszer továbbra is sérülékeny marad. A szakértői elemzések következetesen a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az okos hálózatfejlesztés felgyorsítását sürgetik.

Bár a tudományos bizonyítékok és szakpolitikai ajánlások egyre szélesebb körben hozzáférhetők, válsághelyzetben továbbra is csak korlátozott mértékben formálják a politikai döntéshozatalt. A szakértői javaslatok ugyanis folyamatosan versenyben vannak a választói nyomással, az állandó ipari érdekekkel és lobbival, valamint a nemzeti prioritásokkal.

Bár a tudományos tanácsadás az elmúlt évtizedben formálisabbá vált, politikai befolyása továbbra is korlátozott. Ez jól mutatja az európai energiapolitika alapdilemmáját: a rövid távú válságkezelés gyakran felülírja a hosszú távú szerkezeti átalakítást. Pedig a víz-, energia- és élelmiszerhiány, valamint a társadalmi instabilitás már olyan összetett biztonsági kihívás, amely tartós, tudományosan megalapozott szakpolitikai válaszokat igényel.

Elérkezett a rendszerszintű kockázatok kora

A jelenlegi konfliktus rávilágít arra, hogy a 21. századi biztonsági kihívások egyre inkább összefonódnak. A klímaváltozás nem háttértényező, hanem a geopolitikai folyamatokat alakító strukturális stresszfaktor. A háború, a környezeti válság és az energiafüggőség egymást erősítő folyamatokká váltak.

A migrációs folyamatokon keresztül válik igazán láthatóvá, hogy a közel-keleti konfliktus milyen közvetlen módon érinti Európát. A humanitárius nyomás mellett az energiabiztonság és az ellátási láncok sérülékenysége is egyre hangsúlyosabbá válik. A háborús helyzet ráadásul még a mezőgazdasági termelés visszaeséséhez is vezet, globális élelmiszerbiztonsági problémákat magával hozva.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének vezető közgazdásza, Máximo Torero szerint „a gazdálkodók kettős költségsokkal szembesülnek: egyrészt drágultak a műtrágyák, másrészt nőnek az üzemanyagköltségek, ami az egész mezőgazdasági értékláncot érinti, beleértve az öntözést és a szállítást is. Sok termelő valószínűleg csökkenti a műtrágya használatát, vagy áttér kevésbé inputigényes növények termesztésére.” Ha a termeléshez szükséges alapanyagok drágulnak, a gazdák visszafogják a termelést, ami az egész élelmiszer-ellátásra hatással van.

Az ellátási láncok zavarai miatt az importált élelmiszerek ára pedig folyamatosan nő, ami Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében különösen kritikus, mivel a gabonaimport aránya sok országban 50–90% között van. A háború miatt sérülő szállítási útvonalak és az energiaárak emelkedése tovább növelik az élelmiszerek árát, ami a társadalmi egyenlőtlenségek mélyüléséhez vezet.

A vízbiztonság kérdése még ennél is kritikusabb. A térségben több nagy folyó – például a Tigris és az Eufrátesz – vízhozama már most is csökken. A konfliktusok miatt elmaradó nemzetközi együttműködés és a vízügyi infrastruktúra károsodása hosszú távon visszafordíthatatlan károkat okozhat.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika példája tehát figyelmeztetés Európa számára is: a rövid távú válságkezelés önmagában nem elegendő. A valódi megoldás csak olyan integrált stratégiákon keresztül képzelhető el, amelyek egyszerre kezelik az energiabiztonság, a klímaváltozás és a humánbiztonság kérdéseit. A szakpolitikai válaszoknak ezért integrálniuk kell a tudományos közösség ajánlásait, miközben felhasználják biztonságpolitikai, fejlesztéspolitikai és klímapolitikai eszközöket is.

Ha a nemzetközi közösség nem képes integrált módon kezelni a háború és a környezeti válság összefüggéseit, akkor a jelenlegi konfliktusok hosszú távú, rendszerszintű instabilitássá válhatnak.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Az iráni konfliktus egyszerre mélyíti a vízügyi, élelmiszerbiztonsági és migrációs válságot bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Gemenci erdők állapotát egyre súlyosabban érinti a klímaváltozás: a csökkenő csapadék, a ritkuló dunai áradások és a talajvízszint süllyedése miatt már a több mint százéves tölgyesek is pusztulásnak indultak. A helyzet kezeléséről, az alkalmazkodás lehetőségeiről és a jövő kihívásairól kérdeztük Fodermayer Vilmost, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettesét. A szakember szerint a legfontosabb feladat a víz visszatartása, miközben az erdőgazdálkodásnak is alkalmazkodnia kell a megváltozott környezeti feltételekhez. Beszélgettünk az erdők kiszáradásának okairól, az inváziós fajok terjedéséről, a folyamatos erdőborítás lehetőségeiről, valamint a fakitermelést övező természetvédelmi vitákról is.

A Gemenci erdők jövőjét veszélyeztető kiszáradási folyamatokról tanácskoztak erdészeti szakemberek az MTA Pécsi Területi Bizottságának pörbölyi kihelyezett ülésén. A résztvevők szerint az elmúlt évek aszályos időjárása, a dunai áradások ritkulása és a talajvízszint csökkenése egyre súlyosabb károkat okoz a több mint százéves keményfás ligeterdőkben.

A Gemenc Zrt. a Zöld Hang megkeresésére kiemelte, hogy állami erdőgazdaságként kezeli és védi a Gemenci erdőt, amelynek jelentős része az 1800-as évek végétől végzett tudatos erdőtelepítések eredményeként jött létre. Az erdészek munkájának köszönhetően a terület mára országosan és nemzetközileg is ismert természeti értékké vált. A társaság ártéri, dombvidéki és homoki erdőket is kezel, miközben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a természetkímélő erdőgazdálkodásra. A fakitermelést szigorú szabályok és természetvédelmi ellenőrzés mellett végzik, miközben az erdőterület összességében növekedett. Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettese válaszolt a kérdéseinkre.

Az utóbbi évtizedekben megszaporodtak hazánk területén az aszályos időszakok. A heteken – akár hónapokon – át tartó csapadékmentes időszakok megviselik az élővilágot. Milyen hatással van a klímaváltozás a gemenci erdők állapotára? Milyen jelei vannak ennek?

A Gemenci erdők éltető ereje a Duna és a folyó áradásai révén biztosított többlet vízhatás. Hullámtéri erdőkről beszélünk, amelyek többségét a XIX. század második felében végzett folyószabályozási munkákat követően erdészek ültettek a folyó és a védgátak közötti, illetve a védgátak ármentett oldalán fekvő területekre. Az átlagos, évi  500–600 mm csapadékviszonyok mellett itt nem állhatnának összefüggő erdőterületek, hiszen az erdészeti klímaosztályozás szerint erdőssztyepp klímáról beszélünk.

A Gemencre jellemző erdőkép, a buja vegetáció kialakulásában és fenntartásában a dunai elöntéseknek meghatározó szerepe van. Az utóbbi tizenöt évben megritkultak azok a közepes szintű, a bajai vízmércénél mért 450–600 cm-es vízállással jellemezhető, lassan levonuló árvizek, például az évezredek óta jellemző úgynevezett zöldárak, amelyek a területen szétterülve éltetik a növény- és állatvilágot. A 2010-ben, 2013-ban és 2024-ben rekordközeli vízállásokat eredményező árvizek gyorsan levonulnak és jelentős károkat okoznak. Az elöntések mellett a csökkenő éves csapadékmennyiség, így az évszázad aszályaként emlegetett 2022-es év, majd az ennél melegebb 2024-es év, illetve a mindegyiknél szárazabb 2025-ös év, továbbá a nyári forró, légköri szárazságot eredményező napok számának növekedése, valamint a folyó medrének bevágódása együttesen indította el az erdőállományok kiszáradását. A meder bevágódását az átvágások miatti nagyobb sodrás okozta medererózió eredményezte, amely helyenként 1,5–2 métert is elér, és a talajvízszint csökkenéséhez vezet.

Mely fafajokat érintik legérzékenyebben ezen pusztító hatások?

Most már azt kell mondanunk, hogy sajnos mindet, őshonosat és idegen származásút egyaránt. A korábbi füzes termőhelyek eltűntek, ezek a legmélyebb fekvésű, vízzel gazdagon ellátott területeken álló erdők voltak, és itt kezdődött először az erdők kiszáradása, de ma már a kocsányos tölgyeseink is száradnak. Ráadásul a legyengült fákon megjelennek a másodlagos kórokozók, amelyek tovább rontják a helyzetet. Ilyen például a kőrisek hervadásos hajtáspusztulását okozó, Ázsiából származó Hymenoscyphus fraxineus gombafaj, amely Nyugat-Európában a kőrisállományok drasztikus csökkenését idézte elő, és már hazánkban, így Gemencben is pusztít.

Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan lehetne megállítani a folyamatokat? Hogyan kellene vagy lehetne alkalmazkodni a Gemenc területén folytatott erdőgazdálkodásban?

Az első és legfontosabb feladat a víz visszatartásának megoldása. Az elmúlt évtizedekben különböző projektek keretében fenékküszöbök épültek, amelyek a holtágakban történő vízvisszatartást szolgálták. Ezeket a munkákat külső szervezetek mellett az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság és a Duna–Dráva Nemzeti Park koordinálta pályázati forrásokból. Kialakítottak hordalékcsapdákat is, például a Rezéti-Dunán, amelyek célja az áradásokkal érkező nagy mennyiségű hordalék lerakódásának csökkentése, ezáltal a holtágak feltöltődésének lassítása. Sajnos az építmények fenntartására és a lerakódott üledék eltávolítására már nem jut elegendő forrás, ezért idővel elveszítik eredeti funkciójukat.

Az erdőgazdálkodás területén a Gemenc Zrt. már korábban megkezdte a folyamatos erdőborítást biztosító módszerek kialakítását. Ez azonban nem könnyű feladat, mert az ártéri körülmények között korlátozott azoknak a fafajoknak a köre, amelyeket telepíteni lehet.

A hegy- és dombvidéki erdők kedvezőbb adottságokkal rendelkeznek, erdőklímában és erdőtalajokon állnak, valamint természetes módon képesek megújulni. A síkvidéki és különösen a hullámtéri erdők ezzel szemben szélsőséges, erdőssztyepp klímában találhatók, többségük fényigényes fafajokból áll, és a kedvezőtlen termőhelyi körülmények miatt csak korlátozottan képes önfelújításra. A jelenlegi hullámtéri környezethez ráadásul jobban alkalmazkodtak az idegenhonos fásszárú növények, amelyek tömeges természetes újulattal jelennek meg.

Melyek ezek az idegenhonos fajok?

A jelenlegi erdőállományokat elődeink mesterséges erdőtelepítésekkel vagy gyér záródású ligeterdők helyén végzett mesterséges erdőfelújításokkal hozták létre. Ezek egy részét idegenhonos fafajok, például nemesnyár, nemesfűz és fekete dió alkotják, más részük pedig őshonos fafajokból, elsősorban kocsányos tölgyből, magyar kőrisből és fehér nyárból áll. Közös tulajdonságuk, hogy fényigényesek, és a fehér nyár sarjain kívül természetes felújításuk csak szűk feltételek mellett lehetséges.

A kocsányos tölgy megújulását nehezíti az Észak-Amerikából származó tölgy csipkéspoloska, amely károsítja a magtermést, míg a lehullott makkból kikelt vagy ültetett csemetéket az Ázsiából származó tölgy lisztharmat pusztítja. A területre jellemző a sűrű lágyszárú és cserjeszint. Emellett a zöld juhar, az amerikai kőris, a gledicsia, a bálványfa és az akác gyorsan terjednek, és ahol elegendő fényhez jutnak, rövid idő alatt tömegesen jelennek meg.

A folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás sikerének fontos feltétele a nagyvadállomány megfelelő szabályozása is. Gemenc híres gímszarvas- és vaddisznóállományáról. A rendszerváltozás előtti időszakban a mai többszöröse élt itt a gímszarvasoknak, amelyek gyakorlatilag minden újulatot lerágtak. Ma kedvezőbb a helyzet, de az erdősítéseket továbbra is kerítésekkel kell védeni a vadkártól.

Az erdőfelújítás, a célirányos telepítések segíthetnek? Milyen módszerekkel dolgoznak a gemenci erdőkben?

A kedvezőtlen tapasztalatok miatt a tízéves erdőtervek alapján továbbra is lehetőség van tarvágást követő erdőfelújításra, akár őshonos fafajú állományok esetében is. Ebben a Duna–Dráva Nemzeti Park és az illetékes természetvédelmi hatóságok szakemberei is egyetértenek. A jogszabály ugyanis csak a természetes felújulásra képes állományokban tiltja a tarvágást.

Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben jelentős területeken kezdtük meg a folyamatos erdőborítást biztosító módszerek kísérleti alkalmazását. Erre leginkább a jobb vízellátottságú, több fafajból álló elegyes erdők alkalmasak. A fényviszonyok megfelelő alakításával ezek többkorú erdőkké fejleszthetők. Harminc év gyakorlati tapasztalata alapján ez a gazdálkodási forma a hullámtéri területek mintegy harmadán, az ármentett területek ötödén vezethető be eredményesen. Ezt szolgálja a tájra jellemző elegyfafajok, például a vénic szil, a mezei szil, a mezei juhar, a fekete nyár és a vadgyümölcsök telepítése. Az ármentett oldalon szóba jöhet a korai juhar, a hegyi juhar, illetve helyenként a gyertyán is.

A Gemenc Zrt. 1999 óta végzi a fekete nyár génmegőrzési programját. A fekete nyár a gemenci táj jellegzetes fafaja, bár nem alkot összefüggő állományokat. Ide tartozik a Pörbölyi Titán nevű rekordméretű példány is, amely jelenleg 12,1 méteres törzskerületével Magyarország legnagyobb fekete nyara. A program során idős fák hajtásairól szaporítóanyagot gyűjtöttek, amelyből Tolnaszigeten anyatelepet és génmegőrző gyűjteményt hoztak létre. Az így nevelt csemetéket később erdősítésekben használják fel, megőrizve a már elpusztult öreg gemenci fák génállományát.

Mi lesz a Gemenci erdők sorsa? Mi várható rövid, illetve hosszú távon?

Ha nem sikerül megoldani a hullámtéri vízvisszatartást, már rövid távon is súlyos következményekkel kell számolni, amit a kiszáradt és száradó idős erdők állapota már most is jelez.

Az erdészeknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez. El kell fogadni, hogy egyes száraz termőhelyeken a tölgy helyett más, természetesen jelen lévő fafajokra, például a mezei juharra kell alapozni az erdők megújítását. A jelenlegi erdőtörvény lehetőséget ad erre a váltásra, de ezzel együtt el kell fogadni azt is, hogy a korábbi zárt erdők helyett fokozatosan visszatérhet a 150 évvel ezelőtti ligetes erdőkép. Ugyanakkor nem szabad megengedni, hogy az özönnövények uralják a területet. Azokon a rezervátumokban és fatermelést nem szolgáló területeken, ahol már felhagytak a gazdálkodással, az inváziós fajok sok helyen jelentősen elszaporodtak.

Számos civil természetvédő és környezetvédő kritikával illeti a Gemenc területén zajló erdőgazdálkodást. Több esetben a fakitermelés módját illették kemény kritikával. Hogyan lehet megnyugtatni az erdők és az idős fák sorsáért aggódó természetbarátokat?

Az elmúlt hónapokban civil szervezetek és magánszemélyek részéről folyamatos kritikák érték az állami erdőgazdaságokat és különösen a Gemenc Zrt.-t a védett területeken végzett fakitermelések miatt. A társaság álláspontja szerint ezek a vélemények gyakran nem veszik figyelembe az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek tapasztalatait.

A tarvágást követő erdőfelújítás a jövőben is szükséges marad bizonyos területeken, mert mintegy 5000 hektárnyi állomány még mindig idegenhonos fafajokból áll. Ezek átalakítását az elmúlt harminc évben folyamatosan végeztük, és mintegy 1800 hektárral sikerült csökkenteni az idegenhonos állományok területét, helyükön őshonos fafajokból álló erdőket létrehozva.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vágásos gazdálkodás időszakában a száz évnél idősebb erdők területe 1993 óta 142 hektárról 1146 hektárra nőtt. A Gemenc Zrt. szerint a célok egyértelmű meghatározása esetén minden szakmai tudásukat a természetvédelmi és erdőgazdálkodási célok megvalósításának szolgálatába állítják. Az eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy erdészek és természetvédők közös munkával sokat tettek Gemenc megőrzéséért, és a jövőben is ez lehet a siker kulcsa.

A Amikor az ártér szomjazik: Gemenc harca a túlélésért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az elektromos autók állami támogatása valójában zöldre festett, igazságtalan jóléti transzfer. Vass Péter közgazdász véleménycikke.

Akár 4 millió forinttal is támogatta az állam új elektromos autók vásárlását a legutóbbi, vállalkozásoknak kiírt pályázaton. Korábban kiszivárgott hírek szerint elképzelhető, hogy magánszemélyek is hasonló támogatásra számíthatnak a közeljövőben. Első ránézésre haladó, klímavédelmi intézkedésnek tűnhet az állami nagyvonalúság, ám az a  valóságban alapjaiban elhibázott. Nemcsak azért, mert igazságtalan és rosszul célzott, hanem mert a támogatási logika teljesen vak a valódi környezettudatosságra. Egy kalap alá veszi azt, ha valaki egy füstölő dízelt cserél le, azzal, ha valaki a sétát vagy a tömegközlekedést adja fel egy autóért – miközben az e-autó nem a környezet megmentője, csupán a legrosszabb alternatívák egy fokkal kevésbé kártékony verziója. A jelenlegi konstrukció így nem klímavédelmi eszköz, hanem egy zöldre festett, igazságtalan jóléti transzfer.

Társadalmi igazságtalanság közpénzből

Bár úgy tűnhet, a rendszer nyitottabbá válik, ha magánszemélyek is hozzáférhetnek a támogatáshoz, a valóságban azonban az rendkívül szelektív és kirekesztő marad. Kizárólag azok férnek hozzá, akiknek eleve van több millió forintos tőkéjük egy új autó megvásárlásához. Aki használt autót venne, akinek nincs tőkéje, vagy aki a támogatás bevezetése előtt vásárolt környezettudatosan járművet, az teljesen kimarad. Ez a fajta szelekció nem társadalompolitika, hanem a közpénzek véletlenszerű, igazságtalan szétosztása egy szűk, tehetős réteg számára.

Az sem teszi igazságosabbá a rendszert, hogy a legutóbbi konstrukció köntöse szerint a vállalkozásokat célozta meg. A flottakezelői statisztikák alapján a céges személyautók túlnyomó többségénél a vállalatok teljes körűen engedélyezik a magánhasználatot. Olyan nyereséges szereplőket finanszírozunk közpénzből, amelyek a támogatás nélkül is működőképesek lennének, így az állam nem hatékonyságot növel, csupán indokolatlan jövedelem-újraelosztást hajt végre.

A zöld illúzió: Jobb a rossznál, de rosszabb a jónál

A támogatás mögötti környezetvédelmi indoklás ott bukik meg, hogy a rendszer képtelen különbséget tenni a valódi környezetvédelem, a környezet megóvása és a „kevésbé szennyezés” között. Lássuk tisztán: az elektromos autó nem védi a környezetet. Az e-autó egy gyártási, nyersanyag- és energiaintenzív ipari termék, amely legfeljebb a rendkívül szennyező, belső égésű alternatívákhoz képest jelent kisebb rosszat. A legnagyobb rendszerszintű hiba, hogy az állami támogatás teljesen vak arra, hogy az új e-autó mit vált ki a gyakorlatban. Ha valaki egy hatalmas, szennyező dízel pickupot cserél le elektromosra, az elmozdulás a kisebb rossz felé. Ha viszont valaki a támogatás hatására a lényegesen környezetbarátabb gyaloglás, kerékpározás vagy tömegközlekedés helyett ül át az e-autóba, akkor az intézkedés nettó környezeti károkozást finanszíroz közpénzből.

Mivel a rendszer nem tesz különbséget a két forgatókönyv között, a valódi környezetvédelem teljesen háttérbe szorul.

Tonnák és torz ösztönzők

A vakság a járművek méretére és tömegére is igaz. A szabályozás ugyanúgy- sőt, gyakran nagyobb összeggel – támogatja a kéttonnás, hatalmas akkumulátorral szerelt elektromos SUV-kat, mint a valóban takarékos, kis méretű városi járműveket. Egy kisebb, könnyű, benzines autó teljes életciklusra vetített környezeti hatása kedvezőbb lehet, mint egy 2,5 tonnás elektromos monstrumé. Ezt a monstrumot mégis „zöld” címkével látjuk el, milliókkal támogatjuk az adófizetők pénzéből, miközben ingyenes parkolást és kedvezményes töltést biztosítunk neki. Ez nem az alacsony erőforrás-felhasználást jutalmazza, hanem a luxusfogyasztást. A végeredmény nem kevesebb autó, hanem ugyanaz a fenntarthatatlan, túlméretezett közlekedési struktúra.

A teljes képhez tartozik: számos kutatás rámutat, hogy az e-autók a teljes életciklusukat (gyártás, akkumulátorok alapanyagai, ártalmatlanítás, gumiabroncs-kopás) tekintve komoly környezeti terheket hordoznak. Ráadásul az áramot sem réti pillangók szárnycsapásai termelik: a hálózat fosszilis részaránya közvetett kibocsátást jelent. Bár ezen részletek mélyebb elemzése nem a gazdaságpolitikai kritika fő iránya, a zöld nimbuszt mindenképpen kérdésessé teszi.

Hatékonyabb alternatívák: Hol lenne a pénz helye?

Ha valóban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a környezet megóvása a cél, ugyanebből a közpénzből nagyságrendekkel nagyobb hatékonyságot lehetne elérni más területeken. Az e-autók egyéni támogatása helyett a forrásokat a zéró kibocsátású, vagy eleve tömegeket mozgató alternatívákba kellene fektetni:

• A közösségi közlekedés infrastruktúrájának és járműparkjának radikális fejlesztésébe.
• A biztonságos kerékpáros infrastruktúra bővítésébe.
• Gyalogosbarát, élhető városi környezet kialakításába.

Ehhez képest az elektromos kerékpárokra szabott állami támogatás is félresikerült: a bonyolult, látszólag véletlenszerűen kiválasztott modellekre szabott adminisztráció mögött itt sem látszik a koncepció. Mitől környezetbarátabb egy e-bike a hagyományos, tisztán emberi erővel hajtott kerékpárnál? Sehogyan sem, ez a lépés is megmaradt a felelőtlen, átgondolatlan pénzosztás szintjén.

A megfelelő gazdaságpolitikai hozzáállás éppen ezért nem a „kevésbé szennyező” technológiák mesterséges dotációja lenne, hanem magának a szennyezésnek a büntetése. Erre szolgálna például a jövedéki adó, ám annak mértéke jelenleg a fosszilis üzemanyagok valós társadalmi, valamint környezeti költségeit sem fedezi. Egy ideális, piaci alapú, tiszta helyzetben az autós nem azért térne át e-bike-ra vagy tömegközlekedésre, mert az állam minden adózó zsebéből kipótolja a számláját, hanem azért, mert az üzemanyag valós árazása mellett ez lenne az egyetlen racionális döntése.

Az állam elmaradt példamutatása

A legnagyobb ellentmondás az állam saját szerepvállalásában gyökerezik. Miközben a magánszereplők luxusautó-vásárlásait szubvencionálja, az állami és önkormányzati tulajdonú járműflották elektrifikációja és korszerűsítése csigalassúsággal halad.

Pedig az elektromos hajtás valódi, lokális előnyei éppen a városi, rövid távú, folyamatosan megálló és elinduló üzemmódnál jelentkeznének: a menetrend szerinti autóbuszoknál, a hulladékszállítóknál, a postai és egyéb szolgálati járműveknél. Itt az állam nemcsak mérhetően és hatékonyan csökkenthetné a városi szmogot, de valódi példát is mutathatna a társadalomnak.

Összegzés

A fenti kritika lényege nem az, hogy az elektromos autó önmagában rossz technológia lenne. A probléma az, hogy a jelenlegi állami támogatási rendszer egy rosszul célzott, igazságtalan és környezetvédelmi szempontból átgondolatlan közpénz-pazarlás. Nem a fenntartható jövőt építi, hanem a jelenlegi, autóközpontú és pazarló struktúrát konzerválja zöldre festett köntösben.

A Zöldre festett milliárdok: Miért tévút az elektromos autók állami támogatása? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Most éppen törvénnyel kezelnék a vízhiányt, miközben a tónak a gyors gyógyuláshoz leginkább sok csapadékra, a tartós felépüléshez pedig térségi vízgazdálkodási reformra lenne szüksége. De hogyan került ilyen válságos helyzetbe, és van-e még remény az újjáéledésre?

Magyarország vízháztartása az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Az éghajlat melegebbé vált, a nyarak hosszabbak és forróbbak lettek, miközben a csapadék egyre szélsőségesebben oszlik el. Nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség csökkent drámaian mindenhol – inkább az a probléma, hogy a csapadék nagyobb része rövid idő alatt hullik le, majd gyorsan elfolyik, miközben a hosszan tartó száraz időszakokban a tavakból folyamatosan párolog a víz. Emiatt a sekély vizű tavaink – a Fertő-tó, a Velencei-tó, s bizonyos mértékig már a Balaton is – egyre nehezebben tudják megőrizni természetes vízegyensúlyukat. Korábban a Velencei-tó esetében teljesen megszokott jelenség volt a tavaszi magas vízállás, időnként még a tó körüli területek elöntése is; ahogyan az is a természetes éves ciklus része volt, hogy a vízszint nyár végére, kora őszre visszahúzódott. Az idei év azonban más: most, június elején 58 centit mutat a vízmérce Agárdnál az ilyenkor szokásos 140 centiméter körüli vízmagasság helyett, azaz 80 centiméternyi alacsonyabb a víz a kelleténél. Ami korábban a nyár végi időszakban is ritkán fordult elő, az most a szezonkezdetre bekövetkezett – 20 millió köbméternyi víz hiányzik a tóból.

Párolgó remények

A tavaink szempontjából különösen aggasztó, hogy a párolgás immár évről évre meghaladja azt a többletet, amit a csapadék és a vízgyűjtő területekről érkező utánpótlás biztosítani tud. A Velencei tó átlagos mélysége jóval kisebb a Balatonénál, ezért a felmelegedés és a párolgás hatása is gyorsabban jelentkezik. A tó vízutánpótlása korlátozott, és a vízgyűjtő területen lehulló csapadék mennyisége, valamint annak időbeli eloszlása döntően befolyásolja a vízszintet. Amikor több egymást követő száraz év jelentkezik – mint mostanában, amikor a 2022-es nagy aszály óta egyetlen kiugróan csapadékos év sem volt – a vízkészlet nem tud regenerálódni.

A Fertő-tó helyzete még különlegesebb. Ez egy rendkívül sekély, sztyepptó jellegű víztest, amely történelme során többször részben vagy szinte teljesen kiszáradt. A Fertő esetében a vízszint-ingadozás bizonyos mértékig természetes jelenség, de az utóbbi évek szélsőséges aszályai miatt a vízvisszahúzódás olyan mértéket ért el, amely már a természetes élőhelyeket, a nádast és a turizmust is érinti. A tó osztrák és magyar oldala egyaránt szenved a csökkenő vízszinttől.

A probléma mögött azonban nemcsak a klímaváltozás áll. Magyarországon a 19–20. században a vízgazdálkodás alapvetően arra épült, hogy a vizeket minél gyorsabban elvezessék: belvízlevezető rendszerek, lecsapolások és csatornák épültek. Ez mezőgazdasági és árvízvédelmi szempontból sok azonnali előnnyel járt, de hosszú távon azt eredményezte, hogy az ország az optimálisnál sokkal kevesebb vizet tart vissza a tájban – pedig ma már nem a vízelvezetés, hanem a vízvisszatartás lenne a kulcskérdés. A Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó problémái ugyanannak a nagyobb folyamatnak a különböző megnyilvánulásai: egy olyan ország vízháztartási kihívásaié, amely egyre gyakrabban szembesül az aszály és a vízhiány következményeivel.

Most üt vissza a kiszárítás

Maradva a Velencei-tó példájánál: a mai víztest valójában egy olyan vízrendszer maradványa, amely korábban jóval nagyobb területre terjedt ki. A tó szerves kapcsolatban állt a Sárréttel és a Sárvíz vízrendszerével, valamint a Csíkvarsai-réttel és a Császár-vízzel. Ezek a mocsarak, láprétek és időszakosan vízjárta területek nem csupán körülvették a tavat, hanem vízpufferként is működtek: csapadékos időszakban visszatartották a vizet, szárazabb időszakban pedig fokozatosan táplálták a tavat és környezetét. A 19–20. század vízrendezési munkái során azonban a közép-dunántúli táj alapvetően átalakult. A mocsarak jelentős részét lecsapolták, a Sárvíz szabályozásával megszűnt a korábbi vízkapcsolat, az egykori tómeder egy részét töltésekkel választották le, és ezen vezették át a vasútvonalat is. A cél akkor érthető és racionális volt: termőföldet kellett nyerni, árvizeket kellett megelőzni, közlekedési infrastruktúrát kellett építeni. Csakhogy ezzel együtt eltűntek azok a természetes vízvisszatartó rendszerek is, amelyek évszázadokon keresztül stabilizálták a tó vízháztartását.

Mára a Velencei-tó vízutánpótlásának döntő része a Császár-vízre és a közvetlen csapadékra támaszkodik. Csakhogy a Császár-víz vízhozama sokszor olyan alacsony, hogy a tó egyetlen nyári napon elpárologtatott vízmennyiségének is csak töredékét képes pótolni. Vagyis miközben a klímaváltozás miatt egyre több víz távozik a tóból, a természetes utánpótlási rendszernek ma már csak a torzója létezik.

Meglepődni legfeljebb azon lehet, hogy bőven vannak – főleg a döntéshozók soraiban – akiket mindez meglepett. A klímaváltozás iránya és várható hatásai az 1990-es évektől kezdve egyre világosabban kirajzolódtak, az ezredfordulóra pedig a tudományos előrejelzések már meglehetősen pontos képet adtak arról, milyen folyamatokkal kell számolni. Ehhez képest abban az időszakban, amikor az Európai Unióból érkező források és a kedvező gazdasági környezet elvileg lehetőséget teremtett volna a vízgazdálkodási és környezeti alkalmazkodás felgyorsítására, többnyire olyan beruházások valósultak meg, amelyek nemhogy mérsékelték volna a problémát, hanem tovább növelték a rendszerek sérülékenységét.

A Velencei-tó térségében 2010 és 2025 között nagyságrendileg 80 milliárd forintot költöttek különböző infrastrukturális és turisztikai fejlesztésekre – többek között a tópart egyes részeinek burkolására, a velencei kajak-kenu akadémiára, az agárdi vitorlásbázisra, valamint különböző kikötői fejlesztésekre. Ezek közös jellemzője, hogy inkább akadályozzák a meder és a tókörnyéki vízrendszer kapcsolatát, semmint segítenék azt, miközben a vízutánpótlás megoldására és a tó hosszú távú vízháztartási egyensúlyának helyreállítására egyetlen forintot sem fordított senki.

Nem csak a Velencei tó problémája

Hasonló mintázatok figyelhetők meg a Fertő-tó és a Balaton esetében is. A Fertőnél a mára részben elakadt kikötő- és turisztikai fejlesztések szintén egy olyan időszakban kezdődtek el, amikor a tó sérülékenysége és vízszint-ingadozása már ismert tény volt. A Balatonnál pedig a partközeli természetes élőhelyek, a berkek és vízjárta területek beépítése, illetve sok esetben szintén a parti vízbázisok és a tó között megvalósuló lakópark- és ingatlanfejlesztések járultak hozzá a táj természetes vízmegtartó képességének további gyengüléséhez.

A hosszú lamentálás után a rövid válasz arra a kérdésre, hogy mi lenne a megoldás: azonnali segítséget csak a sok eső tudna nyújtani. Kellene két-három csapadékosabb esztendő, hogy a Velencei tó (meg a többi) megint a régi szépségében csillogjon, de tartós gyógyulást az sem hozna, épp a fent említett okok miatt: ami a tavakkal történik, az mindig csak tünet, a vízpótlás – akár felülről érkezik, akár kívülről, mondjuk a Dunából – pedig csak tüneti kezelés. (A Duna csábítóan egyszerű lehetőségnek tűnik, de majdnem annyi buktatója van, mintha a csapadékra várnánk. A víz gravitációs úton nem érkezhet, mert Adony – ahol a legközelebb van a folyó – alacsonyabban van, mint a tómeder, Komárom meg nagyjából egy szintben, de sokkal messzebb, és van közben néhány hegy is. A már említett 20 millió köbméter átemelése 10 méteres szintkülönbség esetén nagyjából 780 millió liter dízel elfüstölésével és 2,1 millió tonna CO₂ légkörbe engedésével – 20 méteresnél meg a duplájával – járna minden egyes alkalommal, amikor vízpótlásra van szükség.)

A tartós vízszintemelés biztosítása nem egyetlen új csatorna vagy mesterséges vízpótlási megoldás kérdése, hanem annak a történetileg létező vízrendszernek a részleges helyreállításáé, amely korábban magát a tavat is stabilizálta. Amíg ez a szivacsszerű víztest-hálózat hiányzik vagy töredezett, addig a tó vízszintje szükségszerűen ingadozó marad, és minden külső beavatkozás csak átmeneti egyensúlyt tud létrehozni, nem pedig tartós stabilitást.

Azoknak, akik azt hiszik, hogy mindez őket nem érinti: a Velencei-tó ügye nem helyi probléma, hanem rendszerszintű figyelmeztetés. A vízszint ingadozása mögött nem átmeneti csapadékhiány áll, hanem a klíma megváltozása, és egy olyan tájszerkezet, amely még mindig egy korábbi éghajlati korszak feltételezéseire épül. Jelenleg azonban a csapadék egyre kiszámíthatatlanabb, a párolgás egyre gyorsabb, a tó vízháztartása egyre több külső sokknak van kitéve – miközben a természetes pufferzónák, amelyek korábban kiegyenlítették ezeket a kilengéseket, nagyrészt eltűntek.

A Velencei-tó valójában egy sérülékeny vízrendszer utolsó megmaradt látványos eleme, amelynek mindenkori állapota a teljes vízgyűjtő térség hogylétét tükrözi. Amíg nem a táj egészének vízmegtartó képességét tekintjük alapnak, addig minden beavatkozás csak annyit ér, mintha botoxszal próbálnánk meg kezelni egy száz éves arc ráncait.

A Velencei-tó törvény: botox a kiszáradó tájra bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A díjakat Erdődiné Visnyovszky Ágota és Sarkadi Péter vette át az idei Zöld Civil Országos Találkozón, május 30-án. Szilágyi László beszélgetett a két díjazottal.

A Zöld Civil Díjjal azokat ismerik el, akik hosszú távon, elkötelezetten és látható hatással dolgoztak a környezetvédelemért, és tevékenységükkel a Zöld Civil Együttműködés megerősödéséhez is hozzájárultak. 2023 óta évente legfeljebb két díjat osztanak ki.

A Zöld Civil Díjat a hazai környezetvédő közösség legfontosabb szakmai eseményén, a Zöld Civil Országos Találkozón (OT) szokás átadni, amelyet legutóbb 2026. május 28–31. között rendeztek meg Szentendrén.  A díjat a környezetvédelmi ügyekért és a civil együttműködésért leginkább kiemelkedő munkásságú személyek kaphatják meg, a két díjazott ezúttal Erdődiné Visnyovszky Ágota és Sarkadi Péter lett. (Sarkadi Péter sok egyéb mellett a Zöld Hang podcastjait is vágja, szerkeszti, vezeti – a szerk.)

A díjazottak méltatása:

Zöld Civil Díj – 2026  Erdődiné Visnyovszky Ágota, fiatalon a zöld ügyért

Ágota egyetemista kora óta, mára a kezei alatt nevelődő gyerkőcei mellett is kiemelten kezeli a zöld ügyeket és aktív önkéntesként rengeteget vállal a Zöld Civil Együttműködés lendületben tartásáért, ha kell szavazásra, ha kell részvételre bíztatva a közösség tagjait, szervezeteit. 

Tizenöt éves volt, amikor jelentkezett egy fáklyás békejel szervezésére. Ugyan nem ismert senkit és nem sokat tudott a rendezvényről, de az online regisztráción bevállalta, hogy további 50 résztvevőt fog beszervezni. Akkor bekattant neki valami, és ez azóta is tart: az aktivizmus számára a legjobb hobbi, gyakorlatilag életforma, melyet számos társadalmi témában gyakorol. Ágota éppúgy aktívan részt vett a Keleti pályaudvaron feltorlódott menekültek segítésében, mint éveken át a Pride szervezésében, vagy éppen a vegán életmódot népszerűsítő rendezvények szervezésében, ahogy a zöld civil együttműködés fejlesztésében is. 

Az élet értelmét a kapcsolódásokban látja; barátságok, közösségek, természet – ezért érdemes dolgozni és tenni. Minden lehetőség és építő dolog – tapasztalata szerint – a kapcsolódásokból jön.

A természet lenyűgöző komplexitása motiválta arra, hogy szakmájának a természetvédelmi mérnök képzést válassza, a töretlen optimista hite a társadalomban pedig a humánökológia mesterszak felé terelte tovább. Különösen hálás az Őt képző három egyetemnek, mert a holisztikus tananyag, a motiváló oktatók mellett fantasztikus barátokra tett szert. 

Ágota a Zöld Civil Együttműködésben már több mint 10 éve vesz részt aktívan, többször vállalt szerepet a Koordinációs Tanács tisztviselőjeként és két sikeres Zöld OT is nevéhez kötődik: 2017-ben Csillebércen, 2025-ben Salgótarjánban vállalt főszerepet a szervezésben. A Zöld Civil delegált választás lebonyolításában rendkívül tevékeny, a delegálás megújításán gondolkodó és fáradozó társunk évek óta, mely önkéntes munkák mellett sokszor megajándékoz bennünket rendkívül dekoratív Zöld Civil kreatív anyagokkal is.

A mozgalomban töltött korai évei a ZöMöK csapatához kötötték, ami után az elmúlt években a Zöld Zugban talált otthonra, és mára barátaival, társaival átvette a Ökoszolgálat Alapítvány vezetését, amivel talán sorsszerűen éppen egy idősek. Az Alapítvány már születése óta képviseli azt a szellemiséget, ami Őt annyira vonzza a zöld civil mozgalomban: emberek együtt, egymásért – tanulva és inspirálódva az ökológiai folyamatokból, törekedve a természeti környezetünk megóvására.

A díjjal köszönetet mondunk Ágotának azért a termékeny és innovatív munkáért, amivel fiatalon, fáradhatatlanul és kitartással tesz a Zöld Civil Együttműködésért!

Díjátadók és díjazottak: Gervai Miklós, Erdődiné Visnyovszky Ágota Sarkadi Péter, Lajtmann Csaba, Lugosi Bea és Lukács Attila fotó: Mizsei László

Zöld Civil Díj – 2026  Sarkadi Péter, a Zöld Civilek tudósítója

Sarkadi Péter neve mára összeforrt a hazai zöld újságírással, rádiózással. Minden bizonnyal kevés olyan tudósító van Magyarországon, aki olyan elkötelezetten és kitartóan dolgozott és dolgozik a természet- és környezetvédelmi ügyek kihangosításán, mint ő. 

Peti pályája különleges ívet rajzol. Egerben végzett földrajz–biológia szakon 1985-ben, majd Budapesten tanított 6 évig. A pedagógusi pálya után egy éles váltással az újságírói, riporteri hivatás felé fordult, ahol megtalálta önmagát, és ahol a kezdetektől a mindannyiunk számára oly fontos zöld ügyek szószólója lett.

1995-től a Magyar Televíziónál szerkesztő-riporterként dolgozott, később a Gordiusz – a Magyar Rádió tudományos ismeretterjesztő szerkesztőségének – belsős újságírója, szerkesztő- műsorvezetője lett. Készített környezetvédelmi témájú műsorokat a Kossuth Rádió Öko-műhelyében, riportokat a Duna TV Talpalatnyi Zöld című műsorában, útjára indította a Jazzy Rádió Millásreggeli zöld rovatát és éveken át heti rendszerességgel volt az ÓzonTV Egyenlítő „zöld hírháttér” című műsorának szakértő vendége. Megszervezte és elindította a RADIO9 webrábiót, amely néhány évig Ferencváros civil hangja volt. Több, mint 40 éve készít fotókat, 1993-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Újságíró Iskolájában végzett fotóriporter szakon.

Munkásságának talán egyik legfontosabb mérföldköve kétségtelenül a Greenfo, Magyarország egyik legrégebbi és legmeghatározóbb tematikus környezetvédelmi hírportáljának megalapítása volt. A Greenfot 2001 januárjában a Környezetvédelmi Újságírók Társasága indította útjára, melynek Peti is oszlopos tagja volt. Főszerkesztőként ma is arra törekszik, hogy következetesen és hitelesen számoljon be a környezet- és természetvédelem legfontosabb kérdéseiről, teret biztosítva civileknek, szakértőknek és helyi közösségeknek is.

Munkáját az elmúlt évtizedek során számos díjjal ismerték el. Elsőként vehette át rádiós kategóriában a környezetvédelmi újságíróknak meghirdetett “Zöld toll” díjat, a Greenfo főszerkesztőjeként az OzoneNetwork tévé által alapított Ozone Zöld-díjjal jutalmazták. A Greenfo portál Sasakawa környezetvédelmi díjazott lett, később digitális médiaalkalmazási elismeréseket, Hevesi Endre díjat, miniszteri elismerést is kapott. Ezek nem csupán szakmai sikereket jelentenek, hanem visszaigazolását annak az évtizedeken át végzett következetes munkának, amelyet Peti a környezetvédelem ügyéért végzett.

Most mi is szeretnénk neked köszönetet mondani a Zöld Civil Együttműködés nevében. Köszönjük, hogy már több mint 35 éve velünk vagy, mikrofon mögött, szerkesztőségben, klaviatúrával vagy éppen fényképezőgéppel a kezedben. Hogy “száguldó riporterként” fáradhatatlanul tudósítasz eseményről eseményre, témáról témára; beszámolsz, hangot adsz, közvetítesz és kiállsz a természet- és környezetvédelem ügye, a zöld civil közösség mellett. A munkád fontos része a zöld civil történetnek, számítunk rád a jövőben is! 

——–

Pádár Gergely videója a 2026-os Zöld Civil Díjak ünnepélyes átadásán a szentendrei városházán készült. https://youtu.be/4AMO7cZ5Aro

A Zöld Hang podcast: Interjú a Zöld Civil Díjjal kitüntetettekkel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Akkorát változott a GKI Fogyasztói Bizalom Indexe a választás óta, hogy a Holdról is látszik.

Az alábbi interaktív ábrán a GKI konjunktúra mutatóit mutatjuk 1996-tól napjainkig. A fogyasztók gazdasági elvárásait mérő mutató utoljára 2019 szeptemberében volt pozitív tartományban, most pedig megközelíti ezt. Tanulságos megnézni a foglalkoztatási és árindikátorok alakulását is, a vállalkozások óvatosabban tekintenek a közeljövőre, mint a fogyasztók.

Az indexek leírását el lehet olvasni az információ gombra kattintva.

A Magyarország számokban: Fogyasztói bizalom, gazdasági várakozások bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A zöldmozgalmak örökös nagy kérdése, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban – annak erősen túltolt szakaszában – felnőtt gyerekeket, fiatalokat környezeti és klímaügyekre fogékonnyá tenni, és egy fenntarthatóbb életforma felé terelgetni. Györgyi-Ambró Gergőt, a WWF Magyarország környezeti nevelőjét arra kértük, ossza meg velünk a tapasztalatait.

Györgyi-Ambró Gergő.
Fotó: Szekeres Laura Virág

Téged annak idején ki és hogyan tudott megnyerni a környezet- és a természetvédelem ügyének? Ha jól tudom, gyerekkorodban nem Magyarországon éltél?

Bár éltem külföldön is, a gyerekkorom nagy részét itthon töltöttem. Tájfutó voltam, emiatt rengeteg időt töltöttem a természetben hétvégéken és hétköznapokon is a Budapest környéki erdőkben. Nagyon szerettem azt a feltöltődés-érzést, amit a természet adott. A családommal is sokat kirándultunk, apukámmal pecáztunk – ezek mind erősítették bennem a természethez való kötődést. Annyira, hogy az egyetem után úgy döntöttem, a természettel való foglalkozás a hivatásom is lesz.

A tanulmányaid milyen szerepet játszottak ebben?

Eleinte keveset, bár mindig imádtam a földrajzot és a térképeket. Ez részben a tájfutáshoz is kapcsolódik: szeretem úgy felfedezni a helyeket, hogy van nálam térkép, és így eljutok olyan pontokra, ahová nem vezet turistaút. Mindig volt bennem kalandvágy. A mai napig falat és sziklát mászom, így is kapcsolódom a természethez. Ami a felsőoktatást illeti, nemzetközi tanulmányokat végeztem a Corvinuson, később pedig regionális fejlesztést tanultam. Dolgoztam is ezen a területen egy ideig, de egyre inkább húzott a szívem a természet felé. Végül nagyot váltottam, és külföldön lettem gyakornok természetvédelmi őr.

Ranger-ként dolgoztál az USÁ-ban. Nehéz volt kijutni?

Szerencsés voltam, mert a munkavállalási vízumokkal kevésbé kellett küzdenem, de ez a fajta munka kint is sokakat vonz. A nehézség inkább az, hogy hosszú távon hogyan lehet ebből karriert építeni. Szerintem Magyarországon is hasonló a helyzet. Sokan vágynak ilyen típusú munkára, de nem egyértelmű, hogyan lehet ezen a területen karriert építeni. Fontos, hogy az ember tudja, hová szeretne eljutni. Nekem is hosszú út volt, mire eljutottam a WWF-hez, ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ma az egyik legnagyobb hazai civil szervezetnél dolgozhatok.

Az előadásaidban gyakran hangsúlyozod a tájékozódás fontosságát. Ma, az AI világában honnan érdemes tájékozódnia egy fiatalnak?

Gyakran elvárunk bizonyos viselkedést az emberektől a természetben, de például egy Budapest közeli kirándulóhelyen természetesen nem mindenki tapasztalt természetjáró. Ezért fontos szerep jut azoknak a szervezeteknek és intézményeknek, amelyek kezelik ezeket a területeket, hogy tájékoztassák az embereket arról, miért fontos természeti szempontból az adott hely, és mit tehetünk azért, hogy megőrizzük az értékeit.
A gyerekek másképp fogadnak be információt, mint a felnőttek. Ezért szeretem azokat a terepi napokat, amikor kivisszük őket a természetbe. Amikor egy gyerek élményeken keresztül kapcsolódik a természethez, sokkal könnyebb lesz később tudást és szemléletet kapcsolni ezekhez. Sokkal inkább megérti, miért fontos az ösvényen maradni, vagy hogy jobb a virágot lefotózni, mint leszedni.

Az amerikai tapasztalataidból mit tudsz jó gyakorlatként kiemelni? Engem például meglepett, hogy az USA-ban a természetvédelmi őrök megszólítják a kirándulókat, és nem várják meg, hogy eszükbe jut-e kérdezni. Lehet, hogy ezt nálunk zaklatásnak vennék az emberek?

Hát igen, ezek kulturális különbségek, de azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy legyen dialógus, és hogy aki nyitott a beszélgetésre, az tudjon kitől kérdezni. Én például szeretem az ilyen párbeszédeket, mert sokat lehet tanulni azoktól, akik úgy ismerik az adott területet, mint a tenyerüket.

Nemrég jártam egy ausztriai vadasparkban, ahol erős törekvés látszott arra, hogy élményelemekkel tegyék vonzóbbá az állatok jelenlétét a családok számára. Ami nyilván elviszi a hangsúlyt, ugyanakkor behozza a tömeget. Mit gondolsz, ez eredményes módja annak, hogy a fiatal korosztályokkal megismertessük a természet értékeit?

Igen, ez egy klasszikus dilemma. Én amondó vagyok, hogy minél több ember tud kapcsolódni a természettel, annál könnyebb lesz közösen szembenézni a klímaválság és a csökkenő biodiverzitás miatti kihívásokkal. Fontos, hogy legyenek háborítatlan magterületek egy nemzeti parkban, ahol nem jelölünk ki túraútvonalakat, és adott esetben az erdőgazdálkodást is korlátozzuk. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan jó, ha kialakítunk olyan területeket, ahol lehet sok látogatót fogadni, és fontos üzeneteket közvetíteni. Mivel mi is részei vagyunk a természeti rendszereknek, szerintem irreális, hogy saját magunkat teljesen kizárjuk belőlük. Inkább az a kérdés, hogyan tudunk felelősen jelen lenni benne.

Fiatal önkéntesek szervezte Panda-túra 2023-ban (Fotó: Magócsi Márton)

A gyerekek mennyire érzik át, hogy létezik egy olyan természetes környezet, amelyben nem belépődíj fejében látunk állatokat, és amelynek mi maguk eredendően a részei vagyunk?

Ez nehéz kérdés, mert sok gyerek városi környezetben nő fel, elszakadva a természettől. Szerintem az segít, ha minél több időt töltenek kint az erdőben, vagy akár csak egy parkban. Ha pedig valaki hosszabb időt eltölt egy erdőben, gyorsan megtapasztalja, hogy más érzés, mint az állatkertben. Lehet, hogy csak legyek zümmögnek, meg szúnyogok kergetnek minket fél napon keresztül, és még egy őzikét sem látunk, de átjön az érzés, hogy valójában milyen egy magyar erdő. Az élővilág felfedezésében sokat segíthetnek az olyan hétköznapi dolgok, mint a kertészkedés – akár egy balkonládába ültetett növények nevelése is -, vagy egy esőkert kialakítása. Aztán meg lehet nézni ilyeneket egy városi parkban is, összehasonlítani, hogy ott esetleg kicsit vizenyősebb a talaj, sokfélébb a növényzet. Ezek a közvetlen tapasztalások alkalmasak arra, hogy jó érzéseket ébresszenek, és aztán ezt mi, környezeti nevelők, tudásanyaggal is körül tudjuk bástyázni. A sikerünk azon múlik, az mindennek az alapja, hogy legyenek az embereknek élményeik, emlékeik arról, hogy milyen kint lenni a szemerkélő esőben, matatni a földben két kézzel a ház körül. Ha vannak emlékeim, milyen az, amikor egy jégeső elkap futás közben az erdőben, vagy milyen a hangja az eleredő zápornak a leveleken, akkor ezeket az élményeket újra meg akarom élni, és motivált leszek tenni azért, hogy az erdők megmaradjanak a maguk természetességében

Vannak természetvédők, akik szerint az embert inkább távol kellene tartani a természettől, mert csak kárt tesz benne.

A tömegturizmus valóban komoly problémákat tud okozni. Vannak ikonikus helyek, ahol a túl sok látogató kifejezetten károsítja az élővilágot. De szerintem a megoldás nem az emberek kizárása, hanem a szemléletformálás. Jó, ha a helyszínen vannak helyi emberek, akik beszélgetnek a látogatókkal, elmondják, hogyan lehet felelősen jelen lenni a természetben. Mi is tartottunk például „Leave No Trace” programokat arról, hogyan lehet minimalizálni a természetre gyakorolt hatásunkat.

A 2025-ös PandaBanda csapat (fotó: WWF Magyarország)

A WWF-nél főleg gyerekcsoportokkal dolgozol. Mennyire nyitottak a gyerekek? Csillogó szemeket látsz, vagy okostelefonokba temetkező fejeket?

A PandaBanda-ReGeneráció városzöldítő ötleteit prezentálja Zuglóban (Fotó: Györgyi-Ambró Gergő)
Az Élet a betondzsungelben című fotópályázat képeivel dolgoznak a Pandák (Fotó: Györgyi-Ambró Gergő)

A környezeti nevelési munkánk mindig az aktuális projektekhez kapcsolódik. Tartottunk már terepi programokat, pedagógusképzéseket, készítettünk óravázlatokat és foglalkoztató füzeteket. Az utóbbi években inkább arra koncentráltunk, hogy olyan anyagokat készítsünk, amelyeket pedagógusok tudnak használni, így sokkal több gyerekhez eljuthatunk.

Ami az érdeklődést illeti, az nagyon változó. Mindig vannak, akiket nagyon érdekel, amit mutatunk, vannak, akik figyelnek, és vannak, akiket kevésbé köt le. Szerintem ez régen is így volt, az okostelefonok előtt is. Én nem szeretem rögtön elvenni a telefonokat. Bizonyos helyzetekben hasznosak is lehetnek: például madárhangok vagy növények azonosítására. Az iNaturalist például egy nagyon jó alkalmazás erre.

A gyerekeket az vonja be igazán, amiben aktívan részt vehetnek, és aminek a végén van egy kézzelfogható eredmény?

Leginkább az ifjúsági programokra jellemző, hogy kifejezetten a cselekvésre hegyezzük ki a programot, és az hosszabb távon működik, hiszen már az hónapok közös munkájának az eredménye, hogy sok ismeretlen gyerek bandává kovácsolódjon. PandaBanda ezeknek az önkéntes ifjúsági programjainknak a neve. Kétféle csapat van, az egyik a klasszikus PandaBanda, akik tavasztól őszig járnak velünk kitelepülésekre, rendezvényekre, illetve van a PandaBanda ReGeneráció, ez évente egyszer néhány hónapos képzési program motivált fiataloknak. A kisebbeket általában egy mesén keresztül szólítjuk meg, a nagyoknál fontosabb, hogy a több hónapos bevonási folyamatot valamilyen esemény koronázza meg a végén. Mondjuk egy flashmob vagy egy közösségi batyus ebéd a Bolygóban – ami egy zöld közösségi tér Budapesten. Volt úgy, hogy fotópályázatot hirdettek a srácok, és ahhoz kapcsolódóan csináltunk egy rendezvényt. A csapaton múlik, hogy hová szeretnék kifuttatni a projektjüket. Sokszor egyébként nem is a produktum a lényeg, hanem sokkal inkább a folyamat, és az, amilyen tapasztalatokkal, kudarcokkal, tudással gazdagodtak az alatt a néhány hónap alatt. Ez segíti a mi célunkat is: azt, hogy ők később önállóan is képesek legyenek zöld projekteket végigvinni, közösséggé válni, együtt dolgozni.

A PandaBanda erdei sétán vesz részt a Bakonyban (fotó: Patkó Dóra)

Szép törekvés a közösségépítés, és hogy a gyerekek jól érezzék magukat, miközben a természetben vannak, de mennyire része a gondolkodásotoknak, amikor egy-egy projekt stratégiai céljait felállítjátok, hogy ezek a gyerekek majd fenntarthatóbban éljenek, és az összefüggéseket átlássák?

Amikor legutóbb a képzéssorozatot ilyen témákkal indítottuk, rögtön kijött, hogy valamennyien átérzik ennek a súlyát, meg azt is, hogy helyzet van és cselekedni kell. Ugyanakkor a véleménykülönbségek gyorsan előjöttek abban, hogy ki mit gondol prioritásnak. Épp ez a szépsége és egyben a kihívása ennek az egésznek, hogy mi a csapatunkon belül hogyan jutunk közös nevezőre. Hiszen van, aki szerint legfontosabb volna a hulladékkezelés kérdéseit megoldani, más a biodiverzitásra tenné a hangsúlyt, és zöld folyosókat, oázisokat alakítana ki kétéltűeknek, beporzóknak. Az általában megkönnyíti a munkát, hogy a nagy cél, a vízió, ami előttünk lebeg, hasonló: olyan világban szeretnénk élni, ahol ember és természet harmonikus egységben létezik. Ehhez sokféle út vezet, csak valahol el kell kezdeni.

A klímaszorongás mennyire jelenik meg náluk?

Van, akinél erősen. Nálam is előfordul, hogy elkap a pesszimizmus egy-egy hír vagy adat láttán. Nekem sokat segít, hogy minden nap azért dolgozom, hogy valamilyen változás történjen. A kutatások is azt mutatják, hogy a cselekvés segít a klímaszorongás kezelésében. És még inkább segít, ha ezt közösségben csináljuk.

Nem jobb néha tudatlannak maradni?

Szerintem nem. Nekem biztosan nem lenne jobb úgy élni, hogy nem tudok ezekről a folyamatokról. Engem motivál, hogy tehetek valamit. Nagyon ajánlom például a Kiutak.hu-t vagy Takács-Sánta András „Világeleje” című könyvét. Ezek nemcsak a problémákról szólnak, hanem arról is, hogy milyen cselekvési lehetőségeink vannak.

Szerinted megtaláltad a helyedet?

Személyiségemből fakadóan állandó útkeresésben vagyok, de az biztos, hogy a természetvédelem meghatározó része az életemnek. Az változhat, hogy pontosan hogyan dolgozom ezen a területen, de az irány biztosan megmarad.

Mit gondolsz arról, hogy Magyarországon, ahol az utóbbi években sok szempontból háttérbe szorult a természetvédelem, mennyire lesz egyszerű bevonni a fiatal korosztályt abba, hogy felkészültebben nézzünk elébe annak, ami jön?

Azt gondolom, hogy amit az emberek a saját bőrükön tapasztalnak, azt nem lehet eltüntetni vagy megmagyarázni. Ezek a problémák valósak, és az emberek érzik őket. Bízom benne, hogy a jövőben egyre inkább prioritássá válik ez a terület. És abban is, hogy akkor is sokan dolgoztak és dolgoznak ezen, amikor nincs mögötte erős politikai támogatás.

A Györgyi-Ambró Gergő: közös cselekvéssel csökkenthetjük a klímaszorongást bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Június 27 és 30 között rendezik meg a X. Zöld Nyári Egyetemet, ezúttal a fővárostól nem messze, Szigetszentmártonban. A négy egyesület (Fridays for Future Hungary, a Zöldike Egyesület, a Zöld Fordulat és a Zöld Szabad Egyetem) által közösen szervezett négynapos esemény közös gondolkodás és tervezés arról, hogyan lehet ma valódi lépéseket tenni egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom felé. A nyári egyetem nem zárt konferencia, hanem nyitott tér, ahol viták, műhelyek, stratégiai beszélgetések, közösségi tervezés és kulturális programok várják az érdeklődőket. Csörgő Majával, a Zöld Fordulat munkatársával és a Nyári Egyetem főszervezőjével beszélgettünk.

Zöld Hang: Ez már a X. Zöld Nyári Egyetem. Folytatódnak a hagyományok?

Csörgő Maja: Annyiban mindenképpen, hogy a kiindulópont mindig is az volt, hogy fontos a személyes találkozás, és ezen belül se csak egy-egy előadásnyi időt töltsünk együtt, hanem legyen idő szervezett keretek között, de akár kötetlenül is tapasztalatokat cserélni, beszélgetni, együtt lenni…

Csörgő Maja

ZH: Egyén, közösség, társadalom, ez az alcím…

CSM: Igen, a programok alapvetően a cselekvési lehetőségeket jelenítik meg. A zöldeknek, aktivistáknak, tenni akaróknak többféle cselekvési lehetőségük van –  mindegyik fontos és mindegyik figyelmet érdemel. Van, amikor egyéni szinten cselekszünk, például életmód döntéseinkben: mit vásárlunk, hogyan közlekedünk stb … Aztán van a közös, csoportos cselekvések szintje, amikor kollektívan próbálunk tenni; végül, rengeteg kérdésnél össztársadalmi szinten dőlnek el a dolgok – ilyenkor társadalmi vagy, ha tetszik, rendszerszintű beavatkozásokra van szükség. A nyári egyetemen igyekszünk mind a három cselekvési szintről beszélni, eseteket, példákat hozva a különböző szintekre.

ZH: Bár „Zöld” Nyári Egyetem az elnevezés, azt, hogy zöld – a programot nézve –, elég tágan értelmezitek.

CSM: Igen, és ez nagyon tudatos. Számunkra a „zöld” eleve nem csak a szűk értelemben vett természet- vagy környezetvédelmet jelenti. A Zöld Fordulat, illetve a partnereink a szervezésben mind úgy gondolják, hogy a környezetvédelmi és társadalmi kérdések elválaszthatatlanok egymástól. Ha zöld vagy fenntartható jövőt akarunk építeni, akkor a legfontosabb kérdéseket csak és kizárólag együttesen lehet kezelni. Ha csak a klímakérdést végiggondoljuk, ezer elágazása van, gazdasági kérdések, emberi jogi kérdések, szociálpolitikai kérdések, egészségügyi kérdések és még sorolhatnánk. Ahogyan sorolhatnánk sok más témát is az ökofeminizmustól az energiaközösségekig – mind-mind olyan téma, ami sok – hagyományosan inkább különálló csoport vagy szektor együttműködését, együtt gondolkodását igényli.

Ez részint szemléletbeli kérdés, és itt ennek megfelelően még sok szemléletformáló munkát el is kell végezni – mármint, hogy az emberek értsék, hogy nincs külön környezetvédelmi, külön társadalmi kérdés, hanem ez mind együtt van. Részint annak az egy fokkal egyszerűbb dolognak a kérdése, hogy ezeket a különböző szektorokban dolgozó embereket, csoportokat egy asztal köré ültessük. Ez mindenképpen a Zöld Nyári Egyetem egyik fókusza. Ezért van az, hogy az ismertebb zöld szervezetek, mint a Levegő Munkacsoport, ugyanitt találkoznak majd a lakhatással foglalkozó Utcáról Lakásba Egyesülettel,  a Közélet iskolájával vagy éppen a Szolidáris Gazdasági Központtal.

ZH: Ki a Zöld Nyári Egyetem úgymond célcsoportja, kire számítanak, mint érdeklődők…?

CSM: Egyfelől azt kell, hogy mondjam, hogy mindenkire. Hiszen ezhagyományos tábori környezet, ahol bármilyen korosztály, a kisgyerekesektől a nyugdíjasokig, talál majd érdekes programot. Másfelől nyilván szeretnénk, ha sok fiatal eljönne. Rengeteg olyan téma van, amely a fiatalokat kiemelten foglalkoztathatja, a klímaszorongástól a lakhatáson keresztül a politikai akciózásig. A táborban ott lesz számos fiatalokból álló közösség, a humánökológus hallgatóktól kezdve a Bolygósokon át a TEK-esig (Társadalomelméleti Kollégium).

ZH: Ha jól látom, még külföldi fiatalok is érkeznek…

CSM: Igen, a GEF (Green European Foundation) támogatásával vendégül láthatunk fiatal zöld aktivistákat több országból is: Németországból, Csehországból, Horvátországból és Romániából.

Szerintünk ez nagyon fontos része a Nyári Egyetemnek, mert sokszor hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy a problémáink teljesen egyediek, vagy csak nálunk nehéz bizonyos ügyekkel foglalkozni. Közben pedig nagyon hasonló kérdésekkel küzdenek fiatal közösségek más országokban is: hogyan lehet embereket megszólítani, közösséget építeni, politikailag aktívnak maradni, vagy éppen hosszú távon fenntartani egy mozgalmat.

Nagyon inspiráló tud lenni, amikor azt látjuk, hogy máshol milyen ötletek, kampányok vagy közösségi megoldások működnek – szerintem az is fontos, hogy a régión belül jobban kapcsolódjunk egymáshoz. Az ökológiai és társadalmi válságok nem állnak meg az országhatároknál, ezért a válaszoknak sem szabad teljesen elszigetelten megszületniük.

ZH: Milyen lesz maga a Nyári Egyetem hangulata, felépítése? Mire számíthatnak azok, akik eljönnek?

CSM: Nagyon fontos volt számunkra, hogy ne csak „egymás utáni programok” legyenek, hanem valódi közösségi élmény is kialakuljon. Ezért a legtöbb workshopot és beszélgetést eleve részvételire, interaktívra terveztük. Azt szeretnénk, hogy az emberek ne csak hallgatói legyenek a programoknak, hanem aktívan kapcsolódjanak a témákhoz és egymáshoz is.

Emellett tudatosan szerettünk volna olyan nyugodtabb, kötetlenebb tereket is létrehozni, ahol nem feltétlenül egy szakmai beszélgetésen keresztül kapcsolódnak egymáshoz az emberek. Ezért lesznek például filmklubok, közös társasjátékozások, kézműves foglalkozások, esti beszélgetések, tábortűz melletti zenélés is.

Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy azok az impulzusok, gondolatok és tanulságok, amik a résztvevőket érik, ne maradjanak meg egyéni szinten. Szeretnénk, ha ezekből közös tudás, közös gondolkodás, akár később közös cselekvés tudna születni.

Ezért minden nap végén lesznek reflexiós csoportok is, ahol moderált keretek között közösen át tudjuk beszélni, hogy az adott napból kinek mi volt fontos, érdekes vagy éppen kérdéses. Szerintünk ezek a terek legalább annyira fontosak, mint maguk a workshopok.

Mi nagyon hiszünk abban, hogy a közös gondolkodás kreativitást szül, a kreativitásból pedig később cselekvés lehet…

A Nyitott a tér: mindenkit vár a X. Zöld Nyári Egyetem bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A klímaválság korában Magyarországnak olyan erdőkezelésre lenne szüksége, amely nem faanyagforrásként, hanem létfontosságú ökológiai rendszerként tekint az erdőkre.

Erdők és erdőkezelés egy változó klímában címmel rendezett rendhagyó konferenciát a Világgazdasági Intézet, A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, valamint az Erdőszeretet Szövetség. A konferencián összesen fél tucat ember adott elő röviden, 5-10 percben. A szervezők a frontális beszédek helyett az idő nagy részét a közös beszélgetésre, konstruktív vitára és hiánypótló eszmecserékre szánták. Ennek köszönhetően végre civilek, természetvédelmi szakemberek és erdészek gondolkozhattak együtt arról, hogy az autokrácia béklyói alól felszabadult Magyarországon milyen erdőkezelés szükséges a klímakatasztrófa korában.

Ódor Péter, az Ökológiai Kutatóintézet munkatársa elmondta, hogy az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése és az egyre egyenetlenebb csapadékeloszlás erősen gyengítik az erdeink ellenállóképességét. Így az aszály, a különféle gombás fertőzések vagy éppen az inváziós lisztharmat egyre súlyosabb károkat tudnak okozni. A megoldás szerinte az lenne, ha minél természetesebb (pl. holt fákat is tartalmazó) és diverzebb faösszetételű erdőket hoznánk létre. Az elegyfajok (pl. mezei juhar, ezüsthárs) rendkívül fontosak az erdei ökoszisztémák számára. A mesterséges, monokultúrás, általában egy vagy néhány fajból álló erdők – ahol még annak az egy fajnak az egyedei is többnyire egykorúak – nem tudnak kellőképpen ellenállni a betegségeknek, kártevőknek vagy éppen a szélsőséges időjárási körülményeknek.

Ódor szerint az is elengedhetetlen lenne, hogy a diverz és vegyeskorú erdőkben egyre inkább az ökológiai szemlélet és nem a fakitermelési célszámok határoznák meg az erdők kezelését. Elmondása szerint jelenleg a nem védett erdőkben akár húsz hektárnyi területen (ez több, mint húsz futballpályányi terület) is le lehet termelni egyszerre, ami klímavédelmi és ökológiai szempontból is katasztrófa. Az erdőökológus azt is hangsúlyozta, hogy a hobbi- és sportvadászat [kormányzati szintekig érő lobbija – Ő.Á.] miatt mesterségesen felduzzasztott vadállomány elképesztő károkat okoz, sokszor teljesen megakadályozva azt, hogy az erdő természetesen megújuljon. Ahogy azt később több hozzászóló is nehezményezte, a vadállománynak a tényleges eltartóképesség sokszorosára növelése kizárólag azt a célt szolgálja, hogy még a legügyefogyottabb hobbivadász is fél óra alatt sikeresen tudjon lőni magának valamilyen trófeát. Az állatok egészen egyszerűen lerágják a fiatal facsemeték hajtásait, amik így képtelenek tovább fejlődni.

A hazai vadállomány növekedés 1970-2024 között – KSH

Kelemen Eszter, ökológiai közgazdász arra hívta fel a figyelmet, hogy megváltozott a társadalmi igény az erdőkkel szemben. Egyre többen ismerik fel, hogy az erdők ökoszisztéma szolgáltatásainak értéke sokszorosa a faanyag gazdasági értékénél. Egy cseh erdőkben végzett számításra hivatkozott, mely szerint hozzávetőlegesen az erdő rekreációs értéke a kétszerese, a levegőminőségben való szerepének értéke tízszerese, a vízszabályozásban betöltött szerepének értéke pedig harmincszorosa a konkrét faanyag piaci értékének. Viszló Levente, a Pro Vértes Természetvédelmi Egyesület vezetője úgy látja, hogy amit ma az erdőkkel teszünk, az olyan, mintha Leonardo da Vinci festményét a képkeret, a vászon és a rajta lévő festék fűtési értéke szerint kategorizálnánk. Márpedig szerinte ennél árnyaltabb gondolkodásra is képesek vagyunk.

Mindezek ellenére jelen pillanatban még mindig vágásos üzemmódban kezelik még a hazai és Natura 2000-es védettséggel rendelkező erdőknek több mint 77%-át is. Ez azt jelenti, hogy nagyjából egykorú, kevés fafajból álló erdőket telepítenek, amiket vágásérett állapotban teljesen letermelnek, azaz tarra vágják, így az erdőborítás ezeken a területeken teljesen megszűnik. Ezzel szemben a különféle (pl. szálaló) örökerdő üzemmódban az erdő különböző korú és fajösszetételű fákból áll, a kitermelés pedig egyes fák vagy kisebb facsoportok kivágásával történik. Ez természetközelibb erdőszerkezetet, jobb biodiverzitást és kedvezőbb talaj- valamint vízvédelmet biztosít, ugyanakkor kezelése összetettebb és nagyobb szakértelmet igényel. Mégis az összes hazai erdő 90%-át vágásos üzemmódban kezelik, így nem csoda, hogy a bámulatos széntárolási kapacitással bíró, 150 évnél idősebb erdők aránya az 1%-ot sem éri el.

A Bükki Nemzeti Park védett erdőit is vágásos üzemmódban kezelik – Fotó: Gálhidy László (WWF)

A konferencián részt vett több állami erdőgazdaság munkatársa és vezetője is. Elmondásuk szerint az erdész szakma egy része nyitott lenne a különféle örökerdő üzemmódokra való áttérésre, sőt kifejezetten előnyösnek tartanák ezt. Ám véleményük szerint eddig ezt az ezekkel ellentétes a törvények és állami elvárások nem tették lehetővé. Az erdőgazdaságoknak minden költséget (erdészeti és turista utak fenntartása, erdei iskola, vadállomány kordában tartása, talaj- és vízvédelmi feladatok) a faeladásból kell finanszírozniuk. Márpedig, ahogy azt a Pilis Parkerdő munkatársa, Rittling István leszögezte „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő kellene, hogy legyen.”

Többen elismerték, hogy az állami erdőgazdaságok az utóbbi években nem tudták megfelelően kommunikálni a nyilvánossággal, mivel nem állt módjukban közvetlenül válaszolni a média megkereséseire. Válaszaikat és nyilatkozataikat be kellett küldeni a minisztériumba ellenőrzés céljából, ahol [feltehetően Rogán Antal, volt propagandaminiszter munkatársai – Ő.Á.] átírták a szövegeket vagy egészen egyszerűen semmit sem engedtek ki belőle a média felé.

Ahhoz, hogy az erdőgazdaságoknak ne a faanyageladásokból kelljen finanszíroznia az összes tevékenységét pénzre van szükség, ugyanakkor ez az összeg eltörpül ahhoz képest, hogy az nagy kiterjedésű, egészséges, minél inkább ökológiai szemlélet mentén kezelt erdők milyen felbecsülhetetlen hasznot hoznának az egész magyar társadalom számára. Ehhez azonban még valamire szükség van, amit Pribéli Levente, a Greenpeace munkatársa és Pro Vértes vezetője is kiemelt: ez pedig a hazai faanyagigény csökkentése.

Ilyen lépés lenne például egy átfogó épületenergetikai korszerűsítési program vagy a hazai hőerőművek felszámolása. Több biomasszával (azaz többnyire fával) tüzelt hazai hőerőmű fenntartható energiatermelésként van számon tartva, noha az évi 1,6 millió tonna fát elégető erőművek hatásfoka kiemelkedően alacsony (többnyire 25-30%), szén-dioxid-kibocsátásuk pedig sokkal magasabb, mint egy hasonló, gáztüzelésű erőműnek. A hazai hőerőművek óriási veszteségeket termelnek, amiket csak gigantikus állami szubvenciókkal képesek ellensúlyozni. A biomasszával működő erőművek az elmúlt több mint 20 évben megközelítőleg kétszer annyi állami támogatást kaptak, mint a megújuló energiaforrások fejlesztésére szánt összeg.

Viszló Levente szerint az „egyenes, hengeres, göcsmentes” avítt megközelítés hajszolása helyett az erdészeknek át kell állniuk egy olyan szemléletre, ahol az erdők oltalmazóiként és fenntartóiként dolgoznak. Sódor Márton, erdőmérnök is azt hangsúlyozta, hogy radikális szemléletváltásra van szükség. Erdőgazdálkodás helyett erdőéltetésre van szükség, ahol az emberi beavatkozás elsősorban az erdő természetes működési folyamatait támogatja, ezzel erősítve annak saját működőképességét, regenerációját és alkalmazkodóképességét.

Magyarország jövője szempontjából az a kérdés, hogy továbbra is rövid távú faanyagforrásként tekintünk-e az erdeinkre, vagy végre felismerjük: az egészséges, természetes erdő maga az egyik legfontosabb nemzeti kincsünk. (A konferencia gondolataira rímel a Zöld Hangon korábban megjelent, Csépányi Péterrel készített , „Az erdő nem puszta faanyag” című interjúnk – a szerk.)

___

Az esemény után a szervezők nyilatkozatot adtak ki, amelyet a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége eljuttat az újonnan megalakult Élő Környezetért Minisztérium illetékeseinek. A nyilatkozat teljes szövege itt érhető el.

Épp most jelent meg a Pro Sivla Hungária egyesület Pro Silva 2030+ stratégia magyar nyelvű összefoglalója, amely a természetközeli, folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás európai jövőképét és gyakorlati céljait mutatja be a biodiverzitás, a klímavédelem és a fenntartható faanyagtermelés összehangolásával.

A „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő” bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

„Nem elég tojást tojni, kotkodácsolni is kell” – mondja Klébert Antal immár nyugdíjas hivatásos természetvédő, aki egyre optimistább, hogy 16 tragikus év után ismét van önálló minisztériuma a természetvédelemnek.

A szakmában csak Toncsiként becézett szakemberrel Szilágyi László beszélgetett többek között arról, hogy hogyan alakult meg 1991-ben a Zámolyi medencében a Pro Vértes Közalapítvány, hogy miből áll egy természetvédelmi őr munkája a Vértesi Tájvédelmi Körzetben? Hogy miért kell azonnal abbahagyni az erdők ledarálását és eltüzelését? Hogy hogyan zajlik az erdészeti szemléletváltás a fiatalabb erdészekkel,milyen konfliktusai voltak aktívnemzeti parki őrként az erdészettel és a vadász lobbival? Hogy miért az a probléma a vadászokkal, hogy nem lőnek eleget? Hogy milyen dilemmák elé állítják a horgászokat a betelepített halfajok, pl, az amúr és a törpeharcsa?

De szóba kerül még az állami természetvédelem tudatos orbáni legyengítése/szétverése, a vértesi Cica homokbánya mint a NER természetpusztítási állatorvosi lova, a komáromi ivóvíz és a gyilkos akkumulátorgyárak is. Nem marad szó nélkül Tóni bá kedvenc elfoglaltsága, a környezeti nevelés sem, hiszen szerinte a gyerekek 10 év alatt teljesen nyitottak a természetre, és a felnőtteknél is a személyes terepi megtapasztalás a legfontosabb.

Az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Klébert Antal, a harkályok szószólója bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Megmutatjuk az Eurostat adatait az egyes országok államadósságáról. Több mértékegységben is lehet böngészni az adatokat: az adott ország valutájában, euróban illetve az ország GDP-ének százalékában. Ez utóbbi alapján érdemes az egyes országokat összehasonlítani.

Az Eurostat 2025 negyedik negyedévig mutatja az adatokat. Ennél újabb adatokat is közölt a KSH, a GDP 77,9 százalékára nőtt a magyar állam adóssága 2026 első negyedévének végére, és az év első három hónapjában a központi költségvetés az első negyedévet 3420 milliárd forintos hiánnyal zárta.

Az adósság szerkezetét is megmutatják az egyes indikátorok.

A Magyarország számokban: Államadósság bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A rezsicsökkentés fenntartása ma politikai kényszer Magyarországon, miközben az Európai Unió új kibocsátáskereskedelmi rendszere, az ETS2 éppen a fosszilis energia drágításával ösztönözne fogyasztáscsökkentésre. A Green Policy Center elemzése szerint a két rendszer ugyan első látásra nehezen összeegyeztethető, de megfelelő kompenzációval, energiahatékonysági beruházásokkal és okos szabályozással Magyarország végül még nyerhet is az átálláson. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadójának írása végén még az is kiderül, hogy az ETS2 és a Szociális Klímaalap évente akár 500 milliárd forintnyi forrást hozhat az országnak energiafelújításokra és a sérülékeny háztartások támogatására.

Szerző: Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Amikor az energia megdrágul, nem ritka, hogy egy ország intézkedéseket vezet be a lakossági energiaárak védelme érdekében – legalább a legszegényebbek számára. Erre Európában számos példát láthattunk, például a 2022–23-as energiaválság, vagy az idei, iráni háború okozta olajárcsúcs idején is – ezek között vannak hatékony és kevésbé hatékony változatok.

Rezsicsökkentés – Magyarország egy merev és igazságtalan rendszer csapdájában

Hazánkban a háztartások energiaköltségeit a pillanatnyi energiaártól, válságoktól és szociális helyzettől függetlenül, 2013 óta folyamatosan a „rezsicsökkentés” tartja szinten. Sőt, hazánkban éppen a válság idején, 2022-ben csökkent a védelem szintje, hiszen az államkassza nem volt képes kifizetni az energiaár-különbözetet a teljes lakosság teljes fogyasztása számára. Ez azt jelenti, hogy azóta a földgáz és az áram esetén az „átlagfogyasztás” fölötti részt hétszeres, illetve kétszeres áron számlázzák, ismét csak a szociális helyzettől függetlenül. (Távhő, víz és hulladék esetén maradt az eredeti, egysávos rendszer, tűzifa esetén pedig továbbra sincs árszabályozás, csak egy folyamatosan elértéktelenedő, fix keretű szociális tűzifaprogram.)

A kétsávossá tételt a lakosság nagy része rezsicsökkentés-csökkentésként élte meg, ugyanakkor ez jelentős előrelépést jelentett abban, hogy megjelent legalább valamiféle ösztönzés az energiafogyasztás csökkentésére – legalábbis addig a szintig, amíg az adott háztartás földgáz- és áramfogyasztása be nem kerül a 2022-ben megállapított és azóta fixen tartott „átlagfogyasztás” alá. Ez pedig valóban a hazai lakossági földgázfogyasztás drasztikus visszaesését eredményezte, a tűzifára való részleges áttérés és az enyhébb telek hatása mellett.

Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy a támogatás szociálisan érzékeny lenne. Hiszen magas földgázfogyasztás nem csak a gazdagabbak nagyméretű házainál, medencefűtésénél fordult elő, hanem a legrosszabb energiahatékonyságú épületekben is (pl. Kádár-kockák), ahol jellemzően alacsony jövedelmű csoportok élnek. Mindeközben a nagyléptékű energiafelújítási programok elmaradtak.

Hatósági áras üzemanyag – egy környezetileg és közgazdaságtanilag fenntarthatatlan árpolitika

A benzin és dízel üzemanyagok esetében az éppen aktuális energiaválság megoldására, „véletlenül” mindig egy közelgő választás előtt vezetett be a kormány hatósági árat: 2021 vége és 2022 vége között, illetve 2026 tavaszán. Előbbi esetben ennek az ellátás összeomlása vetett véget, és ez nagyon könnyen megtörténhet idén is, pár héten vagy hónapon belül.

A védett ár ugyanis nem csak környezetileg, hanem közgazdaságtanilag is fenntarthatatlan. Mindkét említett időszakban a fogyasztás növekedéséhez vezetett, miközben az üzemanyag-kereskedőket előbb-utóbb veszteséges értékesítésre kényszerítette. Így az üzemanyag-beszerzés egy idő után leáll, és üres benzinkutak fogadják a tankolni vágyókat. (Ehhez idén hozzájárul még az is, hogy a Barátság kőolaj-vezetéket ért háborús kár kapcsán hetekig nem érkezett az országba nyers kőolaj, így a készletek alacsonyak, az ország egyetlen finomítója pedig a tavalyi tűzeset miatt nem képes teljes kapacitáson üzemanyagot termelni.) Minderről ismert közgazdászok is nyílt levelet írtak az új miniszternek.

Érkezik a hétköznapi életünket érintő uniós kibocsátásárazási rendszer, az ETS2

Egy éves halasztást követően, 2028-tól az Európai Unió területén érdemben elindul egy új kibocsátás-kereskedelmi rendszer, mely érinti az épületeket, közúti közlekedést, a kis erőműveket, távfűtőműveket és ipari létesítményeket is – a nagy erőművekre és ipari létesítményekre már 2005 óta van ilyen. Az ETS2 (Emissions Trading System, azaz kibocsátáskereskedelmi rendszer) hatálya alá formálisan a fosszilis üzemanyagok kereskedői kerülnek, de ők nyilvánvalóan áthárítják a költségeiket az említett szektorok energiafogyasztóira.

Az ETS2 az uniós szinten egységes piacot alkot, vagyis egyenlő kvótaár vonatkozik majd a leggazdagabb és a legszegényebb tagállamok lakosságára, vállalataira is. Ezt az igazságtalanságot a döntéshozók a kvótabevételek visszaosztási szabályai révén igyekeztek orvosolni: Magyarország például több pénzt kap vissza a rendszerből, mint amit befizet – és, amint látni fogjuk, ezt a többletet igencsak hasznunkra fordíthatjuk.

Árkorbács és kompenzációs cukorka – az uniós klímavédelem két arca

Az árhatás mértékére nézve a szakmailag az egyik leghitelesebb elemzést a REKK készítette (itt érhető el), ami szerint az ETS2 a hazai hatósági árkorlátok nélkül a benzin és dízel esetén 10–12%-os, a földgáz árában 8–10%-os emelkedést okozhat(na). Ez nem lebecsülendő mérték, de távol áll a sajtóban megjelent egyes spekulációktól.

Az ETS2 egy már elfogadott jogi kötelezettség, bevezetése tehát nem választás kérdése hazánk számára. Ugyanakkor a hazai energiaszuverenitás javításához és az emelt klímacélok eléréséhez elengedhetetlen egy olyan szabályozóeszköz felállítása, amely ösztönzi a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentését az eddig ilyen jellegű szabályozástól mentes ágazatokban is.

A rendszer klímavédelmi előnyeit számszerűsítő modellezésünk során évi 1,2 millió tCO2e (tonna szén-dioxid-egyenérték) üvegházgáz-kibocsátást csökkentő hatást becsültünk az ETS2 bevezetése körüli években, ami aztán a beruházások felpörgésével (és 2031-től kezdve a kvótaár növekedésével) erősödik. Hogy érzékeltessük, ez a nagyságrend mit jelent: a 1,2 milliós szám megközelíti a három hazai cementgyár összesített éves kibocsátását, amelyek mindegyike a legnagyobb hazai ipari üvegházgáz-kibocsátók közé tartozik.

Nagyon fontos viszont a szociális és az ipari versenyképességre gyakorolt terhek mérséklése, okos kompenzációja, hogy minél kevésbé lépjenek fel káros hatások. Ebben segíthetnek az ETS2 kvótabevételei és a Szociális Klímaalap nevű forrás. Míg mindkettő forrásait jogilag kötelező az érintett ágazatok zöld átmenetének támogatására fordítani, utóbbi legfeljebb 37%-a fordítható a legsérülékenyebb csoportok jövedelmi kompenzációjára is, a tagállamok által kidolgozandó Szociális Klímaterv alapján.

Az ETS2 kvótaárai a szállítmányozáson, illetve az érintett üzemek, erőművek termelési árain keresztül kétségkívül rendelkezik némi inflációnövelő hatással is. Ezért fontos, hogy e szektorok (különösen a szállítmányozás) dekarbonizálása minél gyorsabban történjen, hogy ez az inflációs hatás minél kevésbé érvényesüljön.

Mi születhet a rezsicsökkentés és kibocsátáskereskedelem kényszerházasságából?

Az ETS2 egy piaci jellegű, dinamikus szabályozás, napról napra változó tőzsdei árakkal. Így beépítése a hatósági, kötött energiaárakba igen nehéz, és csökkenti a kibocsátáskereskedelmi szabályozás előnyeinek érvényesülését. A legjobb megoldás tehát az lenne, ha egy jól kitalált kompenzációs rendszer bevezetése mellett megszüntetnék a fosszilis tüzelőanyagok hatósági árkorlátait. Viszont, mivel mind az előző, mind az új kormány ígéretet tett a „rezsicsökkentés” fenntartására, a Green Policy Center ezt a politikai realitást szem előtt tartva készített megvizsgálta, hogyan lehetne az ETS2-t mégiscsak a rezsicsökkentés mellett üzemeltetni – és vannak javaslataink is. Ráadásul ügyeltünk arra, hogy ebben az elképzelt rendszerben ne szimplán vállalati szektorra rakjuk át a terheket, ami inflációt és versenyképesség-vesztést okozna.

A Green Policy Center javaslatai szerint ezt a következőképpen lehet megtenni:

• Lakossági földgáz: csökkenő sávhatár, energiahatékonysági beruházások, biometán.
  A legérzékenyebb téma a lakossági földgáz kérdése, ahol a felső sávhatár mozgatását, illetve a változásban érintettek gyorsan elvégezhető beruházások (pl. padlásfödém-szigetelés vagy fűtésitechnológia-váltás) általi megsegítését, valamint a földgázrendszerbe való biometán-bekeverést javasoljuk. Vagyis a rezsicsökkentés kétsávos rendszere megmaradna, de a felső sávhatár évről évre változna (jellemzően csökkenne), ahogy a rendszer egészére nézve megjelenik az ETS2 költsége is. Emellett szükség lenne egy nagyléptékű épületfelújítás-támogatási programra is. A biometán nem csak mentes az ETS2 költségei alól, hanem hazánkban megtermelhető energiaforrás, amely a hulladékkezelés, szennyvíztisztítás és állattartás üvegházgáz-kibocsátásait is segít csökkenteni.
• Távhő: kibocsátással növelt árak, energiahatékonysági támogatások, kompenzáció a legszegényebbeknek.
  A távhő esetén az ETS2 beépülhetne a fogyasztói árakba, viszont az érintett alacsony jövedelmű csoportok pénzbeli kompenzációt kapnának a Szociális Klímaalap forrásainak terhére. Ezt egészítené ki egy jelentős beruházási program: a fűtés szabályozhatóvá tétele, ahol ez még nincs megoldva, illetve a távhőtermelés mielőbbi megújuló alapra helyezése és a távhővezetékek, otthonok leszigetelése.
• Áram: okosmérők, idősáv alapú rezsicsökkentés.
  Az áram esetén a rezsicsökkentés időalapú sávozását javasoljuk a megdráguló csúcstermelés visszaszorítása és így az áram olcsóbbá tétele érdekében. Vagyis a jelenleg a fogyasztás alapján kétsávos rendszert egy olyan megoldás váltaná fel, amivel az olcsóbb ár a „völgyidőszakokban”, pl. napközben és éjjel lenne elérhető a lakosságnak, míg a drágább felső sáv az áramfogyasztás csúcsidőszakában, pl. este. Ez ösztönözné a fogyasztás időbeli áthelyezését, és kevesebb szükség lenne az ETS2 miatt megdráguló földgázerőművek használatára – egyúttal orvosolva a magyar rendszer számos ma is fennálló kihívását. Ennek előfeltétele természetesen az okosmérők kötelező, de államilag támogatott telepítése, lehetőleg még az ETS2 érdemi indulása előtt, hogy a számlán megkülönböztethető legyen a két időszakbeli fogyasztás. Az energiatárolás támogatása szintén fontos intézkedés lenne.
• Közlekedés: piaci árak, dekarbonizáció, közösségi közlekedés.
  A közlekedés üzemanyagai esetén a piaci árazásra való visszatérés egyébként is elkerülhetetlennek látszik, amibe az ETS2 költsége is beépülne. Itt az állami beavatkozás elsősorban a kistelepüléseken, tanyavidéken élők védelme lenne a közösségi közlekedés menetrendjének ésszerűsítésével, járatainak sűrítésével, bezárt szárnyvonalak újranyitásával és akár szociális bérletkedvezmény biztosításával; illetve bérbicikli-hálózat kiépítése és a szállítmányozás dekarbonizációjának támogatása. Segíthet még az elektromos töltőpontok kiépítése is.
• Szén és fűtőolaj esetén hazánkban a kérdés könnyen kezelhető tüzelőanyag-váltással.
• Önmagában szemléletváltással nagyjából kompenzálható az ETS2 költsége.
  A takarékos fogyasztói szokásokkal kapcsolatos szemlélet és tudás terjesztése mindegyik energiahordozó esetén kulcsfontosságú. Hiszen a hazai tapasztalatok szerint, a fogyasztási szokásokra való jobb odafigyeléssel megtakarítható a háztartási energiafogyasztás 10-15%-a, ami már az ETS2 okozta többletköltségek nagyságrendje. A közlekedés esetén a szemléletformálás a közösségi közlekedésre, kerékpározásra való átállást és összeszervezett autóhasználatot népszerűsíthetné.

Becsléseink szerint az ETS2 közvetlen, illetve a Szociális Klímaalapon keresztül visszaosztott kvótabevételei nagyjából évi 500 milliárd Ft forrást hoznának Magyarországnak. Ez, valamint a már működő EU ETS kvótabevételei, a Modernizációs Alap, Magyarország zöld kötvényei stb. biztosítják a forrást a fenti támogatási csomagra. Sőt, ezek nem csak a káros szociális hatások ellentételezésére és a kibocsátáscsökkentésre, de a hazai munkahelyteremtésre is kiválóan alkalmasak. Így pedig az elkerülhetetlen kibocsátáskereskedelmi rendszer a magyar háztartások valódi védelmezőjévé válhat.

A fentiekről, illetve a 2040-es magyar klímacélról és egy hatékony Nemzeti Épületfelújítási Tervről bővebben itt olvashatnak, vagy ezen a videófelvételen tájékozódhatnak.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: Így összeegyeztethető a rezsicsökkentés az új uniós klímaszabályokkal bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

(Hirdetés.) Egy PET-palackot átlagosan néhány percig használunk. Utána viszont akár 450 évig is a természetben maradhat. Ez az egyik oka annak, hogy ma már nem elég csak beszélni a környezetvédelemről. Szelektív gyűjtésről, fenntarthatóságról, tudatos fogyasztásról, zöldebb döntésekről. De mi történik akkor, amikor úgy érezzük, hogy a szavaknál többre van szükség?

Nézzük először a tényeket. Évente több, mint 11 millió tonna műanyag jut az óceánokba. És ennek jelentős része folyókon keresztül érkezik oda. Ez nem egy távoli probléma. Hanem a jelenünk.

A PET Kupa évről évre olyan embereket mozgat meg, akik nemcsak beszélni szeretnének a folyóinkat érő műanyagszennyezésről, hanem tenni is akarnak ellene. Az önkéntesek részben újrahasznosított anyagokból épített hajókkal indulnak útnak, miközben tonnaszám gyűjtik össze a folyóinkba került hulladékot. Egy különleges kezdeményezés, amely egyszerre közösségi élmény, edukáció és nagyon is kézzelfogható segítség

Egy hajóban a Herbiovit, a Naturcleaning és a Naszálytej

Idén először a PET Kupán egy összefogás keretében vízre száll egy különleges egység is a környezetvédelem jegyében. A Magyar Termék hajó egy olyan csapat, amelyet a Magyar Termék Nonprofit Kft., valamint három védjegyes magyar márka, a Herbiovit, a Naturcleaning és a Naszálytej közösen hozott létre. A csapatot egy közös pont köti össze. Mindhárom márka termékei viselik a Magyar Termék védjegyeket. De ennél fontosabb, hogy hasonlóan gondolkodnak felelősségről, környezetről és közösségről.

„A víz számomra nem csak természeti erőforrás, hanem kozmetikai alapanyag is. Számtalan olyan rövid videót látok a közösségi média jóvoltából, amikor önkéntesek kitisztítanak egy szennyezett folyócsatornát, vagy gyűjtik a szemetet az óceánból. Sokat gondolkodtam azon, hogy a környezetvédelem kapcsán mi az a pont, amikor már nem elég csak kommunikálni erről” – mondja Balajti Péter, a Herbiovit ügyvezetője, a kezdeményezés ötletgazdája. „Azt éreztem, hogy tettekben is meg kell mutatnunk, hogy ez számunkra is fontos ügy. Tudtam, hogy ezt nem egyedül szeretném megcsinálni. Az ilyen ügyek attól erősek, ha közösséggé válnak. Ismerjük egymást, mi mindannyian edukálunk valamilyen formában a saját márkáinkon keresztül, de szerettünk volna egy olyan ügy mellé állni, ahol valóban jelen lehetünk.”

A csapat létrejöttében fontos szerepet játszott a Magyar Termék védjegyhasználói közössége

„A Magyar Termék jóval több, mint egy védjegy” – fogalmaz Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője. „Immár 20 éve olyan közösséget építünk, ahol a védjegyes márkák inspirálják egymást, kapcsolatokat építenek, együtt gondolkodnak. Különösen értékes számunkra, amikor ebből valódi együttműködés születik, így szívesen a társadalmi ügy mellé álltunk támogatóként. A PET Kupa csapat jó példája annak, hogyan válhat a védjegyközösség valódi összefogássá és közös cselekvéssé.”

Kulcsár Ildikó, a Naturcleaninget gyártó Cudy Future Kft. ügyvezetője szerint nem is volt kérdés a csatlakozás.

„Amikor megláttuk Péter felhívását, rögtön azt éreztük, hogy ez olyan ügy, amely mellé jó szívvel oda lehet állni. Mi is hiszünk abban, hogy a környezettudatosság nem csak kommunikáció kérdése. Ha lehetőség van a valóságban is tenni valamit, akkor érdemes megmozdulni.”

Hasonlóan gondolkodik Péter Katalin, a Tarkatej gyártója, a Naszálytej kereskedelmi és marketing vezetője is.

„Ma egy márka már nem csak termékeket jelent. Értékeket, példamutatást és felelősséget is. Szerintünk fontos, hogy megmutassuk, a közös ügyeink mellett nemcsak szavakkal, hanem jelenléttel és cselekvéssel is ki lehet állni.”

Itt kezdődik a környezetvédelem

A Magyar Termék hajó csapata júniusban először indul a PET Kupán. Izgalommal, kíváncsisággal, de egy közös meggyőződéssel biztosan, a környezetvédelem nem valahol máshonnan ered, hanem a saját cselekedeteinknél. A mikrokörnyezetünkben, otthon, a családunknál, majd a munkahelyünkön, barátaink társaságában.

A Magyar Termék hajó története jól példázza, hogy a közös értékek mentén létrejött kapcsolatok túlmutathatnak az üzleti együttműködéseken. Amikor a hazai márkák egy fontos ügy érdekében összefognak, a felelősségvállalás nemcsak üzenetté, hanem közös cselekvéssé válik.

A cél nem az, hogy néhány nap alatt megváltoztassuk a világot. Hanem az, hogy megmutassuk, a környezetvédelem a hétköznapi döntéseinkkel kezdődik. Ezzel az aktivitással szeretnénk felhívni a figyelmet az egyszerhasználatos csomagolások csökkentésére, a szelektív hulladékgyűjtésre és az önmérsékletre. Nem elég beszélni róla. Az egyéni cselekvéssel kezdődik a változás. Apránként.

A A Magyar Termék több cége együtt indul a PET Kupán bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A magyar miniszterelnök ausztriai látogatása után bejelentették, hogy nem jön több azbeszttel szennyezett kőzúzalék a szomszédból – ami azt is jelenti, hogy mostanáig alighanem jö(hete)tt, annak ellenére, hogy a veszélyesanyag-tartalmáról már legalább hónapok, de inkább évek vagy évtizedek óta tudni lehetett. A károk egyelőre felmérhetetlenek – valószínűleg az is évekbe kerül majd, hogy kiderüljön: az ország területén hány helyre és pontosan hova került a kiemelten kockázatos importanyagból.

Az azbeszt egy természetes eredetű ásványcsoport, amelyet a 20. században óriási mennyiségben használtak az építőiparban és az iparban, mert rendkívül jól bírja a hőt, a vegyszereket és a mechanikai terhelést. Sokáig „csodaanyagnak” számított: került tetőfedő anyagokba, szigetelésekbe, cementlapokba, csővezetékekbe, fékbetétekbe és különféle ipari burkolatokba is. Azaz korábban kifejezetten keresték, mert értékesnek számított, jelenleg viszont mindenfajta építőipari felhasználása tilos. Ennek oka az azbeszt speciális anyagszerkezete: mikroszkopikus rostjai belélegezve súlyosan károsítják a tüdőt.

Ha az anyag sérült, porlad vagy darabolják (például azért, mert az azbesztes kőzúzalékon autók járnak), a levegőbe kerülő rostok éveken vagy akár évtizedeken át terhelhetik a környezetet és az emberi szervezetet. Ez hosszú távon többféle súlyos betegséget okozhat: azbesztózist (krónikus tüdőhegesedést), tüdőrákot, illetve egy különösen agresszív daganattípust, a mezoteliómát (rosszindulatú mellhártya-daganatot).

Az azbeszttel szennyezett – tulajdonképpen – bármi veszélyes hulladéknak minősül, szállítása és lerakása speciális engedélyhez kötött. Magyarországon a korábbi környezetvédelmi minisztérium irányításával 1999-ben kezdődött a 80-as évekig általánosan használt szórt azbesztet tartalmazó épületek országos felderítése és nyilvántartásba vétele. A munka során 2004-ig – kórházak és laktanyák nélkül – mintegy 237 ezer négyzetméternyi olyan lakó- és intézményi területet találtak, ahol a tüdőkárosító, rákkeltő anyagot használták hőszigetelésre illetve lánggátlásra. A szakmai becslésekben (például az Azbeszt Szövetség tanulmányaiban) 400-450 ezer négyzetméternyi azbeszttel beépített terület szerepel. A gyakorlatban 2004 és 2006 között zajlott, szinte teljes egészében uniós forrásokból (mintegy 3,2 milliárd forintból) finanszírozott azbesztmentesítési program nagyjából 33 ezer négyzetméternyi felület ártalmatlanítása után 2007-ben leállt, miközben a felmért problémának csupán egy töredékét oldotta meg. Jellemző, hogy 2017-ben hatalmas, bár hatástalan sajtóbotrány lett belőle: a Városliget régi épületeinek bontása során rengeteg azbeszttel szigetelt építményt találtak (annak ellenére, hogy az azbesztmentesítés hivatalosan már 2016-ban megtörtént).

A 41/2000. (XII.20.) EüM-KöM együttes rendelet már 2001. január 1-től betiltotta a rendelet 1. mellékletében felsorolt, azbesztrostot tartalmazó termékek forgalmazását és felhasználását. Az általános szabály alól a krizotilt (fehér azbesztet) tartalmazó termékek néhány évre kivételt képeztek, de 2005. január 1-től az azt tartalmazó termékek tilalma is teljes körűvé vált. Az azbesztet, illetve azbeszttartalmú anyagot eltávolító dolgozók védelmében a 26/2000. (IX.30.) EüM rendelet tartalmaz előírásokat. A 4. sz. melléklet mérési feladatokat ír elő, továbbá ún. tisztasági határértéket is megállapít (0,01 rost/cm3). Az 1/2005-ös EüM rendeletnek megfelelően a bontási munkatervet jóvá kell hagyatni az ÁNTSZ-el, illetve be kell nyújtani az illetékes Környezetvédelmi Felügyelőségnek. A rendelet értelmében először el kell távolítani az azbesztet az épületből – különleges elővigyázatossági szabályokkal, a területet lefóliázva és negatív nyomást létrehozva, hogy a szálló rostok semmiképp se juthassanak ki a környezetbe -, és csak ezután lehet hozzálátni a bontáshoz. Érvényes jogszabály ugyanakkor nem rendelkezik az ép, sértetlen azbeszttartalmú szigetelések és tetők eltávolításáról, annak ellenére, hogy ezek is jelenthetnek egészségügyi kockázatot (az egykori ÁNTSZ adatai szerint évente több száz tüdőrákos megbetegedés írható az azbeszt számlájára).

A fenti előzmények különösen érthetetlenné teszik azt a nyilvánvaló hatósági felelőtlenséget – osztrák és magyar területen egyaránt – amely a mostani azbesztimport-skandalumhoz vezetett. A környezetvédelmi aktivistaként is ismert humorista, Litkai Gergely gyűjtése szerint Ausztriában a 70-es évek óta tisztában vannak azzal, hogy az érintett kőbányákból származó kő azbesztet tartalmaz(hat), az első tilalom azonban csak 1990-ben született meg, de a kitermelést még nem érintette; az voltaképpen zavartalanul folytatódott 2026 januárjáig, amikor a mostani botrány előbb az osztrákoknál, majd nálunk is kirobbant. Igazi róka fogta csuka helyzet: ha nincs róla papír, hogy azbeszt van benne, akkor a szállítása nem engedélyköteles, ha viszont igazoltan azbeszttartalmú, akkor engedéllyel sem lehetett volna behozni. Önmagában az, hogy egy természetes kőzetnek azbeszttartalma van, még nem feltétlenül jelent közvetlen veszélyt. Az azbeszt valójában több ásványcsoport gyűjtőneve, amelyek rostos (szálas) kristályszerkezetűek, jellemzően kőzetek repedéseiben, ereiben, zárványaiban alakulnak ki, és gyakran metamorf (átalakult) kőzetekben fordulnak elő. A két fő forma a szerpentin típus (krizotil) és az amfibol típus (krokidolit, amozit) – utóbbiak általában veszélyesebbek.

A mostani ügyben szerpentin típusú kőzetek játsszák a főszerepet, ez azonban messze nem azt jelenti, hogy veszélytelenek lennének. Az útalapba, utak, kocsibejárók, parkolók burkolatába kerülő kőzúzalék ugyanis állandóan ki van téve a közlekedés porlasztó, mállasztó hatásának, így a levegő azbesztrost-szennyezésének tartós forrásává válhat.

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője a napokban egy podcast-ben arról beszélt, hogy szerinte épp ezért nincs is más tartós megoldás, mint az azbeszttartalmú kőzet felhasználásával készült burkolatok felszedése, elszállítása és veszélyeshulladék-lerakóra helyezése, ami minden bizonnyal – minimálisan – százmilliárdos költséget jelent. Komoly akadály ugyanakkor, hogy nincs pontos nyilvántartás róla, hova került az osztrák kőből; biztosan voltak engedély nélküli szállítmányok, és arról is tudni ma már, hogy jellemző volt az olcsó ausztriai anyag magyarországi átcímkézése és viszonteladása is. Eddig különféle internetes forrásokban többek között Szombathely, Sopron, Kőszeg, Zalaegerszeg, Szombathely-Olad (Olad-plató), Szombathely-Herény, Szombathely-Kámon, Vép, Sárvár, Körmend, Csepreg, Bük, Bozsok, Vasvár, Zalaszentgrót, Zalaszentiván, Zalaegerszeg potenciális érintettsége merült fel, de volt már szó azbesztszennyezett Fejér megyei településekről is, ami – ha a térképre nézünk – már Magyarország közepe. Négyzetméterben számolva biztosan sokkal többről van szó, mint a 2000-es években, amikor a félbeszakadt azbesztprogram folytatásának költségét (akkori áron) 10-15 milliárd forintra becsülték.

Magyar Péter kormányfő ausztriai látogatása után azt mondta: az ügyet szóba hozta osztrák partnerénél, és jelezte, hogy a megoldást a „szennyező fizet” elv alapján képzeljük el. Megjósolható azonban: valódi precedens híján az ártalmatlanítás és a kártalanítás még kölcsönös jószándék esetén is az évtized egyik legbonyolultabb környezetjogi kihívása lesz.

A Azbeszt a szomszédból: érthetetlen import, felmérhetetlen kár bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást Budapesti fák állapotromlása és az aszály címmel Fehérvári Eszter a BKM Főkert Kertészeti Divízió faállomány -főosztályvezető tartotta.
Podcastunkban először őt halljuk, majd a közönség kérdéseire Dezsényi Péter a Főkert igazgatója és Bardóczi Sándor főtájépítésze válaszol.

Amiről szó esik:

— Budapesten kb. 9 millió fa található;

— a városi zöldfelületeink nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak.

— hogyan csökkennek a városi fák életesélyei pl. a beépítettség miatt?

— Budapesten csak minden századik fa egészséges; 

— a fővárosi faállomány lombtömegének a fele elveszhet 10 éven belül.

— Mit tehet ez ellen a szakma?

— Miért nagyon fontosak a Miyawaki erdők a környezet és a közösségek szempontjából?

— Miért a legjobb ingyen légkondicionálók a fák?

— Hogyan lehetne csökkenteni a városligeti rendezvényekkel kapcsolatos anomáliákat? 

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter.

A Zöld Hang podcast: A budapesti fák állapotromlása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Részletes statisztikákat közöl az Eurostat a tagországok biogazdálkodásáról, ezekből mutatunk most interaktív grafikonokat.

Magyarországon még csak alig több mint 6 százalék a biogazdálkodással művelt mezőgazdasági terület, jócskán le vagyunk maradva a tagállamok zömétől, de pl. Lengyelországnál még így is jobban állunk.

A grafikonokon össze lehet hasonlítani az egyes országokat a biotermelés mennyisége, az állattartás, a biogazdálkodók száma és az egyes ágazatok biotermelése szempontjából.

Az első oldalon egy hasábra kattintva meg lehet nézni az egyes országok fejlődését ebben a tekintetben. A következő oldalakon több országot is ki lehet választani a Ctrl-gombot lenyomva tartva.

A Magyarország számokban: biogazdálkodás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Több észak-európai országban a legmelegebb vagy a második legmelegebb év a tavalyi volt – ez áll a 2025-re visszatekintő Európai Éghajlatváltozási Állapotjelentésben. Európában a hőmérséklet kétszer gyorsabban emelkedik a globális átlagnál. A leginkább érintett – az észak-európai országok mellett – Közép- és Kelet-Európa, azon belül pedig Magyarország. A Kárpát-medencében az elmúlt évtizedekben a melegedés mértéke meghaladta a 2,5 °C-ot az 1951–1980-as átlaghoz képest. A helyzet tehát pocsék, nem kicsit, hanem nagyon. Lássuk a részleteket.

Az éves állapotjelentést a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közösen adja ki. Az összehasonlítás alapjául egy olyan mérési rendszer szolgál, amelyet a WMO állított össze, és amely alapvetően 4 fő globális klímaindikátor – hőmérséklet, óceánok, üvegház-hatású gázok (széndioxid és metán), valamint a jégtakaró és a gleccserek tömege – méréseivel szemlélteti a Föld éghajlati rendszerében végbemenő változásokat a mérések kezdete óta. Ezeken belül több részterület mutatói teszik követhetővé az éghajlatváltozás folyamatát, sajátosságait, sebességét, azáltal, hogy átfogó képet adnak a légkör, az óceánok és a nagy tömegű hó és jégtakaró (krioszféra) állapotáról.

A klímaindikátorok változó értékei a 2025. évi jelentés alapján nagy vonalakban így foglalhatók össze a bolygó egészére vonatkozóan.

Felszíni átlaghőmérséklet a szárazföldön és az óceánok felett
A mérések kezdete óta a 2025-ös év volt a 2. vagy 3. legmelegebb. A globális átlaghőmérséklet 1,43 °C fokkal haladta meg az iparosodás előtti (1850–1900) szintet. A legmelegebb év 2024 volt (+1,55 °C). A legutóbbi ötéves átlagok a legmagasabbak, vagy a legmagasabbakhoz közeliek, a hőmérséklet-emelkedés majdnem kétszer akkora a szárazföldön, mint a tengeren. Az európai szárazföldön a hőmérséklet-emelkedés körülbelül 1°C-kal volt magasabb, mint a világ egészén. Az elmúlt évtizedekben szinte mindenhol nőtt a hőmérséklet, a növekedés üteme azonban regionálisan és szezonálisan is változott.

A melegedést elsősorban az üvegházhatású gázok fokozódó kibocsátása vezérli, a légköri és az óceáni folyamatok pedig befolyásolják a regionális eloszlásokat. A szárazföld azért melegszik gyorsabban, mint az óceán, mert az utóbbinak nagyobb a hőelnyelő kapacitása. Befolyásoló tényező az úgynevezett „klíma-visszacsatolások” rendszere is, ilyen például az, amikor a hó és a jég olvadása csökkenti a napenergia visszaverődését.

Az éves hőmérsékletek szinte minden szárazföldi területen melegedési tendenciát mutatnak – a legnagyobb mértékben a Jeges-tenger és az arktiszi szárazföldek felett. A Föld egyik leggyorsabban felmelegedő helye a Jeges-tengeren található szigetcsoport, a Norvégiához tartozó Spitzbergák, félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között. Itt az elmúlt 30 évben évtizedenként 1,5–2°C-kal nőtt a hőmérséklet. A második legnagyobb mértékben melegedő régió Közép- és Kelet-Európa, valamint a Közel-Kelet.

Légköri szén-dioxid koncentráció

2026 áprilisában a koncentráció a legmagasabb szintet mutatta az elmúlt legalább 2 millió évben (átlépte a 430 ppm értéket).

Az üvegházhatású gázok kibocsátását legfőképpen a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az erdőirtás, a műtrágyahasználat, az állattenyésztés és a szerves hulladék lebomlása okozza. Az emberi tevékenységek által kibocsátott hosszú élettartamú üvegházhatású gázok közül a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O) van a legnagyobb hatással az éghajlatra. A műholdas adatok alapján könnyen monitorozható a szén-dioxid és a metán légköri koncentrációja (a dinitrogén-oxidé nem).

A műholdadatok szerint a légköri CO2-koncentráció 2025-ben körülbelül 425,3 ppm volt, magasabb, mint az elmúlt kétmillió évben bármikor. A növekedés átlagos mértéke – a 2024-es rekordnövekedést leszámítva – 2020 óta nagyjából azonos: 0,6%.

A légköri koncentrációk évenkénti változásait jellemzően a természetes források és elnyelők hatása határozza meg. A fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos emberi kibocsátások a világ egyes részein folyamatosan növekednek. Jelenleg is kutatják, hogy a 2023-2024-ben tapasztalt rekord magas tengerfelszíni hőmérsékletek milyen szerepet játszhattak a CO2 elnyelés korlátozásában.

Az óceánok által elnyelt hő mennyisége

Az óceán kulcsfontosságú szerepet játszik a Föld éghajlatának szabályozásában, elnyeli és tárolja a Föld légkörébe került, az üvegházhatású gázok által megkötött felesleges hő akár 90%-át is. Az óceánon belüli cirkuláció ezt a hőt horizontálisan és vertikálisan is keringeti és eloszlatja. A hőelnyelés és -leadás közötti egyensúly az óceán hőtartalmának változásait eredményezi. Ezen változások térbeli és időbeli nyomon követése elengedhetetlen a Föld éghajlatának múltbeli és jövőbeli alakulásának megértéséhez.

Az óceán hőtartalmának hosszú távú trendjei azt mutatják, hogy a melegedés nagy része az óceán felső 700 méterében történik. A 700–2000 m közötti mélység sokkal lassabban változik. Azonban a kis hőmérséklet-változások is nagy energiaváltozásoknak felelnek meg az óceán hatalmas térfogata miatt.

Az óceánok savasodása
Az óceánok elnyelik az emberi eredetű CO2-kibocsátás 25-30%-át, ami folyamatos pH-csökkenést okoz. Ennek folytatódása töretlen, ami veszélyezteti a tengeri ökoszisztémákat és a korallzátonyokat.

Átlagos tengerszint-emelkedés a jégolvadás és a víz hőtágulása miatt
A globális átlagos tengerszint az elmúlt 26 évben összesen 9,38 cm-t emelkedett. Az emelkedés 30%-a az óceánok hőtágulásának tulajdonítható, a fennmaradó rész pedig főként a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadásából származik. A tengerszint globális átlagos emelkedése 30,8%-kal nőtt az 1999–2009 közötti trendhez képest. A regionális tengerszint-trendek jelentősen eltérhetnek a globális trendtől az óceáni folyamatok (például az óceánban történő hőátadás) miatt.
Az európai tengerek többségében a tengerszint-emelkedés nagyjából megfelelt a globális átlagnak.

A szárazföldi gleccserek és jégtakarók (pl. Grönland, Antarktisz) fogyatkozása
A gleccserek tömege világszerte és Európa-szerte is jelentős és tartós veszteséget szenvedett el a 19. század közepe óta. Bár a 2022–2024 közötti időszak volt a valaha mért legrosszabb hároméves periódus a gleccserek tömegveszteségét tekintve, az olvadás 2025-ben is folytatódott Grönlandon és az Antarktiszon is. A legnagyobb globális gleccsertömeg-veszteséget mutató hat év az elmúlt hét évben volt. Az elmúlt négy évben minden gleccserrégió veszített tömegéből. Globálisan a gleccserek tömege körülbelül 9580 gigatonnával csökkent 1975 óta, ami 26 mm-es tengerszint-emelkedést okozott.

Európa a Föld leggyorsabban melegedő kontinense

Európában a 2025-ös év volt a harmadik legmelegebb a feljegyzések szerint. Az elmúlt 11 év mindegyike a legmelegebbek közé tartozott, és az elmúlt három év volt a legmelegebb. A globális felmelegedés jelenlegi szintje a becslések szerint körülbelül 1,4°C-kal magasabb, mint az iparosodás előtti szint. Ha a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik, a Párizsi Egyezményben foglalt 1,5°C-os hosszú távú globális felmelegedési határértéket az évtized végére, vagyis több mint egy évtizeddel korábban elérhetjük, mint ahogy azt a megállapodás aláírásakor gondolták.

Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a tartós hőhullámok, a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig. A felmelegedés üteme Európa-szerte változó, a leggyorsabb felmelegedés Kelet- és Közép-Európa egyes részein, valamint az európai sarkvidéken volt megfigyelhető. Az éghajlat más aspektusai erős kontrasztokat mutattak, például Északnyugat- és Közép-Európa sokkal napsütésesebb volt, mint az év egészére vetítve az átlag, míg az Ibériai-félsziget felhősebb és csapadékosabb volt. Az európai óceáni régió tengerfelszíni hőmérséklete a valaha feljegyzett legmagasabb volt, tengeri hőhullámok ültek rá Európa tengereire, míg a hótakaró vékonysága a harmadik legalacsonyabb volt a feljegyzések szerint.

A globális átlaghőmérséklet szinte minden szárazföldi területen emelkedik, de ennek nem minden régióban azonos az üteme. A leggyorsabb a felmelegedés az északi magas szélességi körökön, különösen az Arktiszon, valamint Közép- és Kelet-Európában és a Közel-Keleten.

Bár a 2015-ben 196 fél által elfogadott Párizsi Egyezmény célja az volt, hogy a globális átlaghőmérséklet hosszú távú emelkedését 2°C alatt, lehetőleg 1,5°C alatt tartsa, ez ma már lehetetlennek látszik. Európában az iparosodás előtti szinthez képest a felmelegedés kb. 2,5°C, az Arktiszon pedig 3,2°C a legutóbbi ötéves átlagok alapján.

Miért Európa melegszik a leggyorsabban?

A legfrissebb tudományos jelentés szerint a folyamatot négy fő tényező hajtja:

Sarkvidéki felerősítés (Arctic Amplification): Európa közel fekszik az Északi-sarkvidékhez, amely a bolygó leggyorsabban melegedő régiója. Ahogy a sarki jég olvad, a sötétebb óceán több hőt nyel el, ami a szomszédos európai területek hőmérsékletét is felfelé húzza.

Tisztuló levegő: Az elmúlt évtizedek szigorúbb környezetvédelmi szabályozásai miatt jelentősen csökkent a légszennyező aeroszolok mennyisége. Bár ez egészségügyi szempontból jó, az aeroszolok korábban visszaverték a napsugárzás egy részét (árnyékoló hatás). Hiányukban több energia éri el a felszínt.

Változó áramlatok: A légköri és óceáni áramlatok eltolódása miatt Európa fölé gyakrabban érkeznek tartós hőséget okozó légtömegek délről és nyugatról. A légköri cirkuláció változásai gyakoribb és intenzívebb nyári hőhullámokat hoznak. A hőstresszes napok száma nőtt a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig, tavaly Európa elszenvedte történetének második legsúlyosabb hőhullámát.

Albedó-hatás csökkenése: A hó- és jégtakaró zsugorodása miatt a felszín kevesebb napfényt ver vissza, és több hőt nyel el, ami öngerjesztő módon tovább gyorsítja a melegedést.

3 fő ok, amiért Közép- és Kelet-Európa melegedési rátája meghaladja még az európai átlagot is

Kontinentális hatás: A régió távolabb esik az Atlanti-óceán hűtő, mérséklő hatásától, a szárazföld sokkal gyorsabban és intenzívebben melegszik.

Drasztikus hóveszteség: A téli hótakaró időtartama és vastagsága jelentősen csökkent. A „fehér felület” hiánya miatt a talaj korábban és jobban átmelegszik tavasszal.

Aszály-visszacsatolás: A gyakoribb aszályok miatt kiszárad a talaj. Nedvesség híján a napsugárzás energiája nem a párologtatásra fordítódik, hanem a levegő hevítésére.

Magyarországon is súlyos a vízhiány. A föld alatti vízkészletek jelentősen megcsappantak, ami nemcsak a mezőgazdaságot veszélyezteti, hanem a lakosság ivóvíz-ellátását is, hiszen mindkettőt a felszín alatti vizek biztosítják.

Tudományos előrejelzések szerint 2031-2050 között, ha a felmelegedés meghaladja a 1,5 fokot, az már erős kockázatot jelent a növénytermesztés számára Dél-Európában, és mintegy 20%-kal nőnek az élelmiszerárak.

2025 a szélsőségek éve volt Európában

Hőhullámok
A nyárra a kontinens nagy részén az átlag feletti hőmérsékletek voltak jellemzők, számos hőhullámmal. 2025 júliusában volt Európa második legsúlyosabb, 25 napig tartó hőhulláma, ami a kontinens nagy részét érintette.
Júniusban két jelentős hőhullám érintette Nyugat- és Dél-Európa nagy részét, úgy, hogy az első hőhullám kezdete és a második hőhullám vége (június 17. – július 2.) közötti átlaghőmérséklet az évszakban valaha feljegyzett legmagasabb volt.

A kb. 1 millió km² Balti ősföldet (Fennoskandia) júliusban érte el a valaha feljegyzett legsúlyosabb hőhullám, amely 21 napig tartott, és a hőmérséklet az északi sarkkör közelében és azon belül is elérte a 30°C-ot. Egyes részeken közel két hétig volt erős hőstressz.

Törökországban először érte el a hőmérséklet az 50°C-ot: júliusban Silopiban 50,5°C-ot regisztráltak, Cipruson 44,7°C-ot. Görögországban a lakosság 85%-át érintette a 40°- 44°C-os hőség.
Augusztusban volt Nyugat-Európa harmadik jelentős hőhulláma, a maximális hőmérséklet Spanyolországban elérte a 45°C-ot, Franciaországban a 42°C-ot. Az emberi szervezet 38-46 °C között már nagyon erős hőstresszt él át.

2025-ben az éves hőmérséklet szinte az egész kontinensen az átlag felett volt. Csupán Olaszország, Horvátország és Lengyelország néhány kis területén mértek az átlaghoz közeli vagy alatti hőmérsékleteket. Észak-Európa számos országa jelentette a legmelegebb (Egyesült Királyság, Norvégia és Izland) vagy a második legmelegebb (Írország, Svédország és Finnország) évét.

Erdőtüzek
Az időjárás szerepét a tűzveszély meghatározásában a Tűz Időjárás Index (FWI) segítségével becsülik meg. Ez amiatt fontos, hogy megértsék, hogyan befolyásolják az időjárási körülmények a gyúlékonyságot, valamint hogy felmérjék a tűz várható terjedését és intenzitását.

2025-ben a tűzveszélyességi szintek egész Európában átlag felett voltak március-áprilisban és júniustól szeptemberig. A legnagyobb anomáliákat június közepétől augusztus közepéig figyelték meg, és elsősorban a dél-európai meleg és száraz területeken. Az év során az átlag feletti „szélsőséges” tűzveszélyes napok száma Törökországban és Dél-Spanyolország egy kis régiójában volt a legnagyobb (25-30 nap).

Augusztusban nagy erdőtüzek voltak Dél-Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában. Kimagaslóan intenzív tüzek voltak az Egyesült Királyságban, Délkelet-Európában, különösen Görögországban, Cipruson.

Viharok és árvizek
Becslések szerint 14 500 embert érintettek viharok és árvizek Európa-szerte 2025-ben. Összességében azonban a szélsőséges csapadékmennyiség kisebb területet érintett, mint az elmúlt években, és az árvizek Európa folyóinak sokkal kisebb részét érintették. Januárban az Éowyn vihar sújtotta Írországot, az Egyesült Királyságot és Norvégiát és az Egyesült Királyságot. Nyáron és ősszel a viharok Olaszországban, Svédországban és Bulgáriában okoztak lokális áradásokat. Októberben villámárvizek sújtották Spanyolország délkeleti részét, novemberben a Claudia vihar jelentős áradásokat okozott Portugáliában, Spanyolországban, Írországban és az Egyesült Királyságban, Portugáliából és Franciaországból tornádókat jelentettek. A viharok és az áradások Európa egyes részeit érintették, de összességében a szélsőséges csapadékmennyiség és áradás kevésbé volt elterjedt, mint az elmúlt években.

„Elméletben” Magyarország felkészült a klímaválságra

Állításunkban hangsúlyt teszünk az idézőjelekre, ugyanis ez inkább azt jelenti, hogy megszülettek a szükséges dokumentumok. A kockázatok feltárása céljából elkészült egy komplex elemzési és döntéstámogató rendszer: a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (röviden: NATéR). Ez feltérképezi a klímaváltozás várható hatásait, elemzi az egyes területek kitettségét, sérülékenységét és alkalmazkodóképességét, térképes formában mutatja be a kockázatokat (pl. aszály, hőhullám, villámárvíz). Ez a „klímakockázati atlasz” segítheti a nemzeti és helyi szintű döntéshozást.

Fontos politikai/stratégiai dokumentum a 2. Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2, 2018–2030), amely összefoglalja a klímaváltozásból eredő fő kockázatokat, külön fejezetben tárgyalja az alkalmazkodást és sérülékenységet, kijelöli a stratégiai válaszokat és beavatkozási irányokat.

Ennek részeként készült a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia (NAS), amely kifejezetten a klímakockázatok kezelésére fókuszál, részletesen elemzi az egyes ágazatok (vízgazdálkodás, mezőgazdaság, egészségügy stb.) sérülékenységét, és konkrét alkalmazkodási intézkedéseket javasol.

Az Nemzeti Éghajlatváltozási Jelentések rendszeresen értékelik a klímaváltozás hatásait és kockázatait, nyomon követik a változásokat és trendeket, tudományos alapot adnak a döntéshozatalhoz.

A magyar klímastratégiai dokumentumok alapvetően nemzetközi klímamodellekre és az IPCC tudásbázisára épülnek, tudományos szempontból nincs velük nagy baj. Ugyanakkor a keretezést, a társadalmi és gazdasági következmények feltárását és a prioritások kijelölését illetően megfogalmazhatók kritikák. Legfőképpen az, hogy hiányzik a rendszerszemlélet, és erős hangsúlyt kapnak a technológiai és ágazati válaszok – hiányzik ugyanakkor a társadalmi sérülékenység feltárása.

Cikkünket bevezetőnek szántuk, azzal folytatjuk, hogy szakértők segítségével megvizsgáljuk az eddigi intézkedéseket, illetve a meg nem született intézkedések helyén tátongó hiányokat.

A Megint minden rosszabb lett, de fel a fejjel! – Így változik a klímánk bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.