Hírolvasó

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást Budapesti fák állapotromlása és az aszály címmel Fehérvári Eszter a BKM Főkert Kertészeti Divízió faállomány -főosztályvezető tartotta.
Podcastunkban először őt halljuk, majd a közönség kérdéseire Dezsényi Péter a Főkert igazgatója és Bardóczi Sándor főtájépítésze válaszol.

Amiről szó esik:

— Budapesten kb. 9 millió fa található;

— a városi zöldfelületeink nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak.

— hogyan csökkennek a városi fák életesélyei pl. a beépítettség miatt?

— Budapesten csak minden századik fa egészséges; 

— a fővárosi faállomány lombtömegének a fele elveszhet 10 éven belül.

— Mit tehet ez ellen a szakma?

— Miért nagyon fontosak a Miyawaki erdők a környezet és a közösségek szempontjából?

— Miért a legjobb ingyen légkondicionálók a fák?

— Hogyan lehetne csökkenteni a városligeti rendezvényekkel kapcsolatos anomáliákat? 

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter.

A Zöld Hang podcast: A budapesti fák állapotromlása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást Budapesti fák állapotromlása és az aszály címmel Fehérvári Eszter a BKM Főkert Kertészeti Divízió faállomány -főosztályvezető tartotta.
Podcastunkban először őt halljuk, majd a közönség kérdéseire Dezsényi Péter a Főkert igazgatója és Bardóczi Sándor főtájépítésze válaszol.

Amiről szó esik:

— Budapesten kb. 9 millió fa található;

— a városi zöldfelületeink nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak.

— hogyan csökkennek a városi fák életesélyei pl. a beépítettség miatt?

— Budapesten csak minden századik fa egészséges; 

— a fővárosi faállomány lombtömegének a fele elveszhet 10 éven belül.

— Mit tehet ez ellen a szakma?

— Miért nagyon fontosak a Miyawaki erdők a környezet és a közösségek szempontjából?

— Miért a legjobb ingyen légkondicionálók a fák?

— Hogyan lehetne csökkenteni a városligeti rendezvényekkel kapcsolatos anomáliákat? 

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter.

A Zöld Hang podcast: A budapesti fák állapotromlása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Részletes statisztikákat közöl az Eurostat a tagországok biogazdálkodásáról, ezekből mutatunk most interaktív grafikonokat.

Magyarországon még csak alig több mint 6 százalék a biogazdálkodással művelt mezőgazdasági terület, jócskán le vagyunk maradva a tagállamok zömétől, de pl. Lengyelországnál még így is jobban állunk.

A grafikonokon össze lehet hasonlítani az egyes országokat a biotermelés mennyisége, az állattartás, a biogazdálkodók száma és az egyes ágazatok biotermelése szempontjából.

Az első oldalon egy hasábra kattintva meg lehet nézni az egyes országok fejlődését ebben a tekintetben. A következő oldalakon több országot is ki lehet választani a Ctrl-gombot lenyomva tartva.

A Magyarország számokban: biogazdálkodás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Több észak-európai országban a legmelegebb vagy a második legmelegebb év a tavalyi volt – ez áll a 2025-re visszatekintő Európai Éghajlatváltozási Állapotjelentésben. Európában a hőmérséklet kétszer gyorsabban emelkedik a globális átlagnál. A leginkább érintett – az észak-európai országok mellett – Közép- és Kelet-Európa, azon belül pedig Magyarország. A Kárpát-medencében az elmúlt évtizedekben a melegedés mértéke meghaladta a 2,5 °C-ot az 1951–1980-as átlaghoz képest. A helyzet tehát pocsék, nem kicsit, hanem nagyon. Lássuk a részleteket.

Az éves állapotjelentést a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közösen adja ki. Az összehasonlítás alapjául egy olyan mérési rendszer szolgál, amelyet a WMO állított össze, és amely alapvetően 4 fő globális klímaindikátor – hőmérséklet, óceánok, üvegház-hatású gázok (széndioxid és metán), valamint a jégtakaró és a gleccserek tömege – méréseivel szemlélteti a Föld éghajlati rendszerében végbemenő változásokat a mérések kezdete óta. Ezeken belül több részterület mutatói teszik követhetővé az éghajlatváltozás folyamatát, sajátosságait, sebességét, azáltal, hogy átfogó képet adnak a légkör, az óceánok és a nagy tömegű hó és jégtakaró (krioszféra) állapotáról.

A klímaindikátorok változó értékei a 2025. évi jelentés alapján nagy vonalakban így foglalhatók össze a bolygó egészére vonatkozóan.

Felszíni átlaghőmérséklet a szárazföldön és az óceánok felett
A mérések kezdete óta a 2025-ös év volt a 2. vagy 3. legmelegebb. A globális átlaghőmérséklet 1,43 °C fokkal haladta meg az iparosodás előtti (1850–1900) szintet. A legmelegebb év 2024 volt (+1,55 °C). A legutóbbi ötéves átlagok a legmagasabbak, vagy a legmagasabbakhoz közeliek, a hőmérséklet-emelkedés majdnem kétszer akkora a szárazföldön, mint a tengeren. Az európai szárazföldön a hőmérséklet-emelkedés körülbelül 1°C-kal volt magasabb, mint a világ egészén. Az elmúlt évtizedekben szinte mindenhol nőtt a hőmérséklet, a növekedés üteme azonban regionálisan és szezonálisan is változott.

A melegedést elsősorban az üvegházhatású gázok fokozódó kibocsátása vezérli, a légköri és az óceáni folyamatok pedig befolyásolják a regionális eloszlásokat. A szárazföld azért melegszik gyorsabban, mint az óceán, mert az utóbbinak nagyobb a hőelnyelő kapacitása. Befolyásoló tényező az úgynevezett „klíma-visszacsatolások” rendszere is, ilyen például az, amikor a hó és a jég olvadása csökkenti a napenergia visszaverődését.

Az éves hőmérsékletek szinte minden szárazföldi területen melegedési tendenciát mutatnak – a legnagyobb mértékben a Jeges-tenger és az arktiszi szárazföldek felett. A Föld egyik leggyorsabban felmelegedő helye a Jeges-tengeren található szigetcsoport, a Norvégiához tartozó Spitzbergák, félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között. Itt az elmúlt 30 évben évtizedenként 1,5–2°C-kal nőtt a hőmérséklet. A második legnagyobb mértékben melegedő régió Közép- és Kelet-Európa, valamint a Közel-Kelet.

Légköri szén-dioxid koncentráció

2026 áprilisában a koncentráció a legmagasabb szintet mutatta az elmúlt legalább 2 millió évben (átlépte a 430 ppm értéket).

Az üvegházhatású gázok kibocsátását legfőképpen a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az erdőirtás, a műtrágyahasználat, az állattenyésztés és a szerves hulladék lebomlása okozza. Az emberi tevékenységek által kibocsátott hosszú élettartamú üvegházhatású gázok közül a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O) van a legnagyobb hatással az éghajlatra. A műholdas adatok alapján könnyen monitorozható a szén-dioxid és a metán légköri koncentrációja (a dinitrogén-oxidé nem).

A műholdadatok szerint a légköri CO2-koncentráció 2025-ben körülbelül 425,3 ppm volt, magasabb, mint az elmúlt kétmillió évben bármikor. A növekedés átlagos mértéke – a 2024-es rekordnövekedést leszámítva – 2020 óta nagyjából azonos: 0,6%.

A légköri koncentrációk évenkénti változásait jellemzően a természetes források és elnyelők hatása határozza meg. A fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos emberi kibocsátások a világ egyes részein folyamatosan növekednek. Jelenleg is kutatják, hogy a 2023-2024-ben tapasztalt rekord magas tengerfelszíni hőmérsékletek milyen szerepet játszhattak a CO2 elnyelés korlátozásában.

Az óceánok által elnyelt hő mennyisége

Az óceán kulcsfontosságú szerepet játszik a Föld éghajlatának szabályozásában, elnyeli és tárolja a Föld légkörébe került, az üvegházhatású gázok által megkötött felesleges hő akár 90%-át is. Az óceánon belüli cirkuláció ezt a hőt horizontálisan és vertikálisan is keringeti és eloszlatja. A hőelnyelés és -leadás közötti egyensúly az óceán hőtartalmának változásait eredményezi. Ezen változások térbeli és időbeli nyomon követése elengedhetetlen a Föld éghajlatának múltbeli és jövőbeli alakulásának megértéséhez.

Az óceán hőtartalmának hosszú távú trendjei azt mutatják, hogy a melegedés nagy része az óceán felső 700 méterében történik. A 700–2000 m közötti mélység sokkal lassabban változik. Azonban a kis hőmérséklet-változások is nagy energiaváltozásoknak felelnek meg az óceán hatalmas térfogata miatt.

Az óceánok savasodása
Az óceánok elnyelik az emberi eredetű CO2-kibocsátás 25-30%-át, ami folyamatos pH-csökkenést okoz. Ennek folytatódása töretlen, ami veszélyezteti a tengeri ökoszisztémákat és a korallzátonyokat.

Átlagos tengerszint-emelkedés a jégolvadás és a víz hőtágulása miatt
A globális átlagos tengerszint az elmúlt 26 évben összesen 9,38 cm-t emelkedett. Az emelkedés 30%-a az óceánok hőtágulásának tulajdonítható, a fennmaradó rész pedig főként a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadásából származik. A tengerszint globális átlagos emelkedése 30,8%-kal nőtt az 1999–2009 közötti trendhez képest. A regionális tengerszint-trendek jelentősen eltérhetnek a globális trendtől az óceáni folyamatok (például az óceánban történő hőátadás) miatt.
Az európai tengerek többségében a tengerszint-emelkedés nagyjából megfelelt a globális átlagnak.

A szárazföldi gleccserek és jégtakarók (pl. Grönland, Antarktisz) fogyatkozása
A gleccserek tömege világszerte és Európa-szerte is jelentős és tartós veszteséget szenvedett el a 19. század közepe óta. Bár a 2022–2024 közötti időszak volt a valaha mért legrosszabb hároméves periódus a gleccserek tömegveszteségét tekintve, az olvadás 2025-ben is folytatódott Grönlandon és az Antarktiszon is. A legnagyobb globális gleccsertömeg-veszteséget mutató hat év az elmúlt hét évben volt. Az elmúlt négy évben minden gleccserrégió veszített tömegéből. Globálisan a gleccserek tömege körülbelül 9580 gigatonnával csökkent 1975 óta, ami 26 mm-es tengerszint-emelkedést okozott.

Európa a Föld leggyorsabban melegedő kontinense

Európában a 2025-ös év volt a harmadik legmelegebb a feljegyzések szerint. Az elmúlt 11 év mindegyike a legmelegebbek közé tartozott, és az elmúlt három év volt a legmelegebb. A globális felmelegedés jelenlegi szintje a becslések szerint körülbelül 1,4°C-kal magasabb, mint az iparosodás előtti szint. Ha a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik, a Párizsi Egyezményben foglalt 1,5°C-os hosszú távú globális felmelegedési határértéket az évtized végére, vagyis több mint egy évtizeddel korábban elérhetjük, mint ahogy azt a megállapodás aláírásakor gondolták.

Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a tartós hőhullámok, a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig. A felmelegedés üteme Európa-szerte változó, a leggyorsabb felmelegedés Kelet- és Közép-Európa egyes részein, valamint az európai sarkvidéken volt megfigyelhető. Az éghajlat más aspektusai erős kontrasztokat mutattak, például Északnyugat- és Közép-Európa sokkal napsütésesebb volt, mint az év egészére vetítve az átlag, míg az Ibériai-félsziget felhősebb és csapadékosabb volt. Az európai óceáni régió tengerfelszíni hőmérséklete a valaha feljegyzett legmagasabb volt, tengeri hőhullámok ültek rá Európa tengereire, míg a hótakaró vékonysága a harmadik legalacsonyabb volt a feljegyzések szerint.

A globális átlaghőmérséklet szinte minden szárazföldi területen emelkedik, de ennek nem minden régióban azonos az üteme. A leggyorsabb a felmelegedés az északi magas szélességi körökön, különösen az Arktiszon, valamint Közép- és Kelet-Európában és a Közel-Keleten.

Bár a 2015-ben 196 fél által elfogadott Párizsi Egyezmény célja az volt, hogy a globális átlaghőmérséklet hosszú távú emelkedését 2°C alatt, lehetőleg 1,5°C alatt tartsa, ez ma már lehetetlennek látszik. Európában az iparosodás előtti szinthez képest a felmelegedés kb. 2,5°C, az Arktiszon pedig 3,2°C a legutóbbi ötéves átlagok alapján.

Miért Európa melegszik a leggyorsabban?

A legfrissebb tudományos jelentés szerint a folyamatot négy fő tényező hajtja:

Sarkvidéki felerősítés (Arctic Amplification): Európa közel fekszik az Északi-sarkvidékhez, amely a bolygó leggyorsabban melegedő régiója. Ahogy a sarki jég olvad, a sötétebb óceán több hőt nyel el, ami a szomszédos európai területek hőmérsékletét is felfelé húzza.

Tisztuló levegő: Az elmúlt évtizedek szigorúbb környezetvédelmi szabályozásai miatt jelentősen csökkent a légszennyező aeroszolok mennyisége. Bár ez egészségügyi szempontból jó, az aeroszolok korábban visszaverték a napsugárzás egy részét (árnyékoló hatás). Hiányukban több energia éri el a felszínt.

Változó áramlatok: A légköri és óceáni áramlatok eltolódása miatt Európa fölé gyakrabban érkeznek tartós hőséget okozó légtömegek délről és nyugatról. A légköri cirkuláció változásai gyakoribb és intenzívebb nyári hőhullámokat hoznak. A hőstresszes napok száma nőtt a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig, tavaly Európa elszenvedte történetének második legsúlyosabb hőhullámát.

Albedó-hatás csökkenése: A hó- és jégtakaró zsugorodása miatt a felszín kevesebb napfényt ver vissza, és több hőt nyel el, ami öngerjesztő módon tovább gyorsítja a melegedést.

3 fő ok, amiért Közép- és Kelet-Európa melegedési rátája meghaladja még az európai átlagot is

Kontinentális hatás: A régió távolabb esik az Atlanti-óceán hűtő, mérséklő hatásától, a szárazföld sokkal gyorsabban és intenzívebben melegszik.

Drasztikus hóveszteség: A téli hótakaró időtartama és vastagsága jelentősen csökkent. A „fehér felület” hiánya miatt a talaj korábban és jobban átmelegszik tavasszal.

Aszály-visszacsatolás: A gyakoribb aszályok miatt kiszárad a talaj. Nedvesség híján a napsugárzás energiája nem a párologtatásra fordítódik, hanem a levegő hevítésére.

Magyarországon is súlyos a vízhiány. A föld alatti vízkészletek jelentősen megcsappantak, ami nemcsak a mezőgazdaságot veszélyezteti, hanem a lakosság ivóvíz-ellátását is, hiszen mindkettőt a felszín alatti vizek biztosítják.

Tudományos előrejelzések szerint 2031-2050 között, ha a felmelegedés meghaladja a 1,5 fokot, az már erős kockázatot jelent a növénytermesztés számára Dél-Európában, és mintegy 20%-kal nőnek az élelmiszerárak.

2025 a szélsőségek éve volt Európában

Hőhullámok
A nyárra a kontinens nagy részén az átlag feletti hőmérsékletek voltak jellemzők, számos hőhullámmal. 2025 júliusában volt Európa második legsúlyosabb, 25 napig tartó hőhulláma, ami a kontinens nagy részét érintette.
Júniusban két jelentős hőhullám érintette Nyugat- és Dél-Európa nagy részét, úgy, hogy az első hőhullám kezdete és a második hőhullám vége (június 17. – július 2.) közötti átlaghőmérséklet az évszakban valaha feljegyzett legmagasabb volt.

A kb. 1 millió km² Balti ősföldet (Fennoskandia) júliusban érte el a valaha feljegyzett legsúlyosabb hőhullám, amely 21 napig tartott, és a hőmérséklet az északi sarkkör közelében és azon belül is elérte a 30°C-ot. Egyes részeken közel két hétig volt erős hőstressz.

Törökországban először érte el a hőmérséklet az 50°C-ot: júliusban Silopiban 50,5°C-ot regisztráltak, Cipruson 44,7°C-ot. Görögországban a lakosság 85%-át érintette a 40°- 44°C-os hőség.
Augusztusban volt Nyugat-Európa harmadik jelentős hőhulláma, a maximális hőmérséklet Spanyolországban elérte a 45°C-ot, Franciaországban a 42°C-ot. Az emberi szervezet 38-46 °C között már nagyon erős hőstresszt él át.

2025-ben az éves hőmérséklet szinte az egész kontinensen az átlag felett volt. Csupán Olaszország, Horvátország és Lengyelország néhány kis területén mértek az átlaghoz közeli vagy alatti hőmérsékleteket. Észak-Európa számos országa jelentette a legmelegebb (Egyesült Királyság, Norvégia és Izland) vagy a második legmelegebb (Írország, Svédország és Finnország) évét.

Erdőtüzek
Az időjárás szerepét a tűzveszély meghatározásában a Tűz Időjárás Index (FWI) segítségével becsülik meg. Ez amiatt fontos, hogy megértsék, hogyan befolyásolják az időjárási körülmények a gyúlékonyságot, valamint hogy felmérjék a tűz várható terjedését és intenzitását.

2025-ben a tűzveszélyességi szintek egész Európában átlag felett voltak március-áprilisban és júniustól szeptemberig. A legnagyobb anomáliákat június közepétől augusztus közepéig figyelték meg, és elsősorban a dél-európai meleg és száraz területeken. Az év során az átlag feletti „szélsőséges” tűzveszélyes napok száma Törökországban és Dél-Spanyolország egy kis régiójában volt a legnagyobb (25-30 nap).

Augusztusban nagy erdőtüzek voltak Dél-Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában. Kimagaslóan intenzív tüzek voltak az Egyesült Királyságban, Délkelet-Európában, különösen Görögországban, Cipruson.

Viharok és árvizek
Becslések szerint 14 500 embert érintettek viharok és árvizek Európa-szerte 2025-ben. Összességében azonban a szélsőséges csapadékmennyiség kisebb területet érintett, mint az elmúlt években, és az árvizek Európa folyóinak sokkal kisebb részét érintették. Januárban az Éowyn vihar sújtotta Írországot, az Egyesült Királyságot és Norvégiát és az Egyesült Királyságot. Nyáron és ősszel a viharok Olaszországban, Svédországban és Bulgáriában okoztak lokális áradásokat. Októberben villámárvizek sújtották Spanyolország délkeleti részét, novemberben a Claudia vihar jelentős áradásokat okozott Portugáliában, Spanyolországban, Írországban és az Egyesült Királyságban, Portugáliából és Franciaországból tornádókat jelentettek. A viharok és az áradások Európa egyes részeit érintették, de összességében a szélsőséges csapadékmennyiség és áradás kevésbé volt elterjedt, mint az elmúlt években.

„Elméletben” Magyarország felkészült a klímaválságra

Állításunkban hangsúlyt teszünk az idézőjelekre, ugyanis ez inkább azt jelenti, hogy megszülettek a szükséges dokumentumok. A kockázatok feltárása céljából elkészült egy komplex elemzési és döntéstámogató rendszer: a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (röviden: NATéR). Ez feltérképezi a klímaváltozás várható hatásait, elemzi az egyes területek kitettségét, sérülékenységét és alkalmazkodóképességét, térképes formában mutatja be a kockázatokat (pl. aszály, hőhullám, villámárvíz). Ez a „klímakockázati atlasz” segítheti a nemzeti és helyi szintű döntéshozást.

Fontos politikai/stratégiai dokumentum a 2. Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2, 2018–2030), amely összefoglalja a klímaváltozásból eredő fő kockázatokat, külön fejezetben tárgyalja az alkalmazkodást és sérülékenységet, kijelöli a stratégiai válaszokat és beavatkozási irányokat.

Ennek részeként készült a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia (NAS), amely kifejezetten a klímakockázatok kezelésére fókuszál, részletesen elemzi az egyes ágazatok (vízgazdálkodás, mezőgazdaság, egészségügy stb.) sérülékenységét, és konkrét alkalmazkodási intézkedéseket javasol.

Az Nemzeti Éghajlatváltozási Jelentések rendszeresen értékelik a klímaváltozás hatásait és kockázatait, nyomon követik a változásokat és trendeket, tudományos alapot adnak a döntéshozatalhoz.

A magyar klímastratégiai dokumentumok alapvetően nemzetközi klímamodellekre és az IPCC tudásbázisára épülnek, tudományos szempontból nincs velük nagy baj. Ugyanakkor a keretezést, a társadalmi és gazdasági következmények feltárását és a prioritások kijelölését illetően megfogalmazhatók kritikák. Legfőképpen az, hogy hiányzik a rendszerszemlélet, és erős hangsúlyt kapnak a technológiai és ágazati válaszok – hiányzik ugyanakkor a társadalmi sérülékenység feltárása.

Cikkünket bevezetőnek szántuk, azzal folytatjuk, hogy szakértők segítségével megvizsgáljuk az eddigi intézkedéseket, illetve a meg nem született intézkedések helyén tátongó hiányokat.

A Megint minden rosszabb lett, de fel a fejjel! – Így változik a klímánk bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Évek óta különös harc zajlik a váci Duna-parton, a Liszt Ferenc sétányon. A frissen ültetett fák újra és újra eltűnnek, kiszáradnak vagy megrongálódnak: egyszer kivágják, máskor megmérgezik vagy felgyújtják őket. Legutóbb több fiatal gesztenyefa kérgét hántották le. A civilek és az önkormányzat ennek ellenére folyamatosan pótolja a fasort, az önkéntesek rendszeresen locsolják a csemetéket. Az ügy messze túlmutat a Duna-parton: országszerte egyre több hasonló eset történik, miközben felmerül, hogyan lett a természet sokak számára elpusztítandó akadály.

Sajnálatos tény, hogy az elmúlt években Magyarország számos pontján történtek megmagyarázhatatlannak tűnő fakivágások, mérgezések és természetkárosítások. Városi fasorok tűntek el egyik napról a másikra, öreg fákat fúrtak meg és injekcióztak vegyszerekkel, máshol „véletlenül” száradtak ki korábban egészséges példányok. A háttérben sokszor ugyanazok az indokok sejlenek fel: valakinek útban van az árnyék, zavarja a lehulló levél, a növény zavarja a panorámát, vagy éppen egy varázslatos naplementét takar a lombkorona. Miközben a klímaváltozás hatásai egyre erősebben érezhetők a városokban, a fák szerepe felértékelődött: a városi élet alapvető részeivé váltak, amelyek hűtik a levegőt és élhetőbbé teszik a környezetet.

A váci Duna-parton zajló, évek óta tartó fakárosítások ennek a jelenségnek beszédes példáját adják. Vácott egy alig ötvenméteres szakaszon folyamatosan pusztulnak vagy tűnnek el a frissen ültetett fák, miközben civilek és önkormányzati dolgozók újra és újra próbálják helyreállítani a fasort. Boldog Gabriellával, a Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület alapító tagja, valamint Litkai Gergely jogásszal, fenntarthatósági aktivistával beszélgettünk arról, mi állhat a rongálások hátterében, és hogyan lehetne megelőzni a hasonló eseteket.

A civilek féltik az újonnan ültetett fákat

A váci börtön és a hajóállomás közötti Duna-parti szakasz egy évek óta tartó konfliktus helyszíne. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület vezetője, Boldog Gabriella szerint a problémák 2018 körül kezdődtek, amikor éjszaka kivágták az első gesztenyecsemetéket.

„Akkoriban épült oda egy új társasház dunai panorámával. Természetesen bizonyítani nem lehet semmit, de sokakban felmerült, hogy a panorámát féltők állhatnak a háttérben. Az ember azért gondol ilyesmire, mert korábban évtizedekig nem zavartak senkit azok a fák. Aztán hirtelen megjelent egy új épület, és rövid időn belül elkezdődtek a rongálások” – mondta Gabriella.

A kivágások után az önkormányzat új csemetéket ültetett, később pedig a civil egyesület is részt vett a pótlásokban. A fák azonban általában nem maradtak meg sokáig. Boldog Gabriella szerint az elmúlt években szinte minden elképzelhető pusztítás előfordult.

„Volt, hogy felgyújtottak egy csemetét, máskor egyszerűen kiszáradtak a fák, pedig önkéntesek rendszeresen locsolták őket. Nekünk nagyon gyanús volt, hogy a törzs körül teljesen száraz maradt a fű, miközben kicsit arrébb zöldellt minden. Olyan érzése van ilyenkor az embernek, hogy valaki tudatosan próbálja elpusztítani a fákat.”

A legutóbbi eset különösen megrázta az egyesület tagjait. Télen több fiatal gesztenyefa kérgét hántották le körben, nagyjából másfél méteres magasságban. A módszer gyakorlatilag a fa lassú kivégzését jelenti. Felmerült ugyan, hogy a sérüléseket hódok okozhatták, ezt azonban gyorsan kizárták, mivel a kérgezések túl magasan, körülbelül másfél méteres magasságban történtek. A rongálások így egyértelműen emberi beavatkozásra utaltak. Az önkormányzat végül megpróbálta megmenteni a fákat: szakszerűen kezelték és bepólyálták a sérüléseket, több csemete túlélte a támadást, sőt tavasszal újra virágba borult.

A váci eset korántsem példátlan

A váci Duna-part története nem elszigetelt jelenség. Az elmúlt években országszerte számos hasonló természetkárosítás történt, és Vác más részein is előfordultak gyanús fakárosítások. A természetvédő szerint sok esetben ugyanaz a logika sejlik fel a háttérben: a fák valaki számára útban vannak.

„A Duna-part egy másik szakaszán például lyukfúrásos mérgezés történt. Olyan nyomokat találtak, amelyek arra utaltak, hogy vegyszert fecskendezhettek a fákba. Feljelentés is történt, de a tettest nem sikerült megtalálni. A Diófa utcai óvodában szintén megmérgeztek egy fát, ami különösen felháborító volt, hiszen gyerekek környezetében történt” – magyarázta.

A civil szervezetek több esetben próbáltak segíteni a károk helyreállításában. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület és a Magosfa Alapítvány például a Váci Zöld Fesztivál tombolabevételét ajánlotta fel az óvodának, hogy új fát ültethessenek.

„A Zrínyi utcában három ostorfát mérgeztek meg egy olyan ház előtt, amelynek tetejére később napelemek kerültek. Sokszor nagyon nehéz nem észrevenni az összefüggéseket. Az ember ilyenkor elgondolkodik azon, mennyire torzult el a természethez való viszonyunk.”

Ellentmondásos, hogy miközben a városok egyre nehezebben viselik a hőhullámokat és az aszályos nyarakat, sokan még mindig inkább problémaként tekintenek a fákra. Pedig ezek a növények árnyékot adnak, hűtik a levegőt, megkötik a port és alapvetően élhetőbbé teszik a városi környezetet. Ehhez képest ma is előfordul, hogy valaki azért pusztít el fákat, mert zavarja a kilátásban, túl sok levelet hullatnak, vagy árnyékot vetnek egy épületre.

Nem véletlenszerű rongálások

Litkai Gergelyjogász, humorista, fenntarthatósági aktivista szerint az ilyen eseteket sokkal komolyabban kellene venni, mint ahogyan ma a társadalom teszi. Úgy látja, a legtöbb hasonló ügy mögött tudatos és módszeres károkozás áll.

„Nem az szokott történni, hogy harminc ember véletlenül arra jár és fákat vág ki. Az ilyen ügyek általában nem véletlenszerűek. Valakinek valamiért útban vannak a fák, és módszeresen próbál megszabadulni tőlük. Ezért lenne fontos, hogy az önkormányzatok és a hatóságok is komolyan kezeljék ezeket az ügyeket.”

Litkai Gergely szerint jogi szempontból több kategória is szóba jöhet. A legtöbb eset rongálásnak minősül, de bizonyos körülmények között természetkárosítás vagy környezetkárosítás is megállapítható.

„Egy fa értéke meghatározható, és egy idősebb példánynál ez komoly összeg lehet. Ötvenezer forint alatt szabálysértésről beszélünk, felette már bűncselekményről. Ha pedig védett fajról vagy természetvédelmi területről van szó, akkor természetkárosítás is megvalósulhat. Abban az esetben pedig, ha valaki mérgező anyagokat használ, amelyek bekerülnek a talajba vagy a vízbe, már környezetkárosításról is beszélhetünk” – magyarázta a jogász.

Litkai Gergely példaként felidézte az Eger-pataknál történt esetet is, amikor valaki motorolajjal próbálta távol tartani a hódokat a fáktól. Az ilyen esetek a szakértő szerint rámutatnak arra, hogy a gyors és egyszerű megoldások keresése milyen könnyen vezethet súlyos következményekhez. A példában nemcsak a fák károsodtak, hanem a beavatkozás a vízi környezetet is érintette, így a szennyezés már a patak élővilágára is veszélyt jelentett. A helyzet rendezése emiatt utólagos beavatkozásokat igényelt, többek között olajfogó eszközök bevetésével kellett összegyűjteni a szennyeződést.

A természetet sokan akadálynak tekintik

Litkai úgy véli, a jogi szankciók önmagukban nem fogják megoldani a problémát. A valódi kérdés az, hogyan gondolkodik a társadalom a természetről és a közös környezetről.

„A büntetés mindig egy végső eszköz. Nem azért nem ölünk meg más embereket, mert félünk a büntetéstől, hanem mert léteznek társadalmi normák. A természethez való viszonyunkban viszont még nem alakult ki ugyanez a közös minimum” – hangsúlyozta.

Szerinte sok esetben teljesen abszurd logika működik a háttérben. Az emberek egyszerre szeretnének környezettudatosnak látszani, miközben a saját közvetlen érdekeik miatt pusztítják a természetet.

„Teljesen abszurd, amikor valaki telepít egy környezetbarát napelemet, majd kivágja a fát, mert árnyékot vet rá. Vagy amikor valakit annyira zavar a lehulló levél, hogy inkább elpusztít egy több évtizedes fát, csak hogy ne kelljen takarítani. Ezek nagyon sokat elárulnak arról, hogyan gondolkodunk a természetről. A fákra nem akadályként kellene tekintenünk, hanem élőtársakként. Meg kellene értenünk, hogy nélkülük nem lesznek élhető városaink. Ha egyszer ez társadalmi normává válik, akkor talán kevesebb ilyen történetet hallunk majd.”

Fotó: Boldog Gabriella
Borítókép: Wikipedia

A Kivágják, megmérgezik, felgyújtják: vandálok háborúznak a váci Duna-part fáival bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

1990 óta ismét lezajlott a földtulajdon koncentrációja, ami hátrányosan érinti a vízmegtartást – állítja Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, az Antall-kormány egykori minisztere a Zöld Hangnak adott interjújában.

Andrásfalvy Bertalan
Fotó: Thaler Tamás, Wikipedia.

A most 94 éves Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus 1990 és 1993 között művelődési és közoktatási miniszterként dolgozott. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének alapító tanszékvezetője. Jónéhány általa írt, vagy szerkesztett könyv közül az egyik a Kárpát-medencében emberi hatásra lezajlott ökológiai változásokról szólt. Foglalkozott a hagyományos népi ártéri gazdálkodással is. A kutató telefonon válaszolt a Zöld Hang kérdéseire.

Magyarországon két tájon maradt meg a leginkább természetes állapotban az ártér: Gemencen és a Szigetközben. A kép Gemencen készült. Fotó: Bajomi Bálint

– Mi lehet az oka annak, hogy szárazodik az Alföld területe?

– A hegyekből mindig lejövő víz a középkorban az Alföldre érkezve szétterült. Ez a vízmennyiség most is megérkezik ide. Ezt átkergetjük az országon, és nincs ideje, hogy behatoljon és bekerüljön a földbe. Emiatt indul meg a kiszáradás. Az egész gátrendszer, amit Mária Terézia idejében kiépítettek, azt irányozta elő, hogy minél nagyobb területet lehessen szántani és vetni búzával és további exportálható terményekkel. Emiatt az országba beérkező vízmennyiségből több megy el tőlünk, mint amennyi bejön a folyókkal és az esővel.

– Már Mária Terézia idején építettek gátakat?

– Akkor már igen. Kezdeményezte, hogy minél nagyobb területeket lehessen fölszántani és megmenteni az eláradástól. A középkorban már elő-előfordul ez, de nem vezetett odáig, hogy hatalommal kisajátítsák ezeket a területeket. Ezt Mária Terézia tette lehetővé.

– Említette nekem korábban, hogy ehhez köze van a nagybirtoknak is. Mi az összefüggés a víz és a nagybirtok között?

– A nagybirtokosok tulajdonába került az az ármentesített terület, amit korábban a jobbágyok megóvtak az elárasztástól, és évszázadokon keresztül használtak. Persze nem árutermelésre, hanem mindenféle másra, gyümölcstermelésre, legeltetésre és így tovább. Az utóbbi időszakban a nagybirtok óriási túlsúlya megemelkedett. Jelenleg a nagybirtokos árut termel. Nem azt termeli, ami hazánkban szükséges, hanem azt, amit exportálni lehet, el lehet vinni. A középkor vége felé teljesen elmúlt az a szemlélet, hogy a területet sokoldalúan használom, és a helyi szükségletek kielégítésére koncentrálok. Amikor Mária Terézia lehetővé tette, hogy ezeket a területeket kisajátíthassák a nagybirtokosok, pillanatok alatt megnőtt nagybirtoki arány. Erről több kimutatás is van.

Kisrepülőről fotózott ártér a horvát-magyar-szerb határ közelében, a horvát oldalon található
Kopácsi-réten. Fotó: Bajomi Bálint.

– Mit kellene tenni most a véleménye szerint?

– Maradjon itt az a víz, amit átkergetünk az országon és belemegy a rengeteg hordalékkal együtt a Tiszába, a Dunába, és végül a Fekete-tengerbe. Ehhez egészen meg kell változtatni a termelési struktúránkat. Tehát nem árutermelésre kell fordítani a földet, hanem sokoldalú használatra.

– „Pocsotyatérkép” néven emlegetnek egy 1938-ban készült térképet, amely azt mutatja, hogy a folyószabályozások előtt mekkora területtel jártak a vizek. Van egy másik térkép is, amelyen látszik, hogy jelenleg az Alföldön rengeteg csatorna vezeti el a vizet. Hogyan működött a vízgazdálkodás régen és ma? Mit lehetne csinálni a sok csatornával?

Az 1938-ban készült, ma „pocsolyatérképként” emlegetett térkép azt mutatja, hogy a folyamszabályozások előtt mely területek voltak állandóan (sötétkék) és időszakosan (világoskék) víz alatt. Jakab Gusztáv írása szerint ezen állapot létrejöttében a vízimalmok és a hódok tevékenysége is közrejátszott. Részletesebben itt olvashatunk erről. https://greenfo.hu/blog/a-pocsolyaterkep-legendaja/

– A sok csatorna teszi lehetővé azt, hogy az a víz, ami lejön, részben a Kárpátokból, részben pedig a felhőkből, ne ülje meg egy pillanatig sem a földet, mert akkor nem lehet szántóföldi művelést csinálni.

– Ha jól tudom, a belvízzel érintett területekről vezetik le a vizet csatornákkal.

– Olyan területekről van szó, amelyeket az év egy részében elárasztana a víz. Nem volt rajtuk állandó belvíz. Jelenleg nincs ideje a víznek, hogy beszívódjon a talajba és mélyen is emelje a talajvízszintet. A Tisza-tónál például több lépcsőben megemelték a gátakat, és az azokba beömlő vizet bizonyos időben öntözésre használják. De ez csak egy kis része annak, ami esőként leesett, és amit meg kellett menteni. A csatornákat lehetne fordítva is használni, de ahhoz le kell mondani az állandó földművelés, a nagybirtok területigényének egy részéről. A nagybirtok 10 évenként sem hoz szerves utánpótlást, e helyett műtrágyákkal próbálja emelni a talaj termőképességét. Ugyanakkor a víz nem tud beszivárogni a talajba, mert elvezetik. Elfolyik a Dunába és a Tiszába, illetve a Fekete-tengerbe. Egészen más gazdálkodást kellene folytatni, mert jelenleg nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy a vizet, ami jön, azt itt tartsuk. A középkori emberek arról beszéltek, hogy Magyarország arany ország, ahol mindenből bőség van. Hal is volt bőven. Tehát a bőséget emlegetik és mindenhol a középkorban arról gondoskodtak, hogy kihasználják a víznek ezt a mozgását. Viszont a 18. és a 19. században azért csinálták a vízrendezéseket, hogy az a víz, ami bejön, az el is menjen, ne tudjon itt maradni. A vízgazdálkodásunk tönkrement, és most nagyon nehéz visszacsinálni. Az öntözés sajnos nem oldja meg ezt a problémát. A középkori vízgazdálkodás arra épült, hogy a megérkező víz maradjon helyben. A modernnek pedig az a lényege, hogy a földre jövő vizet el kell vezetni. Viszont ezáltal kiszárad a magyar Alföld.

Ártér a Kopácsi-réten.
Fotó: Bajomi Bálint.

– A nagybirtokkal kapcsolatban földosztásra lenne szükség? Lenne elég gazda, aki megművelné a kis birtokokat?

– Vannak gazdálkodók, akik vissza akarják állítani a korábbi állapotot, de nem tudják.

– A mostani birtokszerkezet a rendszerváltás óta alakult ki?

– Persze. Fokozatosan alakult ki, de elég gyorsan. Egy időben 8-9% volt a nagybirtok aránya, és lett belőle 40%. Óriási mértékben megnőtt a nagybirtokok területe, a birtokosok száma meg csökkent.

– Gondolom az is belejátszott ebbe a folyamatba, hogy akik kárpótlásként kaptak földet, sokan már városiak, és nem tudtak a földdel foglalkozni.

– Persze, ez is közrejátszott. Viszont egy nemzetközi kutatásnál azt vizsgálták, hogy hogyan gazdálkodnak, és foglalkoznak a jövővel. Az első díjat két magyar település nyerte el: Hosszúhetény és Miskolc. Még úgy is, hogy Hosszúhetényben vannak olyan házak, amelyeknek saját medencéje, saját szaunája van, és mindent kielégítenek, ami a modern ember számára kell.

A Duna és az időszakosan víz alá kerülő, Mohács melletti Szabadság-szigettel. A WWF Magyarország egy projektje ennek a helyreállítását tűzte ki célul. https://www.mohacsiujsag.hu/helyi-hireink/ujjaeledt-a-szabadsag-sziget-a-zatonykoz-a-dunatol-mar-nem-elzart-feltoltodott-terulet
Fotó: Bajomi Bálint. Ajánlott irodalom

– Andrásfalvy Bertalan és Vargyas Gábor (szerk., 2009): Antropogén ökológiai változások a Kárpát-medencében. A Kárpát-medence felszínének változása a földhasználat és az életmód változásának következtében. PTE Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék–L’Harmattan, Pécs–Budapest. 368 o.

– Géczi Gábor, Tóth József, Leidinger Dániel, Tóth Ferenc, Agócs József és Andrásfalvy Bertalan írásai Agócs József (szerk., 2009): Az élő és éltető táj. c. tanulmánykötetében. Ekvilibrium Kiadó, Budakeszi. 209. o.

– Takács Károly (2025): Mesterséges csatornák, halastavak és vízszabályozás az Árpád-kori Rábaközben : 10-14. századi árok- és útrendszerek kutatásának eddigi eredményei. Ekvilibrium Kiadó, Budakeszi. 360 o.

– Heinrich Ditz (1867): A magyar mezőgazdaság. Népgazdasági tudósítás a kir. bajor Közmunka és Kereskedelmi Államminisztérium részére. Újrakiadás: Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete, Budapest, 1993. 250 o. Elérhető a https://real.mtak.hu/9439/1/ditz.pdf címen.

A Andrásfalvy Bertalan: az aszály egyik oka a nagybirtokok térnyerése bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A talajon is múlik, mennyire lesz élhető Budapest a forróbb és szárazabb jövőben. A Zöld Hang podcastjában Dezsényi Péter, a BKM Főkert főigazgatója beszél a fővárosi talajgazdálkodás reformjáról.

Milyen a jó városi zöld infrastruktúra? Milyen kihívásokkal küzd az a Budapest, mely a II. világháborúban a zöldfelületei 90 %-át elvesztette?  Miért fontos a szerkezeti talaj? Mit tanulhatunk Bécs zöldfelület gazdálkodásából?

Többek között e kérdésekről is szó esett az idén második alkalommal megrendezett Fővárosi Föld Napja Konferencián.

„A város, ami megtart” című összejövetelen a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat is bemutatták, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz.

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást „A zöld infrastruktúra 4. dimenziója” címmel a talajgazdálkodás reformja Budapest kiemelt zöldfelületein témában  Dezsényi Péter a BKM Főkert főigazgatója tartotta. Elsőként a moderátort Gadó György Pált halljuk.

Amiról még szó esik:

• Az antropogén massza (az emberi infrastruktúra tömege) 2020-ra elérte a biomassza tömegét globálisan, és azóta már meg is haladta.
• Ma már csak 10-ből 4 fahelyet sikerül újra fával pótolni a közművek miatt.
• Budapesten 22 millió négyzetméter zöldfelület van, ebből 13 millió védett terület és erdő. 9 millió négyzetméter kiemelt zöldterület, útszélek zöldsávja.
• A zöldhulladék gazdálkodás reformja: mire jó a televény, a helyben komposztálás?
• Mi az a szerkezeti talaj, a dajkanövény és a Budapest magkeverékek?
• Milyen a főváros új faültetési protokollja?
• Fókuszban a talajgazdálkodás reformja

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: fókuszban a talaj bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A talajon is múlik, mennyire lesz élhető Budapest a forróbb és szárazabb jövőben. A Zöld Hang podcastjában Dezsényi Péter, a BKM Főkert főigazgatója beszél a fővárosi talajgazdálkodás reformjáról.

Milyen a jó városi zöld infrastruktúra? Milyen kihívásokkal küzd az a Budapest, mely a II. világháborúban a zöldfelületei 90 %-át elvesztette?  Miért fontos a szerkezeti talaj? Mit tanulhatunk Bécs zöldfelület gazdálkodásából?

Többek között e kérdésekről is szó esett az idén második alkalommal megrendezett Fővárosi Föld Napja Konferencián.

„A város, ami megtart” című összejövetelen a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat is bemutatták, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz.

A Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadást „A zöld infrastruktúra 4. dimenziója” címmel a talajgazdálkodás reformja Budapest kiemelt zöldfelületein témában  Dezsényi Péter a BKM Főkert főigazgatója tartotta. Elsőként a moderátort Gadó György Pált halljuk.

Amiról még szó esik:

• Az antropogén massza (az emberi infrastruktúra tömege) 2020-ra elérte a biomassza tömegét globálisan, és azóta már meg is haladta.
• Ma már csak 10-ből 4 fahelyet sikerül újra fával pótolni a közművek miatt.
• Budapesten 22 millió négyzetméter zöldfelület van, ebből 13 millió védett terület és erdő. 9 millió négyzetméter kiemelt zöldterület, útszélek zöldsávja.
• A zöldhulladék gazdálkodás reformja: mire jó a televény, a helyben komposztálás?
• Mi az a szerkezeti talaj, a dajkanövény és a Budapest magkeverékek?
• Milyen a főváros új faültetési protokollja?
• Fókuszban a talajgazdálkodás reformja

A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: fókuszban a talaj bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Fordulatot jelezhet az erdőgazdálkodásban az új miniszter által bejelentett vágási moratórium, így sor kerülhet az erdészeti szakmában régóta esedékes szemléletváltásra. Dr. Csépányi Péterrel, a Pilisi Parkerdő, erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk egy erdőbejáráson.

Még csak az irányokat jelölte ki a napokban felállt Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László, de már ezek is igencsak előremutatók – mondta a Zöld Hangnak dr. Csépányi Péter, hozzátéve: „az erdészeti szakmában mindenképp szükség van szemléletváltozásra”. A legfontosabb szemléletbeli fordulat a szakember szerint az lenne, hogy maga az erdő váljon „termékké”, ne csupán a faanyag. Vagyis az erdő értékét nemcsak köbméterben kellene mérni, hanem figyelembe kellene venni klímavédelmi, rekreációs és turisztikai szerepét is.

dr. Csépányi Péter

Az elmúlt években sok kritika érte az erdőgazdálkodást amiatt, hogy alapvetően profitérdekelt rendszerben működött. Az állami erdőgazdaságok bevételeinek döntő része a fakitermelésből származott, miközben közvetlen állami támogatást alig kaptak. Bár rendelkezésre álltak európai uniós források, de csak nagyon kis mértékben. Felmerült ugyan korábban a Fidesz kormányzatban, hogy az erdőgazdálkodás nonprofit jelleget kapjon, de ez végül nem valósult meg.

“Így alakulhatott ki, hogy jelenleg a magyar állami és magán erdészetekben az erdőgazdálkodás 90 százaléka vágásos üzemmódú erdő és csupán két százalék az örökerdő.

Az állami erdők 84-85 százaléka úgynevezett vágásos erdő, ahol a faanyagtermelés az elsődleges cél, és csupán az erdők 3,5 százaléka örökerdő. A fakitermelés döntő hányada jelenleg vágásos üzemmódban történik, ami azt jelenti, hogy az erdőrészletet a vágásérettségi kor elérése után rövid időn belül – jellemzően néhány éven belül – teljesen letermelik, majd az adott területen új erdő fejlődését indítják meg.

Ez a módszer jellemzően nagyobb, összefüggő vágásterületek kialakulásával jár. Úgy tűnik, hogy az új, napokban felállt minisztérium is változást szeretne, erre utal, hogy a védett erdőkben vágási moratóriumot hirdetett ki Gajdos László, az új környezetvédelmi miniszter első bizottsági meghallgatásán. A hazai erdészetnek alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy a klímaváltozás miatt az erdőket teljesen más szemlélettel kell kezelni. Nagyon itt van ennek az ideje, mert számos fafaj, különösen a bükkösök, egyre jobban szenvednek a melegedéstől és a csapadékhiánytól. Az egykorú, nagy összefüggő állományok különösen sérülékenyek: ha minden fa egyszerre öregszik, akkor egy hosszabb aszályos időszak akár teljes erdőrészleteket is veszélybe sodorhat.

Jól mutatja a rendszer ellentmondásait, hogy 2022-ben mintegy 14–15 milliárd forint osztalékot vontak ki az állami erdészetekből, amely teljes egészében a központi költségvetésbe került.

Ilyen feltételek mellett rendkívül nehéz megfelelően kezelni az erdőállományt, fenntartani az infrastruktúrát, turistautakat, parkerdei létesítményeket vagy éppen finanszírozni a természetvédelmi célokat” – mutatott rá Csépányi,

A szakember szerint erre jó példa a Pilisi Parkerdő helyzete is: az utolsó jelentősebb állami támogatást 2004 és 2006 között kapta, azóta pedig saját bevételeiből — fakitermelésből, vadgazdálkodásból és vállalkozási tevékenyégből — kénytelen finanszírozni az erdők fenntartását. “Ez hosszú távon nehezen fenntartható modell, különösen a klímaváltozás korszakában” – vélekedett.

Örökerdők lehetnek a megoldás?

“Az örökerdő-gazdálkodásból hosszú távon nagyjából ugyanannyi faanyag termelhető ki, mint a hagyományos rendszerből, a különbség azonban az, hogy közben folyamatos marad az erdőborítás. Ez azért különösen fontos, mert így elkerülhető a talajerózió, kisebb a kiszáradás veszélye, stabilabb marad a mikroklíma, és az élővilág számára sem szakad meg teljesen az élőhely folytonossága” – hangsúlyozta Csépányi.

Az örökerdő gazdálkodás lényege, hogy az erdő nem egykorú fákból áll, hanem egyszerre vannak jelen idős fák, közepes korú állományok, fiatal egyedek és csemeték is. Az erdészek egy-egy öreg fa kitermelésével fényt és teret biztosítanak a természetesen, magról fejlődő fiatal fáknak, miközben tudatosan törekednek a többféle fafaj együttélésére és az elegyesebb erdőszerkezet kialakítására.

A Pro Silva Hungaria által alkalmazott módszerek jól példázzák ezt a szemléletet. Egyes területeken például a cserjeméretű bükkök ágait visszatörik annak érdekében, hogy a lassabban fejlődő tölgyek több fényt kapjanak. Hosszabb távon ugyanis a tölgyek árnyékában a bükknek is nagyobb esélye lehet a túlélésre a felmelegedő éghajlaton. Az ilyen mesterségesen is elegyesebbé tett erdőközösségek ellenállóbbak lehetnek az aszállyal, a kártevőkkel és az extrém időjárási helyzetekkel szemben.

“Nagyon jó lenne, hogyha a védett erdőkben az örökerdők aránya növekedne. A Pilis Parkerdőben a területek 62%-a védett, ezekből 17% fokozottan védett. Már 16 ezer hektáron fogunk gazdálkodni örökerdő módszerekkel, miután újabb 3 ezer hektárt állítunk át erre a módra az idén” – tette hozzá a szakember.

Túl sok a vad

Az átalakulás azonban nemcsak az erdőművelést érinti, hanem a vadgazdálkodást is. A túlzott vadlétszám — akár őshonos, akár idegenhonos fajokról van szó — sok helyen gyakorlatilag lehetetlenné teszi az erdők természetes megújulását. A fiatal hajtásokat a vadállomány rendszeresen lerágja, így a csemeték nem tudnak megerősödni. Emiatt a vadgazdálkodás teljes átalakítása nélkül az erdők megújítása sem lehet sikeres.

Felmerül az a gondolat is, hogy az intenzív mezőgazdasági húsiparral szemben a vadhús nagyobb szerepet kaphatna az élelmiszer-fogyasztásban. Ez nemcsak egészségesebb alternatívát jelenthetne, hanem hozzájárulhatna a vadállomány szabályozásához is. A kérdés ugyanakkor társadalmi és kulturális szempontból is érzékeny.

Mivel Magyarországon gyakorlatilag hiányoznak a nagy csúcsragadozók, az ökológiai szabályozás jelentős része az emberre hárul. Éppen ezért sok szakember szerint a vadászat rendszerének átalakítása nélkül az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodása sem lehet eredményes.

Alig oktatják az örökerdő módszert, képzett favágókból is kevés van

Bár az örökerdő – Csépányi Péter szerint – talán a legjobb megoldás lehet az erdők klímaváltozás elleni felkészítésére, összhangban az erdőgazdálkodás bevételeivel, az egyetemeken egyelőre kevés teret kapnak az örökerdő-gazdálkodással foglalkozó tananyagok.

“Az erdőművelési jegyzetekben összesen három oldal szól erről. Az is gond, hogy ma már nem oktatják az erdészeti technikumokban a nagyon gondos kézi vágást, pedig az örökerdőknél úgy kell fát vágni, hogy a környező növények ne sérüljenek, a kitermelés sem mehet nagy gépekkel, mert a terület nagyon érzékeny, ezért speciális természetközeli módszerek kellenek például a szállításra is. A módszer sokkal komplexebb és munkaigényesebb és nagyobb szaktudást, erdőben töltött időt igényel, mint a hagyományos vágásos erdőművelés.”

Szemléletváltás mellé támogatási rendszer

A klímaváltozás ráadásul gyorsabban alakítja át a magyar erdőket, mint ahogyan a szakmai rendszer alkalmazkodni tudna hozzá. Az aszály, a hőhullámok és az új kártevők egyre több erdőtípust veszélyeztetnek, különösen a középhegységi bükkösöket, az alföldi erdőket. Sok szakember szerint néhány évtizeden belül teljes erdőtársulások alakulhatnak át Magyarországon.

Ebben a helyzetben az örökerdő-gazdálkodás nem pusztán természetvédelmi kérdés, hanem egyfajta alkalmazkodási stratégia is. A szakember szerint a finanszírozási rendszer átalakítása nélkül az erdőgazdálkodás szemléletváltása is nehezen valósítható meg. Több nyugat- és észak-európai országban — különösen a skandináv államokban — már léteznek olyan rendszerek, amelyekben az állam szén-dioxid-megkötési vagy ökoszisztéma-szolgáltatási kompenzációt fizet azokért az erdőkért, amelyeket természetközeli módon kezelnek vagy részben érintetlenül hagynak. Szerinte ez Magyarországon is követendő irány lehetne.

„2013-ban egyeztetések zajlottak arról, hogy bizonyos védett erdőrészleteket teljesen békén hagyunk és nem kerül sor erdészeti beavatkozásra. A Pilis Parkerdő területén a Duna-Ipoly Nemzeti parkkal közösen kijelöltük ezeket az erdős területeket, de végül a kormányzat nem hirdette ki a jogszabályt. Mi azonban tiszteletben tartottuk ezt a szerintünk fontos, de meghiúsult irányt, és ezekben az erdőkben azóta sincs erdészeti beavatkozás. Furcsa volt számunkra, hogy az előző kormány szereplői ezt nem tartották fontosnak, pedig nemzetközi uniós elvárás is, hogy legyenek természetközeli, kezelésmentes és kisebb vágásterülettel táji erdők is. “

Az elmúlt évek konfliktusai — különösen a tarvágások körüli viták — jól mutatták, hogy a társadalmi szemlélet jelentősen megváltozott. Egyre többen várják el, hogy az állami erdők ne kizárólag gazdasági területként működjenek, hanem ökológiai és közösségi értékként is kezeljék őket.

Az erdők szerepe a klímaváltozás korszakában sokkal összetettebbé vált. Egyszerre kell biztosítaniuk a természetvédelmi funkciókat, a vízmegtartást, a szénmegkötést, a rekreációs lehetőségeket és bizonyos mértékig a faanyagellátást is.

Ebben különösen fontos szerepe van a Pilisi Parkerdő működésének, hiszen a budapesti agglomeráció erdei elsősorban rekreációs feladatokat látnak el. A parkerdő területén évente mintegy 32 millió látogatást becsülnek, ebből körülbelül 18 millió a Budapest környéki erdőkben túrázáshoz, kerékpározáshoz kapcsolódik. Ez óriási terhelést jelent az infrastruktúrára, a turistautakra, pihenőhelyekre és az erdők fenntartására.

A vezérigazgató-helyettes rámutatott: jól mutatja a rendszer ellentmondásait, hogy ha elméletben minden látogató csak ezer forinttal járulna hozzá az erdők fenntartásához, az már önmagában stabilabb pénzügyi helyzetet teremthetne. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez társadalmilag rendkívül érzékeny kérdés, hiszen az emberek többsége természetesnek veszi az erdők szabad használatát. Éppen ezért Csépányi szerint az államnak kellene nagyobb szerepet vállalnia azoknak az erdőknek a támogatásában, amelyek nemcsak közösségi terek, de egyben a klímavédelem legfontosabb területei is.

A Az erdő nem puszta faanyag – interjú Csépányi Péterrel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A zöld átállás nemcsak jobb életminőséget hozhat, de drágább lakhatást is: az energetikai felújítások, parkosítások és a lakóterület sűrítése sokszor épp az alacsonyabb jövedelműeket szorítják ki. Gerőházi Éva, Teller Nóra és Tosics Iván, a Városkutatás Kft. munkatársai európai példákon mutatják meg, hogyan indítja el a zöldítés a lakások felértékelődését és a lakosság kicserélődését – valamint azt is, miként lehet ezt erős állami beavatkozással megfékezni. A magyar tapasztalatok szerint a hatások egyelőre visszafogottabbak, de egy jelentősebb zöld fordulat nálunk is komoly társadalmi feszültségekhez vezethet.

Szerzők: Gerőházi Éva, Teller Nóra és Tosics Iván, a Városkutatás Kft. munkatársai

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy minél zöldebb egy beruházás, annál jobb. Pedig a környezeti szempontból jó megoldásoknak lehetnek más, különösen szociális, szempontokból negatív hatásaik. Ez a „zöld paradoxon”: az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló, jó szándékú zöld intézkedések gyakran felgyorsítják az alacsonyabb jövedelmű lakosság elvándorlását, megdrágítják a lakhatást és erősítik a társadalmi-térbeli polarizációt. Mindezek oda vezethetnek, hogy egy térség zöld fejlesztésének előnyeiből az alacsonyabb jövedelmű lakosok nem részesednek.

Annak érdekében, hogy az egyébként jó szándékú zöldítés ne növelje a társadalmi egyenlőtlenségeket, az Európai Unió 2024 márciusában elindította a ReHousIn projektet a Horizon Europe kutatási programjának keretei között. A 2027 februárjáig tartó projekt célja annak vizsgálata, hogy a zöld politikai programok hogyan kapcsolódnak össze a lakásrendszerekkel és a társadalmi-térbeli egyenlőtlenségekkel Európa-szerte, feltárva a zöld átállásra irányuló politikáknak a lakhatási egyenlőtlenségekre gyakorolt hatásait.

A projekt a zöld politikák három formáját vizsgálja: a lakásállomány energetikai korszerűsítését, a városok szétterülését lassító besűrítést és a természetalapú megoldások megvalósítását. Az empirikus kutatásra kilenc európai országban kerül sor: Ausztriában, Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Norvégiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban. Minden országban három különböző méretű várost vizsgál a kutatócsoport, hogy feltárja a folyamatok különböző dinamikáját a nagyvárosi, közepes méretű városi, valamint a kisvárosi/vidéki városi környezetben.

Piaci alapon, szabályozás nélkül a zöldítés felértékelődést és társadalmi kiszorítást eredményez

Tisztán piaci körülmények között a zöld beavatkozások legtöbbször negatív szociális következményekkel járnak.

• Lakóépületek energiahatékony felújítása során a szigorú energiahatékonysági követelmények olyan pénzügyi feltételeket, magas belépési költségeket és adósságterheket támasztanak, amelyeket az alacsony jövedelmű lakók a többlakásos épületekben gyakran nem tudnak teljesíteni.
• A kompakt városi növekedést elősegítő intézkedések gyakran bontás és új építés összekapcsolódó formáját öltik, amely során az alacsony jövedelmű lakosok kiszorulhatnak az új lakások magas ára miatt a fejlesztési területekről. A sűrítés másik formája, a barnamezők lakóterületté történő átalakítása során szintén általában csak magasabb jövedelműek által megfizethető új lakások jönnek létre.
• A legjobb minőségű zöldterületek kialakításakor általában előnyben részesülnek a városok tehetősebb részei, míg a hátrányosabb helyzetű területeken gyakran elsőbbséget élveznek a kisebb zöldesítések a mélyrehatóbb, rendszerszintű ökológiai helyreállítással szemben. Mindemellett a jelentősebb zöldfelületi beavatkozásoknak rendszerint árnövelő hatásuk van a lakókörnyezetre, ami idővel a terület társadalmi átalakulásához vezet.

A zöld politikák egyenlőtlenséget fokozó, kiszorító, dzsentrifikáló hatásait jól megtervezett állami beavatkozásokkal lehet enyhíteni. A közszférának számos lehetősége van arra, hogy nemzeti, regionális vagy helyi szintű környezetvédelmi, szociális és lakásügyi szabályozások, valamint pénzügyi eszközök és speciális intézményi formák révén beavatkozzon az ilyen piaci folyamatokba, és így megvédje a kiszolgáltatott csoportokat a piaci nyomástól, megakadályozva kiszorításukat. A zöld politikák szociális hatásai végülis a piaci erők és a közpolitikai beavatkozások „egyenlegeként” alakulnak. A következőkben három külföldi példát mutatunk be, melyeknél ez az „egyenleg” igencsak eltérő.

Zürich: sűrítés – a fejlesztések a kiszolgáltatottakat érintik a legsúlyosabban

Svájc legnagyobb városában, a 450 000 lakosú Zürichben a lakásbérlet dominál, a lakástulajdonosok aránya mindössze 8%. Az összes lakás 65%-a magántulajdonban lévő bérbeadott lakás, 27%-a pedig a nonprofit bérleti szektorhoz tartozik, amelynek tulajdonosa lehet az önkormányzat, lakásépítő szövetkezet vagy más nonprofit szervezet. Ebben a szektorban a bérleti díjak átlagosan körülbelül 40%-kal alacsonyabbak, mint a magánszektorban.

A város súlyos lakhatási válsággal küzd, az üres lakások aránya mindössze 0,1%, a bérleti díjak pedig drámaian emelkednek. A népesség 2040-re várhatóan további 74 000 fővel fog növekedni. Miután lakásépítésre alkalmas üres területek nincsenek, a város aktív besűrítési politikát folytat. A 2018-as területrendezési terv számos lakóövezetben megemelte a beépíthetőség fokát egy emelettel, és további magasépítési övezeteket jelölt ki. A sűrítés jogilag kötelező érvényű tervezési elv, és mivel alig maradtak zöld- és barnamezők, az új lakások többsége a régebbi, alacsonyabb sűrűségű és gyakran megfizethető lakásállomány lebontásával jön létre. 2025-ben 1379 lakást bontottak le, ezáltal több ezer, többnyire kiszolgáltatott helyzetű embert kényszerítve elköltözésre, miközben 2977 új lakás készült el.

Hamarosan bontásra kerülő megfizethető bérlakások Zürichben. Kép forrása: Jennifer Duyne Barenstein

Az elköltöztetésekkel járó esetekben a városrészek átalakítása spekulatív újjáépítési projekteket eredményez, ahol a növekvő telekárak, az intézményi befektetések és a széttagolt magánügyletek aláássák a régóta fennálló társadalmi hálózatokat. A felújítások növelik a meglévő bérleti szerződések felmondásának gyakoriságát és a kilakoltatás kockázatát, és az idősek, a gyermekes családok, valamint az alacsony vagy közepes jövedelmű bérlők kényszerülnek a leggyakrabban elköltözni.

A város ugyan elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re a nonprofit lakások arányát egyharmadra növeli az új beruházások körében, a súlyos lakáshiány és a profitérdekelt vállalati beruházások mellett azonban ez nem elegendő a negatív társadalmi hatások ellensúlyozására. Ezért egyre nagyobb a társadalmi igény a bérlők hatékonyabb védelmére, valamint olyan szabályozási eszközökre, amelyek kötelezik a magánfejlesztőket, hogy minden társadalmi réteg számára építsenek lakásokat.

Barcelona: zöld átépítés – a piac hatása könnyen kiüti a szociális szempontokat

Barcelona La Bordeta negyedében található az egykori Can Batlló ipari komplexum, amelyet a város zöld és közösségi központtá alakít át, nagy park és közösségi helyek létesítésével és szövetkezeti lakásépítést kezdeményezve. Mindez jelentősen javítja a környék szolgáltatásait, a környezeti minőséget és a megfizethető lakhatás biztosításának mechanizmusait. A Can Batlló park egy jól kihasznált új közterület. A La Borda projekt 28 lakásos, úttörő jellegű lakásszövetkezet, amelyet közösségi tulajdonban lévő területen építettek, átadva a területre vonatkozó használati jogot, ezzel példát teremtve a kollektív tulajdonon és a hosszú távú társadalmi fenntarthatóságon alapuló olyan mechanizmusra, amely egyben erős lakbérkontrollt is jelent.

Barcelona Can Battlo poszt-indusztriális terület a zöld átépítés előtt. Kép forrása: Isabelle Michele Sophie Anguelovski

2025-ben azonban az átlagos eladási árak a térségben megközelítőleg 3700 euró/m²-re emelkedtek, ami 8,2%-os éves növekedést jelent, míg La Bordeta esetében ennél is meredekebb, közel 12%-os növekedés volt tapasztalható, az árak meghaladták Barcelona amúgy is túlfűtött átlagos kínálati árszintjét. Ez természetesen nem a korábbiakban említett lakásszövetkezeti épületet érinti, hanem a szélesebb körű újjáépítési dinamikával van összefüggésben, ami a Can Batlló nagyszabású zöld beruházásainak a következménye. A park és a szövetkezeti épületek mellett olyan luxus ingatlanok épültek, mint a Be Corp Towers – részben azzal az indokkal, hogy ez a közterületek fejlesztésének keresztfinanszírozási mechanizmusaként szolgál. Eközben a köz- és szövetkezeti lakások számának emelkedése elmarad a magánberuházásoktól, és jóval kisebb a korábbi tervezési szabályozási keretekben meghatározott 50%-os megfizethető lakáscélkitűzésnél.

Ez a példa azt mutatja, hogy a piac gyorsan reagál a fenntarthatóság jelszavával végrehajtott „zöldítési” intézkedésekre, ezért a közszférának figyelnie kell a környezeti előnyök társadalmi-térbeli elosztására: a minimális szociális kiegyenlítő mechanizmusok nélküli „zöldítés” leginkább a luxuslakáspiac igényeit szolgálja.

Párizs: korszerűsítés – az állami támogatás lehetővé teszi a helyben maradást

Az Orgues de Flandre egy 1970-es években épült párizsi toronyházas negyed, ahol 2000 lakásban 4900 lakos él. Jelentős a szociális bérlakások aránya, de emellett a komplexumban szociális lakásszolgáltatók tulajdonában lévő „közbenső” lakások, valamint két társasházi toronyházban magántulajdonú lakások is találhatók. A 2010-es években az önkormányzat észlelte a területen a társadalmi leromlás jeleit, ezért jelentős energetikai felújítási munkálatok elvégzéséről döntött, miközben célul tűzte ki a bérleti jogviszonyok sokszínűségének megőrzését, elkerülve a lakók kilakoltatását.

Párizs, Orgues de Flandre lakónegyed. Kép forrása: Párizs önkormányzata

A projektet az ANRU nemzeti ügynökség által működtetett lakótelep-felújítási program keretében indították el. A kulcsszereplő az önkormányzat volt, amely kapcsolatba lépett a szociális lakásszolgáltatókkal, és létrehozott egy helyi irányító bizottságot. Mivel a projekt az energetikai korszerűsítés mellett az épület-felújítást is megcélozta, a városi önkormányzat mellett a nemzeti ügynökség is jelentős támogatásokat biztosított. Az állami támogatások az egyik toronyházra tervezett 10 millió eurós költségvetés több mint 50%-át fedezték, és ezzel az alacsony jövedelmű tulajdonosok költségeinek 80%-át finanszírozták, így lehetővé téve számukra, hogy otthonukban maradjanak. A nagy szociális lakásépítő szervezetek saját tőkéjüket, hosszú lejáratú hiteleket és a Párizs városától érkező támogatásokat (amelyek átlagosan a teljes költség 47%-át teszik ki) ötvözve újították fel az épületeiket. A költségek egy részét a bérleti díjak emelésével és az energiamegtakarítások által átcsoportosítható forrásokkal fedezték.

A nagyarányú közösségi támogatások eredményeként a felújítások nem vezettek jelentősen magasabb bérleti díjakhoz, és ezzel sikerült megőrizni az eredeti társadalmi összetételt, elkerülve az alacsonyabb jövedelmű lakosok tömeges kilakoltatását.

Józsefvárostól Ajkáig: a zöld fejlesztések Magyarországon is felértékelődést hoznak, de a hatások lassabban és gyengébben jelennek meg

Magyarországon a zöldpolitikák lakásegyenlőtlenségi hatásai a budapesti józsefvárosi Magdolna negyed, az újbudai Kelenföldi lakótelep, Veszprém Jutasi lakótelepe és Séd menti fejlesztései, valamint Ajka lakóépület-felújítási programja és zöldfelületi fejlesztései kapcsán kerültek feltárásra.

Kisebb beavatkozás – kisebb hatás

Az alapvető folyamatok (pl. a beruházások kapcsán történő felértékelődés, az új építésű negyedek homogén társadalmi összetétele) Magyarországon is megfigyelhetők, csakúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. Ugyanakkor a folyamatok mértéke és dinamikája eltérő. Ennek több oka is van. Egyrészt az említett három zöldpolitika (lakóépület-felújítás, városi szövet besűrítése, városi zöldfelületi fejlesztések) léptéke a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest alacsonyabb fokú. Kisebb zöld beavatkozás pedig kisebb társadalmi hatást vált ki. Másrészt a magyarországi rezsicsökkentési rendszer nem ösztönzi az energiahatékony beruházásokat, hiszen a befektetés a mesterségesen alacsony szinten tartott energiaárak miatt csak nagyon sokára térül meg. Így a nagyvárosok piacán az energiahatékony felújítások szerepe az lakásárképzésben jóval kisebb, mint a térbeli elhelyezkedés.

A magántulajdon nagy aránya fékezi a folyamatokat

Mindemellett a magántulajdon által dominált lakásrendszerben a lakosságcsere lassabban érvényesül, mert a lakásváltás tranzakciós költsége nagyobb (vásárlás ügyleti költségei, hitelfelvételi folyamatok, illetékek), ezért egy területi felértékelődés sem vált át olyan hamar lakosságcserébe. Az átalakulási folyamatok hosszabb időt igényelnek, és sokszor demográfiai változásokhoz köthetők (pl. lakók idősödése, új generáció beköltözése). A magánbérleti szektor, ahol a változások sokkal gyorsabbak, a magyar rendszerben döntően társasházakban/szövetkezeti épületekben elszórt egyéni lakásokból áll, amelyekben a főbérlők viselkedése nagyon különböző mintákat követhet. A felújítási költségek áthárítása a bérlőre függ a főbérlő-bérlő kapcsolattól és attól is, hogy a piac hogyan árazza a lakást, azaz a bérbeadó vagy a bérlő van-e jobb tárgyalási pozícióban.

Támogatás nélkül lelassulnak, megállnak a felújítások

Ezen túl fontos megjegyezni, hogy a magyarországi tapasztalatok alapján a lakóépületek energiahatékony felújítását döntően a támogatások mozgatják. Magas támogatástartalom mellett megmozdul a piac (ilyen volt a 2000-es évek Panelprogramja), a támogatások megszűntetése esetén pedig szinte teljesen leállnak a beruházások. A támogatási periódusban a támogatás intenzitása olyan magas volt, hogy az önerő előteremtése rendszerint nem okozott megoldhatatlan nehézséget a társasházi, szövetkezeti lakók számára. Viszont támogatások hiányában egyszerűen nem történnek nagyvolumenű felújítások, amelyek tömegesen szorítanák ki a fizetni képtelen lakókat.

Kelenföldi lakótelep tipikus felújított épülete, tipikus közterülettel. Kép forrása: Gerőházi Éva

A kisebb városok Magyarországon, az Unió többi tagállamához hasonlóan, különböznek a nagyvárosoktól a társadalmi hatásokat illetően – kivéve, ha erős turisztikai vagy egyetemek által generált keresleti nyomás alatt vannak. A kevésbé sűrű városszerkezetek miatt több a zöldfelület, kevésbé van igény a sűrítésre, tehát ezeknek a zöldpolitikáknak a relevanciája is kisebb. Kisebb városokban inkább az energiahatékony felújítás hatása jelentős, de a magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy a kulcskérdés ebben az esetben a felújításokhoz való hozzáférés, azaz, hogy a tulajdonosok be tudnak-e kapcsolódni a támogatási rendszerekbe, és ebben a helyi politika milyen szerepet játszik (Ajkát pl. a felújítások melletti helyi politikai elköteleződés emelte a legmagasabb arányban felújított városok közé.)

Az állam felkészületlen egy erőteljesebb zöld fordulat társadalmi hatásaira

Magyarországot tehát egyelőre kevésbé érintik a zöld politikák potenciálisan negatív lakáspolitikai hatásai, ennek azonban éppen a zöldpolitikák gyengébb érvényesülése az egyik oka. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy a zöldpolitikák intenzitása megváltozhat, mert a klímaváltozás elleni küzdelemben nem megengedhető, hogy az energiahatékony épületfelújítás ilyen alacsony szinten maradjon, és a zöldfelületi fejlesztések ne segítsék a városi klímaadaptációt. Ha pedig megtörténnek az erőteljesebb zöldberuházások, akkor figyelmet kell fordítanunk azok társadalmi hatásaira is.

Fontos tanulság az is, hogy bár a magyar lakásrendszer kevésbé gyorsan reagál a változásokra a magas lakástulajdonosi arány miatt, ugyanakkor a közösségi bérlakásszektor hiánya és a helyi önkormányzatok pénzügyi kivéreztetése azt eredményezi, hogy egy jelentős városátalakító projekt (pl. barnamezős új negyed kialakítása) esetén a közösségi szektor eszköztelen. A Nyugat-Európában hatékony szociális védelmi eszközként alkalmazott közösségi bérlakásépítés, vagy a korlátozottan értékesíthető szövetkezeti lakások számának növelése, és ezáltal valamifajta társadalmi keveredés elősegítése, Magyarországon egyelőre elképzelhetetlen.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: A zöldítés felhajtja az árakat, ha nem lép az állam bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egymásnak ellentmondó információk érkeznek a Roszatomtól arról, hogy hogyan képzelik el Paks 2 jövőjét az új kormányzat alatt. Beszélnek kivonulásról és felgyorsításról is, így csak egy dolog bizonyos: ők is érzik, hogy a kormányváltás új helyzetet teremtett.

Az MTI szombati (aligha véletlenül az új kormány beiktatására időzített) híre szerint a Roszatom (Paks 2 oroszfővállalkozó-generálkivitelezője) vezérigazgatója abban bízik, hogy „felgyorsítják” az atomerőmű építését. Alekszej Lihacsov Moszkvában úgy nyilatkozott: remélik, hogy az új magyar kormánnyal együtt újraindíthatják az együttműködést a felgyorsítás érdekében. „Paks 2 építési területén a munka teljes gőzzel folyik. Februárban öntöttük az első betont, idén befejezzük az első új, egyúttal a meglévő erőmű ötödik blokkjának betonalaplemezét, és a második blokkon is aktívan folyik a munka.” Ugyanő áprilisban, pár nappal a Fidesz által elvesztett választás után egy egyiptomi (!) sajtótájékoztatón is fontosnak tartotta elmondani: a Roszatom kész alátámasztani a Paks 2 projekt hatékonyságát, az ár és egyéb paraméterek indokoltságát. „Halljuk, hogy érdeklődés van a projektünk iránt, mert a győztes párt elnöke már többször is kiejtette a projektünk nevét, a többi között kissé kritikus hangnemben, mondjuk az ár tekintetében” – mondta. Azt is kifejtette, hogy a projektnek köszönhetően Magyarország energiaellátásának több mint 70 százalékát stabilan az atomenergia fogja biztosítani, ami nemcsak az ország saját energiaellátására, hanem a villamosenergia európai exportjára is lehetőséget nyújt, energia-önrendelkezést és versenyképességet biztosítva a magyar államnak.

A vezérigazgató szerint a Paks 2 atomerőművel kapcsolatos döntéseket, beleértve azokat, amelyek az árra vonatkoznak, nyilvánosan hozták meg, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) együttműködve. „Bármilyen kérdésre válaszolunk az ár szempontjából is” – hangoztatta. „Természetesen le kell tennünk a vizsgát, a szó jó értelmében. A vizsgát a projekt hatékonyságából, az árának és egyéb paramétereinek megalapozottságából. Teljesen készen állunk erre a vizsgára” – mondta. Hozzátette, hogy bizonyos értelemben Magyarország is vizsgát fog tenni a „világ egyik legnagyobb szabású, modern energetikai projektjének komoly előmozdításából”.

Kormányváltás gerjesztette aktivitás

A 2014-ben megkötött, 12,5 milliárd euró értékű kétoldalú megállapodás értelmében a Roszatom két új, egyenként 1,2 gigawatt teljesítményű VVER-reaktort építene fel Pakson. A blokkok közül az elsőnek már 2023-ban üzemelnie kellet volna az eredeti tervek alapján. Az MTI most azt írja: várhatóan 2030-2031-re készülnek el a reaktorok, de valójában még a legoptimistább szakmai becslések is 2035 körüli startról szólnak. Kevéssé valószínű, hogy a Roszatom mostani verbális aktivitása mögött nem a politika áll: a győztes Tisza párt programjában a projekt felülvizsgálata szerepel, az újonnan megválasztott miniszterelnök pedig túlárazottnak nevezte a beruházást.

Mindez akár elővágásnak is tekinthető, mivel tavaly a még fideszes többségű parlament olyan törvénymódosítást fogadott el, amelynek alapján az orosz fél gyakorlatilag korlátlanul emelhetné az elvileg fix árat és kulcsrakész kivitelezést ígérő konstrukció számláját.

Maga az orosz cég is próbálkozott a közelmúltban ilyen szóbeli nyomásgyakorlással: a RIA Novosztyi hírügynökség április 20-i híradása szerint (amelyet Magyari Péter, a Válasz újságírója osztott meg a Facebookon) amennyiben a Magyar-kormány valóban drágának fogja találni az orosz ajánlatot, akkor „négy év múlva csomagolhat, és eltűnhet a történelem süllyesztőjében” – ez meglehetősen barátságtalan intrónak tűnik. Azt is hozzátették persze, hogy a cég „nyitott a párbeszédre Budapest új csapatával, és kész tisztázni minden kérdést a projekt költségeivel kapcsolatban.” A múltról szólva úgy fogalmaznak, hogy Orbán nagyon keményen tárgyalt az oroszokkal, mielőtt 2014-ben megállapodtak volna – ami vagy így van, vagy nem, az viszont tény, hogy utóbb belement a feltételek nélküli drágításba (ami azért különösen aggályos, mert a szerződés fő paraméterei továbbra sem ismertek: nem tudni, pontosan mit kell az orosz félnek leszállítania, milyen határidők, kötbérek és vis maiorok szerepelnek a megállapodásban).

14,7 milliárd euró lett, maradhat?

„Jelenleg a szakértők szerint a projekt költsége 14,7 milliárd euróra nőtt, de ez még így is példátlanul alacsony ajánlat a globális reaktorépítési piacon” – hangsúlyozza a Roszatom, elismerve a drágítási szándékot. Globális piac amúgy nem létezik: Európában jelenleg nem épül új atomerőmű, az orosz és a kínai árak pedig az eltérő munkaerőköltségek és környezetvédelmi szabályok miatt nem relevánsak. 

Szintén nem volt igazán üzletszerű az a megfogalmazás a Roszatom-vezető részéről, hogy az új kormányerő felvetését, miszerint „a Paks-2 projekt költségei túl magasak, inkább politikai kommunikációként és zajként kell értelmezni”, és a végén úgyis rájövünk majd, hogy egyrészt nincs jobb opció, másrészt „Magyarország kis ország, viszonylag sérülékeny”. Csatlakozó információ, hogy Holoda Attila energetikai szakember, aki az Orbán-kormánynak is dolgozott ezen a területen, a napokban egy interjúban azt mondta: szerinte amennyiben az épülő akkuipari beruházások működésbe állnának, Magyarországnak szüksége lenne Paks 2-re.

Másfelől viszont a napsütéses napokon az országnak már ma is hatalmas áremfeleslege van, és egyre nagyobb az olyan napok száma, amikor az azonnali piacon negatív az áramár.

Ami a további tényeket illeti, a beruházás eddigi késedelme elsősorban az oroszoknak, illetve az orosz és az európai biztonsági szabályozás különbségeinek róható fel, és egyre egyértelműbb, hogy a Roszatom az eredeti szerződésben szereplő feltételek szerint ezt az erőművet nem tudja racionális határidőn belül felépíteni. Ráadásul az is látszik, hogy Magyarországnak jelenleg elsősorban nem új alaperőművi áramtermelő kapacitásokra, hanem az elmúlt másfél évtizedben elhanyagolt hálózatfejlesztés felgyorsítására, a 2013-ban a süllyesztőbe küldött okos mérés-okos hálózat projekt felélesztésére, időben differenciált, a fogyasztókat a völgyidőszakok felé toló tarifákra, új energiatárolási megoldásokra, valamint a napenergiát kiegyensúlyozó szélerőművekre van szüksége. Utóbbiakkal kapcsolatban 15 évvel a Fidesz által bevezetett, majd tavaly papíron kivezetett de facto tilalom után is több a kérdés, mint a válasz: engedélyt egy Tiborcz Istvánhoz közelálló csoport kapott, de kevéssé valószínű, hogy az új kormány rájuk szeretne bízni egy újabb, szinte a pénznyomtatás jogával egyenértékű monopoljogot.

Közben a Paks 2 projektcég a Facebook-oldalán naponta tesz közzé sikerjelentéseket arról, hogy milyen szorgosan haladnak az egyébként több mint 10 évig egy helyben toporgó építkezéssel: pont akkor, amikor valószínűleg az lenne a legracionálisabb, ha kivárnák, amíg a politika dönt a beruházás jövőjéről.

A Paks 2: lesz, nem lesz, drágább lesz bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Miért nem feltétlenül baj, ha egy városi gyep nem katonásan nyírt, hanem kócos, vadvirágos és első pillantásra kevésbé „rendezett”?  Erről beszélt Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Föld Napja Konferencián elhangzott előadásában.

– Hogyan kezeljük a városi zöldfelületeket?

– Miért volt 2022 nyara vízválasztó a parkgazdálkodásban?

– Mi okozza az eketalp betegséget?

– Hogyan változik a lakossági szemlélet, hogyan ítéljük meg a „gondozatlan” gyepeket?

– Kutyások kontra vadvirágos rétek.

Többek között e kérdésekre adott választ a főváros Föld Napja Konferenciáján, a Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadásban Bardóczi Sándor. Budapest főtájépítésze Kócos Édenkert címmel az extenzív gyepek szerepe a vízmegtartásban témában mesélt sok-sok érdekességet.


A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Az a szép zöld gyep bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Miért nem feltétlenül baj, ha egy városi gyep nem katonásan nyírt, hanem kócos, vadvirágos és első pillantásra kevésbé „rendezett”?  Erről beszélt Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Föld Napja Konferencián elhangzott előadásában.

– Hogyan kezeljük a városi zöldfelületeket?

– Miért volt 2022 nyara vízválasztó a parkgazdálkodásban?

– Mi okozza az eketalp betegséget?

– Hogyan változik a lakossági szemlélet, hogyan ítéljük meg a „gondozatlan” gyepeket?

– Kutyások kontra vadvirágos rétek.

Többek között e kérdésekre adott választ a főváros Föld Napja Konferenciáján, a Merlin Színházban április 22-én az egyik plenáris előadásban Bardóczi Sándor. Budapest főtájépítésze Kócos Édenkert címmel az extenzív gyepek szerepe a vízmegtartásban témában mesélt sok-sok érdekességet.


A felvételt készítette és szerkesztette Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Az a szép zöld gyep bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egy friss hazai kutatás szerint a magára hagyott, telepített erdők nemhogy nem „gyógyulnak maguktól”, hanem ökológiai és pénzügyi értelemben is a legrosszabb pályára kerülnek. A REKK Alapítvány kutatóinak és a Pannon Örökerdő Kft.szakembereinek vizsgálata három erdőkezelési megközelítést hasonlított össze 50 éves időtávon, és azt találták, hogy a folyamatos erdőborításon alapuló kezelés a 38 hektáros vizsgált területen több ezer tonnával kedvezőbb szénmérleget és lényegesen kisebb pénzügyi veszteséget eredményez. A kezeletlenség ezzel szemben még a hagyományos gazdálkodásnál is rosszabb kimenetet adhat. A kérdés így nem az, hogy érdemes-e beavatkozni, hanem az, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy ne tegyük.

Szerzők: Kis András, Ungvári Gábor és Rácz Viktor a REKK Alapítvány kutatói, Lomniczi Gergely és Boros Attila a Pannon Örökerdő Kft. munkatársai

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Amikor az erdőkről, mint a klímavédelemben kiemelt jelentőségű ökoszisztémákról beszélünk, gyakran megjelenik az a – részben jogos – gondolat, hogy az emberi beavatkozás ronthatja az erdők állapotát, és a legjobb, amit tehetünk, ha gazdálkodás helyett magukra hagyjuk az erdőket. Hosszú távon ez az állítás nem alaptalan: egy, az adott termőhelyi és klimatikus adottságokhoz alkalmazkodott, önszabályozó erdő – egy rezervátum vagy őserdő jellegű állapot – ökológiai és klímavédelmi szempontból is rendkívül értékes. Az ilyen erdők kialakulása azonban több emberöltőt, jellemzően legalább 150–200 évet, sok esetben ennél is hosszabb időt vesz igénybe, különösen ha a kiinduló állapot egy telepített, idegenhonos fafajokkal terhelt állomány.

A jelenleg észlelt, gyorsuló éghajlatváltozás idején ugyanakkor nincs vesztegetni való időnk, a következő 20–40 év kritikus abból a szempontból, hogy az erdők képesek lesznek-e alkalmazkodni a gyorsan változó klimatikus feltételekhez és betölteni szénmegkötő, klímaszabályozó és kockázatmérséklő szerepüket. Ezen az időtávon a kezeletlenség nem átmenetet jelent egy stabil, természetes állapot felé, hanem sok esetben fokozott sérülékenységet és leromlást eredményez. Magyarországon ma több százezer hektárnyi erdőt leginkább a kezeletlenség vagy az alulkezelt állapot jellemez. Ezek a területek nemcsak ökológiai, hanem éghajlatvédelmi szempontból is egyre inkább kockázatot jelentenek, szénmegkötő helyett -kibocsátókká válhatnak.

Egy friss hazai kutatásban egy Pest megyei település, Tök Nyakas-hegyen található erdeinek példáján vizsgáltuk meg, hogy különböző erdőkezelési módok miként hatnak a szénmegkötésre, a klímaadaptációra és az erdőgazdálkodás pénzügyi eredményére. Elemzésünk célja nem egy „ideális” gazdálkodási modell kijelölése volt, hanem annak bemutatása, hogy a kezelési mód megválasztása milyen irányba mozdítja el az erdők karbonegyenlegét és pénzügyi mérlegét a következő 50 évben.

Veszélyben az egykor védelmi céllal telepített erdők

A vizsgált erdők mintegy 38 hektárnyi területen elhelyezkedő, többségében mesterségesen létrehozott, gyenge termőhelyi adottságú állományok, amelyek egy sekély termőrétegű, kedvezőtlen vízgazdálkodású, erózióra hajlamos dombvidéki élőhelyen fekszenek. Az állományokban idegenhonos fafajok – elsősorban feketefenyő, erdeifenyő és akác – dominálnak, szórványos őshonos lombos eleggyel. 50-60 évvel ezelőtt elsősorban rekultivációs és erózióvédelmi céllal ültetett, mára ezt a funkciójukat betöltő erdőkről van szó, amelyekben ugyanakkor az elmúlt évtizedekben alig történt érdemi kezelés. A terepi bejárások és az adatfeldolgozás során egyaránt azt tapasztaltuk, hogy ennek következményei ma már egyértelműen jelentkeznek: romló egészségi állapot, invazív fajok terjedése, növekvő erdőtűzkockázat. Mindezek mellett a terület teljes egészében helyi védettséget élvez, egyes részei a Natura 2000 hálózatba tartoznak.

A tudatos erdőkezelés közvetlen költségekkel jár – de megéri-e hosszú távon?

A töki önkormányzat ugyanakkor meg akarja akadályozni a teljes leromlást. A Pannon Örökerdő Kft. szakemberei által készített koncepcióra alapozva a település vezetése elhatározta, hogy aktívabb, tudatosabb erdőkezelési irányba mozdul el. Céljuk a térség erdőborításának megőrzése és megerősítése, valamint az erdők szervesebb bekapcsolása a helyi közösség életébe, és az ehhez szükséges források előteremtése. Távlati tervük a leromlási folyamatok megállításával egy, a klímaváltozáshoz alkalmazkodni képes, ökológiai és közösségi értékekben a jelenleginél gazdagabb, folyamatosan fennmaradó erdőállomány kialakítása, amelynek használata és bemutatása szervesen kapcsolódik a környező pincehegyi kultúrához.

Egy ilyen irányváltás azonban nem pusztán szakmai, hanem pénzügyi és stratégiai döntés is. Az aktív kezelés vállalása rövid távon költségekkel jár, miközben a várható ökológiai és közösségi előnyök hosszabb időtávon jelentkeznek. Éppen ezért indokolt annak vizsgálata, hogy az eltérő kezelési módok több évtizedes távlatban milyen pénzügyi és karbonhatásokkal járnak és mennyiben javítják az ellenállóképességet (rezilienciát). A kutatás egyik célja éppen az volt, hogy ehhez a döntéshez számszerű és összehasonlítható információt biztosítson.

Három beavatkozási forgatókönyv a klímaválság határán

Az elemzés során három eltérő erdőkezelési forgatókönyvet vizsgáltunk. Két esetben jogszerű, tudatosan megtervezett erdőkezelési módot elemeztünk, míg a harmadik nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, a gyakorlatban sokszor mégis ez írja le a valós helyzetet.

A Business As Usual (BAU) forgatókönyv a szokásos, jelenleg általánosan alkalmazott vágásos gazdálkodási gyakorlatot modellezi. Feltételezi az idegenhonos állományok erdőterv szerinti véghasználatát, majd az ezt követő mesterséges erdősítést őshonos lombos fafajokkal, összhangban a területre érvényes erdészeti és természetvédelmi előírásokkal.

A Management for Resilience (MfR) forgatókönyv a folyamatos erdőborítás fenntartására épülő, klímaadaptációs szemléletű erdőkezelést képviseli a potenciális természetes erdőtársulások kialakításával. Ebben az esetben kis léptékű, de rendszeres beavatkozásokkal, fokozatos fafajcserével és a szerkezeti, valamint fajösszetételi változatosság növelésével számoltunk.

A No Effective Management (NEM) forgatókönyv az érdemi erdőkezelés hiányával jellemezhető állapotot írja le. Ez a forgatókönyv a jogszabályi előírásokat nem veszi figyelembe. Elemzési célból feltételeztük, hogy ebben az esetben az erdő állapota stagnál vagy romlik és végül erdőtűzben egy-egy erdőrészlet faállományának jelentős része megsemmisül és a megmaradó állomány már nem képvisel érdemi gazdasági értéket. Ezt követően a kérdéses erdőrészletben jogkövető helyreállító gazdálkodás indul a BAU-nak megfelelő őshonos lombhullató fajokkal, ezen a területen további erdőtűz már nem keletkezik.

Mindhárom forgatókönyvet 50 éves időtávon elemeztük karbon- és pénzügyi szempontból.

Fontos hangsúlyozni, hogy a NEM forgatókönyv valójában nem forgatókönyv a szó szoros értelmében, hiszen nem tudatosan megtervezett erdőkezelési stratégiát, hanem az érdemi beavatkozás hiányát tükrözi. Ezzel szemben a BAU és az MfR egyaránt előre definiált, szakmailag megalapozott kezelési logikát követnek. Az elemzésben a NEM-et mégis szcenárióként kezeltük, mivel a gyakorlatban ez az állapot számos helyen ténylegesen megjelenik, és viszonyítási alapként nélkülözhetetlen annak megértéséhez, hogy a tudatos erdőkezelési döntések milyen irányba mozdítják el az ökológiai és pénzügyi pályát.

A folyamatos kezelés stabilizál, a vágásos gazdálkodás kilengéseket okoz

Az élőfakészlet alakulását az 1. ábra szemlélteti. Az MfR forgatókönyvben a rendszeres, de kisebb volumenű fakitermelések és az éves növedék együttes hatására az élőfakészlet eleinte enyhén csökkenő, majd egy kívánatos szinten beálló, „fűrészfogas” pályát mutat. A BAU esetében a véghasználatok következtében egyes években meredek készletcsökkenés figyelhető meg, amelyet a következő vágásfordulóig fokozatos felhalmozódás követ; az állomány készletszintje a vizsgált időtávon azonban sosem tér vissza az MfR magasabban futó pályájához.

1. ábra: A vizsgált területek élőfakészletének alakulása 50 éves távon

A NEM forgatókönyv az élőfakészlet alakulása szempontjából a BAU pályájához közelít, mivel modellezési célból azt feltételeztük, hogy az egyes erdőrészletekben az erdőtűz éppen akkor következik be, amikor a BAU szerint esedékes lenne a véghasználat. Ez természetesen elméleti egyszerűsítés: a valóságban az erdőtűz időpontja korábban vagy később is bekövetkezhetne, így a NEM idősora rövid távon a BAU pályája fölé vagy alá kerülhetne – ennek azonban a gyakorlati jelentősége azért csekély, mert a két forgatókönyv közötti fő különbség az, hogy a NEM szcenárióban elmaradnak a bevételek, ami független az erdőtűz időpontjától. Az erdőtűz bekövetkezési idejének bizonytalanságot mindenesetre a NEM széles sávjával érzékeltetjük. Hosszabb távon a két forgatókönyv készletdinamikája konvergál, mivel egy tűzeseményt követően az adott erdőrészletben – a helyreállító beavatkozások révén – a kezelés a BAU logika szerint folytatódik.

A vágásos és kezeletlen erdőkben gyorsabban tér vissza a szén a légkörbe

Ami a karbonkészleteket illeti, számításaink szerint az MfR-forgatókönyv a vizsgált 50 éves időszak végére mintegy 2900 tonnával kedvezőbb kumulált karbonegyenleget eredményez, mint a BAU-forgatókönyv. A NEM forgatókönyvhöz viszonyítva a különbség még jelentősebb: az MfR-hez képest a NEM esetében mintegy 4100 tonna CO₂ egyenlegromlás következik be 50 év alatt. Mivel az erdőtüzek bekövetkezése véletlenszerű időpontokban történhet, ezt a bizonytalanságot a 2. ábrán is egy szélesebb sávval jelenítjük meg. Jól látható, hogy a kezeletlen állapot nemcsak az innovatívabb, rezilienciára építő kezeléshez, hanem még a jogkövető, hagyományos, vágásos gazdálkodáshoz képest is érdemben kedvezőtlenebb karbonpályát eredményez.

2. ábra: Az egyes forgatókönyvek tárolt szén-dioxid mennyiségének idősora (tonna CO2)

Az MfR előnye elsősorban annak köszönhető, hogy a folyamatos erdőborítás fenntartása elkerüli az egyszeri, nagy kibocsátásokkal járó beavatkozásokat, mérsékli a zavarások – például az erdőtűz vagy a tömeges pusztulás – kockázatát, és kiegyenlítettebb szénmegkötési pályát biztosít. A vágásos rendszerekben (BAU) ugyanis a fakitermelés nagy mennyiségű faanyagot mozgat meg egyszerre, ráadásul a faanyagban tárolt szén rövid időn belül – például energetikai felhasználás során – visszakerül a légkörbe. Ezzel szemben a kisebb léptékű, szelektív beavatkozások mellett az élőfakészlet nagyobb része folyamatosan megmarad, és a kitermelt faanyag is nagyobb arányban hasznosulhat hosszabb élettartamú termékekben. A különbség tehát nem csupán a kivágott fa mennyiségében, hanem a szén légkörbe való visszakerülésének ütemében és a faanyag minőségében is megmutatkozik. A NEM forgatókönyv annyiban kedvezőtlenebb a BAU-nál is, hogy a feltételezett erdőtüzek azonnali emisszióval járnak. Akárcsak az élőfakészletnél, itt is igaz, hogy a NEM szcenárió idősora rövid távon a BAU pályája fölé vagy alá kerülhetne attól függően, hogy egy-egy erdőrészletben pontosan mikor következik be erdőtűz.

A legnagyobb pénzügyi veszteség ott keletkezik, ahol nincs beavatkozás

A pénzügyi elemzés alapján mindhárom forgatókönyv negatív nettó jelenértékkel zárt, ami a gyenge termőhelyi adottságokból fakadó alacsony gazdasági értékű erdőállomány és a magas erdőfenntartási költségek következménye. A veszteség mértéke azonban jelentősen eltér: az MfR-forgatókönyv nettó jelenértéke 50 éves időtávon -65,8 millió Ft, a BAU esetében -110,4 millió Ft, míg a NEM forgatókönyv esetében -179,7 millió Ft. Vagyis a kezeletlenség nem csupán ökológiai, hanem pénzügyi értelemben is a legkedvezőtlenebb pályát jelenti, hiszen érdemi bevétel nélkül jelentkeznek az újratelepítés költségei.

3. ábra: Az egyes forgatókönyvek kumulatív pénzügyi egyenlegének alakulása nettó jelenértéken (millió Ft)

Egy esetleges erdőtűz ráadásul nemcsak az érintett állományban okoz kárt, hanem a környező területekre – adott esetben a belterületre és az infrastruktúrára – is veszélyt jelenthet. Még ha a bekövetkezés valószínűségét alacsonynak tekintjük is, a potenciális károk nagysága miatt ez a kockázat jelentős, és tovább ronthatja a NEM forgatókönyv amúgy is kedvezőtlen pénzügyi pályáját.

A pénzügyi egyenleg lefutását a 3. ábra érzékelteti. Látható, hogy a veszteségek mindhárom forgatókönyv esetében fokozatosan nőnek: a lefelé tartó görbék folyamatosan kumulálódó veszteséget indukálnak, egy-egy év értéke az addigi összes kiadás és bevétel nettó jelenértékét mutatja. Ez alól kivételt csak a BAU azon évei jelentenek, amikor jelentős bevételt eredményező végvágás történik, de az ezt követő években az újratelepítés és az ápolás kiadásai gyorsan felemésztik az értékesítés bevételét.

Mégis miért marad kezeletlen az erdők egy része?

Elemzésünk alapján a leromlott minőségű erdők kezelési gyakorlatában elsősorban nem az a kérdés, hogy a BAU vagy az MfR a szakmailag kedvezőbb megoldás, hanem az, hogy egyáltalán megvalósul-e bármilyen aktív kezelés. Számos esetben ugyanis a jogszerű, hagyományos vágásos gazdálkodás (BAU) helyett ténylegesen a NEM – az érdemi kezelés hiánya – válik domináns állapottá.

Ennek egyik legfontosabb oka a gazdasági racionalitáshoz kapcsolódó rövid időtáv. Gyenge termőhelyi adottságú, természetvédelmi előírásokkal rendelkező vagy más módon kedvezőtlen adottságú erdők esetében a fakitermelésből származó bevételek gyakran nem fedezik teljes mértékben a véghasználat, az újratelepítés és az ápolás költségeit. Ilyen helyzetben a BAU nem nyereséget, hanem előre kalkulálható veszteséget jelent. A NEM ezzel szemben rövid távon költségmentesnek tűnik: nincs azonnali kiadás, nincs finanszírozási kényszer, a döntés halasztható. Bár a halasztás hosszabb távon romló állapothoz és növekvő kockázathoz vezet, ezek a költségek időben eltolva jelentkeznek, így a döntéshozatal során kisebb súllyal esnek latba.

További tényező a kockázat aszimmetriája. A BAU esetében a tulajdonos azonnali és látható költséget vállal, miközben a bevétel bizonytalan, piaci és természeti tényezőktől függ, az éghajlatváltozással együtt pedig a bizonytalanság fokozódik. A NEM esetében a kockázatok – például egy esetleges erdőtűz vagy állományromlás – jellemzően később, és sokszor nem ugyanabban a gazdálkodási ciklusban jelentkeznek. A jövőbe vesző nehézségek visszatartó ereje kisebb, mint az azonnali kiadások súlya.

Az intézményi és tulajdonosi struktúra szintén szerepet játszik. Az osztatlan közös tulajdoni formájú magántulajdon, a korlátozott erőforrásokkal rendelkező önkormányzatok, illetve a szakmai ismeretek és kapacitás hiánya mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a BAU sem valósul meg következetesen. Ilyen körülmények között a NEM stratégia választása nem tudatos, hanem a döntés elmaradásának következménye.

Ahol ugyanakkor a BAU megvalósul, ott sem magától értetődő az MfR irányába történő elmozdulás. Ennek oka elsősorban az intézményi és szakmai beidegződés. A vágásos gazdálkodás tervezési, adminisztratív és támogatási keretei stabilan beágyazottak, a döntési logika jól ismert és kiszámítható. Az MfR ezzel szemben más szemléletet, folyamatos jelenlétet és finomhangolt beavatkozásokat igényel, amelyek nagyobb szakmai felkészültséget és hosszabb távú stratégiai gondolkodást feltételeznek. Bár számításaink szerint az MfR karbon- és pénzügyi szempontból is kedvezőbb, a különbség gyakran nem olyan mértékű, hogy önmagában áttörje az intézményi tehetetlenséget és a megszokott gyakorlat biztonságát.

Összességében tehát a döntési tér nem egyszerűen BAU és MfR között oszlik meg. Sok esetben a BAU és a NEM között dől el, hogy történik-e egyáltalán aktív beavatkozás, és csak ezt követően merül fel reálisan az MfR mint alternatíva. A klímapolitikai és szabályozási kihívás ezért kettős: egyrészt csökkenteni kell a NEM irányába ható rövid távú ösztönzőket, másrészt olyan környezetet kell teremteni, amelyben a BAU-ból való továbblépés az MfR felé szakmailag és – a tulajdonosi érdekekkel egybeeső módon – gazdaságilag is ésszerű választássá válik.

A közérdek csak megfelelő ösztönzőkkel érvényesülhet az erdőkben

Az eddigiekben a forgatókönyveket elsősorban az erdőgazdálkodó vagy a tulajdonos pénzügyi mérlege alapján értékeltük, és a gyakorlatban is jellemzően ez a nézőpont határozza meg a döntéseket. A bevételek, a költségek és a közvetlen kockázatok mérlegelése azonban nem tükrözi az erdőkezelés teljes hatásrendszerét. Amennyiben a vizsgálatot társadalmi szintre tágítjuk, a kép jelentősen átalakul. A NEM – és gyakran a BAU is – nemcsak alacsonyabb pénzügyi eredményt, hanem elmaradó közösségi hasznokat is jelent: kisebb és instabilabb szénmegkötést, magasabb erdőtűzkockázatot, romló ökoszisztéma-szolgáltatásokat, gyengülő biodiverzitást, valamint alacsonyabb rekreációs, talaj- és vízvédelmi szolgáltatásokat. Ezek olyan pozitív externáliák, amelyek társadalmi szinten értékesek, de a tulajdonosi mérlegelésben általában nem jelennek meg.

Ebben az értelemben a rövid távon racionálisnak tűnő magándöntések hosszabb távon társadalmi szinten veszteséget eredményezhetnek. A gazdálkodó szempontjából a költségek és kockázatok közvetlenek és számszerűek, míg a társadalmi hasznok szétszórtan, illetve időben eltolva jelentkeznek. A magán- és társadalmi optimum eltérése klasszikus piaci kudarchoz vezet: a rendszer nem ösztönzi kellőképpen a közjavakat előállító erdőkezelési módokat. Önkormányzati tulajdon esetén ugyanakkor a magán- és társadalmi optimum közötti távolság kisebb lehet, mivel az önkormányzat a helyi közösség érdekeit képviseli, és – saját költségvetési mozgásterén belül – közvetlenül is képes forrást rendelni az erdők közjóléti funkcióinak erősítéséhez.

A nemzetközi tapasztalatok alapján a magán- és társadalmi optimum között meglévő különbség mérséklésére több szabályozási és finanszírozási eszköz alkalmazható. Ide tartozik az önkéntes karbonpiacok kialakulásának, felfutásának elősegítése, az erdők integrálása az üvegházgáz-kereskedési rendszerekbe, valamint az eredményalapú támogatási rendszerek, amelyek a ténylegesen elért szénmegkötéshez vagy kibocsátáscsökkentéshez kötődnek. A világban elterjedőben vannak azok az ökoszisztéma-szolgáltatásokért fizetett kompenzációs rendszerek is, amelyek a vízvédelmi, biodiverzitási vagy klímavédelmi hasznokat jutalmazzák. Emellett szerepet kaphatnak kockázatmegosztási alapok és államilag is támogatott biztosítási mechanizmusok, amelyek mérséklik az aktív, rezilienciát növelő gazdálkodás bizonytalanságát. Az ilyen eszközök mind képesek csökkenteni a magán- és közérdek közötti távolságot azáltal, hogy a közösségi hasznok egy részét a gazdálkodók számára is érzékelhetővé teszik.

Módszertan A szénmegkötés számítása

A szénmegkötés elemzése során az egyes erdőkezelési forgatókönyvek kumulált karbonegyenlegét vizsgáltuk. A módszertan kialakításakor tudatosan nem az abszolút szénkészletek lehető legnagyobb pontosságú becslésére törekedtünk, hanem arra, hogy egységes, ugyanakkor konzervatív előfeltevések mellett legyenek összehasonlíthatók az egyes kezelési módok.

Az élőfakészlet esetében kizárólag a vágáslap feletti fakészlettel számoltunk. Nem vettük figyelembe sem a gyökérzetet, sem a talaj szénkészletét és annak változását. Ez a megközelítés konzervatív becslést eredményez. A szén-dioxid-egyenleg számítása során minden m3 faanyagot egységesen 1 tonna CO₂ egyenértékűnek vettünk. Bár a fajlagos karbon­tartalom fafajonként eltérő, az egységes átváltás torzító hatása minimális, a forgatókönyvek közötti összehasonlításából fakadó következtetéseket érdemben nem befolyásolja.

A kitermelt faanyag esetében az IPCC módszertanával összhangban eltérő oxidációs ütemeket feltételeztünk a felhasználás függvényében: ipari fánál hosszabb időszakot, rostfánál rövidebbet, tűzifánál azonnali oxidációt. A kitermelt faanyag hasznosítását minden egyes fakitermeléshez kapcsolódóan szakértői becsléssel készült konkrét választékterv alapján határoztuk meg.

A forgatókönyvek karbonegyenlege a vágáslap feletti élőfakészletben tárolt szén és a kitermelt, de még nem oxidált faanyag széntartalmának összegeként került meghatározásra.

A pénzügyi egyenleg számítása

A pénzügyi egyenleg meghatározásához minden egyes erdőrészletre külön-külön felmértük az egyes erdőkezelési forgatókönyvekhez tartozó konkrét beavatkozásokat. Meghatároztuk, hogy az adott állományban mikor, milyen intenzitással és milyen mennyiségű fakitermelés indokolt, ennek milyen közvetlen költségei vannak, valamint a kitermelt faanyag milyen választékokban és várhatóan milyen piaci áron értékesíthető. Számításba vettük továbbá az esetleges pótlási, újratelepítési és ápolási költségeket is. Ezt az ütemezett bevétel-költség struktúrát mindhárom forgatókönyvre, a következő 50 év minden egyes évére kidolgoztuk, így részletes pénzáram (cash flow) pályát kaptunk. Az időben eltérő pénzáramokat 3%-os reál diszkontlábbal számítottuk jelenértékre, vagyis a jövőbeli bevételeket és kiadásokat az infláció hatásától megtisztítva, mai értéken hasonlítottuk össze.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Másfélfok: A tétlenség a legdrágább a telepített erdőkben bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Zöld ügyekben aktív, neves szakértőket és civileket kérdezett a Zöld Hang a Tisza párt zöldprogramjáról.

Hamarosan megalakul az új kormány, méghozzá önálló zöldtárcával. Vajon milyen lesz a hazai zöldpolitika? Ismert szakértőket és civileket kértünk meg a TISZA zöldprogramjának értékelésére. Körkérdésünk résztvevői: Jávor Benedek biológus, környezetvédő, korábbi EP-képviselő; Litkai Gergely humorista, a Zöld Válasz podcast vezetője, fenntarthatósággal kapcsolatos témák szószólója; Pribéli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse; dr. Mátyás Eszter a Greenpeace regionális energiakampány vezetője; valamint Ámon Ada energia- és klímapolitikai szakember.

Hogyan értékelitek a TISZA zöldprogramját?

Pribéli Levente: Sok pozitív elem van benne, és a szemléletben egyértelmű, hogy az államnak meghatározó szerepet szán az ökológiai és benne a klímaválság kezelésében. A problémákat sok esetben összefüggéseiben is láttatja. Úgy gondolom, hogy a hazánkat sújtó környezeti problémák észlelésében, körülírásában és számos megoldás terén kifejezetten jó a tartalom. Ugyanakkor az anyag csak érintőlegesen foglalkozik az ökológiai válság társadalmi-kulturális-gazdasági okaival, melyek egyébként megkerülhetetlenek. Nyilvánvaló, hogy a zöld program megvalósulása esetén így is óriási előrelépések várhatók az elmúlt másfél évtized elhibázott környezeti problémakezelése után, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy elég ennyit tenni. Vészes hátrányból indulunk.

Dr. Mátyás Eszter: A program több fontos és előremutató elemet tartalmaz energia- és klímapolitikai szempontból. Kifejezetten pozitív, hogy megjelenik benne a fenntarthatóság, a hosszú távú gondolkodás, valamint a környezeti válság mint rendszerszintű kihívás. Ezek megfelelő alapot adnak egy koherens energiapolitika felépítéséhez. Ugyanakkor összességében úgy látom, hogy az energiarendszer átalakítására vonatkozó rész kevésbé kidolgozott, és több kulcsterületen további pontosítást, illetve nagyobb ambíciót igényel, különösen Magyarország jelentős energiaimport-függőségének és az ebből fakadó gazdasági, biztonsági és geopolitikai kockázatok kezelésében.

Jávor Benedek: Összességében a TISZA programja zöld szempontból biztatóbb, mint amire előzetesen számítani lehetett. Sok helyes problémaazonosítást és számos jó megoldási javaslatot tartalmaz. Jelentős terjedelemben foglalkozik a vízgazdálkodás kérdésével, amely a 21. század egyik meghatározó, stratégiai ügye lesz Magyarország számára. A vízmegtartó, tájrehabilitációs szemlélet dominanciája a programban feltétlenül örömteli, ahogy az élővizek és nagy tavaink tönkretételének a megállítása is. A vízgyűjtőszintű gazdálkodás, a felszíni szennyező források visszaszorítása, a kisvízfolyások helyreállítása éppúgy támogatható, mint a városi vízvisszatartás, a szivacsváros koncepció előtérbe kerülése.

Litkai Gergely: A program előremutatóbb, mint bármi, ami az elmúlt 16 évben történt, de olyan súlyos krízisekkel kell szembenéznünk, amelyek az állampolgárok napi megélhetését, életminőségét, sőt életét veszélyeztetik, így ebben minden kompromisszum a későbbiekben hatványozott károkat fog okozni. Így remélem, hogy a minisztérium politikai súlya is hasonló lesz valós fontosságához és felelősségéhez.

Ámon Ada: Két dolog nagyon értékes ebből a programból. Először is, hogy létezik. Az elmúlt évtizedben elszoktunk attól, hogy egyáltalán el lehet olvasni, hogy mit tervez, mire törekszik a kormány. Attól is elszoktunk, hogy lehet vitatkozni; véleményeket, számokat vagy tényeket egymással ütköztetni. Biztosan sok dologgal lehet vitatkozni és biztos vagyok benne, hogy a legtöbb magyar választó nem olvasta ezt a hosszú dokumentumot, de aki akarta megtehette. A másik fontos dolog, hogy ezen a programon sok-sok szakember dolgozott, és olyan emberek is, akiket ismerek. Nemcsak a zöld része, de a többi is összhangot mutat az egésszel és egy koherens kép benyomását adja. Fontos tudni, hogy ez egy választási program. Ez annyit jelent, hogy változni fog és ezernyi oka lehet annak, hogy hangsúlyos elemeit majd árnyalja az a pénzügyi, gazdasági, társadalmi örökség, ami az elmúlt 16 év után maradt.

Mindezek azt sugallják, hogy lesz helye a vitának és az adatalapú szakpolitikai munkának. Én ennek örülök a legjobban. A kritikáinkat majd ott lehet elmondani, írásban javaslatokat megfogalmazni és együtt reagálni az ország sorsát elementárisan befolyásoló klímaválságra.

Mivel értetek egyet?

Litkai Gergely: Már az is egy nagy megkönnyebbülés, hogy egy választásokon induló, felelős pártnak van zöldprogramja. A zöld fejezet rendkívül gazdag, átgondolt, és jó sokat ígér. Jól strukturált és szimpatikus, számos alapelvet, programelemet évek óta tárgyalunk a Válasz Online felületén és a Zöld Válaszban. Öröm volt ezeket viszontlátni és külön jó volt visszaolvasni, amit a Vízválasztó mozgalom a tájgazdálkodás és a Vizet a tájba program kapcsán képvisel. Bizakodásra ad okot a Víz Koalíció hosszú évekre visszanyúló tevékenységének eredménye is. Látjuk, mi történt a hazai víziközmű-rendszerrel és magával a szektorral. Ahogy a Magyar Hidrológiai Társaság rendezvényén is elhangzott, kell egy Vásárhelyi-terv 2., teljes szemléletváltással, amire a vízügy abszolút képes lehet. Minden területen viszont probléma a bérrendezés és az utánpótlásképzés, az életpálya hiánya, egy ilyen program azonban talán új generációknak adhat lendületet, hogy természetvédelmi őrök, vagy vízügyesek legyenek. Számos ígéret – például az akkumulátoripart felügyelő önálló hatóság – már az előző kormány ígéretei között is szerepelt, sőt, költségvetési források is kapcsolódtak hozzá, ám mint látjuk, azóta sem valósult meg. Sőt a kormányzati utóvédharcokban továbbra is az a kommunikáció, hogy ebben az iparágban minden rendben van és volt, és a Greenpeace mérései is ezt igazolják. Ez így már önmagában is abszurd, hiszen civilszervezetek látták el az állam feladatait és most is transzparensen és őszintén kommunikáltak erről, mégis a funkcionális analfabetizmus szintjén magyarázzák félre a rendkívül fontos tényeket. De nem akarok erre több szót vesztegetni, csak érzékeltetni, hogy ehhez a tudatlan, ignoráns és a környezetért tévőket konkrétan üldöző szemlélethez képest felüdülés a programot már csak olvasni is. Nagyon remélem, hogy nem a kommunikációs szinten áll meg ez, és a valóság és a Facebook-realitás között nem lesz tátongó szakadék, ahogy az előző kormány idején történt a permanens kampány és vészhelyzet idején.

Jávor Benedek: Kiemelten fontos az erős környezetvédelmi intézményrendszer visszaállítására tett vállalás is, ideértve az önálló környezetvédelmi minisztériumot, az erős, hatékony és független hatóságokat és az általuk végrehajtott szigorú, elfogulatlan ellenőrzéseket. A Kárpát-medencei Samsunglandban ez az egyik legsürgetőbb környezetvédelmi feladat. A természetvédelem területén a nemzeti parkok és a természetvédelmi intézményrendszer megerősítése és megfelelő finanszírozása szintén elengedhetetlenek, és pozitív elem a Natura 2000-területek védelmével kapcsolatos célok megfogalmazása, hogy a hálózat tényleges biodiverzitásvédelmi eszközzé válhasson.

Az energiapolitikai rész jól azonosít számos problémát a külső, elsősorban orosz függéstől a klímacélkitűzések teljesítésének hiányán át a hálózati beruházások elmaradásáig vagy a rezsicsökkentés torz, igazságtalan, környezeti és gazdasági szempontból egyaránt káros rendszeréig. Fontos állításként a program kimondja, hogy a kezdetektől problémás Paks II. beruházás elakadt, és sikeres befejezésére nincs esély. Alig eltúlozható jelentőségű az évi 100 000 lakást elérő, 1000 milliárd forintos épületfelújítási programra vonatkozó javaslat. A kormány abszurd, másfél évtizedes tilalma után megkönnyebbülés a szélenergia hasznosítását célzó pontokat látni, de pontosabb célszámokat itt sem látunk, tehát ez akár a jelenlegi kormány által az EU nyomására vállalt összesen 1000 MW szélenergiakapacitásra is korlátozódhat.

Pribéli Levente: A programban sok olyan pont van, ami kifejezetten pozitív. A környezeti problémából is bőven van Magyarországon, és a program is elég tág merítést ad ezekből. Olyan elemek is megjelennek benne, amelyekből egyértelműen látszik, hogy akik írták, azoknak széles körű rálátása van ezekre. Az intézményi viszonyok rendezése, a zöld témák legalább jelentős részét integráló önálló minisztérium, a hatóságok független, színvonalas szakmai működésének helyreállítása fontos első lépések, ahogy a monitoring rendszerek javítása és a környezeti adatokhoz való hozzáférés biztosítása is. Az állami természetvédelem helyzete tragikus, és a program határozottan állást foglal ennek javítása mellett. Ezek mind olyan területek, ahol a Greenpeace Magyarország is sok éve küzd az állami működés súlyos, egyértelmű hiányaival. Létkérdés a vízkérdés, és a programban e téren is több jó elem jelenik meg: a táji szintű vízmegtartás hangsúlyozása, a talaj, mint kulcsfontosságú vízmegtartó közeg elismerése is nagyon pozitív. Víz téren jól látszik a rendszerszemlélet: mint írják, a “vízproblémák jelentős része nem kizárólag vízügyi kérdés: az agrárium, az erdészet, a településfejlesztés és az ipar jelenlegi gyakorlatai is hozzájárulnak a táj kiszárításához. A megoldás ezért nem lehet pusztán műszaki, ágazatközi együttműködés nélkül.” A leköszönő kormány egy-egy kivételtől eltekintve kifejezetten ártóan viszonyult a nemzetközi zöld együttműködésekhez és vállalásokhoz, a program e téren is javulást ígér. Több más pont mellett az új beépítések felülvizsgálata és csökkentése és az oktatás megjelenése is pozitív. A program más részeiből kiemelném még a vidéki megélhetés, az ökológiai gazdálkodás és a kisgazdaságok támogatásának kérdését, amelyek szintén nagyon fontosak. Alulértékelt témák ugyan, de ökológiai jelentősége hatalmas a házi macskák ivartalanításának és a túlzottan nagy létszámú vadállomány szabályozásának is, és a program ezekre is kitér, helyesen. Az erdőgazdálkodás felvetődik ugyan, de itt nem derül ki elég részlet – a természetvédelem erősítése, a védett területekkel kapcsolatos ígéretek mindenesetre reménykeltőek e téren is.

Dr. Mátyás Eszter: Egyetértek a korrupcióval szembeni zéró tolerancia elvével, és fontosnak tartom, hogy ez következetesen érvényesüljön a nagy léptékű energetikai beruházások és szerződések esetében is. Az átláthatóság és elszámoltathatóság ezen a területen kiemelt jelentőségű. Szintén pozitívumként értékelem a fenntarthatóság és a hosszú távú szemlélet hangsúlyos megjelenését az alapértékek között, valamint a kutatásokon és hatásvizsgálatokon alapuló döntéshozatal iránti elköteleződést. Jó olvasni a rezsicsökkentéshez kapcsolódó több javaslatot, különösen az energiahatékonysági felújítások ösztönzését, a megújuló energiaforrások arányának növelését és az orosz energiafüggőség csökkentésének szándékát, valamint a környezet- és természetvédelem erősítését, ideértve a Natura 2000 területek védelmének fenntartását. Ezek az elemek megfelelő irányt jelölnek ki, és jó alapot teremtenek egy ambiciózusabb energiapolitika számára.

Mivel nem értetek egyet?

Litkai Gergely: A szociális tűzifa kérdése rendkívül megosztó, bár a program kitér az energetikai korszerűsítésre a háztartások szintjén, ami az RRF források hazahozásához is elengedhetetlen, de hasonlóan az EU-s biomassza-égetési, főként erdei biomassza égetési lelkesültségre ez is rátesz egy lapáttal. A tűzifa-szárítók, a jobb hatásfokú és környezetbarátabb tüzelőberendezések fontosak lehetnek, de mivel ez technológiailag rendkívül kényes folyamat, ennek teljes kivezetése nélkül a légszennyezettséggel kapcsolatos célokat is nehéz lesz elérni. Fontos kiegészítés még, hogy a levegőminőség mérése is hiányzik számos településen, így a kitűzött cél eléréséhez elsőként elengedhetetlen lenne ennek kiépítése. Szintén veszélyesnek találom a MOHU-koncesszió felbontását, és itt egyetértek a Zöld Hang elemzésével, hogy ez egy annyira sérülékeny lánc, hogy első körben ennek felülvizsgálata lenne a legfontosabb és szakmai szervezetekkel és a hulladékos szakma tagjaival kellene egyeztetni a legoptimálisabb megoldásról. Ha a helyzet megoldhatatlan, akkor lenne csak érdemes lépni, de már az is fontos fejlődési stádium, ha a már létező MEKH ajánlásokat, árjavaslatokat a kormány figyelembe venné.

Jávor Benedek: A hulladékgazdálkodás talán a legkevésbé meggyőző része a programnak. A MOHU koncessziós rendszerének kritikája megalapozott, a javaslatok szemlélete ugyanakkor kevéssé progresszív. A szemetelés első helyen említése a problémák között már 30 éve sem lett volna szakmailag védhető. Ahogy az EPR-díjak csökkentése sem fog hozzásegíteni a körforgásos gazdaság kialakításához. Teljes mértékben hiányzik a hulladékmegelőzés témaköre, az újrahasznosítás kapcsán egy kontextus nélkül bedobott 2030-as 55%-os részarány vállalás található. Ez nem túl ambiciózus, figyelembe véve, hogy még a jelenlegi kormány is 60%-ot vállalt 2030-ra a 2021–2027-es Országos Hulladékgazdálkodási Tervben – az más kérdés, hogy a jelenlegi folyamatok alapján ezt esélye sincs teljesíteni. Ráadásul az, hogy hogyan, milyen intézkedések révén jutunk el oda, az teljes mértékben hiányzik. Az energetikai fejezetben a legsúlyosabb problémának az orosz energiahordozókról való leválásra célul kijelölt 2035-ös határidőt látom. A fosszilis területen az orosz gáz és olaj is kiváltható lenne megfelelő intézkedésekkel egy-két éven belül, ez valójában már rég megtörténhetett volna, és meg is kellett volna történnie. A gáz esetében ez még árnövekedést sem jelentene, az orosz gázt lényegében világpiaci áron kapjuk. Az olaj esetében van némi árelőnye az orosz forrásnak, de igazából a világpolitikai fejlemények, az iráni háború alakulása összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással van arra, hogy mennyiért tudjuk venni az olajat, mint annak, hogy ezt Oroszországból, vagy máshonnan tesszük. Az atom kapcsán szintén pár éven belül megoldható Paks I. orosz fűtőelemeinek lecserélése, ahogy ezt más, VVER 400 típusú erőműveket üzemeltető országok teszik, a Westinghouse-zal együttműködve. Semmi okát nem látom, hogy miért tolnánk ki az orosz energiáról való leválást 2035-re.

Pribéli Levente (Greenpeace): Bár a zöldprogram alapvetően ígéretes, a program más részeiben vannak ökológiai szempontból erősen kérdéses felvetések Nem tiszta például, hogy a mérethatékonyság támogatása alatt itt mit kell érteni, ez könnyen vezethet a nagyüzemi mezőgazdasági modell problémáinak konzerválásához. A tűzifa áfacsökkentése és a szociális tűzifa volumenének növelése csak átmeneti megoldás lehet, amíg más módokon, például az energiahatékonyság javításával nem sikerül az energiaszegénységet felszámolni. Addig is pedig a kormány felelőssége, hogy a tűzifát ökológiai szempontból minél kevésbé értékes forrásból, elsősorban kultúrerdőkből, faültetvényekből biztosítsák. Az újonnan felálló kormány makrogazdasági elképzeléseiben szintén vannak környezeti szempontból problémás vonások.

Dr. Mátyás Eszter: A program egyes energiával kapcsolatos pontjait inkább úgy értelmezem, hogy további erősítésre szorulnak, mintsem teljesen új irányt igényelnek. Több esetben az ambíció szintje tűnik alacsonyabbnak a szükségesnél.  A „közel karbonsemleges” energiafelhasználás célkitűzése nem ad kellően egyértelmű iránymutatást; indokoltnak tartjuk a teljes karbonsemlegesség világosabb megfogalmazását és ütemezését. A megújuló energiaforrások arányának növelése fontos, ugyanakkor a jelenlegi vállalások nem elegendők a fosszilis energiahordozóktól való érdemi és időben történő függetlenedéshez. A nukleáris energia szerepének hangsúlyos fenntartása, különösen a Paks II projekt esetében, megítélésünk szerint nem illeszkedik egy rugalmas, decentralizált és gyorsan alkalmazkodó energiarendszer víziójához, és jelentős forrásokat köthet le hosszú időre. A fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódó intézkedések között több olyan elem is megjelenik, amely rövid távon kezelhet bizonyos problémákat, de hosszabb távon nem járul hozzá a fenntartható és biztonságos energiarendszer kialakításához.

Mi az, amit hiányoltok a programból?

Jávor Benedek: A vízgazdálkodás területén az akkumulátorgyárak körüli konfliktusok nyomán a felszín alatti vízkészletek kiemelt védelme talán a legfájóbb hiány a programban. Hiányzik ugyanakkor az erdőgazdálkodás problémáinak átfogó megfogalmazása: bár a vadgazdálkodás eltartóképességhez igazítása fontos lépés lenne, de a vágásos gazdálkodás, a véghasználatok (a tarvágások) visszaszorítása legalább a védett területeken (és teljes betiltásuk a fokozottan védett területeken), mint az erdőgazdálkodással kapcsolatos egyik legégetőbb feladat, nem jelenik meg. Helyes problémafelismerés látszik a levegőminőség területén is, a javasolt megoldások ugyanakkor hiányosak, a gépjárműforgalom visszaszorítását városainkban például, mint kulcslépést, óvatosan kikerüli az anyag.

Aggasztó még a környezetbiztonság, a környezeti kárfelelősség hiánya is. A 2000-es tiszai ciánszennyezés és a kolontári vörösiszapkatasztrófa országában lehetetlen ezzel a témával nem kiemelten foglalkozni. Nélkülöznünk kell a Tisza meglátásait a vegyianyag-politika, a növényvédőszerek kérdésében is, néhány általánosságot leszámítva. A mezőgazdasági részben sok támogatható elem van, a helyi termelők, a kis- és közepes gazdaságok vagy a rövid ellátási láncok erősítése például. De az ökológiai gazdálkodás, az agrár-környezetvédelmi programok épp csak említésre kerülnek, bármiféle konkrét intézkedés vagy javaslat nélkül.

Litkai Gergely: Hiányolom az  új klímatörvényt, mint az egész rendszer alapját, amelyet az AB határozata alapján 2026. június 30-ig meg kellene alkotni, ami az adaptációra és a többi szektorra is fontos hatást gyakorolhat. Ennek nagyköveteként nem győzöm hangsúlyozni, hogy enélkül valódi, rendszerszintű gondolkodás – ezen a területen – szinte lehetetlen. A nemzeti Parkok esetében fontos lenne tisztázni, hogy egyáltalán mi egy nemzeti Park feladata? Szórakoztatóközpont, természetvédelmi szerv vagy valami köztes megoldás? Továbbá, hogyha az erdőtörvényt nézzük, mik azok a területek, ahol erdőgazdálkodást nem is lehetne folytatni? Ez egyedül a Hortobágyi Nemzeti Park területén van kijelölve, abszolút semmibe véve a jogszabályokat. Az erdőgazdálkodás területén is nagyon fontos lenne dűlőre jutni annak tekintetében, hogy az állampolgárok mit várnak egy erdőtől klímaszabályozást, biodiverzitást vagy tűzifát, illetve ha ezeket mind, akkor ezeket mely erdőknek kellene és hogyan teljesíteni, hogyan lehetne egy jóval kíméletesebb, klímaadaptívabb erdőgazdálkodásra átállni és hogy lehetne teljes egészében visszavonulnunk a védett területekről. Hiányolom a klímaadaptációt, ennek alkalmazkodási és felkészülési részét egyaránt, a katasztrófavédelem, a civilek, a cégek és az önkormányzatok felkészítését az előttünk álló, rendkívüli kockázatokkal járó időre. Ami még rendkívül fontos lenne a meteorológiai szolgálat megerősítése és forrásainak növelése, hogy a felkészülés érdekében klímamodellezésben a lehető legrészletesebb adatokkal és modellekkel rendelkezzünk. Ehhez kapcsolódóan az adatbázisok nyilvánossága és a terület transzparenciája a talajvíz monitoring adatoktól a természetvédelmi területek elérhető térképéig szintén alapvető lenne. Végül nagyon fontos a jelenlegi ESG-törvény revíziója és az ehhez kapcsolódó oktatás, szakértői rendszer felülvizsgálata, a vállalatok felkészítése, és az adminisztratív terhek helyett a motiváció arra, hogy valóban fenntarthatóbban tudjanak működni. Ha nem is hiányolom, de mindenképpen fontos lesz számos esetben valóban hatékony és súllyal rendelkező érdekegyezető és szakmai fórumok létrehozása és ehhez új társadalmi technológiák fejlesztése. Bár a programban nem is található, Gajdos László ugyanakkor kiemelte, hogy mennyire szívügyének tekinti a szemléletformálást, remélhetőleg nem csak az állatvédelem területén. És ha már állatvédelem, a program teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a haszonállatok jóléti kérdéseit, a csirkék, sertések, marhák többségének pokoli szenvedését, amitől mindannyian szemérmesen elfordítjuk a tekintetünk. Ez azonban már mezőgazdaság, ami remélhetőleg szintén jóval inkább az ökológiai megközelítés felé tud lépni. Végül pedig kevés  szót ejt szokásaink változtatásának szükségességéről, táplálkozásunk, életmódunk, fogyasztásunk és életünk megváltoztatásáról, ami nélkül a zöldítési szándékok csak rendkívül felületes célt tudnak majd elérni.

Pribéli Levente: A legnagyobb hiányosságnak egyrészt a környezeti problémák társadalmi-kulturális-gazdasági okainak feltáratlanságát és reflektálatlanságát látom, másrészt pedig annak a felismerését, hogy a „környezeti” kérdések a társadalmunk működésének, az emberi életnek az alapját jelentik. A programban vannak nyomai annak, hogy a környezeti problémák stratégiai jelentőségűek, de ez nem ível át kellően az egész anyagon. Mindez alapjaiban határozza meg a problémák kezelésének mélységét, és erősen kérdésessé teszi, hogy ütköző érdekek esetén milyen súllyal tudnak érvényesülni az ökológiai érdekek. Egyértelmű a folytonos növekedésre épülő gazdasági modell megkérdőjelezésének, egy alternatív gazdasági stratégiának a hiánya. Ellentmondások feszülnek bizonyos célok között (pl. beépítések mérséklése és infrastruktúraépítés), és a rendszerszintű kritikáimon túl alapvető kérdés a finanszírozás is. A klímaválság fokozódásával kapcsolatban hiányolom az átfogó alkalmazkodási stratégiát, a reziliencia erősítését (bár ezekben a program bizonyos pontjai akaratlanul is sokat segíthetnek).

Dr. Mátyás Eszter: Az energia fejezetek több területen indokoltnak látom a részletesebb és egyértelműbb irányok kijelölését például az energiaválság és az energiaimport-függőség átfogó, stratégiai szintű kezelésében, amely nemcsak az orosz függőség csökkentésére, hanem általában a külső kitettség mérséklésére irányul. Hiányolom a világosabb jövőképet az energiafüggetlenség elérésére, elsősorban hazai, megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra építve. Szükség lenne ambiciózusabb és konkrétabban ütemezett energiahatékonysági célokra, különösen az épületállomány korszerűsítése terén. Látnunk kellene a fosszilis energiahordozók kivezetésének világosabb pályáját, de szükség lenne a kibocsátáscsökkentési célok részletesebb bontásráa, beleértve a metánkibocsátás kezelését is a CO2 mellett. Fontos lenne a civil szervezetek és független szakértők intézményesített bevonása a döntéshozatalba, amely erősítené a szakmai megalapozottságot és a társadalmi legitimációt. Továbbá hiányolom a szorosabb és explicitebb illeszkedést az uniós szabályozási környezethez, különösen az épületenergetikai és klímapolitikai előírásokhoz. Szükséges lenne egyértelműen kimondani, hogy a hosszú távú energiabiztonság alapja a hazai, tiszta és fenntartható forrásokra épülő rendszer.

Disclaimer: Jávor Benedek a Zöld Hangot kiadó Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumának tagja.

A Jávor Benedek, Litkai Gergely és Ámon Ada is értékelte a TISZA zöldprogramját bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik kerekasztal-beszélgetés körforgásos vízgazdálkodásról szólt, arról, hogy a közszolgáltatók hogyan próbálnak alkalmazkodni, felkészülni a klímaváltozás kihívásaihoz.

A beszélgetés résztvevői:

— Debreczeny László, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetési igazgatója

— Mórocz Gábor, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. hálózatüzemeltetési igazgatója

— Dezsényi Péter, a BKM Főkert főigazgatója

— Dr. Patziger Miklós, a BME Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék tanszékvezetője

— Tompos Balázs, a Budapest Közút Zrt. megfelelési tanácsadója

A beszélgetést Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal klíma és környezetügyi-főosztályvezetője moderálta.

A felvételt készítette és szerkesztette: Sarkadi Péter

Amiről többek között szó esik:

• Két EU-s kezdeményezésbe, a 100 klímasemleges városban, és a klímaalkalmazkodási küldetésben is részt vesz Budapest. Mi ezeknek a lényege?
  
  
• Napi kb. 500.000 m3 vizet szolgáltat a Fővárosi Vízművek Zrt. Budapesten és az agglomerációban. Milyen kihívásokkal néznek szembe?  Miért probléma az egyre többször rekordalacsony vízszint?
  
  
• A fővárosi csatornahálózat durván 6500 km. Hogyan kell felkészülni a kiszámíthatatlan esőkre, a dunai vízszint extrém változásaira, és a villámárvizekre.
  
  
• Jelenleg 10 liter/ fő/nap az európai vízfogyasztási átlag. Hol van a víztakarékosság határa, ami még jó a csatornahálózatnak?
  
  
• A 2011-es viziközmű törvény szerint a csapadékelvezető rendszer nem része a viziközműnek. Milyen változást hoz az új uniós szennyvíz irányelv, és ezt be tudjuk-e tartani?Ű
• Nyáron egyre inkább csak éjszaka lehet aszfaltozni a hőség miatt. Hogyan nem működik a körforgásos hulladék újrahasznosítás a közútkezelésben? 

• Krízisben a budapesti faállomány. A 110.000 fővárosi kezelésben levő fa 1/3-át ki kellene vágni a következő 10 évben, így a lombkorona borítottság fele eltűnik. Az enyhe telek miatt nő a kórokozók száma. A 10 cserélendő fából 4-et már nem tudnak az eredeti helyre visszaültetni a közmű védőtávolságok miatt.
• Ökológiai fordulat –ökológiai szemlélet kellene a zöldfelület gazdálkodásban.A mostani kormányrendelet helyett kellene egy zöldfelületi törvény.

A Zöld Hang podcast: Budapest körforgásos vízgazdálkodása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Idén második alkalommal rendezte meg a Főváros a Föld Napja Konferenciát, ahol szakértő vendégekkel tekintették át, hol tart Budapest az egészségesebb, zöldebb és klímatudatosabb várossá válás útján.

„A város, ami megtart” címet viselő konferencián hazai és nemzetközi szakértők mutatták be a főváros klímaalkalmazkodási irányait, zöldinfrastruktúra-fejlesztéseit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és ellenállóbb városhoz. 

A Merlin Színházban április 22-én az egyik kerekasztal-beszélgetés körforgásos vízgazdálkodásról szólt, arról, hogy a közszolgáltatók hogyan próbálnak alkalmazkodni, felkészülni a klímaváltozás kihívásaihoz.

A beszélgetés résztvevői:

— Debreczeny László, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetési igazgatója

— Mórocz Gábor, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. hálózatüzemeltetési igazgatója

— Dezsényi Péter, a BKM Főkert főigazgatója

— Dr. Patziger Miklós, a BME Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék tanszékvezetője

— Tompos Balázs, a Budapest Közút Zrt. megfelelési tanácsadója

A beszélgetést Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal klíma és környezetügyi-főosztályvezetője moderálta.

A felvételt készítette és szerkesztette: Sarkadi Péter

Amiről többek között szó esik:

• Két EU-s kezdeményezésbe, a 100 klímasemleges városban, és a klímaalkalmazkodási küldetésben is részt vesz Budapest. Mi ezeknek a lényege?
  
  
• Napi kb. 500.000 m3 vizet szolgáltat a Fővárosi Vízművek Zrt. Budapesten és az agglomerációban. Milyen kihívásokkal néznek szembe?  Miért probléma az egyre többször rekordalacsony vízszint?
  
  
• A fővárosi csatornahálózat durván 6500 km. Hogyan kell felkészülni a kiszámíthatatlan esőkre, a dunai vízszint extrém változásaira, és a villámárvizekre.
  
  
• Jelenleg 10 liter/ fő/nap az európai vízfogyasztási átlag. Hol van a víztakarékosság határa, ami még jó a csatornahálózatnak?
  
  
• A 2011-es viziközmű törvény szerint a csapadékelvezető rendszer nem része a viziközműnek. Milyen változást hoz az új uniós szennyvíz irányelv, és ezt be tudjuk-e tartani?Ű
• Nyáron egyre inkább csak éjszaka lehet aszfaltozni a hőség miatt. Hogyan nem működik a körforgásos hulladék újrahasznosítás a közútkezelésben? 

• Krízisben a budapesti faállomány. A 110.000 fővárosi kezelésben levő fa 1/3-át ki kellene vágni a következő 10 évben, így a lombkorona borítottság fele eltűnik. Az enyhe telek miatt nő a kórokozók száma. A 10 cserélendő fából 4-et már nem tudnak az eredeti helyre visszaültetni a közmű védőtávolságok miatt.
• Ökológiai fordulat –ökológiai szemlélet kellene a zöldfelület gazdálkodásban.A mostani kormányrendelet helyett kellene egy zöldfelületi törvény.

A Zöld Hang podcast: Budapest körforgásos vízgazdálkodása bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egyre több emberéletet fog követelni az extrém hőség, ha nem teszünk ellene

Magyarországon 2011 és 2023 között évente átlagosan 814 többlethalálozást  mértek a hőségriasztások idején. A forró nyarak nemcsak kényelmetlenebbé, hanem veszélyesebbé is teszik a városi életet: különösen a rosszul szigetelt lakásokban, idősotthonokban, kórházakban és árnyék nélküli utcákon. De vajon a klímaberendezés az egyetlen válasz, vagy a zöldebb, árnyékosabb és jobban tervezett városok is életeket menthetnének?, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet munkatársával beszéltünk a városi hőség okairól és a lehetséges megoldásokról.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Középtávú Időjárás-előrejelzési Központ (ECMWF) szerint 2025 is a három legmelegebb év egyikének számít a mérések kezdete óta a világon. Hazánkban 2025 a hetedik legmelegebb és a negyedik legszárazabb év volt  1901 óta – adta hírül idén januárban a Hungaromet, és a klímamodellek alapján a hőhullámos napok száma és intenzitása csak nőni fog –olvashatjuk a  Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Alkotmánybíróság számára készített állásfoglalásában(Páldy Anna fejezete).

Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet márciusban indult projektje keretében 10 évnyi adatot fog elemezni az egész Nyugat-Magyarországi régióra, így nemcsak 1-1 település, hanem egy egész régió számára egyértelmű lesz, hogy hol van szükség beavatkozásokra a nyári túlmelegedés csökkentése érdekében.

Minél zöldebb egy város, annál elviselhetőbb a hőség

 “Csak most kezdjük igazán felismerni, hogy a zöldfelületek – amelyek egyszerre sokféle fontos szerepet töltenek be – eddig nem kaptak elég figyelmet a települések tervezése során. Mindez különösen nyáron problémás, és a hősziget jelenséget súlyosbítja az emberi tevékenységek miatt erősödő üvegházhatás is” – tette hozzá Pej Zsófia.

“Egy településen belül sem mindenhol ugyanúgy alakul a hőmérséklet: egyes városrészek és közterek eltérően melegszenek fel attól függően, milyen a felszínük. Van, ami jobban elnyeli a napsugárzást, más inkább visszaveri, ezért különböző mértékben forrósodnak fel. Jól mutatja ezt, hogy a legmelegebb pontok (úgynevezett mikro-hőszigetek) feltérképezéséhez a műholdak által mért adatokból számolt, a növényzet állapotát jó közelítő indexet használnak. Ez az adat megmutatja, mennyire „egészséges” és dús a növényzet egy adott helyen. Vagyis egyértelmű kapcsolat van aközött, hogy egy terület mennyire melegszik fel, és mennyi élő, zöld növény található rajta.” – mondta el Pej Zsófia, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet szakembere.Illusztrációhoz lásd pl.: Zugló ZIFFA; Szeged Város-zöldítési Akcióterve, 53- oldal – hősziget ábra.

Fákkal a hőszigetek ellen

A városi zöldítés és a városi hőség kapcsolatát vizsgálta a Barcelonai Egészségtudományi Intézet három évvel ezelőtt –  írta a The Lancet orvosi szaklap. A kutatás szerint a fák számának növelésével csökkenthető a nyári hőhullámok közvetlen halálozási hatása. Európaszerte zöldítik és varázsolják természetközelibbé a belvárosokat. A hősziget hatás megfékezése is az egyik ok volt, amiért a Fővárosi Önkormányzat uniós  támogatással  11 kerület 20 helyszíne újul meg az Egészséges utcák programban az elkövetkező két évben. Zöldítés, árnyékolás, pihenősarkok épülnek a belvárosban, ahol egyelőre nyáron megrekken a hőség.

Akiket a leginkább veszélyeztet a hőség, nem kapnak védelmet

A korábban már idézett akadémiai állásfoglalás szerint Magyarországon 2011 és 2023 között a hőségriasztások idején évente átlagosan 814 ember halt meg, s ez a szám 2050-ig mintegy 150 százalékkal növekedhet. A gyerekeket, az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket veszélyezteti leginkább  az extrém hőség, így nem mindegy,  hogyan tudnak védekezni az idősotthonokban, kórházakban, vagy épp óvodákban. Az akadémia által szerkesztett dokumentumból kiderül, hogy az intézmények állapota több mint aggasztó : a szobák többségében nincs légkondicionáló, de még  ventilátor sem,  gyakran árnyékolási lehetőség sincs. A szociális intézmények egyharmadában, a gyermekintézmények közel felében még hőmérő sincs.

Az Energiaklub szerint általánosságban a nagy népességű városok belső városrészeiben, elsősorban a szigetelés nélküli panellakások déli (délnyugati, délkeleti) fekvésű, felső emeleti lakásai válnak leginkább élhetetlenné a nyári hőségben. Budapesten a városi hősziget a város pesti oldalán a legjelentősebb, lefedve a belvárost.

“Különösen sérülékenyek azok a lakások, ahol magas a besugárzás. A nagy üvegfelületek vagy a nem megfelelő fekvés miatt a nap akadálytalanul fűti fel a belső tereket. Megfelelő árnyékolás nélkül ilyenkor a lakás csapdaként működik. A lakás rossz hőszigetelése – a korszerűtlen nyílászárók, a szigeteletlen padlásfödém és a szigeteletlen falak – képtelenek megállítani a kinti forróság bejutását.” – magyarázza a szakember.

“A legsúlyosabb helyzet a sűrűn lakott belvárosi zónákban alakul ki. Ráadásul a mentőövnek szánt klímaberendezések egy ördögi kört indítanak el: a lakásból kivont hőt közvetlenül az utcára tolják, tovább fűtve a már amúgy is forró városi levegőt, miközben az áramfogyasztásukkal növelik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ami az egyénnek megoldás, az közösségi szinten csak ront a helyzeten.”

A szakemberek abban egyetértenek, hogyha nincs más esély árnyékolásra és a nap elleni védekezésre, akkor a légkondicionáló lehet az egyetlen megoldás. Egy felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a hőség miatti szenvedésre egyre többen tettek pontot légkondicionálókkal. 2022 és 2025 között összesen mintegy 1,4 millió hűtő-fűtő klímát, levegő–levegő hőszivattyút értékesítettek. A 2022-es népszámlálás során a lakások 27,6 százalékában volt légkondi.

A Magyar Tudományos Akadémia főbb közpolitikai javaslatai

• Nemzeti hőségterv kidolgozása.
• Interszektoriális együttműködés kialakítása, erősítése.
•  Humán erőforrás biztosítása központilag, regionális és lokális szinten.
•  Financiális eszközök biztosítása az intézményi és egyedi szintű alkalmazkodási lehetőségek megvalósításához.
• Az egészséghatás nyomon követése (évek óta rendszeresen értékelik a többlethalálozást. Szükséges javítani a valós idejű halálozási adatok elérését az elektronikus halottvizsgálati bizonyítványok valós idejű kitöltésével és továbbításával az Anyakönyvi Hivatalnak. 2023-as fejlesztés: a hőséghullámok alatti sürgősségi mentőhívások valós idejű értékelése).
• A hőségriasztások eredményességének értékelése.
•  Részletes jogszabály és végrehajtási rendelet a hőhullámokkal kapcsolatos feladatokról és azok végrehajtásának ellenőrzéséről.

Mit ígér a Tisza?

A Tisza programja deklarálja, hogy az országot veszélyeztető egyik válságtényező az éghajlatváltozás. A programban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás inkább keretjelleggel jelenik meg, és főként olyan témákhoz kapcsolódik, mint a vízmegtartás, vízgazdálkodás, aszály, elsivatagosodás, tájhasználat és a “klímareziliens”, azaz az éghajlatváltozással szemben ellenálló mezőgazdaság. Mindezek természetesen nagyon fontosak.

A lakosság hőterhelés elleni védelme áttételesen jelenik meg: a lakások energetikai felújításával kapcsolatos tervek („10 éven belül a hazai lakásállomány 25%-ánál jelentősen javítjuk az energiahatékonyságot”), ha megvalósulnak, sok otthon válik ellenállóbbá. Így két legyet üthetünk egy csapásra: mind a téli fűtési energiaigény csökkenthető a szigetelési programok és nyílászáró-cserék megvalósításával, mind a nyári túlmelegedés elleni védelem érdekében előre léphetünk. Az alacsony energiaárak tervezett további fenntartása, kiterjesztése azonban a piaci alapú energetikai felújítások ellen hat.

Emellett a települések számára szükség lenne a nemrég lezárult KEHOP-Plusz Zöld-kék infrastruktúra pályázati programhoz hasonló támogatásokra. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet szerint ugyanis a természetalapú megoldások biztosítják leghatékonyabb védelmet a hőség ellen: a párologtatás és az árnyékolás révén pont ott hűtik a környezetünket, ahol a legnagyobb szükségünk van rá a nyári hőhullámok idején. Az élő környezetért felelős szaktárca, és a hatósági, jogszabályi rendszer rendbetételének terve optimizmusra adhat okot.

A Egyre több emberéletet fog követelni az extrém hőség, ha nem teszünk ellene bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Számos nagyhírű informatikus már tényként kezeli, és most már lassan a közgazdászok is kezdenek felzárkózni. A mesterséges intelligencia igenis kiváltja az emberi munkaerő nagy részét – és egyáltalán nem vagyunk felkészülve arra, hogy ennek milyen következményei lesznek.

Mo Gawdat nem egy bolond futurista. A Google X korábbi üzleti igazgatója és a mesterséges intelligencia etikájának egyik fő szószólója, egy mérnök pontosságával válogatja meg a szavait. Tehát amikor – nyersen, mindenféle árnyalás nélkül – azt mondja, hogy a mesterséges intelligencia kiszorítja az emberi munkaerő túlnyomó hányadát, ez nem olcsó rémisztgetés, hanem végiggondolt következtetés – és óriási hiba lenne a szőnyeg alá söpörni. Gawdat nem egy olyan ember, aki kívülről bekiabál, hanem egyike azoknak, akik felépítették a mostani AI forradalom alapjait.

És mégis, a fejlett világ kormányainak politikai válasza csak egy kollektív vállrándítás, illetve optimistán hangzó szlogenek szajkózása, mint hogy „új-galléros munkahelyek” jönnek majd létre, és majd mindenkit átképeznek, és nem arról van szó, hogy az emberek hoppon maradnak, hanem hogy beköszönt az új „Ember-MI együttműködés” korszaka. A szép új világban megvalósuló „irányított átmenet” szókincse tehát már meg van – de a jogszabályok, a munkavállalói védelem, az újraelosztási mechanizmusok, amelyek ténylegesen túlélhetővé tennék ezt az átmenetet a dolgozó emberek számára, ezek szinte teljesen hiányoznak.

A penge erősségéről vitázunk, miközben a guillotine már zuhan lefelé.

Az az érv, hogy a technológiai robbanás mindig több munkahelyet teremt, mint amennyit elpusztít, az ipari kapitalizmus nagy vigasza. És ez többé-kevésbé igaz volt a gőzgépre, sőt még a mikrochipre is. A különbség – amelyet a közgazdászok egyre inkább elismernek a lábjegyzeteikben–, hogy ezek az átmenetek nemzedékeken át tartottak. A most következő, sőt már zajló álló átmenet azonban nagyságrendekkel gyorsabb és intenzívebb lesz.

Márpedig ahhoz képest, hogy az IMF szerint a globális munkahelyek 40 %-át(!) érintik a mesterséges intelligencia okozta zavarok, alig akad MI-specifikus munkavédelmi jogszabály.

Ilyen még nem volt!

Az automatizálás korábbi hullámai többnyire az izomerőt hozták. A szövőszékek felváltották a takácsokat; a traktorok a mezőgazdasági munkásokat; a futószalagok a kézműveseket. A politikai válasz – gyakran tökéletlen, erőszakos vagy lassú – leginkább a munkásmozgalom volt. Szakszervezetek, a nyolcórás munkanap, a kollektív tárgyalások, a jóléti állam. 

Ezek nem a felvilágosult tőke ajándékai voltak. Évtizedes szervezett küzdelem során harcolták ki olyan emberek, akik megértették, hogy a technológiai fejlődés előnyei komoly intézményi nyomás nélkül sohasem szoktak lefelé áramolni.

A nagy nyelvi modellek által folyamatosan tanuló mesterséges intelligencia azonban egészen más: az MI a kognitív kapacitásait használja. Akárcsak a szerződéseket felülvizsgáló jogi asszisztens, vagy a leleteket olvasó radiológus, vagy a bevételi jelentéseket összesítő pénzügyi elemző. De ide sorolhatjuk az ügyfélszolgálatisokat, a junior programozókat, a szövegírókat, grafikusokat, sőt a középvezetők jelentős részét, akinek fő feladata, hogy információ-összegzés után hozzanak szabályszerű döntéseket. Ez a középosztály diplomás munkája – pont az a munka, amely ötven éven át előremeneteli célként szolgált azoknak a munkásoknak, akik „átképezték” magukat, hogy kiszabaduljanak a gyárakból.

Amikor Gawdat azt mondja, hogy baj lesz, strukturális állítást tesz – azt mondja ki, hogy az ezen szerepkörökben lévő munkavállalók helyzete gyorsabban fog erodálódni, mint ahogy azt bármely átmeneti program kezelni tudná. És nemcsak tudná, hanem akarná! A tőke ugyanis mindig is a munkaerő költségeinek csökkentésére törekszik. A mesterséges intelligencia nem pusztán csökkenti a munkaerőköltségeket, hanem hosszabb távon gyakorlatilag felszámolja azokat!

Egy olyan modell, amely a nap 24 órájában dolgozik, soha nem kér egészségbiztosítást, nem igényel nyugdíjat, és folyamatosan fejlődik, nem versenyez egy emberi munkavállalóval: teljesen más kategóriába tartozik.

Amit a jog még nem ért

Jelen formájában a munkajog egy olyan alapvető feltételezésre épül, ami annyira triviális, hogy ki sem szokták mondani: a termeléshez emberi munkavállalókra van szükség, és ez a kényszer létrehoz egy olyan nyomást, ami felhasználható a tisztességes munkafeltételek kikényszerítésére. A szakszervezetek sztrájkolnak; a gyárak leállnak… stb. Ám ez a kényszer most csendben elpárolog. Egy MI-rendszer nem sztrájkol. Nem szervezkedik. Nem követeli sem az elismerést, sem a méltányosságot.

Vagyis jelenleg egy olyan jogrendszerünk van, amely még nem tette fel azt a kérdést, mit is jelent a „foglalkoztatás” ebben az új korban, amikor a legproduktívabb „munkás” egy szerveren futó MImodell. Ebből egyenesen következik, hogy ez a jogrend már teljesen elavult!

Az Európai Unió 2024-ben hatályba lépett MI-törvénye az eddigi legambiciózusabb kísérlet arra, hogy szabályozzuk a mesterséges intelligenciát. Ám munkaügyi szempontból elsősorban a fogyasztókat próbálja megvédeni, illetve a tágabb értelemben vett alapvető jogokat fenyegető kockázatok igyekszik kezelni. A munkavállalókra vonatkozó rendelkezései értelmesek ugyan, ám a közelgő események léptékéhez képest mindez egy porszem a sivatagban.

Az USA-ban, a Biden-kormányzat kiadott ugyan egy végrehajtási rendeletet a mesterséges intelligenciáról, ám ez is csak a várható problémák aprócska szeletét érintette, ráadásul a Trump azonnal vissza is vonta, mondván, hogy korlátozza a Szilícium-völgy versenyképességét. (Ez ugye az varázsszó, melyet – főleg a Kínával való versengés jegyében – arra használnak, hogy levegyenek minden létező szabályozási kísérletet a napirendről.)

Milyen lenne egy komoly politikai válasz?

Az az érv, hogy „nem tudhatjuk, milyen munkahelyek jönnek majd létre”, pusztán a tétlenség apológiája. Valóban nem tudjuk, de ez irreleváns a közvetlen politikai cselekvés szempontjából, amelynek nem a hosszú távról, hanem az átmenetről kell/kellene szólnia – és főként arról, hogy ki fizeti meg a turbulens változás árat.

A történelem világos: aktív újraelosztás nélkül a technológiai átmenet költségeit túlnyomórészt a munkavállalók viselik, míg a nyereség a tőkéseknél halmozódik fel.

Megtehető intézkedések most:

A következő keretrendszer nem utópisztikus. Ez a minimum, amely összhangban van egy olyan társadalommal, amely komolyan veszi saját kimondott értékeit.

Automatizálási adózás

Első lépésként szükség van egy az MI bevezetéséből származó termelékenység és profitnövekedés megadóztatására. Ez lenne egy olyan „átmeneti alap” fedezete, amely lehetővé tenné a változások méltányos menedzselését.

Csökkentett munkaidő

Ha a mesterséges intelligencia növeli a termelékenységet, a többlet nemcsak profiot kell, hogy jelentsen, hanem egy időt kell, hogy felszabadítson az emberek számára. A 32 órás munkahét innentől kezdve nem felvilágosult engedmény, hanem egy teljesen racionális és arányos új munkateher elosztás. 

A kollektív tárgyalási törvények reformja

Ezen hatalmas és mindenre kiterjedő átalakulások közepette elengedhetetlen, hogy ne ad-hoc alkudozások során dőljön el a munkavállalók sorsa, hanem lehessenek/legyenek iparágszintű tárgyalásoka a mesterséges intelligencia bevezetésének feltételeiről – nemcsak a bérekről, hanem az automatizálás üteméről és körülményeiről stb. is.

Algoritmikus átláthatósági jogok

A munkavállalóknak jogukban áll tudni, hogy a mesterséges intelligencia mikor hoz döntéseket, vagy ad át információkat a foglalkoztatásukat, teljesítményüket vagy javadalmazásukat érintő döntésekhez.

Emberi felülvizsgálathoz való jog

Semmilyen komoly következménnyel bíró foglalkoztatási döntés – felvétel, elbocsátás, fegyelmi eljárás, előléptetés – nem lehet végleges érdemi emberi felügyelet és a fellebbezés lehetőség nélkül.

Univerzális alapjövedelem

Az alapjövedelem nyilán nem a munkajogok, vagy pláne a munka helyettesítőjeként kell, hogy megjelenjen. De egy olyan világban, ahol felbomlanak azok a munkavállalói alapvetések, amelyek az évszázadokon át a megélhetés pillérei adták, rendkívül fontos, hogy megjelenjen egy olyan alapjövedelem, amely a várható tömeges elbocsájtások, állandó átképzések, és a munka világát érő újabb és újabb turbulenciák közepette valamilyen biztonságot, kiszámíthatóságot, „létalapot” teremt.

A leglényegibb politikai kérdés, amit senki sem akar feltenni

A sok problémás téma mellett, tegyük fel azt a potenciálisan derűlátó kérdést: létezik-e egy olyan jövő, amelyben a mesterséges intelligencia mint felszabadító erő jelenik meg. Olyan új helyzet hozva létre, amelyben például a „robotolás” megszüntetése felszabadítja az embereket a kreativitás, a gondoskodás, a kapcsolatépítés vagy az értelem számára. Ez még az olyan szkeptikus tudósok, mint Gawdat szerint sem lehetetlen felvetés.

Csakhogy ez olyan jövő, amely aligha valósulhat meg annak – az alapvetően politikai kérdésnek – az újragondolása nélkül, hogy ki birtokolja az MI-t, és ki a haszonélvezője a gépi intelligencia termelékenységi növekedésének. …

És nagyon nem mindegy, hogy a válasz az, hogy néhány tech. óriásvállalat részvényese, vagy a társadalom egésze…

Tanuljunk a történelemből. A munkásmozgalom nem arra a feltételezésre épült, hogy az iparosítás, mint olyan, az rossz. Sokkal inkább arra az etikai normára, hogy az iparosítás előnyeit nem lehet privatizálni, pláne nem úgy, hogy közben a terheit/költségeit áthárítjuk a társadalomra. Most is ez az alapkérdés. A munkásmozgalom hagyományos törekvései – amelyeket a szervezkedés, a politika nyomásgyakorlás és a törvények alakítása révén fejez ki – ugyanúgy érvényesek, sőt aktuálisabbak, mint valaha, hiszen a most leépítésre kerülő „munkások” a társadalom teljes spektrumából kerülnek ki –a gyárakban, gyártásban dolgozó munkásoktól kezdve, a szolgáltató ipari dolgozókon át, egészen az orvosokig, ügyvédekig, tanárokig. Alig lesz kivétel.

Hogy lesz-e ilyen tömeges leépítés, ez már nem kérdés. Gawdat és mások arra is figyelmeztetnek, hogy ez nem 10 év múlva lesz, hanem 1-2 éven belül – és ha figyelmesen körbenézünk, láthatjuk, hogy ez a folyamat már a szemünk előtt zajlik.

Tanulságos, hogy bár a mostani változások üteme és léptéke precedens nélküli, ha a lényegi elvi kérdés nem új.  A történelem járt már itt korábban.

„Mert az igazi kérdés nem az, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatja-e a munkát. A kérdés az, hogy lesz-e olyan gazdasági és jogi felelősségvállalás, amely lehetővé teszi, hogy megvédjük azokat az embereket, akiknek a munkája és helyzete megváltozik?!”

A fenti javaslatok egyike sem abból a feltételezésből indul ki, hogy a mesterséges intelligencia eredendően rosszindulatú, vagy hogy a technológiai fejlődést azonnal meg kellene állítani. De azt ki kell mondanunk, hogy egy ténylegesen demokratikus és igazságos társadalom előfeltétele az, hogy a technológiai haladás előnyeit senkinek sem sajátíthatja ki: azokat szét kell teríteni, meg kell osztani!

A MI május elseje üzenete a negyedik ipari forradalom idején? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Fertő tó körül évek óta húzódó fejlesztési viták új szakaszba léptek: a korábbi, nagyszabású beruházási tervek után egy visszafogottabb koncepció körvonalazódik. Mit jelent mindez a tó ökológiai állapotára, a helyi közösségekre és a jövőbeli tájhasználatra nézve? Milyen kihívásokkal kell szembenézni a klímaváltozás közepette, és mennyire tartható fenn a térség egyedülálló természeti értéke? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Major Gyulával, a Fertő tó Barátai Egyesület elnökével. Az interjúból kiderül, mi a helyzet most, és milyen irányba mozdulhat el a következő években a Fertő-part sorsa.

A Fertő tó Európa egyik különleges állóvize, amely nemcsak természeti értékei miatt kiemelkedő, hanem azért is, mert évszázadok óta szoros kapcsolatban áll az itt élő közösségekkel. A térség az elmúlt években ugyanakkor egyre inkább konfliktuszónává vált: a nagyszabású turisztikai beruházások, a vízgazdálkodási kérdések és a klímaváltozás hatásai egyszerre alakítják a tó jövőjét. A sok vitát kiváltó fejlesztési projekt többször is megakadt, majd „újratervezték”, miközben a civil és szakmai szereplők egyre erőteljesebben próbálnak beleszólni a folyamatokba.

Ehhez kapcsolódik a „Fertő tó ellenállóképességének növelése a változó klímában” című kezdeményezés is, amely tudományos alapokra építve és a helyi szereplők bevonásával igyekszik erősíteni a térség hosszú távú alkalmazkodóképességét. A projekt ugyan nem klasszikus konzorciumi struktúrában működik, de éppen ez adja a rugalmasságát: kutatók, természetvédelmi és vízügyi szakemberek, civil szervezetek, valamint helyi közösségek és turisztikai szereplők közösen dolgoznak benne.

Az elmúlt időszakban elkészültek a térség részletes vízrajzi és földhasználati elemzései, több szakmai és ismeretterjesztő kiadvány is megjelent, és számos lakossági fórum, valamint workshop segítette a közös gondolkodást. Ezek nemcsak a helyi tudatosságot erősítették, hanem egy olyan stratégiai javaslatcsomag alapjait is megteremtették, amely a Fertő térségének ökológiai helyreállítását és hosszú távon is fenntartható működését célozza. A Fertő tó Barátai Egyesület elnöke, Major Gyula válaszolt a Zöld Hang kérdéseire.

Milyen állapotban van jelenleg a Fertő tó?

A vízállás jelenleg nagyjából közepes szinten van, ami önmagában nem ad okot azonnali aggodalomra, de nem is jelent megnyugtató stabilitást. Ökológiai értelemben a tó állapota még mindig jónak mondható, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a rendszer bizonyos fokig képes alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ugyanakkor ez az egyensúly törékeny. Fontos lenne, hogy ne kizárólag a tavat kezeljük elszigetelt egységként, hanem a vele szoros kapcsolatban álló Hanság és Fertőzug térségét is bevonjuk egy összehangolt kezelésbe. A vízmozgások, a talajvíz és az élőhelyek szempontjából ezek a területek egy rendszert alkotnak, és ha csak az egyik elemre fókuszálunk, könnyen nem várt következményekkel szembesülhetünk.

Milyen tényezők veszélyeztetik leginkább a tó ökoszisztémáját és a környéken élők életét?

A veszélyek egy része globális eredetű, és közvetlenül nem befolyásolható helyi szinten. Ilyen a klímaváltozás, amely a hőmérséklet emelkedésével és a csapadékviszonyok átalakulásával alapvetően rajzolja át a térség vízháztartását. Ugyanakkor legalább ennyire fontosak a helyi és regionális hatások. Az osztrák oldalon zajló intenzív öntözés például csökkenti a talajvízszintet, ami közvetve a tó vízellátására is hatással van. Emellett a turisztikai és ingatlanfejlesztési igények egy mesterségesen stabil, „kiszámítható” vízszint irányába tolják a döntéseket, ami ellentétes a tó természetes, ingadozó működésével.

Ezek a folyamatok együtt egyfajta vízügyi kényszerhelyzetet hoznak létre, amelyben a természetes dinamika háttérbe szorul.

A megoldás nem egyetlen technikai beavatkozásban rejlik, hanem a tájhasználat átgondolásában: kevesebb vízhasználat, több vízvisszatartás, és olyan döntések, amelyek figyelembe veszik a teljes térség működését. Mindez csak határon átnyúló együttműködéssel valósítható meg.

A klímaváltozás hazánk számos térségére rányomja a bélyegét, mi is több alkalommal foglalkoztunk már a jelenség következményeivel. Nem kivétel ez alól a Fertő tó sem, ahol a változások különösen érzékenyen érintik a vízháztartást és az élővilágot. Hogyan hat a klímaváltozás a térségben?

A klímaváltozás hatása több szinten jelentkezik a tónál, és ezek egymást erősítik. A magasabb hőmérséklet növeli a párolgást, ami közvetlenül csökkenti a tó vízmennyiségét. Ezzel párhuzamosan a csapadék mennyisége összességében csökken, ráadásul egyre inkább szélsőséges eloszlásban érkezik: hosszabb száraz időszakokat rövid, intenzív esőzések váltanak fel. Ez a mintázat nem kedvez a víz megtartásának, így a rendszer egyre inkább vízhiányos irányba tolódik.

Hosszabb távon ez nemcsak a vízszint csökkenését jelenti, hanem az élőhelyek átalakulását is, hiszen a nádasok, sekély vizes területek és a hozzájuk kötődő fajok különösen érzékenyek a változásokra. Ezért a klímaváltozásra nem elég csupán reagálni, hanem előre is kell gondolkodni, és olyan megoldásokat keresni, amelyek növelik a rendszer ellenállóképességét.

Az elmúlt években egy nagyszabású, állami finanszírozású turisztikai beruházás akadt el, amely a fertőrákosi partszakaszon egy komplex üdülő- és szabadidőközpontot hozott volna létre. A tervek között szerepelt többek között szálloda, apartmanházak, nagy kapacitású kikötő, sportlétesítmények és jelentős infrastruktúra-fejlesztés is, mindez egy érzékeny természetvédelmi területen. Milliárdok elköltése után a partszakasz részben átépítve, de befejezetlen állapotban maradt. Mi lesz a betonozott terület sorsa? Lehet még ezen változtatni?

Jelenleg valóban egy „harmadik nekifutásnál” tartunk. A korábbi, nagyléptékű beruházás 2022-ben megbukott, a 2023-as mesterterv pedig gyakorlatilag csendben kifulladt. Az idei, áprilisban bemutatott új koncepció ehhez képest érezhető irányváltást jelent: elveti a monumentális épületeket, és inkább természetközelibb, kisebb léptékű megoldásokban gondolkodik. A hangsúly a fa és nád használatán, a visszafogott beépítettségen, valamint közösségi funkciókon – például szabadstrandon vagy ökoparkon – van.

A már meglévő betonszerkezetek ugyanakkor komoly dilemmát jelentenek. A jelenlegi elképzelések nem a visszabontás irányába mutatnak, hanem inkább arra törekednek, hogy tájrendezéssel, intenzív növénytelepítéssel és „szelíd” funkciókkal illesszék be ezeket a környezetbe. Ez azonban csak részmegoldás, és sok kérdés nyitott marad.

A megvalósítás ráadásul politikai szempontból is bizonytalan, hiszen a döntések már a következő kormány és a jövőbeli kezelő kezében lesznek. Közben több kulcsterület – például az északi partszakasz vagy az apartmanházak ügye – továbbra sincs tisztázva, így a teljes körű rehabilitáció még várat magára.

Hogyan lehetne megvédeni a tó gazdag élővilágát?

A védelem kulcsa az átfogó szemléletváltás. A Fertő tavat nem lehet elszigetelten kezelni, hanem egy közös, határon átnyúló vízrendszer részeként kell tekinteni rá. Mi a természetalapú megoldásokat tartjuk járható útnak, szemben azokkal a technokrata elképzelésekkel, amelyek kívülről próbálják „megszabályozni” a rendszert. A gyakorlatban ez elsősorban a vízvisszatartás erősítését jelenti: több vizet kell a tájban tartani, nem pedig elvezetni. Emellett csökkenteni kell a mezőgazdasági vízfelhasználást, és olyan gazdálkodási formákat kell előtérbe helyezni, amelyek jobban illeszkednek a helyi adottságokhoz.

 Fontos iránytű lehet a Ramsari Egyezményben megfogalmazott bölcs vízhasználat elve, amely nemcsak a gazdasági szempontokat, hanem a természeti értékeket és a táj – ember kapcsolat hosszú távú fenntarthatóságát is figyelembe veszi.

Néhány éve megalakult a Fertő tó Barátai Egyesület. Milyen céljaik vannak, milyen tevékenységet folytatnak?

Az egyesület 2019-ben indult egy Facebook-csoportként, kifejezetten a természetkárosító beruházások elleni tiltakozás céljával. Ma már ennél jóval többről van szó: egy olyan szakmai és civil hálózat jött létre, amely képes érdemi párbeszédet folytatni a döntéshozókkal is. 2025-ben fontos fordulat történt, amikor a hivatalos szervezetek is partnerként kezdték kezelni az egyesületet, és az új koncepció alapjai között már megjelentek az általunk képviselt szempontok.

Működésünk lényege, hogy nemcsak kritikát fogalmazunk meg, hanem alternatívákat is kínálunk. Kapcsolatban állunk oktatási intézményekkel, szakmai szervezetekkel és civil csoportokkal, és igyekszünk olyan fórumokat teremteni, ahol az eltérő érdekek valóban találkozhatnak. Hosszú távon az a célunk, hogy a Fertő-part ne egy zárt beruházási terület legyen, hanem egy olyan mintaprojekt, ahol a fenntartható fejlődés és a civil kontroll kéz a kézben érvényesül.

Borítókép: Wikipedia

A Fordulat a Fertő tónál: vége a megalomániának, de maradtak kérdőjelek bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.