Hírolvasó

A Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, de a probléma túlmutat a vízhiányon. Dr. Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense szerint a jelenlegi helyzet nem csupán egy természeti rendszer válságát, hanem a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátait is megmutatja. Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy egy természeténél fogva változékony sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik, hanem azon is, képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.

Szerző: Dr. Boromisza Zsombor okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő, egyetemi docens, MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

2026. június 20-án 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel alatta van a 2022. szeptemberében mért, korábbi legkisebb vízállásnak (2022.09.23.). A nyári intenzív párolgási időszak azonban még előttünk áll, ezért számottevő csapadék és utánpótlás nélkül ez az új negatív rekord jó eséllyel rövid életű lesz. Ha a következő hónapokban az elmúlt száraz nyarakhoz hasonló, havi 6–8 centiméteres nettó vízszintcsökkenéssel számolunk, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a „rekord” 20 cm-rel is megdőlhet. Ez akár több kisebb tómedencére szakadást, újabb halpusztulást, katasztrófaturizmust jelenthet. Ez nem hivatalos előrejelzés, hanem egy kedvezőtlen, de a jelenlegi kiinduló helyzetből levezethető forgatókönyv.

A Velencei-tóról alacsony vízállás idején könnyű úgy beszélni, mintha egy megszokott vízfelületből egyszerűen „hiányozna” valamennyi víz. A közbeszéd ilyenkor többnyire vízszintadatokra, kiszáradási félelmekre, vízpótlási lehetőségekre és a turisztikai használat nehézségeire szűkül. Ezek valós kérdések, de önmagukban nem írják le pontosan, mi történik egy sekély, erősen átalakított, klímaérzékeny tóval.

A Velencei-tó nem medence, hanem változékony sekély tó

A Velencei-tó alacsony vízállását nem lehet jól értelmezni anélkül, hogy először tisztáznánk: milyen karakterű tóról van szó. A tó átlagos mélysége mindössze körülbelül másfél méter, vagyis nem egy nagy víztömegű, mély állóvíz, hanem sekély tó. Ez önmagában meghatározza a működését: a víz gyorsabban melegszik, a párolgás hatása erőteljesebben jelentkezik, a szél könnyebben átmozgatja a víztestet, és a vízszint változásai látványosabban jelennek meg a part menti zónákban. Limnológiai értelemben szinte az egész tó a parti zónához tartozik, amelyet potenciálisan teljesen beboríthat a mocsári növényzet (nádas, gyékényes, káka).

Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik (ún. szemiasztatikus tó). A kontinentális klímán, egy kis vízgyűjtőterülettel rendelkező sekély, szikes tótól ez várható, ezt mutatja a történelem is, ezek a táj természeti alapjai, ez a realitás. A klímaváltozás a kisvizes állapotokat gyakoribbá teszi, ezzel is számolni kell, ez is realitás.

Hogyan alakítottunk ki egy üdülésre optimalizált állandóságot?

A Velencei-tóról sokan ma olyan tóképet őriznek magukban, amelyben a vízpart strandolásra, horgászatra, csónakázásra, sétára, nyaralásra alkalmas, viszonylag kiszámítható tér. A tó mai képe, nyíltvizes jellege és rekreációs használata nagyrészt tudatos vízgazdálkodási, tószabályozási, és turisztikai fejlesztési folyamatok eredménye.

A 19–20. századi beavatkozások — a lecsapolási és vízszintszabályozási kísérletek, a Dinnyés–Kajtor-csatorna és zsilip, majd később a vízpótlást szolgáló víztározók (Zámoly és Pátka) — fokozatosan abba az irányba hatottak, hogy a tó vízjárása szabályozottabbá váljon. Ha a vízszint állandó, akkor ez már könnyebben megtehető a mederrel és a parttal. A 20. század második felében ehhez társult tehát a kifejezetten rekreációs célú tószabályozás: kotrások, partvédőművek, feltöltések, kikötők, strandok formálták át a tó medrét és a partját. A fejlesztések célja érthető volt: fürdésre, vízi sportokra, horgászatra és üdülésre alkalmasabb tó létrehozása egy olyan térségben, amely Budapesthez is közel fekszik. Ha a vízszint, a part és a meder is állandó, már semmi akadálya nincs a parti területek teljes beépítésének, hiszen a természet változékonyságától sikerült „megszabadulni”.

A tájalakítás következménye az is lett, hogy a társadalom fokozatosan hozzászokott egy erősen átalakított, mesterségesen kontrollált, tókarakterhez. A nyílt vízfelület, a használható strand, a megszokott, állandó partvonal és az állandóbb, tartósan magasra erőltetett vízszint sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé vált. Ezért félrevezető, ha a mai alacsony vízállást csak úgy értelmezzük, mintha a tó egy korábbi, természetes és stabil állapotból „romlott volna el”. A klímaváltozás (különösen a fokozott nyári párolgás) nem egy teljesen változatlan, természetközeli rendszert billent ki az egyensúlyából, hanem egy eleve átalakított tájat tesz próbára.

Gólyatöcs Gárdonynál a Velencei-tó partján 2026. június 12-én. Fotó: Dr. Boromisza Zsombor Az alacsony víz nem csak veszteség: ökológiai folyamatokat is láthatóvá tesz

Az alacsony vízállásról szóló közbeszédben gyakran összecsúszik több, valójában külön kezelendő jelenség: a vízhiány, a strandok, kikötők és horgászhelyek használhatósága, a vízminőségi kockázat, a halpusztulás, a szokatlan tájkép és a tó ökológiai állapota. Egy sekély, elsődlegesen üdülési célra használt tó esetében a visszahúzódó víz egyszerre okozhat nagyon is valós használati és gazdasági problémákat, miközben bizonyos pozitív élőhelyi változásokat, ökológiai folyamatokat fel is erősíthet.

A 2021–2022-es alacsony vízállás idején több kedvezőtlen jelenség is jelentkezett. Halpusztulási események történtek, amelyek hátterében oxigénhiány és ammóniafelszabadulás állt, és a sekély, gyorsabban melegedő víz a fürdővízminőség szempontjából is kockázatot jelenthetett. Ezeket nem érdemes relativizálni: egy intenzíven használt üdülőtónál a vízminőség, a halállomány állapota és a fürdésre alkalmas partszakaszok eltűnése valós társadalmi-gazdasági következményekkel jár. Ugyanakkor a halpusztulási adatok azt is mutatták, hogy nagy számban nyíltvízi vagy idegenhonos fajok érintettek, míg például a szabályozás előtti mocsaras tókarakterre jellemző csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek.

Ezzel párhuzamosan a növényzet és a madárvilág egyes elemei gyorsan reagáltak az új vízviszonyokra. Az alacsonyabb vízszint kedvezett a mocsári növényzet terjedésének: 2021 nyarán látható volt többek között a tengermelléki káka és a nád terjedése a mederben, homokos partszakaszokon iszapnövényzet jelent meg, és szikes parti növénytársulások fajai is előfordultak kiszáradó mederrészeken. Ezek a folyamatok arra utalnak, hogy a tó bizonyos részei a szabályozás előtti, nádasabb-mocsarasabb, kisebb nyíltvízfelületű, természetközeli karakter felé mozdulhatnak el, elindult a spontán regeneráció.

A madárvilágban is voltak ilyen jellegű, gyorsan érzékelhető változások. Az akkori megfigyelések szerint nőtt azoknak a fajoknak a szerepe, amelyek éjszakázó- vagy telelőhelyként használták a tavat, és a sekélyebb, iszaposabb, nyílt parti zónák bizonyos partimadaraknak kedveztek. A fokozottan védett gólyatöcs 2021-es magas költőállománya különösen látványos volt, és a gulipán számára is kedvezőbb feltételek alakultak ki. 2026-ban ismét megfigyelhető ez a tendencia, szinte minden partszakaszon lehet táplálkozó gólyatöccsel találkozni. Ezzel együtt a nyugati medence nagyobb nádasainak kiszáradása egyes gémfélék költőhelyeit kedvezőtlenül érintette, részben a vaddisznó általi zavarás, illetve predáció fokozódása miatt.

Ezért az alacsony vízállást nem pontos automatikusan ökológiai katasztrófaként leírni, a természeti értéket és egyúttal ökoturisztikai vonzástényezőt jelentő madárvilág és a vízminőségi szempontból kulcsfontosságú mocsári növényzet szempontjából néhány évente egy hasonlóan alacsony vízállás kifejezetten kívánatos.

Kis lile Gárdonynál a Velencei-tó partján 2026. június 12-én. Fotó: Dr. Boromisza Zsombor A válság valódi tétje: rugalmatlan tóhasználat egy változékony rendszerben

A Velencei-tó alacsony vízállása azért vált ki ilyen erős társadalmi reakciókat, mert nemcsak természeti folyamatokat érint, hanem egy megszokott tóhasználati rendszert is. A tó köré olyan rekreációs, turisztikai és gazdasági elvárások épültek, amelyek nagyrészt magasabb, stabilabb vízszintet, nagyobb nyílt vízfelületet, fürdésre alkalmas strandokat, használható stégeket, horgászhelyeket és esztétikailag megszokott partképet feltételeznek. Amikor a víz tartósan visszahúzódik, nemcsak a meder válik láthatóvá, hanem az is, hogy ezek a használatok mennyire érzékenyek a tó természetes változékonyságára.

A Velencei-tó esetében a leginkább kockázatos használatok éppen azok, amelyek a szabályozottabb, nyíltvizesebb, rekreációs tóképre támaszkodnak: a strandolás, a fürdés és a horgászat. Ha a strand nem használható, ha a horgászat feltételei romlanak, ha a part menti látvány nem felel meg a nyaralók elvárásainak, az közvetlenül érinti a helyi szolgáltatókat, vendéglátást, szálláshelyeket, és a térség általános megítélését.

Ezzel szemben azok a tevékenységek, amelyek jobban illeszkednek a tó eredeti, természetközelibb karakteréhez — például a természetvédelmi célú kezelés vagy az ökoturizmus, számos sportág — kevésbé függnek attól, hogy a tó minden évben ugyanazt a vízszintet és tájképet nyújtsa.

Vízpótlás helyett/mellett: alkalmazkodó tóhasználat és táji gondolkodás

A Velencei-tó jövőjéről szóló vitában a vízpótlás megkerülhetetlen kérdés, de tüneti kezelés, önmagában nem ad választ arra, hogyan lehet hosszú távon együtt élni egy sekély, vízszintingadozásra hajlamos tóval. Rövid távon lehetnek olyan helyzetek, amikor vízgazdálkodási beavatkozásokkal enyhíteni kell a legkritikusabb állapotokat, különösen vízminőségi, természetvédelmi vagy használati kockázatok esetén. De ha a cél kizárólag az, hogy mindenáron visszaállítsunk egy megszokott vízállást és tóképet, akkor újra ugyanabba a zsákutcába kerülünk: egy változékony rendszert próbálunk változatlannak kezelni. Ez garantált csalódást fog jelenteni, nem reális és nem képviseli a fenntarthatóságot, az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodást, a biodiverzitás védelmét.

Ezért hosszú távon a kérdés nem az, hogy honnan, milyen költséggel, illetve mekkora infrastrukturális fejlesztéssel lehet vizet hozni a tóba (szóba került a Duna, a karsztvíz, tisztított szennyvíz, a Császár-víz tározóinak felújítása stb.), hanem az, hogy szeretnénk-e fenntartható, bölcs tájhasználatot. A sekély, klímaváltozásnak kitett tavak hosszú távú használata csak rugalmas rendszerben képzelhető el, amely figyelembe veszi a természetes karaktert és dinamikát, a szukcessziós folyamatokat, az eredeti értékes élővilágot, vízgyűjtő és táji léptékben gondolkodik. Ehhez stratégiai tervezés, széles körű összefogás, szervezeti, jogi és gazdasági alapok (felmerült egy Velencei-tó törvény) szükségesek.

Az alkalmazkodás ezért nem egyetlen látványos beavatkozást jelent. Inkább szemléletváltást: a vízgyűjtőn történő vízmegtartás erősítését (nem víztározókban, hanem a talajban), a part menti zónák ökológiai állapotának javítását, partvédőművek felülvizsgálatát és parti élőhely-helyreállítást, a strand- és horgászati használat kockázattudatosabb tervezését, valamint olyan turisztikai kínálatot, amely nem kizárólag a magas vízállású, nyíltvizes üdülőtó képére épül. Ez nem azt jelenti, hogy le kell mondani a tó üdülési szerepéről. Azt jelenti, hogy ezt a szerepet nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani.

Ugyanilyen fontos a kommunikáció is. Amíg a Velencei-tóról főként úgy beszélünk, hogy „eltűnt a víz” és „vissza kell állítani a régi állapotot”, „katasztrófa van”, addig az alkalmazkodás megértése, társadalmi támogatottsága is gyenge marad. Pontosabban kellene elmagyarázni, hogy az alacsony vízállás nem minden elemében rendkívüli vagy természetellenes, de a klímaváltozás, a vízgyűjtő állapota és a tó köré épült rugalmatlan használati rendszer miatt nagyon is komoly kockázat.

A természetfotózás, különösen a természetvédelmi fotózás jó lehetőséget kínál erre, hiszen fényképekkel nem csak a száraz partok, hanem azok benépesülő madárvilága, az élőhelyek átrendeződése is bemutatható, megszerettethető. A Velencei-tó élővilágára, jelzéseire, változásaira nemcsak veszélyként érdemes tekintenünk: megmutatják a természet saját dinamikáját, törvényszerűségeit, és arra figyelmeztetnek, hogy az tájhasználati alkalmazkodás feladata a miénk. A tavat csak a természetet nem tisztelő, ismerő emberi döntésektől kell megmenteni.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Borítókép:Készítette: Civertan

A Másfélfok: Nem a vízhiány a valódi gond a Velencei-tónál bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mi történik, amikor a víz eltűnik egy tájból, a zöldfelületek lassan visszahúzódnak, és a klímaváltozás hatásai már nem statisztikákban, hanem a települések mindennapi működésében jelennek meg? A legtöbb esetben ezek a folyamatok nem látványos fordulópontokkal, hanem lassú, egymásra rakódó változásokkal rajzolják át a környezet képét. Holtágak száradnak ki, városi zöldterek alakulnak át, és az energiahasználat kérdései már közvetlenebbül érintik a helyi közösségeket. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség ezekre a folyamatokra próbál gyakorlati válaszokat adni, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve. A szervezet munkájáról és a hazai klímavédelem lehetőségeiről a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnökével, Lajtmann Csabával beszélgettünk.

A Zöld Hang rendszeresen foglalkozik a klímaváltozás hazai hatásaival, és azokkal a helyi szintű alkalmazkodási lehetőségekkel, amelyekkel a települések próbálnak reagálni a gyorsan változó környezeti feltételekre. A mostani beszélgetés is egy olyan hálózat működéséről ad hírt, amely a tapasztalatok összekapcsolására és a jó gyakorlatok terjesztésére épít.

A klímaváltozás hatásai sokszor nem egyetlen eseményben, hanem lassú eltolódásokban válnak érzékelhetővé. Egy-egy kiszáradó meder, a vízfolyások elapadása vagy a városi zöldfelületek visszaszorulása mind ugyanannak a folyamatnak a részei. Ezek a változások az ökológiai kérdések mellett településüzemeltetési és közösségi döntéseket is felvetnek. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség olyan hálózatként működik, amely ezt a helyi szintet próbálja megerősíteni: önkormányzatok és civil szereplők között teremt kapcsolatot, hogy a válaszok ne elszigetelten, hanem közösen születhessenek meg. Lajtmann Csaba mesélt a Zöld Hangnak a klímaváltozás hatásainak mérsékléséről és a szervezet működéséről.

Hogyan kapcsolódik be a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség az Európai Klímaszövetség munkájába? Mit jelent ez a tagság a gyakorlatban a hazai szereplők számára?

A szövetség az Európai Klímaszövetséggel kialakult kapcsolatunk nyomán jött létre, így a magyar tagság nem egy önálló, elszigetelt rendszerhez kapcsolódik, hanem automatikusan egy nemzetközi közösség része lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagszervezetek nemcsak hazai tapasztalatokkal dolgoznak, hanem folyamatosan hozzáférnek más országok megoldásaihoz is.

Ez a fajta hálózati működés nem adminisztratív előny, hanem tudásáramlás. A klímavédelemben nagyon sok olyan probléma van, amely mindenhol hasonló, csak más formában jelenik meg. Ami egy településen működik, az sokszor adaptálható egy másik környezetben is. A hálózat ezt a „átjárhatóságot” teszi lehetővé, miközben a kibocsátáscsökkentés mellett egyre hangsúlyosabbá válik az alkalmazkodás kérdése is.

Ha az elmúlt másfél évtizedet nézzük, hogyan tolódott el a klímavédelem fókusza Magyarországon?

Ha visszatekintünk, jól látszik, hogy korábban a klímavédelem fókusza elsősorban a kibocsátáscsökkentésen volt. Ma már ez a kép árnyaltabb: egyre inkább előtérbe kerül az alkalmazkodás, ami a mindennapi működés, létezés részévé vált.

Ez a váltás nem elméleti, hanem nagyon gyakorlati. Egy településen például egy energetikai korszerűsítés vagy egy zöldfelület-fejlesztés egyszerre hat a kibocsátásokra és a helyi klímahatásokra is. A klímavédelem így fokozatosan településszintű gondolkodássá válik, ahol minden beavatkozás több hatást is egyszerre generál.

Hol látszanak ma a legfontosabb beavatkozási pontok, ahol a klímaváltozás hatásai érdemben csökkenthetők?

A legnagyobb, és viszonylag gyors hatást továbbra is az épületenergetika területén lehet elérni. Sok épület ma még jelentős energia-veszteséggel működik, miközben a korszerűsítés technológiailag már régóta ismert és elérhető lenne. Ez az a terület, ahol nemcsak környezeti, hanem gazdasági megtérülés is jól kimutatható. Ugyanakkor a klímavédelem nem áll meg itt, mert a települések működését más rendszerek is alapvetően befolyásolják.

Miért került ennyire előtérbe a zöldfelületek kérdése? Hol ütközik leginkább a szakmai és a társadalmi szemlélet?

A zöldfelületek sokáig inkább esztétikai elemként jelentek meg, ma viszont egyre inkább klímaszabályozó rendszerként kell rájuk tekinteni. A probléma sokszor nem technikai, hanem szemléleti. A legtöbb településen még mindig az számít rendezettnek, ahol rövidre nyírt, homogén gyepfelületek vannak. Ezzel szemben az ökológiailag sokszínű, kevésbé intenzíven kezelt területek sokkal ellenállóbbak, és több ökológiai szolgáltatást nyújtanak. Ez a különbség sokszor feszültséget is okoz, mert a lakossági elvárások nem mindig követik a szakmai szempontokat. Itt a szemléletformálásnak van kulcsszerepe.

Van olyan települési példa, amely jól mutatja, hogyan alakul át egy helyi döntés hosszabb távú környezeti folyamattá?

Ilyen például a pápateszéri belterületi örökerdő telepítés. Több korábban beépíthető lakótelket alakítottak át zöldfelületté egy együttműködés részeként.

A folyamat eleinte alig volt látványos: hiszen az apró magoncok néhány év után sem nőnek látványos fákká – és sokáig csak a változás ígérete volt jelen. Most, 6 évvel az ültetés után kezd a terület már erdőnek látszó formát ölteni, bár az igazi erdőélményre még így is várni kell.  Ma már jól látható, hogy egy ilyen döntés képes hosszú távon átformálni egy települési környezetet.

Milyen szerepet kaphatnak az energiaközösségek a települések jövőbeli működésében?

Az energiaközösségek egy olyan irányt jelölnek ki, ahol a helyi szereplők nemcsak fogyasztók, hanem részben termelők is lesznek. Ez a modell nemcsak technológiai, hanem közösségi átalakulást is jelent. Magyarországon ez a terület még fejlődő fázisban van, de már látszanak olyan kezdeményezések, amelyek bizonyítják, hogy a helyben termelt energia stabilabb és sok esetben gazdaságosabb is lehet. A következő évek egyik kulcskérdése az lesz, hogy a szabályozási környezet mennyire tudja követni ezt a fejlődést.

Miben különbözik a szövetség működése egy hagyományos országos szervezettől?

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nem klasszikus, központosított struktúrában működik. Inkább egy hálózati rendszer, ahol regionális és helyi kapcsolódási pontok tartják össze a működést. Ez azért fontos, mert a kisebb települések sokszor nem rendelkeznek elegendő kapacitással arra, hogy önállóan foglalkozzanak klímavédelmi kérdésekkel. A hálózat ebben nyújt segítséget: tudást, kapcsolatot és gyakorlati támogatást ad. A hangsúly nem a tagság számán van, hanem azon, hogy a kapcsolatok ténylegesen működjenek is.

Milyen programok és kezdeményezések segítségével vonják be a helyi közösségeket a klímavédelembe? Hogyan lehet csatlakozni?

Az egyik legsikeresebb program a „Mozdulj a klímáért!”, amelyben iskolák vesznek részt országszerte. A diákok különböző mindennapi tevékenységeken keresztül gyűjtenek zöld mérföldeket, így a fenntarthatóság gyakorlati tapasztalattá válik.

Ezzel párhuzamosan indul a „Spontán Zöld” program is, amely olyan területeket keres, ahol a természet vagy a közösség önszerveződő módon tartott fenn zöldfelületeket. A Klímasztár felhívás pedig a települési jó gyakorlatokat gyűjti és díjazza, különösen azokat, amelyek valóban működő, helyi megoldásokat mutatnak.

Mi adhat lendületet a következő időszakban a hazai klímavédelemben?

A klímavédelem akkor válik igazán hatékonnyá, ha nem külön programként jelenik meg, hanem beépül a települések mindennapi döntéshozatalába. Ehhez önkormányzatok, civil szervezetek és helyi közösségek együttműködésére van szükség. A hálózatok szerepe ebben az, hogy összekapcsolják ezeket a szereplőket, és láthatóvá tegyék azokat a megoldásokat, amelyek már ma is működnek. A változás így nem egyetlen nagy döntésből áll, hanem sok apró, helyi lépésből, amelyek lassan, de egy irányba kezdenek rendeződni.

A Kiszáradó medrek, eltűnő zöldfelületek – a településeken dől el a klímaalkalmazkodás bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Magyarország jelenleg jó ütemben halad a 2030-ra vállalt kibocsátáscsökkentési céljai teljesítése felé, de a gazdaság várható felpörgése és az újonnan induló ipari kapacitások üvegházhatásúgáz-kibocsátásának ellensúlyozására további szakpolitikai lépések kellenek; a 2050-es klímasemlegességhez szükséges mélyebb átalakulások pedig  számos területen még nem láthatók – derül ki a Green Policy Center által bemutatott Ötödik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentésből.

A Green Policy Center tegnapi rendezvényén bemutatott jelentés immár ötödik alkalommal vizsgálta meg, hogy Magyarország mennyire halad a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél felé. Az elemzés 11 dimenzióban és 81 indikátor alapján értékeli az ország teljesítményét, ahol pedig léteznek konkrét 2050-es vagy 2030-as vállalások, azokhoz méri az előrehaladást.

A jelentés szerint Magyarország 2024-re bruttó elszámolás szerint 43,5 százalékkal csökkentette üvegházhatásúgáz-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A 2030-as cél 50 százalékos csökkentés, vagyis az ország jelenleg viszonylag közel áll a rövid távú vállalások teljesítéséhez. Nettó elszámolásban a kibocsátáscsökkentés már 48,4 százalékos, miközben a cél 55 százalék. (A két módszer közötti különbséget az adja, hogy utóbbi esetén levonásra került a földhasználat, földhasználat-váltás és erdészet által elnyelt széndioxid mennyisége.)

„A 2020 és 2024 közötti időszakban nagyjából 15 százalékkal sikerült csökkenteni Magyarország kibocsátásait” – mondta Koczóh Levente, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője.

“A helyzet értékelését nehezíti, hogy a klímapolitikában használt környezeti és kibocsátási adatok jellemzően másfél-két éves késéssel állnak rendelkezésre és a néhány részterületen látható adathiány az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy pontos képet lehessen alkotni az egyes intézkedések hatásairól.”

A közlekedés mindenhol gond Európában

A 11 vizsgált dimenzió közül a közlekedés bizonyult a legproblémásabbnak. Miközben a legtöbb ágazatban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése figyelhető meg, a közlekedési kibocsátások továbbra is magas szinten vannak. A személygépkocsi-állomány folyamatosan növekszik, az autók átlagéletkora emelkedik, miközben az elektromos autók részaránya még mindig alacsony.

A jelentés megállapítja, hogy igazán az áruszállításban sem történt áttörés itthon. Bár régóta cél a vasúti árufuvarozás erősítése, ebben nagyon el vagyunk maradva és továbbra is a közúti szállítás dominál. „Nemcsak Magyarország küzd ezzel. Európa-szerte a közlekedés az egyik legnehezebben dekarbonizálható ágazat. Ez az a terület, ahol jelenleg a legkevésbé érvényesül az a pálya, amely hosszú távon a klímasemlegesség felé vezethet” – jegyezte meg Koczóh.

„Ha azt szeretnénk, hogy az emberek autóból vonatra üljenek át, akkor a vasútnak pontosnak, tisztának, megbízhatónak és gyorsnak kell lennie. Az utasszám csak akkor fog nőni, ha valódi alternatívát tudunk kínálni az autózással szemben.” A szakértő szerint az olyan beruházások, mint az Esztergom és Budapest közötti vasútvonal fejlesztése, jól mutatják, milyen irányba lenne érdemes tovább haladni. Ezen a vonalon két és félszeresére nőtt az utasok száma, akik a vonatot választják a 10-es út dugói helyett.”

Koczóh és a konferencián részt vevő zöld szakemberek is ígéretsnek tartják az új kormány által jelzett irányokat. Ugyanakkor kérdésünkre arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímapolitikában nemcsak az számít, mit támogat az állam, hanem az is, hogy milyen fejlesztéseket ösztönöz. „Nemcsak azt kell ösztönözni, ami a klímasemlegesség felé visz, , hanem azt is fékezni kell,  ami káros. Nem szerencsés olyan fejlesztéseket támogatni, amelyek hosszabb távon ellentétesek a klímacélokkal, ilyen például az autópálya rendszer bővítése, hiszen ha autóval bárhova könnyedén eljutunk, akkor a széndioxis-kibocsátás nem fog csökenni, sőt.” Szerinte a kibocsátáscsökkentés szempontjából nem elegendő a fenntartható közlekedési formák támogatása, az állami beruházásoknak és ösztönzőknek is következetesen a klímacélokkal összhangban kell állniuk.

Életmódváltás és klímakormányzás: stagnáló területek

Az életmódváltás dimenzióban ugyan láthatók kedvező folyamatok, például az élelmiszerhulladék csökkenése vagy egyes lábnyomindikátorok javulása, a Green Policy Center mégis stagnálónak minősítette a területet. A szakértők szerint a pozitív változások jelentős része nem tudatos életmódváltás eredménye, hanem az energiaválság és a visszafogottabb fogyasztás következménye.

Hasonlóan vegyes a kép a klímakormányzás esetében. Magyarország ugyan emelte a 2030-as kibocsátáscsökkentési célját, és frissítette Nemzeti Energia- és Klímatervét, de továbbra sem készült el az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és az ahhoz kapcsolódó Éghajlatvédelmi Cselekvési Terv, ami szerintük nagyon hiányzik.

Koczóh szerint a rendszer egyik hiányossága, hogy az ambiciózusabb klímacélok elsősorban a Nemzeti Energia- és Klímatervben jelennek meg, miközben  a hatályos klímatörvény továbbra is korábbi célértékekkel dolgozik.

A szakértő problémaként említette az átláthatóság hiányát, a nehezen hozzáférhető információkat, valamint azt is, hogy Magyarországon továbbra sincs független klímatudományos tanácsadó testület. Szerinte a társadalmi bevonás is korlátozott, a konzultációk sok esetben az uniós kötelezettségek teljesítéséhez szükséges minimumszintre korlátozódnak.

Mezőgazdaság: nem az energia a fő kérdés

A mezőgazdaság esetében a jelentés összetettebb képet mutat, mivel most már jelentősen befolyásolják a szárazabb aszályos nyarak. A szektor energiaeredetű kibocsátásai tovább csökkentek, a teljes kibocsátás azonban 2024-ben ismét emelkedett, elsősorban a műtrágyahasználat növekedése miatt.

Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint a fenntarthatósági kérdéseket nem szabad kizárólag az üvegházhatású gázokra szűkíteni. „Három nagy területet kell egyszerre figyelnünk: az éghajlatba való beavatkozást, a területhasználatot és az anyagáramlásokat. A médiában szinte kizárólag a klímaváltozás jelenik meg, miközben a másik kettő legalább ennyire fontos.”

Bartus szerint a természeti erőforrásokat gyakran úgy kezelik, mintha a gazdasági teljesítmény vagy a versenyképesség szempontjaival szembeállíthatók lennének, pedig valójában alapvető termelési tényezők.

„A természeti erőforrásokon nem lehet spórolni. Ha romlik az állapotuk vagy szűkülnek a rendelkezésre álló készletek, annak előbb-utóbb gazdasági következményei lesznek.”

Bartus arra is felhívta a figyelmet, hogy az euróövezet vállalatainak több mint 70 százaléka valamilyen formában függ az ökoszisztéma-szolgáltatásoktól, legyen szó a vízkészletekről, a termőföldek állapotáról, a beporzókról vagy más természeti folyamatokról. Szerinte ezért a természet állapotának romlása nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági kockázatot is jelent.

„Sokszor a fenntarthatóságot szembeállítják a gazdasági teljesítménnyel vagy a versenyképességgel. Ez nagyon káros és téves megközelítés. A természeti erőforrások ugyanúgy alapvető termelési tényezők, mint a munka vagy a tőke.”

Az erdők szerepe felértékelődik

A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a 2050-es klímasemlegességi cél elérésében egyre nagyobb szerepe van a természetes szénelnyelőknek. A földhasználati és erdészeti szektor jelenleg még teljesíti az uniós elvárásokat, a 2024-es érték meghaladja az Európai Unió által elvárt szintet. A szakértők szerint azonban a kérdés ma már nem az, hogy Magyarország teljesíti-e a célokat, hanem az, hogy képes lesz-e hosszú távon fenntartani ezt a teljesítményt. Ebben az egyre gyakoribb aszályok jelentik a legnagyobb kihívást. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási eseményei rámutattak arra, hogy a természetes szénelnyelők teljesítménye korántsem tekinthető adottságnak. A jelentés szerint a következő évtizedekben az erdők szerepe jelentős lesz a nettó kibocsátáscsökkentési célok teljesítésében, ezért az erdőgazdálkodás, a fakitermelés és az alkalmazkodási intézkedések egyre fontosabbá válhatnak.

Ipar: jó eredmények, de új kihívások jönnek

Az ipar a jelentés egyik pozitív területeként jelent meg. A közvetlen ipari kibocsátások az elmúlt öt évben jelentősen csökkentek, amihez az energiahatékonysági beruházások, a saját megújuló energiatermelés terjedése és az energiaválság hatására végrehajtott alkalmazkodási lépések egyaránt hozzájárultak. A szakértők szerint ugyanakkor a kedvező trend mögött nem csak tudatos klímapolitikai intézkedések állnak, inkább a gazdasági körülmények. Az energiaválság jelentősen visszafogta az energiaigényes iparágak termelését, ami több ágazatban automatikusan mérsékelte a kibocsátásokat, de ez nem az az út, amit követni kellene. Koczóh Levente arra figyelmeztetett, hogy kibocsátás-csökkentést a munkahelyek megőrzése mellett kell elvégezni, technológiai váltással. Ugyanakkor az idén és a következő években működésbe lépő ipari beruházások és a jelenlegi gazdasági nehézségek után teljes kapacitás-kihasználtságra visszatérő üzemek ismét növelhetik az energiafelhasználást és a kibocsátásokat.

“Elképzelhető, hogy az ipar esetében 2030-ig már nem további jelentős kibocsátáscsökkenés, hanem akár bizonyos mértékű növekedés következik be, amit más ágazatoknak kellene ellensúlyozniuk ahhoz, hogy Magyarország a klímacélok teljesítéséhez szükséges pályán maradjon” – mondta Koczóh Levente.

Épületek: csökkent a kibocsátás, de nem a felújítások miatt

A jelentés szerint az épületszektor is a kedvezőbben teljesítő területek közé tartozik.

A lakóépületek kibocsátása mintegy 18 százalékkal, a szolgáltató épületeké közel 30 százalékkal csökkent 2020-2024 között. A szakértők szerint azonban ezt nem egy nagyszabású és tudatos épületenergetikai program eredményezte, hanem a spórolás. Koczóh szerint az energiaválság, a magas energiaárak, a fogyasztás visszafogása és az enyhébb telek nagyobb szerepet játszottak a kibocsátások csökkenésében, mint az állami támogatási programok. A szakértő úgy látja, hogy továbbra sem indult olyan volumenű épületfelújítási program, amely érdemben megváltoztatná a magyar épületállomány energiahatékonyságát. Ebben szerepet játszhatott a máig meglévő rezsicsökkentési rendszer is, amely mérsékli az energiahatékonysági beruházások gazdasági ösztönzőit. Igaz, annak 2022-es kétsávossá tétele komoly energiaspórolási és tűzelőanyag-váltási hullámot indított el.

“Az épületállomány mélyfelújítása továbbra is az egyik legnagyobb kiaknázatlan lehetőség a hazai kibocsátáscsökkentésben és erre a jövőben – részben a hazahozott uniós pénzek miatt – lesz is hatalmas lehetőség – vélekedett Koczóh Levente.

De jó, hogy ennyi napelem van

A legkedvezőbb eredmények az energetikai szektorban születtek. Az áram- és hőtermelés kibocsátása 2020 és 2024 között több mint 30 százalékkal csökkent, miközben a napelemes kapacitások látványosan bővültek. Magyarország ma már nemzetközi összehasonlításban is a legjobban teljesítő országok közé tartozik a napenergia hasznosításában: a napenergiának a hazai áramtermelésen belüli arányában világrekordot értünk el 2024-ben a 25%-os szintünkkel.

Koczóh szerint a szélenergia előtt is új lehetőségek nyíltak meg az elmúlt időszakban a hazai jogszabályok változásoknak köszönhetően, így a következő években a megújuló energiaforrások további bővülése várható. Erre szükség is van, hiszen a 2030-as célunk 30% megújuló energia arány, míg 2024-ben még csak 18%-nál jártunk.

A jelentés nemzetközi összehasonlításokra is kitért. Magyarország a Climate Change Performance Index rangsorában ugyan három helyet visszacsúszott és a 48. helyen áll, ugyanakkor más mutatók kedvezőbb képet mutatnak. Az Energy Transition Index rangsorában öt helyet javítva a 23. helyet foglalja el, míg az ENSZ fenntartható fejlődési céljait mérő indexben a 21. helyen áll.

Bartus Gábor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kibocsátáscsökkenés mögött nem minden esetben kizárólag pozitív folyamatok állnak.

„A villamosenergia-szektorban valóban vannak pozitív folyamatok. Ugyanakkor ha megnézzük az elmúlt évtizedeket, azt látjuk, hogy a gazdasági válság volt a legjobb barátunk, amikor a kibocsátások csökkentéséről volt szó. A klímavédelmi eredmények értékelésekor ezért mindig azt is érdemes vizsgálni, hogy a javulás mögött valódi szerkezeti átalakulás áll-e, vagy csupán átmeneti gazdasági hatások.”

Kulcskérdés a szemléletváltás

A jelentés szerint Magyarország jelenleg még a legtöbb 2030-as vállalás teljesítéséhez szükséges pályán mozog, a 2050-es klímasemlegességi cél azonban már jóval mélyebb gazdasági és társadalmi átalakulást igényel.

A szakértők szerint a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a technológiai és szabályozási változások mellett sikerül-e érdemi szemléletváltást is elérni a társadalomban. Bartus Gábor szerint a fenntarthatósági átállás nem valósulhat meg pusztán technológiai fejlesztésekkel, szükség van az oktatásra az iskolákban és a mindenki által elért és nézett online felületeken is.

„2050 már nincs olyan messze. Ha csak a most felnövő generációk szemléletének megváltozására várunk, akkor elkésünk. A társadalom egészét el kell érni.”

„A szemléletformálás ahhoz kell, hogy a lakosok elviseljék az árjelzéseket. Európában ez működik, nálunk kevésbé. A probléma nem az, hogy nincs tudás vagy érdeklődés. Egyre több hallgató és szakember foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A gond az, hogy ennek nincs rendszerszintű lenyomata a gazdaság működésében.”

Új kormányzati struktúra: még formálódnak a szerepek

A rendezvény után Koczóh Levente lapunknak arról beszélt, hogy az új kormányzati struktúrában több biztató fejlemény is látható, ugyanakkor jelezte, hogy az új kormányzati rendszer még kialakulóban van.

 „„Most áll fel a struktúra, jelenleg is ígéretes egyeztetések zajlanak arról, hogy melyik minisztérium milyen feladatokat kapjon. A klímapolitikai terület még kiforratlan, de óriási dolog, hogy ennyi szakember került pozícióba. Nem nagyon rémlik korábbról olyan időszak, amikor ilyen számban jelentek volna meg szakemberek felsővezetőként a kormányzati struktúrában.” A pozitívumok közé sorolta azokat a jelentős uniós forrásokat is, amelyek energetikai és közlekedési fejlesztéseket alapozhatnak meg. Különösen fontosnak nevezte azokat a beruházásokat, amelyek a villamosenergia-hálózat fejlesztését szolgálják.

„Szakmailag kifejezetten örvendetes, hogy komoly források juthatnak az áramhálózat fejlesztésére. A napelemek és a jövőbeni szélerőművek további terjedésének ma már nem a termelés, hanem a hálózati kapacitás a fő korlátja.” A szakértő szerint a villamosenergia-rendszer fejlesztése nélkül a megújuló energiaforrások további bővülése nehezen képzelhető el.

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint Magyarországon ma már jelentős tudás halmozódott fel a fenntarthatóság és a klímavédelem területén, ez azonban nem jelenik meg kellő erővel a gazdasági és politikai döntésekben.

„A probléma nem az, hogy nincs tudás. A probléma az, hogy ennek nincs rendszerszintű lenyomata a gazdaság működésében. Nem alakítottuk hozzá a gazdasági rendszert ehhez a növekvő tudáshoz és érzékenységhez.”

Szerinte a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a tudományos eredmények, a szakpolitikai tervezés és a gazdasági döntések között sikerül-e valódi kapcsolatot teremteni. A 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez ugyanis nemcsak technológiai átállásra, hanem intézményi és gondolkodásbeli változásra is szükség lesz.

A Hogy is állunk az üvegházhatású gázok megfékezésében? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit tehetnek civilek egy kiszáradó országban, ahol a víz nem marad ott, ahol életet adna, hanem gyorsan távozik a tájból? A Zöld Hang podcast új adásában a Hosszúcsemői Tőzeglápról jelentkezünk, ahol az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozóján beszéltek arról, hogyan lehet aktív cselekvéssel előmozdítani a vízvisszatartás ügyét.

2026. június 5-7. között zajlott Csemőn, a hosszúcsemői tőzeglápos fiúk vendéglátásában az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozó (VOT).  A találkozónak a Hosszúcsemői Tőzegláp adott otthont, ahol a közel 150 résztvevőt az ország szinte minden szegletéből az a közös cél hozta össze, hogy aktív cselekvéssel megóvjuk vizeinket és a vizekhez kötődő életközösségeket.

A két és fél nap során szakmai beszélgetésekkel, tapasztalatcserével, drámajátékkal, tervezéssel, kézi földgátépítő workshoppal, egy hódmocsár megismerésével és végül egy esőtánccal tevékenykedtek a VízŐrző Mozgalom megerősítéséért.

A VízŐrzők célja az ország kiszáradásának megállítása az állampolgárok összefogásával. Helyi sejtekbe szerveződve, vízügyesekkel, nemzeti parkokkal összefogva megkeresik azokat a helyszíneket, ahol a vízfolyások túlmélyített medre megemelhető, ezzel a kiszárító hatása mérsékelhető és a víz megőrizhető a tájban, majd két kezükkel megvalósítják a szükséges beavatkozásokat. Munkájuk alapja a természet – például a hód és az ártér – működésének megismerése és követése.

Az alig másfél év alatt országossá nőtt VízŐrző Mozgalom azt bizonyítja, hogy megjelent és megállíthatatlanul terjed a társadalmi igény vizeink és természeti környezetünk megőrzésére. Inspiráló látni, mennyien kiállnak közös célunkért!

A találkozó résztvevőivel Szilágyi László beszélgetett. Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

Akiket hallunk:

Szabó Géza a Gerje-patak menti Hosszúcsemői tőzegláp tulajdonosa

Hogyan lesz valaki láptulajdonos?  A patakmentéstől a bioblitzig.
Szelíd harc  az ostorfa és a zöld juhar ellen, aranyvessző kaszálás, mire jó a hódmocsár? Miért antizöld a területalapú támogatási rendszer?
Olasz bútoripar – magyar nemesnyárból, ami még inkább szárítja a Homokhátságot.
Gyökeres szemléletmód váltásra lenne szükség az erdőgazdálkodásban! Száműzni kellene a talajgyilkos nemesnyárakat.

Kulcsár László művésznevén Szubotaj Bagatur a zöld gerilla mozgalom egyik elindítója

Illegális zsiliprekesztéssel kezdődött 2025 januárjában.
Vizet a tájba orbáni kormányzati program: lájkok lettek, csak víz nem.
48000 km. csatornából 44000 csak levezető funkciójú.
Mi az ökoirredentizmus?

Németh András a Vízőrző Mozgalom egyik atyja.  Merre tovább mozgalom?

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Szeretünk nagy lápon élni bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit tehetnek civilek egy kiszáradó országban, ahol a víz nem marad ott, ahol életet adna, hanem gyorsan távozik a tájból? A Zöld Hang podcast új adásában a Hosszúcsemői Tőzeglápról jelentkezünk, ahol az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozóján beszéltek arról, hogyan lehet aktív cselekvéssel előmozdítani a vízvisszatartás ügyét.

2026. június 5-7. között zajlott Csemőn, a hosszúcsemői tőzeglápos fiúk vendéglátásában az I. VízŐrző Mozgalom Országos Találkozó (VOT).  A találkozónak a Hosszúcsemői Tőzegláp adott otthont, ahol a közel 150 résztvevőt az ország szinte minden szegletéből az a közös cél hozta össze, hogy aktív cselekvéssel megóvjuk vizeinket és a vizekhez kötődő életközösségeket.

A két és fél nap során szakmai beszélgetésekkel, tapasztalatcserével, drámajátékkal, tervezéssel, kézi földgátépítő workshoppal, egy hódmocsár megismerésével és végül egy esőtánccal tevékenykedtek a VízŐrző Mozgalom megerősítéséért.

A VízŐrzők célja az ország kiszáradásának megállítása az állampolgárok összefogásával. Helyi sejtekbe szerveződve, vízügyesekkel, nemzeti parkokkal összefogva megkeresik azokat a helyszíneket, ahol a vízfolyások túlmélyített medre megemelhető, ezzel a kiszárító hatása mérsékelhető és a víz megőrizhető a tájban, majd két kezükkel megvalósítják a szükséges beavatkozásokat. Munkájuk alapja a természet – például a hód és az ártér – működésének megismerése és követése.

Az alig másfél év alatt országossá nőtt VízŐrző Mozgalom azt bizonyítja, hogy megjelent és megállíthatatlanul terjed a társadalmi igény vizeink és természeti környezetünk megőrzésére. Inspiráló látni, mennyien kiállnak közös célunkért!

A találkozó résztvevőivel Szilágyi László beszélgetett. Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

Akiket hallunk:

Szabó Géza a Gerje-patak menti Hosszúcsemői tőzegláp tulajdonosa

Hogyan lesz valaki láptulajdonos?  A patakmentéstől a bioblitzig.
Szelíd harc  az ostorfa és a zöld juhar ellen, aranyvessző kaszálás, mire jó a hódmocsár? Miért antizöld a területalapú támogatási rendszer?
Olasz bútoripar – magyar nemesnyárból, ami még inkább szárítja a Homokhátságot.
Gyökeres szemléletmód váltásra lenne szükség az erdőgazdálkodásban! Száműzni kellene a talajgyilkos nemesnyárakat.

Kulcsár László művésznevén Szubotaj Bagatur a zöld gerilla mozgalom egyik elindítója

Illegális zsiliprekesztéssel kezdődött 2025 januárjában.
Vizet a tájba orbáni kormányzati program: lájkok lettek, csak víz nem.
48000 km. csatornából 44000 csak levezető funkciójú.
Mi az ökoirredentizmus?

Németh András a Vízőrző Mozgalom egyik atyja.  Merre tovább mozgalom?

A fotókat készítette és az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang podcast: Szeretünk nagy lápon élni bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Váratlanul érte a zöld szervezeteket, hogy a magyar EP-képviselők nem egységesen szavaztak az új génkezelési technikákkal előállított növények uniós szabályozásáról. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK jelen lévő képviselői az elutasító álláspont mellé álltak, a Tisza képviselőinek többsége viszont nem támogatta a Tanács álláspontjának elutasítását. A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a kormánynak más ellenző tagállamokkal együtt az Európai Unió Bíróságához kellene fordulnia.

Meglepte a zöldeket a Tisza szavazása

Bár az előzetes várakozások szerint egységes szavazást vártak az összes magyar európai parlamenti képviselőitől a zöld szervezetek, mégis meglepetésre a Tisza képviselői nemmel szavaztak a génkezelési technikákról szóló voksoláson  a Tanács vélemények elutasítására (pontosabban egyikük, Bogdán Csaba tartózkodott – a szerk.), és nem támogatták a jogszabály javaslatot módosító többi indítványt sem. Így az Európai Parlament második olvasatban a beadott indítványok elutasítása mellett jóváhagyta az új génkezelési technikákról (NGT) szóló rendeletet, amely jelentősen átalakítja a génszerkesztett növények uniós szabályozását.

Az EP másképp működik, mint a magyar parlament: a képviselők nem végszavazáson döntenek a jogszabály javaslatról, hanem módosítókról szavaznak. Ha nem szavaznak meg egy módosítót sem, a rendeletet az EP változatlan formában elfogadja. Vagyis aki leszavaz minden módosítót, az politikai értelemben támogatja a javaslatot. Különösen egyértelmű volt ez ennél a javaslatnál, ahol az egyik módosító kifejezetten arról szólt, hogy az EP elutasítja a Tanács álláspontját.  

Az elfogadott szabályok értelmében bizonyos, új génszerkesztési technikákkal előállított növények kikerülnek a jelenlegi GMO-szabályozás egyes előírásai alól, és a jövőben genetikai tulajdonságaik alapján, két külön kategóriába sorolják őket. (A Zöld Hang itt írt korábban a tervezett rendeletről, amelyet most – módosítás nélkül – megszavaztak.)

A döntést több környezetvédelmi és civil szervezet bírálta, mivel szerintük az új szabályok gyengítik az átláthatóságot, a fogyasztók tájékozott választáshoz való jogát, valamint nem kezelik megfelelően a szabadalmaztatással kapcsolatos kockázatokat. Az új generációs génszerkesztési technikákkal előállított növények egy része ugyanis mentesül a jelenlegi GMO-szabályozás több eleme, köztük egyes nyomonkövetési és címkézési követelmények alól. A döntés után például a Föld Barátai Európa szervezet azt is kifogásolja, hogy a végleges szöveg nem tartalmaz további garanciákat a szabadalmakkal kapcsolatban, ami szerintük tovább erősítheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok piaci pozícióit.

Bírósági támadást sürgetnek a civil szervezetek

„Mindannyiunk érdeke, hogy Európa és szűkebb hazánk tájai élhetőek és sokszínűek legyenek, az élelmünk minél nagyobb aránya természetkímélő és egészséges forrásból származzon. Az új génmódosítási technikák szabadjára engedése azért is súlyos gond, mert az ellenkező irányba tart. Egy nagyobb folyamat része: az ökológiai és humán-egészségügyi szempontokat partvonalra helyező, ipari érdekeket szolgáló lépések egyike. A helyzet viszont nem reménytelen, az ellenző kormányok ugyanis az Európai Unió Bírósághoz fordulhatnak, hogy a döntés megsemmisítését kérjék. Ez lenne a helyes lépés” – mondta el a Zöld Hang érdeklődésére Pribeli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse.

“Most az a cél, hogy minél több, a szabályozást ellenző tagállam együtt tudjon fellépni, és közösen forduljanak az Európai Unió Bíróságához. Korábban már volt példa arra, hogy Magyarország Franciaországgal, Lengyelországgal és Luxemburggal együtt sikeresen támadott meg egy hasonló uniós döntést. Reméljük, hogy a mostani szabályozást ellenző országok is összefognak, és a tizenhat évvel ezelőtti sikerhez hasonlóan ismét sikerül megakadályozniuk egy szerintünk túlzottan megengedő jogszabály érvényesülését” – fogalmazott Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.  Szerinte már hónapokkal ezelőtt kalkuláltak azzal, hogy az Európai Parlament elfogadja az új génkezelési technológiákra (NGT) vonatkozó könnyítéseket, ezért az MTVSZ januári konferenciáján már nemcsak a parlamenti szavazás kimenetelére készültek.

„Arra törekedtünk, hogy a mindenkori magyar kormányzatnak legyen B és C terve is arra az esetre, ha a rendelet sajnos átmegy. Ugyanakkor a januári konferenciánkon még láttunk arra esélyt, hogy az új GMO-k deregulációját megakadályozza az Európai Parlament. Ehhez az kellett volna, hogy a magyar EP-képviselők is megszavazzák a jelölésre, illetve a szabadalmaztathatóság tilalmára vonatkozó módosító javaslatokat. Ezzel a jogalkotási folyamat lelassulhatott vagy akár meg is akadhatott volna. Ez azonban ma nem történt meg, a javaslatot lényegében változtatások nélkül fogadták el” – mondta Fidrich Róbert.

“A jogszabály húsz nappal a kihirdetése után hatályba lép, ezért rövid idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljunk ez ügyben, de már holnaptól meg kell tenni az ehhez szükséges lépéseket” – tette hozzá az MTVSZ programvezetője.

Nem ismertek a Tisza képviselőinek indokai

Napok óta próbáltunk elérni a tervezett GMO-rendelet kapcsán a magyar európai parlamenti képviselőket, ám csak a Demokratikus Koalíció EP-delegációja válaszolt a kérdéseinkre.“A jelenlegi javaslat elsősorban a nagy agráripari és vetőmagpiaci szereplők igényeire ad választ, miközben nem kezeli kellő súllyal a fogyasztók, a környezetvédelmi szervezetek, a független kutatók és számos gazdálkodó által megfogalmazott aggályokat” – jutott el hozzánk még a szavazás előtt a DK álláspontja. Különösen aggályos szerintük, hogy nem lesz kötelező jelölni minden génszerkesztett terméket.

Bár sem a Fidesz, sem a Mi Hazánk képviselői nem reagáltak a megkeresésünkre, annyit a szavazások után megtudhattunk, hogy jelen lévő képviselőik nem támogatták a rendelet elfogadását. A Tisza sem válaszolt kérdéseinkre, ezért nem tudjuk, milyen indokok mentén támogatták a rendeletet, de természetesen azonnal közzétesszük álláspontjukat, amennyiben válaszolnak.

Háttér – mi történt eddig?

A Parlament és a Tanács tárgyalói már 2025 decemberében politikai megállapodásra jutottak a szabályozásról. A mostani szavazás az úgynevezett második olvasati eljárás része volt. Ennek keretében, miután a tagállami kormányokat képviselő Tanács elfogadta álláspontját, az Európai Parlamentnél volt a lehetőség, hogy elutasítsa vagy abszolút többséggel módosítsa. A jelen esetben módosító indítványokat nyújtottak be, ezért a plenáris ülésnek ezekről szavaznia kellett. Valamennyi módosító javaslatot elutasították, így a Parlament végül elfogadta a Tanács álláspontját, amely a Parlament és a Tanács közötti tárgyalások eredményeként született meg, és amelyről a két intézmény már 2025 decemberében megállapodott.

Az új szabályok szerint az NGT-vel módosított növényeket nem az előállításuk módja, hanem genetikai tulajdonságaik alapján sorolják kategóriákba. Ugyanakkor a géntechnológiai óriáscégektől független kutatók európai hálózata, az ENSSER állásfoglalása szerint ez a kategóriába sorolás – akárcsak az új GMO-k deregulációjáról szóló teljes uniós javaslatcsomag – tudományosan megalapozatlan, és indokolatlan kockázatot jelenthet a lakosságra és a környezetre.

Címkézés, szabadalmak, biogazdálkodás: ezek a fő vitapontok

Az első kategóriába azok a növények tartoznak, amelyek a módosítások jellege és korlátozott száma alapján hagyományos nemesítéssel is létrejöhettek volna. Amennyiben megfelelnek az előírt feltételeknek, ezeket a hagyományos növényekhez hasonlóan kezelik. A Parlament kérésére ugyanakkor a gyomirtó szerekkel szembeni ellenálló képesség vagy rovarölő anyagok előállításának céljából génszerkesztett növények nem kerülhetnek ebbe a kategóriába.

A második kategóriába a nagyobb mértékű vagy összetettebb genetikai módosításokon átesett növények tartoznak. Ezekre továbbra is a GMO-kra vonatkozó szigorú szabályok érvényesek, így kötelező marad a kockázatértékelés és az uniós engedélyezési eljárás.

A szabályok az Európai Unióban termesztett és az importált növényekre egyaránt vonatkoznak. Számos ilyen növényfajta már jelen van vagy fejlesztés alatt áll az Európai Unión kívüli piacokon, köztük az alacsony gluténtartalmú búza, a betegségekkel szemben ellenálló burgonya és a szárazságtűrő kukorica.

A második kategóriába tartozó NGT-növények esetében továbbra is kötelező marad a teljes nyomonkövethetőség és címkézés. Az uniós tagállamok emellett továbbra is korlátozhatják vagy megtilthatják termesztésüket saját területükön akkor is, ha az Európai Unió egyébként engedélyezte azokat.

Az első kategóriájú NGT-növények genetikai anyagát tartalmazó vagy azokból származó növényfajták egy nyilvános uniós adatbázisban lesznek nyilvántartva. A vetőmagokat és szaporítóanyagokat „NGT-1” jelöléssel kell ellátni annak érdekében, hogy a termelők megfelelő tájékoztatást kapjanak.

A rendelet szerint az új génkezelési technikák alkalmazásának a fenntarthatósági célokat kell szolgálnia, ezért kötelező lesz az ilyen növények fenntarthatósági hatásainak nyomon követése is.

Az ökológiai termelésben az NGT-k alkalmazása továbbra sem lesz megengedett. Ugyanakkor az első kategóriájú NGT-növények technikailag elkerülhetetlen jelenléte nem minősül majd automatikusan a biogazdálkodási szabályok megsértésének. Az Európai Bizottság a későbbiekben értékeli majd, hogy az új szabályozás milyen adminisztratív, gazdasági és gyakorlati hatással van az ökológiai termelőkre.

A természetes vagy biológiai úton kialakult tulajdonságok és DNS-szekvenciák kivételével az NGT-khez kapcsolódó innovációk szabadalmaztathatók lesznek. A jogalkotók szerint ugyanakkor fontos cél a túlzott piaci koncentráció megakadályozása, a vetőmagok megfizethetőségének fenntartása és annak biztosítása, hogy a gazdálkodók továbbra is megőrizhessék és újravethessék saját vetőmagjaikat.

A rendelet támogatói szerint az új szabályok hozzájárulhatnak olyan növényfajták fejlesztéséhez, amelyek ellenállóbbak az éghajlatváltozás hatásaival, a kártevőkkel és a növényi betegségekkel szemben, miközben csökkenthetik a növényvédő szerek használatát és javíthatják a mezőgazdaság versenyképességét.

A kritikusok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy az új szabályozás csökkentheti az átláthatóságot, korlátozhatja a fogyasztók és a termelők választási lehetőségeit, valamint növelheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok befolyását a vetőmagpiacon. Szerintük a végleges szöveg nem nyújt elegendő garanciát a szabadalmi visszaélések és a piaci koncentráció megakadályozására.

A Fordulat GMO ügyben: a Tisza támogatta a megengedőbb uniós szabályozást bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A KSH számait mutatjuk a vadak állományairól, az elejtett és értékesített vadak számáról.

A kilövött állatok számát valószínűleg jól adják vissza a statisztikák, de a vadállomány mérete, az erdőfelújítással foglalkozó és a természetvédelmi szakemberek szerint, alaposan alá lehet becsülve.

A közelmúltban többször is foglalkoztunk az erdőkkel, az erdőgazdálkodással, és mindengyik riportban felmerült a vadgazdálkodás tarthatatlansága: „Az erdész fő terméke nem a faanyag, hanem az erdő”; Az erdő nem puszta faanyag – interjú Csépányi Péterrel

A Magyarország számokban: Vad, vadászat bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Tisza vezette kormány a korábbi Fidesz-kabinettel ellentétben határozottan törekszik az uniós források hazahozatalára, ezért rövid határidővel létre kell hozni a magyar szociális klímatervet, amely az új EU Emissziókereskedelmi Rendszer 2 (ETS2) csatlakozásához fontos. Az ETS2-ből hazánk ugyanis nagyon sokat profitálhat, 2032-ig körülbelül 2,4 milliárd eurót (nagyságrendileg 875 milliárd forintot). Erről az igen bonyolult rendszerről beszélgettünk Gerőházi Évával, a Városkutatás kft közgazdászával. A cikkben megpróbáltuk különválasztani a kormányokat érintő feladatokat és azt, hogy mi csöpög majd le a lakossághoz.

Az idő sürget, mivel a következő években Európában – így itthon is – a klíma- és energiapolitika kiemelt jelentőségű terület lesz. Júliusban pedig mérföldkőhöz érkezik az Európai Unió környezetvédelmi politikája, ugyanis ekkor tárgyalnak újra azokról a jogszabályokról, amelyek a már meglévő ETS1 és az új EU Emissziókereskedelmi Rendszer 2, azaz ETS 2 rendszert irányítják majd. Ez a kezdeményezés olyan, mint egy nagyszabású terv az egyre melegedő bolygó védelmében, amelyben a klímát veszélyeztető kibocsátásnak végre pontosan meghatározott ára lesz.

Mi az ETS2, és miért érinti a lakosságot?

 “Az ETS2 rendszer lényege, hogy az EU korlátozott számú »szennyezési engedélyt« hoz forgalomba, amelyek mennyiségét minden évben szigorúan csökkentik, ösztönözve ezzel a tiszta energiára való átállást. Ezeket az engedélyeket nem a lakosság, hanem az üzemanyagot és fűtőanyagot értékesítő nagyvállalatok kell, hogy megvásárolják a kibocsátásuk nagyságához igazodó mennyiségben, ugyanakkor éppen emiatt a lakosságot is erősen érinti, hiszen a fűtés és a közlekedés a mindennapok része. A folyamat egy hatalmas árveréshez hasonlít, ahol minden egyes ország kap egy kvótát, amit piacra vihet. A cégek pedig  licitálnak a gáz, a benzin, a petróleum és a szén  kvótákra, hiszen csak ezek birtokában adhatnak el benzint, gázolajat, fűtési célú földgázt vagy akár szenet és petróleumot” – kezdte Gerőházi Éva, a Városkutatás Kft. közgazdásza.

Ez az árverés uniós aukciós rendszeren keresztül zajlik, ahol az ár a kereslet és a kínálat függvényében alakul ki. Mivel a piacra engedett kvóták mennyiségét folyamatosan szűkítik, a vásárlás egyre költségesebbé válik. Ugyanakkor, a vállalatoknak lehetőségük van az engedélyeikkel kereskedni egymás közt is, ha így jobb árat tudnak érvényesíteni (pl. felesleges mennyiséget eladni, venni). Az EU egy speciális árfék mechanizmussal figyeli a piacot, és extra mennyiség felszabadításával avatkozik be, ha az árak hirtelen túl magasra emelkednének. Ez az árfék az ETS2 első három évében (2028 és 2030 között) mindenképpen kell, hogy érvényesüljön, azaz ha az egyensúlyi ár egy adott mérték felé emelkedik (45 Euro/tCO₂ 2020-as árakon), akkor az EU-nak kötelessége beavatkozni.

Mivel ezeknek az engedélyeknek a megvásárlása jelentős kiadást jelent a cégeknek, a költségeket beépíthetik az árakba, így a közlekedés és a gázzal/szénnel való fűtés drágulása várható, miközben az is nyilvánvaló, hogy komoly kormányzati törekvés lesz, hogy minél kevesebb szennyezési engedélyt kelljen vásárolni. A szakember szerint a magyar állam abban érdekelt, hogy itthon egyre jobban szigetelt házak, lakások legyenek, egyre többen használjanak tömegközlekedést, mert akkor egyre kevesebb széndioxid kibocsátással járó gázt és üzemanyagot használunk fel, tehát egyre kevesebb engedély megvásárlására kötelezettek a vállalataink.

A költség végül a gáz- és üzemanyagárakban jelenhet meg

“Magyarország esetében döntően a gáz, a benzin és a dízel áráról beszélünk. Az ETS2 lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy 2028-tól a földgáz- és üzemanyag-szolgáltatóknak fizetniük kell majd a szén-dioxid-kibocsátás után. Tehát például az MVM-nek, a Molnak, a Shellnek vagy az OMV-nek kvótákat kell vásárolniuk a piacon attól függően, mennyi üzemanyagot/fűtőanyagot adnak el. Ez egy új költségelem lesz a rendszerükben, ami eddig nem létezett” – tette hozzá a közgazdász.

„Amikor az ETS2 hatásait vizsgáljuk, valójában azt próbáljuk megérteni, hogy ez a pluszköltség hogyan »csöpög le« a fogyasztói árakba. Magyarán: a szolgáltatóknál megjelenő új kiadásból mennyi jelenik meg végül a lakossági gázszámlákban vagy az üzemanyagárakban. A modellezések általában abból indulnak ki, hogy a szolgáltatók a teljes többletköltséget egy az egyben továbbhárítják a fogyasztókra. Vagyis ha az MVM-nek drágább lesz a gáz az engedélyek megvásárlása  miatt, akkor az megjelenik a rezsiszámlákban is. De hogy ez a »lecsöpögtetés« milyen mértékű lesz, az valójában politikai döntés kérdése is.”

“Az ETS2 bevezetése nem választható el a rezsivédelemtől, hiszen a rezsicsökkentett ár bizony megnehezíti a kvótarendszer bevezetését. A Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpontjának modellezése szerint ez a mostani, rezsivédett 102 forintos gázárra nagyjából áfásan 54 forint pluszt rakna rá köbméterenként. Ez körülbelül 50 százalékos emelkedést jelentene a kedvezményes lakossági gázárhoz képest” – vélekedik a Városkutatás Kft. szakembere.

A REKK számításai szerint az ETS2 bevezetésének hatása a benzin és dízelüzemanyagok árára benzin esetében kb. 60 forintos, gázolaj esetében kb. 72 forintos drágulást okozna literenként, ha jelenleg bevezetésre kerülne.

“A gázár emelkedés  első hallásra nagyon drasztikusnak tűnik, de fontos látni a rendszer egészét. A magyar háztartások mintegy 90 százaléka jelenleg a rezsivédett fogyasztási határ alatt marad. A gáz esetében ez évi 1729 köbméter. Aki e fölött fogyaszt, annál a többlet már most is körülbelül hétszeres áron jelenik meg. Vagyis a rendszerben ma is nagyon nagy különbségek vannak. Egy teljesen átlagos lakás éves gázszámlája a rezsivédelem határán lehet 200 ezer forint körül, míg egy rossz állapotú, szigeteletlen Kádár-kocka házé akár másfél millió forint is. Ha az ETS2 költsége teljesen »lecsöpögne« a fogyasztókhoz, akkor egy átlagos családnál havi néhány ezer forintos emelkedés jelenhetne meg. Aki pont a rezsivédett határon fogyaszt, annál ez akár havi 7-8 ezer forintos pluszt is jelenthetne. Havi elszámolásnál télen akár 18-20 ezer forintos ugrás is előfordulhat, miközben nyáron jóval kisebb lenne a különbség.”

Költségjelzés vagy rezsivédelem?

“Szerintem – ahogy arra nemrégiben a Green Policy konferenciáján a Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András is felhívta a figyelmet – egy nagyon fontos alapelv, hogy az árnak jeleznie kell, valójában mennyibe kerül valami. A gáz árának is az lenne a szerepe, hogy érzékeltesse a fogyasztókkal a valódi költségeket, mert ez motiválhatja az embereket a kisebb fogyasztásra, a felújításra vagy az energiahatékonyabb megoldásokra. Ha a gáz ténylegesen ennyibe kerül, akkor hosszú távon nem sok értelme van „elhazudni” az árát.”

 Ugyanakkor Gerőházi úgy véli, hogy vannak és lesznek olyan társadalmi csoportok, amelyek támogatásra szorulnak. Csak ezt nem feltétlenül az árak mesterséges lenyomásával, a rezsivédelemmel kellene kezelni, hanem kompenzációs rendszerekkel. A mostani rezsicsökkentés lényegében mindenkit támogat, függetlenül attól, hogy milyen a jövedelmi helyzete.

Pedig működhetne úgy is a rendszer, hogy az ár megtartja a jelzésértékét, mellette pedig van egy célzott kompenzációs mechanizmus. Ez lehet jövedelemhez kötött támogatás, fogyasztástól függő segítség vagy más szociális alapú megoldás. Így azok kapnának nagyobb támogatást, akiknek valóban szükségük van rá, miközben az energia ára továbbra is ösztönözne a takarékosságra és a korszerűsítésre.

Persze ennek van egy másik oldala is: egy ilyen rendszer működtetése sokkal bonyolultabb és drágább adminisztratív szempontból. Sokkal egyszerűbb politikailag azt mondani, hogy „a gáz ára ennyi”, és kész. Csakhogy ennek az állam számára óriási költsége lehet. Egy-egy évben a rezsivédelem több százmilliárd, akár 600–2000 milliárd forintos terhet is jelenthet a költségvetésnek. Ez olyan pénz, amit az állam más területekre is fordíthatna, vagy akár nem kellene hitelből előteremtenie, ha nem általánosan, hanem célzottabban támogatná a fogyasztókat.

Fontos ugyanakkor, hogy az Európai Unió nem írja elő, hogy az államoknak pontosan hogyan kell ezt a költséget továbbterhelniük. A tagállamok szabadon dönthetnek arról, mennyit vállalnak át belőle, hogyan kompenzálják a lakosságot, és kiket támogatnak célzottan.

Nem vész el a pénz: mire lehet visszaforgatni az ETS2 bevételeit?

“A történet másik oldala viszont az, hogy az ETS2-ből származó pénz nem vész el. Az államok a bevételek jelentős részét visszakapják, ráadásul a kevésbé fejlett országok – köztük Magyarország – arányaiban többet is kaphatnak vissza. Azt ETS2 bevételeinek egy része pedig a Szociális Klímaalap formájában kerülhet vissza az országokhoz” – mondta Gerőházi Éva.

A rendszerből származó bevételek döntő részéről (kb. 72%) a tagállam maga dönthet, de feltétel, hogy klímavédelemre kell felhasználnia azt. A maradék 25%-át pedig a Szociális Klímaalapba csatornázzák be, amelyből a rászoruló háztartások energetikai korszerűsítéseit és a tiszta közlekedésre való átállását finanszírozzák. Ez a logika biztosítja, hogy a gazdasági szereplők számára anyagilag is megérje a kibocsátás csökkentése, miközben forrást teremt a zöld átálláshoz.

“Ez azt jelenti, hogy az állam dönthet úgy, hogy nem engedi teljes mértékben »lecsöpögni« a költségeket a lakosságra. Lehetősége van arra, hogy kompenzációkat adjon, támogatásokat indítson, vagy célzottan segítse a legnehezebb helyzetben lévő családokat. A támogatásokból lehet finanszírozni például szigetelést, nyílászárócserét, korszerűbb fűtési rendszereket vagy napelemek telepítését. Emellett átmeneti jövedelemtámogatás is adható azoknak, akiknek a magasabb rezsi hirtelen túl nagy terhet jelentene. A rendszer mögötti logika az, hogy a magasabb energiaár gazdasági nyomást gyakoroljon, és ezzel ösztönözze a társadalmat az energiahatékonyabb, környezetbarátabb megoldások felé. A következő évek legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogy az állam mennyire engedi „lecsöpögni” ezt a többletköltséget a lakossági árakba, és közben mennyire tudja igazságosan visszaosztani az ebből származó bevételeket.” (

(A Zöld Hang korábban javaslatcsomagot adott közre az ETS 2-ből származó bevételek hazai felhasználásról, amely itt érhető el – a szerk.)

A ETS2 – Bonyolult uniós gazdasági rendszer jön a klímavédelemért bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A Tisza holtágai évszázadokon át a táj legértékesebb vízi élőhelyei közé tartoztak, napjainkban azonban több helyen a visszahúzódó víz, az algásodás és a kiszáradó medrek jelzik, hogy az aszály már nem átmeneti jelenség. A Körtvélyesi-holtágról készült legfrissebb drónfelvételek is azt mutatják: a folyamat látványosan felgyorsult. Milyen következményekkel jár mindez a vizes élőhelyekre, a védett fajokra és az emberi használatra nézve? Ezekről is kérdeztük Lukács Balázs Andrást, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének igazgatóját.

Holtágak. Megannyi csendes vízi paradicsom évszázados fűzfák rejtekében. Nyugalomra vágyó családok, ember méretű harcsákról álmodozó horgászok és kisportolt testű kajakosok otthona. Az utóbbi években aggasztó méreteket öltő aszály áldozatai a folyóinkról lefűződött tavak is. A napokban Bodrogi Attila amatőr meteorológus ismét drónvideót készített az egyik Dél-Alföldön elnyúló Tisza-holtágról. A helyi horgászok körében roppant népszerű Körtvélyesi-holtág medre hosszú szakaszon kiszáradt, erről már a korábbi években is bemutatott elszomorító képeket a hódmezővásárhelyi természetbarát. Lukács Balázs András ökológussal arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a holtágak kiszáradása milyen hatással van az ökoszisztémákra.

Évek óta aszály sújtja az Alföldet, a tavakat és a folyókat Magyarországon. Hogyan jelentkezik ez a vízi ökoszisztémákban? Mit érzékelünk ebből?

Az elmúlt években egyre intenzívebb, tartós aszályt tapasztaltunk. Ennek egyik leglátványosabb következménye, hogy a hazai kisvízfolyások jelentős része időszakosan vagy tartósan kiszárad. Míg korábban ez ritka jelenség volt, ma a kisvízfolyások közel egyharmadát érinti.

A kisebb vízfolyások különösen sérülékenyek, mert vízgyűjtőjük teljes egészében Magyarországon található, így közvetlenül függenek a hazai csapadékviszonyoktól. A tavaknál is hasonló folyamatok zajlanak. A nagy tavak vízszintcsökkenése rendszeresen megjelenik a hírekben, de a kisebb holtágak és holtmedrek helyzete sokszor még súlyosabb.

A folyók egyre ritkábban lépnek ki a medrükből, ezért nem töltik fel és nem öblítik át a hullámtéri holtágakat. A mentett oldali holtmedrek elveszítették azt a talajvízi utánpótlást is, amely korábban fenntartotta őket. Számos helyen teljes kiszáradás, máshol jelentős vízszintcsökkenés figyelhető meg.

A csökkenő vízmennyiség miatt a vízben oldott tápanyagok és esetleg ott található szennyezőanyagok koncentrációja nő. A vizek „betöményednek”, ami kedvez az algavirágzásoknak. Míg korábban ezek jellemzően nyár végén jelentkeztek, ma már gyakran július elején tömegesen megjelennek. Ennek következménye a rossz vízminőség, a kellemetlen szag, az oxigénhiány és végül a halpusztulás. Az aszály ráadásul nem önmagában jelent problémát, hanem felerősíti a többi terhelés – például a tápanyagterhelés, a szennyezések vagy az élőhely-átalakítások – hatását. Sok víztest így olyan állapotba kerül, amely természetvédelmi és rekreációs szempontból sem kedvező.

Mely fajokat érintik leginkább az alacsony vízszint? Mit jelent az, ha egy holtág medrében már szárazföldi növényzet jelenik meg?

Az élővilág mindig követi a környezeti változásokat. Ahol tartósan eltűnik a víz, onnan fokozatosan visszaszorulnak a vízi és mocsári növények, helyüket pedig szárazságtűrő fajok veszik át.

A természetes növényzeti zónák ilyenkor fokozatosan beljebb húzódnak a meder irányába. Ha a folyamat hosszú ideig fennmarad, egy korábbi víztest helyén erdők jelenhetnek meg. A Felső-Tiszán már számos olyan holtmeder található, amely húsz év alatt annyira kiszáradt, hogy erdő települt a helyére.

A természet alkalmazkodik, de ennek ellenére egyre kevesebb vizes élőhely marad a tájban. Ez csökkenti az élőhelyek közötti kapcsolatokat és a fajok visszatelepülési lehetőségeit. A vízi szervezetek, növények, rovarok és más élőlények ugyan képesek terjedni, de ehhez megfelelő sűrűségben elhelyezkedő élőhelyekre van szükség.

Ahogy a vizes élőhelyek eltűnnek, nő a konfliktus a különböző használati igények között is. Úgy gondolom, egyre kevesebb helyen kellene egyszerre biztosítani a természetvédelem, a horgászat, a rekreáció és más vízhasználatok feltételeit. Ennek már társadalmi következményei is vannak. Az utóbbi években több helyen találkoztam olyan horgászokkal, akik új horgászvizeket kerestek, mert a korábban használt holtágak vízminősége leromlott, vagy egyszerűen alkalmatlanná váltak a horgászatra.

Vannak-e veszélyben lévő fajok?

Gyakorlatilag minden vizes élőhelyhez kötődő védett faj érintett. A probléma alapja az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása. Ahogy csökken a vizes élőhelyek kiterjedése, úgy szorulnak vissza az ott élő növény- és állatfajok is.

Jó példa erre a lápi póc, de valójában számos más faj helyzete is romlik. Nagyon érezhető a vízinövények eltűnése a tájból, de látványosan csökken a kétéltűek, főleg a békák mennyisége is. Botanikusként elsősorban azt látom, hogy eltűnnek azok a növénytársulások, amelyek magát az élőhelyet létrehozzák. Ha eltűnnek a vízinövények, megszűnnek a búvóhelyek, az ívóhelyek és a szaporodási lehetőségek is. Különösen aggasztó a jó ökológiai állapotot jelző növényfajok és rovarok visszaszorulása. A békaszőlők, a tündérrózsák és számos mocsári növény egyre ritkábbá válik. Egyre nehezebb olyan víztestet találni, ahol egyszerre jelen van a változatos növény- és állatvilág. Ebben nagy szerepet játszik a túlzott mértékű, átgondolatlan haltelepítés is. A nagy mennyiségben telepített ponty és amur jelentősen átalakítja a vízi növényzetet, ami az egész ökoszisztéma egyensúlyára kihat.

Milyen szerepe van ebben a horgászatnak?

A probléma nem maga a horgászat, hanem az intenzív halasítás és a túlhasználat. Sok helyen nincs megfelelő kontroll afölött, hogy mekkora halállományt telepítenek egy adott vízbe, illetve az adott víztest eltartóképessége mit tenne lehetővé. A túlzott ponty- és amurtelepítés károsítja a vízinövényzetet. Emellett jelentős terhelést okoz a nagy mennyiségű etetőanyag is, amely a vízben marad, lebomlik, és tovább növeli a tápanyagterhelést, illetve az elveszített horgászfelszerelések mennyisége is óriási. A becslések szerint ez utóbbi mintegy 1800-2900 tonna / év mennyiséget jelent, többségében műanyag szeméttel, de van benne ólom és egyéb fémhulladék is. .

Aszályos időszakban ezek a hatások összeadódnak. A csökkenő víztérfogatban egyre nagyobb koncentrációban jelennek meg a tápanyagok, ami kedvez az algásodásnak és a vízminőség romlásának. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a vizes élőhelyek regenerációs képessége kiváló. Ha megfelelő mennyiségű vizet kapnak, és csökken a terhelésük, az élővilág viszonylag gyorsan képes helyreállni.

Lehet-e ma környezeti hatásvizsgálat nélkül olyan mértékű haltelepítést végezni, amely jelentősen befolyásolja az élővilágot és a vízminőséget? Milyen jogszabályok szabályozzák a halasítást, és van-e hatósági kontroll arra, hogy egy adott víztest mekkora halállományt képes fenntarthatóan eltartani?

Védett területeken a természetvédelmi jogszabályok, Natura 2000 területeken pedig az uniós előírások is érvényesek. Emellett minden jelentősebb felszíni vízre vonatkozik az Európai Unió Víz Keretirányelve. Ennek egyik alapelve, hogy minden víztest esetében el kell érni vagy fenn kell tartani a jó ökológiai állapotot. Ez azt jelenti, hogy a víz mennyisége, minősége és élővilága egyaránt megfelelő legyen. A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy sok esetben nem ebbe az irányba haladnak a folyamatok. A haltelepítések során pl. ilyen hatásértékelést egyáltalán nem végeznek. Annak ellenére, hogy elvileg kötelező lenne, nincs mindenhol dokumentálva mikor mennyi és milyen összetételű halakat helyeztek adott víztestbe. Az erre vonatkozó adatbázisok nagyon hiányosak, mert jórészt önbevalláson alapulnak. A jogszabályok önmagukban nem elegendők: azok következetes alkalmazására és ellenőrzésére is szükség lenne.

Az aszályos évek minden bizonnyal velünk maradnak. Hogyan lehet alkalmazkodni az aszályhoz és a vízszintcsökkenéshez?

A legfontosabb feladat a vízvisszatartás. A folyók közelében található holtágak és egykori folyómedrek természetes tározóként működhetnek, hiszen ezek a mélyfekvésű területek alkalmasak arra, hogy a csapadékos időszakokban érkező vizet helyben tartsuk. Nem új területeket kell keresni: ezek a táji adottságok ma is léteznek, jól ismertek és feltérképezettek. A kihívás inkább az, hogy a vízgazdálkodási, természetvédelmi és mezőgazdasági szempontokat összehangoljuk. A probléma nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség csökkenése, hanem annak egyre szélsőségesebb eloszlása. Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik le, amelyet meg kellene őrizni a szárazabb időszakokra.

A megoldás tehát az, hogy visszaengedjük a vizet a tájba.

Igen, de ezt mindig vízgyűjtő szinten kell megtervezni. Nem elegendő egy-egy helyi beavatkozás – összehangolt, táji léptékű vízgazdálkodásra van szükség. A tervezés során minden érintett szempontot figyelembe kell venni: a mezőgazdaságot, a településeket, a rekreációt és a természetvédelmet is. A biodiverzitásnak helyet kell biztosítani.

A természet nemcsak védelemre szorul, hanem szolgáltatásokat is nyújt. A vizes élőhelyek jelentős szerepet játszanak a víz természetes tisztításában, a tápanyagok megkötésében és a vízminőség fenntartásában. Az Európai Unió Víz Keretirányelve is ezt a szemléletet képviseli. Az elmúlt évtizedekben történt előrelépés, de sokszor hiányzott a hosszú távú, vízgyűjtő szintű tervezés. A valódi változáshoz következetes szakmai munka, megfelelő jogszabályi háttér és politikai elkötelezettség is szükséges. Ha sikerül a vizet a tájban tartani, és a természet számára biztosítani a szükséges teret, akkor az ökoszisztémák állapota mellett a társadalom vízbiztonsága is javulhat.

forrás: Facebook / Dél-Alföld meteorológia / Bodrogi Attila

A Eltűnő vizeink: védett fajok tucatjai kerülhetnek veszélybe a Tisza mentén bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Mit lát egy ökológus, amikor egy vadvirágos réten barangol? A legtöbb ember számára a kutatás és a művészet két külön világ, de Gallé-Szpisjak Nikolett munkájában szorosan összekapcsolódnak: ugyanaz az ihlet vezeti, amikor fajokat határoz mikroszkóp alatt, mint amikor papírra veti a természet apró részleteit. A kutató grafikáin azok a parányi szépségek kerülnek reflektorfénybe, amelyek fölött a legtöbben észrevétlenül elsiklunk. A természet alig észrevehető szereplőiről, az alkotás folyamatáról és a szépség mögött rejlő funkciókról beszélgettünk Nikivel.

Gallé-Szpisjak Nikolett nem mindennapi kutató, hiszen nemcsak nagyító alatt vizsgálja a természet apró csodáit, de meg is mutatja azokat a művészetszerető közönségnek. Számára a funkción túl mást is jelent egy szőrszálakkal tagolt pókláb, egy aranybarna kintin páncél vagy egy különleges alakú csáprágó. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ökológiai szakértője meseszép grafikákat készít rovarokról, pókokról, csigákról és pillangókról, no meg persze a vadvirágos rétek színpompás növényeiről. Árvalányhajon apró csigát hintáztat a kunsági szél, fecskefarkú lepke terepszínű hernyója kapaszkodik egy kacskaringós száron, Keleti hunyor bókol szemérmesen. Nikit mindez magával ragadja a terepen töltött mindennapok során, és amikor órákat töltött a mikroszkóp fölött, pihenésképpen hófehér akvarellpapírt, filctollat és színes ceruzát ragad, hogy másoknak is megmutassa a természet szépségét.

Gallé-Szpisjak Nikolett mesélt a Zöld Hangnak a természeti csodákról, az alkotás öröméről és egy igazán különös darázs szaporodásáról.

Kutyatejszender

Színek és formák tekintetében is roppant változatosak az alkotások. Mi alapján választja ki a témákat?

Munkám során sok időt töltök kint a természetben és a kertünkben is próbáltunk egy természeteshez hasonló vadvirágos rétet kialakítani. Így nagyon sok apró jelentnek lehetek szemtanúja. Kis vadvirágok, rovarok bogarak, ahogy élik az életüket. Nem könnyű választanom a lehetőségek közül. Elsősorban a kompozíció az, ami megragad. Egy növény gyűrött leveleinek érdekes formája, egy élénk színű virág a zöld rengetegben, vagy ahogy egy poloskalárva kiül egy fűszálra.

Ha növény a fő téma, akkor könnyű dolgom van, egyrészt könnyű rátalálni, másrészt egyhelyben marad. Egyébként a tökéletlenség az, ami igazán vonzó tud lenni számomra. Egy elszakadt levél, egy félig kibomlott virág vagy sérült szirom. Amitől igazinak tűnik a növény. Ha egy ízeltlábú is van a képen, akkor nehezebb. Előfordul az is, hogy a kép egyensúlyban tartása miatt a végső rajzon a kis állat nem pont oda kerül, ahol eredetileg volt.

Szarvasbangó

A grafikáinak a célja a gyönyörködtetés, vagy valami más vezeti a kezét a papír felett?

A természet, mint a művészet tárgya, objektuma számomra a legáltalánosabb és leggyakrabban megcélzott téma. Temérdek alkotás születik csodás tájakról, vadakról, növényekről. Ám én inkább azokhoz az apró élőlényekhez, részletekhez vonzódom, amik mellett minden nap elsétálunk és többnyire észre sem vesszük őket, apró méretük miatt. Az ízeltlábúak érdekes testfelépítése, az apró szőrök egy virág csészelevelén, vagy egy szirom élénk színű erezete. Ezeket az apró szépségeket szeretném kiemelni. Nem célom, hogy bárkinek is megmutassam a munkáimat, így nem is hittem, hogy bárkit is érdekelhet. Csupán papírra vetettem azt, ahogy a természetnek ezt az apró világát látom.

Fecskefarkú lepke

Hogyan születik egy-egy alkotás?

Amikor terepmunka során látok egy ilyen apró kompozíciót, az időhiány miatt fotót készítek róla, minél többet, több szögből, és amikor otthon újra előveszem, eldöntöm, melyik részletet szeretném kiemelni.

Ha otthon vagyok és több időm van, akkor csak kiülök a kertbe a vadvirágok közé, és ott rajzolok meg mindent. Számomra ez a legélvezetesebb. Ebben az esetben mindent nagyon alaposan meg tudok figyelni. Egy halvány vázlattal kezdődik a munka, ekkor tényleg csak az arányok és formák vannak meg, hogy lássam, miként foglal majd teret a papíron. Rendszerint kicsit izgulok, amikor a tűfilcet a kezembe veszem, hiszen ott már nincs visszaút: ha egy vonalat meghúztam, akkor ott is marad. Ha a kontúrokkal elkészültem, a többi vonalnál a kezem már automatikusan mozog. Kifejezetten relaxáló élmény ez számomra, szinte lehetetlen abbahagyni.

Keleti hunyor

Az szemmel látható, hogy realisztikus alkotásokat készít. Mi a nehézsége egy részletgazdag grafika elkészítésének?

Pókokkal foglalkozom. Faji szinten határozom őket mikroszkóp segítségével. Két faj között a különbség néha csak egy szőrszál vagy egy mikroszkóppal is alig látható kis kitines struktúra. Emiatt számomra az a legnehezebb, hogy kicsit elengedjem magam. Mert bár a növények határozóbélyegei legtöbb esetben szabad szemmel is jól láthatók, közöttük is vannak fajok, amikhez nagyító vagy mikroszkóp szükséges. Van, hogy elszabadul a bennem rejlő taxonómus, és legszívesebben mikroszkóp mellett rajzolnám és boncolnám azt a növényt, hogy biztosan minden levél és szőrszál jó helyre kerüljön. Pláne, ha egy ízeltlábú is szerepel a képen – ilyenkor ez az érzés még erősebb. Ennek a kísértésnek kell ellenállnom, mert nem szeretnék átcsúszni és tanulmányt készíteni, csupán a látásmódomat megörökíteni.

Persze a tanulmányrajzoknak is megvan a helye. Fajleíráshoz készítettem ilyen típusú rajzokat is, kicsit más technikával, ahol alapvető fontosságú a mikroszkóp és a század milliméteres pontosság.

Ammophila

Tücsök és bogár, csiga, darázs, hernyó és ezerszínű vadvirágok sorakoznak a képeken. Melyik a legizgalmasabb kép az Ön számára? Mi adja ennek a különlegességét?

Nehéz egyet kiválasztani, hiszen az ízeltlábúak és növények világa rendkívül diverz. Amikor elkészítek egy rajzot, alaposan próbálom megfigyelni a részleteket, amelyek mindig lenyűgöznek, emiatt mindig az aktuális kép a legújabb kedvenc. Talán a legizgalmasabb mégis az az Ammophila darázsról készült rajz. Egyszer sikerült megfigyelnem, ahogy egy megbénított hernyót vonszol a nehéz, homokos, fűcsomókkal tarkított terepen. A rovar a foglyul ejtett lényt az általa kapart kis talajüregbe húzta. A további történéseket már nem láttam, de a faj ismeretében minden bizonnyal petéket rakott a hernyó testére, ami a később kikelő kis darazsak első tápláléka lett. Hátborzongató belegondolni, hogy ebben a „láthatatlan világban”, ami mellett csak úgy elsétálunk nap mint nap, olyan drámai eseményeknek lehetnénk szemtanúi, melyek messze meghaladják az oroszlánok és zebrák közötti feszült viszonyt.

Árvalányhaj és kórócsiga

A másik kép, ami közel áll a szívemhez viszonylag egyszerű, tényleg csak néhány vonal. Egy árvalányhajon egy kis kórócsiga. A terepmunkáink jelentős részét a Kiskunságban végezzük. Több mint tíz éve minden évben volt ott valamilyen kisebb-nagyobb projektünk. Az árvalányhaj az ottani természetes flóra része. Néhol egészen nagy tömegben látni ahogy ezüstösen csillog és hullámzik a napfényben. Valóban olyan, mintha tenger lenne. Egy másik élőlény, ami ugyancsak nagy tömegben előfordul, az a kórócsiga, ami a felforrósodott talajról felmenekül a növények szárára. Olykor akár tucatnyian is vannak egy-egy kis növényen. Ez a kép egyfajta emlékeztető a szívemnek oly kedves tájra. Ránézek és érzem a homok melegét, a napsütést, és a Kiskunságnak azt a jellegzetes száraz fű és a borókák kölcsönözte aromás illatát.

Mit ad Önnek az alkotás? Mit érez, amikor megfesti a természet szépségeit?

Megnyugvást, békét és örömöt érzek. Amikor rajzolok, csak arra figyelek. Nem kell gondolkodni, csak figyelek és a kezem húzza a vonalat. Amikor a színes részt kell kiválasztanom, magát a színeket kezdem próbálgatni, hogy milyen eszközzel, vagy eszközökkel, hogyan keverjem, mi lehetne a megfelelő árnyalat. Filctollal, színes ceruzával, esetleg akvarellel kísérletezem. Menet közben is lenyűgöznek a formák, az apró struktúrák, és az, hogy a megjelenésnek, kinézetnek a célja elsősorban nem is a szépség, hanem a funkció. Minden kis élőlényt szépnek látok.

Az érzékeny grafikák egy tudományos műben is szolgálhatnának illusztrációnak. Gondolt már arra, hogy egy saját kötetben megmutassa őket az erre fogékony természetbarátoknak?

Nem terveztem, hogy kötet lesz belőle, főleg mert nagyon szerteágazóak a rajzok témái. Persze csábító a gondolat, de nem tudnék egy csoportot kiválasztani, és onnantól csak poloskákat vagy kizárólag lepkéket rajzolni. Ezek a rajzok engem tükröznek, így látom a világot.

Grafika: Gallé-Szpisjak Nikolett

A Amikor az ökológus rajzolni kezd – interjú Gallé-Szpisjak Nikolettel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.